2016. december 29., csütörtök

My year 2016

Az előző éves beszámolómat azzal zártam, hogy most ugyan boldog és kiegyensúlyozott vagyok, de 2016 minden bizonnyal a változások és a nehéz döntések éve lesz. Többé-kevésbé így is történt, bár rengeteg minden nem úgy alakult, ahogy vártam. Lássuk!

Január

A szilvesztert Bálinttal töltöttem, először Szabó Petiéknél, utána Bálint társaságával – és hiába készültem rá nagy lelkesedéssel, bizony nem volt nagy szám. Az ünnepi pihenések után aztán beindult az év, és elkezdtem gőzerővel dolgozni a szakdogámon, valamint azon tanakodni, mit is kezdjek az életemmel a CEU után.

Február

Februárban beköszöntött a majom éve. Továbbra is sokat foglalkoztam CEU-s tanulmányaimmal, emellett felvettem egy statisztika kurzust az ELTE-n is. Csatlakoztam a Tikkun Olam önkéntes csapatához, de igen hamar vissza is léptem belőle. Heti néhány alkalommal kisegítettem a B4-ben is.

Március

Márciusban leadtam a jelentkezésemet a Haifai Egyetem Peace and Conflict Management mesterképzésére. Interjúkat készítettem a szakdolgozatomhoz. Megvolt a híres-nevezetes Brubaker hét is a CEU-n, ahol maga prof. Rogers Brubaker tartott nekünk beszélgetős előadást, és kb. 10 percet eltöltöttem vele kettesben egy szobában is, ahol csak a szakdolgozatom volt a téma. A hónap végén Kezdődött az In Between program, aminek a keretében először Varsóban, majd Erdélyben voltam kutatni.

Április

Április elején még nagyban kutattam Romániában, de utána is sok minden történt. Orsi hazautazott hozzánk több mint két hétre, és ezalatt rengeteg programot csináltunk. Többek között voltunk egy Segway túrán apu óhajára, ami tök klasszul sikerült. Megvolt a Széder este, és ellátogattunk Miskolcra is Pistihez és Moncsihoz, akiknek március végén megszületett kislányuk, Lilla. Orsi ittlétét apu fergeteges 60. szülinapi ünneplésével zártuk a Mandragóra étteremben, amire prezentációval és egyéb meglepetéssel is készültünk. Voltam a Mediánnál kérdezőbiztosi képzésen, úgyhogy ezzel a munkával is bővült feladataim listája.

Május

A hónap elején volt egy Haver hétvége Leányfalun, ami tök jól sikerült. Apu 60, én pedig 24 éves lettem. Volt egy klassz kétnapos családi kirándulásunk Szombathelyre, ahol velünk tartott Bálint is. Ez azért is volt nagy szám, mert ez volt az első olyan utazás, ahol a barátom és a családom együtt voltak. Nagyon jól éreztem magam még úgy is, hogy ekkor már gőzerővel dolgoztam a szakdolgozatomon, hogy a leadásra tökéletes legyen.

Június

Június a CEU-s tanulmányaim lezárásáról szólt. A hónap elején leadtam a szakdolgozatomat, majd hamarosan meg is védtem. Évfolyamelsőként végeztem, a szakdolgozatomra és a védésemre is a legjobb, „A” jegyet kaptam, amiért egy külön ceremónia keretében Outstanding Academic Achievement Award-dal jutalmaztak. Volt év végi fotózásunk és búcsúbulink is, majd 25-én a MÜPA-ban vehettem részt egy igazán nagyszabású és csodaszép diplomaosztón. Miután minden lezárult, Bálinttal Zalakarosra mentünk wellnessezni – a hétvégét még tőle kaptam ajándékba a szülinapomra. Nagyon jól éreztük magunkat, teljesen oda meg vissza voltam ettől az ajándéktól. Hazaérve elkezdtem egy hébertanfolyamra járni az IKI-be, és beindult a Mediános munkám is. Bár megtudtam, hogy fölvettem a Haifai Egyetemre, továbbra is bizonytalan voltam a jövőmet illetőleg.

Július

Júliusban sok további Medián interjút csináltam. Bálint is dolgozott, egy filmben kapott videóasszisztensi munkát, és emiatt keveset találkoztunk. Megvolt Andris és Jutka 60. születésnapja is, és a családi ebéd során Eszter és Gézu bejelentették, hogy babát várnak. 13-án volt Bálinttal a kapcsolatunk 3. évfordulója, amit később egy indiai étteremben ünnepeltünk. A hónap végén Nagyvelegen voltam a Varázslatos táborban, ami, mint mindig, most is fantasztikusan sikerült.

Augusztus

Augusztus első hetében Izraelben voltunk Petrával, és egy kalandokban és pihenésben egyaránt gazdag időt töltöttünk legközépsőbb tesónk társaságában. Hazaérve a nyár egyik további eseménye volt, hogy staff-ként (!) bemehettem a Szigetre – a Zsidó Múzeum sátránál lebzseltem egész délután, este pedig Bálinttal buliztunk. Sajnos egy félreértés miatt azon a napon voltam kint, mikor a Rihanna-koncert volt, és nem a Manu Chao napon, ahogy eredetileg terveztem, így a zenei élmény nem volt olyan nagy, de jól éreztem magam. A hónap végén családi nyaralásra is sort kerítettünk, szüleimmel és Petrával Tokaj környékére látogattunk el. Augusztusban végül eldőlt a jövőm is, hogy úgy mondjam. Bár felvettek a Haifai egyetemre és némi ösztöndíjat is megítéltek nekem, egy megérzésre hallgatva úgy döntöttem, nem utazom ki. Helyette új lehetőségek pottyantak az ölembe: egy kutatási asszisztensi munka a CEU-s oktatóm, Luca mellett, illetve a projektkoordinátori állás a Centropánál. Ezzel a kérdés szinte észrevétlenül, viszonylag nagy stresszek és nehéz döntések nélkül rendeződött.

Szeptember

Szeptember elsejével megkezdődött a munkám a Centropa Alapítványnál, úgyhogy a hétköznapjaimat immár munkával töltöttem, de hétvégente akadtak programok. Rögtön a hónap elején Bálint egyik unokatestvérének az esküvőjén voltunk, ahol nagyon jól éreztem magamat. Aztán Shizuval meglátogattuk Serent Debrecenben, ami szintén jól sikerült. Végül volt egy hétvégi HUB-esemény is: Tomiék rácalmási nyaralójába ment a HUB csapata egy kis nyárutó pihizésre. A hónap végén máris utaztam a Centropával, méghozzá Kijevbe, ahol egy szemináriumunk volt. Sokat nem láttam a városból és munkám se nagyon akadt, de tapasztalatnak mindenképpen jó volt.

Október

2016 októbere szomorú hónap: 13-án, éppen a hónapfordulónk napján Bálint szakított velem. A hirtelen jött bánat rányomta a bélyegét az elkövetkezendő hetekre és tulajdonképpen az évem egész hátralévő részére.  Az időmet főként munkával töltöttem – a Centropa mellett kaptam egy kisebb állást Michael Miller volt CEUs tanáromtól is - és igyekeztem a családommal lenni. A hallgatói jogviszonyom 31-ével hivatalosan is megszűnt; diákéveim véget értek.

November

Bár továbbra sem éreztem valami fényesen magam, novemberben kicsit fellélegeztem: beindult az élet a HUB háza táján. Marcell és Tomi is hazajöttek Amerikából, ráadásul Ropi kutya is sokat időzött nálunk, és munka is akadt bőven: így hát a HUB egyszeriben megtelt élettel, és azon kaptam magam, hogy sok időt töltök ott, és nem bánom, sőt, szeretem, mert ha ott vagyok, egyszerűen csak jól érzem magam. Újítás volt, hogy – kicsit a szakításunk miatt is – egészen rövidre vágattam a hajam, amit a mai napig nem tudom eldönteni, hogy szeretek-e, vagy sem. Beindultak a hétvégi szemináriumok is: Marcellal voltunk Krakkóban, utána pedig egy budapesti szemináriumon. 19-én megszületett Eszter és Gézu kisfia, Zsombor. Bár előbb érkezett, mint várták, szerencsére egészséges. Szembesültem azzal, hogy bár azt hittem, tengernyi szabadidőm lesz, ismét olyan elfoglalt vagyok, mint általában mindig.

December

A decembert az In Between konferenciával indítottam: a tavaszi program résztvevőit ismét meghívták Varsóba, hogy beszámoljanak a tapasztalataikról. Nagyon jó volt kicsit kiruccanni, ismét találkozni a régi csapattal, és az is jól esett, hogy a prezentációmat megdicsérték. A következő hétvégém sem volt szabad, akkor ismét egy Centropa szeminárium volt: hajtósan telt tehát számunkra az év vége. Voltak ezen kívül évzáró-karácsonyi-hanuka partik, külön kiemelendő természetesen a szokásos BK-s karibál. Aztán eljött karácsony, ami már hagyományosan családozósan, klassz ajándékokkal és finom falatokkal telt. Holnap Izraelbe utazom, hogy ott fejezzem be a 2016-os évet (egy órával előbb, mint ti itt Magyarországon!)


Annyi mindent szeretnék még mondani erről az évről, hiszen annyi minden történt! Így visszatekintve az év első hónapjai, a CEU-n töltött idők úgy tűnnek, mintha nem is idén történtek volna. Ez az év tényleg a nagy változások éve volt, és tudom, hogy nagyon-nagyon keveset blogoltam róla – amit sajnálok, jövőre talán szorgalmasabb leszek!
A legfontosabb változás, hogy tanulmányaim véget értek – bár lehet, hogy elvégzek még valamilyen kurzust, diákéveim visszavonhatatlanul lezárultak. Az életemnek egy új szakasza kezdődött el idén. Arról is írtam már korábban, mennyire hálásnak és szerencsésnek érzem magam, hogy olyan könnyedén csúsztam át a munka világába. A lehetőségek szó szerint az ölembe pottyantak, imádom a munkahelyemet, és azon kívül is vannak kiegészítő munkalehetőségek az életemben. Furcsa arra gondolni, mennyire ködös, homályos volt nekem ez az időszak tavaly ilyenkor, mikor még nem tudtam, mihez kezdek majd a CEU után. Próbálkoztam ezzel az izraeli képzéssel, de végül is örülök, hogy jó vagyok abban, hogy a szívemre hallgassak, és inkább maradtam. Úgy érzem, megtaláltam a helyem itt, jó úton haladok.

