2015. szeptember 25., péntek

Arról, hogy öregszem

Van néhány apró jele annak, hogy - bár nem veszem észre - azért repülnek felettem az évek. Például az, hogy a 18-es korhatár már rég nem vonatkozik rám. Hogy a facebookon találkozom olyan álláshirdetésekkel, amikből már kiöregedtem, mert 18-22 éves lányoknak szól. És hogy csak egy fél perc után döbbenek rá, hogy a jóvágású kamaszfiú, aki tartja nekem a kaput, amíg betolom a biciklimet, nem más, mint a földszinti szomszéd fia, akire úgy emlékszem, mint akaratos totyisra. Jóég.

Csak elindult ez a tanév is

Még mindig kicsit döcögősen, de beindult az idei tanév is, a második és egyben utolsó évem a CEU-n. Bár sok kreditre már nincsen szükségem a diplomához, azért begyűjtöttem magamnak jó pár elfoglaltságot idénre is. Felvettem két fontos nyolckredites tárgyat, az egyik a nemzeti identitás szociológiájáról, a másik a kisebbségvédelem nemzetközi normáiról szól. Emellé felvettem audit-ra (tehát csak hallgatni) egy Jews and the City nevű szintén nyolckredites tárgyat pusztán azért, mert érdekel. És ha ez nem lenne elég, legnagyobb örömömre idén indult modern héber nyelvkurzus, úgyhogy természetesen azt is felvettem. Már volt két órám, ismerem az ábécé felét és el tudom mondani, hogy hívnak. Telepítettem héber billentyűzetet a telómra, úgyhogy most azt tanulgatom, és persze ha elakadok, Orsi nagyon lelkesen segít. Tök izgatott lettem :)

Az órarendem kicsit még változhat, de jelenlegi állapotában nagyon szimpatikus, mivel se hétfőn, se pénteken nincs órám! (Cserébe a hét közepe kicsit zsúfolt). Ha ezt megtűzdelem sporttal, nyelvtanulással és a szakdolgozat írásával, fűszerezem némi családi, párkapcsolati és társasági élettel, máris egy egész dolgos félévet kaptam. Persze dolgozni is kéne. Hmm... talán nem most. Vagy talán... na jó, ez még elválik.

2015. szeptember 21., hétfő

NEM ért mindenki a kérdőívkészítéshez. NEM!

Iszonyatosan fel tudom húzni magam a helytelenül megírt online kérdőíveken. Annyira, hogy az már nevetséges. Alighanem ennek köze van erőteljes szociológus identitásomhoz.

Szociológia szakról az ember jó eséllyel nem diplomázik le úgy, hogy legalább a legalapvetőbb kutatási módszer, a kérdőívezés módszertani alapjaival tisztában ne lenne. Bármennyire szeretik a szociológusokat romkocsmában merengő áltudós értelmiségikként beállítani, igenis értünk egy csomó mindenhez, amihez egy mezei laikus nem. A fájdalmas dolog az, hogy a mezei laikusok, orvosok, pszichológusok, tanárok és mindenféle más népség is vetemedik arra, hogy online kérdőívezéssel gyűjtsön anyagot készülő szakdolgozatához. Oké. Kitöltöm őket, mert ez a társadalomkutatói szolidaritás, hogy bárki bármilyen kérdőívvel zaklat, megcsinálom, mert az adat szent. De esküszöm, a hajamat tudom tépni bizonyos hibák láttán. Előfordul, hogy bezárom az online ablakot és nagy puffogva hagyom, oldja meg az illető más kitöltőkkel a kis problémáját. Azért írom ezt az ingerült bejegyzést, mert épp most botlottam bele megint egy ilyenbe. A kérdőív küldője kapott is tőlem egy kiokosító emailt, remélem, nem veszi zokon, nagyon igyekeztem, hogy ne legyen bunkó a stílusa.

Csak pár példa, hogy értsétek, miről beszélek:

1. Mi a szüleid legmagasabb iskolai végzettsége?
a) Legfeljebb 8 általános
b) Szakiskola
c) Érettségi
d) Főiskola/egyetem

Mi a szüleim legmagasabb iskolai végzettsége? Most komolyan, hogy válaszoljam ezt meg egy kérdésben? A szüleim egy személy? Mi van, ha ez egyik érettségiig jutott, a másik főiskoláig? Agyam eldobom.

