2015. december 31., csütörtök

My year 2015

Következzen a már megszokott év végi áttekintés! Idén egy pörgős, gyorsan elrepülős évem volt.

Január

2015-öt egy nyugis szilveszterrel indítottam, utána viszont a napjaim többségét a suli kötötte le: beadandókat írtam, majd amint leadtam őket, már kezdődött is a winter term. Bálinttal egy kis csúszás miatt januárban karácsonyoztunk, de egyébként sok időt töltöttünk külön, mert a hónap végén három hétre elutazott. Ennek örömére kezdtem bele egy komolyabb, három hónapos diétába.

Február

A február – főleg Bálint hosszú távolléte miatt – nyugisra sikerült. Tanultam, sportoltam, elkezdtem edzeni a frissen nyitott B4 Fitnessben. Az Elvált Nőcikkel megtartottuk a már hagyománnyá vált Valentin-napot. Osztálytársam, Steef jóvoltából részt vehettem A Dal döntőjén. Ezen kívül pedig tanulás, tanulás, tanulás.

Március

A március továbbra is tanulással, teendők intézésével, illetve a Bálintra való várakozással telt. Voltam ezen kívül a Haver Alapítvány önkéntes képzésén és Geotúrán apuval Szigligeten. Ami a sulit illeti, sor került a nevezetes Brubaker week-re, illetve legnagyobb örömömre Szabolcs felkért, hogy legyek a kutatási asszisztense, ami többé-kevésbé állandó munkát és jó fizetést jelentett egészen nyár végéig.

Április

A teendőim áprilisban sem fogytak: véget ért a téli félév, elkezdődött a tavaszi, nekem pedig ismét beadandókon kellett dolgoznom. Közbejöttek persze a tavaszi ünnepek, a Széder és a húsvét. Volt néhány szomorú esemény is áprilisban, például Iduka néni temetése, anyu pedig kórházban töltött néhány napot.

Május

A május már mozgalmasabb, eseménydúsabb volt, tele klassz élményekkel. Leadtam a beadandóimat és egy thesis proposalt is, és jó visszajelzéseket kaptam. Szülinapom volt, amit megünnepeltünk Bálinttal és a szűkebb-tágabb családdal is, valamint a szokásos módon a gazdagréti sütögetőn, ahova nagyon sokan eljöttek és nagyon jól éreztem magam. Voltam Bálinttal Selah Sue koncertjén az A38-on, és jártunk az állatkertben is, ahol megnézhettük a koalákat (egy faág mögé bújva, messziről). Időközben véget ért a tavaszi félév is, aminek a keretében Borcsával egy nagyon érdekes kutatást végezhettünk az egyik budapesti gimiben.

Június

Júniusban végre teljesen végeztem a sulival, leadtam minden beadandót és nagyszerű jegyeket kaptam, amivel évfolyamelső lettem. Volt ötéves érettségi találkozónk, ami jó hangulatban telt, bár nagyon kevesen jöttek el. Sahar két teljes hetet itthon tölthetett, úgyhogy jártunk náluk, vacsoráztunk étteremben, és meghívtuk palacsintázni is. Klassz volt! További jó események, hogy szüleim megünnepelték a 25. házassági évfordulójukat, jártam Sárinál egy nagy társasjáték-partin, és voltunk Bálinttal Balatonszemesen a Nándi-lakban. Eszterék megkértek, hogy segítsek be a B4-ban, így hát ott is elkezdtem ismerkedni a rendszerrel és dolgozni.

Július

A július számos fontos eseményt tartogatott! A család számára a legfontosabb, hogy Eszter és Gézu 11-én egybekeltek (egy héttel korábban pedig a leánybúcsúra is hivatalos voltam). A szertartás és a lagzi is nagyon jól sikerült, és persze külön öröm, hogy az eseményre Orsi is hazalátogatott. Bálinttal nagy esemény, hogy megvolt a két éves évfordulónk, amit egy nagyon szuper barcelonai nyaralással ünnepeltünk. Júliusban még egyszer voltam külföldön, ugyanis Hannah-val eltöltöttünk pár napot Bécsben.

Augusztus

Augusztus elején először is táborba mentem, utána pedig Orsi jött haza, és vele utaztunk el egy hétre Salzburg környékére, majd itthon csináltunk különböző programokat. Nagyon jól sikerült az egész nyaralás. A hónap végén már kicsit a szakdolgozatommal is elkezdtem foglalkozni, interjúalanyokat gyűjtöttem és interjúkat készítettem.

Szeptember

Szeptemberben megpróbáltam szép lassan újra felvenni a teendők fonalát, például további interjúkat készítettem és megkezdtem a CEU-n a második évemet is, de nem volt könnyű visszaszokni. Klassz újdonság viszont, hogy elkezdtem hébert tanulni. Ezen kívül megünnepeltünk a zsidó újévet, voltam a Haver Alaptívánnyal Leányfalun egy hétvégi ötletelésen, Gábor pedig közölte, hogy mostantól nem áll szóba velem.

Október

Az október apró-cseprő családi eseményekkel, szülinap-ünneplésekkel, baráti összejövetelekkel telt. Amit kiemelnék, hogy megnyitott Budapest első közösségi barkácsműhelye, a Technika, ahova elmentem egy workshopra fúrni-faragni, illetve volt egy Republikon alumni találkozó, ahol nagyon büszkévé tett, hogy többek között engem kértek fel arra, meséljek pár szót a republikonos tapasztalataimról és a „karrieremről.”

November

Halottak napján a családdal Balkányba utaztunk nagyapa sírjához. A hónapban ünnepeltünk családi szülinapokat, Petra fellépett az Erzsébet-napon és Borcsánál is volt egy nationalism studies buli. Sahar nagyszülei egy hónapot Budapesten töltöttek, ezalatt többször is találkoztunk: együtt vacsiztunk, Erzsi kötött nekem egy kardigánt, és persze megszeretgettük Hans kutyát is. Ebben a hónapban végre sor került életem első Haver foglalkozására is, ami szerencsére jól sikerült. Az év során volt egy elhúzódó problémám az egyik fogammal, az ügy végére novemberben sikerült pontot tenni egy gyökérkezeléssel. 

December

December elején még Bálint szakdolgozatával és egy republikonos tanulmánnyal foglalatoskodtam, és csak emellett tudtam dolgozni az iskolai teendőkön. Időközben tartottam két további Haver foglalkozást is, a családdal pedig megünnepeltük a Hanukát. Amint véget ért a tanév, Bálinttal és a családjával elmentünk síelni, hazaérve pedig a BK-s karibálon vettem részt. Utána persze már jött a szokásos karácsonyi ünneplés takarítással, mézeskalács sütéssel, ajándékok csomagolásával, rokonok látogatásával. A hónap vége szerencsére nagyon nyugisra sikerült, sokat pihentem, jó volt együtt lenni a családdal, és Bálintnál lazulni Nagykovácsiban. Bár filmekről nem szoktam írni, említést érdemel, hogy kijött a legújabb Star Wars rész, amit meg is néztünk moziban annak rendje és módja szerint. Úgy tűnik, idén a szilveszter mozgalmasabb lesz, mint tavaly, kimozdulok otthonról. :)

Az idei év nagyon gyorsan elrohant. Még a 2014 sem tűnik réginek, most pedig hamarosan 2016-ot írunk. Azt hiszem ez abból fakad, hogy az utóbbi időben nagyon boldognak és kiegyensúlyozottnak érzem magam. Ez több dolognak is köszönhető. Először is azt vettem észre, hogy egyre jobban értékelem a családot, a családi összejöveteleket. Örülök, hogy ennyi rokonom van, akikre minden helyzetben számíthatok. Orsi hiányzik nekünk, de vele is sokat beszélünk, és szerencsére jól megy a sora Izraelben: felvették az egyetemre is sikerrel veszi az ottani akadályokat is. Másodszor, a tanulmányaim jó úton haladnak. A CEU nehéz volt, de sikerült beleszoknom, és a sok munkának megvolt a gyümölcse: nagyon jó jegyeket kaptam, évfolyamelsőként végeztem, az egyik tanárom állást is kínált. Továbbra is érdekel, amit tanulok, és ez biztonságérzetet ad, azt jelenti, hogy többé-kevésbé megtaláltam a helyem. Harmadszor, Bálinttal nagyon jól megvagyunk, nagyon szeretjük egymást és nagyon boldog a kapcsolatunk. Ez is stabilitás és állandó örömforrás az életemben. Nagy változások tehát nem történtek idén, de azért volt sok jó esemény, főleg a nyári utazások, Eszterék esküvője. Újdonság, hogy elkezdtem Haver foglalkozásokat tartani és héberül tanulni. Sokat filmeztem, voltam moziban, színházban is. A könyvekkel is jól állok: a blog statisztikáit figyelve úgy tűnik, évről évre többet olvasok, 2015-ben 33 darabbal zárok. :)

Ritkábban  szoktam blogolni nemzetközi közéleti és politikai eseményekről, de fontos, hogy az idei év sok változást hozott: óriási menekülthullám érkezett Európába, amely még mindig nem csengett le, a kérdés továbbra is rendezetlen. Nagyon komoly ellenszenvet váltott és vált ki bennem továbbra is az, ahogyan a magyar kormány kezeli a menekültkérdés, az a fajta xenofóbia, amit folyamatosan szítanak saját támogatottságuk érdekében, teljességgel elfogadhatatlan. Annak ellenére, hogy nem blogoltam róla sokat, meggyőződésem, hogy a menekültválság és az azzal kapcsolatos viták Európa jövőjéről, a multikulturalizmus és a különböző vallási, etnikai csoportok együttélésének dilemmái a generációm életének legmeghatározóbb kérdései lesznek. Bár eddig nem tettem semmit a menekültek segítéséért, helyzetük javításáért, lehet, hogy a jövőben ez változni fog. A menekültválsággal összefüggésben, részben annak kiváltójaként pedig ott van az Iszlám Állam és a terrorizmus, ami meghatározta ezt az évet: a Charlie Hebdo eset tavasszal és a terrortámadások november 13-án Párizsban, valamint a világ számos további pontján. Az, hogy nem vagyok menekültellenes, csöppet sem jelenti azt, hogy ne tartanám riasztónak a növekvő vallási fundamentalizmust és a terrortámadásokat. Nem tudom, hogyan fognak ezek a dolgok alakulni a jövőben, milyen következményei lesznek nemzetközi és hazai szinten.

És hogy mi vár rám 2016-ban? Bizonyára sok munka, változás és nehéz döntések. Meg kell írnom egy szakdolgozatot, júniusban pedig lediplomázom. Ki kell találjam, hogyan tovább, munkát kell találnom és meg kell terveznem a továbbtanulásomat. Ha úgy alakulna, hogy külföldre megyek, ősztől egy újabb kaland, ezzel együtt viszont egy esetleges távkapcsolat is vár rám. Remélem, minden jól sikerül majd!


Boldog új évet, kedves blogolvasók!