Ilyen szempontból nézve talán nem is véletlen, hogy Bálint most szakított velem. Ez csak még jobban ráerősít arra, hogy egy új korszak jött el az életemben – és egyébként az övében is, hiszen épp most tér át a síelésről a filmezésre, ő maga is keresi a helyét. Korábban leírtam már, hogy mennyire megdöbbentett és megrázott ez a szakítás, sajnos ez egy szomorú pontja a 2016-os évemnek, aminek a következményeit úgy érzem jó darabig viselni fogom. Ennek ellenére továbbra is nagyon hálás vagyok ezért a kapcsolatért, örülök a békés elválásnak, és reménykedem, hogy megmarad köztünk egy jó viszony. Bár szomorú vagyok, azért erősnek is érzem magam, és optimista vagyok a jövőt illetően. Ha már változások, ne felejtsük el, hogy a szingliség mint állapot nekem meglehetősen szokatlan: 2007 nyara óta nem voltam szingli 3 hónapnál hosszabb ideig, és azóta sosem voltam egyedül például karácsony, Valentin-nap, vagy nyár táján. Egyszerűen meg kell szokjam, hogy egyedül vagyok, ki kell békülnöm ezzel a szituációval, ami most elég hangsúlyos és furcsa számomra. Nincs most a környezetemben senki, akire lecsaphatnék, de egyébként is azt érzem, hogy mindenképp ki kell hevernem Bálintot, mielőtt továbblépnék, és erre legalább egy évet adok magamnak. Nehéz, mert bár a családom és néhány jó barát mellettem áll – amiért nagyon hálás vagyok -, plusz megjelent az életemben egy új közösség, a kollégáké is, azért néha magányosnak érzem magam. Próbálok arra gondolni, hogy előbb-utóbb találok valakit, aki csodálatos lesz és végre nem hagy el, csak ez pont ugyanannyira bekövetkezhet 1, mint 3, 5 vagy 15 év múlva. Mindegy, ahogy a nagyitól kapott kis gésám, Tsuki is figyelmeztet: optimizmus! Hagyjuk a fiúkat, most más dolgokkal kell foglalkoznom. Például magammal. 

Érdekes, hogy mennyire egyértelműen fordult a szakmai érdeklődésem a zsidóság és az előítéletek felé: mind a tanulmányaimban, mind a munkáimban ezekre a témákra fókuszálok már. Külön kiemelném erősödő szerepvállalásomat a Haver Alapítványnál. A Haverhez 2015 tavaszán csatlakoztam, ősztől elkezdtem sulikhoz járni, és idén, 2016-ban már abszolút felgyorsultak az események, olyannyira, hogy a decemberi évzáró bulin megkaptam a „Leghaverebb” címet az aktivitásomért. Szinte nehéz is összeszedni, mi mindent csinálok a Havernál. Egyrészt tartok "klasszikus" identitás foglalkozásokat, ezen kívül ott voltam számos összejövetelen, képzésen, ötletelésen arról, hogyan fejlesszük a többi oktatási programot: így például a tanár foglalkozásnál, a holokauszt foglalkozásnál, illetve a Gólem színházzal való együttműködésnél. Utóbbi egy diákoknak szóló tantermi produkció, melyet egy drámafoglalkozás követ. Ezekből is nagy lelkesedéssel tartottam egy csomót. Szerepet vállaltam emellett a Haver identitás foglalkozásának megújításában is, itt tulajdonképpen koordinátor vagyok. Ez a projekt még tart, várhatóan tavaszra készül el. Izgatottan várom, mi sül ki belőle. Egyszóval a Havernál igazi bennfentes lettem, amire ráerősít, hogy minden nap egy irodában dolgozom velük. Úgy érzem, hogy ez egy izgalmas és klassz dolog, amivel jót teszek, és még érdekel is.

Kiemelném, hogy rekordmennyiségű könyvet olvastam az idén. Pillantsatok csak a Könyvespolcra: 45 darab! Érdekes, hogy a nagyját épp az év elején olvastam, mikor elvileg baromira lefoglalt a CEU – nyáron, mikor ráértem volna, reader’s block-om volt. Legjobb olvasmányaim a 2016-os évből a következők: The Martian; Rozsban a fogó; Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában; Az idők végezetéig; Az ajtó; Love, Rosie; The night circus; Harry Potter és az elátkozott gyermek; Bogar bárd meséi. Szerencsére bőven el vagyok látva olvasmányokkal legalább a jövő év első hónapjaira.

Viszonylag ritkán blogolok politikai eseményekről, pedig a politika és a közélet alaposan foglalkoztat. Épp azért, mert annyira követek mindent, nem is tudom már összeszedni, mi minden történt az idén. Rengeteg minden történik, ami nem tetszik, ami dühít, és amit nagyon helytelennek érzek – például a kormány xenofóbia-kampánya, a gyűlölet erősödése, az egész háború Szíriában – és mégis tehetetlennek érzem magam, úgy érzem, hogy bár fellépést sürgetek, magam sem teszek semmit. Jó lenne megtalálni a módját, hogy változtassak ezen valahogy.

És hogy mik a terveim 2017-re? Mikor nemrégiben az új határidőnaplómra pillantottam, egy erős félelem fogott el az üres lapok láttán: mi tölti majd be ezeket a heteket? Mi vár rám? De kicsit eltúloztam a dolgot, hiszen valójában nem az ismeretlenbe ugrom bele. 3-án hazajövök Izraelből, másnap bemegyek dolgozni, és nincs más dolgom, mint hogy a Centropa jó projektkoordinátora legyek: azt például már tudom, hogy februárban egy berlini szeminárium, nyáron pedig a Centropa Summer Academy vár rám. Emellett folytatom a munkámat Michael Miller mellett, lesz egy kisebb dolgom még a Medián-féle kutatással, tavasszal pedig ismét segítek Lucának. Úgy tűnik tehát, hogy munkából nem lesz hiány. Ami újévi fogadalmam, hogy valahogy emellé is bepréseljem az edzést – de most már igazán. Az van, hogy évek óta szeretnék változtatni az alakomon (tudom, tudom, nem vagyok kövér disznó, de igenis van ami nem tetszik) és egyszerűen nem jutok el odáig, hogy megtegyem, pedig úgy szeretném. Emellett elkezdtem németórákra is járni, ami tök jó, csak egy csomót kéne itthon is gyakorolnom, amit meg elhanyagolok, szóval erre is hangsúlyt kéne fektetni…

Lényeg a lényeg, úgy saccolom hogy 2017 az ideihez képest jóval kiegyensúlyozottabb – unalmasabb? – év lesz. Semmi nagy esemény, semmi nagy változás, csak én és a munkám. Feladatok, fejlődés, kihívások, miközben azért minden nap az ágyikómba jövök haza, és hétvégén a családommal punnyadom el az időt. Azt hiszem, átnézem januárban a munka melletti továbbtanulási lehetőségek listáját, de ennyi. 2017 rólam fog szólni, arról, hogy rendezem az érzéseimet, az életemet, és megyek előre egy egészen kijelöltnek tűnő úton. 

Karácsony

Hát, idén is túl vagyunk a karácsonyon! Megszokott módon kellemesen, nyugisan, családozósan telt, bár volt néhány változás is az előző évekhez képest.

24-én itthon ünnepelt a család, és ami jó volt, hogy már az előtte lévő napokban sem (nagyon) dolgoztam, úgyhogy volt időm rendesen felkészülni és kitakarítani, és nem kellett kapkodnom. Szenteste csillogott a lakás, fel volt díszítve a fa, sőt, arra is volt időm, hogy Petra haját tincsenként besüssem (miután előző nap kiegyenesítettem). A családtól kaptam egy nagy, puha sálat, egy szuper klassz Miffy nyulas pizsit, egy Hard drive-ot (juhé!), Petrától pedig a Bogar bárd meséit kaptam meg, valamint a HP 7-et ismét (minthogy a meglévő könyvemet még régebben tönkretette valaki :( ). Szintén öröm, hogy hozott a Télapó a Pál családnak egy botmixert is, amit régóta fájóan hiányoltam a konyhánkból. Úgy láttam, a többiek is örültek az én ajándékaimnak, úgyhogy számomra igazán kerek volt ez az ünnep.

25-én délután Zsuzsa nagyihoz voltunk hivatalosak, ahogy mindig. Változás volt viszont, hogy Eszter és Gézu nem voltak jelen (hiszen ők még otthon vannak Zsomival) ráadásul Andris is megbetegedett. Így végül egy erősen csökkentett létszámmal jelentünk meg a Halmi utcában, mintha nem is karácsony lett volna. Nagyi idén úgy döntött, nem bajlódik a minden évben felállított műanyag karácsonyfával, helyette vett egy függönyt, amin egy karácsonyfa volt, és fellógatta az ablak elé. Ez egész ötletesnek bizonyult. Nagyitól egy meglepően klassz nyakláncot kaptam, amin egy kis gésa baba lóg - Tsuki, az optimizmus jelképe a doboz szerint. Nekem nagyon tetszik is, kár, hogy nem hordhatom minden nap, mert nem illik a ruhatáram nagy részéhez... Egyébként Petrával megállapítottunk, hogy ingaként is egészen jól használható! A Szántó családtól egy olyan kupont kaptam, amit nagyon sokféle hobbi tanfolyamra felhasználhatok: ezek között van kézműveskedés és sport is. A kupon egész 2017-ben érvényes, úgyhogy jól meggondolom, mire költöm majd el. Ahogy az lenni szokott, sokat ettünk nagyinál, és csak este jöttünk haza.

26-án délelőtt ellátogattunk a Geo karácsonyfához Budakalászra, ami nem volt nagy kirándulás, ellenben igen sáros volt. Délután hagyományosan Magdolnagyihoz mentünk, ahol ott volt Gabi is. Nagyitól egy üvegékszerrel díszített karkötőt kaptam, ami kifejezetten nem tetszett, és egy plüss pingvint - utóbbit azért, mert már régóta fontolgatta, hogy szerez egy "migránst" a baglyaim közé. Kár, hogy nem sikerült egy kisebb figurát találnia, mert épp mikor kiraktuk a plüssöket karácsonyozni állapítottuk meg, hogy rengeteg van belőlük (még úgy is, hogy pár éve elajándékoztuk a felét...) Nem is sikerült nagyon lelkesnek látszanom, úgyhogy nagyi megneszelte a dolgot. Végül el is mondta, hol vette a karkötőt, ha becserélném, amit meg is tettem tegnap, így hát most a karkötő helyett két klassz gyűrűm van (karkötőt nem hordok szinte soha, de gyűrűből sosem elég!)

A 27-e egy kis shoppingolással (ünnepi leárazások) és pihivel telt. 28-án ebédre volt hivatalos hozzánk a két nagyi, amire anyu fantasztikus lakomát készített - meg is állapítottam, hogy ha valaha el kell kápráztatnom anyósomat és apósomat, ezt fogom főzni. A nagyik egészen késő délutánig maradtak, mi pedig Petrával többé-kevésbé végig derekasan kint voltunk velük a nappaliban.