2. Hány gyereket szeretnél?
a) 1
b) 2
c) 3
d) 4 vagy annál több

És aki nem akar gyereket, az mit jelöl, okoskám? Gondolni kéne a társadalom azon tagjaira is, akiknek nem a szaporodás a fő célkitűzés az életükben.

Atyaég, de felhúztam magam. És ezek csak a jól kiemelhető példák, van millió formai dolog, megfogalmazással kapcsolatos probléma, egyéb defekt... Kedves ismerőseim, könyörgöm, ha online kérdőívezésbe fogtok, de úgy érzitek, nem vagytok biztosak magatokban, inkább írjatok nekem, nagyon szívesen segítek, csak ne adjatok ki a kezeitek közül ilyen ócskaságot. Eszem megáll!

2015. szeptember 14., hétfő

Nyárutó-őszelő

Sok mindenről szerettem volna írni még a nyár illetve az iskolakezdés kapcsán. Miután hazajöttünk a családi nyaralásból, Orsi egy hétig velünk maradt. Persze sok időt töltött barátokkal, de azért sort kerítettünk nagy családi összejövetelre, piacolásra, zöld arcpakolással Az ördög Pradat visel nézésére. Mint mindig, most is nagyon szomorú volt, hogy újra elment. :(

Több nyári programom már nem volt. Igaz, beszéltük Bálinttal, hogy jó lenne Angyalira kimenni, de úgy tűnik, ez végül elmaradt. Viszont belevetettem magam az egyetemi teendők intézésébe. Biztossá vált, hogy a szakdolgozatomat a Taglit-résztvevők élményeiből írom, ehhez pedig két interjúsorozatot terveztem az idei nyári út résztvevőivel: egyet közvetlen az utazás után, egyet pedig jövő februárban. Ez azt jelentette, hogy én már augusztus közepén konzultáltam a tanárommal, megbeszéltük, hogyan is nézzenek ki az interjúk, utána pedig vad toborzásba kezdtem, és mostanra, tehát az őszi félév kezdetére majdnem végeztem is a szakdolgozatom alapját képező, közel húsz interjúval. Nagyon izgatott vagyok, mert sok interjú borzasztó érdekesre sikerült, az interjúalanyaim pedig nagyon kedvesek, nyitottak és jó fejek voltak, ami nekem hatalmas pozitív élmény. Az utóbbi időben tehát sok időm elment az interjúzással, és még több idő lesz majd a leiratozásuk. Apropó, leiratok: még mindig Szabolcs interjúit leiratozom, emlékeztek, ez a kutatási asszisztensi munkám, ami hivatalosan véget ért (értsd: a szerződésem már lejárt és a fizum is megkaptam) gyakorlatilag viszont nem (mivel a szerződés hónapjai alatt nem kaptam heti 20 órányi feladatot, így kvázi utólag pótolom). Nagyon szenvedek már és egy kínlódás az egész, de úgy tűnik még mindig van hátra egy jó adag. :(

Hogy összefoglaljam a nyaram: jól sikerült. Egészen sok nagy élmény jutott idénre, elsőként emelem ki persze a barcelonai utunkat Bálinttal, de jártam Bécsben is Hannah-val, voltunk a családdal Ausztriában, részt vettem a Varázslatos Táborban, és ott lehettem Eszter és Gézu esküvőjén is. Bár a nyár elején úgy gondoltam, sok szabadidőm lesz, utólag úgy érzem, semmire sem volt időm, nem is tudom, mivel ment el az egész. Elrohant. A kutatási asszisztensi munkám még mindig tart, sajnos végigkísérte a nyaram, nem volt egy olyan pillanat sem, mikor igazán "szabad" lehettem volna. De nem volt időm arra sem, amit elterveztem, hogy majd olvasok a szakdolgozatomhoz és rendszerezem a szakirodalmat. Mindez tehát a szorgalmi időszakra jut majd. Szintén érdekes, hogy nem olvastam sokat a nyáron - legalábbis nem többet, mint az év többi részében. Ezt is máshogy terveztem pedig.

