2014. november 5., szerda

Az elmúlt hónap eseményei röviden (?)

Úgy néz ki, hogy október hónapnál csak egy bejegyzés árválkodik itt a blogon - ez sajnos elég szomorú, mert ötleteim éppenséggel voltak, mit írjak, csak valahogy sosem került rá idő, hogy valóban monitorra vessem őket. Most is csak több részletben sikerült megírnom ezt a bejegyzést, de nem is csoda, jó hosszú lett. Remélem nem felejtek ki semmi fontosat, igyekszem mindent összeszedni.

1. Orsi ittléte
Nem sokkal azután, hogy a legutóbbi bejegyzésemet írtam, október 17-23 között meglátogatott minket Orsi! Ez nagy öröm volt, úgyhogy igyekeztem minden dolgomat úgy alakítani, hogy tanulással, takarítással, szülinapi ajándék vásárlással is végezzek, mire megjön. Többé-kevésbé sikerült is a dolog. Orsi péntek este érkezett, másnap délre az egész család hivatalos volt hozzánk ebédre. Ez Orsi kérése volt, és elég nagy ritkaságnak számít, sőt, azt hiszem, ebédre, tehát rendes főétkezésre még sosem láttunk vendégül ennyi embert, úgyhogy egész délelőtt nagyüzem volt nálunk. Készült a leves, a többféle husi, köret, mi nők mind ott nyüzsögtük a konyhában. Szerencsére sikere volt a lakomának, jó volt együtt lenni a családdal, sőt, még Bálintot is rávettem, hogy jöjjön el, apu készített is rólunk néhány aranyos képet. A család most ünnepelte Orsi szülinapját, szegénynek később gondjai is akadtak, hogy hogyan pakolja be a sok cuccot abba a kis bőröndbe, amit magával hozhatott.
A vasárnap is a családé volt, délelőtt - szintén Orsi kérésére - a Fővárosi Nagycirkusz egy előadását néztük meg (voltak benne meglepően jó számok) utána pedig étteremben ebédeltünk. A délután során még közös fotózkodásra is sor került a Városligetben, anyunak hála ugyanis Petra, Orsi és én minionos egyenpólóban feszítettünk, amit mindenképpen meg kellett örökíteni.
Az elkövetkező héten Orsi nagyon be volt táblázva, elég sokat kellett neki is gondolkodnia azon, hogyan hangolja össze a programjait ahhoz, hogy találkozhasson mindenkivel: nagyikkal, barátokkal, Petrával és velem. Kedden este színházba mentünk, a Gólem Színház egyik előadását néztük meg, nagyon tetszett mindannyiunknak. Hosszas tanakodás után végül sikerült összehoznom Orsival egy olyan találkozót is, ahol csak kettecskén voltunk: szerda reggel meglátogatta a CEUt. Ez elég viccesen jött ki, mert a programjába csak úgy tudtam beférni, ha reggel fél kilenckor találkozunk, én Bálinttól jöttem, ő otthonról, épp szakadó eső és erős szél volt, úgyhogy futólépésben kerestünk menedéket. A Dzsem nevű kis reggelizőben ettünk egy kis croissant-t lekvárral és vajjal, hozzá teát és kávét kortyoltunk. Utána átmentünk a CEU-ra, körbevezettem Orsit, kicsit beszélgettünk is, de sok mindenre nem volt idő, mert már sietnie is kellett Zsuzsa nagyihoz.
Mi, a szűkebb család csütörtökön, Orsi elutazása napján ünnepeltük a szülinapját, aztán segítettünk neki, hogy mindent el tudjon pakolni a bőröndjébe. Nagyon jól sikerült ez a hét Orsival, mindenki nagyon örült, hogy itt volt. Én a családi együttléttől és a rossz időtől karácsonyi hangulatba keveredtem, ami lényegébe véve azóta is tart.

