2014. június 27., péntek

Akarok egy éjfúriááááát

Most komolyan, ti nem akarnátok megtartani ezt a cukit?





És ha már itt tartunk, a főszereplő srác is határozottan helyes, ráadásul kiváló sárkánylovas és viking törzsfő. Kell ennél több?





Nos, nagyjából ezek a tapasztalataim az Így neveld a sárkányodat 2. -ről.

Barlangi csúszásmászás

Bálint három héten keresztül gyerektáborokat tart a síiskolában, persze ezúttal nem a síelés, hanem a kirándulás, a sportolás, a féktelen ugrándozás van terítéken. Szerdánként pedig a Mátyás-hegyi barlang. Úgy döntöttem, csatlakozom a csapathoz, nem csak a program miatt, hanem azért is, hogy meglessem, milyen is Bálint táborvezetőként (édes). 
Ami a barlangot illeti: felejtsük el a tágas termeket, kiépített folyosókat, cseppkő oszlopokat. Ez a barlang szűk járatokból, hasadékokból, kőomlásokból áll. A belépőkre kezeslábast és sisakot húznak, és képzett barlangászok segítségével kell átvergődniük a járatokon. Namármost a program klausztrofóbiásoknak semmiképp sem ajánlott. Én magam is igyekeztem, hogy ne gondoljak bele, hol is vagyunk valójában. Két-három óra a föld mélyén, néhány terem van csak, ahol felegyenesedhet az ember, de egyébként törpejárás, hason csúszás, annak kisakkozása, hogy is fordulj, hogy átférjen a lyukon az a nagy feneked is. Nagy élmény, és nagy izomláz még a túra után három nappal is. Huh!

Diplomát szerzett...

Kedden sikeres záróvizsgát tettem - szerencsére nálunk alapszakon nincsen se államvizsga, se megtanulandó információ-hegyek; a zv kizárólag a szakdolgozat megvédését jelenti, így nem kellett agyonparáznom magam, bár természetesen izgultam. De nekem a diplomavédés nem volt egy nagy kihívás, mivel az opponensemtől ötöst kaptam, és szinte semmi kritikát - így hát nem volt semmi olyasmi, amit igazán meg kellett volna védenem. Előzetesen kaptam három opponensi kérdést, amire igyekeztem itthon előre pontosan válaszolni, végeztem egy kis kutatómunkát, felmondtam a válaszokat a falnak. A vizsgabizottság előtt összesen tízen tettünk vizsgát, én voltam a kilencedik, de már szinte kezdésre odamentem, úgyhogy jó sokat izgulhattam az ajtó előtt ücsörögve. Szerencsére azok, akik kijöttek, mind azt mondták, hogy kedvesek a tanárok, és egészen jó jegyek is születtek. Az én vizsgám sem volt vészes: olyan volt, mint egy beszélgetés. Összefoglaltam a dolgozatomat, reagáltam a bírálatra és megválaszoltam az első opponensi kérdést, de azzal kapcsolatban rögtön újabbakat kaptam, így a többire szerencsére nem is kellett kitérnem. Jó és érdekes kérdéseket kaptam, amire tudtam is reagálni. Elégedett voltam magammal, és úgy tűnik, a bizottság is velem, mert 5-öst kaptam. Hamarosan pedig megjelent az alábbi üzenet a Neptunomban:


Tisztelt Hallgató!
Tájékoztatjuk, hogy szociológia (TÁTK-SZOC-NBHU) képzésének tanulmányi státusza változtatásra került. ’Záróvizsgát tett’ státuszról ’Diplomát szerzett’ státuszra Cserdi Imre módosította 2014.06.24. dátummal.


Jövő hét szombaton diplomaosztó. El sem hiszem, hogy vége! Összefoglaló az ELTE-ről és elmélkedés a diplomás létről később várható egy hosszú bejegyzésben. 

2014. június 22., vasárnap

Balatonszemes II.