A tanév a CEU-n a tegnapi nappal elkezdődött. Zéró hét van, azaz egyelőre csak megtekintjük az órákat, hogy eldöntsük, melyeket szeretnénk felvenni, aztán jövő héttől már élesben indul a dolog. Nincs már szükségem sok kreditre, de azért azt hiszem, eléggé lefoglal majd a suli, bár a végleges időbeosztásomat még nem látom. Volt már egyébként két találkozó a szakomon, ahol ismerkedhettünk az idén érkezett 20 új arccal. Én eléggé meg voltam szeppenve ezeken az eseményeken, de azért igyekeztem beszélgetni a többiekkel. Nem tudom, milyen kapcsolat alakul majd ki köztünk, lehet nem fogunk sokat érintkezni, mert kevés közös óránk lesz, és persze én meg a társasági élet...

További nehézség, hogy kitaláljam, mihez kezdek, miután júniusban átvettem a diplomámat. Na ja. Szinte nemrég döntöttem a CEU-ról, és most ismét agyalnom kell azon, hogyan tovább. 

Tegnap volt egyébként a zsidó újév, most pont klasszul egybeesik az új tanév kezdetével. Hát, shana tova, remélem, édes évünk lesz. 

Beszámoló a családi nyaralásunkról

Nagyon megkéstem ezzel a beszámolóval, de nem feledkeztem el róla. Következzék idei családi nyaralásunk leírása. 

Szerencsére idén is sor került családi nyaralásra. Orsi kétszer is meglátogatott minket idén nyáron: eljött Eszter esküvőjére, de utána vissza is kellett sietnie Izraelbe egy vizsgára, így csak később, augusztus 20-án tért vissza hozzánk ismét, hogy két hétig boldogítson minket! Ebből az első hét volt a családi nyaralás ideje, amit idén Ausztriában töltöttünk, Salzkammergutban.
Sosem jártam még Ausztriában nyáron, csak prospektusokból tudtam, hogy a hegyek országa nem csak télen lehet lenyűgöző. Az azonban nagyon meglepő volt, hogy tényleg ezeket a turistakatalógusba való helyeket jártuk végig, és megtapasztalhattuk, hogy ez bizony nem csak egy photoshopolt világ, hanem a valóság! Következzen egy részletes beszámoló képekkel.

1. nap - péntek

Augusztus 21-én délelőtt vágtunk neki Ausztriának jól megpakolt autóval. Gosau-i szállásunkra csak este érkeztünk meg, ugyanis út közben megálltunk, hogy megnézzük a melki apátságot. Az apátság sokban hasonlít Pannonhalmára: egy hegyen fekszik csodás kilátással, és hasonló stílusban is épült: egy nagy épületegyüttes, amiben van több templom, iskola, az ott élők szálláshelye és persze múzeum, amit végig is jártunk. Igazán szép bevezető volt a nyaralásunkhoz.
Estére érkeztünk meg az apartmanunkhoz. Az is nagyon kedves helyen volt, a teraszról szép kilátás nyílt a hegyekre, klasszak voltak a szobáink, minden rendben volt, leszámítva a kicsit akadozó wifit.

2. nap - szombat

Orsival egy random tó partján
Reggel felkerekedtünk és Hallstadtba vettük az irányt, ahol először is megtekintettünk egy híres sóbányát. Az egész környék (Salzkammergut...) a sóbányászatáról híres. A bányában lecsúszhattunk Európa legnagyobb föld alatti csúszdáján, és részünk volt érdekes vetítésekben is, valamint láttunk egy bronzkori lépcsősort. Mivel a bánya magasan a hegyen fekszik, miután kijöttünk, rengeteg fényképet készíthettünk a környező hegyekről és egy csodás tóról, majd le is mentünk a partjára és végigjártuk magát a kisvárost. Egészen mesebeli volt. Takaros, egymás mellé épült házikók, templomok. A téren épp osztrák népviseletbe öltözött tűzoltózenekar játszott. A kis üzletekben persze kapható minden, ami sóval kapcsolatos: fűszersók, sólámpák, fürdősók, szappanok. Petra meg is jegyezte egy üzletben, hogy "kedve támadt letusolni". A város érdekessége még egy kápolna, ahol festett koponyákat és lábszárcsontokat tárolnak. A helyi temető ugyanis olyan kicsi volt, hogy az elhunytak csupán 10-20 évet töltöttek benne, majd kiásták őket, a koponyáikra különböző motívumokat festettek, és a kápolnában helyezték őket végső nyugalomra, sírjaikba pedig új tetemek kerültek. Bizarr látvány volt a sok koponyára meredni és a homlokokon olvasni a festést, kik is voltak. Azért éjféltájban nem szívesen maradtam volna egyedül velük. Este hazaérve játszottunk egy Pandemicet, Orsinak is megmutattuk, hogy működik a játék. Igaz, a legkönnyebb fokozaton játszottuk, de nyertünk!

