2014. augusztus 29., péntek

Egy kis közös nyaralás

Így nyár végére még egy kis közös nyaralás is jutott nekünk Bálinttal. Nem volt időnk/pénzünk/kedvünk semmi komolyat szervezni, úgyhogy egyszerűen Angyalin voltunk. Ez több okból is kivételes: elsősorban azért, mert bármennyire is adja magát, Angyalin még sosem nyaraltam fiúval. Ez volt az első alkalom, és izgultam is, mert sok mindenre kell odafigyelni: a csónak, a motorhasználat, a ház rendben tartása, az áram, a szivattyú, a sok kulcs... Úgyhogy kaptam is egy gyorstalpaló kiképzést, és remélem, mindent rendben csináltam. 
A másik, ami különleges volt, hogy anyuék találkoztak Bálint szüleivel, igaz, csak némi komplikációk eredményeképp. Eredetileg ugyanis úgy nézett ki a dolog, hogy mi a családdal már pénteken Angyalira mentünk, szombaton ünnepeltük vendégekkel Mimi és Andris szülinapját, és azt terveztük, hogy Bálint vasárnap leautózik, anyuék pedig hazamennek. Igen ám, de ment egy kis kavarás az autóval: Bálint bátyja, Csaba magának akarta a kocsit, annyit veszekedett, hogy márpedig az ne dekkoljon itt három napot Ráckevén, hogy Bálint szülei úgy döntöttek, inkább lefuvarozzák, és értünk is jönnek. Ebből persze az lett, hogy akkor már meghívtuk őket a szigetre, együtt ebédeltünk, sétáltunk, úgyhogy megismerkedtek a szülők. Ez azért különleges és izgalmas, mert ahhoz képest, hogy Barukhékkal micsoda cimboraságba keveredtünk, az én szüleim soha egyetlen barátom szüleivel sem ismerkedtek meg. 

Szóval kalandosan bár, de végül vasárnap estére kettesben maradtunk Bálinttal a szigeten. Bevallom, kicsit izgultam. Igaz, hogy csak négy nap volt, de még soha nem töltöttünk ennyi időt kizárólag kettesben. Ráadásul Angyalin nem sok mindent lehet csinálni, és féltem, hogy Bálintnak hiányozni fog a nyüzsgés. De szerencsére nem volt semmi gond, végül nagyon jól éreztük magunkat. Rengeteget aludtunk, filmezünk, és mikor jó idő volt, kifeküdtünk a stégre napozni és lagúnáztunk is. Ha tényleg rendes nyári meleg lett volna, talán jobban kiélvezzük a dolgot, és esetleg tüzet is sikerül gyújtanunk este, de hát majd legközelebb. Azt hittem, félni fogok esténként azon a csendes, sötét szigeten, de magam is meglepődtem, milyen jókat aludtam - úgy tűnik, Bálint tényleg megnyugtató őrzővédő :) Tulajdonképpen most jöttem rá, milyen varázslatosan nyugodt is ez a sziget. Eddig mindig többen jöttünk ki, családdal, dolgozni, nyüzsögni - most először fordult elő, hogy tényleg csend volt és pihenés. A végére az sem zavart, hogy pici a konyha és macerás a zuhanyzás - úgy éreztem, szívesen maradnék még! Persze Bálint örült, hogy itthon újra a zsizsgés várja. Azért nagyon örültem, hogy összejött ez az egész, legközelebb talán valami aktívabb pihenésre is sor kerülhet. :)

2014. augusztus 21., csütörtök

Esküvői ruha nézegetés - nyugi, nem nekem :)

