2013. június 30., vasárnap

Gyere valld be, o-ó

Petrával és Orsival meg akartuk ma nézni moziban a Szörny egyetemet, de valami technikai hiba miatt nem tudtak vetíteni. Úgyhogy szomorúan hazajöttünk, és bánatunkban megnéztük a Herkulest.


2013. június 23., vasárnap

Vízitúra!

Csütörtöktől vasárnapig vízitúrán voltam és aaaaaannnyira jó volt! Nem is tudok kellőképpen áradozni róla. Minden évben felmerült már, hogy menjünk nosztalgiázni a gimis "nagyok túrájára", de én eddig sosem mentem - most igen, és nem is bántam meg :) Az osztályból öten mentünk, Gábor, Toma, Peti, Andi és én, és hatodikként csatlakozott Gábor barátja, Bálint is. Mivel az utóbbi hetekben áradt a Duna, a túrát szinte az utolsó pillanatban tették át a Mosoni-Dunáról a Bodrogra. Itt még nem jártunk, úgyhogy új volt az egész. 

Első nap levonatoztunk Sárospatakra, ott kicsit sétáltunk, megnéztük a várat, aztán meg is érkeztünk a kempingbe. Aznap még nem eveztünk, és nem is volt semmi dolgunk. Gábor és Bálint csak este érkeztek meg, úgyhogy addig négyesben múlattuk az időt. Iszonyatos forróság volt, úgyhogy bedőltünk egy árnyékba, és órákon keresztül ki sem mozdultunk onnét. Közben beszéltünk az élet nagy dolgairól, a házasságról, az álomesküvőről és a bizonytalanokról. És persze mindenkinek volt mesélni valója, hiszen egy ideje nem láttuk egymást. Este tábortűz mellett beszélgettünk, megérkeztek Gáborék is. Ez volt az egyetlen sátrazós nap, Andival aludtam együtt, másnap már hétkor felébredtem a napsütésre.

A tábor még nem igazán éledt fel, egyesek viszont nagyon is élénkek voltak: a húgomék, az a 11 ember a 12.b-ből, akik hajnalban értek le Sárospatakra, mert előző nap érettségi bizonyítvány osztásuk volt. Túl voltak az egészen, nem csoda, hogy felszabadult hangulatban emelték a tábor fényét. Lassan felkelt mindenki, a szokásos reggeli lekváros kenyér és nutella (!) után pedig el is indultunk. Nagy hajót kaptunk, egy hétszemélyest. Mivel a Bodrog lassabban folyik, mint a Mosoni, ha nem eveztünk, szinte nem haladtunk semmit, de ez sem tartott vissza attól, hogy arcátlanul lustálkodjunk a hajóban. Gyönyörű idő volt, és mi nem siettünk sehová, igazán nem kellett nagy távolságokat megtennünk. Megálltunk ebédelni, fürödtünk a vízben (bár ez tulajdonképpen tilos) délután pedig megérkeztünk a második szálláshelyünkre, Olaszliszkára. Itt már kaptunk rendes szobát zuhanyzóval - a mókás az egészben az volt, hogy mind a hatan együtt aludtunk, mással sem volt tele a szoba, csak ágyakkal. Vacsora után leültünk a teraszon, és nekiálltunk Munchkinozni. Ez egy kártyajáték, nekem is megvan, de képtelen voltam megérteni a szabályát, pedig annyira nem is bonyolult. Jó volt, csak nehezen lehetett követni, mert túl sokan játszottuk. Mire leszállt az est, megjelentek a 12.-esek, a sörösüvegek és a szúnyogok is. Hajnalig ment a móka, aztán mind kidöglöttünk.