3. nap - vasárnap

Ezt a napot Salzburgban töltöttük. Sétáltunk a város utcáin, megnéztük Mozart szülőházát, felmentünk a várba és megnéztük az ottani múzeumot. Ott is ebédeltünk, én egy Wiener Schnitzel-lel tömtem meg a hasam. Egyébként az egész környéknek - és főleg Salzburgnak - két fő nevezetessége van: Mozart és a Muzsika hangja. Előbbi itt élt és alkotott, utóbbit itt forgatták különböző helyszíneken. Mi is megpróbáltunk levadászni néhány forgatási helyszínt, például egy kolostort vagy egy templomi temetőt, de elárulhatom, családom tagjait sokkal inkább lázba hozta a dolog, mint engem.
Salzburg bejárása után nem mentünk egyenesen haza, hanem még útba ejtettük Hellbrunnt és a híres kastélyát. Az épület arról nevezetes, hogy egy tréfás kedvű püspök lakta, aki különböző vízi játékokat építtetett a kastélykertben. Csoporttal, idegenvezetővel mentünk végig a kerten. Van ott mindenféle érdekesség: csodás Poszeidón-szobrok, figurák, amiket a víz hajt, korona, amit egy vízsugár a levegőbe emel... és persze a vicc, az átverés, nevezetesen, hogy a legváratlanabb pillanatban, a legváratlanabb helyről vízsugár spricceli le a gyanútlan bámészkodót. Nem vicc! Nem tudom, mennyire volt a püspök népszerű egy-egy akciója után, mivel mi is igen ázottan távoztunk. Viszont rendkívül szórakoztató volt az egész.

4. nap - hétfő

A Schafberg tetején
Ez volt az úgynevezett "kirándulós napunk", de mint kiderült, sokkal inkább szólt a természeti szépségek megtekintéséről mint a gyaloglásról. A Wolfgangsee-hez mentünk, ahonnan fogaskerekű vasút vitt fel bennünket a Schafbergre, a környék egy magas hegyére. Másznunk tehát nem kellett, egyből a csúcsra jutottunk, ahol két órán át mást sem csináltunk, csak ámultunk és bámultunk. A látvány lélegzetelállító volt, körben mindenütt hegyek és tavak. Rengeteg fényképet készítettünk, sziklaperemre merészkedtünk, szendvicset majszoltunk, nézelődtünk és nézelődtünk, majd délután úgy, ahogy jöttünk, a vasúttal ledöcögtünk ismét a tóhoz. Ott részt vettünk egy hajókázáson a valószerűtlenül kék tavon, élveztük a napsütést és a gyönyörű tájat. Végül visszaértünk St. Wolfgangba, ahol nézelődtünk kicsit az utcákon, megnéztük a templomot, a szép házakat, a Weißes Rössl-hez címzett fogadót. Este a társaságnak még volt ereje pingpongozni, én jobbára pihentem és olvasgattam. Hosszú nap volt!

