2017. május 30., kedd

Átok

Különös átok telepedett rám, amit úgy jellemeznék, hogy elkezdtem vonzani a a negyvenes férfiakat és/vagy idiótákat. Most már szinte minden napra van egy történetem arról, hogy milyen rémes csávók milyen rémes technikával próbáltak fölszedni. Ez azért bosszantó, mert 1) nagyon kedves és mosolygós vagyok mindenkivel, ezért senkit sem tudok elküldeni a búsba, 2) az intim szférám annyira szent, hogy bármilyen idegen közeledés felzaklat, még akkor is, ha valaki csak tényleg pár bók erejéig szólít meg az utcán.

Az idióta helyzetek részletezését itt kihagyom, maradjanak inkább a fontos kérdések:
1) Hogy lehetnek az emberek ilyen hülyék, és
2) Mi történt, hogy hirtelen mind engem találnak meg?


A csapatmunkáról

Pénteken a Centropának egy nagy rendezvénye volt, körülbelül 300 diák és tanár jött el az évzáró díjkiosztó ünnepségünkre. Ez sok stressz és munka volt az egész csapatnak, de összességébe véve határozottan jól sikerült.

Egy gondolat a csapatmunkáról, ami megfogalmazódott bennem:
a) Fantasztikus érzés azt látni, hogy mindenki külön-külön végzi a dolgát és ebből összeáll egy nagy egész,
b) Piszok bosszantó megtapasztalni, hogy valaki más hibája/ figyelmetlensége miatt nekem is szívnom kell.

I'm gonna go to London

Múlt hétvégén Londonban voltam Marcellal egy konferencián. Egy nappal előbb érkeztünk, így volt időnk megnézni a várost, én ugyanis most először jártam ott. Izgultam is. London annyira menő! Ráadásul minden ami jó, onnan származik. Harry Potter, Sherlock Holmes, Mary Poppins, Mr. Darcy, Paddington maci, Igazából szerelem, a királynő...

Bebuszoztunk a belvárosba egy piros busz tetején, megnéztük a Westminster apátságot, a parlamentet, a Buckingham palotát, a Hyde parkot és a Towert. Másnap pedig ellátogattunk Holmeshoz a Baker street 221/B-be. :)

Főbb benyomásaim Londonról:

1. Tényleg változékony az időjárás.
2. Basszus, ezek tényleg a rossz oldalon vezetnek.
3. A házak irtózatosan tüneményesek. A kis templomocskák szintén. Ha ilyenbe járhatnék minden vasárnap, boldogan lennék anglikán.
4. Imádtam az utcaneveket és a megállóat. Knightsbridge, Burned Oak, Sheperd's Bush, Camden Town, Blackfriers, Royal Gardens... Egytől egyig csodálatos. 
5. A metró bonyolult.
6. Féltem a brit akcentustól, de azt alig hallottam. Mindenki bevándorló.
7. A metrón zötyögő utasközönségben simán megfér a muszlim, az indiai, az ázsiai és az afrikai. És nem is tűnik furcsának. 
8. Golders Green egy minijeruzsálem. Ennyi ortodoxot egyrakáson, a kóser boltjaikkal együtt - szokatlan látvány ez Európában. 
9. A reggeli nem valami nagy szám. A tea sem.
10. A város nagy. Óriási. Perceken át utazik az ember az egyik metrómegállótól a másikig, és órákat a belvárosból a reptérre.  

Nem most voltam utoljára! :)

25

Gyorsan jött és el is telt a 25. születésnapom. Bár az "öregedés" mint olyan sokszor frusztrál, most kifejezetten jól éreztem magam. Régóta vártam ezt a napot, reggel pedig nagyon boldogan keltem, és olyan voltam, mint valami energiabomba. Nagyon sok kedvességet kaptam: az irodában Péter csokit hozott, Eszter sütit, Toma és Marcell pedig meghívtak ebédre - szóval kaptam tőlük egy rántott húst. :) Az a helyzet, hogy tökre meghatódtam, tényleg. Munka után elmentem a made by you-ba, ahol ingyen festhettem, mivel szülinapom van. Az éjszakai cirkusz tematikájú bögrémen végül nyolc órát dolgoztam! Persze este felköszöntött a család is, a következő héten pedig a nagy família. Rengeteg csodálatos dolgot kaptam, és összességében megbizonyosodtam, hogy jó szülinaposnak lenni. :)