2. A hosszúhétvége
A hosszúhétvégének nagyon örültem, óriási szükség volt erre a kis pihenőre - no jó, valójában a tanulnivalómmal zárkóztam fel, de így is nagyon jól esett egy kis nyugi, és az, hogy együtt volt a család - továbbra is elég rendesen karácsonyi hangulatom maradt. Apunak végre volt ideje foglalkozni "közös projektjeinkkel", azaz vett pillanatragasztót, és  megragasztotta az eltört tárgyaimat és ékszereimet, valamint végre felszerelte a falra azt a faágból készült ékszertartót, amit még én eszkábáltam magamnak egy kreatív pillanatomban nyár végén.

3. Az osztálytársak
Érdemes szót ejteni arról, hogy kezdtünk összekovácsolódni a csoporttársaimmal, bár mivel én nem lakom a koliban, kevesebbet találkozom velük és pár dologból ki is maradok. De egyszer már meglátogattam őket a lakhelyükön, mert Nikola Szerbiából hozott nasikat, úgyhogy szerb bulit tartottunk a konyhában. Egy másik alkalommal Eszterhez mentünk többen, hogy közösen nézzük meg az egyik órára kötelező filmet, a Do the right thing-et. Huszonharmadika előtt pedig Borcsa látott vendégül mindenkit, hogy pálinkaivás és töki pompos evés közben emlékezzünk meg '56 hős forradalmárjairól. Erre az alkalomra még Bálint is eljött velem.

4. Internetadó? Nemár!
Ekkortájt jelentette be a kormány, hogy adót vet ki az internethasználatra, amit kritizált külföld, kifigurázott a 9gag és a mémgyárak, és amin alaposan felzúdult a magyar társadalom. Nem akarok azzal jönni, hogy "én megmondtam", de az a helyzet, hogy mikor először hallottam ezt az internetadó dolgot, az volt az első gondolatom, hogy ebbe belebuknak. És oké, ez talán nem történik meg, de arra gondoltam - és később így is lett - hogy azok a tömegek, akik a sajtószabadság korlátozására, a jogállam sárba tiprására, a trafikmutyira és társaira a fülük botját se mozdították, azoknál azért már ezzel betelt a pohár. Vegyék el a demokráciát, de a facebookot meg a torrentet ne! És igen, akkora tüntetést váltott ki ez az egész, hogy a kormány - egyelőre - meghátrált. A vasárnapi tüntetésen nem voltam ott (ez még a hosszúhétvége utolsó napja volt, amikor pokrócba bugyolálva, teával a kezemben tanulgattam otthon, és inkább nem mozdultam ki) de a keddire elmentem. Arra számítottam, hogy erre kevesebben jönnek el, ehelyett annyian voltunk, hogy nem hittem a szememnek; óriási élmény volt. Jópofa, hogy Bálint barátaival vonultam, Atesszel, Soltival, Szatyival, illetve eljött Gábor (!) is. Tényleg hatalmas élmény volt ez a megmozdulás, öröm volt látni, hogy igenis ki tudunk még állni valamiért. Kíváncsian várom, lesz-e folytatás.

5. Pandemic! *.*
A Pandemic egy szuper társasjáték, amivel először a Varázslatos Táborban találkoztam, és annyira megtetszett, hogy alig vártam, hogy végre játszhassak vele. Ez az alkalom hosszas szervezés után végül nemrég jött el, Shizuhoz mentem föl játszani Dollal, Napcsival és Willel, aki éppen pár napra hazajött Finnországból. Már az is élmény volt, hogy láttam őket, meg hogy végre megszemlélhettem Shizu felújított és elkészült lakását. A játék nem múlta alul a várakozásaimat, tényleg nagyon élveztem, és nem is akartam abbahagyni, főleg, mivel rendre megvert minket a játék, és visszavágóra szomjaztam. (A Pandemic kooperatív társasjáték, a négy játékos együtt dönt minden lépésről, együtt nyernek vagy veszítenek a játékkal szemben. Azt hiszem, ezért is tetszett annyira, mert itt nem kell egymással versengeni.)
Pár nappal később más társasággal is volt lehetőségem Pandemicezni. Bálint és az ő barátai nagy társasjátékozók, és az utóbbi időben rákaptak a Játszóház rendezvénysorozatra, ami valóban király kezdeményezés, és az a lényege, hogy heti rendszerességgel hol itt, hol ott, Budapest valamelyik nagyobb kocsmájában társasjátékozás megy. A szervezők odavisznek egy kupac játékot, az emberek pedig - egészen sokan! - játszanak velük egy-egy sör mellett. Én is erre a rendezvényre néztem el Bálinttal és Gáborral a MüSzibe, ahol kis várakozás után bár, de megkaparintottuk a Pandemicet, és játszottunk is belőle több kört - negyedikként egy random srác, Tamás szállt be játszani, de az is tök jó volt, mintha ezer éve ismertük volna egymást.
Az a helyzet, hogy Bálinttal azért más volt játszani: a kis stratéga agya ezerrel pörgött, minden lépést százszor megfontoltunk, és mindkét alkalommal sikerült is legyőzni a játékot!