2015. december 29., kedd

Aranyélet

Bálint a két ünnep között minden nap reggeltől késő délutánig dolgozik Nagykovácsiban, mivel ilyenkor intenzív sítanfolyamokat tartanak. Ráadásul a főnöke és a családja (akik a sípálya mellett laknak) elutaztak erre a hétre, úgyhogy felajánlották Bálintnak (és nekem is) hogy ha gondoljuk, aludjunk kint. Úgy döntöttünk, hogy mivel "mókás és romcsi" (Bálint szavai) ezért egy éjszakára tényleg élünk a lehetőséggel. Tegnap este kiautóztunk (óriási, horrorfilmbe illő ködben) és kicsit kényelmetlenül, de azért jót aludtunk az ikreknél. De ez nem is annyira fontos, tulajdonképpen azért írom ezt a bejegyzést, hogy tudjátok, hol vagyok most! Bálint már a pályán oktat, odakint szól a Petőfi Rádió, én pedig a nappaliban vagyok. Egy óriási fotelt a terasz felé fordítottam, így az üvegen át, ha kinézek, látom az egész domboldalt, a községet és az erdőt. Mellettem egy plafonig érő karácsonyfa, rajta gömbök, fenyőtobozok és habcukor-karikák. Bebugyoláltam magam egy kockás pokrócba, és időnként a csipkebogyós-barackos teámból nagyot kortyolva nyomkodom a laptopot.

Aranyélet!

2015. december 27., vasárnap

Karácsonyi bejegyzés

Túl vagyunk az ünnepeken!

Azt hiszem, lassan már túl sokszor mondom, de sajnos tény: az utóbbi 1-2 évben megdöbbent, milyen gyorsan rohan az idő. Bár imádom a karácsonyt és vártam a telet, nem igazán volt ünnepi hangulatom, tekintve, hogy még decemberben is úgy éreztem, hogy épphogy túl vagyunk a nyáron és most kezdődött a tanév. Mivel nemhogy hó, de még hideg sem volt sem itthon, sem a síelés alatt, a karácsonyi hangulat idén eléggé elmaradt, hiába próbáltam mindenfélével felturbózni. Miután 21-én leadtam a beadandómat, 22-én Petrával az egész napot mézeskalács sütésre szántuk. Délelőtt meggyúrtuk, kinyújtottuk, kiszaggattuk és kisütöttük a tésztát, délutánra pedig a díszítés maradt, ami szintén órákig tartott, egyrészt, mert nagy mennyiség készült, másrészt, mert igyekeztünk nagyon igényesek lenni: szép mintákat rajzoltunk a cukormázzal, és dekorációként bevetettünk diót, mazsolát, mandulát, gumicukrot és különböző egyéb cukorkákat is. Határozottan állíthatom (és nem csak az én véleményem!) hogy az idei mézesek nagyszerűen sikerültek, így ha valakinek recept kellene, bátran forduljon hozzám. :)

23-án a B4-ben dolgoztam, ott egy piros Mikulás sapka viselésével, illetve egy kizárólag a terem számára készült B4-pólós mézeskaláccsal próbáltam fokozni az ünnepi hangulatot. De egész nap azt mondogattam, hogy "holnapután karácsony", mire valaki fel nem világosított, hogy nem, hanem holnap. És persze 24-én már nem is volt hová tolni a dolgot, aznap azért már örültem az ünnepnek. Korán keltem, takarítottam, ajándékokat csomagoltam, odakint szóltak az ünnepi zenék, anyu és Petra a konyhában sürögtek-forogtak, apu a fát faragta, szóval a szokásos családi életkép. Délután feldíszítettük a fát, nekem ki kellett vasalnom Petra haját (jól állt neki!) úgyhogy igyekeznem kellett, hogy kész legyek, mire megszólal az a bizonyos csengő és a fa alá kerülnek az ajándékok. Kaptam a családomtól egy óriási bögrét (ha SOK tea kellene), nyulas pizsamát (ami rém cuki, de sajnos be kell cseréljük, mert kicsi rám), felnőtt színezőt (máris rávetettem magam, juhééj!) és play station edzésprogramot (én ugyan nem értek ezekhez a kütyükhöz, de Petra már lelkesen használja). Kaptunk továbbá mi, Pálék egy új melegszendvicssütőt is (a régi tönkrement) ami annyiban trükkös, hogy a sütőlapot gofrisütőre is cserélhetjük. Nyamm!
Az ajándékozás után elfogyasztottuk a karácsonyi vacsit. Anyu sokat tanakodott, de végül nem újított, és a tavalyról már ismert borlevest és narancsos kacsát tálalta fel hercegnő burgonyával. Idén tartozott mindehhez egy különleges narancsmártás is. Hmm, isteni volt! Utána persze bejgli, stollen és gyümölcsök minden mennyiségben. Miután belaktunk, sorra telefonáltuk a családot és nem maradhatott el az Orsival való skypeolás sem. Kár, hogy nem lehetett velünk, ráadásul neki Izraelben nem sok jutott az ünnepi hangulatból, a töménytelen beadandóján dolgozik és egyetemre jár, míg mi pihenünk. :( Az estét egy családi Jégvarázs-nézéssel koronáztuk meg, utána pedig nyugovóra tértünk. Én a magam részéről úgy aludtam, mint a tej. Imádom a karácsonyi alvásokat!

25-én reggel kipróbáltuk az új gofrisütőt, nagyon fincsi reggelink lett. Én rögtön nekiestem a színezőnek, apu és Petra pedig az új play station játékokat próbálták ki. Átjött Bálint is, az ő segítségével sikerült megfejteni Petra új Időfutár társasjátékát. Játszottunk, és nyertem is, bár csak azért, mert Bálint elszámolta a dolgokat. :) Utána megebédeltünk, anyu gombalevest és harcsát készített, amit Bálint csak úgy falt, ami nagy szó, mert 1) nem igazán kedveli a gombát, 2) szinte egyáltalán nem eszik halat. Délután csak egy kis szusszanásra jutott idő, utána Bálint hazament, mi pedig Zsuzsa nagyihoz indultunk. Bálinttal megint csak csúszik az ajándékozás, az ő szállítmányával közbe jött valami (tipikus. ^^"). Zsuzsa nagyinál is jól telt az ünneplés, kaptam még egy színezőt, úgyhogy most igazán hosszú időre el vagyok látva, hátizsákot és ékszereket is. Estig beszélgettünk és faltuk a sütiket. 

26-án megint jó sokáig aludtam, aztán a színezéssel foglalatoskodtam. Nagyon nyugisak ezek a karácsonyi napok, úgy tűnik, kijött rajtam egy kis fáradtság, hogy 9-10 órákat alszom. Délután Magdolnagyihoz mentünk, ahol kivételesen ott volt Zsuzsi, Eszter és Luca is, ők ugyanis azért utaztak fel Pestre, hogy ma megnézzék a Diótörőt. Így hát itt is egy nagyobb, közös karácsonyozás volt, ahol mindenki baglyos dolgokkal halmozott el. Ettünk, ittunk, játszottunk, végül a család hazament, én pedig Bálinthoz, ugyanis este elmentünk a Mammutba, hogy megnézzük végre az új Star Wars filmet! A 7. rész, a The Force Awakens már akkor került a mozikba, mikor mi síeltünk, és rengeteg ismerősünk látta a filmet, de mi csak most kerítettünk rá sort. Azért csatlakozott néhány barát, olyanok is, akik még nem látták, de akadt pár, aki többedjére jött megnézni. :) Mi Bálinttal nagyon szeretjük a Star Wars filmeket, végig is néztük őket az utóbbi hetekben, hogy hangolódjunk az új részre, de azért nem voltunk nagyon besózva, csak kíváncsiak voltunk. Egyikőnk sem dobott igazán hátast a filmtől. Jó volt, szórakoztató volt, de nem olyasmi, amit az ember sokszor meg akarna nézni. Engem zavart, hogy milyen sokszor merít a régi filmek anyagából, hiányoltam az eredeti ötleteket. De nagyon tetszett BB8, és persze a további részek alatt még kibontakozhat az új stáb.

A film után Bálintnál aludtam, de ő reggel oktatni ment, én pedig hazajöttem, hiszen a család 11-re már a Symába volt hivatalos A Játékkészítő musicalre. Korán odaértünk, de így is hömpölygő tömeg volt mindenütt. A darabot csak néhány napig játsszák, viszont telt házzal. Alapvetően gyerekműsorról van szó, így hát mindenhol nyüzsögtek az aprónépek. A közel háromórás musical igazi sztárparádé: Nagy Feró, Radics Gigi, Szabó Győző, Király Viktor és Linda, Vastag Csaba és Tamás, Stohl András, valamit még sok más híresség szerepelt a darabban. Az első felvonást inkább untam, a második annál szórakoztatóbb volt. A történetet kedvesnek találtam, engem főleg az Óz és a Végtelen történet összegyúrására emlékeztetett. De jók voltak a dalok, klasszul sikerültek a jelmezek és a különleges fényvetítéssel készült díszlet is.
Délután pihenhettünk kicsit itthon, de utána Zsuzsi, Eszter és Luca jöttek hozzánk vendégségbe. Csak nemrég mentek el. Velük is jó volt együtt lenni, beszélgetni, és persze enni. Azt hiszem, holnaptól edzésbe kezdek!

Az az igazság, hogy bár elterveztem, milyen sok mindenre jut majd időm a szünet alatt, látom, hogy nincs is már olyan sok hátra a decemberből. Jó, ugyan nem hajt a tatár, de van még egy thesis proposalom, bőven van mit foglalkozni a szakdolgozatommal és az interjúkkal, ideje lenne utánanézni a továbbtanulásnak, és valami munkát keresni. De egyelőre csak pihengetek, színezek, olvasok, filmezek és eszem. Na jó, talán néha ilyen is belefér. :)


2015. december 19., szombat

Síelés!

Hazajöttem a síelésből! Sajnos elég rövid ideig tartott, csak négy nap és egy fél délelőtt telhetett csúszással. De azért nagyon örülök hogy elmentem, jól éreztem magam. Ugyanilyen "besíző" táborban voltam tavaly is Bálinttal, a családjával, illetve régi ismerősökkel, barátokkal. Olaszországba, Val di Fiemmébe mentünk, és akárcsak tavaly (és minden évben) a Hotel Ancorában szálltunk meg, ami nekem már legutóbb is nagyon tetszett a sajátos enteriőrje miatt, de idén még klasszabb, még különlegesebb szobát kaptunk. :) A hóhelyzet nem volt túl szerencsés, ugyanis a régióban egyáltalán nem volt csapadék. A pályák azért üzemeltek, mert hóágyúval megcsinálták őket, de egyébként a hegyek, a fák, a házak mindenütt teljesen kopárak voltak. Érdekes is volt úgy síelni, hogy sehol semmi hó, a barna hegyek közepén csak egy-egy fehér csík jelzi, hogy hol fut a pálya. Ez a síélményt nem csökkentette, mivel siklani remekül lehetett, de sajnos téli, karácsonyi hangulatom nem igazán lett a dologtól. Bálintnak kevesebbet kellett dolgoznia, mint tavaly, úgyhogy több időt tölthettünk együtt. Tanítgatott pár dologra, ami egészen hasznosnak bizonyult, csak sajnos évi öt nap síelés alatt elég nehezen tudom őket kigyakorolni. A sítudásom kábé a hét közepéig fejlődött, de utána már rosszabbul ment, gondolom, elfáradtam. Ami különleges volt idén, hogy csütörtökön elmentünk a Sellarondára - ez egy olyan sípályarendszert jelent, amely egy sziklacsoport körül húzódik, tehát ha az ember reggel elindul az egyik pontjáról, délutánra éppen körbeér. Egy kisebb csapattal tettük meg a kört, tényleg egy napos program volt. Viszont annyira nem volt nagy szám, sokat kellett felvonóznunk és a pályák sem voltak olyan jók. A végére egy durva meredek szakaszhoz értünk, amit a sok síelő már összetúrt, buckák és jégfoltok voltak egymás hegyén-hátán. Bálintnak mintha meg sem kottyanna, elegáns mozdulatokkal pillanatok alatt lekanyargott, de nekünk, többieknek (és a pályán síelő emberek jó részének) nem kis szenvedést jelentett a lejutás. A síelésen kívül jókat ettünk, ittam fincsi Bombardinokat, szaunáztunk és társasoztunk - még én is beszálltam, hogy kipróbáljam Bálint új játékát, a Splendort. Nagyon rákattantam, de sajnos egyszer sem nyertem. :( Hiába vettem rá Bálintot, hogy töltse le az Igazából szerelmet, egyszer sem sikerült filmezésre sort keríteni. Hasonlóan jártam a tanulással is: vittem laptopot, hogy majd leiratozok, és csinálgattam is őket, de persze nem sikerült végeznem velük. Tegnap Bálint továbbutazott egy másik sítáborba Nassfeldre, engem és az anyukáját pedig egy híresség, a színész Szabó-Sipos Barnabás hozott haza, aki George Clooney magyar hangja is. :D

