2016. szeptember 18., vasárnap

Látogatás Serennél

Mivel a táborban annyira jól éreztük magunkat Serennel és Shizuval, arra gondoltam, hogy fel kellene eleveníteni év közbeni találkozásainkat is. Régen évente többször is utaztunk Debrecenbe, vagy Seren jöt hozzánk, ilyesmire azonban az utóbbi években egyáltalán nem került sor. most viszont kiváló alkalmat szolgáltatott az utazásra a tény, hogy Serennek és Shizunak is születésnapja volt.

Szóval tegnap reggel levonatoztunk Shizuval Debrecenbe, és bár szundikáltunk, sikerült időben leszállni és nem eltéveszteni a megállót. Hamarosan Seren is befutott a biciklijével, és nekivágtunk a csodaszép és izgalmas Debrecennek. Miután megcsodáltuk a villamosokat és a felújított Nagytemplomot, letelepedtünk egy parkban, és onnan nem is mozdultunk órákig. Először is ajándékoztunk. Adtam Serennek és Shizunak egy-egy szupermenő szuperegészséges szupereco-friendly kulacsot, meg egy-egy Robert Galbraith könyvet, ami remélem tetszik nekik, és utána kölcsönadják. Seren és Shizu között is gazdát cserélt egy quinoa-leves, meg bőrradír, instant-süti, tea és macaronos fülbevaló-tároló. Ezután beszélgettünk mindenféle témáról, úgy mint: internetes társkeresés, intimkehely, az őzek vemhességi ideje, és társai. Menet közben Seren beszámolt nekünk a Pepcóról, Debrecen olcsó és nagyszerű mindent áruló üzletéről, mi pedig úgy döntöttünk Shizuval, hogy azt márpedig meg kell néznünk! Úgyhogy a következő állomás Debrecen plázái voltak: az elsőben pisiltünk, a másodikban megnéztük a Pepcót, ami tényleg mindenféle jó dolgot árult és tényleg nagyon olcsón. Voltak ruhák, játékok, papír-írószer és lakberendezés, és egy csomó időt eltöltöttünk azzal, hogy sétálgattunk a polcok között. Végül egy készlet filctollal, illatos gyertyával és egy adag ruhával távoztam, Seren szerzett egy rókás termoszt is magának. 

A shoppingolást egy kávézással vezettük le, pontosabban Seren kávézott, Shizu mentás-bodzás-szőlős limonádét ivott, én pedig epres shake-et. Bevállaltunk emellé még egy cupcake-et és egy répatortát is. Miután mindent elfogyasztottunk és ismét megtárgyaltuk az élet nagy kérdéseit, ideje volt visszamenni az állomásra, ahol felszálltunk (a késésben lévő) budapesti vonatra. A hazaúton bőszen set-eztünk Shizuval (rekordot is döntöttünk!) és végül Zuglónál szálltunk le, ahol azt hittem, Shizunak teszek szívességet, de végül nekem jött előbb buszom és jól otthagytam szegényt.

Szuper egy nap volt! Legközelebb Seren jön hozzánk - bár addig még túl kell éljen egy vizsgaidőszakot. :)

2016. szeptember 4., vasárnap

Balázs és Sári esküvője

Tegnap esküvőn voltunk Bálinttal, ezúttal az ő unokatestvére házasodott. Talán korábban már írtam arról, hogy Bálintéknál kicsit máshogy néz ki a pereputty, mint nálunk: viszonylag kevés olyan közeli családtag van, akikkel rendszeresen tartják a kapcsolatot (és akiket ezért én is ismerek), de annál több a másod- harmad- és egyéb unokatestvér, nagybácsi, rokon, akinek a létezéséről tudnak ugyan, de elég nehezen tartják fejben őket. Egyetlen családi esemény van a Székelyék életében, amikor ez a sok ember egyesül, ez pedig az éves Családi Találkozó, ahol hagyományosan egy idősebb rokon születésnapjára gyűlik össze a nép. Tavaly októberben részesülhettem abban a megtiszteltetésben, hogy Bálint elvitt, és bemutatott a rokonságnak, és szobáról szobára, emberről emberre haladva ismerkedtem meg szépen mindenkivel, akiknek a neveit persze elég hamar el is felejtettem. Ami kicsit jobban megmaradt bennem, az a négy Sághy-fiú, Bálint másod-unokatestvérei, akik a csinosabbnál csinosabb barátnőiket is felsorakoztatták az eseményen. Nos, közülük a legidősebb, Balázs házasodott tegnap. 