Szombaton szintén nem kapkodtuk el az evezést, órákig áztattuk magunkat a folyóban a csónak mellett. Toma magára húzott egy mentőmellényt, abban lebegett, a fiúk sorra bontották a söröket. Ebéd után elbújt a nap, hűvösebb lett és az eső is esett, de az igazi vihart szerencsére elkerültük. Azért igyekeztünk kicsit tempósabban evezni a szállásunk felé, néha még Gábor is bemártotta a vízbe az evezőjét a nemes cél érdekében. Tokajban kempingeztünk, itt két háromágyas szobát kaptunk, Peti lehetett az a szerencsés, aki Andival és velem aludt (azért, mert tud masszírozni. :D ). A vacsora csalódást okozott. A várt borsos szelet helyett májat kaptunk, mindenki húzta a száját, én csak a krumplikörítést ettem meg. De hiányzott Kornél és Gábor bácsi makarónija! Szerencsére rendeltek nekünk még pár adag vega kaját, rántott sajtot sült krumplival, úgy faltuk, mint aki ezer éve nem evett. Ez után besétáltunk a városba, és egy pincében bort kóstoltunk, előtte persze végig kellett hallgatnunk a vidék történetét. A kóstolás után szabadprogram, elsétáltunk a főtérig, aztán vissza, aztán megint oda, aztán megint vissza - bort és kaját kerestünk. Ezt az egy utcát láttam Tokajból, de volt alkalmam jól megfigyelni. :D Vettünk még bort, úgyhogy jól meg volt alapozva az este, mire a kempingbe értünk. Hajnalig fent maradtunk, ittunk és csoportosan sztorizgattunk. Hihetetlen, mennyire kevés alkoholtól is be tudok csípni. De legalább tudom magamról.

Ma reggel már kicsit kellemetlenebb volt felkelni, tudtam volna aludni még pár órát. De mennünk kellett, reggeli után feleveztünk Bodrog árterére. Hát, ez kalandos volt. Szűk lagúnákban kanyarogtak a csónakok, egy gát alatt is át kellett bújtatnunk magunkat. Egyébiránt rettenetes volt az egész. Elragadó tájat és vízimadarakat ígértek, de csak büdös, olajos vizet, döglött halakat és szúnyogokat láttunk. Andi nem kicsit kiakadt a dologtól, úgyhogy alig győztünk iszkolni kifelé. Aztán mindenki olyan álmos volt, hogy csak feküdtünk a hajóban, és hagytuk, hogy Peti visszavigyen minket a kempingbe. Itt még kaptunk ebédet, összepakoltunk, aztán kisétáltunk a vonathoz, ahonnan hazarobogtunk a Keletibe. Út közben Peti elkért valakitől egy Cosmopolitant, a horoszkópom szerint idén nyáron megtalálom az igazit. Nem tiltakoztam. :D

Vicces volt Gáborral együtt lenni a túrán. Az volt a jó, hogy most már végre egyikőnk sem stresszelt az egészen, hanem teljesen jó és természetes volt az egész. A többiektől még mindig jönnek a kérdések, hogy érzem magam, mi a helyzet, rajta vannak az ügyön, hogy összehozzanak minket újra. Pedig nincs szükségem rá, ahogyan arra sem, hogy néha diszkréten magunkra hagyjanak minket, ha beszélgetünk. Nem azt mondom, hogy a kapcsolatunk egyszerű barátság - soha nem lesz olyan - de a felé hajló valami, hosszú történettel és nagyon mély érzésekkel. Néha nosztalgiából megölelgetjük egymást, és az is olyan jó, tudom, hogy mindig számíthatok rá, és ő is rám. :)

Tarján Marci sokat sztorizgatott nekünk, maradandó is volt néhány. Mivel mostanában sokat kattogtam azon, hogy egy megszakadt kapcsolat újrakezdhető-e, megnyugtatott barátjának, Máténak a története, aki a barátnőjével járt pár évig, majd külön voltak pár évig, most viszont már házasok. Marci azt mondta, náluk minden előfordult, amit egyébként lehetetlennek tartanak: távkapcsolat is, újramelegített kapcsolat is. Ez tényleg megnyugtatott: ha ritka is, legalább nem lehetetlen!
A másik sztori a húgával volt kapcsolatos, akit én is láttam nemrég a kerületi háziorvosi rendelőben, és alig győztem elrejteni a vigyoromat a gömbölyödő pocakja láttán: nahát, Tarján tanárnő nagymama lesz! Na már most a húg, Julcsi nemrég ment férjhez, zsidó fiúhoz, zsidó esküvővel. Marci szerint úgy ismerkedtek meg, hogy Julcsi nemrég kezdett tanítónőként dolgozni egy zsidó iskolában, mikor leendő férje is bement, hogy tárgyaljon valamiről az igazgatóval. Kiszúrta, és elhatározta, hogy neki márpedig ez a lány kell! Andival meg is beszéltük, hogy mi is erre vágyunk, hogy valaki nézzen ki minket azonnal, aztán ne adja fel. 


