2015. június 30., kedd

Döcögős nyáreleje

Nagyon telnek ezek a nyári napok, nyakunkon Eszter esküvője (és Orsi érkezése) illetve a barcelonai utazás is! Mindkettő némi munkát és szervezést igényel, úgyhogy nagyon ideje lenne már belevágnom! Nem is tudom, mi mindent csinálok, de egyelőre nincs nagy henyélés. Oké, múlt hétvégén a PókDezsős Nándi-lakban voltunk Balatonszemesen lazulni kicsit, de a héten például elkezdtem betanulni a B4-ban a recepción, utána pedig persze edzettem, úgyhogy most is teljesen ki vagyok purcanva. Emellett persze végzem a félidős munkámat Szabocsnak is (na jó, azért nem szakadok bele). Voltam shoppingolni, hosszú kajtatás után sikeresen találtam új fürdőruhát, de cipőfronton teljes kudarc. Máris elment a június, és én úgy érzem még nem történt semmi! Persze a java tényleg csak most jön, júliusban és augusztusban. Legalább egy kis színem lenne már! Még semmit sem barnultam. >.<

2015. június 20., szombat

Vége!

Múlt hét csütörtökön leadtam a beadandóimat az utolsó két tárgyamból. Ma tudtam meg az eredményt, az összes tavaszi féléves tárgyamra A-t kaptam, amivel úgy tűnik, továbbra is évfolyamelső vagyok. Ez mondjuk nem csoda olyan szempontból, hogy 70 kreditet vettem fel és teljesítettem a javasolt 58-64 helyett. Ez azt jelenti, hogy jövőre jóval kevesebb dolgom lesz, persze azért egy szakdolgozatot meg kell írjak.
Az utolsó beadandók megírása nem ment könnyen, még az utolsó nap sem hittem el, hogy ennek egyszer vége lesz, de végül sikerült, leadtam őket, és most már hivatalosan is vége az első évnek! Szabad vagyok! Ez egy egészen új élmény :). Mondjuk nem könnyítettem meg a dolgom, mert a szerződésemet kutatási asszisztensként meghosszabbítottuk július végéig, így megmaradt a munkám, és most megint itt van előttem egy adag leiratozás, amin sehogyan sem tudom átvergődni magam. Majdnem belefogtam egy fagyipultos munkába is, de "szerencsémre" nem fizetett annyit, hogy megérje csinálni, úgyhogy visszavettem a tempóból, és úgy tűnik, valóban pihenéssel fog eltelni a nyár, vagy legalábbis jut idő arra is. A héten például végre eljutottam könyvtárba, voltam Bálinttal Budakeszin ahol vezettem (!) is, társaspartiztam Sárinál, ahol egy nagyon jót pandemiceztünk, bár végül nyertek a vírusok, és voltunk Bálinttal a Corvintetőn is, ahol egyik este levetítették a Forrest Gumpot a rooftop cinema sorozatuk keretein belül. Kedden volt szüleim 25. házassági évfordulója, nekik ezúton is gratulálok. Az eseményt kis pezsgőzéssel és sütizéssel ünnepeltük, majd ők el is utaztak Szolnokra, hogy ott megnézzék a híres tiszavirágzást. Petra vízitúrára lépett le, így hát három napra teljesen egyedül maradtam. Most már örülök, hogy mindenki újra itthon van. :)

Remélem, a továbbiakban csakis szuper nyári élményekről számolhatok be! Éljen a vakáció!

2015. június 19., péntek

Fear of the unknown

They are afraid of new ideas. 

They are loaded with prejudices, not based upon anything in reality, but based on… if something is new, I reject it immediately because it’s frightening to me. What they do instead is just stay with the familiar.

You know, to me, the most beautiful things in all the universe, are the most mysterious.

2015. június 9., kedd

Sahar Budapesten!