Az a helyzet, hogy mjad kiugrottam a bőrömből örömömben, mikor még hónapokkal ezelőtt mondta Bálint, hogy lesz ez az esküvő, és hivatalos vagyok én is. Egyrészt imádom az esküvőket, másrészt tökre meghatódtam, hogy azután az egy találkozó után emlékeztek rám és meghívtak. Végül úgy alakult, hogy se Bálint szülei, se Csaba nem tudtak eljönni az eseményre, úgyhogy Bálinttal kettesben képviseltük a Székely családot. Először a tabáni Szent Katalin katolikus templomban volt a szertartás, utána pedig az Astoria közelében, az ELTE egyik épületében volt a vacsora. (Gyanítom, hogy polgári szertartás is volt a templom előtt, ahol csak a legszűkebb család volt jelen). A templomi szertartás meglehetősen távol állt tőlem, az egész egy nagyon idegen dolognak tűnt, és kifejezetten sokszor mondott olyat a pap, amitől befeszültem, vagy mert nem értettem vele egyet, vagy mert én annyira nem akarnék ilyesmit hallani az esküvőmön... de ez, ugye, a pár választása volt. Egy fontos említésre méltó dolog: melyik példabeszédet mondta el a pap? Na melyiket? - Ez egy mókás személyes sztorim. Tekintve, hogy nem vagyok hívő, viszonylag ritkán veszek részt keresztény templomi szertartáson, de valahányszor mégis részt vettem - mise, esküvő, bármi - a pap mindig ugyanazt a példabeszédet mondta. Mindig. Komolyan. Már vagy háromszor legalább. A példabeszéd szerintem nagyon szemléletes, két emberről szól, az egyik homokra építi a házát, a másik kősziklára. A kősziklára épült ház persze szilárdan áll, a másikat viszont elmossa a vihar. A kősziklára építkező ember az, aki Krisztus tanításait követve éli az életét. Nagyon szép történet ez. De mikor tegnap a Szent Katalin templomban a pap elkezdte mondani a sztorit, azt hittem, kigurulok a padból a nevetéstől. Bálint nem tudta, mi lelt. Hát tényleg nincs más példabeszéd, amit elő lehetne húzni a kalapból? Persze így legalább gondoskodtak arról, hogy bármilyen ritkán járok is templomba, egy bibliai történetet azért biztosan jól ismerjek.

A szertartás után a templom előtt volt fotózkodás, gratulációk és csokordobás is. Utóbbihoz beálltam ugyan, de a legjobb helyeket egyértelműen a lila ruhás, lelkes koszorúslányok foglalták el, akik közül az egyik valóban meg is kaparintotta a csokrot. Nem baj, nem sietek. A szertartás után átmentünk a vacsora helyszínére. Mivel a pár a várba ment fotózkodni, bő egy óránk volt, mire megérkeztek. Nekem nagyon tetszett a helyszínválasztás. A Rákóczi útról, nem sokkal az Astoria után nyílik egy nagy kapu, ami az ELTE egyik épületébe vezet. Bent nagyon szépen, a lila különböző árnyalataiba díszítve állt a terem, kör alakú, tíz fős asztalokkal. Az asztalok közepén nagyon kedves, a természetet idéző dekoráció volt: farönkök, rajtuk különböző formájú üvegvázák lila virágokkal és zöld növényekkel. Az ülésrendet névvel ellátott kolibrik jelezték a borospoharakon, és mindenki kapott köszönőajándékot is: a fiúk szmoking, a lányok fehér ruha alakú dobozt, amiben nasi lapult. A menü a következő volt: amíg várakoztunk, voltak pogik, sütik, később előételként kaszinótojás és felvágottak, majd Ujházy tyúkhúsleves. A főételt svédasztalról válogathattuk. Én borjúpaprikást ettem sztrapacskával, de voltak egyéb husik, és vegetáriánus tésztaétel is. Minden nagyon finom volt, az egyetlen csalódást a desszert okozta, amit tiramisunak hívtak ugyan, de valójában száraz babapiskóta volt megpakolva ízetlen habbal, megszórva egy kiló kakaóval. Az ételek mellett persze rengetegféle üdítő, bor, sör, egyéb szeszes italok és koktélok is vártak minket. 