Tavaly még épp hogy elkezdett bimbózni a kapcsolatunk Bálinttal, mikor egyik pénteken fogtuk magunkat, és leutaztunk a Nándi-lakba Balatonszemesre. Újraolvasva a tavalyi bejegyzésemet, úgy tűnik, az idei hétvége szinte pontosan ugyanúgy telt. Péntek este (autó híján) vonattal utaztunk le Balatonszemesre Bálinttal, Lacival és Gáborral, ahol már várt minket Toma, Zsuzsi, Grausz és Nándi. Doki a barátnőjével jött, de ők máshol szálltak meg, úgyhogy őket kevesebbet láttuk... Úgy tűnik, nem felelt meg nekik a szuperösszkomfortos-pottyantósvécés-PókDezsős Nándi-lak. ;) 

Péntek este iszogattunk, de mindenki egészen korán elment aludni. Másnap szinte végig a kertben felállított sátor alatt hevertünk, játszottunk Bang!-et és sok-sok mocsarat, ahol végig én voltam a Királynő. ^^ Késődélután végre rávettük magunkat, hogy kitámolyogjunk a partra, de nem fogtunk ki valami jó időt: három percnyi üldögélés után úgy döntöttünk, nem éri meg elhagyni a Nándi-lak kertjét, úgyhogy gyorsan vadásztunk még valami kaját, aztán visszamentünk. Este folytattuk a játékot, az iszogatást, sőt, még grillkolbászt is sütöttünk. Én viszont egészen hamar az alvás mellett döntöttem, bár időről-időre felébredtem, és lestem, Bálint nem jött-e már mellém. De ő csak hajnalban esett be. :) 
Ma reggel már jó sokáig tartott, mire mindenki előmászott az ágyból, és senki sem volt motivált arra, hogy boltba menjen és reggelit készítsen, hiába piszkáltam a társaságot. Semmit sem siettünk el, szép komótosan kajáltunk, elpakoltunk, a fiúk játszottak még egy Catant, aztán délután Toma mindannyiunkat hazahozott kocsival. Mikor hazaértem, nagyon jólesett végre fürdeni és rendes kaját enni, ennek ellenére úgy gondolom, hogy több ilyen hétvége kéne. Végre itt a nyár! ^^

2014. június 20., péntek

Arról, hogy hogyan nem adtam vért

Már korábbi bejegyzésekben is írtam arról, hogy nem vagyunk jó barátok a vérrel. Bármennyire is szeretnék bátor lenni, vér közelében olyan rosszulléti tüneteket produkálok, amilyeneket máskor sosem. Ennek ellenére, mikor apu megkért, hogy menjek el vele vért adni nagyinak, nem sokáig tiltakoztam. Nagyit hamarosan megműtik a csípője miatt, és mivel a műtét során sok vért veszít majd, a hozzátartozókat ilyenkor megkérik, hogy cserébe adjanak egy kis vért a "vérbanknak". Apu úgy gondolta, úgy fair, ha hárman is vért adunk: ő, a nővére, Zsuzsi, és én. Mivel nagyiról volt szó, úgy gondoltam, roppant nemes cselekedet lesz, ha egy kis időre félreteszem a "vériszonyomat", és bevállalom a tortúrát.

A jól bevált módszeremet követve igyekeztem nem gondolni a dologra, sem előtte, sem aznap. Hármasban odamentünk a vérellátóhoz, kitöltöttünk kérdőíveket az egészségi állapotunkról, és igyekeztem nem belegondolni a tájékoztatóban írottakba a véradás menetéről. Úgy gondoltam, igazán jól viselem a dolgot.

A gondok akkor kezdődtek, mikor behívtak az orvosi szobába, és megszúrták az ujjam, hogy előzetesen megvizsgálják a vérem. Én igazán próbáltam nem odanézni, de az orvos mondta, hogy nyugodtan nyissam ki a szemem, hiszen véradásra készülök, és akkor odanéztem, és mielőtt észbe kaphattam volna, már jöttek is a karikák: nem láttam rendesen és nem is hallottam a saját hangomat. Az orvos azonnal érzékelte a helyzetet és adott vizet, egy másik dokival kettesben bekísértek egy másik szobába és lefektettek (de menni is szinte alig tudtam). Még sosem tartott ilyen sokáig ez a "karikákat látok magam előtt" érzés. Ráadásul annyira rosszul éreztem magam az egésztől, hogy el is pityeredtem. Az orvosok persze nagyon kedvesek voltak, beszéltek hozzám, hoztak vizet, borogatást, de ettől csak még borzasztóbban éreztem magam, mint valami óriáscsecsemő. Sokáig nem is tudtam megnyugodni. Attól persze ezek után letettek, hogy vért vegyenek tőlem.

