2015. július 31., péntek

Három nap Bécsben

Az elmúlt három napot Bécsben töltöttem, hogy meglátogassam Hannah-t. Ugyan ő grazi, de mivel ott tavaly már jártam, úgy döntöttünk, idén Bécsben találkozunk. Megkönnyítette a dolgot, hogy Hannah apukájának a cége fenntart itt egy szobát azok részére, akik céges ügyben utaznak a fővárosba - így mi ezt használhattuk nagyon barátságos áron. 
Nagyon jól éreztem magam. Jártam már Bécsben korábban (ha jól emlékszem, egyszer egy őszi szünet alkalmával a családdal, egyszer pedig Shizuval és Rennel a Christkindlmarkt-on) így a fő hangsúly nem is a városnézésen volt, hanem azon, hogy végre találkoztunk. Az idő amúgy sem volt kifejezettem "nyaralós": szinte végig borult volt és esett. De azért egész jól kihasználtam az ottlétemet. Első nap, miután lecuccoltunk, elmentünk ebédelni a Nashmarktra, utána pedig a Mariahilferstrasse-n sétáltunk végig és ültünk be kávézni. Estére klassz programunk volt: a Rathausplatz-on (ahol decemberben a karácsonyi vásárt is tartják) nyáron ingyenes filmfesztivál van. Egy óriási vászon elé rengeteg (kényelmes!) széket helyeztek, itt vetítenek minden este valamilyen zenés filmet (például koncertfelvételt, vagy táncelőadást). Ezen kívül rengetegféle gasztrostand is helyet kapott a téren. A standok egyformák, de mindegyik más-más kultúra konyháját kínálja, a megfelelő hangulatú dekorációval és kiszolgáló személyzettel. Volt ott ázsiai, perzsa, görög, ausztrál, és igazi osztrák stand, söröspult, burgerező, koktélbár. Rengeteg ember nyüzsgött a téren, hogy kiválassza a fogára valót. Sajnos nehéz volt helyet találni is, miután az ember már ételhez jutott. A téren töltöttük az egész estét, ettem császármorzsát, fröccsöztünk. Azért hűek voltunk magunkhoz, 11 körül már hazamentünk aludni.
Másnap kicsit jobb volt az idő, így megnézhettük a schönbrunni állatkertet. Szerintem a budapestinek nyomába sem ér, de azért tetszett. A fő látványossága a két panda, akik azonban szinte mindig hátat fordítanak a látogatóknak - sajnos utálják a vakufényt, és gondolom a bámészkodók is az idegeikre mehetnek. Szóval a pandamaciknak csak a tarkóját láttam, meg ahogy mozog a fülük, amint a bambuszt rágják. Láttunk koalákat is, ezúttal közelebbről, mint Budapesten - le is fotóztam, amint az egyik egy hatalmasat ásít. :) Bejártuk az egész állatkertet, és miután végeztünk, átsétáltunk magához a Schönbrunn kastélyhoz. Nem mentünk be, csak a parkot meg a panorámát csodáltuk meg. Találkoztunk Hannah egy barátnőjével és annak párjával, akik véletlenül szintén épp Bécsbe jöttek egy japán ismerős látogatása miatt. Schönbrunn után visszamentünk a szállásunkra, pihiztünk egy bő órát, mert azért elfáradtunk, és utána újult erővel mentünk el ismét a Rathausplatzra. Ezúttal koreai bulgogit választottam vacsorára (finom volt) utána pedig egy mojito kíséretében ültünk le a vászon elé a kubai nemzeti balett kortárs táncelőadását megnézni. Klassz volt, de azért nem ültük végig, hanem szépen hazamentünk megint még éjfél előtt. :)
Az utolsó napunk megint borongós volt, így múzeumba mentünk. Választásunk a Leopold Múzeumra esett, ahol osztrák festők munkáit őrzik, elsősorban Egon Schiele és Gustav Klimt alkotásait. Klimtnek sajnos csak a korai korszakában festett képei láthatóak itt, az "arany korszak" (például a híres Csók) egy másik bécsi múzeumban vannak, ahová 17 euró a diákjegy! Semmi gond, a Leopold Múzeum is jó volt, én nagyon örülök, hogy elmentünk, tetszettek mindkét festő képei. Vettem is képeslapokat a museum shop-ban, most már igazán bajban vagyok, hogyan fognak a falamra férni :D
A múzeum után összeszedtük a holminkat a szállásról, és a pályaudvarra mentünk. Ott még volt időnk ebédelni, aztán elváltunk - Hannah busszal ment vissza Grazba, én pedig vonattal Budapestre. Miután megérkeztem, nem is egyenesen hazajöttem, hanem Jutkáékhoz, ahol a család Andris szülinapját ünnepelte és vendégül látta Zsófit és lányát, Noi-t is Izraelből. Így végül egész későn értem csak haza, és Bálinttal sem sikerült már találkoznom.