Amint azt tudjátok, Orsi barátja, Sahar az izraeli hadseregnél van, ráadásul nem is épp a leglazább egységnél, ami azt jelenti, hogy élete nagy részét a laktanyában tölti szigorú napirend szerint, csak néha lehet látogatni, haza is csak ritkán mehet és akkor is csak egy-két napra, és telefonálni sem tud gyakran (bár nemrégiben új engedményként végre lehet a katonáknak saját telefonjuk). Amióta tehát bevonult, Sahar nem járt Magyarországon, és mikor mi kint jártunk, akkor sem láthattuk őt, ezért minden értesülésünk róla Orsitól származik, meg abból a néhány ritka alkalomból, mikor vele is tudtunk skypeolni. Különleges esemény, hogy Sahar most két hétre hazarepülhetett, előreláthatólag az elkövetkező két évben ez nem is fog előfordulni. Nosza, ünnepeljünk, szervezzünk programokat a tiszteletére.
Vasárnap délután hivatalosak voltunk az egész családhoz, Bea természetesen kitett magáért, rengeteg kaja készült, grillhúsok körettel, humusszal, olajbogyóval, pitával, aztán persze sütik. Nemcsak mi voltunk jelen, de például Sahar kedvenc franciatanára és a felesége is (akihez még én is jártam, mikor a felsőfokú angol nyelvvizsgára készültem), szomszédok, családi barátok. Sahar volt természetesen a középpontban, és rengeteget mesélt. Beszámolt a katonai életről, a feladatairól, a hangulatról Izraelben. Sok lenne mind leírni, de nagyon érdeklődve hallgattam, és remélem, nem is fogom elfelejteni, amit mondott, sok közülük tanulságos volt. És persze Sahar nem feledkezett el Orsiról sem: rengeteget mesélt róla, és csakis dicsérő szavakkal. Tény ami tény, húgom nagyon kitesz magáért: szuper, 90% fölötti eredményei vannak az egyetemen, emellett pedig munkát vállalt egy nívós étteremben pincérnőként. Állítólag pikk-pakk beletanult a szakmába, nagyon szeretik és becsülik, csak szegény nem kíméli magát, tényleg a tanulásról és a munkáról szól az élete. Emlékszem, Sahar olimpikonnak nevezte. Mi mind nagyon büszkék vagyunk rá! (Várom is, hogy hazajöjjön, már csak egy hónap, hogy iderepül Eszter és Gézu esküvőjére.)
Ha nem lett volna elég a kajálás vasárnap, tegnap este a Szántó család szervezett vacsorát Budapest egyik klassz éttermében a Liszt Ferenc téren. Sokan voltunk: eljött a Szántó család a fiúkkal kiegészülve, jött Bea, Yerah és Sahar, ott volt nagyi, mi négyen, és nagy örömömre eljött Bálint is. Ő most találkozott először Sahar szüleivel, szepegett is nekem egy sort, de végül ő is nagyon jól érezte magát. Yerah mikor meglátta, csak annyit mondott: "Ez a barát? Jó ember", vagyis tetszett neki. :D Szerintem is klasszul sikerült este volt (mázli, hogy nem akkor szakadt le az a vihar, ami épp most tombol felettem). Rendeltünk fincsi előételeket, aztán lazacos-tejszínes tésztát ettem (bár a lazac sajna eléggé elbújt benne). Hiába nem tudtam legyűrni a tésztámat, később persze rendeltem desszertet, egy isteni sajttortát sikerült magamba diktálnom. Evés és várakozás közben persze ment a beszélgetés, dumáltam Eszterékkel, aztán idővel Sahar is átült a mi részlegünkre, és folytatta kalandjai elbeszélését. Még egy darabig itthon van, ha minden igaz, azalatt összefutunk még. Nagyon örültem, hogy láthattam, és persze annak is, hogy a kedvéért összejött a kis család. :)