Nagyon örültem, hogy Eszter megkért, kísérjem el esküvői ruhákat próbálni, és mivel a héten Petra is itthon van, ő is velünk tartott, sőt, nem maradhatott ki a mókából Mimi sem - úgyhogy igazi csajos program volt, csak azt sajnáltuk, hogy Orsi nem lehet velünk.
Eszternek még bőven van ideje az esküvőjéig, és egyelőre konkrét elképzelései sincsenek, úgyhogy tényleg csak próbálgatni mentünk - lássuk, hogyan is mutatnak az egyes fazonok! Érdekes volt újra beszabadulni azokba a teréz körúti szalonokba, ahol annó a szalagavatós ruhámat válogattam.
Sok ruhát próbáltunk, de persze így is csak néhány helyre jutottunk el, olyan sokáig tartott a nézelődés. Eszter többféle fazont próbált, és egyelőre csak még jobban összezavarodott, mit is szeretne, de szerintem rátalálunk majd a megfelelőre, csak futnunk kell még pár kört. :)
Ami számomra a nap tanulsága, hogy nagyon nem álok készen a férjhez menetelre. :D Komolyan, annyira nyűgnek érezném ezt a sok készülődést, és főként ruha ügyben annyira tanácstalan lennék! A szalonok tele vannak modellekkel, de engem személy szerint bosszant a gondolat, hogy kis csitrik holmi szalagavatóra hordják őket. Az esküvő azért mégis csak komolyabb egy fokkal! Meg aztán ugyan vannak rafinált megoldások, hol ilyen a szoknya, hol olyan, hol díszítettebb a felső rész, hol kevésbé - de azért nekem mégis az volt valahogy az érzésem, hogy mindenhol ugyanazt látjuk. Ha valami mégis különleges, az meg borzasztó drága.



Azért némi nosztalgikus érzést előidézett bennem ez a nap, ugyanis az imént előástam a szalagavatós fotókat, hogy megnézzem, hogyan is festettem. Az én ruhám egyszerű volt, de nagyon szerettem - így visszatekintve viszont a fejemmel már kevésbé vagyok elégedett. :D

2014. augusztus 20., szerda

Sziget

Életemben először voltam idén a Sziget Fesztiválon, most is csak napijeggyel, mivel a hét első fele még belelógott a táborba. Elsősorban Bálint volt az, aki nagyon lelkesedett, hogy kimenjen, és részt vegyen a Macklemore koncerten. Ő kint töltötte az egész hetet, én pedig 16-ára mentem ki, elsősorban a Crystal Fighters miatt, illetve persze kíváncsiságból.

Annyit tudok így egy nap után elmondani, hogy a Sziget más, mint a többi fesztivál, ahol eddig voltam. Ozora a hippi manók gyűlése, Sound a sznob kockahasú pasiké és bikinis bombázóké, EFOTT pedig a csóró átlagos diákoké. A Sziget közönsége a tipikus brit divategyéniség stílusával írható le: drága, ám csórónak kinéző rövid farmer, fölé margarétamintás rövid top, meghökkentő, kerek napszemüveg, kibontva lobogó kócos szőke, esetleg vörösre festett haj. Megkaptuk a tipikus Sziget-arcot, és elnézést a sztereotipizálásért.
A Sziget tehát valamiféle mixe eddigi fesztiválélményeimnek, egyértelműen ez a legnagyobb mind közül: 85 ezer ember, az egy kész nagyváros! Rengetegféle helyszín, és az Ozorához hasonló különleges dekorációk: lampionfüzérek, színes textilbe bugyolált fák, színes esernyők. Rögtön szimpatikusnak találtam az egészet. 