29-én délelőtt apuval megnéztük moziban az Arrival (Érkezés) című filmnek, ami nagyon tetszett mindkettőnknek. Az a fajta film, amin a moziból kiérve még sokáig agyaltunk, de a végére azt hiszem összeállt a kép! Délután az egész család hivatalos volt Eszterékhez Csömörre. Ezúttal kicsit tovább maradhattunk, mint legutóbb, volt idő beszélgetni, és ajándékoztunk is. Zsomi nagyon aranyos baba, és a szülei is nagyszerűen helytállnak az alváshiány ellenére is. A ház is nagyon szép. Kár, hogy olyan messze van, így félek nem tudok majd olyan gyakran kimenni, mint szeretnék.

Ahogy azt már korábban megírtam, holnap Izraelbe repülök, ott töltöm a szilvesztert, és 3-án jövök majd vissza, ami után kezdődik is a munka ismét. Kíváncsi vagyok, milyen lesz ez az izraeli út: nagyon zsúfoltan leszünk, ráadásul úgy tűnik, épp a 31-e este úgy jön ki, hogy nem fog beleférni semmiféle szilveszteri program. De ettől eltekintve biztos eseménydús napoknak nézek elébe, ráadásul látom Orsit is.

Ami kész vicc egyébként, hogy egy csomó tervem volt erre a szünetre - valahogy úgy gondoltam, hogy most aztán rengetem időm lesz egy csomó mindenre, amellett, hogy persze pihenek is. Khhmm, hát most nem igazán tudom, hova tűnt ez a rengeteg idő, az tény hogy egy csomót olvastam és színeztem, de egyéb terveimből nem sok valósult meg. Így, hogy kevesebb volt a programom, Bálintra is többet gondoltam, és kicsit búslakodtam is. Több mint egy hónap után írt nekem, érdeklődött hogy hogy vagyok és kellemes ünnepeket kívánt. Aranyos volt, beszélgettünk valamennyit. Kár, hogy még nagyon érzékeny vagyok: ugyan elég jól tartom magam, de ez meglehetősen törékeny állapot, ami főleg azon alapul, hogy nem beszélünk és nem találkozunk, illetve hogy lefoglalom magam egyéb dolgokkal. Persze tudom, milyen ez, és hogy idővel javulni fog. Csak miközben akkor a legkönnyebb, ha távol vagyunk egymástól, jó lenne megőrizni valamilyen kapcsolatot. Szóval ezen még dolgozni kell. 

2016. december 19., hétfő

A vérszagra gyűlő blogolvasókról

Álmosan bambulva görgetem a blogom statisztikáit, mikor egyszer csak megakad valamin a szemem.
A Bálinttal való szakításomat részletező bejegyzést 45-en olvasták. Negyvenöten!

A lediplomázásomra 18 ember volt kíváncsi, a nyári élményeimre 14, a munkába állásomra 29, egyéb válságom és filozófiám a létről jó, ha tíz embert érdekel.

Életem drámájának viszont negyvenöt olvasója van!

Csak tudnám, honnan bújtak ki ezek a földből.

Kedves blogolvasók, ti vérszagra gyűltök, ez érdekel titeket, a szenvedés és a könny, meg a sárban fetrengés. Gyertek csak, dagonyázzatok életem romjain, és olvassátok élvezettel lelki gyötrelmeimet popcornt majszolva, kattintsatok a hüppögésre és egzisztenciális összeomlásra, örülök, hogy életem egy rövid időre kielégítette akció és dráma utáni vágyatokat. 

Milyen kár, hogy az év többi napján nem tudok izgalmasabb hírekkel szolgálni!




(közlemény: a blog írója semmiféle negatív érzéssel nem viseltetik olvasói iránt. Valójában kissé hízelgőnek érzi a dolgot, és remekül szórakozik.)

Karibál

Most hétvégén volt a hagyományos BK-s karácsonyi bál, amire természetesen mentem, és hosszas unszolásra Shizut is meggyőztem arról, hogy jöjjön. Seren sajnos nem tudott jönni a vizsgái miatt, és Barnus sem bukkant föl, de azért szép számmal összegyűltünk szombat este Budapest belvárosában az egyik szabadulószobának kialakított helyiségben. Mielőtt azonban csatlakoztunk volna az ünneplőkhöz, Shizuval volt egy fontos közös projektünk: elmentünk a Massolit könyvesboltba, ami a karibállal egy utcában volt, és ahová - még júniusban - kaptam a CEU-tól egy ajándékutalványt a diplomamunkámért. Mivel az utalvány év végéig érvényes, sürgősen le kellett vásárolnom, de valahogy sehogy sem sikerült időt találnom arra, hogy eljussak a boltba. Most kapóra jött, hogy közel is van, és Shizu is velem van, mint tanácsadó.

Szóval beléptünk a boltba, ami egy tök klasszul kialakított angol nyelvű könyvesbolt és kávézó, és nem volt egyszerű dolgunk. Végigböngésztük a polcokat, de bizony sok ideig tartott dűlőre jutni. Először is: a könyvek jó része tudományos mű volt (ami a CEU-tól tulajdonképpen érthető választás: nyugodtan vehettem volna valamit zsidó vagy gender témákban, esetleg a Szovjetunió vagy Jugoszlávia történetéről) - de az utalványomat inkább szépirodalomra szerettem volna költeni. Az irodalmi részleg azonban kicsi volt -  viszont annál sokszínűbb. Ami nehézséget okozott, hogy a szerzők és művek nagy részét nem ismertük - egyáltalán nem hasonlított egy átlagos könyvesbolt kínálatához. Ennek ellenére az a benyomásom volt, hogy egy gondos és nagyon színvonalas válogatás található a polcokon. Kapaszkodók hiányában elkezdtük, amit az ember ilyenkor tehet: egyik szimpatikus könyvet vettük le a másik után, megszemlélve a borítót, majd elolvasva a fülszöveget. Végül akciónk sikerrel járt, és 3 könyvvel távoztam. (Az utalványom 5000 Ft-ra szólt, ami pont két és fél könyvnek felel meg, inkább vettem tehát hármat és ráfizettem egy kicsit). Ez elég klassz dolog, tekintve, hogy szinte sose veszek könyvet. Izgatottan várom, hogyan tetszenek majd? Kösz, CEU!

A vásár után végre megérkeztünk a bál helyszínére, amit csodaszépen kidekoráltak a szervezők, és ahol már elég sok jelenlévő összegyűlt. Hamarosan megérkezett Rabbot, aki házi kenyereket és szendvicskrémeket hozott, és persze volt bőven süti is. Eljött Jim, A Sárközi lányok, Napcsi és Dol, és Kíra is elszakadt a tanulnivalóitól. Közösen megbeszéltük a Monty Hall valószínűségi paradoxon rejtélyeit, aztán pedig társasoztunk. Először hangyás társast játszottunk, aztán pedig Sorban állást. Mindkettőnél csak betársultam egy játékos mellé (továbbra sem szeretek társasjátékozni), a Sorban állás esetén főleg a szabályzatot olvastam, ahol érdekes ismertető volt a játék alapjául szolgáló lengyel kommunizmusról. :D Volt persze ajándékozás is. Viko jóvoltából mindenki kapott gravírozott Bagolyköves-hópelyhes bögrét, Merótól kaptam fürdőbombát, Adam pedig szaloncukorral kínált meg. 

Tizenegy felé aztán elkezdtek csendben hazamenni azok, akik nem aludtak a bálon. Én maradtam, mert ezt szoktam meg, de rájöttem, hogy lassan kiöregszem ebből. Az előző években a bálok mindig iskolákban, tornatermekben voltak, ahol lehetőség volt egy másik terembe vagy esetleg egy sötét sarokba elvonulni, ha valaki aludni akart. Tavaly és már idén sem egészen adatott meg ez a lehetőség. Valójában arra voltam ítélve, hogy megpróbáljak aludni ugyanabban a pincehelyiségben, ahol 15 ember egész éjjel fent volt és fennhangon kacagva történeteket osztott meg egymással. Nem hibáztatok senkit, ez a bál lényege, de nekem éjjel aludnom kell - és ezúttal nem nagyon sikerült. Még hét előtt felkeltem és elbúcsúztam a bagázstól, aztán pedig hazabattyogtam az ébredező Budapesten - ami egyébként nagyon szép volt. 

Egy kis karácsonyi BK-hangulat mindig jó :)

2016. december 14., szerda

Év végi hajtás

Az utóbbi hétvégéim így néztek ki:

November 18-20: Krakkó, Túlélés Szarajevóban szeminárium
November 25-27: Budapest, közös nevező szeminárium
December 2-4: Varsó, In Between konferencia
December 9-11: Budapest, Klasszik Centropa szeminárium

Kicsit elfáradtam.

2016. november 30., szerda

Utazások sorozata

Holnap négy napra Varsóba utazom, az In Between projekt zárókonferenciájára. Ha emlékeztek, ez az a diákprojekt, aminek a keretében tavasszal Erdélyben voltunk identitásokat kutatni. A zárókonferencia most péntek-szombaton lesz, és minden csapat prezentálni fog. Nekem is lesz egy ötperces részem. Tök izgatott vagyok, remélem jól sikerül és nem fogok unatkozni. Várom, hogy lássam a csapattársaimat is. Btw, szerintem most lesz először olyan, hogy kíséret nélkül megyek a reptérre. 

Egyébként most jó sok utazás jutott nekem, ami főként a Centropának köszönhető. Voltam már munkaügyben Kijevben és Krakkóban, most Varsóba megyek, szilveszterre pedig már megvan a repjegyem Izraelbe. (Szerettem volna meglógni innen újévkor, mert az itteni felhajtástól csak depis lennék, kint pedig - remélem - jól fogom érezni magam: ott lesz Orsi, és az egész Barukh család, és egy nagy, szétcsúszott családi esemény lesz az egész). 

Már jövőre is vannak betervezett utazások: februárban Berlinben tart szemináriumot a Centropa. És mivel mást se csinálunk szinte, mint szemináriumot szervezünk, bőven lehet további lehetőségekre is számítani. Igaz, hogy ilyenkor inkább dolgozom, mint várost nézek, de mégis, olyan izgi ez az egész! :)

2016. november 27., vasárnap

Új jövevény a családban 2.

Örömmel tudatom a blogolvasókkal, hogy múlt szombaton, november 19.-én megérkezett a család legifjabb tagja, Boda Zsombor.

Eszter csak január elejére várta a babát, a kis fickó tehát teljesen váratlanul és korán érkezett. Szerencsére Eszter és Zsombor is jól vannak, de sajnos még egyiküket sem láttam, mert Eszterhez a szobájába nem is lehet bemenni, és Zsombort is csak a szülei látogathatják. Valószínűleg még pár hétig az inkubátorban marad, amíg végre készen áll rá, hogy nekivágjon a nagyvilágnak. Vajon milyen lesz?

Páva, denevér, veréb

Mostanában többször nyitottam ki a  Weöres Sándor verseskötetemet - ő a kedvenc költőm, és mint mindig, most is teljesen lenyűgöz. Úgy érzem például, hogy a mostani állapotomat teljesen leírja ez a vers.

Rongyszőnyeg 16.