Nagyon jól sikerült ez a pár nap Bécsben. Tényleg főleg annak örülök, hogy Hannah-t láttam, hiszen nagyon sokat beszélgettünk. Igaz, rendszeresen tartjuk a kapcsolatot Skype-on, de azért jó volt kicsit mélységében is átbeszélni a dolgokat. Ha minden igaz, jövőre a Balcsinál találkozunk! ;)

2015. július 24., péntek

Agymanók

Bálinttal és Petrával tegnap néztük meg moziban az Agymanók című animációs filmet. Nagyszerű volt, rég volt részem ilyen klassz filmélményben. Tényleg mindenkinek szívből ajánlom, biztos, hogy én sem most láttam utoljára. :)


2015. július 20., hétfő

Barcelona!

Bálinttal több, mint öt teljes napot töltöttünk Barcelonában. Ez volt az első komolyabb közös nyaralásunk, és ha már itt tartunk, ez volt az első alkalom, hogy külföldre utaztam kettesben egy fiúval. Sőt, Bálinttal sem töltöttünk még el soha ennyi időt együtt. Ráadásul ez volt az első utazás, amit teljesen magamnak finanszíroztam. Így a nyaralásunk sok szempontból az „első” volt.

A választásunk Bálint miatt esett éppen Barcelonára: ő már nagyon sok európai városban járt egy körút keretében pár évvel ezelőtt, így sok hely, ami engem amúgy érdekelne, automatikusan kiesik. De Bálint sem járt még Spanyolországban, és valamiért nagyon kíváncsi volt Barcelonára – én pedig természetesen beleegyeztem, hiszen mi ellenvetésem lehetett volna? Így, bár sokáig nem hittem volna, hogy tényleg útra kelünk, végre mindent lefoglaltunk, kinéztünk, megszerveztünk (na jó, főleg én) és július 14-én, kedden végül nekivágtunk a nagy kalandnak. Örömmel készültem arra, hogy milyen romantikus „csak-mi-ketten” nyaralás lesz, de ez nem jött be, ugyanis véletlenül épp ebben az időszakban nyaralt Csenge és Pópi is Barcelonában – egy pár Bálint baráti köréből. Természetesen így közös programokat szerveztünk, sőt, tulajdonképpen úgy alakult, hogy az első három napot szinte teljesen együtt töltöttük. Bár eleinte egy kicsit zavart, hogy így nem lehetek kettesben Bálinttal, valójában végül nem volt semmi gond és nagyon jól éreztem magam. Csenge és Pópi régebb óta volt Barcelonában, mint mi, így sok helyet már ismertek, segítettek. Jól telt az együtt töltött idő, teljesen szuper volt így. Miután ők hazautaztak, még volt másfél napunk Bálinttal kettesben, és az is tökéletes volt. Következzék egy részletesebb élménybeszámoló (elnézést, hosszú).