De hogy ne csak a helyszín leírásával teljen itt a hely: a fotózás után végre befutott az ifjú pár. A lagzit magát ceremóniamester vezényelte le, szerintem nagyon profin. Voltak játékok, próbatételek a párnak, filmvetítés, sok tánc. Egy alkalommal Sári és Balázs duettet énekeltek! Nagyon jól éreztem magam. Ez mókás, mert ugye nem igazán ismertem a vendégeket, de valahogy ez nem volt probléma. A Fiatal Unokatestvérek Asztalához kerültünk, ahol volt lehetőségem ismerkedni picit. Sajnos nem tudtam igazán sokat beszélni az ifjú párral, de ők is szépek és nagyon kedvesek voltak. Én szívesen roptam volna a parketten, de sajnos Bálint retteg a táncolástól, komolyan. Nagyon nehezen, de rávette magát, hogy legalább a menyasszonytánc során megforgassa az ifjú arát, aztán beálltunk egy körtáncba, és végül egy szám erejéig csak táncolt velem is, szóval azt hiszem, hálás lehetek. Valahogy gyorsan ment az idő, és tényleg nagyon jól éreztem magam, jó volt a hangulat, mindenki örült, látszott, hogy a násznép nagyon szereti Balázst és Sárit. Valamivel éjfél után léptünk le, úgyhogy még láthattam Sárit menyecske ruhában is. Én még maradtam volna, de Bálintnak ma programja van, úgyhogy ki kellett aludnia magát. Úgy szeretem az esküvőket! Több kellene belőlük. Tök jól telt Bálinttal ez az egész nap.

2016. szeptember 2., péntek

Munkába álltam!

Megszoktam már, hogy ismerőseim szoros figyelemmel kísérik pályafutásomat: eddig az volt a téma, milyen egyetemre járok, ott milyenek a jegyeim, miből írom a szakdolgozatomat, és persze: mi lesz velem utána, mi leszek, ha nagy leszek? A falra mászom ezektől a kérdésektől, de ideje, hogy tényleg beszámoljak arról, hányadán is állok a munka területén. 

Be kell valljam, mindig kissé félve tekintettem arra az időszakra, amikor majd dolgozni fogok. Ez egy nagyon sivár, szomorú tényleg tűnt, hogy hát csak eljön ez is, mikor az ember minden nap, de tényleg minden nap bejár a munkahelyére, és elvégzi a feladatait, és néha elmegy ugyan nyaralni, de igazi szabadideje soha_többé_nincsen, és folyton aggódni kell olyan földhözragadt materialista dolgok miatt, mint a pénz. Épp ezért én úgy gondoltam, hogy az én munkakezdésem nagyon nehéz, nagyon para és nagyon nyögvenyelős lesz, de végül örülök, hogy nem így történt, sőt, épp ellenkezőleg: úgy tűnik, szinte észrevétlenül csúszom át a tanulmányok világából a munka világába, mert nem is igazán terveztem, hogy idéntől dolgozni fogok, csak valahogy így alakult. 

Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert egyelőre úgy néz ki, hogy
1) Gyorsan találtam munkát, és még keresnem sem igazán kellett, mert felajánlották nekem a lehetőségeket
2) Ismerős emberekkel, ismerős környezetben fogok dolgozni
3) Olyan munkám van, amit hasznosnak találok, ami érdekel, és aminek köze van a tanulmányaimhoz is
4) Egész rugalmas a beosztásom, dolgozhatok akár itthonról, és vállalhatok más kötelezettségeket is
5) Ki vagyok békülve a fizetésemmel.

De miről is van szó? Találtam magamnak egy kvázi "főállást", de emellett kisebb feladataim, projektjellegű munkáim is adódtak, amik persze rövid távra szólnak, nehezebben kiszámíthatóak, én mégis nagyon élvezem most, hogy több dolog van, és változatos dolgokkal foglalkozom.


A "főállásom" a Centropa Alapítványnál kezdődött szeptember elsejével, itt koordinátorként fogok dolgozni. Ez egy nemzetközi, elsősorban Európára fókuszáló alapítvány, ami elég sokféle dolgot csinál. Elsősorban a zsidó múlt feldolgozásával foglalkozik (sok-sok interjú készült számos országban a huszadik századi zsidó életről, élettörténetekről), ezekből pedig filmek és oktatási anyagok készültek. Az alapítvány egy oktatási hálózatot működtet zsidó és nem zsidó sulikkal egyaránt, és folyamatosan szervez szemináriumokat, workshopokat, ahol különböző országok pedagógusai találkoznak, megosztják egymással a tapasztalataikat és ötletelnek arról, hogy hogyan tudnák felhasználni az óráik során a Centropa anyagait. Koordinátorként a feladatom, nos, mindenféle szervezés lesz, de még nem látom tisztán, mit is fogok csinálni pontosan. Nemzetközi szervezet lévén főleg angolul dolgozom, folyamatosan kapcsolatot tartok a bécsi és berlini főnökökkel, és több projektben is besegítek. Egyelőre heti 30 órában csinálom mindezt, tehát nem teljes állsáról van szó. A magyar főnit, Marcellt  Havertól ismerem, ugyanis ő is sokat önkénteskedett ott és jelenleg kuratóriumi tag. Megnyugtató, hogy ismerjük egymást, ráadásul nagyon laza és jó fej. Az iroda, ahol dolgozunk, az a Mozaik Hub, ahova a Haver is tartozik, és egy íróasztallal mellettem Péter és Julcsi ülnek. Mivel főleg számítógépről dolgozom, tudok bárhol dolgozni, ahol van net, szóval akár itthonról is. Az időmet pedig rugalmasan osztom be, így nem gáz, ha néha van egy-két elintézendőm nap közben is. 

2. Kutatási asszisztens a CEU-n

Az egyik nagyon kedves tanárom, Luca kért meg minket Borcsával arra már hónapokkal ezelőtt, hogy legyünk az asszisztensei az új kutatásában. Mikor biztossá vált, hogy nem megyek Izraelbe, ezt el is vállaltam, mert izgalmas, és mert nagyon szeretem Lucát. A kutatás kérdőíves, és kilencedikes osztályok körében zajlik. Két felmérés történik, egy most szeptemberben, egy pedig májusban, az eredmények alapján pedig azt tudja majd elemezni Luca, hogyan formálódtak az osztályközösségek, véleményközösségek a tanév során. A mi feladatunk Borcsával a sulikkal való kapcsolattartás: mindannyian 10 iskoláért vagyunk felelősek, akiket egy-két hete hívogatunk, keressük az ofőket, és velük egyeztetünk a kutatás időpontjáról. Ez egy több lépcsőből álló dolog, ami azért nem igazán egyszerű, mert a tanárokat, igazgatókat sokszor nehéz elérni, ráadásul káoszos az évkezdés, nincs a gyerekeknek órarendje stb. Egyelőre azonban nagyon pozitívak a tapasztalataim, mindenki nagyon kedves és segítőkész velem. Ez a munka most nagyon szépen kiegészíti a Centropát, de csak október közepéig tart, utána pedig majd májusban indul újra (és persze az is előfordulhat, hogy akkor valamiért én már nem is tudom csinálni). A kettő közötti időszakra Luca felajánlotta, hogy játszadozhatok az adatbázissal, ami nagyon izginek és persze jó tanulási lehetőségnek is tűnik.

