2013. december 30., hétfő

My year 2013

Lássuk, hogyan is alakult az idei évem.

Január első napja Amszterdamban talált, méghozzá az Uilenstedén – ugyanis végül összefogtak ellenünk a körülmények, és nem mentünk be a városba. Lássuk be, ócska szilveszter volt, Hannah-val a mai napig röhögünk rajta. Viszont maga a hónap igen lustán telt, mert órát már nem vettem fel. Hazautaztam busszal (!) Orsi szalagavatójára, húgom igazán elbűvölő volt. Hannah-val a hónap végén meglátogattuk Belgiumot: Antwerpent és Bruges-t néztük meg, mindkettő csodás város, és nagyon jó volt együtt utazgatni. Január utolsó napján elhagytam Amszterdamot: az utolsó hetekben buliztunk, barátokkal találkoztunk, várost néztünk és jókat ettünk. Elbúcsúztam Hannah-tól, Danitól, és eljött az ideje, hogy fél év után ismét megtaláljam a helyem itthon.

Februárban munkát kerestem, és hamar találtam is a Republikon Intézetben. Egyébként nem sok említésre méltó történt, pakolással, rokonlátogatással igyekeztem újra beilleszkedni az itthoni létbe.

Márciusban találkoztam végre hosszú idő után volt osztálytársakkal – köztük Gáborral. Dani hazalátogatott négy napra, a nagy remények ellenére sajnos azonban már akkor éreztem, hogy nem igazán volt jó az együttlét. Gergővel tüntettem az Alaptörvény 4. módosítása ellen – hiába. Elkezdtem Kresztanfolyamra járni. Fórumon megszűnt a HV tisztségem, azóta is csak igen ritkán járok fel. Unokatesóimmal és Rothschild Zsuzsival dalokat tanultunk Pészachra – az ünnep idén „fehér” volt, ugyanis havat kaptunk március végén…

Áprilisban Danival Olaszországban voltunk síelni, felavathattam az új lécemet. Sajnos ennek a hétnek a felhőtlenségét már tényleg sok súlyos probléma zavarta meg, de úgy tűnik, ennyi még nem volt elég, hogy meggyőzzön. Sikeresen megcsináltam a KRESZ vizsgát, és bevállaltam azt a borzasztó köptetős munkát a Market Insight-nál. Elmentem a Cambridge szintfelmérőjére, és alaposan beparáztam – úgyhogy gyorsan be is iratkoztam egy vizsgafelkészítő nyelvtanfolyamukra. Dolgoztam a Symában hostessként a Beauty Forumon, ez egy nagyon pozitív élményként maradt meg bennem.

Májusban elkezdtem vezetni tanulni. Orsi és Mimi ballagásán is részt vettem. Betöltöttem a 21-et, ünnepeltem családdal és barátokkal. Kiutaztam Amszterdamba Danihoz, de ez a hét a szakításról szólt, igazi kínszenvedés volt már az utolsó néhány nap… Végül búcsút vettem tőle is és az egész várostól – ezúttal valószínűleg tartósabb időre. A szakítás utáni szomorkodás nem tartott sokáig, most először igazán élveztem, hogy egyedül vagyok. Elfoglaltam magam, sokat olvastam, létre is hoztam a blogomon a Könyvespolc fület.

Júniusban kicsit izgultam, hogy alakul majd a nyaram, nem leszek-e nagyon magányos. Kerestem ugyan munkát, de nem találtam semmit, így a Republikonnál folytattam a gyakornokoskodást, és részem volt egy klassz fókuszcsoportos kutatásban. Hosszú felkészülési időszak után megvolt a nyelvvizsgám írásbeli, majd szóbeli része is, és szerencsére mindkettő jól sikerült. A hónap végén elmentem a gimis vízitúrára volt osztálytársakkal. Fantasztikus volt a hangulat, nagyon jól éreztem magam, és nem utolsó sorban itt ismertem meg Bálintot, aki elég hamar elbizonytalanított abban, hogy valóban szingli szeretnék-e maradni…