1. nap, július 14. kedd

A gépünk nagyon korán, 6-kor indult Ferihegyről, de szerencsére Bálint apukája bevállalós volt, és felkelt velünk 4-kor, hogy kivigyen minket. A repülőút rendben telt, végigaludtuk az egészet. A repülőtérről kiérve az első dolog, amit lelkesen kiabáltam Bálintnak, az volt, hogy „Pálmafák! Pálmafák!” És igen, természetesen minden tele volt pálmafákkal, és végig gyönyörű, napos, nagyon meleg időnk volt.
A reptérről a belvárosba az Aerobús vitt be, ez egy nagyon szuper, kényelmes megoldás, gyakran jár, a turista csak megváltja a jegyét (ami nem is túl drága) és hipp-hopp, már a városban is van. Térképet is kaptunk, így viszonylag könnyen tudtunk tájékozódni. A szállásunkig metróval mentünk: Barcelonának fejlett metróhálózata van, tízalkalmas jegyet vettünk, amit mindketten tudtunk használni. Beléptető kapuk vannak, és sokszor egy csomót kell gyalogolni a föld alatt, hogy az ember megtalálja a saját peronját a sok közül. Sajna Bálint szavaival élve a metró olyan, mint egy sütőkamra: iszonyú fülledt hőség van lent, de a metrókocsikat sokszor agyon légkondizzák, úgyhogy hol megsültem, hol megfagytam.
Reggeli a hostelben: még olvasnivalót is találtam
A metrómegállótól még egy jó tíz percet gyalogolni kellett a szállásunkig, ami amúgy nem volt messze a belvárostól, de kicsit kijjebb esett. Egy hosszú, széles sugárúton, a Diagonalon volt a hostelünk. Meglepődtem: a Diagonalt afféle Rákóczi útként, koszos, büdös, forgalmas útként képzeltem el. Ehhez képest inkább Andrássy út: Gyönyörű házak (a kezdetektől fogva folyton megálltam fotózni őket) tisztaság, rengeteg zöld – mindenhol hatalmas fák, és elegáns üzletek. A mi szállásunk például Hugo Boss mellett kapott helyet. Szerencsések voltunk: elvileg csak délutántól csekkolhattunk volna be, de a szobánkat már elkészítették, így azonnal be tudtunk költözni. A szobánk az épület ötödik emeletén volt, egy egészen apró kis lyuk: szinte csak a franciaágy volt benne, de nekünk tökéletes volt így. Volt egy ventilátorunk is, ami azért több volt a semminél, de esténként azért elég meleg volt odabent. A hostel amúgy nagyon modern és klassz hely volt. A fürdőszobát közösen használtuk a többiekkel, de az is tiszta volt és szép, és több is volt belőle, úgyhogy sosem kellett másokra várnunk. Volt wifi és egy tök jól berendezett közösségi tér, ahol reggelente a reggeliket is kaptuk: semmi extra, csak pirítós, dzsemek, joghurt és müzli. Én remekül elvoltam vele, ezt is szuper hangulatos volt elfogyasztani az ablakban, nézve a Diagonal pálmafáit, de Bálint azért vett magának sonkát és sajtot, hogy feldobja a saját szendvicsét.
A Boqueria piac
A szállásunk elfoglalása után nyakunkba vettük a várost, felfedező körútra indultunk. A híres La Ramblán sétáltunk lefelé, és a Boqueria piacnál találkoztunk Csengével és Pópival. Együtt megnéztük a piacot: hatalmas gyümölcshegyek, édességek, péksütemények, húsos pultok. A helyi jellegzetesség a makkon érlelt disznó, a sertések combjait patástul lógatják fel a hentesek, és abból vágnak vékony szeleteket a vásárlóknak. Volt hatalmas halválaszték és tengeri herkentyűk is, ezeket borzadva néztük Bálinttal.
A piac körüljárása után az óvárosban csavarogtunk kicsit, majd visszatértünk paellát enni. Az étkezések során hasznunkra vált Zé videója, a Felzabáltuk! sorozat barcelonai darabja, ami a város street food kultúráját mutatta be. Ezt követve annak rendje és módja szerint végigettük a helyi jellegzetességeket a nyaralásunk során. Ez a paella volt a legbizarrabb: ha nincs Csenge és Pópi, ilyet biztos nem eszünk. A paella nem más, mint egy nagy serpenyőben szószos rizs és valamilyen feltét – általában tengeri herkentyűk – összesütve. A miénkben fekete kagylók és tintahal karikák voltak, középen pedig rákok trónoltak. Brr! Tulajdonképpen csak Csenge és Pópi evett, mi csak kóstolgattunk, és így végül is elmondhatjuk, hogy ilyet is ettünk Barcelonában. Kipipálva!
A paella
Az ebéd után utunk a tengerre vezetett. A kikötő mellett a városnak széles homokos tengerpartjai vannak, ahol bárki ingyen strandolhat – csak a napernyőt kellett megfizetni. Itt töltöttük az egész délutánt: fürödtünk, napoztunk, mi Bálinttal végre kialudtuk magunkat.
A strandolás végeztével sem ért véget a nap, ugyanis elsétáltunk Barcelona hatalmas híres parkjába, a Parc de la Ciutadella-ba. Mondanám, hogy egy Margitsziget, de az sajnos hozzá sem fogható. Az egész nagyon zöld, tele pálmafákkal, óriás leanderekkel, és rengeteg emberrel, akik futnak, jógáznak, tai chiznak, kutyát sétáltatnak, babakocsit tolnak, slack line-oznak, esküvői fotósorozatot lőnek, vagy csak söröznek. A park fő látványossága az óriási Vízesés-szökőkút a mitológiai szoboralakokkal és vízköpőkkel, de itt van például a katalán parlament épülete is (ami nem nagy szám). Kiültünk a fűre egy-egy sörrel, beszélgettünk és pihiztünk.
Szerike a Vízesés szökőkútnál
Este a közeli pizzázóban vacsoráztunk. A pizzára sokat kellet várni, aztán másmilyet hoztak, mint rendeltünk, végül pedig egy másik asztal számláját akarták velünk kifizettetni, de nem haragudtunk, mert a pincér srác aranyos volt, a pizza pedig nagyon finom. Alaposan elment az idő! Elmúlt már tizenegy, mire hazaindultunk, otthon még zuhanyoztunk, és végül éjfél után jutottunk csak ágyba. Nagyon intenzív első nap volt.