Jó hamar elment az egész, de óriási élmény volt. Jó volt természetközelben lenni ebben az időben, nyaralni, pancsolni és nem utolsó sorban jó társaságban lenni. Mindig rájövök, mennyire imádom ezt az egészet, és mennyire szívás, hogy nem adatik meg túl gyakran. De remélem, ezek után egyre többször fog! Úgy általában  egyre boldogabbnak érzem magam. Végre kezdem összeszedni magam, és ez nagyon jó. :)

2013. június 19., szerda

Az 500. bejegyzés

Ez itt a blogom 500. bejegyzése. Annyira azért nem nagy ez a szám, de azért érdemesnek tartottam megemlíteni. Köszönöm azoknak, akik ennyi bejegyzésen, marhaságon és nyafogáson keresztül is kitartottak mellettem. :D

Nyígás

Aaaannnyira igazságtalan, hogy a fesztiválok idén kimaradnak az életemből. Nem tudok nem nyafizni miatta. Valahányszor találkozom az EFOTT-tal, elszorul a szívem, az pedig extra igazságtalan, hogy idén két év után ismét megrendezik a Reggae Camp-et. Bezzeg mikor együtt voltam Chozzal, nem tartották meg, pedig annyira mentünk volna. Nem vagyunk együtt, nyilván rögtön megrendezik. Nagyon nem fair!

Már egészen sikerült megbarátkoznom a gondolattal, hogy idén más lesz a nyaram, de azért néha szomorkodom. Persze kiderülhet majd, hogy így is nagyon klassz lesz minden, holnap például megyünk a négynapos vízitúrára, a nap hétágra süt, tuti jól fogjuk magunkat érezni. De azért sokat leszek a városban is, vezetek meg dolgozok.

Helló, szingliség!

Mióta szétmentünk Danival, már elolvastam 8 könyvet. Nyolcat! És még nincs egy hónapja! Eleinte örültem, hogy végre van időm művelődni, de most már ebben is a magány lehervasztó bizonyítékait látom. Bosszús beletörődés jeleit látom magamon. Szeretek kapcsolatban lenni, de belefáradtam a sok gyökérbe és búslakodásba. Eszem ágában sincs pasit keresni! Inkább járom a magam útját évekig, kísérletezés most már nem kell, vagy jöjjön az igazi, vagy ha nem, akkor inkább egyedül öregszem meg. Azt legalább senki sem mondhatja rám, hogy benne maradok egy rossz kapcsolatban csak azért, mert félek kilépni. Legalább van bennem tartás!

(igen, ezekkel az ócska szövegekkel nyugtatom háborgó lelkemet. :D )

2013. június 17., hétfő

-

Oké, szóval eddig bírta velem Dani, tegnap éjjel ő is sikeresen letiltott facebookról. -.- Akkor mikor aludtam, nehogy észrevegyem és egy szavam is lehessen hozzá. Ezt utálom! 
És nem mintha nem sejtettem volna, de ugyanígy fölösleges volt eljátszani, hogy ő is teljesen rendben van a dologgal, és tudunk normálisan beszélgetni. Minek kellett játszani megint a macsót? Miért nem lehetett szólni? De nem, tegnap még megkérdezi, nem megyek-e át hozzá, aztán mikor nemet mondok, bumm! Akkor már a létezésem is teljesen fölösleges. -.-

Nem fog hiányozni, de ez az egész akkor is hányingerkeltő. 

2013. június 15., szombat

Túl a nyelvvizsgán!

Végre letudtam az angolozós korszakot! Nem is tudom, mit kezdjek a nagy szabadságommal.