Ami a bűvös huszonötöt illeti, tényleg fontosnak érzem ezt a számot. Az életem az utóbbi időben sokat változott: lezártam a tanulmányaimat és dolgozni kezdtem, ami végre egy lépés volt az igazi felnőtt élet elé. Szeretem a munkámat, ami ad egy nagy stabilitást a mindennapjaimnak. Az pedig, hogy a kapcsolatom Bálinttal véget ért, utat nyitott egy csomó más emberi kapcsolatnak, és úgy érzem, hogy az introvertáltságom ellenére is sokkal több baráti kapcsolatot ápolok, mint valaha. Van egy szilárd értékrendszerem, véleményem az engem körülvevő világgal kapcsolatban, és tudom, mit akarok kezdeni az életemmel. Már csak el kéne költöznöm ahhoz, hogy teljes legyen a kép. Szóval összességében egy nagyon boldog 25 éves vagyok, és pár apróságot leszámítva nem sírom vissza a tinédzserkoromat. :)

Viszont sokat gondolkodtam, és összeszedtem néhány dolgot a 25 évesekről:

Viszonylag sok cikk szól róluk. A legalapvetőbb típus azt szedi össze, mi mindenhez kell egy magára valamit is adó 25 évesnek értenie. Ilyenek szerepelnek benne, mint: főzés, IKEA bútor összeszerelése, nemet mondani, és átlátni a pénzügyeket. Szerintem elboldogulok. 

Egyéb cikkek szerint a 25 évesekre egyfajta depresszió telepszik, más kutatások ellenben azt bizonyítják, hogy ekkor a legproduktívabb az ember.

Egy online társkeresőkön végzett kutatás szerint a férfiak - bármilyen életkorúak legyenek is (!) - 24 év alatti lányokat tartanak ideális partnernek. 25 évesen tehát már idősnek számítok - az 50 éves böngészők szerint is. 

Malala még nincsen 25 éves, de már túl van egy életveszélyes támadáson, a világ vezetőivel tárgyal, és három éve átvehette a béke Nobel-díjat. 

Mozart 25 éves korára már számos operát komponált. Michelangelo túl volt a Pietà-n, és éppen belekezdett a Dávid szoborba. Shakespeare viszont csak ekkor lendült bele az alkotásba.

II. Erzsébet királynő éppen 25 éves volt, mikor Nagy-Britannia királynőjévé koronázták. 

A legtöbb általam ismert fantasy-hős 25 éves korára már simán megmentette a világot. Többször. 

Mindez elég kiábrándítóan hangzik, ámde: 

Buddha 25 évesen még otthon éldegélt a családjával, és csak 4 évvel később indult el az igazság keresésének útjára. 

Jézus sem tartott még sehol. 

Frodó még bőven mást sem csinált, mint a Megyében szívogatta a pipadohányt. A sorsfordító esetre Gandalffal majd csak további 25 év múlva kerül sor. 

A szüleim 25 éves korukban még nem ismerték egymást. Anyu 27, apu pedig 34 éves volt. Ez, praktikusan levonva a tanulságot, azt jelenti, hogy számomra is van remény. 


Ha egy kicsit szerencsétlenebb korba születek, 25 éves koromra már elpatkolok gyermekágyi lázban, pestisben vagy náthában.

Papi huszonöt éves korára már túlélt egy koncentrációs tábort.

Nagyapa és a nagymamáim átélték Budapest ostromát, és mindegyiküknek van története arról, hogyan menekültek meg egy olyan helyzetből, ahol mások meghaltak.






... és folytathatnám a kiábrándító tények listáját. Összességében tehát azt mondhatom, jól jártam, és a java még hátravan. 

2017. május 7., vasárnap

Napi pozitívumok és negatívumok

Napi pozitívumok:

  1. Sikerült leadnom a tanulmány-vázlatot, amin napok óta dolgoztam.
  2. Megnéztem moziban az 1945 című filmet, és baromira tetszett.
  3. A film után még egy tartalmas beszélgetésben is volt részem a film alapjául szolgáló történet írójával, Szántó T. Gáborral.
Napi negatívum:
  1. Megtudtam, hogy Szabó Kimmel Tamás házas, ráadásul gyereke is van. Ez most seriously kiakaszt. Egy ennyire jóképű csávó hogy nősülhet meg (28 évesen?!) Pedig azt hittem van esélyem. Oké, várakozzunk tovább. 