2. nap, július 15. szerda

A sziklában megbújó templom és kolostor
Alig érkeztünk meg Barcelonába, máris egy városon kívüli programot szerveztünk: a közeli Montserratba utaztunk, hogy megnézzünk egy híres középkori kolostort, ami a sziklák közé épült. Barcelona egyik főteréről előbb vonattal, majd onnan fogaskerekű vasúttal jutottunk fel a hegyre, és ott töltöttük az egész napot. Montserrat népszerű turistalátványosság, nem voltunk egyedül. Sajnos az útikönyvünk nem írt sokat a helyről, és ott sem jutottunk prospektusokhoz, úgyhogy utólag kellett kicsit tájékozódnom. Szóval itt a középkorban kolostor állt, majd bazilika épült, amit a napóleoni háborúk során leromboltak, de nemrég szépen újjáépítették, felújították. Most már van minden, hotel, éttermek, és kiépített sikló a hegycsúcsra. A fő nevezetesség a bazilikában található fekete madonna, egy fekete arcú Mária szobor a kis Jézussal, amit mindenféle csodák öveznek. Mi csak a bazilika belsejét néztük meg, nem álltuk ki a borzasztó hosszú sort, hogy felmehessünk a madonnához és megtapizhassuk. Őszintén szólva ez a rész kevésbé volt nagy szám, ami jobban lenyűgözött, az a természet szépsége volt: az egész épületrendszer a sziklába van ágyazva, ráadásul olyan a hegy, mintha rengeteg megkövesedett óriásból állna. Fel lehet kirándulni a csúcsra, nagyon sok zarándokút vezet mindenfelé szobrokkal, kegyhelyekkel. Mi terveztük, hogy felkirándulunk, de végül egy kisebb kihívás mellett döntöttünk, és csak egy közeli szirtre sétáltunk el. Az is nagyon szép volt. Pihentünk, üldögéltünk, gyönyörködtünk a panorámában. Söröztünk, fagyiztunk, fotózkodtunk.
A kedvenc nyaralás során készült fotóm
Elment az egész délután. Sílifthez hasonló kabinban siklottunk le a hegyről, majd visszavonatoztunk a városba. Ott elsétáltunk a közeli baszk negyedbe, hogy – szintén a street food videó iránymutatása alapján – megnézzük a pincho bárokat. A pincho nem más, mint kis kenyérfalatkák, amit mondjuk egy kerti partin szolgál fel az ember. A bárokban rengetegféle pincho közül lehet válogatni: lazacos, zöldséges, húsos, de ezek mind különlegesen, nagyon étvágygerjesztően elkészítve. A kis falatokba pálcikákat szúrtak: az ember összegyűjti, mit enne, az elfogyasztott pincho-k pálcikái pedig a tányérokon maradnak. Végül a pálcikák száma alapján fizetünk. (Beszéltük is, hogy jó lenne ez itthon, de vajon elég becsületesen lennénk-e, nem dugnánk-e el a pálcikákat?) Persze a pincho-kat sörök mellé fogyasztottuk. Jó volt ezen a helyen ülni, beszélgetni, iszogatni, eszegetni. Nagyon finomak voltak ezek a kis falatkák.
Vacsi után a Font Mágicát, a helyi nemzeti múzeum előtti hatalmas színes, zenélő szökőkutat akartuk megnézni. Letelepedtünk egy padon és vártunk, vártunk, vártunk. Rég besötétedett már, mire rájöttünk, hogy a szökőkút csak csütörtöktől vasárnapig üzemel, így hoppon maradtunk. Hazamentünk, de már így is jó késő volt, mire elaludtunk.