Jól sikerült a síelés, nagyon jó volt végre a friss levegőn lenni, mozogni. Most viszont már a nyakunkon az ünnepek! Két bejegyzéssel korábban azt írtam, a két beadandómból csak egyet írok meg karácsony előtt. Ez végül nem így lett, ugyanis összeszedtem magam, és megírtam és el is küldtem azt a beadandót, aminek a határideje januárban van ugyan, de így számíthatok visszajelzésre, és tudok rajta tökéletesíteni. Ez persze azt jelenti, hogy kevésbé haladtam azzal az írással, amit hétfőig kell leadjak. Tehát ma, holnap és holnapután azon dolgozom, de eközben még elmegyek a BK-s karácsonyi bálra is. :) Utána már mézeskalács sütés, ajándék csomagolás a terv. 23-án még dolgozom délelőtt a B4-ban, de utána átadom magam a karácsonyi hangulatnak és a pihenésnek!

2015. december 7., hétfő

Hanukarácsony

A tegnapi nap az ünnepek keveredéséről szólt. Reggel amint kinyitottam a szemem, pattantam is ki az ágyból, hogy megnézzem, mit hozott a Mikulás a csizmámba. Kerültek bele csokik, nasik, azon kívül kaptam egy világító csillagot az ablakomra és új aksit a laptopomba. :D A délelőtt azzal telt, hogy karácsonyi dekorációba burkoltuk a lakást, apu felszerelte az erkélyre és az ablakokra a fényfüzéreket, és az évek során összegyűjtött karácsonyi mütyüröket is elhelyeztük a lakás különböző pontjain. Miután ezzel megvoltunk, gyorsan megebédeltünk, és elindultunk a délutáni Hanuka-ünnepségre, ugyanis tegnap a Mikulás-nap, advent második vasárnapja és Hanuka első napja egybeesett. A Hanukát egyébként nem nagyon szoktuk ünnepelni, általában családi körben meggyújtjuk a gyertyákat és esetleg éneklünk, de néha ez is elmarad, ha épp más dolgunk van esténként. Most egy kicsit színesebb volt a program, ugyanis Andris révén hivatalosak voltunk egy "hivatalos" ünnepségre a zsinagóga melletti Goldmark terembe, utána pedig Barukhékhoz mentünk. A hivatalos ünnepség nem volt nagy szám, erősen fiatalítottuk az átlagéletkort, a többség ugyanis idős néni-bácsi volt, de azért a gyertyagyújtás, a beszéd meg azt azt követő kis műsor egész jó volt. Utána Sahar családjához mentünk, ahol már nagyobb mulatság fogadott minket, Bea rengeteg fánkot sütött, ugyanis, mint idén megtudtam, Hanukakor azt kell enni. Szóval volt nutellás fánk, fehér csokis fánk, szezámmag-krémes fánk, churros, csokik, gumicukrok... és jött egy csomó vendég, gyerekek is, szóval egy igazi zajos, nasizós este volt, meggyújtottuk a gyertyát, aztán ettünk, és ettünk... A gyerekes családok hamar leléptek, a többieknek viszont Hili, Sahar húga tartott kis koncertet, ugyanis énekelni tanul, és nagyon szép hangja van. Nagyon kedves ünneplés volt, későn értünk haza. :)


Éppen tegnap olvastam egy könyvet, ami a II. világháború utáni magyarországi zsidókkal, zsidó identitásokkal foglalkozik. Az egész nagyon érdekes, kiderül, hogy a zsidóság generációról generációra rengeteget változott az elmúlt száz évben, de a háború után egyfajta válságba került: a Holokauszt miatt sokan megpróbálták elnyomni, eltitkolni a zsidóságukat, miközben a családot azért terhelte a titok, néha a hagyományokat is megtartották, csak kifelé próbáltak elrejteni mindent. Több interjúalany említette a kutatás során a karácsony problematikus voltát: például, hogy gyerekkorukban, mikor az iskolában dolgozatot kellett írni a karácsonyról, a család közösen kamuzott valamit, vagy ha megkérdezték, mit kapott, kitalált valami hihető mesét. Azt hiszem, ez tényleg nagyon nehéz lehetett, de örülök, hogy nálunk ez nem így van. Szerintem nagyon szép, hogy a mi családunkban ez a sok ünnep megfér egymás mellett. Semmilyen gondom nem származik abból, hogy délelőtt még karácsonyi fényeket aggatunk, délután pedig már Hanuka-fánkot majszolunk. Tök jó, hogy az ember kiválogathatja magának, milyen szokásokat szeretne tartani, mi minden bír számára jelentéssel. Nekem ez az igazi multikulturalizmus. 

2015. december 6., vasárnap

Miért nem blogolok?

Remélem, hűséges olvasóimnak feltűnt, hogy mostanában elég keveset blogoltam. Nos, ez annak köszönhető, hogy hiába a kicsit lazább CEU-s félév, azért eléggé besűrűsödtek a dolgaim, hála néhány kedves pluszfeladatnak. 
Az első, ami elég sok időt elvett az életemből, Bálint szakdolgozata volt. Kevésbé ismert, hogy Bálint a síoktatás mellett végez levelezős szakon egy turizmusos sulit, főleg szülői nyomásra, hogy nem árt az ilyen papír. Bálintnak az iskolához kábé annyi köze van, hogy félévente egyszer megnézni, mikor vannak a vizsgái, pánikszerűen összekaparja a megtanulandó anyagot, másfél napot rászán, hogy mindent elolvasson és bemagoljon, majd a vizsgán a lehengerlő dumájával ötösre felel. Idén eljött a szakdolgozat megírásának ideje, amit persze nagy szenvedéssel fogadott. Még akkor is, ha egy síiskola beindításáról írt, amihez egyébként ért és ami a szívéhez közel áll, nem volt könnyű összehozni a 90 ezer karaktert. Úgyhogy mivel ebben nekem már van némi rutinom, természetes volt, hogy segítek abban, hogy hogy is kell egy ilyennek kinéznie, rugdosom, hogy haladjon, ötleteket adok, majd pedig lektorálom, amit írt. És ez tényleg nem kis munka volt, úgyhogy az elkészült művet szinte a magaménak érzem, de azért senki ne értse félre, 100%-osan Bálint szellemi terméke. :) Tegnap adtuk le, szelfizni elfelejtettünk vele, de azért nagyon örülünk, hogy túl vagyunk rajta.
A másik feladat, ami az elmúlt két hétben lekötött, egy Republikon meló volt. Ennek szintén nagyon örültem, egyszer csak megkeresett Réka, hogy tudnék-e nekik írni egy tanulmányt (talán emlékeztek, egyszer tavaly már kaptam ilyen feladatot). Az LMBTQ emberek magyarországi helyzetéről kellett írjak 40 ezer karaktert, ez tulajdonképpen csak a már meglévő kutatások előbányászását és összefoglalását jelentette. Elvállaltam, mert a téma amúgy is kézre állt, foglalkoztam ilyesmivel korábban, fizetnek érte, meg hát végül is belefért az időmbe. De azért igyekeznem kellett, hogy határidőre meglegyek. Kedden elküldtem Rékának, azóta nem kaptam választ. Ez kicsit bánt, de remélem, meg vannak elégedve, és kapom a zsét is hamarosan. Ezeket a tanulmányírós melókat tökre szeretem csinálni, örülök, ha megkeresnek ilyennel. :)
A fenti két feladat mellett nem sok mindenre volt időm. A CEU-n volt néhány prezentációm, azokra tisztességesen felkészültem, de például a szövegolvasással eléggé elmaradtam. Ezen kívül van még a héber, azt is kevesebbet tudtam gyakorolni, de azért jól állok, jövő héten lesz egy vizsga, az remélem menni fog. Egyébként szerintem elég sokat tanultunk idén, Orsinak már tudok pötyögni ezt-azt. :) Jövőre természetesen folytatom!
A héberen kívül három tárgyam van, de az egyik csak audit, tehát év végi beadandót csak két tárgyból kell írnom. Az egyik határideje most lesz karácsony előtt, a másik januárban, tehát az elosztás tökéletes, de az a helyzet, hogy úgy indultam neki, hogy mindkettőt megírom az ünnepek előtt, és milyen jó lesz. Ez persze a szakdolgozat írás és a Republikon tanulmány miatt végül meghiúsult. Most kezdtem csak el dolgozni az első tanulmányon, amire kábé a következő hét áll csak rendelkezésre, mivel utána síelni megyek! A másik beadandót pedig a két ünnep között írom majd meg, és akkor végre elkezdek foglalkozni a saját szakdolgozatommal is. Jövőre még kevesebb sulis elfoglaltságom lesz, Bálint sok időt fog külföldön tölteni, úgyhogy a szakdogára lesz időm bőven. :)

Egyébként már nagyon ünnepi hangulatom van, szeretek pokróccal, teával bekuckózni a hideg elől, minden tele van karácsonyi vásárokkal, ma jött hozzánk a Mikulás, és kezdődik a Hanuka is, kikerülnek itthon a fények, szóval a szokásos dolgok. :) Persze ez azt is jelenti, hogy a beadandó írás mellett ajándékok beszerzésével is foglalkoznom kell. Pontosan egy két múlva, 13-án pedig síelni megyek Bálinttal és a családjával, ugyanúgy, ahogy tavaly is tettem. Már nagyon várom! De persze igyekeznem kell, hogy minden dolgomat időben befejezzem. Hát ezért nem blogolok! De ne aggódjatok, hamarosan újra egy kis nyugi lesz, és beszámolok majd az ünnepekről, a családozásról, meg persze évértékelőt is írok majd. :)

2015. november 28., szombat

Életem első Haver foglalkozása!