Szívemen páva sétált,
most denevér lóg róla,
veréb fog fészkelni szívemen.

Én mostanában

Egy kis beszámoló arról, hogyan is tengetem mostanában napjaim.

Miután Bálinttal szakítottunk, egy darabig nehezen szoktam meg, hogyan is töltsem be azt az időbeli űrt, amit maga után hagyott, hogyan is töltsem el a napjaimat, ha már nem találkozunk és nem beszélünk többet. Azt gondoltam, hogy tengernyi szabadidőm lesz, de igazából nem így alakult. Szerencsére van két munkám, amik, bár elvileg együtt tesznek ki egy teljes állást, igazából egészen sok időmet elveszik. Ez főleg amiatt van, hogy nem könnyű összeegyeztetni őket. A kutatói asszisztensi állásomhoz például az utóbbi időben mindig a Szabó Ervin Könyvtárba kellett menjek. Ki kellett kölcsönözzek régi, az 1920-as, 30-as évekből való folyóiratokat, és átlapoznom őket, bizonyos témájú cikkek után kutatva. Ez amúgy egy egészen érdekes feladat. Még sosem használtam a könyvtár raktári szolgálatát, úgy működik a dolog, hogy az ember lead egy rendelést, vár fél órát, mire fölküldik az anyagot, ráadásul ezek olyan szövegek, amiket nem is lehet elhozni, csak helyben olvashatók. Bár sokszor fárasztó órákon át újságokat lapozni, a tartalom igazából tök érdekes. Van abban valami varázslatos, hogy az ember belepillanthat, mit olvastak kilencven évvel ezelőtt. A  fő problémám a könyvtár nyitva tartásával van. Hétköznapokon 10-től 8-ig van nyitva, szombaton pedig 10-től 4-ig. Vasárnap zárva. Én, aki a CEU nagyszerű, tanulóbarát nyitva tartásához szoktam, ezen teljesen kivagyok. Tök szívesen kezdeném a napomat korán a könyvtárban, de nem lehet, mert csak 10-kor méltóztatnak kaput nyitni. Tök szívesen mennék oda szombaton, de 4-kor már bezártak. Vasárnap ki sem nyitnak. Hát ez mi? Így jobbára marad az a megoldás, hogy munka után - 4-5 óra tájban - menjek oda, és maradjak késő estig, de így is csak pár órát tudok minden nap haladni. Sokkal praktikusabb lenne, ha rászánhatnék kevesebbszer, de hosszabb időket, de egyszerűen nem engedi meg a nyitva tartás. Tök kiakasztó.

A Centropa és a CEU összehangolása miatt például még azt sem sikerült összeraknom, mikor járjak mozogni. Elvileg itt lenne rá a lehetőség - szingli vagyok, független és elhivatott, most kell bomba formába hoznom magam. Csak közben... mikor? Esténként nem tudok edzeni menni, mert az a könyvtározás ideje. Elmehetnék reggel, igen, de akkor először is nagyon korán kell keljek, utána pedig Centropa és könyvtár, és este jutok haza - hát azért ez komoly vállalásnak tűnik. És ha egyik este mégsem kéne dolgoznom, akkor is bejönnek ilyen programok, mint színház, születésnap, vásárlás, vagy kutyafüle. Szóval egyelőre a bénázás megy, és az elhatározás, hogy majd jövő héttől igazán belekezdek. 

Most igazából a Centropás munka is eléggé lefoglal. Múlt héten volt a krakkói szemináriumunk, az első, aminek a szervezésében már én is aktívan részt vettem. Mivel volt Krakkóban partnerünk - a szuper kedves és hatékony Katarzyna - én igazából csak koordinátori feladatokat láttam el, a szervezés gyakorlati része rá hárult. A szeminárium egyébként jól sikerült. Háromnapos volt, mi Marcellal egy nappal korábban érkeztünk, tehát összességében négy napot töltöttünk a városban. Még sosem jártam Krakkóban, és szerettem volna alaposan megnézni, de erre sajnos csak kevés lehetőségünk volt. Első nap délután érkeztünk, a szállásunk a zsidónegyednél volt, és rögtön bejártuk a környéket valami vacsora után kutatva, az például egy jó séta volt, és nagyon jól elbeszélgettünk Marcellal közben. Másnap viszont beindult a szeminárium, és a kétórás idegenvezetéses zsidónegyed-túrán kívül már semmit sem láttam a városból. A szeminárium helyszíne a Galicia Zsidó Múzeum volt, ami öt perc sétára volt a hotelünktől. Kicsit izgultam ugyan, de az a helyzet, hogy itt sem hárult igazi felelősség rám: a gyakorlati szervezést végig Katarzyna intézte (én nem is tudtam volna, mivel nem beszélek lengyelül), a Centropa előadásait Marcell tartotta, és a fontosabb felmerülő kérdésekben is ő döntött. Szóval izgulnom nem igazán kellett, de azért segítettem, jelen voltam. Jó tapasztalat volt, hogy mit kell esetleg legközelebb másként csinálni, de azt hiszem, alapvetően elégedettek lehetünk mi és a résztvevők is.

Miután visszajöttünk Krakkóból, is volt bőven feladat a Centropánál,és ha nincs is, hát valahogy csinálok magamnak. Az a helyzet, hogy kezdem egyre jobban megszeretni a HUB-ot. A múlt héten például igazán beindult az élet: hazajött Tomi Amerikából, Marcell ismét behozta Ropi kutyát, egy nap a könyvelőnk is bejött a gyerekével, a Közös nevező szeminárium miatt rendszeresen bejött Eszter, Gábor és Szilvi tárgyalni  - szóval élet van, nyüzsgés van, és jó fej emberekkel vagyok körülvéve. Igazából először érzem azt, hogy tényleg olyan emberek vesznek körül, akikkel a világnézetünk, a céljaink, a terveink nagyon hasonlóak. Mindenkit tökre bírok, tök jól kijövünk, együtt megyünk ebédelni, és munka közben is sokszor el-elbeszélgetünk egymással. A Centropának szemináriumokat és kiállítást szervezek, de időről időre beszélek Julcsival a Haveros dolgokról, a foglalkozásokról és a megújuló programokról, amihez most fotózunk; és itt a közös nevező, amihez szintén játékokat és foglalkozást kellett kitalálni, és nekem ez az egész olyan szinte, mintha nem is munka lenne, hanem valamiféle szórakozás. Tudom, hogy ez valami isteni ajándék, hogy én ilyen helyen dolgozhatok, és remélem, nagyon sokáig tart majd ez az egész. :)
Pont emiatt, hogy jól érzem magam a HUB-ban és szeretem a kollégáimat, igazából nem bánom, hogy bent kell lennem, és sokszor egész sokáig maradok bent és teszek-veszek akkor is, amikor már nem kellene. Óvatosnak kell lennem, és azért figyelmeztetem magam, hogy ők a munkatársaim, és nem a barátaim, de jelenleg mégis ők esnek most a legközelebb hozzá. Az a helyzet, hogy nem tudom letagadni, hogy a szakítás óta azért elég magányos vagyok - és a munkám és a HUB-beli élet elég sokat segít ezen. 

Az a helyzet, hogy mindig is elég jól elvoltam egyedül - ez az introvertált emberek jellemzője. Szeretek otthon lenni a szobámban, szeretek könyveket olvasni, színezgetni, pokrócba bugyolálva teát kortyolgatni, szeretek a családommal lenni. Ennek ellenére néha úgy érzem, hogy nem élvezem, hogy egyedül vagyok, hanem magányos vagyok, és szívesen elmennék valahova, de nincs kivel, részt vennék valami társasági eseményben, de nincs társaságom, és persze - összebújnék valakivel, de már ő sincs nekem. Tudom, hogy ez egy rendszeres, visszatérő problémája az életemnek, amin mindig ideig-óráig túl tudok lendülni, aztán egyszerűen vannak pillanatok amikor nem megy, és akkor egyszerűen csak szarul érzem magam. De, hogy tényleg ne hangozzak nagyon negatívnak, hangsúlyozom, hogy most tényleg kezdenek jobban menni a dogok, és tökre örülök, hogy ezek a HUB-beli emberek itt vannak nekem. 

Úgyhogy érzem, hogy átalakulóban van az életem, valóban egy új fejezet kezdődik azzal, hogy magam vagyok, hogy ennyire fontos lett a munkám, és több idő van magamra is - nézzétek meg például a Könyvespolcot, idén rekordot döntök az elolvasott könyvmennyiséggel. Még az kéne, hogy el tudjak járni edzeni is, és végre lefaragjam a combomból azt a részt, ami kb. három éve zavar. 

A szakításunk már nem fáj annyira, határozottan jobban állok, mint pár héttel ezelőtt, ami egyértelműen az elmúlt idő eredménye, amiben egyáltalán nem találkoztunk és beszéltünk, meg talán egy kis tudatos munkáé is. Persze ne legyenek illúzióim: ha találkoznék most Bálinttal, ez az egész úgy omlana össze, mint egy kártyavár. Nem baj, eltelik még idő, dolgozom a témán. Most leginkább azt szeretném elérni, hogy ez az egész tényleg valami nagyon pozitív és szép emlékként maradjon meg bennem, és hogy valahogy egy jó kapcsolatot sikerüljön majd felépítenünk egymás között. 

2016. november 5., szombat

354 teardrops

Az előbb áthelyeztem az összes Bálinthoz kapcsolódó fényképet a telefonomról a számítógépemre. Elhelyeztem őket egy sötét sarokban, ahova úgysem fogok benézni egy jó darabig, de egyszer talán még jó lesz, hogy ott vannak.

Mindig is úgy éreztem, hogy nincs túl sok közös képünk Bálinttal - sosem voltunk azok a szelfizős típusok - de az áthelyezett mappában 354 fotó szerepelt. Minden - az összes kép, amit közösen készítettünk, vagy amit a három év során küldött nekem. Minden - a képek, amiket nekem fotózott a nyaralásain, fotók a gyerekekről a sítáborban, a jól megérdemelt korsó sör egy fáradt oktatással teli nap után, az Aligvárom nevű bor, amit azért küldött, mert már alig várja, hogy lásson, a homoksüti, amibe szívecskét formázott, mert örömet akart nekem okozni vele, az a néhány ostoba szelfi, amit azért mutatott, hogy lássam, hogyan barnult le vagy hogyan vágták le a haját, a közös fotók Barcelonából, Eszterék esküvőjéről, Balázs és Sári esküvőjéről, képek, amik azt ábrázolják, hogyan fog egy társasjátékban nyerni, fotók, amiket én készítettem róla, mialatt ő édesdeden aludt, félig a párnába fúrva a fejét, képek a közös emlékeinkkel, az együtt töltött időről...

Eleve nagyon nehezemre esett, hogy rávegyem magam arra, hogy átnézzem és kiválogassam ezt a sok fotót, és nem véletlen: iszonyatosan össze vagyok törve és nem bírom ki bőgés nélkül.