5 éves érettségi találkozó

Hihetetlen, milyen gyorsan repül az idő: öt éve ballagtam el a Szilágyiból! Ahogy az lenni szokott, megszervezésre került az első érettségi találkozónk is - ki más, mint Szabó Peti és Zsuzsi szervezték meg. Az a helyzet, hogy az osztályunk nem mutatkozott szuper összetartónak az érettségi után, nagyon sokakat egyáltalán nem láttam azóta, és a többi emberrel is csak ritkán találkozom, Petivel, Tomával, Zsuzsival és még néhányukkal szinte kizárólag egymás születésnapján látjuk egymást. Ironikus módon az egyetlen, akivel rendszeresen tartom a kapcsolatot, az továbbra is Gábor.
Sajnos az osztálytalálkozónk, amit múlt pénteken tartottunk, is tükrözte ezt az állapotot: hiába a buzgó szervezés, valójában végül kizárólag olyan emberek jöttek el, akiket legalább egy éven belül már láttam. A Lágymányosi utcában lévő Black Dog pub-ban találkoztunk, a hely egy nagyon kedves English Pub volt. Lássuk, kik jöttek el (és kik nem):

Ők igen: 

Kristóf
Kata
Peti 
Virág Dani
Zsuzsi
Marci
Gábor
Olívia
Szintia
Toma
Andi


És ők nem:

Franci
Szunyi
Pálma
Kriszti
Petra
Lujzi
Sanyi
Barbi
Zsófi
Szonja
Adriána
Pásztor Kati
Gergő
Angéla
Janka 
Timi
Erzsi

Azok közül, akik nem jelentek meg, persze többen is életek nyomós kifogásokkal, például külföldön vannak vagy dolgoznak, de sokan, azt hiszem, tojtak bele az egészbe, és megeshet, hogy soha sem fognak eljönni. A tanárok közül is többen eljöttek: Zsuzsa néni, Vera néni, Nagy Lászlóné, Szilágyi Andi és Burits Eszter.

Őszintén szólva én úgy mentem el erre az osztálytalálkozóra, hogy biztos kicsit kellemetlenül fogom magam érezni, ott feszengünk majd, és papagáj módjára kell elismételnem mindenkinek, hogy fogalmam sincs, mi leszek, ha nagy leszek, de a szociológia azért menő dolog. Meglepetésemre a dolog sokkal jobban sült el, mint sejtettem. Valószínűleg azért, mert végül is szinte csak az általam kedvelt személyek jöttek el, de jól éreztem magam, mindig volt kivel beszélgetnem, osztálytársakkal és tanárokkal egyaránt.

Nem is tudnám összefoglalni, kivel mi történt az utóbbi időben. Nincsenek nagy sztorik, senki sem házasodott meg senki sem babázott le. Csak néhányan fejezték be az iskolát, például Danika és Erzsi, a többiek csúsznak, vagy extra tanulmányokba fogtak bele. Többünknek van Erasmus tapasztalata, és sokan dolgoznak a suli mellett. Toma és Zsuzsi továbbra is boldog párt alkotnak, Peti nemrég jött haza a Kanári szigetekről, ahol Erasmuson volt, és Andi is lelkesen mesélte az amerikai gyakornoksága történetét, pedig már egy éve hazajött. A saját életemet ezek után már nem is éreztem valami izgalmasnak. Mindenesetre nagyon jól éreztem magam, egészen éjfélig beszélgettem a többiekkel. Készült egy adag csoportkép is rólunk, de amint kikerültek a facebookra, felfedeztem, hogy szerencsétlenségemre az összesen bugyit villantok - szoknya volt rajtam és épp az első guggoló sorba osztottak be. Rém ciki az egész, életem hátralevő részében ezzel kell majd szembesülnöm, ha az osztálytalálkozóinkról nosztalgiázunk. De azt hiszem, a nyolc év után amit közösen együtt töltöttünk, ez igazán belefér. 