Korábban már írtam arról, hogy márciusban a Haver Alapítvány önkéntese lettem. Az önkéntesek fő feladata, hogy középiskolásoknak tartsanak foglalkozást a zsidóságról, kicsit érzékenyítve őket a téma iránt. A képzésem óta viszont nem került sor arra, hogy én is foglalkozást tartsak. Több foglalkozást is elmentem megnézni, és néha-néha ugyan meg is szólaltam, de ez, ugye, nem számít. Nyáron hosszabb szünet következett, olyankor nincs iskola, így nincsenek foglalkozások sem. Ősszel aztán voltam egy hétvégi ötletelős Haver workshopon, sörözésen, zsidónegyed-sétán, de már igazán vártam, hogy végre foglalkozást is tartsak, mert úgy éreztem, hogy anélkül csak afféle "kamu-önkéntes" vagyok. Persze a foglalkozástól érthető módon tartottam (és fogok is még tartani sokáig). Egyrészt úgy érzem, jó a kiállásom, fel tudom kelteni az emberek figyelmét, tudok érvelni, beszélni nagyobb közönség előtt. Másrészt viszont félek a kritikától, a negatív véleményektől, határozottan rosszul érint, ha ellenséges viselkedéssel találkozom. Persze nem minden esetben, de egy órán előfordulhat, hogy valaki nagyon előítéletes véleményeket hangoztat. És persze egy osztály kiszámíthatatlan, lehet, hogy mindenki üvölt, és megesik, hogy senki se hajlandó megszólalni, és teljes apátiában gubbaszt kilencven percig. 

Reméltem, hogy életem első Haver foglalkozásán ez nem fog megtörténni, és szerencsére mázlim volt. A foglalkozást egy pápai gimi tizedikeseinek tartottuk, úgyhogy hajnalban indultunk el autóval, és csak délután értünk vissza. Hárman mentünk, de egyikőnk inkább csak sofőrként működött közre, a foglalkozást ketten tartottuk egy másik lánnyal. Örültem, mert a társam tapasztalt, jó kiállású csajszi volt, aki sokat tudott beszélni és ment neki a fegyelmezés is. Erre főleg a foglalkozás elején volt szükség, mert a harminc diák elég hangos volt, nem volt könnyű túlkiabálni őket. Óriási pozitívum viszont, hogy fokozatosan elcsendesedtek, és elkezdtek érdeklődni, figyelni ránk. Bőven kivettem a részem az óratartásból, sokat beszéltem és szerintem jól is ment. Nem volt semmilyen kifejezetten rossz tapasztalat. Az óra végén ketten is odajöttek hozzám, hogy elmondják, jól érezték magukat és megköszönjék. Néhány begyűjtött cetli alapján pedig esetleg változást is sikerült elindítani a fejekben. Nagyon örülök, hogy ennyire jól sikerült életem első Haver foglalkozása! Biztosan lehet neccesebbekre is számítani, de legalább azt tudom, hogy képes vagyok rá! Decemberben még két másik óra is várható, úgyhogy végre tényleg elkezdem az "igazi" önkénteskedést. :) Akit pedig érdekel, megtalál minket a Pápa televízióban, ugyanis felvételek is készültek. :D

Paradicsomaim emlékére

Azt hiszem itt a blogban nem ejtettem róla szót, de igen nagy örömöt okozott, hogy idén a születésnapomra Bálint anyukájától kaptam két koktélparadicsom palántát. Bálint nagyszülei Budakeszin laknak kertes házban, náluk van minden évben paradicsom, sőt, tavaly Bálintéknál is volt az erkélyen egy palánta, ami egész nyáron hozta a szép sárga termést, és mindig szedtem is magamnak a reggelihez, ha ott jártam. Hát innen tudta Kati, hogy jó ajándék lesz nekem is egy paradicsom. Örültem is neki rendesen. Mikor megkaptam őket, egészen kicsik voltak. Hazahoztam, majd átültettem őket egy nagyobb cserépbe, locsolgattam. Iszonyat gyorsan kezdtek nőni, hamarosan újabb átültetésre és karóra volt szükség. Ma már látom, hogy nem voltam elég felkészült, ugyanis sokkal nagyobb cserepek és hosszabb karók kellettek volna, mint gondoltam. A palánták nagyon gyorsan nőttek, gyönyörű zöldek voltak, nekem pedig szokásommá vált, hogy naponta többször kimentem hozzájuk az erkélyre, locsoltam őket és beszéltem hozzájuk. A gyors növekedés miatt szükség volt arra, hogy állandóan új karók után nézzek, és rendszeresen kötözgessem a hajtásokat. Ha odakint erős szél vagy vihar tombolt, már rohantam is, hogy a palántákat a biztonságos nappaliba menekítsem. Egy alkalommal az éjszaka közepén riadtam fel a dörgésre, és halált megvető bátorsággal futottam ki a vaksötét erkélyre, hogy megmentsem szeretett paradicsomaimat. Kaptak tápszert, hogy szebben virágozzanak. Amint feltűnt a levélkéiken valami gyanús, siettem a kertészellátóba megfelelő permetező szerért. Naponta becézgettem, dicsértem őket. Borzasztóan boldog voltam, mikor megjelentek az első virágok, majd az első kis, zöld termések. 

A történet azonban innentől szomorúbb fordulatot vesz. Az az igazság, hogy a termések meglepően lassan kezdtek besárgulni. Időközben beköszöntött a nyár, olyan kánikulával, hogy nem győztem elégszer vizet adni a paradicsomoknak, és sokszor kiszáradtak, az apró levelek megégtek. Mikor elutaztam Barcelonába, anyura bíztam a paradicsomokat, és mire hazaértem, az egyik sorvadásnak indult. Ennyire hiányoztam volna neki? Mindenesetre a levelei fonnyadtak, sárgultak, termést nem hozott, a vizet nem itta be. A net szerint ez valami gyógyíthatatlan betegség. Nagyon elszomorodtam, de nem mondtam le a paradicsomról. Ez jó döntésnek is bizonyult abból a szempontból, hogy hosszú hetek után erőre kapott, és a kiszáradó ágak mellett mindig voltak még küzdő, friss hajtások is. Az első termést betakarítottam, finom is volt, de hát sajnos tényleg csak egy-két szemről beszélhetünk. Szeptember elején kezdett el a még ép növény iszonyatosan sok virágot hozni, amiből rengeteg zöld paradicsom-kezdemény indult növekedésnek. Ennek ismét nagyon megörültem, és alig győztem biztatni a palántát. A zöld termések nőttek, növekedtek, de sárgulásnak nem indultak. Hiába a hosszú jó idő, azért úgy tűnik, hűvös volt szegénykéknek, és a nap se sütött már eleget. Hiába reménykedtem, ma, november végén a paradicsomok még mindig zöldek, a növény levelei viszont már elfagynak. Vége, szeretett paradicsomaimat ki kell hajítsam. Hát ezt nem tudom, hogy fogom megtenni. Tök fájdalmas lesz. :( 
Az a helyzet, hogy hiába voltam nagyon lelkes, ez az erkélyen kertészkedés nem igazán jött be. A paradicsomoknak sokkal jobb lett volna, ha igazi földben vannak, és nem egy kis cserépben, amit egy nagyobb szél fel tud dönteni. Úgy tűnik, itt a városban több betegséget is elkapnak, mintha egy vidéki kis kertben lennének. És ahhoz képest, hogy mennyit küszködtem velük, elég rosszul időzítettek: nyár közepén kaptam egy fél tucat paradicsomot, most meg van rajtuk egy kiló, ami a szemem láttára fagy el. :(

Na mindegy, annyit mindenképp megérdemelnek, hogy egy blogbejegyzésben emléket állítsak nekik.

2015. október 27., kedd

A CEU-n a menstruáló nőket sem diszkriminálják, de nem ám

Senki se tagadhatja, hogy nagyon liberális vagyok és az emberi jogok elkötelezett híve, de azért ez még nekem is sok:

Dear CEU community,
HRSI launched the campaign “Menstruation friendly couches and sofas at CEU” on 19th of October, 2015.
It was brought to our attention that the campaign gave rise to different interpretations across the campus. In this regard, we would like to bring more clarification on the campaign and provide you with some useful information.
“Menstruation friendly couches and sofas at CEU” is a teaser campaign which is part of a  bigger campaign that is planned to take place on 28th of May. We plan to organize a short teaser campaign every month until
May 28, which is the Menstrual Hygiene Day.
The purpose of the first teaser campaign was to raise awareness about the fact that menstruation can be painful and is not very comfortable. People who are bleeding every month often do not talk about this experience due to several taboos and stereotypes surrounding menstruation. Therefore for many of us, menstruation is still an unknown process without being fully conscious how painful or difficult it can be. Having this reality, we asked ourselves:  how comfortable is CEU campus? Where is it possible to rest on the CEU campus while coping with pain and discomfort?

Being treated equally and non-discriminatory is a human right. Equality does not only mean lack of discrimination but also  accommodation of the context in accordance with the needs of people. For example, there is a prayer room at CEU for people of different religions who are entitled to exercise their right to religion. Similarly, CEU puts consistent efforts into becoming an inclusive and accessible university for people with disabilities. Therefore we thought to become more aware of how comfortable the CEU space is for those bleeding every month and how we can use the existing space in a way that could ease one’s physical discomfort. We encourage you to visit our website where you can find more information about the General context and how menstruation links to human rights, as well as about the CEU context.



Ti mit gondoltok...?

2015. október 26., hétfő

Arról, hogy nem tervezem elég tudatosan a karrieremet

Most, hogy alig fél év és (remélhetőleg) kezembe kapom a második diplomámat, ideje elgondolkodnom azon, hogyan tovább. (Ha magamtól nem jutna eszembe, akkor is emlékeztetne rá az a sok kedves érdeklődő, aki minden találkozásunk alkalmával rákérdez, hogy na és mit is tanulok? Kisebbségpolitika? És azzal mit lehet kezdeni?)
Nem tartom magam egy kifejezetten tévelygő embernek, tudom, hogy jó úton járok, egyelőre mindig bejöttek a választásaim, tudom, mi érdekel, és nagyjából el tudom képzelni, mivel szeretnék foglalkozni. De azért én is bizonytalankodok, úgy érzem, nem tettem le elég dolgot az asztalra. Lássuk miről beszélek.

A héten találkozóm lesz a régi Republikonos gyakornoktársakkal, az összejövetel célja épp az, hogy a karrierünkről beszéljünk: ki mit tanul, hol dolgozik, mennyire bizonyult hasznosnak számára a gyakornoki munka az intézetnél, merre szeretne dolgozni, stb. Nem mintha úgy érezném, hogy kifejezetten szégyenkeznem kell, de egy kicsit tartok tőle, milyen impozáns előélettel hozakodnak elő a többiek. Bár jó egyetemen tanulok, úgy tűnik, elvárnak tőlem valami komolyabb gyakornoki- vagy munkatapasztalatot is már. Az egyetemen folyton kapjuk az értesítéseket konferenciákról, gyakornoki pozíciókról, nyári egyetemekről. Személyes konzultációnkon Szabolcs is kérdezgette, mit tervezek. Ajánlotta, hogy a következő félévben menjek valahova gyakornoknak, jelentkezzek konferenciákra, és jelentkezzek doktori képzésre. Az általam választott második mesterképzést leszólta, mondván 'túl gyakorlatias'. A PhD ötletét elvetettem - ez egyelőre semmiképp sem aktuális - a konferenciáról küldött emailt végül meg se néztem. Az pedig, hogy hol tanulok tovább, persze egyedül az én döntésem.