3. nap, július 16. csütörtök

A születés homlokzat előtt
Erre a napra két online megvásárolt jegyünk is volt: a Sagrada Famíliába és a Güell Parkba. Csengével és Pópival a Sagrada Famíliánál találkoztunk és együtt mentünk be megnézni a templomot. Itt érzékeltem először, mennyi turista is van a városban: a Sagrada Famíliánál csak úgy nyüzsögtek. Okos dolog volt előre megvenni a jegyet, mert a pénztáraknál kígyózó sor állt, így viszont simán bejutottunk. A templom lenyűgöző, állíthatom, hogy ez volt a legnagyszerűbb dolog Barcelonában, abszolút nem túlzás a hűhó, amit csapnak körülötte. Gaudí minden alkotása fantasztikus, és ez is számomra sokkal inkább egy művészeti alkotás, mint egy templom. Kívül a homlokzat díszes és gazdagon faragott, a templombelső viszont nagyon letisztult. Az hatalmas oszlopok olyanok, mint a fák, felül elágaznak, és csillagos lombkoronában végződnek. Óriási rózsaablakok engedik be a fényt a szivárvány színeiben. Nem ábrázolnak semmit, csak színesek és szépek. Nagyon sok időt töltöttünk azzal, hogy körbejártunk, fotóztunk, bár sajnos az én képeim nem adják vissza az élményt. Később a Sagrada Família boltjában vettem is egy képeslapot, hogy kitehessem a falamra.
A templom meglátogatása után elváltak útjaink, Csenge és Pópi hazamentek, mi Bálinttal felfedezőútra indultunk. Elsétáltunk egy közeli modernista stílusban épült kórházig, a Hospital de la Santa Creu-ig. Miután azt megnéztük, visszametróztunk a híres sugárútra, a Passeig de la Grácia-ra, ahol két Gaudí-ház is van: a Casa Battló és a Casa Milá. Ezeket csak kívülről néztük meg: a belépéshez hosszú volt a sor, nagy volt a tömeg és drágák voltak a jegyek. Nem mondom, szívesen körülnéztem volna belül is, de most így alakult. Nagyszerűek ezek a házak, főleg a Battló, az mintha nem is evilági lenne. Élmény lenne egy ilyenben lakni.
Erősen ebédidő volt már, mi pedig elhatároztuk, hogy tapast fogunk enni. Csakhogy éppen a város egy elegáns negyedében voltunk, így arrébb kellett sétálnunk a pénztárcabarát helyekért. Mentünk, mentünk, de sosem akadt olyan hely, amit szimpatikusnak találtunk volna. Emlékeztünk, hogy a Sagrada Famíliánál láttunk egy szimpi helyet, így visszagyalogoltunk egészen odáig, de az meg persze tömve volt, így egy amelletti bárba ültünk be. Ez sem volt rossz választás, közvetlenül a templom lábánál ebédelhettünk meg. A tapas tulajdonképpen nem más, mint sokféle fogásból álló válogatás. Kis tányéron rendelhet az ember bármit, amit szeretne: húst, halat, tintahalat, rákot, olívabogyót, zöldségeket… Én csirkehusit ettem gombával és patatas bravas-szal, ami forró sült krumpli valamilyen csípős majonézes szósszal nyakon öntve. Bálinttal közösen toltuk be, nagyon finom volt.
A Güell Park mozaikpadján
Az ebéd után azonnal indulhattunk is a Güell Parkhoz. Ez egy kicsit kiesik a városból: metróval mentünk oda, de a megállótól még sétálni kellett a parkig. Ismét találkoztunk Csengével és Pópival, és együtt próbáltuk megkeresni a parkot, de ez nagyon nem sikerült: eltévedtünk, egy csomót feleslegesen gyalogoltunk rossz irányba. Többször is kértünk útbaigazítást, igaz, nem segített rajtunk. Becsületére váljon viszont a katalánoknak, hogy nagyon segítőkészek voltak, még akkor is, ha egyáltalán nem tudtak angolul. Én izgultam, mert a jegyünk időpontra szólt, de szerencsére megtaláltuk a bejáratot és be is engedtek. Őszintén szólva maga a Güell Park nem akkora durranás. Gaudí alkotásai szépek: két ház, egy lépcsősor és egy mozaikokkal kirakott hatalmas terasz, ahonnan az ember a városra lát. Itt azonban ki is fújt a dolog. Sétáltunk, megnéztük, de utána árnyékos fedezékbe húzódtunk. A kiépített részen kívül óriási a zöld terület, de ez nem olyan, mint a Parc de la Ciutadella, hanem sokkal kopárabb, mediterránabb. Viszont tény, hogy a park egyik legmagasabb pontjáról nagyon szép a kilátás a városra, Bálint meg is szavazta magaslati pontnak (mindig keresnie kell egy ilyet, ha egy városban jár). A parkban sokat pihentünk, majd lesétáltunk a város felé, ahol még beültünk egyet inni és falatozni. A bárok közül rengeteg kínai bevándorlók kezén van, mókás, hogy ők árulják a tradicionális katalán ételeket, a paellát és a tapast, de van náluk rengeteg szendvics és pizza is, amit csak el tud képzelni az ember. Mi kértünk egy tapas válogatást, Bálinttal pedig sangriát ittunk, míg Pópi és Csenge söröztek. Minden nagyon finom volt, a sangria is nagyon ízlett, de nekem könnyen a fejembe szállt. J
A vacsora után hazajöttünk. Nagyon fáradtak voltunk, ez egy nagyon mozgalmas nap volt, rengeteget gyalogoltunk. Ráadásul egyikőnk sem választott megfelelő cipőt: én egyetlen szandált hoztam az útra, ami itthon ugyan mindig kényelmesnek bizonyult, de kiderült, hogy a sok gyalogláshoz teljesen alkalmatlan a vékony talpa miatt. Egy ideig terveztem, hogy beugrunk egy cipőboltba másikat venni (ki is találtam, milyen fazon volna tökéletes) de erre végül nem került sor.