3. Egyéb munkák

A fenti kettő most a fő tevékenységem, de vannak egyéb dolgok is, amivel foglalkozom mostanában. Egyérszt továbbra is tart a Medián kérdőívezése, amit most egy kicsit abbahagytam, de ha beáll a rend, lehet újra felveszem a fonalat. A Medián kutatása kapcsán kért meg Kovács András, hogy segítsek neki egy kisebb projektben, úgyhogy most ezzel is foglalkozom. Nagyon szuper, hogy KA keres ezekkel a dolgokkal, úgy tűnik, ez is egy nagyon szerencsés kapcsolat. Ha végre, végre, végre lezárul a Mediánnál az adatgyűjtés fázis (jövőre...?) akkor számíthatok arra, hogy munkát kapok az adatok elemzésével, tanulmányírással kapcsolatban. 
A fentiek mellett aktív önkéntese vagyok a Havernek, és van pár olyan feladat, amiért kapok némi pénzt. Ezeket is nagyon szívesen csinálom, és megint hangsúlyozom, hogy mennyire örülök a rugalmas időbeosztásnak, amelynek köszönhetően ezekre is jut időm.



Szóval összefoglalva: egy izgalmas időszak vette kezdetét nálam. Elsősorban a Centropa miatt izgulok, ez tényleg új feladat, új kihívás, ahol remélem, jól helyt sikerül állnom. Kérdés, hogy mennyire maradnak állandóak ezek a projektjellegű munkák, illetve az is előfordulhat, hogy a 30 óra a Centropánál végül 40-né növi ki magát. Szeretném, ha ezek a dolgok mind jól mennének, beállna egy stabil, állandó rend, és akkor elkezdhetek számolgatni is, hogy mire is elég a fizetésem, és milyen lépéseket kell tegyek a további, önálló élet felé. Egyelőre bizakodó vagyok és nagyon hálás, hogy eddig minden ilyen szerencsésen alakult. Vigyázz felnőtt élet, itt jövök!

[Bejegyzés az Ikea katalógusról]

Ötlet van, motiváció nincs, de meglesz.

[Beszámoló a családi nyaralásról]

Igen, meg fogom írni.