A Wolfgangsee partján

5. nap - kedd

Ezen a napon Werfenbe látogattunk, ahol Európa legnagyobb jégbarlangja található. Igyekeztünk felkészülni: sídzsekit, sapkát és kesztyűt is húztunk. Nem volt egyszerű felvergődni magához a barlanghoz, ugyanis a hegy csúcsánál feküdt. Busszal kellett feljutni egy darabig, úgyhogy először sorban álltunk buszjegyért, majd sorban álltunk a buszhoz. Miután a buszról leszálltunk, megvehettük a jegyünket a barlangba, majd ismét gyalogoltunk felfelé egy darabon. Onnan sílifttel vittek minket ismét feljebb, de megint csak gyalogolnunk kellett, mielőtt a barlang bejáratához eljutottunk. Ez már önmagában fárasztó volt, bár persze nagyon szép volt a táj - egy idő után azonban semmit sem láttunk, mert a hegy csúcsát köd borította. Felérve egy angol nyelvű idegenvezetésen vettünk részt, ami nagyon mókás volt, mert a csávó olyan akcentussal beszélt, mintha skót lett volna, alig győztem hegyezni a fülem, hogy megértsem. A barlangban nincs mesterséges világítás, úgyhogy bányászlámpákkal mentünk be. Odabent tényleg_nagyon hideg volt, még jól beöltözve is hamar átfagytam. Kiépített lépcsősoron kellett először hosszan felfelé, majd lefelé gyalogolnunk, menet közben pedig jégoszlopokat, érdekes képződményeket láthattunk. Visszafelé menet a sok lépcsőzéstől már remegett a lábam, de nagyon megnyugodtam, mikor kiderült, hogy nem egyedül vagyok ezzel, ugyanis Orsi is hasonlóképpen járt. A kirándulás után két napig olyan izomláz volt a vádlimban, hogy nem hittem el!
Tetőtől talpig beöltözve
Mikor kiértünk a barlangból, már feloszlott odakint a köd. Mielőtt lementünk volna a hegyről, betértünk egy hüttébe, ahol én remek gulyást ettem, majd megosztoztunk egy császármorzsán. Igazán jólesett!
A sok mászással, várakozással nagyon elment a napunk, de szerencsére sikerült kifogunk az utolsó idegenvezetést a szomszédos hegyen lévő várban, ahol egyébként a Kémek a Sasfészekben c. filmet forgatták. A vár egyébként nem olyan nagy szám, de nagyon kedves volt az idegenvezetőnk. Ha sokat hegyezem a fülem, jól értem a német beszédet, de ez már sajnos elég passzív nyelvtudás.

6. nap - szerda

Tipikus osztrák táj
Reggel először a közeli Gosausee-hez látogattunk el, szintén bámészkodás és fotókészítés céljából. Amit kaptunk, az a már hihetetlenül tipikus osztrák táj: kéklő tó, mögötte a hegyek (egyiknek a csúcsán még hó is volt!) zöld mezők, fakunyhók, legelésző tehénkék. Nehezen vettük rá magunkat a távozásra, de várt minket az aznapi úti cél, Bad Ischl. Itt megnéztük Ferenc József és Sissi nyári vadászrezidenciáját, utána pedig egy strandon fürödtünk, hogy húgaim is boldogok legyenek. Este hazaérve ellátogattunk a falu kálváriadombjára, ahol, úgy hallottuk, jódlikocert lesz. Mint kiderült, csak egy gyakorlatozó fúvószenekar volt, de azt is jó volt egy fél órácskát hallgatni ott a dombon a kápolna tövében, miközben néztük a kis falut , a sötétben világító sárga ablakokat. Hazaérve még jól bevacsoráztunk, aztán megkíséreltünk egy nehezebb fokozaton Pandemicezni - és kudarcot valottunk. Írtam is este Bálintnak, hogy "legyőztek a vírusok", szegény meg azt hitte, hogy megbetegedtem.

7. nap - csütörtök

A Gosausee partján

Ez a nap már a hazatérésről szólt. Reggel összepakoltunk és nekiindultunk. Út közben még bevásároltunk, egyszer megálltunk ebédelni, de egyébként mentünk haza, ahol este találkozhattam is Bálinttal. Úgy érezhette magát, mintha a Mikulás jött volna hozzá, ugyanis egy csomó mindent hoztam neki: sítérképet, gumicukrot, Almdudlert, teát, sőt, még képeslapot is küldtem. :)

Nagyon jól sikerült ez a nyaralás, tényleg nagyon szép, mesébe illő helyeken jártunk, és persze jó volt Orsival is együtt lenni.

Mood


2015. szeptember 7., hétfő

Az elérhetetlen padlizsánkrém

Apu padlizsánkrémet készített, majd betette az egyetlen műanyagedénybe, amit nem tudok kinyitni. A dolgot Tantalosz szenvedéséhez hasonlítanám.