Összetört a szívem. 

Hogy történhetett ez meg velünk? 

2016. november 4., péntek

Bálinttal már több mint három hete szakítottunk. Ezzel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Egyrészt örülök neki, hogy viszonylag gyorsan múlnak a napok, hiszen végső soron az idő lesz az, ami segít rajtam. Másrészt meg is ijeszt, hogy már ennyi idő telt el, mert azt mutatja, hogy ennek tényleg végérvényesen vége van, és ami annyira jó volt valamikor, attól visszavonhatatlanul csak egyre távolabb és távolabb kerülök. 

2016. november 2., szerda

A diákévek vége

Október 31-ével megszűnt a hallgatói jogviszonyom: már nem vagyok diák. Ez azért említésre méltó, mert hatéves korom óta diák voltam - kizárólag a 2013-as tavaszi (passzív) félévem alatt nem számítottam annak. Bár előfordulhat, hogy később még tanulásra adom a fejem, egy korszak kétségkívül lezárult! Eljött a teljes árú bérletek, menetjegyek, mozi- és múzeumlátogatások ideje.

Ettől függetlenül nem érzek nagy változást, örülök, hogy a munka világába kerültem. Szeretem a munkámat a Centropánál, bár még mindig csak ismerkedem a feladatokkal. Most két fő tevékenységem van, az egyik egy szeminárium szervezése Lengyelországban, Romániában és Budapesten (a téma ugyanaz, csak a helyszín más) - itt szerencsére nagyon sok segítséget kapok, az én feladatom tulajdonképpen csak a koordinálás. A szeminárium a boszniai háború témáját dolgozza fel, azon belül is a szarajevói zsidó közösségre koncentrál, ahol zsidók, katolikus horvátok, szerb ortodoxok és muszlimok közösen dolgoztak egy szociális segélyszervezetben. Nagyon szép történetről van szó, amihez készült film és egy kiállítás is. Utóbbiban nagy szerepem van, én voltam ugyanis az, aki összerakta a kiállítás szövegét és képanyagát (egy már meglévő korábbi kiállításból) és én fordítottam le a magyar szöveget is. Utána egy dizájner kezdett dolgozni az egyes tablók kinézetén, és ezt is folyamatosan figyeltük, irányítottuk Marcellal. Nagyon élvezem ezt a kreatív munkát. Remélem meglesz az eredménye és jól sikerülnek a szemináriumok - a hónap végén ott leszek Krakkóban, azt is nagyon várom. :)
A másik feladatom a Centropánál a Centropa Jewish Network (CJN) koordinálása. Ez egy hálózat, amiben európai zsidó iskolák vesznek részt. A tanárok számára folyamatosan szervezünk képzéseket, a diákoknak pedig versenyeket. Most debütál például egy nemzetközi videóversenyünk, azt kell elindítani, guideline-ok, honlap készül hozzá. Ez most a kevésbé kedvenc feladatom, de azért ez sem unalmas, azt hiszem. 

A Centropa mellett kaptam egy kutatási asszisztensi állást Michael Millertől, aki a CEUn tanított. Ezzel ő a 4. CEUs tanár, aki állást kínál nekem. :) Annál is jobban örülök, mert a munkám nála a tanév végéig, tehát júniusig szól. Így biztos lehetek benne, hogy addig van fix munkám. :) Millernek főleg könyvtárakba és archívumokba kell mászkálnom, anyagot gyűjteni és olvasni. Ezt sem mondanám szuperizginek, de legalább kifoszthatom a Szabó Ervin Könyvtár szépirodalmi részlegét is. 

Menet közben egyéni vállalkozóvá is váltam, és saját menő számlát adok az elvégzett munkáimért (miközben még mindig próbálok kiigazodni a jogi vonatkozások sűrűjében, amit úgy tűnik még a könyvelők sem mind értenek...) Elkezdtem rendszeres pénzt utalni a lakástakarék-számlámra.

Lényeg a lényeg: lassan, de biztosan haladok a felnőtté válás felé. 

2016. október 28., péntek

The old soul

Nem szeretem ezeket a személyiségtípusos cikkeket, alapvetően skatulyáknak tartom őket, de tegnap rábukkantam egyre, ami teljes mértékben rám illik (talán azt leszámítva, hogy idősebb emberek társaságát keresem). Az eredeti cikk itt olvasható. Ezt az old soul kifejezést még sosem hallottam, introvertáltnak, melankólikusnak, meg szuperérzékenynek neveztek már. Járj utána ezeknek a kifejezéseknek, és a személyiségem máris sokkal érthetőbb lesz. 

How the old sould loves differently

An old soul is essentially someone who is young, but prefers to be around older people, and has a more mature outlook on life than most people their age.  Old souls tend to spend a lot of their time alone, and a lot of people seem to misunderstand them.  Contrary to what people think, old souls aren’t lonely, they are just comfortable with themselves and enjoy their own company.  When it comes to love and being in relationships, they also express their love differently, and here, we show you how.

1. Homebody. Old souls are homebodies, which means they are always looking for the person that will be willing to stay in with them on a Friday night, perhaps reading poetry over candle light with a bottle of wine.
 
2. Materialists. Old souls aren’t impressed by materialistic things, so if you’re hoping for that new set of diamond earrings, keep wishing. An old soul will likely choose to write you a love letter over buying you jewelry.

3. Communication. Old souls are great communicators, and will tell you what they are feeling. They don’t play games, especially when it comes to relationships. Don’t be taken aback by their honesty however, because they do mean well at the end of the day.
4. Emotions. Old souls aren’t capable of having one night stands because they get emotionally invested in whoever they are dating. They feel things on a deeper level than most people do, and don’t open up to just anyone.
5. Settling. Old souls think about life in the grand scheme of things. For example, an old soul won’t settle down with you unless they think there is some future potential in the relationship. They don’t do things for no reason.
6. Shy. Most old souls have a hard time fitting in with other people because they don’t seem to have a lot in common with others. An old soul might seem standoffish at first, but they’re really just shy. So don’t assume that because they aren’t saying much, they don’t like you.
7. Understanding. They value your opinion, and are good listeners. They are very understanding, and are good at seeing things from different perspectives. So if you find yourself in an argument with an old soul, they will try to come up with a solution for your problem rather than argue with you about it for hours on end.
8. Dating. They tend to go for people that are older than they are. The hardest part about dating for an old soul is finding someone their age that understands them, which is why they end up going after people who are older than they are.
9. Relaxing. Old souls might have a hard time loosening up, so it might take some prying to get them to relax. They have a tendency to take things too seriously at times, so try to have some patience with them when they seem on edge.
10. Sensitive. Old souls are extremely sensitive, so watch what you say around them. While they will always be honest with you about their feelings, they also expect the same from you, and if they find out you aren’t being completely honest with them, they might feel betrayed.
11. Creative. Old souls are creative and will put a lot of thought into a date night with you. Rather than your usual dinner and a movie, an old soul will make sure you have a memorable date night experience with them and will take things to the next level.
12. Intuition. Old souls are really in tune with their intuitions, and can tell right away when something is wrong. Don’t try to hide your real feelings from them, because there is no use in doing so.
13. Realists. They can come off as pessimistic at times, but in fact, they are just realists. They are constantly feeling disappointed by humanity, so sometimes they need their partner to help remind them that things aren’t always so bad.
14. Independence. While old souls love spending time at home with their significant others, they also value their alone time, so don’t feel offended if your partner requests some time apart.
15. Worth it. At the end of the day, dating old souls can come with some difficulties, but it’s worth it because they will be extremely loving, loyal, and understanding of your needs.

2016. október 14., péntek

Szakítottunk Bálinttal

Borzasztó dolog történt!

Tegnap Bálint szakított velem.

Annyira nem számítottam az egészre, hogy még mindig teljes a sokk és a megdöbbenés. Én semmit sem vettem észre abból, hogy nem lenne jó a kapcsolatunk. Jól működőnek, tökéletesnek éreztem, amiben hihetetlenül boldog és szerelmes voltam.

Aztán egyszer csak minden előjel nélkül megjelenik nálam Bálint, kéri, hogy sétáljunk, könnyes a szeme, látszik, hogy kivan, és közli, hogy már nem érez úgy irántam, már nem szeret, és hogy vége.

Hogy nem vettem ebből észre semmit? Hogy lehet, hogy én azt hittem, a kapcsolatunk szuper stabil? Jól titkolta, ez tény, a viselkedéséből semmi sem látszott.

Le vagyok taglózva. Nem tudom, mi lesz most. A kapcsolatunk pont három évig és három hónapig tartott - épp a hónapfordulónkon szakítottunk. Egyszerűen meggyőződésem volt, hogy ez egy tartós valami lesz. Nem mondom, hogy tényleg a sírig tartó kapcsolatban hittem, de most először éreztem azt egy kapcsolatban, hogy lehetne akár az utolsó is, nem vágyom másra, meg tudnék állapodni. Elkezdtük lassan fontolgatni az összeköltözést. Már voltak buta képeim arról, hogy milyen esküvőnk lehetne (pedig nem is igazán akarok esküvőt, becsszó). Mikor szóba jött, hogy kiköltözzek egy évre Izraelbe, olyan nyugodt volt végig, olyan határozottan mondta, hogy semmi baj nem lesz. Elhittem neki, hogy így is van, hogy a kapcsolatunk még azt is túlélné.

Most fogalmam sincs, mit higgyek. Hogyan hihetek ezek után bármiben is? Honnan tudom, hogy valaki tényleg az igazi, hogy egy kapcsolat tényleg jó és örök, ha egyszer megtörténhet ez? Honnan tudom, hogy az elmúlt három év igazi volt?

Mindig annyira, de annyira büszke és boldog voltam, hogy Bálinttal a különbségeink ellenére szuper párt alkotunk, hogy boldogok vagyunk és szeretjük egymást... 

Nem tudom, mi lesz most. Nem merek abban reménykedni, hogy rájön, hogy hülye volt és meggondolja magát. Határozottnak tűnt. Csak én most teljesen tanácstalan vagyok. A tökéletes boldogságomnak vége. Van egy szuper munkám, és szuper családom, és barátaim, akik segítenek. És el tudom magam foglalni, gondolom, még több munkával, és edzéssel, és olvasással, és színezéssel. 

15 éves korom óta többé-kevésbé folyamatosan kapcsolatban éltem, és imádtam. Imádom. De most nem tartom túl valószínűnek, hogy egyhamar találnék valaki mást. Nincs kedvem. Nem akarom. Mennyi idő lesz feldolgozni ezt a szakítást? Mennyi ideig fogom rosszul érezni magam? Hogyan teszem túl magam ezen az egészen?