2015. június 4., csütörtök

A menekültek elleni gyűlöletkampányról

Már régóta tervezek bejegyzést írni arról a gyűlöletkampányról, amit az Orbán-kormány folytat a bevándorlók és menekültek ellen. Bár tulajdonképpen nem tudom, mit írjak. Az a helyzet, hogy pontosan emlékszem, hogyan kezdődött az egész - a Charlie Hebdo-féle támadás után - és hogy már akkor is undorító volt és rosszul voltam tőle. Látszott, hogy a kormány fogja, és meglovagolja ezt a hisztériát, és a terrortámadást is a maga javára fordítja, összemosva retorikájában a terrorfenyegetettséget a bevándorlás kérdésével. De akkor, azt gondoltam, ez csak ideiglenes fellángolás. Azonban szó sem volt erről. Mikor először hallottam a nemzeti konzultációról, reménykedtem benne, hogy ez nem igaz, hogy ez nem történhet meg, hogy az állam megkérdezi a közismerten xenofób, a-pirézeket-se-engedjük-be népét arról, hogy akar-e bevándorlást. Megtették. Mikor nyilvánosságra került, mi lesz a kérdőívben, dühöngtem. Egyszerűen nem lehet leírni, hogyan éreztem magam. A kormánynak egy eddigi intézkedése sem verte nálam ki ennyire a biztosítékot. Ennél csak az volt rosszabb, mikor kézhez is kaptam ezt a demagóg szemetet. Nem tudtam, mit kezdjek vele, de valami látványos akciónak örültem volna. Történtek ugyan kezdeményezések, a MigSzol kis hajókat hajtogatott belőlük, amiket mécsesekkel együtt helyezett el a Duna-parton. Elmentem a tüntetésre, de olyan sovány és satnya volt, hogy eljöttem, így hát a kérdőíveink még mindig a szobámban hevernek felbontatlanul, várva, hogy valamit végre kezdjek velük. És persze hiába hittem azt, a nemzeti konzultációval még nincs vége a történetnek. Orbán naponta nyilatkozik valami hányingerkeltőt, talpnyalói pedig alig győznek rálicitálni. Sorra kerülnek elő olyan bődületes baromságok, mint hogy Magyarország sosem volt multikulturális, vagy hogy azért nem tudunk a menekültekkel foglalkozni, mert elég baj nekünk ez a sok cigány. És ez még mindig nem elég, most láttak napvilágot azok a plakátok, amikre állítólag szintén milliókat költött a kormány, és azt fogják hirdetni országszerte, hogy "Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját". Persze beindult a mémgyár, és jót mulatok a "Ha Magyarországra jössz, ugorj fel, küldenék egy csomagot anyámnak" és "Ha Magyarországra jössz, vásárolj be szombaton" jellegű vicceken, de azért elképesztően lesújtó, hogy a demagóg plakátok tényleg kikerülnek majd. Elképzeltem, amint az éj leple alatt jól összemázolom mindet, csak sajnos ez bűncselekménynek minősül. Nagyon, de nagyon mérges vagyok, tényleg nem tudom leírni, mennyire, és kétségbe vagyok esve a tehetetlenségtől. Arról tanulok, és azért szeretnék dolgozni, hogy egy elfogadóbb, nyitottabb társadalomban éljünk, erre jön Orbán, és mindent elront. Mindent, mert amit a kormány mond, az egyszeriben legitim lesz; akkor ez a közbeszéd, ez a helyes, ez a megengedett. Beszélj te is így, és akkor vállon veregetünk. Orbán minden kiejtett szavának óriási súlya van - félek, nagyon sokakban felszítja az idegenellenességet, ami aztán le sem lohad jó ideig. Nem tudom, lesz-e megállás, lekerül-e a napirendről ez a téma. Kielemzik majd a beérkezett válaszküldeményeket - nem tudom, hogyan, de majd lenyomják a torunkon, hogy ugyan alig félmillió küldte vissza, de az mind gyűlöli a bevándorlókat, úgyhogy sajnáljuk, de a kormánynak is gyűlölnie kell őket. Nem tudom, én mit tudok tenni, fogok-e tenni bármit is. Egy ötletem mindenesetre már van - félek, az édeskevés, de hát tegye meg mindenki, amit tud. Attól tartok, már tapasztalt szociológus leszek, de még mindig ennek az undorító demagóg retorikának a következményeit kell takarítanom az országból.