2015. szeptember 1., kedd

A csendspirál

Tavaly az egyik órámon ismerkedtem meg a csendspirál fogalmával, és nagyon érdekesnek és fontosnak találtam. A csendspirált az előítéletes vélemények hangoztatásánál használjuk. A következőről van szó: a társadalomban alapvetően többen vannak a toleránsan gondolkodók, mint az intoleránsak (legyen szó bármilyen kisebbségi csoportról). Azonban az emberek éppen fordítva gondolják. Egy toleráns ember úgy gondolja: igen, én nem gondolok rosszat ezekről az emberekről, de a többség sajnos igen. Az intoleráns ember pedig azt gondolja: Persze, hogy a többség egyetért velem, hiszen egy normális ember sem szimpatizálhat ezekkel az alakokkal! - tehát a hiedelmek és a valóság között szöges ellentét mutatkozik. Hogyan működik ez a hétköznapokban? Képzeljük el a következő szituációt: egy tömött buszra felszáll egy idős hölgy. Egy udvarias cigány fiú azonnal felpattan, hogy átadja a helyét, ám a hölgy orrát felhúzva azt mondja fennhangon: Nem ülök le egy cigány után! Mi történik? A fent leírtak alapján a buszon ülők nagy része nem ért egyet a hölggyel. Még ha vannak is bennük előítéletek a cigányok iránt, a fenti megnyilvánulást valószínűleg túl durvának tartják. Azonban azt gondolják, véleményükkel kisebbségben vannak. Nem állnak fel, nem szólalnak fel ellene, hiszen félnek: lehurrogják őket. Mi történik? Minden utas csendben lapít, az idős hölgy pedig megerősítve érzi magát. Elhiszi, hogy az egész busz az ő nézeteit osztja, s továbbra is úgy gondolja, előítéletesnek lenni helyénvaló dolog. Ez a csendspirál.

Játsszunk el egy pillanatra a gondolattal, mi történik, ha valaki feláll a buszon, és tesz pár helytelenítő megjegyzést! Ettől esetleg a szomszédja is felbátorodik, és egyetértését fejezi ki. Előfordulhat, hogy a busz visszahúzódóbb utasai is helyeslően hümmentenek egyet. A jelenet végén a hölgy esetleg elszégyelli magát, vagy legalábbis elgondolkodik a történteken. A csendspirál megtörik. 

Ahogy mondtam, a csendspirál teóriája nagyon nagy hatást gyakorolt rám. Tulajdonképpen azt jelenti, mindannyiunk felelőssége, hogy ha a környezetünkben előítéletes, igazságtalan megnyilvánulást látunk, álljunk ki ellene. De az a helyzet, hogy ez piszok nehéz. Én személy szerint sokszor állok dilemmák előtt, főleg, ha az interneten találkozom előítéletességgel. Nem szeretem a kommentháborúkat, de az utóbbi időben többször előfordult, hogy Facebookos ismerősök posztjaira reagáltam - tovább akartam görgetni, de a csendspirál-elmélet nem hagyott. Azt mondta egy kis hang a fejemben: Ha nem válaszolsz neki, ez az illető sosem fogja megismerni a más véleményeket! Azt fogja hinni, hogy vele mindenki egyetért.
Így hát megírtam a kommentet. Kaptam rá választ. Elindult esetleg kis beszélgetés, csatározás. Semmire nem futott ki, természetesen. Meggyőzni egymást ilyen formában lehetetlenség. Volt, aki inkább letiltott. De remélem, hogy megérte. Talán elindítottam valamit. Ki tudja. 

(egyébként: a cigány kisfiú esete valós.)

(szintén zárójelben jegyzem meg, mert nem vagyok büszke rá, hogy az ilyen beszélgetések nagyon meg is viselnek. A gyűlölködés, az egymás bántása, és az, ha valaki engem kritizál és nekem esik, mindig nagyon rosszul esett. Ezért is szeretek jóban lenni mindenkivel, nem bírom elviselni, ha valaki utál. Mikor megírok egy kommentet, szabályos remegés tör rám, és rosszul érzem magam. Nem beszélve arról, ha egy hasonló eszmecsere szóban történik meg. Azt hiszem, a véleményünket felvállalni borzasztó nehéz dolog, különösen, ha az szembemegy a környezetünkével. De bízom benne, hogy idővel megedződöm.)