2013. szeptember 29., vasárnap

~


Ismét túra

A múltkori kis túracsapat ismét összeállt, ezúttal "Retro-túrán" vettünk részt, tulajdonképpen pontosan ugyanott, ahol egy hete voltunk. Így talán nem is volt annyira élvezetes a dolog, hasonló útvonalakat jártunk be, de legalább nem tévedtünk el (vagy legalábbis nem annyira). Kicsit kevesebbet gyalogoltunk, úgyhogy nem pusztultam el a végére. Nagyon vidáman meneteltünk, főleg ha szólt a goa, akkor voltunk igazán megállíthatatlanok, bár volt, aki szerint nem kellett volna állatként viselkednünk attól függetlenül, hogy az állatok lakhelyén voltunk. Pedig nem is voltunk állatok, csak különösen jól éreztük magunkat, szerintem én nagyon sok ideje nem nevettem ennyit, de ez eléggé elkerülhetetlen, ha Tacsi van a láthatáron. :) A túra végén kaptunk kitűzőt, oklevelet, sőt, mivel jótékonysági rendezvény volt, még egyéb ajándékokat is ránk sóztak, én sampont kaptam (annyi csak a baj vele, hogy festett hajra jó) a fiúk meg Bódi Sylvi naptárakat, amiket maga a művésznő dedikált, bár utólag főleg Tacsi képtelen volt elhinni, hogy az a csaj aki aláírt nekik tényleg az, aki a képeken szerepel. 

Szeptemberi sí

Ahogyan azt már korábban írtam (írtam?) Bálint síoktatóként dolgozik, gyerekeket tanít egy síiskolában októbertől áprilisig. Holnap már kezdődik is az új szezon, ezért most szombaton volt náluk egy nyílt nap, amire én is elnéztem. Kibumliztam Nagykovácsiba, és megnéztem, hogy is néz ki ez az egész. Azért jópofa, mert a fickó akié a síiskola, végül is a saját kertjét fedte le műanyag pályával, nagyon tutin meg van csinálva, vannak kapuk, kötélfelvonó, minden, ami kell. Mellette a kert is nagyon szépen rendben van tartva, sziklák, növények, lépcső, óriási trambulin. És persze a ház se semmi, hatalmas és nagyon szép. Úgyhogy alapból nagyon jó hangulata volt az egésznek, de a nyílt nap alkalmából tele volt még szülőkkel, gyerekekkel, padokkal, zsíros kenyerekkel, miközben szólt a Petőfi rádió. Azt hittem unatkozni fogok, de szinte bele sem pillantottam a könyvembe, csak ültem az egyik padon, és néztem, hogyan foglalkozik Bálint a gyerekekkel. Most még nem volt igazi oktatás, mindenki szabadon síelt, csak a kezdőkre kellett figyelni - Bálint segített nekik feltotyogni egy darabig, onnan pedig lecsúsztak, és néha tartotta a feneküket, ha nagyon hátra akartak esni. Nagyon édesen csinálta, és baromi jól állt neki ez az egész, úgyhogy teljesen meghatódtam, miközben néztem. És annak is örülök, hogy bemutatott Lélnek meg Lucának meg a lányaiknak, mind nagyon aranyosak voltak. Igazából nem is akadtam ki annyira attól a sok gyerektől, lehet fejlődöm :) Kaptam finom ebédet, délután együtt ugráltam az ikrekkel, egyébként nézelődtem, olvastam és élveztem a gyönyörű időt. Én is kaptam bakancsot meg lécet a lábamra, hogy kipróbáljam a pályát, de csak párszor csúsztam le aztán ismét elbújtam, őszintén szólva nagyon nem szeretem ha mások nézik ahogy síelek, Bálint meg még ért is hozzá, úgyhogy előtte borzasztó szégyellős vagyok, nem tudom, ezen hogy fogom túltenni magam. :S
Estére már majd megfagytam, mert Nagykovácsiban jóval hidegebb van, mint Budapesten. A fiúk elpakoltak, hazavittek kocsival, de megvártak a ház előtt, amíg fent átöltöztem, összeszedtem a cuccom, és már mentünk is át Bálintékhoz. Ott aludtam, mert ma kirándultunk! :)