Mivel nekem csak egy nap jutott, azt igyekeztük kihasználni: délután rögtön egy color party-val indítottunk, aminek az a lényege, hogy a tömegben egyszerre szórnak szét sok-sok csomag különböző színű festékport, amitől mindenki színes lesz, és ez milyen vicces. Alig egy hónapja volt itt Budapesten az első ilyen buli, amiért nagyon lelkesedtem, de a szervezés olyan béna volt, hogy végül nem mentünk el. Így utólag nem is bánom. Most, a Szigeten kaptunk egy adag festéket az arcunkba, és tényleg mókás volt, egészen addig, míg rá nem jöttünk, hogy ez a por bement mindenhova, a zsebekbe és az alsógatyákba, a hajunk ragacsos lett tőle, és egyelőre nem jutunk zuhanyhoz. 
A színdobálás után The Prodigy koncerten voltunk, amit annyira nem vágtam, hogy mi, csak azt, hogy híres. De azért arra nem számítottam, hogy dallamtalan elektromos zúzás fog következni egy-másfél órán át. Egy darabig élveztem a dolgot, és jó volt ugrálva kiengedni a gőzt, de aztán egyszerűen eluntam. 
Mikor vége lett, átmentünk az A38 sátorba, ugyanis kezdődött a Crystal Fighters koncert! Itt kell elmondanom, hogy nem vagyok egy gyakorlott koncertre járó, és mivel nincsenek igazán kedvenc bandáim vagy előadóim, sosem volt még velem olyan, hogy egy fellépést nagyon vártam volna, és aztán katarzist éltem volna át, hogy meghallgathattam. Ez volt az első olyan alkalom, hogy egy olyan külföldi előadó koncertjén voltam, akit ismertem és szerettem. A Crystal Fighters afféle közös kedvencünk Bálinttal, tulajdonképpen azért kedveljük annyira, mert jó pár számuk kötődik a kapcsolatunk kialakulásához. Azóta is sokat hallgatjuk, feltettem az albumaikat a telefonomra, úgyhogy mondhatni, hogy az összes számukat ismerem. Tényleg óriási élmény volt élőben hallani őket (látni nem láttam semmit, ahhoz túlságosan hátul voltunk). Érdekes, hogy szinte az összes szám, amit játszottak, a szívem csücske, nem is játszottak azok közül, amiket kevésbé szeretünk. Énekeltünk, pattogtunk, ölelkeztünk. Nem mondanám, hogy extázisba estem, vagy ilyesmi, de nagy élmény volt, örültem, hogy elmentem.

A koncert után az volt a kérdés, hogyan tovább? Ismerősökkel csoportba verődve hallgattunk meg egy ír zenei koncertet, aztán DJ-setekre pattogtunk. Nem akartam korán lefeküdni, ha már egyszer a fesztiválon vagyok. Végül öt óra körül másztunk be a hálózsákunkba. Nem mondanám, hogy a lehető legkényelmesebben aludtunk, de egy éjszakára elviselhető volt. Sokáig aludtunk, másnap dél körül hagytam el a fesztivált. Nagy élmény volt, lehet, hogy jövőre egy hétre megyek :)

Tábortábortábor

Véget ért a 10. Varázslatos tábor (ami nekem a harmadik volt) méghozzá villámgyorsasággal! Komolyan, én emlékszem, hogy tavaly gyorsan eltelt, de idén aztán tényleg szuper-hipergyorsan, olyannyira, hogy időm sem volt megunni a zsömlét!
Ami nagy szó!!!

Az egész nagyon-nagyon jó volt, csakúgy, mint tavaly. Idén is Rábcakapira mentünk, szép számmal, majdnem harmincan. Odaértünkkor ért a meglepetés, hogy a tábort teljesen felújították! Nyikorgó vaságyak helyett szép fa emeletes ágyak, szekrények, kifestett falak fogadtak minket. Azt sem tudtuk, mit kezdjünk ezzel a nagy luxussal!

10 éves! 


Nehéz összefoglalni, mi minden történt a hét folyamán, mert persze rengeteg programunk volt. Úgyis tudom, hogy egy csomó minden ki fog maradni ebből a blogbejegyzésből, mert egyszerűen képtelen vagyok mindent összeszedni. Voltak érdekes gondolkodós óráink és futkározós csapatversenyek. Nyomoztunk, kvízeztünk, ZenActivityztünk.
Szuperédik
Rájöttünk, hogy ha elénk rakják  a Google, Batman és az IKEA fekete-fehér logóját, fogalmunk sincs, hogy színezzük ki. Hosszasan törtük a fejünket azon, ki lehet Cuki. Rohangásztunk, hogy összeszedjük Camelot betűit. Megalkottuk Lükénét, a háromlábú istennőt. Kifestett arcunkat belenyomtuk egy nagy bödön vízbe, hogy szilvát halászhassunk ki a szánkkal. Nem sikerült összeraknunk a T betűt. Gyilkosoztunk, én pedig magamra vállaltam a vezető szerepét, mert nem bírtam a játékkal járó stresszt. Angie mindenkit legyilkolt. Elvált szép juhásznékként mosogattunk, terítettünk, takarítottunk. Lelkesen hallgattuk, ahogy Marci fennhangon olvassa A.J.-t. Kiszíneztük az Aileen alkotta csodálatos tankönyvet. Főztünk józanító italt. A plüsseink szeánszot tartottak.  Énekeltünk a tábortűz körül, és ha nem lehetett tüzet rakni az eső miatt, hát csináltunk egyet papírból. Kismillió fotót készítettünk. Kviddicseztünk, igaz, hogy az én csapatom az utolsó helyen végzett a bajnokságban. Vadul hajfestékeztünk, az én kobakom csillogó lilára sikerült. Láthatatlan színház után pityeregtünk a meghatottságtól. Egyik nap még a strandra is eljutottunk. Szerencsére aznap épp jó idő volt, ami nem mindig adatott meg nekünk: a napsütés hiánya azért is volt kellemetlen, mert a zuhanyzóhoz a vizet napkollektor melegítette. Úgyhogy néha hidegben fürödtünk. De túléltük.