Júliusban Szahar Izraelbe utazott, hogy katona legyen – családi-baráti lakomával búcsúztattuk el. Részt vettem az évfolyamom diplomaosztóján, utána pedig felvonultam életem első – de biztosan nem utolsó! – Budapest Pride-ján. A BK-sokkal meglátogattuk a székesfehérvári Bory várat. Lakijani intenzív tánchetet tartott, amit nagyon élveztem – meglepő, mennyit tud az ember fejlődni alig néhány nap alatt. Bálinttal elkezdtünk beszélgetni, majd találkoztunk, július 13.-án pedig az első csók is elcsattant. Ezzel kényelmes szingli életem fenekestül felfordult, egymást érték a spontán összejövetelek, esti iszogatások, hirtelen rengeteg új embert ismertem meg, ami elég új élmény volt.  Három napot Balatonszemesen töltöttünk Nándiék lepukkant nyaralójában. A hónap végén a családdal Balatonboglárra utaztunk, kellemes kirándulós, napozós, pancsolós napokat töltöttünk együtt. Erre többek között azért is volt szükség, mert…

augusztus 5.-én Orsi három nagy bőrönddel Izraelbe utazott. Sokáig rágódott, távozása az egész családot megviselte, bizony nem is igazán szoktuk meg a hiányát. Másnap elutaztam a Varázslatos Táborba, ahol tíz napot töltöttem, és egyszerűen imádtam! Augusztusban voltunk Rothschild Zsuzsi esküvőjén is, igaz, csúfosan késtünk. A hónap végén Hannah és barátja, Mathias Budapestre jöttek négy napra, megnéztük együtt a várost, a romkocsmákat, és megismerték Bálintot is. Töltöttem pár napot Balatonszéplakon a Wednesday Crew-val, még mindig kicsit félve, bizonytalanul a sok új arc között. Megnéztük az Arénában Alföldi rendezésében az István a királyt.

Szeptemberben ünnepeltük a Rosh Hashanát a Barukh családnál. Újra elkezdődött az egyetem. Dolgoztam a Gurunál és a Market Insightnál. A himpellérekkel néhányszor kirándulni mentünk. Elkezdtem autogén tréningezni. Megbuktam az első forgalmi vizsgámon. Kint voltam a Nagykovácsi Síiskola nyílt napján, azt hiszem, Bálint ott lopta be magát igazán a szívembe J

Októberben beindult a ruhatárszezon a Symában, azóta is rendszeresen dolgozom ott rendezvényeken. Bálinttal megnéztük a Thália Színházban A férfiagyat. Némi stresszelés és konzultálás után szakdolgozati témát választottam. 23-án a családdal Ipolytarnócra látogattunk. A hónap utolsó napján sikeresen letettem a forgalmi –és elsősegély vizsgát is.

Novemberben meglátogatott minket Ariel és Alex Izraelből. Egy spontán akció következményeként tíz napot töltöttem Lengyelországban a Break your barriers programban. Nagyapa elhunyt.


Decemberben volt nagyapa temetése Balkányban, erre az alkalomra Orsi is hazautazott hozzánk. Volt néhány vizsgám, és elkezdtem a karácsonyra is hangolódni: voltam Bagolykő karácsonyon, aztán persze ünnepeltünk családdal. Holnap pedig szilveszter!

