2015. október 27., kedd

A CEU-n a menstruáló nőket sem diszkriminálják, de nem ám

Senki se tagadhatja, hogy nagyon liberális vagyok és az emberi jogok elkötelezett híve, de azért ez még nekem is sok:

Dear CEU community,
HRSI launched the campaign “Menstruation friendly couches and sofas at CEU” on 19th of October, 2015.
It was brought to our attention that the campaign gave rise to different interpretations across the campus. In this regard, we would like to bring more clarification on the campaign and provide you with some useful information.
“Menstruation friendly couches and sofas at CEU” is a teaser campaign which is part of a  bigger campaign that is planned to take place on 28th of May. We plan to organize a short teaser campaign every month until
May 28, which is the Menstrual Hygiene Day.
The purpose of the first teaser campaign was to raise awareness about the fact that menstruation can be painful and is not very comfortable. People who are bleeding every month often do not talk about this experience due to several taboos and stereotypes surrounding menstruation. Therefore for many of us, menstruation is still an unknown process without being fully conscious how painful or difficult it can be. Having this reality, we asked ourselves:  how comfortable is CEU campus? Where is it possible to rest on the CEU campus while coping with pain and discomfort?

Being treated equally and non-discriminatory is a human right. Equality does not only mean lack of discrimination but also  accommodation of the context in accordance with the needs of people. For example, there is a prayer room at CEU for people of different religions who are entitled to exercise their right to religion. Similarly, CEU puts consistent efforts into becoming an inclusive and accessible university for people with disabilities. Therefore we thought to become more aware of how comfortable the CEU space is for those bleeding every month and how we can use the existing space in a way that could ease one’s physical discomfort. We encourage you to visit our website where you can find more information about the General context and how menstruation links to human rights, as well as about the CEU context.



Ti mit gondoltok...?

2015. október 26., hétfő

Arról, hogy nem tervezem elég tudatosan a karrieremet

Most, hogy alig fél év és (remélhetőleg) kezembe kapom a második diplomámat, ideje elgondolkodnom azon, hogyan tovább. (Ha magamtól nem jutna eszembe, akkor is emlékeztetne rá az a sok kedves érdeklődő, aki minden találkozásunk alkalmával rákérdez, hogy na és mit is tanulok? Kisebbségpolitika? És azzal mit lehet kezdeni?)
Nem tartom magam egy kifejezetten tévelygő embernek, tudom, hogy jó úton járok, egyelőre mindig bejöttek a választásaim, tudom, mi érdekel, és nagyjából el tudom képzelni, mivel szeretnék foglalkozni. De azért én is bizonytalankodok, úgy érzem, nem tettem le elég dolgot az asztalra. Lássuk miről beszélek.

A héten találkozóm lesz a régi Republikonos gyakornoktársakkal, az összejövetel célja épp az, hogy a karrierünkről beszéljünk: ki mit tanul, hol dolgozik, mennyire bizonyult hasznosnak számára a gyakornoki munka az intézetnél, merre szeretne dolgozni, stb. Nem mintha úgy érezném, hogy kifejezetten szégyenkeznem kell, de egy kicsit tartok tőle, milyen impozáns előélettel hozakodnak elő a többiek. Bár jó egyetemen tanulok, úgy tűnik, elvárnak tőlem valami komolyabb gyakornoki- vagy munkatapasztalatot is már. Az egyetemen folyton kapjuk az értesítéseket konferenciákról, gyakornoki pozíciókról, nyári egyetemekről. Személyes konzultációnkon Szabolcs is kérdezgette, mit tervezek. Ajánlotta, hogy a következő félévben menjek valahova gyakornoknak, jelentkezzek konferenciákra, és jelentkezzek doktori képzésre. Az általam választott második mesterképzést leszólta, mondván 'túl gyakorlatias'. A PhD ötletét elvetettem - ez egyelőre semmiképp sem aktuális - a konferenciáról küldött emailt végül meg se néztem. Az pedig, hogy hol tanulok tovább, persze egyedül az én döntésem.

Van egy új lány a karon, egy kicsit idegesít, borzasztó buzgómócsing. Érdeklődött, sokat publikálunk-e. Mondtam, hogy nem. Mondta, hogy mert náluk Brazíliában az egyetemen mindenki publikált. És konferenciákra járok? Ad az egyetem konferenciákra támogatást? Mert ő azokra is menne. Kedvesen elmondta, hogy olyan akar lenni, mint én, és csupa A-t akar szerezni. Ugye, sok-sok órát tanulok naponta? És hogyan válogattam össze a tárgyaimat? Gondoltam arra, hogyan mutat majd a transcriptem, amikor PhD-ra jelentkezek? Mert itt ez a tárgy, ami őt ugyan annyira nem érdekli, de szerinte a későbbi PhD jelentkezésében jól mutatna, hogy elvégezte a kurzust.