Van egy új lány a karon, egy kicsit idegesít, borzasztó buzgómócsing. Érdeklődött, sokat publikálunk-e. Mondtam, hogy nem. Mondta, hogy mert náluk Brazíliában az egyetemen mindenki publikált. És konferenciákra járok? Ad az egyetem konferenciákra támogatást? Mert ő azokra is menne. Kedvesen elmondta, hogy olyan akar lenni, mint én, és csupa A-t akar szerezni. Ugye, sok-sok órát tanulok naponta? És hogyan válogattam össze a tárgyaimat? Gondoltam arra, hogyan mutat majd a transcriptem, amikor PhD-ra jelentkezek? Mert itt ez a tárgy, ami őt ugyan annyira nem érdekli, de szerinte a későbbi PhD jelentkezésében jól mutatna, hogy elvégezte a kurzust.

MEGÁLLNI!

Nem, nem járok konferenciákra, nem publikálok, és azokat a tárgyakat veszem fel, amik érdekelnek. Jóég!

Úgy érzem, az egyetem nagyon az akadémia világába akar terelgetni, de ez engem nem kifejezetten vonz. Illetve vonz, de csak egy bizonyos fokig. Nyilván érdekel, amit tanulok, és szükség van új elméletekre, empirikus kutatásokra és módszertani ismeretekre. De nem szeretnék - ahogyan egy volt ELTE-s tanárom fogalmazott - "szobatudós" lenni, aki a négy fal között termeli a lexikonokat, és ki sem pillant a való világba. Oké, önmagában a publikálás nem rossz dolog. Akkor rossz, ha ötleted sincs, mit írj, de valamit kiszenvedsz magadból, mert publikálnod kell. Ugyanez igaz a konferenciákra is. És tudom, hogy az én helyzetemben ezt egyenesen gáz kijelenteni, de nem, nem érdekel az, hogy két-három napon át tudós koponyák előadásait hallgassam, majd klubszendvicseket majszolva networköljek velük. Egyszerűen nem tudom elképzelni magam ilyesmin, és egyetlen vigaszom, hogy Hannah biztosított róla, hogy ezzel ő is így van.

Ma az egyetemi konyhában ismét szembesültem azzal a kérdéssel, amit már nekem szegeztek párszor idén, nevezetesen, hogy mit csináltam a nyáron? Voltam-e nyári egyetemen? Voltam-e gyakornok? És komolyan mondom, már rosszul érzem magam attól, hogy azt mondom, nem, nyaraltam. Igen, van pár szaktársam aki volt ezen is, azon is. Nem utasítottam el helyből az ötletet, annó én is rákattintottam az emailekre, amiket kaptunk, de nekem egy nyári egyetem se volt szimpatikus. És őszintén szólva a tavaly év után annyira ki voltam purcanva, hogy egész nyár alatt nem hevertem ki. Elnézést!

Ami pedig a munkavállalást illeti... az valahogy nem nagyon megy nekem. Nem vagyok az a típus, aki bármit képes elvállalni, valójában elég limitált, hogy mit és mennyiért szeretnék csinálni. Keresgélek, de fontos, hogy a munka alapból passzoljon hozzám, érdekes legyen, és ne valami teljesen haszontalan dolog; és persze fizessenek is meg. Egyelőre nem találtam olyasmit, ami minden kritériumnak megfelelne. Ha nem lennék finnyás, elvállalhatnék olyan munkát, ami az őrületbe kerget, és olyat, ami nem rossz ugyan, de semmi pénzt ne fizet. De valahogy nem akarok kompromisszumokat kötni, így hát élek tovább az ösztöndíjamból. Valahogy piszkál engem az, hogy hát én egyetemet végzett ember vagyok, értelmes vagyok, nyelveket beszélek, annyi mindent tudnék jól csinálni, nekem igazán járna valami jó munkahely. De félek attól, hogy 1) csak én vagyok nagyképű és nem vagyok ám olyan jó mint szeretném, 2) még ha olyan jó is lennék, a magyar valóságban nem tudok ezzel érvényesülni.

Persze nincs ok még nagy aggodalomra, mert ahogy mondtam, egyelőre a sulira koncentrálok, nem kezdtem el aktívan sem munkát, sem gyakornoki pozíciót keresni. Általában azokra a lehetőségekre csapok le, amit a Facebook kidob és szimpatikusnak találom. Természetesen szeretem a szakomat és a társadalomtudomány érdekel, de nem akarok az a fajta tudóspalánta lenni, aki konferenciáról konferenciára jár, és levegőt is csak akkor vesz, ha az jól mutat a CV-jében. 

2015. október 2., péntek

Gyűlölködés és giccsparádé

Az utóbbi időben csatlakoztam néhány határon túli magyarokat felölelő facebook-csoporthoz, kizárólag kutatási célból: egy kérdőívet kellett megosztanom az egyik tanárom felkérésére. Azóta a csoportok bejegyzései megjelennek a falamon, és az egész egyszerűen megdöbbentő. Ismeretes, hogy a facebook beszűkíti a társadalmi látóterünket: saját barátaink, ismerőseink vannak a partnerlistánkon, akik többnyire hozzánk hasonló nézeteket vallanak; ha nem, és ez zavaró, még ki is töröljük őket. Végül úgy hisszük - hisz azt tapasztaljuk nap - hogy az egész világ úgy gondolkodik, mint mi. Ennek megfelelően az én facebook-falam is egyetemisták, értelmiségiek, baloldaliak/liberálisok bejegyzéseivel van tele. Néha azonban - mint most is - az ember kicsit kikukucskál a saját dobozából, és a valóság pofán vágja.

Miről beszélek?

1. Giccses képek, zenék, versek és idézetek

Van egy réteg a facebookon (főként az idősebb generáció) akik folyamatosan posztolgatnak egymásnak rendkívül giccses képeket. Számomra felfoghatatlan, hogy oszthat meg bárki is ilyen ocsmány, barbár műalkotásokat, amin galambok, rózsák, cuki állatfigurák, szívecskék és szerelmespárok egyszerre tobzódnak. Hozzá érkezik általában valamilyen üzenet is, "Csodás estét" "Szép hétvégét" esetleg "Meghítt péntek délutánt" címmel (szándékos helyesírási hiba, igen, ilyennel is találkoztam). Az idézetek rendkívül nyálas, Coelhót is alulmúló klisék az életről, a szeretetről, a reménységről. A bejegyzések alatt általában tucatnyi kommentben reagálják le a jónépek, hogy "gyönyörű kép", "csodás vers és milyen igaz", illetve "neked is csodás hétvégét kívánunk szeretettel Erikám". 

2. Jézus. Jézus mindenhol. Esetleg Szűz Mária.

A fenti képeket és idézeteket megbolondítja néha némi giccskereszténység, mikor Jézus képe körül galambok, szívecskék és rózsák villognak, így osztva a virtuális "áldást". A bejegyzések alatt általában számos "ámen" komment olvasható.

3. Cukik vagyunk és keresztények, de a migránsokat gyűlöljük

Az embernek szemet szúrhat a sok bűbájos komment között jó néhány menekültekkel kapcsolatos cikk linkje, általában teljesen megbízhatatlan hírportálokról, azt fejtegetve, hogy a migránsok veszélyesek, késelnek, megtérítik Európát, és már a németek is hozzánk akarják őket toloncolni. A cikkek alatti kommentáradatot már igazán nem veszi be a gyomrom, igazi fasiszta gyűlölködés megy, általános iskolásokat is megszégyenítő helyesírási hibákkal fűszerezve.

Ezt a bejegyzést muszáj volt megírnom. Ezek a képek, kommentek ott virítanak a facebook falamon, és tényleg, tényleg minden egyes alkalommal megdöbbenek. (Idővel persze majd kilépek ezekből a csoportokból, bár kezdem fontolgatni, hogy kutatási témának se rosszak). Apu rám szólt, hogy nem szép dolog ezen élcelődni. A képek talán rondák, de a lényeg, hogy akik küldik és akik kapják, szépnek találják őket.  Az idézetek posztolói valószínűleg tényleg úgy érzik, hogy valami fontos üzenetet osztottak meg a többiekkel, a kommentelők pedig nagy szeretettel fogadják. Lehet, hogy vannak emberek, akiknek ez tényleg feldobja a napját. Szerintem viszont ez gyomorforgató. Ez van, nem vagyunk egyformák.

És persze, csak hogy lássátok, miről beszélek, következzen néhány gondosan válogatott remekmű:







Értitek, miről beszélek, igaz? Nos, hogyha ez a remekbe szabott gyűjtemény nem volt elég, és elég bevállalósak vagytok, akkor kattintsatok ide. Hogyha az előzőt megnéztétek, és úgy érzitek, elég bátrak vagytok akkor kattintsatok ide is. De szólok, hogy sokkoló lesz.






Az emberi hülyeség kitüremkedése

Azt, hogy emberi hülyeség, mint olyan, létezik, tudjuk, ebben még nincs semmi meglepő. De az az érzésem, hogy az emberi hülyeség eddig kellemes, nyugodt mederben folydogált. A menekültválság óta azonban mintha ez a hülyeség kiáradt volna megszokott medréből. Olyan óriási fatális baromságokat olvasok nap mint nap az interneten, a facebookon, különböző hírportálokon, hogy nem akarom elhinni. Sokkal fájdalmasabb ökörségeket, mint eddig bármilyen ügy kapcsán. Úgy tűnik, az Európát érintő menekülthullámról hirtelen mindenkinek van véleménye és mondanivalója, és mindenki feljogosítva érzi magát, hogy önjelölt szakértővé avanzsáljon. A menekültek Isten büntetése a kereszténységet elhagyó Európára; a menekülteket a zsidók hozzák ide, hogy lezüllesszék Európát, majd romjain dagonyázzanak; az igazi ellenség nem is a sok migráns, hanem Soros György; és még sorolhatnám. Fáj. Esküszöm, ez a fájdalmasan szánalmas hülyeség kategória. (csak ne felejtsem el, hogy miközben innen a fotelből kényelmesen lehülyézek bárkit, ezek az emberek tényleg így gondolkodnak, ez határozza meg az életüket, eszerint cselekednek... jóég. Persze nem szép dolog ítélkezni, keresni kellene a párbeszédet stb., de ez még néha nekem, az ultratoleránsnak is gondot okoz.)

2015. szeptember 25., péntek

Arról, hogy öregszem

Van néhány apró jele annak, hogy - bár nem veszem észre - azért repülnek felettem az évek. Például az, hogy a 18-es korhatár már rég nem vonatkozik rám. Hogy a facebookon találkozom olyan álláshirdetésekkel, amikből már kiöregedtem, mert 18-22 éves lányoknak szól. És hogy csak egy fél perc után döbbenek rá, hogy a jóvágású kamaszfiú, aki tartja nekem a kaput, amíg betolom a biciklimet, nem más, mint a földszinti szomszéd fia, akire úgy emlékszem, mint akaratos totyisra. Jóég.