Látogatás Izraelben

A Varázslatos Tábor után alig pár nappal Petra és én repülőre ültünk, hogy meglátogassuk Orsit Izraelben. Az egész viszonylag spontán jött. Az egy régi terv, hogy ki kéne menni Orsihoz, akár úgy, hogy csak én látogassam meg, akár úgy, hogy Petra is csatlakozik. Ezzel az állandó nehézség persze az, hogy mikor én ráérnék, nem biztos, hogy neki is van elég szabadideje, és vice versa. Idén is tök szenvedős volt kitalálni, hogy akkor mikortól is ér rá Orsi, hiszen neki a nyár nagy részében még vizsgaidőszaka volt. Abban sem voltunk biztosak, hogy nem tud-e inkább ő meglátogatni minket Budapesten. Ráadásul lejárt az útlevelem is, és azt sem tudtam, mikor fogok munkába állni. Szóval nem volt könnyű, de végül elfogadhatóak lettek a repjegy árak, és az utolsó pillanatban lett útlevelem, és úgy döntöttem, rá is érek, szóval Petrával tíz napot töltöttünk Izraelben! Igazából egy pihis, feltöltődős nyaralás volt, nem egy szokványos külföldi látogatás. Orsival együtt Sahar nagyszüleinél laktunk Gederán Hans kutyával, illetve épp ott volt Sahar öccse, Omri is. Gedera egy kisváros, Orsi gyakran kínjában nevetve mondja, hogy semmi nincs ott, boltot, kávézót még talál az ember, de minden másért a szomszédos városokba kell menni. Ez azt jelenti, hogy a programszervezés sem volt könnyű, hiszen mindenért kocsiba kellett ülni, és nekivágni az autópályának.
Iszapkúrán
Apropó kocsi! Orsi és Sahar régi autója tönkrement, ezért vettek egy vadi új Citroen Cactust. Nagyon különös élmény volt úgy utazni, hogy a húgom a sofőr! Orsi mindenhova nagyon jól, óvatosan vezetett, pedig elhihetitek, hogy Izraelben sok az őrült autós! A tíz nap alatt, amit Orsival töltöttünk, sokat voltunk strandon (elsősorban a legközelebb eső - de még mindig elég távoli - Rishonban), de elmentünk egyszer Tel Avivba, és a Holt-tengerhez is. Utóbbinál persze kihasználtuk a lebegés nyújtotta élményt, de iszappal is bőven kentük magunkat és medencéztünk is. (Sajnos nem vettem észre csodálatos változást a bőrömön a kúra után). Ezen kívül sétáltattuk Hansut Gederán, voltunk kosarazni, bevásároltunk (ami a közel-keleti termékek között igazi élmény), ettünk Ben & Jerry's fagyit (nyamm! nyammmmnyammnyamm!) és egyszer shoppingoltunk is (itt hozzájutottam egy tök klassz gyűrűhöz). 
Egy kilátópontról szemléli a csapat a tájat
Az Izraeli nyaralásunk fénypontja egyértelműen a Saharral töltött hétvége volt. Péntek reggel elmentünk Saharhoz a bázisra, hazavittük, majd kezdődött a kirnádulás! Sahar ugyanis egy kétnapos túrát szervezett Orsinak, Petrának, Omrinak és nekem Izrael északi részén. Péntek délután érkeztünk meg a Golan-fennsíkhoz, ahol leereszkedtünk egy völgybe. Itt, a természet lágy ölén pihent egy vízesés és egy tavacska, amit leanderek vettek körül. Sehol egy lélek... Hát, mi ebben fürödtünk! Annyira szuper volt! Még halakkal és teknősökkel is találkoztunk lubickolás közben.
Patak a völgyben
Ez ám a kirándulás :) Pancsolás után visszamentünk a kocsihoz, és elautóztunk Izrael legnagyobb édesvizű tavához, a Kinneret-tóhoz (ami arról híres, hogy Jézus sétálgatott rajta). A tó partján egy halas étteremben vacsoráztunk, majd egy kempingben vertünk sátrat. A sátorban Orsi, Petra és én aludtunk, Omri és Sahar a kevésbé kényelmes kocsit választotta. Képzeljétek csak el: sátrazás a tóparton, semmit sem hallasz, csak a szél és a hullámok zúgását, szemben Tiberia fényei... hmmm...
Másnap reggel korán útnak indultunk, ugyanás három további helyet meg kellett még látogatnunk. Hát nem tudom, pontosan merre voltunk, de kirándultunk egyet valami hegyen, aztán egy másikon, ahol hasonlóan a pénteki naphoz, egy sziklás úton ereszkedtünk le egy völgybe. Itt is friss, hűs vizű patakok futottak, de sajnos már nem voltunk egyedül, több kirándulóval is találkoztunk. Jó volt egy kicsit megpihenni, lábad lógatni a hideg vízben a halacskák közé, és Orsiról persze számos modellfotó is készült. Ami jópofa, hogy én ráleltem az Egy Gyűrűre - az egyik patakban a kövek közé lehajolva egy nagy, férfi karikagyűrűre leltem, amin héber felirat futott.
Tel Aviv
El is tudtam olvasni, az egyik bibliai idézet az: Halld, Izrael, egy az Isten. Kár, hogy egy vallásos szövegű férfigyűrű az, mert így nem igazán az én zsánerem, de azért hazahoztam, mert milyen jópofa már, ahogy találtam. A fürdőzésünk után visszamásztunk a kocsihoz, és elautóztunk Izrael legészakibb pontjára, ahol függővasúttal egészen a sziklák tövébe ereszkedhet az ember, és megcsodálhatja, hogyan vájták a hullámok évezredek alatt a fehér parti követ. A hazautunk során megálltunk hamburgert falni, és csak estére érkeztünk ismét Gederára. Másnap reggel Sahar már ment is vissza a bázisra.