Korábban már említettem, hogy összességében egy rendhagyó évet hagyok magam mögött, amiben nem igazán találtam a helyem. Sok új dologba fogtam bele, sok nagyobb megmérettetésem volt. Munka téren nem voltam igazán sikeres, hiába jelentkeztem sok helyre, semmi nem jött be igazán. Nagy mázlim van, hogy tudok menni a Syma rendezvényeire, de gondolkodom azon is, hogy kéne valami fix állás a következő félévre, hisz talán az egyetem mellé is be tudna most férni. A Republikonos gyakornokságom szintén meghatározó, úgy érzem, formálta kicsit a politikai gondolkodásomat. 
Örülök, hogy elkezdtem autogén tréningezni, a tanfolyamnak februárra vége lesz, de persze a gyakorlatot már önállóan is végezheti az ember. Én bárkinek jó szívvel ajánlom, úgy érzem, egyáltalán nem volt haszontalan. 
Nagy változás a családi életben, hogy Orsi Izraelbe költözött. Időbe telt, míg teljesen birtokba vettem a szobánkat. Most már azt hiszem, egészen megszoktam, hogy nincs itt, de persze mikor hazalátogatott, annak nagyon örültem!
Furcsa volt az évet végignézve ráébredni, hogy az első felében még Dani barátnője voltam. Az a helyzet, hogy az egész olyan rettenetesen sült el végül, hogy tulajdonképpen szégyellem magam, amiért egyáltalán kapcsolatban voltunk, és igyekszem minden erőmmel elfelejteni, de persze ez már mindig itt marad az életem szégyenfoltjaként. Mindegy, ez is egy tapasztalat volt, de remélem, soha többet nem kell foglalkoznom vele!
Különös ez az egész, hogy nem sokkal később megismertem Bálintot, valahogy nem mindig tudom hova tenni. Annyira elhatároztam, hogy most ideje kicsit egyedül lennem, hogy sokat gondolkodtam azon, nem volt-e hiba újra kapcsolatba lépni. Gyötörtek is bizonytalanságok, kétségek, idő volt míg jobban megismertük egymást, és persze ez a folyamat most is tart, mert néhány dologban eléggé különbözünk, és ezt meg kellett szoknom, el kellett fogadnom. Viszont most nagyon jól megvagyunk és én nagyon boldog vagyok, hogy mellette lehetek, úgyhogy remélem, a következő év szerencsés lesz kettőnkre nézve is. :)
Bálintnak is köszönhető, hogy élek némi társasági életet. Rengeteg új embert ismertem meg, akikkel általában jól érzem magam, és örülök annak is, hogy több időt töltök Gáborral, Tacsival, és Dokival, akit szintén csak idén ismertem meg. O.o
2014-re nincs más tervem, mint hogy megőrizzem, ami idén jó volt, és kijavítsam, ami kevésbé volt jó. És persze: teljes gőzzel előre!

Boldog új évet nektek blogolvasók, tartsatok velem jövőre is! ^^

2013. december 29., vasárnap

Idén is jót karácsonyoztunk

Túl vagyunk a karácsonyi időszakon, ripsz-ropsz elröppent az egész! Érdekes, évek óta nem vártam ennyire a karácsonyt, amióta egyetemista vagyok, sajnos kérlelhetetlenül összefonódott a vizsgaidőszakkal, és az ajándékok és mézeskalácsok felhőtlen örömébe a könyvtárazás és tanulás stressze keveredett. Idén nem tudom miért volt más, de valahogy újra izgatottan vártam az ünnepeket, 24.-én is lelkesen takarítottam, díszítettem a fát, kreatívkodtam. Az esténk jól sikerült, még az sem szegte kedvünket igazán, hogy Orsi nem volt velünk. Ő egyébként nagyon klassz ajándékokat küldött a család minden tagjának, én egy baglyos só -és borsszórót kaptam tőle, azzal az üzenettel, hogy most ez talán még csak a gyűjteményembe kerül, de egyszer majd a lakásom fontos darabja lesz. Újabb ok a költözésre... 
Kaptam még sok klassz dolgot, könyveket, nyakláncokat, és kiegészítő kártyát a Dixithez, ami ugyanolyan gyönyörű, mint megszoktuk, és rögtön ki is próbáltuk a karácsonyi vacsora után. Apropó, vacsi! Anyu idén is kitett magáért, mazsolás borlevest, narancsos kacsasültet és hercegnő burgonyát ettünk, utána pedig bejglit és aszalt gyümölcsöket minden mennyiségben. Petra a családi hangulatot erősítendő, úgy döntött, a szobámban fog aludni, és bevackolta magát Orsi ágyába az újonnan kapott Minion plüssel.