6. Egy kis kultúra
Múlt hét végén művelődésre is jutott idő. Csütörtökön a Bábszínházban voltunk Bálinttal, a Semmit néztük meg. A darab alapja egy dán sikerregény, az idei olvasmányaim között szerepelt (a Könyvespolcon megtaláljátok, 10/10 pontot adtam rá). Egyszerűen fantasztikus volt az egész. Gondolom nem kell mondanom, hogy nem gyakran járok bábszínházba, pedig felnőtt és ifjúsági darabokat is játszanak, és lenyűgöző ez a műfaj. A darab szuperül mutatta be a történetet, nagyszerűek voltak a bábok, de a mozgatóik is színészkedtek, és Quimby-dalokkal színesítették az előadást. Annyira, de annyira jó volt, hogy csak na. Bálintnak és nekem is nagyon tetszett.
Pénteken a MüPában voltam a Nemzeti Táncszínház előadásán, a Carmina Buranán. Eredetileg anyu jött volna velem, de neki közbejött valami, úgyhogy más partnert kellett vadásznom. Némi tanakodás után Bálint egyik barátját, Julit kérdeztem meg, aki nagyon örült és nagyon lelkes volt, úgyhogy örülök, hogy őt hívtam el. Jó volt a darab is, csak meglepően rövid - alig egyórás volt, mint maga a zenemű. Viszont már hallgatni is élmény volt, pláne nézni a táncosokat. :)

7. Balkány
Mindenszentekkor ellátogattunk Balkányba, nagyapa és szülei sírjához. Még nincs egy éve, hogy elment. Nem kellett volna meglepődnöm, de ritka temetőjáróként elcsodálkoztam azon, hogyan festenek a sírok november elsején. Mindenhol virágok, mécsesek, nem is akárhogy, hanem komoly kompozíciókban. És persze nagyon sok embert láttunk mindenfelé. Mi is többen jöttünk, nagyi, Zsuzsa és Pista társaságában díszítettük fel a sírt. Sajnálom, hogy nem láthattuk a temetőt este, biztosan nagyon szép volt azzal a sok mécsessel. Közösen ebédeltünk Balkány egyik éttermében, akkora adagot kaptunk, hogy a felét haza kellett vinni dobozban. Késő délután lett, mire a sűrű ködön át hazajutottunk.

8. A suli
A CEUn most már igazán beindult az élet, ezerrel zakatol a félév. Örömmel mondhatom, hogy beilleszkedtem, megszerettem, és nem, nem szenvedek. Ez azért meglepő, mert valójában minden nap, rendszeresen, sok időt töltök a sulira készüléssel, de nem bánom. Nem olyan halálosan stresszes, és ugyan nehéz, de érzem azt is, hogy sokat fejlődöm, úgyhogy azt hiszem, határozottan szeretem csinálni. Bár persze néha juthatna idő másra is... Most kezdődik igazán a neheze. Túl vagyok az első beadandómon, egy book review-n, kíváncsi vagyok, hogy értékelik. Rendszeresen konzultálok az Academic Writing Instructor-ommal, Sanjayyal, ami szintén nagyon hasznos, és örülök, mert úgy érzem, nem vagyok reménytelen eset. Mostanra annak is eljött az ideje, hogy az év végi beadandókkal ('term paper') is elkezdjek foglalkozni: kitalálom a témát, anyagot gyűjtök, konzultálok, sőt, életem első interjúit is megtartom jövő héten, úgyhogy sok izgalomnak nézek elébe...
A  NATI órák mellett meg próbálkozom lépést tartani az arabbal, de sajnos nehezen megy. Jóval több időt kéne töltenem tanulással, mint amit megengedhetek magamnak, és az sem segít rajtam, hogy órán mindig rengeteg új anyagot veszünk, amit gyakorolni - megfelelő házi feladat hiányában - nem is igen tudok. Azért igyekszem, de még nem állok valami jól, egyelőre olyan mondatokat tudok elmondani, hogy "Mi ez? Ez egy ház. Ez egy kutya? Nem, ez egy macska."