Az egész tortúrát végül csak apu állta ki, mivel Zsuzsi sem bizonyult véradásra alkalmasnak. Apunak sem volt egy leányálom a dolog, az ő szervezete is tiltakozott a vérveszteség ellen.

A legrosszabb az egészben az volt, hogy nagyon szerettem volna megcsinálni. Tudtam, hogy rossz lesz, de fel sem merült bennem, hogy annyira ki leszek, hogy nem is tudok majd vért adni. Arra számítottam, hogy végigcsinálom, és a végén majd nagyon büszke lehetek magamra. Bálint is biztatott, hogy nagyon bátor kislány leszek.

Nos, úgy tűnik, ha vérről van szó, nem vagyok bátor kislány. Ezzel a gondolattal kell életem hátralevő részében léteznem. 

Csak nem egy eljegyzési gyűrű..?

Gratulálok Eszternek és Gézunak, akik római útjuk során eljegyezték egymást! Remélem, hamarosan esküvő lesz a családban! ^^


2014. június 16., hétfő

Randiprogramok

Pénteken (13-án! ^^) volt Bálinttal a hónapfordulónk, így elmentünk moziba. Az új X-men filmet néztük meg, ugyanis már hetek óta X-men lázban égünk: végignéztük az összes megjelent X-men filmet. (A filmes ízlésünk sajnos eléggé eltérő, én rettegek az erőszaktól és a vértől, ő pedig a romantikától, úgyhogy úgy döntöttünk, a szuperhősös filmek lesznek a közös kapcsolódási pont...)
A film egyébként mindkettőnk várakozásait felülmúlta, izgalmas, látványos - a nyálas és béna jelenetek ugyan előbukkannak néha, de ezen egészen könnyen tovább lehet lendülni. Örülök, hogy megnéztük. :)


Kedvenc új karakterünk

Másnap reggel Bálint szüleivel kimentünk az MTK evezős telepére, ahol Bálint apukája a vezető edző. A szomszédos telepen klubnap volt, sok gyerekkel, pingponggal, csocsóval, bográcsolással és zenével. Az egész nap nagyon gyorsan elment: pihentünk, ettünk, játszottunk, beszélgettünk, és kipróbálhattam az evezést is! Megszeppenve követtem Balázs instrukcióit a hajóban, próbáltam nem leégni a család előtt, de elég ügyetlennek éreztem magam - valahogy nem tudtam irányítani azokat a nagy lapátokat a pici kacsóimmal. Azért élveztem, és Bálint is megdicsért, úgyhogy még az is lehet, hogy nem ez volt az utolsó próbálkozásom az evezéssel. :)
Tulajdonképpen az egész napot a telepen töltöttük, délután előkerültek a sörök is. Nagyon jól éreztem magam :)

Ha reggae, akkor...

Múlt hét szerdán Bálint elhívott a Dührerbe a Tilos Rádió reggae-estjére. Tulajdonképpen ezer éve nem voltam reggae koncerten, és azzal az óvatos gyanakvással mentem el, hogy jó eséllyel ott találom Chozt és néhány másik régi ismerős arcot. 
Igazam lett. Az első citromos sör után a tömegben felfedeztem a régi figurákat, és mit tehettem, odamentem köszönni. Chozt másfél év óta most láttam először, végre megtudtam, hogyan is néz ki a rasztái nélkül. Ezen kívül pedig ott volt vele mindenki - tényleg mindenki: Sanyi, Tschecc, Emese, Szuromi, Vanczák, de fel se sorolom, a lényeg, hogy mint azt Sanyi elmondta nekem, szinte mindenki Pestre költözött. Sanyi nagyon kedves volt, odajött hozzám dumcsizni kicsit, de rajta kívül nem is beszéltem mással, csak egy köszönés erejéig. Choz nem is volt egyedül: ha jól állapítottam meg, a barátnőjét ismerem is, az a lány volt az, akiről korábban azt mondta nekem, hogy csak nagyon jó barátok, és sosem jönnének össze. Azt hiszem, kicsit megszeppentem a találkozástól, de semmi vész. Az élet megy tovább. 