25.-én délelőtt átjött hozzám Bálint, és már csak azért is meghatott, mert igaz, hogy este sokáig lumpolt, de mégis felkelt korán a kedvemért. :) Mi is karácsonyoztunk, kaptam tőle egy baglyos párnát, amit be lehet tenni a mikróba, és utána melegíti az ember pociját. Jockynak neveztük el. Ezen kívül annyit áradoztam Bálintnak arról, hogy mennyire szeretem a Bombardino-t, hogy hozott azt is nekem egy üveggel Olaszországból. Anyu nagy sikerként könyvelte el, hogy Bálint többször repetázott a burgonyabundában sült tengeri halból, pedig állítása szerint nem is szereti a halat. Délután a már megszokott módon Zsuzsa nagyihoz mentünk, ünnepeltünk az unokatesókkal. Kaptam jó kis pulcsit, pizsit, meg egy csíptetős lámpát az ebook olvasómra :) Ez jól fog jönni, régebben is többször hiányoltam már. 

26.-án Magdolnagyit látogattuk meg délután, ez már nyugisabb ünneplés volt. Furcsa volt, hogy nem volt ott nagyapa. 

Lassan ideje újra foglalkoznom a tanulnivalóval, megnézni, mi fán is terem az a szigorlat. Közben néha dolgozok a Symában, találkozom Bálinttal, és Shizuval is összefutottunk már, megnéztük az új Disney-mesét, a Jégvarázst moziban, és nagyon-nagyon tetszett nekem! *.* kíváncsian várom, hogy alakul majd a szilveszterünk. Mivel senki sem tervez semmit, és mindenki őrült spontán, egy kicsit tartok a dologtól, de majd meglátjuk, mi sül ki belőle. 

2013. december 15., vasárnap

Három cél

Tavaly tavasszal, mikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az Erasmus-félévem miatt egy évet csúszni fogok az egyetemeb, és emiatt egy félévre passzívra kerülök, három célt fogalmaztam meg, amit el szeretnék érni ebben az időszakban (hogy hasznosan töltsem el az időmet így is, hogy nem járok suliba).

Az első egy gyakornoki állás volt, amit a Republikon Intézetben szereztem meg. Február elején kezdtem náluk dolgozni, heti három napban, politikai elemző gyakornokként. A munkának voltak izgalmas és kevésbé érdekes részei is, de szerettem a légkört, szerettem az új tapasztalatokat, és szerettem, hogy éreztették, jó a munkám, és valóban szükség van rám. Ezért, mivel nem volt túl sok dolgom, a három hónap lejárta után is ott maradtam náluk, és egészen a szeptemberi tanévkezdésig be-bejártam az Intézetbe. A kapcsolatom velük most sem szakadt meg: tudatosan nézem, olvasom az írásaikat, voltam segíteni konferencián és elmentem a szülinapi partijukra is, és a hatás nem is maradt el: nemrég hívtak, vegyek részt egy külföldi workshopon szervezőként. Ez sajnos végül elmaradt, de jól esik számomra, hogy bár már nem dolgozom náluk, továbbra sem felejtettek el, számítanak rám, és ha úgy adódik, előhúznak a kalapjukból, mint nyuszit. Szeretném, ha ez még sokáig így lenne!

A második az angol emelt szintű nyelvvizsga bizonyítvány megszerzése volt, amit bevallom, próbáltam húzni-halasztani, nem is voltam biztos benne, valóban szükségem van-e rá, abban meg főképp nem, hogy valóban a Cambridge-nek futnék-e neki. Igazából féltem tőle, ennyi volt az egész, de végül bevállaltam, nekifogtam, gyakoroltam, eljártam központi felkészítésre és magánórákra is, és végül júniusban sikeresen letettem a nyelvvizsgát - olyannyira jól ment, hogy nem is C1, hanem C2 szintet értem el. Ennek nagyon örülök, mert büszkeséggel tölt el a dolog, és megnyugtató, hogy életem végéig meglobogtathatom bárki orra előtt a bizonyítványom. Tény viszont, hogy más a valós nyelvtudás és más a vizsgateljesítmény - valójában úgy gondolom, hogy bár tényleg jól tudok angolul, egyszerűen csak sikeresen gyakoroltam be a típusfeladatokat és szerencsém is volt, de a nyelvtudásom közel sincs profi szinten. Most olvasással és filmezéssel igyekszem magam szinten tartani. És néha angolul gondolkodom, általában akkor, ha valami olyan kényes témán kattogok, amin magyarul nehezebb lenne. 