9. Könyvek
Örömmel jelentem, hogy a Könyvespolc két olvasmánnyal is bővült, egyúttal szomorúan közlöm, hogy egy darabig többel megint csak nem fog. Az első könyv az 1984, amit szeptember óta rágok, és most végeztem vele. Persze ezt a sulira fogtam, de az igazság az, hogy nem igazán fogott meg Orwell regénye. A világleírás meg az üzenet jó és elgondolkodtató, de a sztori, meg főleg a vége olyan gusztustalan és kegyetlen, hogy az én gyomrom már nem vette be. 
Ezután vettem kezembe az Abigélt, és magam is meglepődtem, hogy annyira rákattantam, hogy le se bírtam tenni, és félretéve házit és tanulnivalót, órákon át csak faltam a lapokat. Végeztem is vele 3 nap alatt, de ez ráébresztett, hogy nem a suli miatt nem olvasok - ha jó a könyv, akkor éppenséggel a könyv miatt nem tanulok. Úgyhogy most egy darabig nem is merek semmibe belekezdeni. Majd karácsonykor!

10. Első publikációm

Ez egy kissé régebbi hír, nagyon ciki, hogy csak most sikerül róla blogolnom. Még az utolsó napokat töltöttük Izraelben, mikor megkeresett Réka a Republikontól egy tanulmányírási munkával. Igent mondtam, és rögtön a hazaérkezésünk után belevetettem magam a munkába, hogy még a Tábor előtt végezhessek vele. A tanulmányom a 4Liberty számára készült, a Visegrádi országok egy projektsorozatának lezárásaként. A Republikon is részt vett ebben a projektben, és engem kértek meg, hogy írjam meg a tanulmányt. Annyi volt a kikötés, hogy a Visegrádi országok és a keleti partnerség kérdéséről szóljon, ezen belül én választottam a témát. Az a helyzet, hogy tőlem mindez elég távol áll, de kicsit utánaolvastam, és mivel az ukrán válság miatt sok anyag állt rendelkezésre, végül arról írtam, milyen példákkal szolgálhatnak a Visegrádi Négyek Ukrajna számára a demokratizálódás terén. Volt lehetőség említeni a magyar helyzetet, kritizálni az Orbán-kormányt is természetesen. A cikket eredetileg magyarul írtam, egy másik lány fordította angolra. A tanulmányom sok másikkal együtt egy közös kiadványban jelent meg, amihez csak pár hete jutottam hozzá, ezért is blogolok róla most. Ez a munka több szempontból is fontos számomra. Egyrészt nem sok tanulmányt írtam életemben, ez is olyan volt, mint egy komolyabb iskolai feladat, anyaggyűjtéssel, ötleteléssel, fogalmazással. Másrészt ez volt az első olyan alkalom, hogy pénzt kaptam valamiért, amihez értek és ami - ha lazábban is - de kötődik a tanulmányaimhoz, a szakterületemhez. Egészen jól megfizették ezt az írást, és tényleg nagyon hálás vagyok a Republikonnak, hogy rám gondoltak, engem kértek meg. Ez a munka az első publikációm, és be kell valljam, ez rém fura érzés. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer tudományos írásaim fognak megjelenni nyomtatott formában, de amilyen irányba itt nyomnak minket a CEU-n, úgy hiszem, nem ez volt az utolsó alkalom. 

A teljes kiadvány elérhető online. Én a 102. oldalon jövök.