Gondolatok a hátrányos helyzetű gyerekek iskolai tapasztalatairól

Korábban már írtam arról, hogy a tavaszi félévben felvettem egy tárgyat először csak audit-ra, aztán végül kreditért. Erről szeretnék beszélni, ugyanis elég tanulságos volt. A téma a szegénység és a roma gyerekek iskolai tapasztalati, ezzel kapcsolatban kellett egy tényleges gyakorlati terepmunkát végeznünk párokban. Én Borcsával kerültem össze, ami nagyon jól jött ki: Borcsa nagyon értelmes, sok tapasztalata van cigánygyerekekkel, és nem mellesleg tök jól beszél angolul. A kutatómunkánk során nagyon sok időt töltöttünk együtt és tök jól kijöttünk, aminek igazán örülök. Mással valószínűleg nem ment volna ilyen simán ez a feladat, és tök jó, hogy ezzel nem volt gondunk.

Amiről igazából írni szeretnék, az maga a kutatás és a tapasztalataink. Először kerültem ennyire közvetlen kapcsolatba szegény, hátrányos helyzetű gyerekekkel. A suli ahova mentünk, nagyon kicsi, és missziója az, hogy mindenkit befogad, tehát nem tapasztaltunk diszkriminációt, és a tanárok is elég motiváltak voltak. De persze a gyerekeket látva-hallva elég hamar rájön az ember, hogy micsoda társadalmi különbségek vannak. Megnéztünk egy órát - történelemóra volt a nyolcadikosoknak, akik csak négyen vannak. Az egésznek semmi köze nem volt ahhoz, amit én tanóraként megtapasztaltam gimiben. A gyerekek simán felugráltak, elmentek a terem másik végébe, töltőre dugták a telójukat, vagy éppen youtube-videókat mutogattak egymásnak. Látszott, hogy egyáltalán nem érdekli őket, ami történik, valószínűleg fogalmuk sincs róla, hogyan néz ki egy 'rendes' iskolai óra. De tulajdonképpen megértettem, hisz végig azon gondolkodtam, hogy ugyan miért kéne, hogy ezek a gyerekek a kubai rakétaválsággal foglalkozzanak? A tanár egyébként, bár néha rájuk szólt, hagyta őket, ami azt jelzi, hogy maga is elfogadja a helyzetet. Azt hiszem, nem sok mindent jegyeztek meg a gyerekek az órából. Más tárgyakból talán ez másképp van, de a tanároktól azt az infót kaptuk az interjúk során, hogy itt mindenből a minimumot tanítják. Amit órán belevernek a gyerek fejébe, az lesz benne, hiszen amint elhagyja az iskola épületét, vége a tanulásnak. Fel sem merül, hogy valaki otthon tanuljon. Leckét se nagyon kapnak, és ha dolgozat vagy felelés van, mindig átnézhetik a könyvüket előtte. És mindezzel együtt láttuk és tapasztaltuk, hogy ezek a gyerekek nem buták, és nincs bennük semmi ijesztő - egészen normálisnak, sőt, kedvesnek is tűntek, és a tanárok is azt mondták, hogy nagyon szerethetőek. Csak szétcsúsznak a környezet miatt, ahonnan jönnek: a családok sehol sem voltak együtt, a szülők elválva, rengeteg a tesó, féltesó, sokan vannak börtönben, sokan drogosak... Biztos nagyon nehéz. Ezek után nem csoda, hogy eléggé szétunják magukat a suliban, és akkor lógnak, amikor csak lehet. Meg hogy nincsenek nagy terveik a jövőre nézve sem, beiratkoztak a legközelebbi szakmunkásképzőbe, de mivel a tankötelesség korhatára 18 helyett már csak 16, azt is simán abbahagyhatják, és akkor ott vannak papír nélkül. Persze mindenkinek voltak tervei, álmai, de az ofőjük nagyon pesszimistán látta a jövőjüket, egész sokkoló képet rajzolt elénk. Érdemes is idézni az ide vonatkozó mondatot a research report-unkból: 

"Compared to the claims that Evelin is likely to become a prostitute and Norbi is the danger of becoming a terrorist, the headteacher’s predictions about Ákos ‘only’ dropping out from vocational school seem relatively positive. "

Hát, valahogy így. Tanulságos és nagyon új élmény volt. És az a helyzet, hogy könnyen elfelejtem, mert visszatérek a saját, kényelmes és boldog életembe. Ami tök jó. De azért ne feledkezzünk meg a társadalmi felelősségvállalásról. Még az is előfordulhat, hogy egyszer fogok ilyen ügyekkel foglalkozni. Ki tudja. 