Hatalmas pontverseny-hajrá volt a végére! Azt gondoltam, nem fogok tudni élre törni, mert a saját órámon csak átlagot kapok. De ez nem számított, öt nap után vezettem a pontversenyt, onnantól kezdve pedig görcsölhettem, megmarad-e a pozícióm, hiszen sokan dolgoztak azon, hogy beérjenek. Jim folyton szivatott, de igyekeztem nem foglalkozni gunyoros megjegyzéseivel, és utolsó nap óriási szorgalmi-dömpinget tartottam, megtanultam 12 Toldi-versakot, rajzoltam, írtam... Végül alig néhány ponttal megnyertem a pontversenyt, és megkaptam a Chalion átka című könyvet. Stréber Buri...

Egyébként ahogy említettem, idén tartottam egy órát, Tolerancia címmel, amihez a játékokat még a látogatott érzékenyítő foglalkozásokból vettem. Szerintem jól sikerült, én nagyon élveztem és a többiek is sokat beszéltek/kérdeztek, nagyon sok okos hozzászólás született, bár persze bebizonyosodott, hogy a BK közönsége azért jóval toleránsabb az átlagnál. :) A foglalkozás hatására idén a Toleranciatündér címet nyertem el. ^^

A nagy csapat *.*


Ami persze a legjobb a táborban, az a társaság és a hangulat. El is felejtettem már a tavalyi érzést, de szerencsére hamar felidéződött. Most remélem, kicsit tovább megmarad, mert nagyon jó volt feltöltekezni vele. Érdekes, hogy a tábor alatt tényleg nem foglalkoztatnak itthoni dolgok, nem izgulok vagy aggódom, egyszerűen csak boldogság meg szeretet van. Lehet, hogy még arra is sikerül a bandának rávennie, hogy visszatérjek a fórumra. ^^

"A háborútól eltekintve nagyon jól éreztük magunkat..."

A fenti idézet Petra képeslapjáról származik, amit a barátnőjének írt. Bután hangzik, de őszintén szólva jól megragadja, milyen is volt az izraeli nyaralásunk. Korábban már említettem, hogy terveinkkel ellentétben eltoltuk az utazást, és csak egy hét lett belőle. Sajnáltam, hogy így alakult, ugyanakkor a dolog nagyon is indokolt volt, ismerősök és barátok azért is aggodalmaskodtak, hogy erre a rövid időre kimentünk. De szerencsére nem lett semmi bajunk, egy darabban tértünk haza!
Persze voltak stresszek, elsősorban az, hogy minden programunkat úgy kellett terveznünk, hogy az biztonságos legyen. Ezért viszonylag kevés turistáskodásból és annál több strandból és rokonlátogatásból állt a nyaralásunk, de azért így is tartalmas volt. Mivel folyamatos volt a rakétázás Gázából, ezért állandóan számítanunk kellett légiriadóra. A szállásunk szerencsére egy északabbra eső városban, Netanyan volt, így ott semmiféle baj nem ért minket (bár a lakásunknak volt bunkerszobája szükség esetére). Mikor délebbre utaztunk, oda, ahol például Orsi is lakik, jobban kellett már számítanunk ilyesmire, izgultunk is, mi lesz, ha esetleg az autópályán vagy a városban kap el egy szirénázás - de szerencsére semmi ilyesmi nem történt. Azért a híradóból, a rádióból, az emberek beszélgetéseiből és a kevés turistából pontosan lehetett érezni, hogy feszült a helyzet az országban.