És nem csak Bálintot vesztettem el, hanem megy vele az egész baráti társasága. Az egész napirendem borul. Szinte minden második nap találkoztunk, rendszeresen aludtunk együtt. Minden nap folyamatosan beszéltünk whatsappon. Reggel írtam neki, ha fölkeltem, este ő írt, mikor már lefeküdt, és nap közben is folyton, folyton írtunk egymásnak, hogy kivel mi történik. Ennek vége. A programjaim fele megszűnt. 

Az elmúlt két évem tökéletes boldogság volt, amit megbecsültem. Tényleg, pontosan tudtam mennyire szerencsés vagyok, és ezért rendszeresen hálát is adtam. Úgy éreztem, meg vagyok áldva. Ez az időszak csodálatos volt, amit tényleg nagyon köszönök.

Ideje berendezkedni egy új, talán nehezebb időszakra, ahol több idő jut önmagamra és mindenki másra, akit szeretek. 

2016. szeptember 18., vasárnap

Látogatás Serennél

Mivel a táborban annyira jól éreztük magunkat Serennel és Shizuval, arra gondoltam, hogy fel kellene eleveníteni év közbeni találkozásainkat is. Régen évente többször is utaztunk Debrecenbe, vagy Seren jöt hozzánk, ilyesmire azonban az utóbbi években egyáltalán nem került sor. most viszont kiváló alkalmat szolgáltatott az utazásra a tény, hogy Serennek és Shizunak is születésnapja volt.

Szóval tegnap reggel levonatoztunk Shizuval Debrecenbe, és bár szundikáltunk, sikerült időben leszállni és nem eltéveszteni a megállót. Hamarosan Seren is befutott a biciklijével, és nekivágtunk a csodaszép és izgalmas Debrecennek. Miután megcsodáltuk a villamosokat és a felújított Nagytemplomot, letelepedtünk egy parkban, és onnan nem is mozdultunk órákig. Először is ajándékoztunk. Adtam Serennek és Shizunak egy-egy szupermenő szuperegészséges szupereco-friendly kulacsot, meg egy-egy Robert Galbraith könyvet, ami remélem tetszik nekik, és utána kölcsönadják. Seren és Shizu között is gazdát cserélt egy quinoa-leves, meg bőrradír, instant-süti, tea és macaronos fülbevaló-tároló. Ezután beszélgettünk mindenféle témáról, úgy mint: internetes társkeresés, intimkehely, az őzek vemhességi ideje, és társai. Menet közben Seren beszámolt nekünk a Pepcóról, Debrecen olcsó és nagyszerű mindent áruló üzletéről, mi pedig úgy döntöttünk Shizuval, hogy azt márpedig meg kell néznünk! Úgyhogy a következő állomás Debrecen plázái voltak: az elsőben pisiltünk, a másodikban megnéztük a Pepcót, ami tényleg mindenféle jó dolgot árult és tényleg nagyon olcsón. Voltak ruhák, játékok, papír-írószer és lakberendezés, és egy csomó időt eltöltöttünk azzal, hogy sétálgattunk a polcok között. Végül egy készlet filctollal, illatos gyertyával és egy adag ruhával távoztam, Seren szerzett egy rókás termoszt is magának. 

A shoppingolást egy kávézással vezettük le, pontosabban Seren kávézott, Shizu mentás-bodzás-szőlős limonádét ivott, én pedig epres shake-et. Bevállaltunk emellé még egy cupcake-et és egy répatortát is. Miután mindent elfogyasztottunk és ismét megtárgyaltuk az élet nagy kérdéseit, ideje volt visszamenni az állomásra, ahol felszálltunk (a késésben lévő) budapesti vonatra. A hazaúton bőszen set-eztünk Shizuval (rekordot is döntöttünk!) és végül Zuglónál szálltunk le, ahol azt hittem, Shizunak teszek szívességet, de végül nekem jött előbb buszom és jól otthagytam szegényt.

Szuper egy nap volt! Legközelebb Seren jön hozzánk - bár addig még túl kell éljen egy vizsgaidőszakot. :)

2016. szeptember 4., vasárnap

Balázs és Sári esküvője

Tegnap esküvőn voltunk Bálinttal, ezúttal az ő unokatestvére házasodott. Talán korábban már írtam arról, hogy Bálintéknál kicsit máshogy néz ki a pereputty, mint nálunk: viszonylag kevés olyan közeli családtag van, akikkel rendszeresen tartják a kapcsolatot (és akiket ezért én is ismerek), de annál több a másod- harmad- és egyéb unokatestvér, nagybácsi, rokon, akinek a létezéséről tudnak ugyan, de elég nehezen tartják fejben őket. Egyetlen családi esemény van a Székelyék életében, amikor ez a sok ember egyesül, ez pedig az éves Családi Találkozó, ahol hagyományosan egy idősebb rokon születésnapjára gyűlik össze a nép. Tavaly októberben részesülhettem abban a megtiszteltetésben, hogy Bálint elvitt, és bemutatott a rokonságnak, és szobáról szobára, emberről emberre haladva ismerkedtem meg szépen mindenkivel, akiknek a neveit persze elég hamar el is felejtettem. Ami kicsit jobban megmaradt bennem, az a négy Sághy-fiú, Bálint másod-unokatestvérei, akik a csinosabbnál csinosabb barátnőiket is felsorakoztatták az eseményen. Nos, közülük a legidősebb, Balázs házasodott tegnap. 

Az a helyzet, hogy mjad kiugrottam a bőrömből örömömben, mikor még hónapokkal ezelőtt mondta Bálint, hogy lesz ez az esküvő, és hivatalos vagyok én is. Egyrészt imádom az esküvőket, másrészt tökre meghatódtam, hogy azután az egy találkozó után emlékeztek rám és meghívtak. Végül úgy alakult, hogy se Bálint szülei, se Csaba nem tudtak eljönni az eseményre, úgyhogy Bálinttal kettesben képviseltük a Székely családot. Először a tabáni Szent Katalin katolikus templomban volt a szertartás, utána pedig az Astoria közelében, az ELTE egyik épületében volt a vacsora. (Gyanítom, hogy polgári szertartás is volt a templom előtt, ahol csak a legszűkebb család volt jelen). A templomi szertartás meglehetősen távol állt tőlem, az egész egy nagyon idegen dolognak tűnt, és kifejezetten sokszor mondott olyat a pap, amitől befeszültem, vagy mert nem értettem vele egyet, vagy mert én annyira nem akarnék ilyesmit hallani az esküvőmön... de ez, ugye, a pár választása volt. Egy fontos említésre méltó dolog: melyik példabeszédet mondta el a pap? Na melyiket? - Ez egy mókás személyes sztorim. Tekintve, hogy nem vagyok hívő, viszonylag ritkán veszek részt keresztény templomi szertartáson, de valahányszor mégis részt vettem - mise, esküvő, bármi - a pap mindig ugyanazt a példabeszédet mondta. Mindig. Komolyan. Már vagy háromszor legalább. A példabeszéd szerintem nagyon szemléletes, két emberről szól, az egyik homokra építi a házát, a másik kősziklára. A kősziklára épült ház persze szilárdan áll, a másikat viszont elmossa a vihar. A kősziklára építkező ember az, aki Krisztus tanításait követve éli az életét. Nagyon szép történet ez. De mikor tegnap a Szent Katalin templomban a pap elkezdte mondani a sztorit, azt hittem, kigurulok a padból a nevetéstől. Bálint nem tudta, mi lelt. Hát tényleg nincs más példabeszéd, amit elő lehetne húzni a kalapból? Persze így legalább gondoskodtak arról, hogy bármilyen ritkán járok is templomba, egy bibliai történetet azért biztosan jól ismerjek.

A szertartás után a templom előtt volt fotózkodás, gratulációk és csokordobás is. Utóbbihoz beálltam ugyan, de a legjobb helyeket egyértelműen a lila ruhás, lelkes koszorúslányok foglalták el, akik közül az egyik valóban meg is kaparintotta a csokrot. Nem baj, nem sietek. A szertartás után átmentünk a vacsora helyszínére. Mivel a pár a várba ment fotózkodni, bő egy óránk volt, mire megérkeztek. Nekem nagyon tetszett a helyszínválasztás. A Rákóczi útról, nem sokkal az Astoria után nyílik egy nagy kapu, ami az ELTE egyik épületébe vezet. Bent nagyon szépen, a lila különböző árnyalataiba díszítve állt a terem, kör alakú, tíz fős asztalokkal. Az asztalok közepén nagyon kedves, a természetet idéző dekoráció volt: farönkök, rajtuk különböző formájú üvegvázák lila virágokkal és zöld növényekkel. Az ülésrendet névvel ellátott kolibrik jelezték a borospoharakon, és mindenki kapott köszönőajándékot is: a fiúk szmoking, a lányok fehér ruha alakú dobozt, amiben nasi lapult. A menü a következő volt: amíg várakoztunk, voltak pogik, sütik, később előételként kaszinótojás és felvágottak, majd Ujházy tyúkhúsleves. A főételt svédasztalról válogathattuk. Én borjúpaprikást ettem sztrapacskával, de voltak egyéb husik, és vegetáriánus tésztaétel is. Minden nagyon finom volt, az egyetlen csalódást a desszert okozta, amit tiramisunak hívtak ugyan, de valójában száraz babapiskóta volt megpakolva ízetlen habbal, megszórva egy kiló kakaóval. Az ételek mellett persze rengetegféle üdítő, bor, sör, egyéb szeszes italok és koktélok is vártak minket. 

De hogy ne csak a helyszín leírásával teljen itt a hely: a fotózás után végre befutott az ifjú pár. A lagzit magát ceremóniamester vezényelte le, szerintem nagyon profin. Voltak játékok, próbatételek a párnak, filmvetítés, sok tánc. Egy alkalommal Sári és Balázs duettet énekeltek! Nagyon jól éreztem magam. Ez mókás, mert ugye nem igazán ismertem a vendégeket, de valahogy ez nem volt probléma. A Fiatal Unokatestvérek Asztalához kerültünk, ahol volt lehetőségem ismerkedni picit. Sajnos nem tudtam igazán sokat beszélni az ifjú párral, de ők is szépek és nagyon kedvesek voltak. Én szívesen roptam volna a parketten, de sajnos Bálint retteg a táncolástól, komolyan. Nagyon nehezen, de rávette magát, hogy legalább a menyasszonytánc során megforgassa az ifjú arát, aztán beálltunk egy körtáncba, és végül egy szám erejéig csak táncolt velem is, szóval azt hiszem, hálás lehetek. Valahogy gyorsan ment az idő, és tényleg nagyon jól éreztem magam, jó volt a hangulat, mindenki örült, látszott, hogy a násznép nagyon szereti Balázst és Sárit. Valamivel éjfél után léptünk le, úgyhogy még láthattam Sárit menyecske ruhában is. Én még maradtam volna, de Bálintnak ma programja van, úgyhogy ki kellett aludnia magát. Úgy szeretem az esküvőket! Több kellene belőlük. Tök jól telt Bálinttal ez az egész nap.

2016. szeptember 2., péntek

Munkába álltam!