Születésnapi sütögetés

Hagyományosan baráti társasággal a gazdagréti sütögetőnél ünneplem a szülinapomat. Idén május 8.-a éppen péntekre esett, aznap a kis családdal és Bálinttal mulattunk, másnap a nagy család jött hozzánk vendégségbe, így eredetileg a sütögetést egy héttel későbbre lőttem be. Igen ám, de éppen akkorra romlott el az idő, hideg jött és esett, ráadásul legnagyobb szomorkodásomra mindez az előrejelzések szerint két hétig tartott. Nem is igazán tudtam hát, hova toljam el az eseményt, meg tudom-e tartani. Szerencsére azonban minden jól alakult, és születésnapom után három héttel a barátokkal is tudtam ünnepelni. Izgatott voltam, mert nem csak a szokásos gárdát hívtam el (volt osztálytársakat, boyókat és himpelléreket) hanem a CEU-s évfolyamtársakat is. Bálinttal előre bevásároltunk egy csomó kaját, és már jó korán mindent felcipeltünk a sütőre. Kisvártatva megjelent Toma, aki egy láda fát hozott, utána viszont el is ment, hogy hazavigye az autót, és mikor visszatér, már fogyaszthasson alkoholt. Így viszont Bálinttal egészen sokáig kettesben voltunk, mivel a meghívott vendégek egytől egyig késtek. Az első, aki megérkezett, japán osztálytársam, Tak volt. Kicsit awkardnak is éreztem a hármasunkat, de jól eltelt az idő, mert nekiálltunk tüzet rakni. Bálint a cserkészhaveroktól ellesett módon épített kis sátrat, majd begyújtott alá, de ebből nem lett semmi. Ekkor vette kezébe az irányítást Tak, aki bicskájával hosszas és kitartó munkával faforgácsokat gyártott, és igazi műgonddal rakosgatta össze újságpapírral és nagyobb fadarabokkal. Hamarosan volt tüzünk, amiért az egész este ő felelt. Mire készen lettünk, többen is befutottak. Tacsi goazenéjétől már messziről zengett az erdő, mikor megérkezett hozzánk. A CEU-sok közül Sári, Barni, Sopho és Biba együtt érkeztek, és jóval később - színház után - eljött Borcsa is. Különösen örültem, hogy ő is benézett. Nagy társaság gyűlt össze, mert jött persze újra Toma, magával hozva Zsuzsit, aztán Szabó Peti, aki alig két hete jött vissza a Kanári szigetekről, ahol az Erasmusát töltötte. Nem hiányozhatott persze Gábor, Gergő, Doki, Nándi, Solti és Atesz sem. Azt hiszem, összeszedtem mindenkit. Nagyon jól éreztem magam. Igaz, a két társaság nem nagyon keveredett, de mindenki jól mulatott. Nekem különösen jó érzés, hogy ez a sok ember miattam gyűlt össze - aki tudja, mennyire vagyok társasági ember, pontosan tudja, ez miért nagy szó. Ment a sütögetés, készültek a virslik, hagymafejek, szalonnadarabok. Egészen sokáig maradtunk, mi, az utolsó kemény mag fél három körül hagytuk el a helyszínt. De a himpelléreknek ez sem volt elég, ők még továbbmentek Dokihoz társasozni. Mi viszont Bálinttal inkább hazamentünk és szalonnaszagúan ledőltünk aludni. Nagyon szuper és emlékezetes szülinap volt. Jövőre ugyanitt!

2015. június 2., kedd

Amióta lefoglaltam a repjegyet és a szállásunkat is Barcelonába, a neten mindenhol, facebookon, böngészőben, állandóan Barcelona hirdetések ugranak fel elém. Te jó ég, ezek mindent tudnak rólam!