Csak elindult ez a tanév is

Még mindig kicsit döcögősen, de beindult az idei tanév is, a második és egyben utolsó évem a CEU-n. Bár sok kreditre már nincsen szükségem a diplomához, azért begyűjtöttem magamnak jó pár elfoglaltságot idénre is. Felvettem két fontos nyolckredites tárgyat, az egyik a nemzeti identitás szociológiájáról, a másik a kisebbségvédelem nemzetközi normáiról szól. Emellé felvettem audit-ra (tehát csak hallgatni) egy Jews and the City nevű szintén nyolckredites tárgyat pusztán azért, mert érdekel. És ha ez nem lenne elég, legnagyobb örömömre idén indult modern héber nyelvkurzus, úgyhogy természetesen azt is felvettem. Már volt két órám, ismerem az ábécé felét és el tudom mondani, hogy hívnak. Telepítettem héber billentyűzetet a telómra, úgyhogy most azt tanulgatom, és persze ha elakadok, Orsi nagyon lelkesen segít. Tök izgatott lettem :)

Az órarendem kicsit még változhat, de jelenlegi állapotában nagyon szimpatikus, mivel se hétfőn, se pénteken nincs órám! (Cserébe a hét közepe kicsit zsúfolt). Ha ezt megtűzdelem sporttal, nyelvtanulással és a szakdolgozat írásával, fűszerezem némi családi, párkapcsolati és társasági élettel, máris egy egész dolgos félévet kaptam. Persze dolgozni is kéne. Hmm... talán nem most. Vagy talán... na jó, ez még elválik.

2015. szeptember 21., hétfő

NEM ért mindenki a kérdőívkészítéshez. NEM!

Iszonyatosan fel tudom húzni magam a helytelenül megírt online kérdőíveken. Annyira, hogy az már nevetséges. Alighanem ennek köze van erőteljes szociológus identitásomhoz.

Szociológia szakról az ember jó eséllyel nem diplomázik le úgy, hogy legalább a legalapvetőbb kutatási módszer, a kérdőívezés módszertani alapjaival tisztában ne lenne. Bármennyire szeretik a szociológusokat romkocsmában merengő áltudós értelmiségikként beállítani, igenis értünk egy csomó mindenhez, amihez egy mezei laikus nem. A fájdalmas dolog az, hogy a mezei laikusok, orvosok, pszichológusok, tanárok és mindenféle más népség is vetemedik arra, hogy online kérdőívezéssel gyűjtsön anyagot készülő szakdolgozatához. Oké. Kitöltöm őket, mert ez a társadalomkutatói szolidaritás, hogy bárki bármilyen kérdőívvel zaklat, megcsinálom, mert az adat szent. De esküszöm, a hajamat tudom tépni bizonyos hibák láttán. Előfordul, hogy bezárom az online ablakot és nagy puffogva hagyom, oldja meg az illető más kitöltőkkel a kis problémáját. Azért írom ezt az ingerült bejegyzést, mert épp most botlottam bele megint egy ilyenbe. A kérdőív küldője kapott is tőlem egy kiokosító emailt, remélem, nem veszi zokon, nagyon igyekeztem, hogy ne legyen bunkó a stílusa.

Csak pár példa, hogy értsétek, miről beszélek:

1. Mi a szüleid legmagasabb iskolai végzettsége?
a) Legfeljebb 8 általános
b) Szakiskola
c) Érettségi
d) Főiskola/egyetem

Mi a szüleim legmagasabb iskolai végzettsége? Most komolyan, hogy válaszoljam ezt meg egy kérdésben? A szüleim egy személy? Mi van, ha ez egyik érettségiig jutott, a másik főiskoláig? Agyam eldobom.

2. Hány gyereket szeretnél?
a) 1
b) 2
c) 3
d) 4 vagy annál több

És aki nem akar gyereket, az mit jelöl, okoskám? Gondolni kéne a társadalom azon tagjaira is, akiknek nem a szaporodás a fő célkitűzés az életükben.

Atyaég, de felhúztam magam. És ezek csak a jól kiemelhető példák, van millió formai dolog, megfogalmazással kapcsolatos probléma, egyéb defekt... Kedves ismerőseim, könyörgöm, ha online kérdőívezésbe fogtok, de úgy érzitek, nem vagytok biztosak magatokban, inkább írjatok nekem, nagyon szívesen segítek, csak ne adjatok ki a kezeitek közül ilyen ócskaságot. Eszem megáll!

2015. szeptember 14., hétfő

Nyárutó-őszelő

Sok mindenről szerettem volna írni még a nyár illetve az iskolakezdés kapcsán. Miután hazajöttünk a családi nyaralásból, Orsi egy hétig velünk maradt. Persze sok időt töltött barátokkal, de azért sort kerítettünk nagy családi összejövetelre, piacolásra, zöld arcpakolással Az ördög Pradat visel nézésére. Mint mindig, most is nagyon szomorú volt, hogy újra elment. :(

Több nyári programom már nem volt. Igaz, beszéltük Bálinttal, hogy jó lenne Angyalira kimenni, de úgy tűnik, ez végül elmaradt. Viszont belevetettem magam az egyetemi teendők intézésébe. Biztossá vált, hogy a szakdolgozatomat a Taglit-résztvevők élményeiből írom, ehhez pedig két interjúsorozatot terveztem az idei nyári út résztvevőivel: egyet közvetlen az utazás után, egyet pedig jövő februárban. Ez azt jelentette, hogy én már augusztus közepén konzultáltam a tanárommal, megbeszéltük, hogyan is nézzenek ki az interjúk, utána pedig vad toborzásba kezdtem, és mostanra, tehát az őszi félév kezdetére majdnem végeztem is a szakdolgozatom alapját képező, közel húsz interjúval. Nagyon izgatott vagyok, mert sok interjú borzasztó érdekesre sikerült, az interjúalanyaim pedig nagyon kedvesek, nyitottak és jó fejek voltak, ami nekem hatalmas pozitív élmény. Az utóbbi időben tehát sok időm elment az interjúzással, és még több idő lesz majd a leiratozásuk. Apropó, leiratok: még mindig Szabolcs interjúit leiratozom, emlékeztek, ez a kutatási asszisztensi munkám, ami hivatalosan véget ért (értsd: a szerződésem már lejárt és a fizum is megkaptam) gyakorlatilag viszont nem (mivel a szerződés hónapjai alatt nem kaptam heti 20 órányi feladatot, így kvázi utólag pótolom). Nagyon szenvedek már és egy kínlódás az egész, de úgy tűnik még mindig van hátra egy jó adag. :(

Hogy összefoglaljam a nyaram: jól sikerült. Egészen sok nagy élmény jutott idénre, elsőként emelem ki persze a barcelonai utunkat Bálinttal, de jártam Bécsben is Hannah-val, voltunk a családdal Ausztriában, részt vettem a Varázslatos Táborban, és ott lehettem Eszter és Gézu esküvőjén is. Bár a nyár elején úgy gondoltam, sok szabadidőm lesz, utólag úgy érzem, semmire sem volt időm, nem is tudom, mivel ment el az egész. Elrohant. A kutatási asszisztensi munkám még mindig tart, sajnos végigkísérte a nyaram, nem volt egy olyan pillanat sem, mikor igazán "szabad" lehettem volna. De nem volt időm arra sem, amit elterveztem, hogy majd olvasok a szakdolgozatomhoz és rendszerezem a szakirodalmat. Mindez tehát a szorgalmi időszakra jut majd. Szintén érdekes, hogy nem olvastam sokat a nyáron - legalábbis nem többet, mint az év többi részében. Ezt is máshogy terveztem pedig.

A tanév a CEU-n a tegnapi nappal elkezdődött. Zéró hét van, azaz egyelőre csak megtekintjük az órákat, hogy eldöntsük, melyeket szeretnénk felvenni, aztán jövő héttől már élesben indul a dolog. Nincs már szükségem sok kreditre, de azért azt hiszem, eléggé lefoglal majd a suli, bár a végleges időbeosztásomat még nem látom. Volt már egyébként két találkozó a szakomon, ahol ismerkedhettünk az idén érkezett 20 új arccal. Én eléggé meg voltam szeppenve ezeken az eseményeken, de azért igyekeztem beszélgetni a többiekkel. Nem tudom, milyen kapcsolat alakul majd ki köztünk, lehet nem fogunk sokat érintkezni, mert kevés közös óránk lesz, és persze én meg a társasági élet...

További nehézség, hogy kitaláljam, mihez kezdek, miután júniusban átvettem a diplomámat. Na ja. Szinte nemrég döntöttem a CEU-ról, és most ismét agyalnom kell azon, hogyan tovább. 

Tegnap volt egyébként a zsidó újév, most pont klasszul egybeesik az új tanév kezdetével. Hát, shana tova, remélem, édes évünk lesz. 

Beszámoló a családi nyaralásunkról

Nagyon megkéstem ezzel a beszámolóval, de nem feledkeztem el róla. Következzék idei családi nyaralásunk leírása. 

Szerencsére idén is sor került családi nyaralásra. Orsi kétszer is meglátogatott minket idén nyáron: eljött Eszter esküvőjére, de utána vissza is kellett sietnie Izraelbe egy vizsgára, így csak később, augusztus 20-án tért vissza hozzánk ismét, hogy két hétig boldogítson minket! Ebből az első hét volt a családi nyaralás ideje, amit idén Ausztriában töltöttünk, Salzkammergutban.
Sosem jártam még Ausztriában nyáron, csak prospektusokból tudtam, hogy a hegyek országa nem csak télen lehet lenyűgöző. Az azonban nagyon meglepő volt, hogy tényleg ezeket a turistakatalógusba való helyeket jártuk végig, és megtapasztalhattuk, hogy ez bizony nem csak egy photoshopolt világ, hanem a valóság! Következzen egy részletes beszámoló képekkel.

1. nap - péntek

Augusztus 21-én délelőtt vágtunk neki Ausztriának jól megpakolt autóval. Gosau-i szállásunkra csak este érkeztünk meg, ugyanis út közben megálltunk, hogy megnézzük a melki apátságot. Az apátság sokban hasonlít Pannonhalmára: egy hegyen fekszik csodás kilátással, és hasonló stílusban is épült: egy nagy épületegyüttes, amiben van több templom, iskola, az ott élők szálláshelye és persze múzeum, amit végig is jártunk. Igazán szép bevezető volt a nyaralásunkhoz.
Estére érkeztünk meg az apartmanunkhoz. Az is nagyon kedves helyen volt, a teraszról szép kilátás nyílt a hegyekre, klasszak voltak a szobáink, minden rendben volt, leszámítva a kicsit akadozó wifit.