2014. június 11., szerda

Helló szabadidő!

A szigorlat után tömérdek szabadidő pottyant az ölembe: egészen konkrétan semmi dolgom június 24-ig, a záróvizsgámig. Ennek örömére rögtön a következő hétvégén kiutaztam Grazba, és meglátogattam Hannah-t és Matthiast. Nagyon régóta terveztem már ezt a látogatást, örülök, hogy végre összejött. Jó volt utazni, vonatozni, kimozdulni itthonról. Hannah és Matthias közös otthona nagyon tetszett, kényelmes kuckóm volt a kanapén, még plüssbárányt is kaptam az alváshoz. Péntek délután meglátogattuk Graz óratornyát, este pedig otthon borozgattunk. Szombaton egy közeli kastélyhoz látogattunk el, ebédre magunknak főztünk spagettit, délután sétáltunk, és megismerhettem Hannah húgát is. Este egy "mini pub-crawl"-t nyomtunk, három bárba mentünk be, és mindenhol megittunk valamit, de mivel egyikünk se egy nagy partiarc, semmi durvulásba nem csapott át az este, amin jól szórakoztunk. :) Vasárnap délelőtt még volt időnk arra, hogy megnézzük a Kunsthaus-t, sétáljunk, és kávézzunk, délután pedig már jött is a vonatom haza. Nagyon jól éreztem magam Grazban, tetszett a város, az, hogy szép, tiszta, mozgalmas de mégis csendes. Szuper volt végre látni Hannah-t, együtt lenni és beszélgetni. A következő találkozásunkig valószínűleg még eltelik némi idő, de azért skype-on tartjuk a kapcsolatot. :)

Beköszöntött a nyár, és végre élvezzük a jó időt. Mivel Bálint is végzett a vizsgáival, sokat tudunk együtt lenni, sétálunk, kiülünk valahova, vagy maratoni X-men filmezést tartunk. Amikor nem vagyunk együtt, elhatároztam, hogy rendet teszek a szobában és kicsit átalakítok, selejtezek, de ebből egyelőre annyi valósult meg, hogy csak még nagyobb kupit csináltam, mert mindent elővettem, de még nem sikerült befejeznem az egyes műveleteket. Talán könnyebben megy majd, ha Bálint elkezdi a nyári táboros melózást a síiskolában, mert akkor aztán garantáltan enyém lesz az egész nap.

A pünkösdi hétvégét Angyalin töltöttük, végre több napot lehettünk kint, lenyírtuk a füvet, takarítottunk, gyomláltunk. Azért be kell valljam, és ahol csak tehettem, kivontam magam a munkák alól, és igyekeztem élvezni a kert nyújtotta örömöket: az árnyékban olvasgatást és a napozást (ez utóbbi kissé balul ütött ki, és most valamiért tele vagyok napallergiás kiütésekkel, amivel fogalmam sincs, mit kezdjek). Vasárnap az egész Barukh család kivonult látogatóba, óriási grillpartit csaptunk, de mivel kissé eltúloztuk a húsmennyiséget, még most is azt esszük, pedig időközben már Bálintéknak is adtam belőle...

Fortyogás

Régóta nem írtam, de azért történtek velem események az elmúlt hetekben, úgyhogy igyekszem mindent bepótolni.