4. nap, július 17. péntek

A Monumental
Az első három nap Barcelonában nagyon aktív és mozgalmas volt, így ezt pihisre terveztük. Csenge és Pópi délután hazautaztak, úgyhogy a délelőttöt még közösen töltöttük. Egy régi bikaviadal stadiont néztünk meg, a Monumentalt, amit már semmire nem használnak, de még látogatható. Kellett vennünk belépőt, de a stadion maga már nincs rendben tartva, nem takarítják, teljesen elhagyatott, és turisták se nagyon járnak erre. Igazán klassz hely, ami a mi útikönyvünkben sem volt benne, Pópi és Csenge mutatta nekünk. Körüljártuk, majd felmásztunk az aréna felső üléseihez, és ott söröztünk, beszélgettünk egész délelőtt. Néha-néha jött pár turista, de tulajdonképpen csak magunk voltunk, nagyon jó hangulata volt az egésznek.
Kora délután elváltunk Csengétől és Pópitól, és innentől kezdve már csak kettesben voltunk. Ebédeltünk egyet a közeli kínaiban, de az ottani szendvicstől és patatas bravastól kevésbé voltunk lenyűgözve. Immár jóllakottan a tengerpart felé vettük az irányt, és egész délután strandoltunk. Gyorsan besurrantunk egy napernyő alá, mikor mások távoztak, így nem is kellett fizetnünk érte. Először együtt mentünk be a vízbe, de később épp a közelünkben lopták el egy külföldi csávó cuccait – szegényke mindenkit kérdezgetett, nem láttuk-e, ki tette – úgyhogy többet nem mertük őrizetlenül hagyni a motyónk. Felváltva fürödtünk, hol Bálint, hol én, de leginkább a parton hevertünk, napoztunk. Nagyon igyekeztem magamra szedi egy kis színt, ez valamennyire sikerült is, de közel sem értem el a tavalyi izraeli állapotot.
Csirri-csurri
A strand után hazametróztunk; elképesztő tömeg volt, a partról rengeteg ember tódult haza. Miután leszálltunk, még nem a hostel felé vettük az irányt, hanem a churrosozóhoz, amit a street kitchen videóban láttunk. A churros ropogós, kuki alakú sült tészta cukorral megszórva, amit vagy édes krémmel töltenek, vagy forró csokiszószba mártanak. Nekünk egy kis időbe telt megtalálni a helyet, de mikor meglett, borzasztóan örültünk neki. Ettünk töltött és mártogatni való churrost is, jópofa és fincsi nasi.
Még viszonylag korán volt, mikor hazaértünk, volt időnk nyugiban lefürödni, kicsit feltöltődni, majd ismét a nyakunkba vettük a várost és meglátogattuk a színes, zenélő szökőkutat, amivel szerdán hoppon maradtunk. Megérte elmenni, az egész hatalmas és gyönyörű. Rengeteg turista fotózott, bámészkodott a környéken. Én is fotóztam, de a telefonommal készült képek sajnos nem igazán adják vissza a Font Mágica hangulatát.
A szökőkút megcsodálása után ismét elsétáltunk a közeli baszk utcába pincho-t enni. Nézelődtünk, de végül ugyanazon a helyen kötöttünk ki, ahol korábban is ettünk. Kértünk sangriát, és majszoltuk hozzá a falatkákat. Megint becsíptem, vidáman, jóllakottan utaztunk haza. Végre először úgy aludtam, mint akit fejbe vertek, nem ébredtem fel állandóan a zúgó ventilátor hangjára.

5. nap, július 18. szombat

Kaktuszok, pálmafák, tenger
Az utolsó nap! Nagyon tartalmasan igyekeztünk eltölteni. Ami eddig kimaradt a városnézésünkből, az a Montjüic hegy, illetve a La Rambla, aminek az első nap csak a felét sikerült megnézni. Így végigsétáltunk rajta újból, szemrevételeztük a kimaradt részeket, és vettünk képeslapokat is. A kikötőnél, Kolumbusz szobra után aztán a Montjüic felé fordultunk és felmásztunk rá! Ez is jó kis gyalogbéka nap volt. A hegyen először egy botanikus kertbe keveredtünk, ahol különféle kaktuszokat csodálhattunk meg. Utána kicsit feljebb sétálva már gyönyörködhettünk a várospanorámában. Egy kis büfénél megpihentünk, ettünk pár falatot, majd elmentünk a Miró Múzeumhoz. Mindenképp szerettem volna meglátogatni egy múzeumot, és ez valóban érdekelt is, mert Miró képei egyszerűen klasszak. Bálinttal nagyon sokat nevettünk, mert a tárlat elején egy másik művész, Alfons Borrell alkotásai voltak, amik főként színes vásznak egy-egy repedéssel a közepükön. Bálint mondta, hogy most már ezer közül is megismer egy Borrellt, és előadta, hogyan fogja majd itthon mesélni a srácoknak, hogyan rángatta el Borrellt nézni az asszony. Gurultam a nevetéstől. Viccet félretéve, örülök, hogy megnéztük a múzeumot. Nem állítom, hogy bármit is értek akár Miró képeiből, de tetszenek. Vettem is egy képeslapot ide a falamra. J
Museu Nacional d'Art de Catalunya
A múzeum után folytattuk a sétánkat a hegyen, és kilyukadtunk a nemzeti múzeumnál, ami egy hatalmas, gyönyörű épület. Előtte egy vízesés, majd a Font Mágica terül el, legalul pedig maga a város főtere. Ez is csodálatos látvány volt! Miután kigyönyörködtük magunkat, egy büfében pizzáztunk. Az volt az eredeti tervünk, hogy ezután strandolni megyünk – cipeltük is magunkkal végig a fürdőruhát és a törölközőket – de végül egyikünknek sem volt annyira kedve a dologhoz. Hazamentünk, ahol tudtunk zuhanyozni és pihenni. Este megint tettünk még egy nagy sétát: elmentünk ismét churrost enni, majd meglátogattuk a Palau de la Música Catalana-t, ami eddig kimaradt az utunkból. Ez egy gazdagon díszített épület, amit belülről is érdemes szemrevételezni, de ez nekünk most kimaradt. Helyette továbbsétáltunk az óvárosban, mígnem ismét kikötöttünk a város másik felén. Gondolkodtunk, mi legyen: üljünk be valahova? Együnk, igyunk? Végül egyszerűen csak hazamentünk. Fáradtak voltunk, de azért vettünk útközben innivalót – Bálint sört, én csak Fantát – amit otthon a hostelben elkortyolgattunk és közben tartalmas beszélgetést folytattunk. Nagyon jól éreztem magam ezen az utolsó estén. Úgy aludtunk el, hogy mindent megnéztünk, amit csak lehetett, jól kihasználtuk a városban töltött időt, és nagyon szeretjük egymást. J