2. nap - szombat

Orsival egy random tó partján
Reggel felkerekedtünk és Hallstadtba vettük az irányt, ahol először is megtekintettünk egy híres sóbányát. Az egész környék (Salzkammergut...) a sóbányászatáról híres. A bányában lecsúszhattunk Európa legnagyobb föld alatti csúszdáján, és részünk volt érdekes vetítésekben is, valamint láttunk egy bronzkori lépcsősort. Mivel a bánya magasan a hegyen fekszik, miután kijöttünk, rengeteg fényképet készíthettünk a környező hegyekről és egy csodás tóról, majd le is mentünk a partjára és végigjártuk magát a kisvárost. Egészen mesebeli volt. Takaros, egymás mellé épült házikók, templomok. A téren épp osztrák népviseletbe öltözött tűzoltózenekar játszott. A kis üzletekben persze kapható minden, ami sóval kapcsolatos: fűszersók, sólámpák, fürdősók, szappanok. Petra meg is jegyezte egy üzletben, hogy "kedve támadt letusolni". A város érdekessége még egy kápolna, ahol festett koponyákat és lábszárcsontokat tárolnak. A helyi temető ugyanis olyan kicsi volt, hogy az elhunytak csupán 10-20 évet töltöttek benne, majd kiásták őket, a koponyáikra különböző motívumokat festettek, és a kápolnában helyezték őket végső nyugalomra, sírjaikba pedig új tetemek kerültek. Bizarr látvány volt a sok koponyára meredni és a homlokokon olvasni a festést, kik is voltak. Azért éjféltájban nem szívesen maradtam volna egyedül velük. Este hazaérve játszottunk egy Pandemicet, Orsinak is megmutattuk, hogy működik a játék. Igaz, a legkönnyebb fokozaton játszottuk, de nyertünk!

3. nap - vasárnap

Ezt a napot Salzburgban töltöttük. Sétáltunk a város utcáin, megnéztük Mozart szülőházát, felmentünk a várba és megnéztük az ottani múzeumot. Ott is ebédeltünk, én egy Wiener Schnitzel-lel tömtem meg a hasam. Egyébként az egész környéknek - és főleg Salzburgnak - két fő nevezetessége van: Mozart és a Muzsika hangja. Előbbi itt élt és alkotott, utóbbit itt forgatták különböző helyszíneken. Mi is megpróbáltunk levadászni néhány forgatási helyszínt, például egy kolostort vagy egy templomi temetőt, de elárulhatom, családom tagjait sokkal inkább lázba hozta a dolog, mint engem.
Salzburg bejárása után nem mentünk egyenesen haza, hanem még útba ejtettük Hellbrunnt és a híres kastélyát. Az épület arról nevezetes, hogy egy tréfás kedvű püspök lakta, aki különböző vízi játékokat építtetett a kastélykertben. Csoporttal, idegenvezetővel mentünk végig a kerten. Van ott mindenféle érdekesség: csodás Poszeidón-szobrok, figurák, amiket a víz hajt, korona, amit egy vízsugár a levegőbe emel... és persze a vicc, az átverés, nevezetesen, hogy a legváratlanabb pillanatban, a legváratlanabb helyről vízsugár spricceli le a gyanútlan bámészkodót. Nem vicc! Nem tudom, mennyire volt a püspök népszerű egy-egy akciója után, mivel mi is igen ázottan távoztunk. Viszont rendkívül szórakoztató volt az egész.

4. nap - hétfő

A Schafberg tetején
Ez volt az úgynevezett "kirándulós napunk", de mint kiderült, sokkal inkább szólt a természeti szépségek megtekintéséről mint a gyaloglásról. A Wolfgangsee-hez mentünk, ahonnan fogaskerekű vasút vitt fel bennünket a Schafbergre, a környék egy magas hegyére. Másznunk tehát nem kellett, egyből a csúcsra jutottunk, ahol két órán át mást sem csináltunk, csak ámultunk és bámultunk. A látvány lélegzetelállító volt, körben mindenütt hegyek és tavak. Rengeteg fényképet készítettünk, sziklaperemre merészkedtünk, szendvicset majszoltunk, nézelődtünk és nézelődtünk, majd délután úgy, ahogy jöttünk, a vasúttal ledöcögtünk ismét a tóhoz. Ott részt vettünk egy hajókázáson a valószerűtlenül kék tavon, élveztük a napsütést és a gyönyörű tájat. Végül visszaértünk St. Wolfgangba, ahol nézelődtünk kicsit az utcákon, megnéztük a templomot, a szép házakat, a Weißes Rössl-hez címzett fogadót. Este a társaságnak még volt ereje pingpongozni, én jobbára pihentem és olvasgattam. Hosszú nap volt!

A Wolfgangsee partján

5. nap - kedd

Ezen a napon Werfenbe látogattunk, ahol Európa legnagyobb jégbarlangja található. Igyekeztünk felkészülni: sídzsekit, sapkát és kesztyűt is húztunk. Nem volt egyszerű felvergődni magához a barlanghoz, ugyanis a hegy csúcsánál feküdt. Busszal kellett feljutni egy darabig, úgyhogy először sorban álltunk buszjegyért, majd sorban álltunk a buszhoz. Miután a buszról leszálltunk, megvehettük a jegyünket a barlangba, majd ismét gyalogoltunk felfelé egy darabon. Onnan sílifttel vittek minket ismét feljebb, de megint csak gyalogolnunk kellett, mielőtt a barlang bejáratához eljutottunk. Ez már önmagában fárasztó volt, bár persze nagyon szép volt a táj - egy idő után azonban semmit sem láttunk, mert a hegy csúcsát köd borította. Felérve egy angol nyelvű idegenvezetésen vettünk részt, ami nagyon mókás volt, mert a csávó olyan akcentussal beszélt, mintha skót lett volna, alig győztem hegyezni a fülem, hogy megértsem. A barlangban nincs mesterséges világítás, úgyhogy bányászlámpákkal mentünk be. Odabent tényleg_nagyon hideg volt, még jól beöltözve is hamar átfagytam. Kiépített lépcsősoron kellett először hosszan felfelé, majd lefelé gyalogolnunk, menet közben pedig jégoszlopokat, érdekes képződményeket láthattunk. Visszafelé menet a sok lépcsőzéstől már remegett a lábam, de nagyon megnyugodtam, mikor kiderült, hogy nem egyedül vagyok ezzel, ugyanis Orsi is hasonlóképpen járt. A kirándulás után két napig olyan izomláz volt a vádlimban, hogy nem hittem el!
Tetőtől talpig beöltözve
Mikor kiértünk a barlangból, már feloszlott odakint a köd. Mielőtt lementünk volna a hegyről, betértünk egy hüttébe, ahol én remek gulyást ettem, majd megosztoztunk egy császármorzsán. Igazán jólesett!
A sok mászással, várakozással nagyon elment a napunk, de szerencsére sikerült kifogunk az utolsó idegenvezetést a szomszédos hegyen lévő várban, ahol egyébként a Kémek a Sasfészekben c. filmet forgatták. A vár egyébként nem olyan nagy szám, de nagyon kedves volt az idegenvezetőnk. Ha sokat hegyezem a fülem, jól értem a német beszédet, de ez már sajnos elég passzív nyelvtudás.

6. nap - szerda

Tipikus osztrák táj
Reggel először a közeli Gosausee-hez látogattunk el, szintén bámészkodás és fotókészítés céljából. Amit kaptunk, az a már hihetetlenül tipikus osztrák táj: kéklő tó, mögötte a hegyek (egyiknek a csúcsán még hó is volt!) zöld mezők, fakunyhók, legelésző tehénkék. Nehezen vettük rá magunkat a távozásra, de várt minket az aznapi úti cél, Bad Ischl. Itt megnéztük Ferenc József és Sissi nyári vadászrezidenciáját, utána pedig egy strandon fürödtünk, hogy húgaim is boldogok legyenek. Este hazaérve ellátogattunk a falu kálváriadombjára, ahol, úgy hallottuk, jódlikocert lesz. Mint kiderült, csak egy gyakorlatozó fúvószenekar volt, de azt is jó volt egy fél órácskát hallgatni ott a dombon a kápolna tövében, miközben néztük a kis falut , a sötétben világító sárga ablakokat. Hazaérve még jól bevacsoráztunk, aztán megkíséreltünk egy nehezebb fokozaton Pandemicezni - és kudarcot valottunk. Írtam is este Bálintnak, hogy "legyőztek a vírusok", szegény meg azt hitte, hogy megbetegedtem.

7. nap - csütörtök

A Gosausee partján

Ez a nap már a hazatérésről szólt. Reggel összepakoltunk és nekiindultunk. Út közben még bevásároltunk, egyszer megálltunk ebédelni, de egyébként mentünk haza, ahol este találkozhattam is Bálinttal. Úgy érezhette magát, mintha a Mikulás jött volna hozzá, ugyanis egy csomó mindent hoztam neki: sítérképet, gumicukrot, Almdudlert, teát, sőt, még képeslapot is küldtem. :)

Nagyon jól sikerült ez a nyaralás, tényleg nagyon szép, mesébe illő helyeken jártunk, és persze jó volt Orsival is együtt lenni.

Mood


2015. szeptember 7., hétfő

Az elérhetetlen padlizsánkrém

Apu padlizsánkrémet készített, majd betette az egyetlen műanyagedénybe, amit nem tudok kinyitni. A dolgot Tantalosz szenvedéséhez hasonlítanám.

2015. szeptember 1., kedd

A csendspirál

Tavaly az egyik órámon ismerkedtem meg a csendspirál fogalmával, és nagyon érdekesnek és fontosnak találtam. A csendspirált az előítéletes vélemények hangoztatásánál használjuk. A következőről van szó: a társadalomban alapvetően többen vannak a toleránsan gondolkodók, mint az intoleránsak (legyen szó bármilyen kisebbségi csoportról). Azonban az emberek éppen fordítva gondolják. Egy toleráns ember úgy gondolja: igen, én nem gondolok rosszat ezekről az emberekről, de a többség sajnos igen. Az intoleráns ember pedig azt gondolja: Persze, hogy a többség egyetért velem, hiszen egy normális ember sem szimpatizálhat ezekkel az alakokkal! - tehát a hiedelmek és a valóság között szöges ellentét mutatkozik. Hogyan működik ez a hétköznapokban? Képzeljük el a következő szituációt: egy tömött buszra felszáll egy idős hölgy. Egy udvarias cigány fiú azonnal felpattan, hogy átadja a helyét, ám a hölgy orrát felhúzva azt mondja fennhangon: Nem ülök le egy cigány után! Mi történik? A fent leírtak alapján a buszon ülők nagy része nem ért egyet a hölggyel. Még ha vannak is bennük előítéletek a cigányok iránt, a fenti megnyilvánulást valószínűleg túl durvának tartják. Azonban azt gondolják, véleményükkel kisebbségben vannak. Nem állnak fel, nem szólalnak fel ellene, hiszen félnek: lehurrogják őket. Mi történik? Minden utas csendben lapít, az idős hölgy pedig megerősítve érzi magát. Elhiszi, hogy az egész busz az ő nézeteit osztja, s továbbra is úgy gondolja, előítéletesnek lenni helyénvaló dolog. Ez a csendspirál.

Játsszunk el egy pillanatra a gondolattal, mi történik, ha valaki feláll a buszon, és tesz pár helytelenítő megjegyzést! Ettől esetleg a szomszédja is felbátorodik, és egyetértését fejezi ki. Előfordulhat, hogy a busz visszahúzódóbb utasai is helyeslően hümmentenek egyet. A jelenet végén a hölgy esetleg elszégyelli magát, vagy legalábbis elgondolkodik a történteken. A csendspirál megtörik. 