1. Vasárnap
Szeretgetjük egymááást
Csak délután repültünk Izraelbe, úgyhogy a délelőtt lázas készülődéssel telt. A reptéren találkoztunk Andrissal, Jutkával és Mimivel, ugyanis így, hogy az utazásunkat eltoltuk, épp ugyanazzal a géppel utaztunk, és közös volt a szállásunk is. Ettől egyébként egy darabig tartottam, de végül úgy alakult, hogy határozottan jó volt a nagycsaláddal tölteni a vakációt. A repülőút egész túlélhető volt, de a szállásunkra keveredés már kevésbé: hosszú macera volt, mire megkaptuk a csomagjainkat, sikerült átvennünk a bérelt autót, és eljutottunk Netanyáig, ahol Andris barátja, Natan segített átvenni a bérelt lakást. A lakás egy nagyon puccos emeletes házban volt, csak annyi volt a probléma vele, hogy várakozásainkkal ellentétben alig volt berendezve: nem is volt benne annyi ágy, amennyi kellett, csak kanapék, matracok, nem voltak szekrények, a konyha pedig teljesen üres volt, nem voltak tányérok, evőeszközök, lábasok... Másnapra minden ilyen hiányosságot sikerült pótolni Natan segítségével, de tény, hogy a megérkezésünk estéjén borzasztóan szenvedtem, mikor a hasogató fejfájásom mellett hajnali egykor még azon veszekedett a család, hogy ki hol aludjon, és hova pakoljuk ki a cuccainkat.
Ami persze jó volt, hogy már a reptéren találkoztunk Orsival, aki az egész hetet velünk töltötte, és rajta kívül kijött elénk Momo és Popo, valamint Ruthy is a férjével, és mindenki tündéri aranyos és segítőkész volt végig.

2. Hétfő
Kóstolni ér *.*
Reggelre minden sokkal szebbnek és jobbnak tűnt, mint előző este: ragyogott a nap, szép volt a kilátás az erkélyünkről. A délelőtt azzal telt el, hogy a szülők vásárolni mentek, és csak ebédidőben estek be egy tonnányi kajával. Délután Orsinak volt egy kis elintézendője egy közeli városban, úgyhogy elkísértük, de nem volt unalmas ez sem: a visszaúton beugrottunk egy szupermarketbe, ahol nagyon belelkesedtünk a színes fűszerhalmok és aszalt gyümölcsös nasik kupacától, amiből ráadásul kóstolgatni is lehetett. Este lesétáltunk a tengerpartra, ettünk egy finom nagy adag fagyit, és élveztük az édes életet.

3. Kedd
Reggel korán keltünk, hogy ellátogathassunk a város piacára. Van egy sajátos hangulata az ilyesminek, főleg, hogy az itthon is megtalálható uncsi paradicsomok, krumplik és hagymák kupacán kívül itt mangóval, licsivel, kaktuszgyümölccsel és jó pár más beazonosíthatatlan gumóval találkoztunk. Orsi tündéri, ahogy héberül beszél (mindenki azt mondja, hogy nagyon jól megtanult egy év alatt, és egyre jobban bizsergek én is, hogy elkezdjek végre héberül tanulni, és értsek valamit abból a sok krikszkrakszból...) Hazacipeltük a zsákmányunkat, én személy szerint nagyon örültem neki, hogy egész héten sok gyümölcsöt ettünk és rengeteg vizet ittunk, úgyhogy egész egészségesen táplálkoztunk :)
Caesarea
Délután kimentünk a netanyai strandra, élveztük a hullámokat, a homokot, a napozást. Persze így első nap hiába kentük magunkat, jól leégtünk, de a hét végére gyönyörű színünk lett. A strand után beiktattunk még egy programot, elautóztunk a közeli Caesarea-ba, amely egy ókori város romja: még a rómaiak hajóztak ide és építették fel, később a törököktől a keresztes lovagokig mindenféle népek jártak itt. Most turisták látogathatják mindazt, ami a fogathajtó-pályából, a colosseumból, a palotából megmaradt. A romokat eléggé megdobja, hogy mellettük a végtelen tenger hullámzik... Nagyon-nagyon szép volt, és aminek külön örültünk, hogy a város tengerpartján millió kagyló volt, nekiálltunk gyűjteni és gyűjteni, végül alig lehetett minket elvonszolni onnan.
Este családilag megnéztük a Szupercella című filmet Stallone és Schwarzenegger főszereplésével. Élmény volt.