2013. szeptember 27., péntek

Kudarcos nap

Na, nem sikerült valami jól ez a tegnap. Az első persze a vizsga volt, de délután állásinterjúra mentem. Na jó, annyira nem volt komoly, Az Universitas iskolaszövetkezeten keresztül lehetett mozis munkára jelentkezni. Már egészen megörültem a lehetőségnek, és majdhogynem készpénznek vettem, hogy ha jelentkezem és elmegyek a tájékoztatóra, akkor fel is vesznek. Valahogy nem számoltam azzal, hogy a tájékoztatón 25 ember meg fog jelenni, akik mind átjönnek az Aréna Plázába, ahol mindenkivel beszélgetnek 5 percig, és az alapján majd eldöntik, jó-e nekik vagy sem. Este egy darabig vártam, vártam a hívást vagy az SMS-t, de nem jött semmi, úgyhogy én most kiszelektálódtam. :/ 

Idegesítő, mert az a helyzet, hogy a Gurusok végül szóltak, hogy ha nem tudok elég napot vállalni, akkor ne is menjek, úgyhogy úgy néz ki, ez ennyi volt. A Market Insight-nál, ahol tavasszal a köptetős kutatásban segítettem, most megint van kérdőívezés egy teljesen ostoba témában, mezőgazdászokat kell megkérdezni, hogy milyen talajfertőtlenítőket és csávázószereket használnak. Úgyhogy hétköznap oda mászkálok a szabadidőmben, de az is teljesen káoszos, és nem is kifejezetten kifizetődő. Mivel elkezdődött a Symában a ruhatározós szezon, úgy néz ki, a jövő hétvégémet ott töltöm a Hangfoglaláson. De tök zűrös így össze-vissza alkalmi melókat hajkurászni. A napjaim teljesen rendszertelenek, Bálintot csak esténként látom, ami gyakran azt jelenti hogy a szüleim még este se látnak. És én nem igazán tudok ilyen kaotikus életet élni. :/

2013. szeptember 26., csütörtök

Nyüny

Nemrég értem haza az első forgalmi vizsgámról, ahol sajnos megbuktam :( Az egész alig tartott tíz percig, mert már az elején elrobogtam egy jobbkezes utca mellett, anélkül hogy egyáltalán feltűnt volna. Tényleg az a szívás az egészben, hogy egyáltalán észre sem vettem, hogy van ott bármi, amire figyelnem kéne, pedig ezt az útvonalat is többször bejártuk már. Teljesen meglepődtem, mikor közölték, hogy vége, mert egyébként nagyon szépen mentem, és még nyugodt is voltam, semmiféle remegés meg stressz nem volt bennem. Na mindegy, lehet újra próbálkozni...

Ez súlyos hibának számít egyébként, úgyhogy annak ellenére nem engedtek át, hogy leperkáltam 30 000 Ft kenőpénzt. Tegnap már az is sokként ért, hogy a szokásos 20 000 helyett (amit mindenhonnan hallottam) itt 30 a tarifa. Nagyon nem szívesen adtam ki sem én, sem anyuék, és pláne most, hogy az új vizsgáért megint 11 000-t fizetek, nem tudom, megéri-e megint átnyújtani azt a borítékot. Fogalmam sincs, hogyan jönnék ki jobban hosszútávon. Igazából azért is voltam nyugodtabb, mert már tényleg egész jól vezetek - elég csúnya hogy most ez a jobbkezes becsúszott, de ettől eltekintve tényleg úgy érzem, hogy abszolút alkalmas lennék arra, hogy kieresszenek a forgalomba. Csak azt nem szeretném, hogy tényleg rosszindulatból, apróságok, ügyetlenségek miatt végül közöljék, hogy köszönik szépen, jöjjek újra, ha esetleg nem fizetnék... :/ Mert persze én is úgy indultam neki ennek az egésznek, hogy a korrupció gusztustalan dolog, nem pont én leszek az, aki fenntartja ezt a rendszert. Hanem majd ügyes leszek annyira, hogy ne köthessenek belém. Csak persze mostanra kiderült, hogy ahhoz, hogy annyira ügyes legyek, hogy ne köthessenek belém, szerintem évek óta vezetnem kéne. Még így is, hogy rengeteg pótórát vettem, sok gyakorlásra szorulok, és nem azért, mert béna vagyok (tényleg így gondolom) hanem mert a vezetés annyira nehéz és összetett dolog, hogy sok idő kell, mire az ember ráérez. Úgyhogy ha rosszindulatúak, és meg akarnak a buktatni, akkor fognak rá találni okot, hogy megtehessék, én pedig persze meg szeretnék tenni mindent azért, hogy ezt elkerüljem. :(