Ahogy mondtam, a csendspirál teóriája nagyon nagy hatást gyakorolt rám. Tulajdonképpen azt jelenti, mindannyiunk felelőssége, hogy ha a környezetünkben előítéletes, igazságtalan megnyilvánulást látunk, álljunk ki ellene. De az a helyzet, hogy ez piszok nehéz. Én személy szerint sokszor állok dilemmák előtt, főleg, ha az interneten találkozom előítéletességgel. Nem szeretem a kommentháborúkat, de az utóbbi időben többször előfordult, hogy Facebookos ismerősök posztjaira reagáltam - tovább akartam görgetni, de a csendspirál-elmélet nem hagyott. Azt mondta egy kis hang a fejemben: Ha nem válaszolsz neki, ez az illető sosem fogja megismerni a más véleményeket! Azt fogja hinni, hogy vele mindenki egyetért.
Így hát megírtam a kommentet. Kaptam rá választ. Elindult esetleg kis beszélgetés, csatározás. Semmire nem futott ki, természetesen. Meggyőzni egymást ilyen formában lehetetlenség. Volt, aki inkább letiltott. De remélem, hogy megérte. Talán elindítottam valamit. Ki tudja. 

(egyébként: a cigány kisfiú esete valós.)

(szintén zárójelben jegyzem meg, mert nem vagyok büszke rá, hogy az ilyen beszélgetések nagyon meg is viselnek. A gyűlölködés, az egymás bántása, és az, ha valaki engem kritizál és nekem esik, mindig nagyon rosszul esett. Ezért is szeretek jóban lenni mindenkivel, nem bírom elviselni, ha valaki utál. Mikor megírok egy kommentet, szabályos remegés tör rám, és rosszul érzem magam. Nem beszélve arról, ha egy hasonló eszmecsere szóban történik meg. Azt hiszem, a véleményünket felvállalni borzasztó nehéz dolog, különösen, ha az szembemegy a környezetünkével. De bízom benne, hogy idővel megedződöm.)

2015. augusztus 29., szombat

Itt vannak az esküvői képek!

Végre-valahára megérkeztek Eszter és Gézu esküvőinek várva-várt fotói. Egy online tárhelyre vannak feltöltve, ahol jelszó ellenében mindet végig lehet nézni: a készülődést, a pár közös képeit, a szertartást, a csoportképeket és persze a lagzi pillanatait. Orsival és Petrával lelkesen ültünk le reggel, hogy végignézzük őket, és másfél (!) órába telt, míg mindet végiglapoztuk! Eszter is panaszkodott, hogy nem tudja, hogyan válogassa össze a képeket a facebookra. Ezek után nem csoda, hogy bajban vagyok ezzel a blogbejegyzéssel. Meg kéne osztani pár ikonikus fotót, de melyeket? Következzenek egy nehéz választás eredményei:

Az ördög a részletekben rejlik

A pár közös fotói

Ez az ölelés már egy férjes asszonynak szól

Lányos

Mimivel senki sem kelhet versenyre!

Vajon mi volt Gézu jele az oviban?

Egy kedves elkapott pillanat

Egy kicsit megkésett táboros beszámoló

Tudom, hogy lógok a táboros beszámolóval, de sajnos eddig nem volt időm rá, hogy megírjam. Most pedig már szinte nehéz is visszatekinteni, olyan régen volt!

Nos tehát, mivel a tavalyi és a tavalyelőtti tábor is olyan nagyszerűen sikerült, idén már egészen korán elkezdtem várni a tábort, szinte úgy, mint a karácsonyt. Mikor eljött a nagy nap, nagyon lelkesen mentem a Déli pályaudvarra, ahonnan a vonat ezúttal nem Rábcakapi felé, hanem Köveskál irányába vitt minket. Bizony, új helyszínen volt a tábor, és ez hozott néhány változást. Úgy tűnik, jövőre nem ide jövünk, mert több probléma is akadt a hellyel. A szervezők leginkább a tulajdonos, vagyis a kviblinéni hozzáállására panaszkodtak, és bár tény, hogy a táborhely hasonlított Kapira, azért mégsem volt ugyanolyan: nem volt nagytermünk, nem volt olyan jól felszerelt konyhánk, és az étkezőasztaloknál is csak szűkösen fértünk el, ráadásul ha lement a nap, zavaró volt a gyér világítás is. De azért nem volt olyan vészes szerintem, volt udvarunk, tűzrakó helyünk, és a már megszokott szobák az emeletes ágyakkal, ráadásul mi éppen a leghűvösebb szobát kaptuk (megéri a szervezőkkel jóban lenni).

Miért is számított a hűvös szoba? Hát azért, mert végig dög meleg volt. Hihetetlen, de a tábor 10 napja alatt végig tűző napsütés és 35 fok fogadott bennünket már a 7 órás ébresztőnél is. Így aztán kevésbé voltunk motiváltak a futkározós programokra, de úgy általában kint üldögélni és olvasgatni is fárasztó volt. Jó viszont, hogy a Balaton közelsége miatt két délután is strandolhattunk!

Szintén más volt az előző táborokhoz képest, hogy idén rengetegen jelentkeztek. Soha nem volt még ilyen magas a táboros létszám, a "csúcsnapon" negyvenen voltunk. Sok új arc bukkant fel, akiket én - mivel már nem fórumozok - nem is ismertem. Azt hiszem engem leginkább a nagy táboros létszám és a sok ismeretlen zavart leginkább. Oké, közösen vettünk részt a játékokban és volt lehetőség ismerkedni, de még így is hiányzott az a jól megszokott, családias légkör. Annyira sokan voltunk, hogy az egyes foglalkozásokon csoportbontásokban vettünk részt, ami jó ötlet volt és a szervezőknek biztos sok munkájába került, de szerintem nem volt olyan jó, mintha mindent közösen csinálhattunk volna. :(

Azért búsulásra nincs ok, mert a táborban ott volt szinte mindenki, akit ismerek és szeretek. Természetesen felvonult az öt szervező, Will, Shizu, Angel, Dol és Napcsi. Eljött táborozni Seren, Barnus, PuhaHajMarci és Kíra, Jimney, Angie, a Sárközi-lányok... és persze folytathatnám a sort. Megint volt sok jó óra és játék, kvízek, versenyek. Apropó, verseny. Vannak, akik szeretik, és vannak, akik nem; vannak, akit érdekel és akad, akit hidegen hagy. Én abba a kategóriába tartozom, aki ugyan szétstresszeli rajta magát, de nem tudja elengedni, beszáll a harcba. Természetesen a pontversenyről beszélek. Tavaly megnyertem, és persze maximalista vagyok, így hát ismét harcba szálltam, bár a táborozók magas száma miatt idén nehezebb volt a küzdelem! Ráadásul mivel csoportbontásban vettünk részt a programokon, valaki már kapott pontot egy órára, míg mások nem, és soha nem tudhattuk, hol is tartunk igazán. Én szinte végig langyos középmezőnyben voltam, és ez le is tört. Jimmel ketten ádáz szellemmel vetettük bele magunkat a versenybe, készültünk az órákra és mindent megcsináltunk, amiért csak pont járt. Ezért, azt hiszem, kicsit nevetség tárgyává is tettük magunkat, de minket már így szoktak meg, tartottuk a szintet :D A legmókásabb az volt, hogy megkértem Willt, gyűjtsük a táborban a kupakokat - Bálint családja gyűjti őket nagy tételben, hogy az érte kapott pénzt az evezőstelep felújítására fordíthassák - és Will azt mondta, jó, de akkor menjen a kupakgyűjtés pontért. Na, erre vérszemet kaptunk! Jimmel nekivágtunk a falunak, és először csak az árokpartot néztük, de minden kínosan tiszta volt. Hát belepislantottunk a kukákba is. Oké, oké, ezért aztán kaptuk a savat rendesen, de tény, hogy kukázásba fogtunk. Felfedeztünk egy szelektív hulladékgyűjtőt, ami roskadásig volt műanyag flakonokkal, amin rajta hagyták a kupakokat. Nekiálltunk lecsavarni őket. Feleannyira sem volt gusztustalan feladat, mint gondolná az ember. Azt hittük, nyeregben vagyunk, de Claire is felkötötte a gatyát, és egymaga több kupakot gyűjtött a tábor végére, mint mi ketten Jimmel. Több mint ezer darab gyűlt össze, alig tudtam a bőröndömbe tuszkolni, mikor hazahoztam. Bálint örülhet. :)

Szintén pontok jártak különböző szorgalmi feladatokért, úgyhogy Jimmel költöttünk, írtunk, rajzoltunk, színjátszóztunk, és megpróbáltuk megoldani Shizu barackul nehéz Sherlock feladványait is. A pontversenyt végül megnyerte Jim, ami miatt hatalmas gratu neki. A szoros küzdelemben Claire a második, én a harmadik lettem. Nagyon örültem neki, hiszen könyv járt érte! A Skorpió Vágtát nyertem meg, hamarosan el is olvasom. :)

Írok még arról, hogy a táborban idén is tartottam toleranciaórát, ami miatt nagyon izgultam, de végül legnagyobb örömömre sikeres volt! Valamikor tavasszal villant be az ötlet, hogy a foglalkozásom témája a bevándorlás, menekülés kérdése legyen, de akkor még egyáltalán nem sejtettem, hogy az olyan hatalmas és releváns problémává növi ki magát, mint amilyen most. Sokat gondolkoztam azon, milyen is legyen az óra menete, végül Shizu segített ki azzal, hogy javasolta, olvassam el Janne Teller: Ha háború lenne nálunk című mini könyvét. A könyv tulajdonképpen egy gondolatkísérlet arról, hogy háborúban áll Magyarország Ausztriával és Szlovéniával, Budapestet bombázzák, és egy család menekülni kényszerül - az arab világba. Az ő útjukat, érzéseiket kísérhetjük végig. Ennek alapján az egész órám egy nagy szerepjáték volt, ahol körbeültünk, és mindenki (tehát a kb. húsz résztvevő) egy karaktert mozgatott. Én meséltem, nekik pedig mindig dönteniük kellett, milyen irányba indulnak, vajon hogyan éreznek, mit tennének. Az órámmal alaposan kifutottam a 45 perces időkeretből, de csak azért, mert magam is meglepődtem, mennyire aktívan részt vesz mindenki a beszélgetésben, és miféle dilemmák merülnek fel. Sokan olyan dolgokat is felhoztak, amivel eléggé megizzasztottak, hiszen azért tudtam, milyen irányba szeretném terelni a mesét, de néha nehéz volt megmaradni azon a tracken. Nagyon örültem, hogy abban a kicsi, levegőtlen teremben is a többség éberen, lelkesen vett részt a játékban és a végére mindenki megértette a dolog lényegét, elgondolkodtak, meghatódtak. Nekem nagyon-nagyon jó érzés volt, hogy az óra után többen és többször jöttek oda hozzám, hogy elmondják, mennyire élvezték a programot. Úgy érzem, tényleg csináltam valami hasznosat, ennyivel is hozzájárultam a menekültek könnyebb megértéséhez, elfogadásához.

Bevallom, a tábor alatt többször volt az az érzésem, hogy ez most nem sikerült olyan jól, mint az eddigiek, de alapvetően még egy kevésbé jó tábor is egy nagyon jó tábor. Jó volt látni mindenkit, beszélgetni, játszani, olvasni, alkotni. Nem kérdés, hogy jövőre is megyek!