Megszoktam már, hogy ismerőseim szoros figyelemmel kísérik pályafutásomat: eddig az volt a téma, milyen egyetemre járok, ott milyenek a jegyeim, miből írom a szakdolgozatomat, és persze: mi lesz velem utána, mi leszek, ha nagy leszek? A falra mászom ezektől a kérdésektől, de ideje, hogy tényleg beszámoljak arról, hányadán is állok a munka területén. 

Be kell valljam, mindig kissé félve tekintettem arra az időszakra, amikor majd dolgozni fogok. Ez egy nagyon sivár, szomorú tényleg tűnt, hogy hát csak eljön ez is, mikor az ember minden nap, de tényleg minden nap bejár a munkahelyére, és elvégzi a feladatait, és néha elmegy ugyan nyaralni, de igazi szabadideje soha_többé_nincsen, és folyton aggódni kell olyan földhözragadt materialista dolgok miatt, mint a pénz. Épp ezért én úgy gondoltam, hogy az én munkakezdésem nagyon nehéz, nagyon para és nagyon nyögvenyelős lesz, de végül örülök, hogy nem így történt, sőt, épp ellenkezőleg: úgy tűnik, szinte észrevétlenül csúszom át a tanulmányok világából a munka világába, mert nem is igazán terveztem, hogy idéntől dolgozni fogok, csak valahogy így alakult. 

Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert egyelőre úgy néz ki, hogy
1) Gyorsan találtam munkát, és még keresnem sem igazán kellett, mert felajánlották nekem a lehetőségeket
2) Ismerős emberekkel, ismerős környezetben fogok dolgozni
3) Olyan munkám van, amit hasznosnak találok, ami érdekel, és aminek köze van a tanulmányaimhoz is
4) Egész rugalmas a beosztásom, dolgozhatok akár itthonról, és vállalhatok más kötelezettségeket is
5) Ki vagyok békülve a fizetésemmel.

De miről is van szó? Találtam magamnak egy kvázi "főállást", de emellett kisebb feladataim, projektjellegű munkáim is adódtak, amik persze rövid távra szólnak, nehezebben kiszámíthatóak, én mégis nagyon élvezem most, hogy több dolog van, és változatos dolgokkal foglalkozom.


A "főállásom" a Centropa Alapítványnál kezdődött szeptember elsejével, itt koordinátorként fogok dolgozni. Ez egy nemzetközi, elsősorban Európára fókuszáló alapítvány, ami elég sokféle dolgot csinál. Elsősorban a zsidó múlt feldolgozásával foglalkozik (sok-sok interjú készült számos országban a huszadik századi zsidó életről, élettörténetekről), ezekből pedig filmek és oktatási anyagok készültek. Az alapítvány egy oktatási hálózatot működtet zsidó és nem zsidó sulikkal egyaránt, és folyamatosan szervez szemináriumokat, workshopokat, ahol különböző országok pedagógusai találkoznak, megosztják egymással a tapasztalataikat és ötletelnek arról, hogy hogyan tudnák felhasználni az óráik során a Centropa anyagait. Koordinátorként a feladatom, nos, mindenféle szervezés lesz, de még nem látom tisztán, mit is fogok csinálni pontosan. Nemzetközi szervezet lévén főleg angolul dolgozom, folyamatosan kapcsolatot tartok a bécsi és berlini főnökökkel, és több projektben is besegítek. Egyelőre heti 30 órában csinálom mindezt, tehát nem teljes állsáról van szó. A magyar főnit, Marcellt  Havertól ismerem, ugyanis ő is sokat önkénteskedett ott és jelenleg kuratóriumi tag. Megnyugtató, hogy ismerjük egymást, ráadásul nagyon laza és jó fej. Az iroda, ahol dolgozunk, az a Mozaik Hub, ahova a Haver is tartozik, és egy íróasztallal mellettem Péter és Julcsi ülnek. Mivel főleg számítógépről dolgozom, tudok bárhol dolgozni, ahol van net, szóval akár itthonról is. Az időmet pedig rugalmasan osztom be, így nem gáz, ha néha van egy-két elintézendőm nap közben is. 

2. Kutatási asszisztens a CEU-n

Az egyik nagyon kedves tanárom, Luca kért meg minket Borcsával arra már hónapokkal ezelőtt, hogy legyünk az asszisztensei az új kutatásában. Mikor biztossá vált, hogy nem megyek Izraelbe, ezt el is vállaltam, mert izgalmas, és mert nagyon szeretem Lucát. A kutatás kérdőíves, és kilencedikes osztályok körében zajlik. Két felmérés történik, egy most szeptemberben, egy pedig májusban, az eredmények alapján pedig azt tudja majd elemezni Luca, hogyan formálódtak az osztályközösségek, véleményközösségek a tanév során. A mi feladatunk Borcsával a sulikkal való kapcsolattartás: mindannyian 10 iskoláért vagyunk felelősek, akiket egy-két hete hívogatunk, keressük az ofőket, és velük egyeztetünk a kutatás időpontjáról. Ez egy több lépcsőből álló dolog, ami azért nem igazán egyszerű, mert a tanárokat, igazgatókat sokszor nehéz elérni, ráadásul káoszos az évkezdés, nincs a gyerekeknek órarendje stb. Egyelőre azonban nagyon pozitívak a tapasztalataim, mindenki nagyon kedves és segítőkész velem. Ez a munka most nagyon szépen kiegészíti a Centropát, de csak október közepéig tart, utána pedig majd májusban indul újra (és persze az is előfordulhat, hogy akkor valamiért én már nem is tudom csinálni). A kettő közötti időszakra Luca felajánlotta, hogy játszadozhatok az adatbázissal, ami nagyon izginek és persze jó tanulási lehetőségnek is tűnik.

3. Egyéb munkák

A fenti kettő most a fő tevékenységem, de vannak egyéb dolgok is, amivel foglalkozom mostanában. Egyérszt továbbra is tart a Medián kérdőívezése, amit most egy kicsit abbahagytam, de ha beáll a rend, lehet újra felveszem a fonalat. A Medián kutatása kapcsán kért meg Kovács András, hogy segítsek neki egy kisebb projektben, úgyhogy most ezzel is foglalkozom. Nagyon szuper, hogy KA keres ezekkel a dolgokkal, úgy tűnik, ez is egy nagyon szerencsés kapcsolat. Ha végre, végre, végre lezárul a Mediánnál az adatgyűjtés fázis (jövőre...?) akkor számíthatok arra, hogy munkát kapok az adatok elemzésével, tanulmányírással kapcsolatban. 
A fentiek mellett aktív önkéntese vagyok a Havernek, és van pár olyan feladat, amiért kapok némi pénzt. Ezeket is nagyon szívesen csinálom, és megint hangsúlyozom, hogy mennyire örülök a rugalmas időbeosztásnak, amelynek köszönhetően ezekre is jut időm.



Szóval összefoglalva: egy izgalmas időszak vette kezdetét nálam. Elsősorban a Centropa miatt izgulok, ez tényleg új feladat, új kihívás, ahol remélem, jól helyt sikerül állnom. Kérdés, hogy mennyire maradnak állandóak ezek a projektjellegű munkák, illetve az is előfordulhat, hogy a 30 óra a Centropánál végül 40-né növi ki magát. Szeretném, ha ezek a dolgok mind jól mennének, beállna egy stabil, állandó rend, és akkor elkezdhetek számolgatni is, hogy mire is elég a fizetésem, és milyen lépéseket kell tegyek a további, önálló élet felé. Egyelőre bizakodó vagyok és nagyon hálás, hogy eddig minden ilyen szerencsésen alakult. Vigyázz felnőtt élet, itt jövök!

[Bejegyzés az Ikea katalógusról]

Ötlet van, motiváció nincs, de meglesz.

[Beszámoló a családi nyaralásról]

Igen, meg fogom írni.

Látogatás Izraelben

A Varázslatos Tábor után alig pár nappal Petra és én repülőre ültünk, hogy meglátogassuk Orsit Izraelben. Az egész viszonylag spontán jött. Az egy régi terv, hogy ki kéne menni Orsihoz, akár úgy, hogy csak én látogassam meg, akár úgy, hogy Petra is csatlakozik. Ezzel az állandó nehézség persze az, hogy mikor én ráérnék, nem biztos, hogy neki is van elég szabadideje, és vice versa. Idén is tök szenvedős volt kitalálni, hogy akkor mikortól is ér rá Orsi, hiszen neki a nyár nagy részében még vizsgaidőszaka volt. Abban sem voltunk biztosak, hogy nem tud-e inkább ő meglátogatni minket Budapesten. Ráadásul lejárt az útlevelem is, és azt sem tudtam, mikor fogok munkába állni. Szóval nem volt könnyű, de végül elfogadhatóak lettek a repjegy árak, és az utolsó pillanatban lett útlevelem, és úgy döntöttem, rá is érek, szóval Petrával tíz napot töltöttünk Izraelben! Igazából egy pihis, feltöltődős nyaralás volt, nem egy szokványos külföldi látogatás. Orsival együtt Sahar nagyszüleinél laktunk Gederán Hans kutyával, illetve épp ott volt Sahar öccse, Omri is. Gedera egy kisváros, Orsi gyakran kínjában nevetve mondja, hogy semmi nincs ott, boltot, kávézót még talál az ember, de minden másért a szomszédos városokba kell menni. Ez azt jelenti, hogy a programszervezés sem volt könnyű, hiszen mindenért kocsiba kellett ülni, és nekivágni az autópályának.
Iszapkúrán
Apropó kocsi! Orsi és Sahar régi autója tönkrement, ezért vettek egy vadi új Citroen Cactust. Nagyon különös élmény volt úgy utazni, hogy a húgom a sofőr! Orsi mindenhova nagyon jól, óvatosan vezetett, pedig elhihetitek, hogy Izraelben sok az őrült autós! A tíz nap alatt, amit Orsival töltöttünk, sokat voltunk strandon (elsősorban a legközelebb eső - de még mindig elég távoli - Rishonban), de elmentünk egyszer Tel Avivba, és a Holt-tengerhez is. Utóbbinál persze kihasználtuk a lebegés nyújtotta élményt, de iszappal is bőven kentük magunkat és medencéztünk is. (Sajnos nem vettem észre csodálatos változást a bőrömön a kúra után). Ezen kívül sétáltattuk Hansut Gederán, voltunk kosarazni, bevásároltunk (ami a közel-keleti termékek között igazi élmény), ettünk Ben & Jerry's fagyit (nyamm! nyammmmnyammnyamm!) és egyszer shoppingoltunk is (itt hozzájutottam egy tök klassz gyűrűhöz). 
Egy kilátópontról szemléli a csapat a tájat
Az Izraeli nyaralásunk fénypontja egyértelműen a Saharral töltött hétvége volt. Péntek reggel elmentünk Saharhoz a bázisra, hazavittük, majd kezdődött a kirnádulás! Sahar ugyanis egy kétnapos túrát szervezett Orsinak, Petrának, Omrinak és nekem Izrael északi részén. Péntek délután érkeztünk meg a Golan-fennsíkhoz, ahol leereszkedtünk egy völgybe. Itt, a természet lágy ölén pihent egy vízesés és egy tavacska, amit leanderek vettek körül. Sehol egy lélek... Hát, mi ebben fürödtünk! Annyira szuper volt! Még halakkal és teknősökkel is találkoztunk lubickolás közben.
Patak a völgyben
Ez ám a kirándulás :) Pancsolás után visszamentünk a kocsihoz, és elautóztunk Izrael legnagyobb édesvizű tavához, a Kinneret-tóhoz (ami arról híres, hogy Jézus sétálgatott rajta). A tó partján egy halas étteremben vacsoráztunk, majd egy kempingben vertünk sátrat. A sátorban Orsi, Petra és én aludtunk, Omri és Sahar a kevésbé kényelmes kocsit választotta. Képzeljétek csak el: sátrazás a tóparton, semmit sem hallasz, csak a szél és a hullámok zúgását, szemben Tiberia fényei... hmmm...
Másnap reggel korán útnak indultunk, ugyanás három további helyet meg kellett még látogatnunk. Hát nem tudom, pontosan merre voltunk, de kirándultunk egyet valami hegyen, aztán egy másikon, ahol hasonlóan a pénteki naphoz, egy sziklás úton ereszkedtünk le egy völgybe. Itt is friss, hűs vizű patakok futottak, de sajnos már nem voltunk egyedül, több kirándulóval is találkoztunk. Jó volt egy kicsit megpihenni, lábad lógatni a hideg vízben a halacskák közé, és Orsiról persze számos modellfotó is készült. Ami jópofa, hogy én ráleltem az Egy Gyűrűre - az egyik patakban a kövek közé lehajolva egy nagy, férfi karikagyűrűre leltem, amin héber felirat futott.
Tel Aviv
El is tudtam olvasni, az egyik bibliai idézet az: Halld, Izrael, egy az Isten. Kár, hogy egy vallásos szövegű férfigyűrű az, mert így nem igazán az én zsánerem, de azért hazahoztam, mert milyen jópofa már, ahogy találtam. A fürdőzésünk után visszamásztunk a kocsihoz, és elautóztunk Izrael legészakibb pontjára, ahol függővasúttal egészen a sziklák tövébe ereszkedhet az ember, és megcsodálhatja, hogyan vájták a hullámok évezredek alatt a fehér parti követ. A hazautunk során megálltunk hamburgert falni, és csak estére érkeztünk ismét Gederára. Másnap reggel Sahar már ment is vissza a bázisra.