A harmadik célom a jogosítvány megszerzése volt, és ez az, amiért ez a bejegyzés csak most születik meg: a nevezetes okmányt ugyanis csak néhány napja kaptam kézhez, annak ellenére, hogy a megszerzéséhez szükséges procedúrának márciusban vágtam neki. Kresztanfolyam és kreszvizsga után május 2.-án volt az első vezetésórám, és bizony nem keveset szenvedtem, mire eljutottam odáig, hogy magabiztosan, szabályosan kezeljem az autót. A nyaralások, egyetem és az új jogszabályok bevezetése miatt a forgalmi vizsgám egyre csak húzódott, az elsőn ráadásul meg is buktam. Másodjára mentem át Halloween napján, és még aznap délután sikeresen levizsgáztam elsősegélynyújtásból is. Így hát most itt vagyok, vezetői engedéllyel a zsebemben, de bevallom, nagyon félek. Másfél hónapja nem vezettem, és hát akkor sem voltam valami ügyes - de akkor legalább mellettem ült az oktatóm, és tudtam, hogy rátapos a fékre, ha kell. Mihez kezdek most egyedül? :S

Annak ellenére, hogy ez a három pont nagyon szépen néz ki így felsorolva (a CV-mben is) azért furcsa volt nekem ez az év. Próbáltam nem vesztegetni az időmet, nem is ültem itthon karba tett kézzel, de mégis, a megszokott kerékvágásból kizökkentem: hiszem hatéves korom óta iskolába jártam, most szakadt meg először ez az életmód... Hiába járok szeptembertől ismét az ELTÉre, érzem, hogy ellustultam, elszoktam a tanulástól, az órák sem lelkesítenek annyira, mint régebben. Kicsit úgy érzem, ez egyfajta töltelék-év volt, és sokat várok a következőtől. De erről majd bővebben a szilveszteri bejegyzésben! ;)

2013. december 10., kedd

Orsi nálunk, Orsi nálunk!

Nos, éppenséggel már pont nincs itthon Orsi, mert tegnap délután hazarepült. De előtte itt volt több mint három teljes napig! Az a szomorú, hogy sajnos keveset láttam. Mikor ő ért rá, én dolgoztam, mikor én voltam itthon, ő ment el barátokkal találkozni. De amikor mindenki itthon volt, majdnem olyan volt, mint régen. Az a helyzet, hogy úgy érzem, a hiánya nagyon érződik a családon, hiába ment el több hónapja, valahogy nem szoktuk meg, nem ugyanolyan itthon lenni. Most hogy elment, megint nagyon hiányzik.
Vasárnap este együtt sütöttünk mézeskalácsot, és mikor nem voltam itthon, akkor is sok mindent csinált a család, be is linkelem, mit blogolt apu, ezen is csak hüppögni lehet. Sajnálom, hogy külön töltjük a karácsonyt. Mikor hajnalban hazajöttem a Symából, ő pedig itt szuszogott a szobában, teljesen úgy éreztem magam, mint egy karácsonyi estén, amikor sokáig fent maradunk. Egyébként is nagyon ünnepi hangulat van már itthon, kitettük a fényeket, az összes kis dekorációs bigyó ott lóg a nappaliban. Az a jó, hogy Orsi jól érzi magát Izraelben, szorgalmasan tanul és vannak barátai, pólóban szaladgál míg én itt dupla pulóverréteggel is vacogok, és különben is, nyárra azt tervezem hogy legalább egy hónapra beveszem magam hozzá. 