2017. május 6., szombat

Aktuális traumák

Még el sem érkezett a 25. születésnapom, de máris menthetetlenül érzem, hogy egy korszak lezárult, és kezdek belesodródni egy új univerzumba, melyet az eljegyzési posztok, esküvői portrék és szoptatási technikák megvitatása jellemez. 

Nem, nem ez az első ilyen bejegyzésem, és attól tartok, nem is az utolsó.

Tegnap este volt szerencsém Szabó Peti volt osztálytársamnál megjelenni egy afféle lakásavató házibulin. A lakás mint olyan nem új, Peti talán körülbelül két éve lakik ott, de nemrég, míg ő éppen síelni volt, szülinapi ajándékként a családja, a barátnője, illetve a barátnője családja felújította. Ezt szerette volna nekünk megmutatni, és persze így megtartottuk a szokásos, havi-másfél havi baráti összejövetelünket is. Az elsők között érkeztem, így a lehető legrészletesebben megnézhettem a lakás minden újítását. Valóban nagyon kedvesre sikerült. Parafatábla és polcok az íróasztal fölött, új ágytakaró és párnák (amit a barátnője saját kezűleg varrt), sőt, még még a WC-be is került egy szép új dekorcsiga (amin az este folyamán elég sokat derültünk). A lényeg: nem lehetett elmenni a tény mellett, hogy Peti lakását mennyire belengi a barátnője jelenléte (akivel én csak egy fél éve ismerkedtem meg, és azóta sem ismertem meg közelebbről). Szerelmes nyuszis kép a falon, lufik és szerelmes üzenet "Boldog szülinapot Tapsim" felirattal, konyhai alátét közös portrékból, kézzel varrt plüssállat az ágyon. S ha mindez még nem hatott volna kellőképp nyomasztóan szingli személyemre, a konyhában díszelgett egy fal színes tenyérnyomokkal - Peti családjának minden tagja odanyomta a mancsát, legkisebbtől  legnagyobbig - Peti pedig megjegyezte, hogy majd ha összeházasodnak, az ő és Ancsa tenyere is odakerül a falra.

Hohó! Hátráljunk csak pár lépést!



Ez volt az a pont, ahol elkezdtem masszívabb sebességgel legurítani a rozéfröccsöket, de ez még mind nem volt semmi, mert beszélgetésbe elegyedtem Peti egyik barátjával a ministráns csapatból, akit szintén nemrég jegyeztek el, és mesélt az esküvői terveiről. Mikor megérkezett a nagyobb csapat, megmutatta az eljegyzéskor készült fotókat is (mécsessel és rózsaszirmokkal körberakott lakás). Később megérkezett egy olyan barát is, akinek már gyereke is van (!) és akkor egy kicsit szóba került a szoptatás, meg úgy az anyalét általában. Azt is többen mesélték, hogy idén nyáron 4-5 esküvőre hivatalosak.

Jóég! Ezen a ponton kezdtem érezni, Karinthy Frigyes szavaival élve, hogy "a fejbőröm a hajam tövében lassan hidegedni kezd." Egyetlen mentségemet Olívia jelentette, akire ránézve néha láttam, hogy hasonlóan áll a kérdéshez.

Félreértés ne essék: én örülök mások boldogságának. Tisztában vagyok vele, hogy a házasság és a család a többség számára a boldogság ultimate útja, és úgy tűnik tagadhatatlan, hogy lassan belépek abba a korba, hogy ismerőseim egy része (majd fokozatosan egyre nagyobb része) erre az útra lép. Érdemes elgondolkodni azon, miért akaszt ez ki ennyire - szó szerint zsigerileg. Valószínűleg azért, mert nagyon határozottan érzem, hogy ez nem az én utam, és nagyon sokáig nem is lesz az én utam (vagy talán sohasem), épp ezért valamiből kimaradok, a világ körülöttem menthetetlenül megváltozik, miközben én nem változom vele. Van ebben valami nagyon ijesztő.

Érdekesek ezek az eltolódások. Peti talán tényleg nemsokára eljegyzi a barátnőjét, megházasodik, és talán gyereke is lesz, mire én egyáltalán találok valakit, akivel el tudnám képzelni a jövőmet. Ez kicsit olyan, mintha én mindig mások mögött lemaradva rohannék - bár persze az aktuális statisztikai adatokat figyelembe véve benne van a pakliban, hogy én épp akkor leszek a csúcson, mikor ismerőseim többsége válni kezd.

Tanulság: ideje lenne elfogadni, hogy egyesek így élnek, mások úgy, és ilyennek és olyannak lenni is oké.