Csak túl akartam már lenni az egészen. Hogy ne kelljen több időt rászánni, ne kelljen többet fizetni. Tök régóta húzódik, és most suliba járok, dolgoznék. Idegesít egyszerűen, hogy nem sikerült most ennek a végére pontot tenni. Persze a bukás ténye is bánt, azt hiszem soha életemben nem buktam meg még sehol. Az persze vigasztal, hogy ez teljesen normális, és a többséget legalább egyszer meghúzzák, de akkor is vacak érzés. 

2013. szeptember 23., hétfő

Aktív hétvége

Szombaton teljesítménytúráztunk. Tulajdonképpen az előző hétvégére terveztük, de akkor szakadt az eső, de úgy tűnik, a Teljesítménytúrázók Társaságának honlapján minden hétre akad egy túra, úgyhogy nem volt nehéz bepótolni a kimaradt kirándulást. Öten mentünk, Doki, Tacsi, Gábor, Bálint és én. Normafáról indultunk, a 20 km-es távot 5 óra alatt kellett volna teljesíteni. Már az indulásnál késtünk, aztán rossz irányba indultunk el, végül még egy csomószor eltévedtünk, mert nem figyeltük eléggé, merre is halad a turistaút. Így aztán jó sok időt vesztettünk, bár a fiúk komoly tempót diktáltak, én általában leghátul loholtam, de azért mindig volt pár kedves személy aki lemaradt velem beszélgetni. Ugyan némi késéssel érkeztünk be, de kaptunk oklevelet, kitűzőt és zsíros kenyeret is. Őszintén szólva meglepődtem, mennyire kifárasztott ez a 20 km, a végére mindenhol fájt a lábam, alig volt kedvem vonszolni magam. A srácok még felmentek Tacsihoz, de én inkább hazamentem pihizni. A túra egyébként nagyon jó hangulatú volt, és lehet, hogy megpróbáljuk ezeket a kirándulásokat kicsit rendszeresebbé tenni. :)

Tegnap Angyalira mentünk ki, hogy kicsit kihasználjuk a vénasszonyok nyarát. Odafele megálltunk egy kertészetben, és vettünk mindenféle növényt, így kivételesen én sem pihenhettem egész nap a nyugágyon, ugyanis munkára fogtak. Összeszedtem és kiválogattam a lehullott almákat, aztán pedig ültettem: gödröket ástam, locsolgattam. A szép virágok mellett két ribizlibokrunk is lett, remélem, hoznak is gyümölcsöt jövőre. :)

A kirándulás borzasztó izomlázzal járt ám! Valószínűleg a sok emelkedőtől és lépcsőtől, rettenetesen fájnak a farpofáim. Azt hittem mára jobb lesz, de ugyanolyan szörnyű, mint tegnap volt. Örülök, hogy tudok járni. :D