6. nap, július 19. vasárnap

Ez a nap már csak a hazautunkról szólt. Reggel a gépünk 9-kor indult Barcelonából, így hát már hatkor felkeltünk, összecsomagoltunk, elbúcsúztunk a hosteltől, majd gyalogosan mentünk a Catalunyára. Mókás, hogy ezen a korai órán mennyi bulizó kódorgott még az utcákon. Ittasan, párban vagy kis csoportokba verődve rengeteg fiatalt láttunk. A hazautunk rendben telt: a Cataunyáról aerobússal mentünk a reptérre, ahol hamar átmentünk a biztonsági ellenőrzésen. Horribilis áron megreggeliztünk, aztán már csak várnunk kellett. A gépünk szépen, rendben hazahozott minket, ahol apu várt a fuvarral. Hazavittük Bálintot, eljött az ideje, hogy több mint öt együtt töltött nap után elváljunk.


Nagyon jól éreztem magam ezen a nyaraláson. Egyrészt tényleg gyönyörű volt és nagyon tartalmas, városnézéssel, kirándulással, stranddal. Másrészt nagyszerű volt azzal tölteni ezt az időt akit szeretek. Szuper volt minden!

2015. július 13., hétfő

Évek óta járunk!

Ma van Bálinttal az évfordulónk, immár két éve vagyunk együtt. Bálint ma azt írta, de para, már évek óta járunk!

Nagyon boldog vagyok. :)

 

2015. július 12., vasárnap

Eszter férjhez ment!

Körülbelül egy éve, júniusban kérte meg Gézu Eszter kezét Rómában, és mintha csak tegnap lett volna, hogy elmentünk a csajokkal esküvői ruhákat nézegetni a menyasszony számára. Eszter nagy örömmel vetette bele magát esküvőjük előkészítésébe, amit blogján is dokumentált (a blog egyébként az esküvő után is folytatódik - stay tuned!) És végül - meglepően hamar - elérkezett a várva várt nap is, hiszen tegnap óta Eszter és Gézu házasok! Bevallom, tényleg rohamtempóban telik az idő, mikor a szervezés elkezdődött, még rengeteg hónap volt hátra. 

Én is nagy örömmel és izgatottan vártam az esküvőt. Orsi hazautazott rövid három napra, hogy ő is eljöhessen. Az esküvő napján korán elkezdtük a készülődést - tulajdonképpen már egészen régóta kitaláltuk, ki mit viseljen, kellett választani ruhát, cipőt, frizurát. Igazi csajos lelkesedéssel öltözködtünk, én fontam Petra haját - aztán a sajátomat is megcsináltam, őszintén szólva nagyon tetszettem magamnak :)