MEGÁLLNI!

Nem, nem járok konferenciákra, nem publikálok, és azokat a tárgyakat veszem fel, amik érdekelnek. Jóég!

Úgy érzem, az egyetem nagyon az akadémia világába akar terelgetni, de ez engem nem kifejezetten vonz. Illetve vonz, de csak egy bizonyos fokig. Nyilván érdekel, amit tanulok, és szükség van új elméletekre, empirikus kutatásokra és módszertani ismeretekre. De nem szeretnék - ahogyan egy volt ELTE-s tanárom fogalmazott - "szobatudós" lenni, aki a négy fal között termeli a lexikonokat, és ki sem pillant a való világba. Oké, önmagában a publikálás nem rossz dolog. Akkor rossz, ha ötleted sincs, mit írj, de valamit kiszenvedsz magadból, mert publikálnod kell. Ugyanez igaz a konferenciákra is. És tudom, hogy az én helyzetemben ezt egyenesen gáz kijelenteni, de nem, nem érdekel az, hogy két-három napon át tudós koponyák előadásait hallgassam, majd klubszendvicseket majszolva networköljek velük. Egyszerűen nem tudom elképzelni magam ilyesmin, és egyetlen vigaszom, hogy Hannah biztosított róla, hogy ezzel ő is így van.

Ma az egyetemi konyhában ismét szembesültem azzal a kérdéssel, amit már nekem szegeztek párszor idén, nevezetesen, hogy mit csináltam a nyáron? Voltam-e nyári egyetemen? Voltam-e gyakornok? És komolyan mondom, már rosszul érzem magam attól, hogy azt mondom, nem, nyaraltam. Igen, van pár szaktársam aki volt ezen is, azon is. Nem utasítottam el helyből az ötletet, annó én is rákattintottam az emailekre, amiket kaptunk, de nekem egy nyári egyetem se volt szimpatikus. És őszintén szólva a tavaly év után annyira ki voltam purcanva, hogy egész nyár alatt nem hevertem ki. Elnézést!

Ami pedig a munkavállalást illeti... az valahogy nem nagyon megy nekem. Nem vagyok az a típus, aki bármit képes elvállalni, valójában elég limitált, hogy mit és mennyiért szeretnék csinálni. Keresgélek, de fontos, hogy a munka alapból passzoljon hozzám, érdekes legyen, és ne valami teljesen haszontalan dolog; és persze fizessenek is meg. Egyelőre nem találtam olyasmit, ami minden kritériumnak megfelelne. Ha nem lennék finnyás, elvállalhatnék olyan munkát, ami az őrületbe kerget, és olyat, ami nem rossz ugyan, de semmi pénzt ne fizet. De valahogy nem akarok kompromisszumokat kötni, így hát élek tovább az ösztöndíjamból. Valahogy piszkál engem az, hogy hát én egyetemet végzett ember vagyok, értelmes vagyok, nyelveket beszélek, annyi mindent tudnék jól csinálni, nekem igazán járna valami jó munkahely. De félek attól, hogy 1) csak én vagyok nagyképű és nem vagyok ám olyan jó mint szeretném, 2) még ha olyan jó is lennék, a magyar valóságban nem tudok ezzel érvényesülni.

Persze nincs ok még nagy aggodalomra, mert ahogy mondtam, egyelőre a sulira koncentrálok, nem kezdtem el aktívan sem munkát, sem gyakornoki pozíciót keresni. Általában azokra a lehetőségekre csapok le, amit a Facebook kidob és szimpatikusnak találom. Természetesen szeretem a szakomat és a társadalomtudomány érdekel, de nem akarok az a fajta tudóspalánta lenni, aki konferenciáról konferenciára jár, és levegőt is csak akkor vesz, ha az jól mutat a CV-jében. 

2015. október 2., péntek

Gyűlölködés és giccsparádé

Az utóbbi időben csatlakoztam néhány határon túli magyarokat felölelő facebook-csoporthoz, kizárólag kutatási célból: egy kérdőívet kellett megosztanom az egyik tanárom felkérésére. Azóta a csoportok bejegyzései megjelennek a falamon, és az egész egyszerűen megdöbbentő. Ismeretes, hogy a facebook beszűkíti a társadalmi látóterünket: saját barátaink, ismerőseink vannak a partnerlistánkon, akik többnyire hozzánk hasonló nézeteket vallanak; ha nem, és ez zavaró, még ki is töröljük őket. Végül úgy hisszük - hisz azt tapasztaljuk nap - hogy az egész világ úgy gondolkodik, mint mi. Ennek megfelelően az én facebook-falam is egyetemisták, értelmiségiek, baloldaliak/liberálisok bejegyzéseivel van tele. Néha azonban - mint most is - az ember kicsit kikukucskál a saját dobozából, és a valóság pofán vágja.

Miről beszélek?