2013. szeptember 22., vasárnap

Az exek árnyéka

A monopol kapcsolatok természetéből következik, hogy mindenki, aki előttem volt, és mindenki, aki utánam jön, problémát jelent. Ezzel az érzéssel egyszerűen nem lehet mit kezdeni, mert annyira zsigeri, hogy úgyszólván nem is vagyok rá befolyással. Azt a csajt, akivel utánam az exem összejön, egyszerűen nem lehet kedvelni. Nagyon rossz, de ugyanakkor teljesen normális, hogy elsőként a hibákat kezdi kutatni benne az ember, aztán felsóhajt, hogy hál' istennek, annyira azért nem szép, mint én, és hasonlók. Persze ilyenkor mindig tudom, pontosan tudom, hogy ez nagyon negatív, automatikus reakció. Az adott személy valójában nem tehet róla, hogy az a srác, akivel éppen összejött, előtte velem volt, és következésképp ettől a nagyon csúf ténytől eltekintve még lehet egy nagyszerű lány. Csak ezt többnyire úgysem tudom meg, mert igyekszem nem gondolni rá, messziről elkerülöm, és a maximum, amit teszek, hogy nem beszélek róla negatívan, mert ennyi tartás szerencsére még maradt bennem. Viszont a káröröm ronda érzése megkörnyékez: Haha! A ti kapcsolatok nem lehet olyan jó, mint a miénk volt!

Egészen eddig viszont még nem állt elő az a szintén nagyon kellemetlen helyzet, hogy legyen valaki előttem lévő, akitől tartanom kelljen. Így utólag azt hiszem, hálás lehetek, hogy ez mindeddig nem került elő. Egy volt barátnő ugyanis árnyékot tud vetni az egész kapcsolatra, még akkor is, ha tudom, hogy a jelenben már egyáltalán nem jelent problémát. Nem, nem attól félek, hogy felbukkan megint, attól félek, ami a múltban történt: utólag vagyok féltékeny arra, hogy a párom egyszer valakit már nagyon szeretett, és félek attól, hogy ugyanez velem nem fog megtörténni. Előáll az a teljesen nevetséges helyzet, hogy egy múltbéli dolgot próbálok meg legyőzni, mintha árnyékokkal kellene harcolnom, és nem tudok ezektől a negatív érzésektől megszabadulni, miközben pontosan tudom, hogy mennyire gáz és mennyire nem kéne ezzel foglalkoznom. A fenti példát követve: valaki most éppen rajtam röhög (valószínűleg illedelmesen magába fojtva az érzéseit): Haha! A ti kapcsolatotok nem lehet olyan jó, mint a miénk volt!

És attól félek, hogy igaza lesz. Hogy tényleg igaza lesz. 

2013. szeptember 12., csütörtök

Beindult az ősz

A héten elkezdődött az egyetem, de a pontos időbeosztásom még alakul, azért is nem írtam eddig. A tárgyaimról, a félév menetéről időben sikerült tájékozódnom, barátkoztam a Neptunnal is. Persze ahogyan mindig, most sem működött tökéletesen a rendszer: csak idővel töltötték fel a kurzusokat, nem jelentek meg az órák időpontjai, elromlott a tos-honlap. De mégis egészen zökkenőmentesen vészeltem át a tárgyfelvételt, és a Neptun is kegyes volt hozzám, mert egy tárgyamról sem dobott le. Az órarendem barátságos: Kedden egyáltalán nincsen órám, szerdán, csütörtökön és pénteken tíztől kettőig vagyok bent, hétfőn pedig csak kettőkor van órám (mivel a másikra nem kell bejárni). Ez nem valami sok, és még így is megeshet, hogy lusti leszek, és kihagyom az unalmasabb előadásokat. Mivel az előző félévekben túlteljesítettem a mintatantervet, mostanra csak kevés tárgy maradt: az utolsó félévben már csak 4 kurzusom lesz. De két rémisztő szigorlat és egy szakdolgozat is vár rám.
Ami más, hogy új az évfolyamom: az ismerős arcok nagy része lediplomázott. Hiába van szó tömegoktatásról, két év alatt mégis megismertem nagyjából azt a száz embert, akikekkel együtt tanultam, tudtunk beszélgetni, segíteni egymásnak. Most ismét idegenekkel vagyok körülvéve, amit eleinte sajnáltam, de az az igazság, hogy egészen sokan maradtak az évfolyamomból, és a többiek közül is ismerek pár embert - egy közülük éppen Bálint volt barátnője, csak hogy jópofább legyen a dolog. 