Óriási élmény volt a kirándulás, feléledt bennem a vágy, hogy gyakrabban járjak kirándulni Bálinttal, és esetleg komolyabban, "ottalvósan" is túrázzunk. Tök lelkes vagyok, de nem tudom, lesz-e ebből bármi is. A kirándulás mellett jó volt a sok pihenés. Elolvastam Orsi két könyvét, és persze azért valamennyi színt is szedtem magamra a napon, anélkül, hogy leégtem volna. Ettünk sok finom izraeli nasit, és jó adagot hoztunk is haza belőle. Próbáltam gyakorolni a hébert, persze sehogy sem állok, de tanultam pár új szót, ilyesmiket, mint "elsősegély", "mentő" és "ugrálni tilos".  És persze nem utolsó sorban jó volt Orsival lenni! Orsi nagyon jól teljesített az egyetemen, túl van az első évén. Miután hazajöttünk, munkát keresett, és talált is: Rehovoton, az egyetemével szemben kezdett dolgozni egy szállodában, egyelőre nagyon intenzíven, később pedig a suli mellett is folytatja majd. Átvette az izraeli stílust és határozottan éli az életét, nem tutyimutyiskodik annyit, mint én. :)

Varázslatos Tábor 2016

Nagyon régóta adósotok vagyok a táboros beszámolóval. Sokat várni azért sem éppen szerencsés, mert a legjobban akkor tudok írni valamiről, mikor az emlékek még frissek. Egy biztos: amikor most ismét átnézegettem a táboros fényképeket, hogy a blogba válogassam őket, elfogott a nosztalgia jóleső érzése, az igazi jajjjdeszeretlektiteket és a visszaakarokmenni érzés. Tehát a tábor idén is fantasztikusan jó volt. :)

Csoportkép seprűlovassal
A helyszínünk Nagyveleg volt, a Grünfeld-kastély, ahol egyszer már tartottunk őszi tábort. A kastély nagyon pöpecül fel volt újítva, minden tekintetben ideális táborhely volt, talán az okozott nehézséget, hogy elég nagy az épület, így nem volt könnyű megtalálni benne valakit - a konyhát pedig az alagsorban helyezték el, szóval igényelt némi bátorságot, ha sötétedés után szeretett volna valaki lelopakodni a hűtőkhöz. 
Nagyon tetszettek az idei tábor résztvevői, tulajdonképpen egyedül Barnus volt az, aki sajnos teljesen ki kellett hagyja az eseményt. De itt volt Shizu, Seren, Jim, Will, Angel, Dol, Claire, a Sárközi-lányok, Marcika, Kins & Kens, Angie, a rellonos brigád, és néhány olyan ember is, akit nem ismertem ugyan korábban, de mind csak színesítették a tábort. 
Jimmel összeszokott párosnak bizonyultunk, legyen szó versenyről,
Fedőnevekről vagy keringőről
Az előző évekhez hasonlóan színes volt a programkínálat, annyira, hogy most már nem is könnyű összeszedni, de a kiemelkedő dolgok: lufimentés, Dol gyilkossági esete (még akkor is, ha sötét volt és féltem), fafestés és csillagkép-alkotás üvegre, pancsolás a strandon, Fedőnevek társasjáték, és rengetegféle kvíz. Külön öröm volt, hogy Leila kalandjában én is egy állomás lehettem, amihez igazi törzsi harcosnak pingáltak ki. Az idei táborban is tartottam órát, ez arról szólt, hogyan is tudnánk "hősként" kiállni hétköznapi helyzetekben, különösen, ha valakit diszkriminálnak. Az előző évekhez képest attól tartok nem okoztam osztatlan sikert, úgyhogy most törhetem a fejem, mit kellene jövőre csinálnom. 
Báli lakoma
Az idei tábor újdonsága volt a hetet lezáró bál. Erre Claire vezetésével keringővel készültünk. Az én párom Jim volt, aki ugyan aggódott, hogy kétballábas lesz, de rendíthetetlenül részt vett a próbákon és az eredmény nagyon szép lett. Nagyon élveztem a táncolást. :) A bál maga szuperül meg volt csinálva, feldíszítettük a termet, csináltunk egy csomó finom nasit, és mikor már igazán késő lett és igazán csúszásban voltunk, eljártuk a nyitótáncot. Mindezt persze csodás "báli" ruhában". Az este a színjátszóval folytatódott, ahol én csak a közönség voltam, de annyira jól sikerült, hogy nem győztem ámulni. És miután ennek is vége lett és már igazán késő volt, kezdődött az eredményhirdetés és táborzárás. Sajnos Rabbot hiányában idén nem volt tábortűz, de az utolsó nap azért énekeltünk, és persze kezdtek előkerülni a százas zsepik. Mindenki megkapta a táboros nevét - én Szuperhős-tréner lettem - utána pedig kihirdették a pontverseny eredményét, amit, nos, idén is megnyertem (de tényleg nem görcsöltem rajta annyit, mint tavaly)! A jutalmam a Hazudósok című könyv volt, amit Orsi már elolvasott, és annyit mondott rá, hogy "durva". A táborzárás eltartott vagy hajnali háromig, akkor viszont mentem aludni. Sajnos nem sokáig élvezhettem az álmok nyugodt világát, ugyanis iszonyatos vijjogással megszólalt a kastély tűzjelzője. Mindannyian a kertbe futottunk, de hamar kiderült, hogy nincs tűz, csak magától jelez a sziréna. Kijött a gondnok, és míg mi odakint összebújva vacogtunk, elhárította a problémát.
Bátor, mint a nyúl
Visszamásztam az emeletes ágy tetejére, bevackolódtam, álomba merültem... és újra megszólalt a tűzjelző. Megismételtük a fentieket, de mire ágyba kerültem, már kelhettem is fel. Öt órakor ugyanis indult a buszom Mórra, majd onnan Budapestre. Előbb kellett hazamennem, mint a csoportnak, tíz órakor ugyanis már állásinterjúm volt a Tom Lantosnál. Képzelhetitek, mennyire voltam friss és üde az éjszaka után. A hazaúton persze aludtam, és utána is sikerült meglepően jó állapotba hozni magam, az interjú is jól ment, de végül, mint tudjuk, nem engem választottak. 

Scarlett átka elől senki sem menekül
Az idei tábor nem sikerült teljesen felhőtlenre, a szervezők néha kicsit kikészültek - a részleteket nem tudom. Nedrával a tábor végére összehoztunk nekik egy filmet, hogy jó emlékekkel távozzanak, és szerintem ez sikerült is, mert a teljes szervező brigád úgy meghatódott, hogy percekig zokogott (de igazából mi is, mindannyian...) Sajnos úgy ért véget a tábor, hogy nem tudjuk, mi lesz. Tizenhárom éve Will a táborszervezők feje és motorja, de azt hiszem, kezd belefáradni a dologba és lehet, hogy hamarosan továbblép az életével, Finnországba költözik. A másik szervező, Angel már hosszabb ideje Angliában él. Persze Dol, Shizu, Claire és Aileen továbbra is helyt állnak, de valahogy el sem tudom képzelni a tábort Will nélkül. És tegyük hozzá, én is belegondoltam, hogy ha Dolgozó Ember leszek, és kevés szabadsággal gazdálkodom, vajon mi fog belekerülni: családi nyaralás, Bálint, síelés? Jut-e hely a tábornak is? Szóval nem tudjuk, lesz-e tábor jövőre, és ha igen, milyen lesz. Én nagyon remélem, hogy nem szakad meg ez a szép hagyomány, mert tényleg olyan jól érezzük magunkat, és olyan csodálatosan összetartó ez a közösség!

2016. augusztus 12., péntek

Note to self

File-okat törölgetek a számítógépen. Ami egyszer fontos volt - chat-beszélgetések, exek fényképei - olyan laza kattintással kerül a Lomtárba, hogy ihaj. Változnak az idők.

Note to self: Ami most fontosnak tűnik, pár év múlva talán szintén lazán kidobásra kerül majd.

Új jövevény a családban!

A nyár másik izgalmas eseménye, hogy Eszter és Gézu bejelentették: kisbabát várnak. A kis jövevényt januárban érkezik. Az új élethelyzet részleteiről persze a már megszokott módon tájékozódhatunk Eszter egy újabb blogján.