Nagyapa nyugodni tért

December hatodikán, éppen Mikuláskor helyeztük örök nyugalomra nagyapát, kérésére szülőfalujában, Balkányban, a szülei sírjában. Balkány Szabolcs megyében van, mostanra várossá lett, korábban már jártunk ott a családdal, nagyapa szülőházát is láttuk. Hajnalok hajnalán indultunk itthonról kocsival, az út nagy részét át is aludtam, de mikor felébredtem, örömmel láttam, hogy havas odakint a táj. Hideg volt, de nem volt rossz az idő, kellemesen sütött a nap, mintha nagyapa rendezte volna el nekünk. Mi kicsit korábban értünk a temetőbe, a kapu előtt lófráltam, hogy elsőként találkozzam a rokonokkal, és ne halljam a ravatalozóból kiszűrődő rémes gyászzenét. A temetés szűk családi körben zajlott, találkozhattam nagynénémmel, unokatesóimmal, akiket egyébként ritkán látok, és akadt pár olyan rokon, unokatestvér, akiket nem is igazán ismertem. Nagyi szerint nagyapa utolsó jó cselekedete az volt, hogy hazahozta Orsit, aki eljött a temetésre Szaharral - ha nincs ez a szomorú esemény, talán nyárig nem is találkoztunk volna.

Nagyapát pap temette, ami nem teljesen illett a képbe, lévén nagyapa nem is volt vallásos; és különben is jobb szeretem, ha egy temetésen az elhunytról esik szó, és nem az Isten dicsőségéről, de azért szép volt a beszéd. A temetést követő halotti toron Zsuzsi olvasta fel azt a levelet, amit a gegesi lelkész írt hozzánk (Geges nagyapa apukájának szülőfaluja, Erdélyben található, és nagyapa mindig ápolta az ottaniakkal a kapcsolatot). Az a beszéd volt igazán szép.

Amit igazán sajnálok, hogy nagyon régen láttam nagyapát utoljára. A halála előtt pár nappal beszéltünk telefonon, akkor kérte, hogy látogassam meg őket, terveztem is, hogy felugrok a következő héten. Viszont örülök, hogy elolvastam a nyáron az önéletrajzát, és arról beszélgettünk egy kicsit. Nagyapa annyi mindent tett, amire büszke lehetek, annyira aktív és gazdag élete volt, hogy biztos vagyok benne, hogy ezek után nyugodtan pihenhet.

Apu is fortyogott utólag, hogy hogy is van ez a mennyországgal, amiről a pap beszélt, ő ugyan el nem hiszi, hogy halálunk után a felhőkön ülünk és zengedezzük a zsolozsmákat az Úr tiszteletére! Ha az a kérdés, én mit gondolok, inkább beteszem ide ezt a verset:

Mary Elizabeth Frye: Ne jöjj el sírva síromig

Ne jöjj el sírva síromig, 
Nem fekszem itt, nem alszom itt; 
Ezer fúvó szélben lakom 
Gyémánt vagyok fénylő havon, 
Érő kalászon nyári napfény, 
Szelíd esőcske őszi estén, 
Ott vagyok a reggeli csendben, 
A könnyed napi sietségben, 
Fejed fölött körző madár, 
Csillagfény sötét éjszakán, 
Nyíló virág szirma vagyok, 
Néma csendben nálad lakok 
A daloló madár vagyok, 
S minden neked kedves dolog… 

Síromnál sírva meg ne állj; 
Nem vagyok ott, nincs is halál.

2013. december 2., hétfő

Besűrűsödve

Ránk köszöntött a december, nyakunkon a karácsony, ami számomra sajnos évek óta már nem csak a felhőtlen örömöt, hanem a vizsgaidőszakot is jelenti: így van ez most is, a tanulnivalók, beadandók egyre nagyobb rémeknek tűnnek, miközben sok időmet lefoglalja a Symában való ruhatározás (amit továbbra is egészen élvezek, főleg, ha Alon, Mimi és Dóri is ott vannak). A hétvégén drága idősebbik húgom is tiszteletét teszi nálunk - sajnos egy szomorú esemény miatt, de biztos vagyok benne, hogy viszontlátni őt azért mégis örömteli lesz, és nem tanulni fogok, amíg itt van nálunk. A tél ezen kívül annak az ideje, hogy eldöntsem, hol szeretnék továbbtanulni és beadjam a jelentkezéseimet. Ó, jaj! Oly kevés az idő és oly sok a tennivaló!!!