4. Szerda
A délelőttöt ismét a strandon töltöttük, ebéd után pedig ellátogattunk egy közeli kisvárosba, Zikhron Ya'akovba, ahol kis utcákon, kézműves boltokban, fagyizóknál nézelődtünk. Itt lakik Szahar dédnagymamája, fel is látogattunk hozzá, de éppen aludt. Az orosz ápolónő nyitott ajtót, akinek anyu és apu igencsak megkopott orosztudással igyekeztek elmagyarázni, mi is az ábra. Később tovább autóztunk Haifára, ahol a családnak egy régi, szentendrei barátja, Fried Vera él. Én nem emlékeztem rá, annyira kicsi voltam, mikor utoljára nálunk járt.
Esti csoportkép
Egy idősek otthonában lakik, de mindannyian le voltunk nyűgözve, mennyire mást jelent ez, mint amit elsőre képzelnénk. Az otthon egy hatalmas épület szépen berendezett lakásokkal. Minden megtalálható benne az uszodától a konditeremig, rendszeres előadások, foglalkozások, szakkörök vannak, és nem utolsó sorban Vera erkélyéről olyan a kilátás a kikötőre, hogy nem győztük tátani a szánkat. Később lementünk sétálni a tengerpartra, majd beültünk vacsorázni, ahol olyan hatalmas adagokat kaptunk, hogy senki sem tudta legyűrni - kivéve engem. :D Ami nagy élmény volt, hogy ahogyan anyu előre mondta, Vera tényleg nagyon szellemes, jó fej nő, akinek igazán élveztük a társaságát. Este hulla fáradtan zuhantunk be az ágyba. 

5. Csütörtök
Szép látkép
A délelőttöt ismét a strandon töltöttük, de volt egy kis izgalom: reggel erőteljesen lőtték Tel-Avivot és környékét, úgyhogy sokáig nem tudtuk eldönteni, bemerészkedjünk-e oda délután. Végül egy késői ebéd után úgy döntöttünk, bevállaljuk a dolgot, és nem is bántuk meg: megnéztük az óvárost, Jaffót - épp naplemente idején, sok-sok fotót készítettünk a híres-neves angyalszárnyas helyen, és ellátogattunk a régi vasútállomásra is, ahol kis éttermekkel, designer shopokkal alakítottak ki turistanegyedet. 

6. Péntek
Apu gif-et készített belőlünk
Délelőtt egy új strandra mentünk Natanékkal. Itt is sok fotó készült: hihetetlen, hogy mi, lányok hogy meg tudunk őrülni, ha fotózásra alkalmas helyet találunk. Apu kiszúrt egy sziklát a tengerben, és mi hosszú perceket töltöttünk azzal, hogy mindenki egyenként rámászott és hableányként pózolt. Ebben egyébként Orsi vitte el a pálmát. Utána Orsi és Petra beásott engem sellőnek, amiről szintén sok kép készült. 
Délután meglátogattuk nagyi unokatestvérét, Zolit, akit szintén nem igazán ismertem. Az este pedig a shabbat ünnepléséről szólt! Elmentünk Gederára, ahol Szahar nagyszülei és Orsi laknak. Hozzájuk csak röviden ugrottunk fel, hogy meglátogassuk Hans kutyát. Hans egy pug kölyök, akit Szahar ajándékozott elutazása előtt a nagyszülőknek, és most ő a család sztárja. Mikor beléptünk a szobába, teljesen megőrült, ide-oda rohangászott, pörgött-forgott örömében. Tüneményes volt. Miután alaposan meggyömöszötük, átmentünk Szahar nagynénjének, Ritának és a családjának az otthonába, itt kaptunk bőséges péntek esti vacsorát. Megismerkedhettünk a tágabb izraeli rokonsággal. Valahol a közelben szólt sziréna, ezért bementünk a bunkerszobába a biztonság kedvéért, de nem volt semmi közvetlen veszély, én a magam részéről észre sem vettem a dolgot, azt hittem, csak azért megyünk a szobába, mert körbevezetnek minket a házban. Úgyhogy nem volt semmi para, nagyon jól éreztük magunkat a családdal. Személy szerint Momót és Popót kedvelem nagyon, akiket anyuék néha tévesen már "Orsi nagyszülei"-ként emlegetnek.