1. Giccses képek, zenék, versek és idézetek

Van egy réteg a facebookon (főként az idősebb generáció) akik folyamatosan posztolgatnak egymásnak rendkívül giccses képeket. Számomra felfoghatatlan, hogy oszthat meg bárki is ilyen ocsmány, barbár műalkotásokat, amin galambok, rózsák, cuki állatfigurák, szívecskék és szerelmespárok egyszerre tobzódnak. Hozzá érkezik általában valamilyen üzenet is, "Csodás estét" "Szép hétvégét" esetleg "Meghítt péntek délutánt" címmel (szándékos helyesírási hiba, igen, ilyennel is találkoztam). Az idézetek rendkívül nyálas, Coelhót is alulmúló klisék az életről, a szeretetről, a reménységről. A bejegyzések alatt általában tucatnyi kommentben reagálják le a jónépek, hogy "gyönyörű kép", "csodás vers és milyen igaz", illetve "neked is csodás hétvégét kívánunk szeretettel Erikám". 

2. Jézus. Jézus mindenhol. Esetleg Szűz Mária.

A fenti képeket és idézeteket megbolondítja néha némi giccskereszténység, mikor Jézus képe körül galambok, szívecskék és rózsák villognak, így osztva a virtuális "áldást". A bejegyzések alatt általában számos "ámen" komment olvasható.

3. Cukik vagyunk és keresztények, de a migránsokat gyűlöljük

Az embernek szemet szúrhat a sok bűbájos komment között jó néhány menekültekkel kapcsolatos cikk linkje, általában teljesen megbízhatatlan hírportálokról, azt fejtegetve, hogy a migránsok veszélyesek, késelnek, megtérítik Európát, és már a németek is hozzánk akarják őket toloncolni. A cikkek alatti kommentáradatot már igazán nem veszi be a gyomrom, igazi fasiszta gyűlölködés megy, általános iskolásokat is megszégyenítő helyesírási hibákkal fűszerezve.

Ezt a bejegyzést muszáj volt megírnom. Ezek a képek, kommentek ott virítanak a facebook falamon, és tényleg, tényleg minden egyes alkalommal megdöbbenek. (Idővel persze majd kilépek ezekből a csoportokból, bár kezdem fontolgatni, hogy kutatási témának se rosszak). Apu rám szólt, hogy nem szép dolog ezen élcelődni. A képek talán rondák, de a lényeg, hogy akik küldik és akik kapják, szépnek találják őket.  Az idézetek posztolói valószínűleg tényleg úgy érzik, hogy valami fontos üzenetet osztottak meg a többiekkel, a kommentelők pedig nagy szeretettel fogadják. Lehet, hogy vannak emberek, akiknek ez tényleg feldobja a napját. Szerintem viszont ez gyomorforgató. Ez van, nem vagyunk egyformák.

És persze, csak hogy lássátok, miről beszélek, következzen néhány gondosan válogatott remekmű:







Értitek, miről beszélek, igaz? Nos, hogyha ez a remekbe szabott gyűjtemény nem volt elég, és elég bevállalósak vagytok, akkor kattintsatok ide. Hogyha az előzőt megnéztétek, és úgy érzitek, elég bátrak vagytok akkor kattintsatok ide is. De szólok, hogy sokkoló lesz.






Az emberi hülyeség kitüremkedése

Azt, hogy emberi hülyeség, mint olyan, létezik, tudjuk, ebben még nincs semmi meglepő. De az az érzésem, hogy az emberi hülyeség eddig kellemes, nyugodt mederben folydogált. A menekültválság óta azonban mintha ez a hülyeség kiáradt volna megszokott medréből. Olyan óriási fatális baromságokat olvasok nap mint nap az interneten, a facebookon, különböző hírportálokon, hogy nem akarom elhinni. Sokkal fájdalmasabb ökörségeket, mint eddig bármilyen ügy kapcsán. Úgy tűnik, az Európát érintő menekülthullámról hirtelen mindenkinek van véleménye és mondanivalója, és mindenki feljogosítva érzi magát, hogy önjelölt szakértővé avanzsáljon. A menekültek Isten büntetése a kereszténységet elhagyó Európára; a menekülteket a zsidók hozzák ide, hogy lezüllesszék Európát, majd romjain dagonyázzanak; az igazi ellenség nem is a sok migráns, hanem Soros György; és még sorolhatnám. Fáj. Esküszöm, ez a fájdalmasan szánalmas hülyeség kategória. (csak ne felejtsem el, hogy miközben innen a fotelből kényelmesen lehülyézek bárkit, ezek az emberek tényleg így gondolkodnak, ez határozza meg az életüket, eszerint cselekednek... jóég. Persze nem szép dolog ítélkezni, keresni kellene a párbeszédet stb., de ez még néha nekem, az ultratoleránsnak is gondot okoz.)