Óriási élmény volt a kirándulás, feléledt bennem a vágy, hogy gyakrabban járjak kirándulni Bálinttal, és esetleg komolyabban, "ottalvósan" is túrázzunk. Tök lelkes vagyok, de nem tudom, lesz-e ebből bármi is. A kirándulás mellett jó volt a sok pihenés. Elolvastam Orsi két könyvét, és persze azért valamennyi színt is szedtem magamra a napon, anélkül, hogy leégtem volna. Ettünk sok finom izraeli nasit, és jó adagot hoztunk is haza belőle. Próbáltam gyakorolni a hébert, persze sehogy sem állok, de tanultam pár új szót, ilyesmiket, mint "elsősegély", "mentő" és "ugrálni tilos".  És persze nem utolsó sorban jó volt Orsival lenni! Orsi nagyon jól teljesített az egyetemen, túl van az első évén. Miután hazajöttünk, munkát keresett, és talált is: Rehovoton, az egyetemével szemben kezdett dolgozni egy szállodában, egyelőre nagyon intenzíven, később pedig a suli mellett is folytatja majd. Átvette az izraeli stílust és határozottan éli az életét, nem tutyimutyiskodik annyit, mint én. :)

Varázslatos Tábor 2016

Nagyon régóta adósotok vagyok a táboros beszámolóval. Sokat várni azért sem éppen szerencsés, mert a legjobban akkor tudok írni valamiről, mikor az emlékek még frissek. Egy biztos: amikor most ismét átnézegettem a táboros fényképeket, hogy a blogba válogassam őket, elfogott a nosztalgia jóleső érzése, az igazi jajjjdeszeretlektiteket és a visszaakarokmenni érzés. Tehát a tábor idén is fantasztikusan jó volt. :)