7. Szombat
Á csak egy rakétadarab
Ez a nap a rokonlátogatásról szólt! Számomra ez nem volt túl szerencsés, mivel mindenkihez kajálni mentünk, én viszont nem éreztem túl jól magam, és inkább csak csipegettem. Ebédre Ruthyékhoz mentünk - az ő fia Ariel, aki a barátnőjével, Alex-szel járt is nálunk múlt nyáron. Ők is nagyon kedvesek, főleg Ruthyval lehet nagyon sokat csevegni. Rengeteg finomságot főzött, bántam is, hogy nincs jó étvágyam. Mivel aznap volt Mimi 21. születésnapja, volt isteni torta és ünneplés is.
Ebéd után sietve leutaztunk a kibbutzhoz, ahol Zsófi él a családjával. Sajnos erre a látogatásra nem volt sok időnk, pedig én nagyon tanulságosnak találtam és szívesen maradtam volna még. Érdekesség, hogy rögtön a kibbutz bejáratánál mutattak nekünk egy lehullott rakétadarabot: épp oda pottyant. Zsófi és a gyerekek körbevezettek minket, láttuk az ebédlőt, a gyárat, a zsinagógát, és röviden ellátogattunk az otthonukba is. Nagyon érdekes, sok előnnyel és hátránnyal járó élet ez a kibbutz, amiről szívesen kíváncsiskodtam volna még, de nem lehetett, mert siettünk, hogy vacsorára ott lehessünk Natanéknál!
Ha még nem tömtük volna meg kellőképpen a hasunkat, hát náluk ismét megtehettük. Nekik is nagyon szép házuk volt, mangó, licsi, banán a kertben... Sok szó terelődött a háborúra, Natan mesélte, hogy ő maga a hatnapos háborúban vett részt 18 évesen, ahol rengetegen meghaltak. Elképesztő lehet megélni egy ilyet.