Mivel az órarendem szellős, továbbra is munka után nézek. Jelentkeztem a Guruhoz, és azonnal fel is hívtak, szombaton pedig voltam náluk próbanapon. Vegyesek az érzéseim. Pörgős és fárasztó munka - a pultban voltam, palacsintákat tanultam sütni - nem lehet leülni, nincs rendes idő enni, ráadásul egészen furcsa a beosztás: mindegy, hánykor mész be, este 10-ig kell maradni (ami azt jelenti, hogy aki reggel 8-kor nyit, 14 órát robotol!) A munka elvileg beleférne az időmbe, ha egyetem után rögtön átmennék az Allee-ba. Persze nem minden nap vállalnám, de így is eltántorít a késői munka és az, hogy nyolc-tíz órán át talpon kell lenni... És persze a fizetéstől sem lehet elájulni. Viszont finnyás sem szeretnék lenni, nem akarok kényeskedni. Persze még meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok, lesznek még próbanapjaim, míg mindent megtanulok, és eldől, felvesznek-e, és milyen beosztással. Mindenekelőtt pedig nekem kell eldöntenem, tényleg akarom-e ezt a munkát. Nagyon szeretném, ha elmondhatnám, hogy van némi jövedelmem.

Elkezdődött a tánc is, amit nagyon élveztem a nyári intenzív héten, és szerettem volna most ősztől rendszeresen, heti 3-4 alkalommal járni. Munka mellett ez sajnos nem lesz lehetséges... Amiért nagyon fájna a szívem, úgyhogy amíg csak lehet, még eljárok!

Két hét múlva kedd esténként autogén tréningre fogok járni. Ez egy relaxációs technika, amit a pszichiáter javasolt nekem még annó, de csak most jutottam el odáig, hogy jelentkezzek egy csoportba. Beszélgettem a csoportvezetőmmel, aki szimpatikusnak tűnt, és a tréning is érdekesen hangzik. Nem tudom, valóban fogok-e változást tapasztalni, de remélem, nem lesz a tréning hiábavaló.

Amit igazán illene már letudni, az az autóvezetés! Az oktatóm ezen a héten nem ért rá, ezért megint kimaradt egy hét, előtte pedig változások voltak a vizsgára bocsátás feltételeivel kapcsolatban, úgyhogy nem lehetett tudni, végül is vizsgázhatok-e, vagy sem. Ha minden igaz, akkor igen, vizsgázhatok, és erre sor is fog kerülni kb. két hét múlva. Nagyon szeretnék túl lenni az egészen! Persze a vezetésemet továbbra sem nevezném biztosnak, de azért már egészen jól elnavigálok... És nem szeretnék több időt, pénzt és energiát pazarolni az óráimra. Az oktatómmal ugyan összeszoktunk, de sok mindent továbbra sem kedvelek benne - órákra járni például olyan ritkán tudok! Megértem, hogy vannak más tanítványai is, de igazán szoríthatna több helyet nekem, főleg, hogy közel a vizsga időpontja! Orsival az oktatója sokkal többet gyakorolt... Na mindegy, csak remélni tudom, hogy a vizsgát sikeresen le fogjuk tudni bonyolítani...

És persze mindemellett szeretném látni Bálintot, meg némi szociális életet élni. Úgyhogy szükség lesz némi szervezkedésre. :)

2013. szeptember 6., péntek

Manu Chao

Holnap Manu Chao koncert lesz a Parkban, de nem megyek, mert 6000 Ft-os a jegy, pedig már júniusban kinéztem magamnak, hogy ez kihagyhatatlan. Igaz, akkor attól tartottam, hogy nem lesz kivel menjek. A koncert felejtős, pedig most már van kit elrángatnom, és a dolog ezen részének nagyon-nagyon örülök. :)

2013. szeptember 3., kedd

Átok

Átalakultam Péter Fannivá.

Hogyan lehetne megszabadulni ettől az átoktól?