A szertartásra és az azt követő vacsorára egy helyszínen, a hajógyári szigeti Bambusz bárban került sor. Egészen sokan, ha jól emlékszem, körülbelül százharmincan gyűltünk össze, hogy lássuk a pár egybekelését. Nekem nagyon tetszett a helyszínválasztás, ugyanis az étterem mögött egy kis tó volt, rajta híddal, szigettel, és ott mondta ki végül az igeneket Eszter és Gézu, akik egyébként nagyon szépek voltak - Eszter gyönyörű volt a ruhában, a sminkben, és a frizurája is nagyon tetszett. Bevallom, nem tudtam könnyezés nélkül kibírni a szertartást, úgyhogy folyton a szememet kellett törölgetnem. Eszterék fogadalmat tettek, felhúzták egymás ujjára a gyűrűt, és egy üvegbe töltöttek kétféle színű homokot, jelezve, hogy útjaik immár eggyé váltak. Mindig meglep, milyen gyorsan is zajlik egy szertartás - az anyakönyvvezető egyszer csak kimondja, hogy házasok vagytok, és onnantól Eszter már férjezett, neve pedig Boda-Szántó Eszter :)

A szertartás után sor került a gratulációkra, utána pedig a fotózás következett. Jópofa ötlet volt, hogy minden vendég kapott egy héliumos lufit, amit egyszerre engedtünk a levegőbe. Eszter és Gézu lufija szív alakú volt, sokáig jól ki lehetett venni őket, ahogy keringtek a levegőben. :) Sok kép készült a nagy családdal, a szűkebb családdal, aztán csak csajok, aztán így, aztán úgy... Személy szerint nagyon izgatottan várom a hivatalos fotókat, remélem szuperek lettek és spontán pillanatokat is sikerült elkapni a lagziból. 

Következett a vacsora, ami egyébként igen sokáig tartott. A helyszín nagyon szépen volt berendezve, dekorálva, ez mind a pár szervezését dicséri. Eszter és Gézu külön asztalnál ültek, körülöttük pedig tízfős kerek asztaloknál ültek a vendégek. Eszter készítette az ültetőkártyákat, amik kis csengőkbe voltak tűzve - ezekkel kellett csengetni, ha azt akartuk, hogy csókolózzon a pár. :) Szintén saját készítésű köszönőajándékot is kapott mindenki: egy különleges technikával készült szív dekorációt, amin egy fotó szerepel a párról és az esküvő dátuma. Már az ültetőkártya és az ajándék is itt lóg előttem a parafa táblámon. :)

Előételként libamellt szolgáltak fel diós salátaágyon karamellizált balzsamecettel. Nyamm! Utána Ujházy tyúkhúsleves következett, majd többféle hús és köret. Desszertnek somlói és tiramisu volt, és egy csábító csokiszökőkút, amibe gyümölcsöket mártogathattak a vendégek. Minden nagyon fincsi volt és alaposan belaktam. :)

Hogy a fogások között se unatkozzunk, kitölthettünk egy kvízt a párról (mi volt az óvodai jelük, hol nyaraltak először, hogy issza Gézu a kávét, milyen volt Eszter gyerekkori szobájának falán a tapéta... :D) Legnagyobb meglepetésünkre Gézu esetében jobban tippeltünk, mint Eszternél (ki hitte volna, hogy Eszternek nyula, teknőse és hala is volt?!) A kvízen kívül ujjlenyomat-fát is készíthettünk, írhattunk egy vendégkönyvbe, valamint minden család begyűjtött egy-egy fotót a párról, amit majd a megadott időpontban kell postára adni nekik (a miénk például 2016 februárjára szól). 

Az eszem-iszom után mi más is következhetett volna, mint a tánc, amibe nagy lelkesedéssel vetettem bele magam (főleg néhány koktél után - a Sex on the beach fantasztikusan finom volt!) Nagy örömömre Bálint is csatlakozott hozzám a parketten. Nagyon örülök, hogy Bálint is meghívást kapott és elkísért, nagyon jól éreztük magunkat egész este. Bálint szavaival élve egy évre előre kitáncoltuk magunkat (nem emlékszem, hogy valaha korábban bárhol táncoltunk volna együtt). Remélem, a profi fotósok elkapták a ritka pillanatot :) Persze volt vonatozás, körben ugrándozás is.

Egy idő után Eszter menyecske ruhába öltözött. Volt menyasszonytánc, és egy kis játék, amiben az derült ki, mennyire ismeri egymást a pár. Gézu és Eszter egymásnak háttal ülve, a női- illetve férficipő felemelésével jelezte, hogy kire igaz inkább a feltett állítás (például ki a békülékenyebb, a háziasabb, a kezdeményezőbb az ágyban :D). Egészen szép eredményt értek el, bár ha rontottak (nem ugyanazt a cipőt emelték a magasba) akkor meg kellett inniuk egy-egy felest. 

A játékok után, hajnali 1 magasságában viszonylag hamar szétszéledt a nép. Úgy tűnik, senkinek sem volt mulatós kedve és minket is hamar levert a fáradtság. Az utolsók között távoztunk, már elmúlt két óra, mire hazaértünk és persze rögtön ágyba dőltünk. Remélem Eszter és Gézu is jól érezte magát és úgy sikerült a nagy nap, ahogy eltervezték. Emellett pedig ezúton is szeretnék nagyon sok boldogságot kívánni nekik a házasságukhoz!