8. Vasárnap
Délelőtt strandoltunk, délután pedig Jeruzsálem volt a terv. A gyorsaság érdekében átvágtunk a veszélyes területnek számító Ciszjordánián, de semmilyen paránk nem volt. Hanem az izraeli vezetési stílusról kaptunk egy kis ízelítőt: apunak folyamatosan követnie kellett Andrist, és ez néha elég nehéz volt, egy alkalommal például kénytelen volt bevágni egy fickó elé, hogy ismét Andris mögött lehessünk. A pasas azonban büntető típusú volt, aki úgy torolta meg a gaztettünket, hogy az autópályán elkezdett előttünk ötvennel menni a külső sávban. Zúgtak el mellettünk az autók, mi pedig lépésben totyogtunk. Apu mondta, látta ő ezt előre, és most jól megszívtuk, mert ez a fickó nem fog tágítani egy darabig. Próbáltunk átmenni a belső sávba, de oda is bejött elénk. Aztán próbáltunk kimenni jobbra, oda is követett. Mivel apu szerencsére békés autóvezető, nem ment bele a játékba, nem dudált, nem üvöltözött. Csak mi, nők rettegtünk a kocsiban, mi lesz, ha ez a fickó befékez, mi meg belemegyünk, vagy valami más baleset lesz. Andrisnak is feltűnt idővel, mi történik, úgyhogy ő meg a fickó előtt kezdett el lépésben vezetni, három tagból álló lett hát csigakonvojunk. Persze egy idő után elunta a pasas, és ott hagyott minket. Mégis elég kiábrándító, milyen kicsinyes emberek vannak.
Bazárvigyor
Jeruzsálemben először egy rokont, Mártát látogattuk meg, utána pedig az óvárost. Sajnos jelen helyzetben csak a legfontosabbakat láthattuk: lesétáltunk a bazársoron a siratófalig, utána pedig csak egy rövid sétára és némi shoppingolásra volt idő. Nekem mégis nagy élmény volt ez a nap. A bazár fantasztikus, színes-izgalmas forgatag, ahol minden eladó tette nekünk a szépet. Vettünk egy csomó tevefüzért, karkötőket, pólókat. A siratófal is nagy élmény volt. Persze jártam már itt egyszer, de ezúttal másféle volt. Nem csúsztattam cetlit a fal repedései közé, mert valahogy ostobának éreztem minden kis kívánságomat azokéval szemben, akik épp a fiaikért vagy a férjükért aggódnak Gázában. Kicsit furcsa leírni, de nagyon különleges érzés volt, mikor a falhoz jutottam (ugyanis volt egy kis sorban állás, sokan voltunk éppen). Mikor végre odaértem, és a két kezemmel megérintettem a falat, hirtelen úgy éreztem, egy csomó energia áramlik bele. Ezt most tényleg úgy kell érteni, ahogy mondom, meleg-bizsergető érzés. És nem hiszem, hogy csak bemeséltem volna magamnak a dolgot, mert épp az volt a furcsa, hogy nem is számítottam rá, és amint hozzáértem a falhoz, hirtelen áramlott belém ez az érzés, és teljesen meglepett. Még később is sokáig éreztem és elgondolkodtatott. Nem akarok spekulációkba bocsátkozni arról, hogy Istent, a föld ilyen-olyan csakráit, vagy az évszázadok imáinak szövedékéből álló energianyalábot éreztem-e, de az biztos, hogy valami volt ott, és nem képzelődtem.
Sokáig maradtunk a városban, sétáltunk, beültünk smoothie-t inni, benéztünk néhány üzletbe. Apu mondta, hogy mikor ők jártam itt a nészútjukon, egy egész hetet töltöttek Jeruzsálemben. Nekünk csak egy délután jutott.

9. Hétfő
Ez a nap már a hazautazásról szólt, bár a gépünk csak délután indult. Reggel elmentünk boltba, és jól feltankoltunk mindennel, amit haza szerettünk volna hozni. Délelőtt még strandra is jutott idő, de utána már készülődtünk, pakoltunk. Jó előre kimentünk a reptérre, leadtuk a bérelt kocsit, becsekkoltunk, válaszoltunk pár kérdésre... Orsitól és a nagyszülőktől könnyes búcsút vettünk, és innentől kezdve nem is volt vészes a hazaút: rendben ment a repülés, majd a reptérről való hazajutás is. Későn, fáradtan értünk haza, de azt hiszem, mindenki egyetért velem azzal, hogy végül is jól sikerült ez az út, tartalmas volt, nem volt semmi paránk, és Orsit nagyon-nagyon jó volt újra látni!

Még néhány gondolat
Az Izraelben töltött hét előtt-alatt-után is elkerülhetetlen volt, hogy gondolkodjunk az ország helyzetéről és az arab konfliktusról. Általában persze az izraelpárti állásponttal találkoztam, szüleim, nagybátyám, és mindenki, akivel találkoztunk, érthető módon innen közelítette meg a kérdést: hogy a Hamász terrorista szervezet, amely a saját népét is rettegésben tartja, és bár borzalmas, hogy mindez milyen civil áldozatokkal jár, az izraeli hadsereg helyen teszi, hogy fellép ebben a helyzetben. Én nem vitatom, hogy igazuk van, de főleg az Amszterdamban hallott vendégelőadás eredményeképpen óvatosan, bizonytalanul gondolkodom a témában. Határozott meggyőződésem, hogy a háborúhoz két fél kell, és nem lehet az egyiket ördöginek, a másikat patyolattisztának beállítani. Mivel meglehetősen érzékeny vagyok az emberi szenvedésre, sokat gondolkodtam azon, hogy végső soron huszonéveseket küld Izrael Gázába, akiket itthon szülők és barátok siratnak. A kérdésről nem sok mindent merek mondani, mert azt hiszem, nagyon tájékozatlan vagyok, pedig nagyon érdekel az egész, és remélem, lesznek olyan óráim, ahol lesz majd alkalmam bővíteni az ismereteimet.