A nők ingyenjegyéről

Igazán nem gondoltam, hogy blogbejegyzést fogok írni erről, de a híren (azon, hogy Teczár Szilárd beadványának köszönhetően az EBH megtiltotta, hogy a Doboz eltérő belépőjegy-árakat szabjon ki férfiakra és nőkre) annyira indokolatlanul sokat csámcsognak hetek óta, hogy úgy éreztem, valamit nekem is írnom kell erről.

Az a helyzet, hogy engem teljesen meglepett, hogy nem csak úgy általában a magyar társadalmat, de a saját ismerőseimet, sőt, a saját szakmám tagjait is mennyire megosztja ez a kérdés. Annyira eltérő véleményeket, annyira meglepő indokokat hallottam, hogy csak kapkodtam a fejem a Szilárd fejéhez vagdalt vádakon, ugyanis számomra a kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy az ő pártján állok.

Mikor beadta az indítványát (mikor is? nem emlékszem, régen volt) akkor úgy fogadtam a hírt: végre valaki! Nekem ugyanis sosem volt szimpatikus ez a rendszer. Viszont mivel szórakozóhelyre évek óta be sem tettem a lábam, ezért a dolog úgyszólván egyáltalán nem érint. Arra viszont nagyon jól emlékszem, hogy mikor 17 éves korom körül el-ellátogattam ilyen helyekre, furcsa érzéseket keltett bennem ez a jegyszedési gyakorlat. Bár akkor még nem igazán gondolkodtam diszkriminációról és egyenjogúságról, nem teljesen értettem, hogy is van az, hogy valaki pusztán a neme miatt többet vagy kevesebbet fizet, és számomra mindig egyértelmű volt, hogy a nőknek azért ingyenes a belépés, hogy nehogy előálljon az a helyzet, hogy a sok férfinak nem jut elég préda. Nem tudom, valóban igaz-e, hogy ha egy buli fizetős lenne, a nők kevésbé látogatnák (szerintem nem O.o) de a lényeg, hogy erről a gyakorlatról nekem soha nem a lovagiasság jutott eszembe, hanem a szexizmus (nahát, ezt a szót a helyesírás-ellenőrző aláhúzza pirossal, mi a tök. O.o). És - meglehetősen naivan - azt hittem, ez teljesen egyértelmű, és mások is így látják. Most, hogy tapasztalom, hogy sokan nem így látják, már mégsem vagyok annyira biztos abban, hogy ez egyértelmű. Én mindenesetre tudom, hol állok a vitában (bár remélem, hogy lassan lecseng ez a téma, mert kezd nagyon lerágott csont lenni). 

Még annyit megemlítek, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy személyes is ismerem Szilárdot, ugyanis az évfolyamtársam volt, és egy csapatban voltunk a gólyatárborban. Bárkinek állíthatom, hogy nem meleg (a barátnőjével ugyan csak egyszer találkoztam, de nagyon megmaradt bennem, mennyire kiütötte magát a gólyatábor afteren). És bár tényleg ennél jobban nem ismerem, de az órákon mindig izgett-mozgott, hozzászólt, jelentkezett, emellett újságíróként tevékenykedett, és úgy általában egy olyan ember benyomását keltette bennem, aki tényleg határozott értékrenddel bír, és az általa fontosnak gondolt ügyekért áll ki - és cseppet sem az "egy perc hírnév" hajtja. Nem igazán megvédeni akartam őt, ha valakinek most így jött le - inkább mókás úgy végigkövetni a hírfolyamot, hogy kicsit közelebbről is ismerem őt. Mintha egy kicsit büszke lennék rá, bár kétlem, hogy valaha öt szónál többet váltottunk volna. :D