Először is: végeztem minden vizsgámmal, beleértve a szigorlatot! Ez természetesen örömnek adhatna okot, de valójában boldogságom korántsem felhőtlen. Kifejtem, miért.
Az elméleti szigorlatról azt kell tudni, hogy nem tudtunk róla semmit: míg tavaly a gyakorlati szigorlattal kapcsolatban részletes tájékoztatót küldtek, idén csak annyit tudtunk, hogy az interneten keringő tételsor továbbra is érvényes, illetve hogy a vizsga az eddigi évekkel ellentétben nem szóbeli lesz, hanem tesztből és esszékérdésből fog állni, de hogy pontosan hogyan, mennyi idő alatt, satöbbi - nos, erről semmilyen tájékoztatást nem kaptunk. Én már szorgos diákként rögtön a szakdolgozatom leadása után letöltöttem a szigorlati tételsort, és úgy döntöttem, biztosra megyek: elolvasom és megtanulom a feladott olvasmányokat. A 16 tételhez egyenként átlagosan 3-4 olvasmány tartozott (be lehet szorozni) ennek egy részét már korábban olvastam vagy meg tudtam valahonnan szerezni, de azért a nagyját most olvastam el, kikölcsönöztem, kijegyzeteltem. A szigorlat előtt egy héttel ott sorakozott előttem katonásan kinyomtatva a 16 tétel, amit annak rendje és módja szerint bevágtam. Az utolsó napokon már nyafogtam, annyira elegem volt, de legalább biztosra mentem: úgy gondoltam, ezek után rajtam nem foghatnak ki.

A sors fintora, hogy mégis sikerült nekik. Az első szigorlati alkalomra csak 13-an merészkedtünk el, helyet foglaltunk a gépteremben, elkezdtük írni a tesztet. Vicces, hogy éppen Lili mellé kerültem, még segíteni is tudtunk egymásnak. A tesztem 4-es lett, ami lehetett volna jobb is, de semmi vész. Megkaptam az esszékérdést - és csak lestem. Ugyanis egy olyan olvasmányra kérdezett rá, ami nem is szerepelt a kiadott tételsorban. A feladatom az volt, hogy írjam le, milyen folyamatok vezetnek Habermas szerint a nyilvánosság kiüresedéséhez. A tételsorban viszont egy olyan szövegrészlet szerepelt Habermasról, ami a nyilvánosság kialakulásáról szól (a kiüresedés a mű későbbi fejezeteiben szerepelt csak). Kútfőből, szomszédoktól, régi emlékek alapján sikerült kiizzadni magamból egy nem egészen egyoldalnyi esszét, azt is másfeles sorközzel. Éreztem, hogy ez bizony nem jött össze. Pár nap múlva megkaptam a jegyemet is: 3-as lett a szigorlatom.

Semmi vész, gondoltam, bizonyára félreértés történt. Ugyanis hallottam, hogy a szigolati tételek évről évre változnak, és az jutott eszembe, biztos csak elfelejtették a változásokhoz igazítani a kérdéseket. Azonnal írtam egy emailt a felelős tanerőnek, aki egy hét után méltóztatott megdobni a borzasztóan lesújtó válasszal: Igaz, hogy ez a téma nem szerepelt a tételsorban, de attól még illik tudnia annak, aki diplomát szeretne kapni. Ennyi.

Fortyogtam a dühtől. Visszaírtam, de azóta sem kaptam újabb választ, és gyanítom, nem is fogok. Időközben kiderült, hogy a későbbi vizsgázók között is akadt, akit hasonlóan szívattak meg, és mikor szóltak a tanárnak, hogy ilyen téma nem volt a tételek között, annyit felelt csak: "Na ne vicceljen." 
Most készülök írni egy emailt a HÖK-nek, szeretném, hogy rendbe tegyék ezt a dolgot, hogy a jövő generációinak már ne legyen ezzel gondja. Én a magam részéről úgy döntöttem, nem merem bevállali a szóbeli javítást, ki tudja, ott milyen kérdést tesznek fel, és nincs energiám mindent újra átnézni. A szigorlati jegyem beleszámít a diplomajegybe, így hát úgy tűnik, nem sikerül ötössel végeznem, de mindenki azzal nyugtat, ráér a mesterdiplomába a summa cum laude.