Csoportkép seprűlovassal
A helyszínünk Nagyveleg volt, a Grünfeld-kastély, ahol egyszer már tartottunk őszi tábort. A kastély nagyon pöpecül fel volt újítva, minden tekintetben ideális táborhely volt, talán az okozott nehézséget, hogy elég nagy az épület, így nem volt könnyű megtalálni benne valakit - a konyhát pedig az alagsorban helyezték el, szóval igényelt némi bátorságot, ha sötétedés után szeretett volna valaki lelopakodni a hűtőkhöz. 
Nagyon tetszettek az idei tábor résztvevői, tulajdonképpen egyedül Barnus volt az, aki sajnos teljesen ki kellett hagyja az eseményt. De itt volt Shizu, Seren, Jim, Will, Angel, Dol, Claire, a Sárközi-lányok, Marcika, Kins & Kens, Angie, a rellonos brigád, és néhány olyan ember is, akit nem ismertem ugyan korábban, de mind csak színesítették a tábort. 
Jimmel összeszokott párosnak bizonyultunk, legyen szó versenyről,
Fedőnevekről vagy keringőről
Az előző évekhez hasonlóan színes volt a programkínálat, annyira, hogy most már nem is könnyű összeszedni, de a kiemelkedő dolgok: lufimentés, Dol gyilkossági esete (még akkor is, ha sötét volt és féltem), fafestés és csillagkép-alkotás üvegre, pancsolás a strandon, Fedőnevek társasjáték, és rengetegféle kvíz. Külön öröm volt, hogy Leila kalandjában én is egy állomás lehettem, amihez igazi törzsi harcosnak pingáltak ki. Az idei táborban is tartottam órát, ez arról szólt, hogyan is tudnánk "hősként" kiállni hétköznapi helyzetekben, különösen, ha valakit diszkriminálnak. Az előző évekhez képest attól tartok nem okoztam osztatlan sikert, úgyhogy most törhetem a fejem, mit kellene jövőre csinálnom. 
Báli lakoma
Az idei tábor újdonsága volt a hetet lezáró bál. Erre Claire vezetésével keringővel készültünk. Az én párom Jim volt, aki ugyan aggódott, hogy kétballábas lesz, de rendíthetetlenül részt vett a próbákon és az eredmény nagyon szép lett. Nagyon élveztem a táncolást. :) A bál maga szuperül meg volt csinálva, feldíszítettük a termet, csináltunk egy csomó finom nasit, és mikor már igazán késő lett és igazán csúszásban voltunk, eljártuk a nyitótáncot. Mindezt persze csodás "báli" ruhában". Az este a színjátszóval folytatódott, ahol én csak a közönség voltam, de annyira jól sikerült, hogy nem győztem ámulni. És miután ennek is vége lett és már igazán késő volt, kezdődött az eredményhirdetés és táborzárás. Sajnos Rabbot hiányában idén nem volt tábortűz, de az utolsó nap azért énekeltünk, és persze kezdtek előkerülni a százas zsepik. Mindenki megkapta a táboros nevét - én Szuperhős-tréner lettem - utána pedig kihirdették a pontverseny eredményét, amit, nos, idén is megnyertem (de tényleg nem görcsöltem rajta annyit, mint tavaly)! A jutalmam a Hazudósok című könyv volt, amit Orsi már elolvasott, és annyit mondott rá, hogy "durva". A táborzárás eltartott vagy hajnali háromig, akkor viszont mentem aludni. Sajnos nem sokáig élvezhettem az álmok nyugodt világát, ugyanis iszonyatos vijjogással megszólalt a kastély tűzjelzője. Mindannyian a kertbe futottunk, de hamar kiderült, hogy nincs tűz, csak magától jelez a sziréna. Kijött a gondnok, és míg mi odakint összebújva vacogtunk, elhárította a problémát.
Bátor, mint a nyúl
Visszamásztam az emeletes ágy tetejére, bevackolódtam, álomba merültem... és újra megszólalt a tűzjelző. Megismételtük a fentieket, de mire ágyba kerültem, már kelhettem is fel. Öt órakor ugyanis indult a buszom Mórra, majd onnan Budapestre. Előbb kellett hazamennem, mint a csoportnak, tíz órakor ugyanis már állásinterjúm volt a Tom Lantosnál. Képzelhetitek, mennyire voltam friss és üde az éjszaka után. A hazaúton persze aludtam, és utána is sikerült meglepően jó állapotba hozni magam, az interjú is jól ment, de végül, mint tudjuk, nem engem választottak. 

Scarlett átka elől senki sem menekül
Az idei tábor nem sikerült teljesen felhőtlenre, a szervezők néha kicsit kikészültek - a részleteket nem tudom. Nedrával a tábor végére összehoztunk nekik egy filmet, hogy jó emlékekkel távozzanak, és szerintem ez sikerült is, mert a teljes szervező brigád úgy meghatódott, hogy percekig zokogott (de igazából mi is, mindannyian...) Sajnos úgy ért véget a tábor, hogy nem tudjuk, mi lesz. Tizenhárom éve Will a táborszervezők feje és motorja, de azt hiszem, kezd belefáradni a dologba és lehet, hogy hamarosan továbblép az életével, Finnországba költözik. A másik szervező, Angel már hosszabb ideje Angliában él. Persze Dol, Shizu, Claire és Aileen továbbra is helyt állnak, de valahogy el sem tudom képzelni a tábort Will nélkül. És tegyük hozzá, én is belegondoltam, hogy ha Dolgozó Ember leszek, és kevés szabadsággal gazdálkodom, vajon mi fog belekerülni: családi nyaralás, Bálint, síelés? Jut-e hely a tábornak is? Szóval nem tudjuk, lesz-e tábor jövőre, és ha igen, milyen lesz. Én nagyon remélem, hogy nem szakad meg ez a szép hagyomány, mert tényleg olyan jól érezzük magunkat, és olyan csodálatosan összetartó ez a közösség!