Nem akarom nagyon elbízni magam, de azt hiszem, jól ment. Mikor két hónappal ezelőtt jelentkeztem a nyelvvizsgára, eléggé be voltam tojva, hogy hogy hogy fogom én ezt összehozni. De elkezdtem járni a vizsgafelkészítő nyelvtanfolyamra, csináltam sok feladatot, és annyira jól ment, hogy a végére szinte nem is izgultam már, és azzal a biztos tudattal mentem nyelvvizsgázni, hogy ezt nem bukhatom el. 

Azért elég nehéz volt, főleg az írásbeli, mert ott egészen konkrétan hat órát kellett végigkoncentrálni úgy, hogy szinte egy falat kaja sem ment le a torkomon se előtte, se közben. A végére már zsongott a fejem. A reading meglepően nehéz volt, pedig nekem eddig az volt az erősségem. Azt hiszem, most nem remekeltem benne, izgultam az idő miatt is. Az writing remélem jó lett, pont olyan témákat adtak meg amikről tudtam írni. A Use of English most nem volt olyan nehéz, de nem vagyok biztos benne, milyen lett, mivel átolvasni nem jutott idő. A listening is egész jól ment. Annyira kivoltam a végére, hogy itthon rögtön befeküdtem a kádba egy hidratáló arcpakolással, utána pedig kiolvastam Shizu könyvét. 

A szóbelivel sem volt gond, előbb odaértem, és volt időm tájékozódni, ki is lesz a partnerem. Egy aranyos srác volt, szerencsére tudta, miből állnak a feladatok. Tök jól beszélt, és a közös feladatnál nagyon jól összedolgoztunk. Nem nagyon beszéltem hülyeségeket, de nem is brillíroztam, a reklámok volt a témánk, arról meg semmi magasröptű nem jutott eszembe. :( Mindenesetre mindketten nagy megkönnyebbüléssel hagytuk el a termet. Kíváncsi voltam, elkéri-e a számomat, de nem tette. :D

Rögtön ezután vezetni mentem, na, az jó nagy szívás volt, egy csomót bénáztam, ki is volt az oktatóm. Oké, stresszes voltam és utoljára egy hete vezettem, de akkor is ciki volt :( Nem tudom, mi lesz velem így. Alighanem sok pótórát kell vennem, mire elmerészkedhetek vizsgára. :(

Tegnap véget ért az angol kurzusom is, sajnáltam kicsit, mert jó hagulatúak voltak az órák, bírtam a tanárt. A felkészülésben segített még Orsi magántanára, Szilvi is, vele a szóbeli részt gyakoroltuk, de annak is vége már. :( Eredmény júliusban. Remélem, meglesz. Ezek után elég gáz lenne, ha nem!

2013. június 11., kedd

Fókusz

Tegnap izgalmas dologban volt részem a Republikonnak hála: végighallgathattam két fókuszcsoportos beszélgetést. Sőt, többet is végig fogok, mivel az a feladatom, hogy beszélgetés közben folyamatosan gépeljem a hallottakat, és később, az elemzéssel kapcsolatosan is lesznek majd feladataim. A végére talán beleunok, de ez végre valami teljesen új, ami ráadásul a tanulmányaimhoz is kötődik!

A fókuszcsoport olyan emberkék csoportja, akik valamiben (életkor, társadalmi hovatartozás, pártszimpátia stb.) hasonlítanak, és egy moderátor segítségével irányított beszélgetésben vesznek részt, kifejtik a véleményüket dolgokról, vitatkoznak. A beszélgetés egy szabályos fókusz stúdióban zajlott, amit az Intézet külön erre a célra bérelt ki. Nagyon szupi volt! Az egész modern és nagyon jól van berendezve. A csoport egy tárgyalóteremben ült, kényelmes székekkel, ásványvízzel, rágcsálnivalóval, a terem közepénél pedig egy mikrofon lógott a plafonról. Ez, és egy detektívtükör tette lehetővé, hogy a szomszéd szobából is követhető legyen a beszélgetés! Detektívtükör! Annyira menő! És ez még semmi: a szomszédos szoba szabályos moziteremnek volt berendezve, puha, kényelmes karosszékekkel, ropogtatnivalókkal, a falakat pedig filmes poszterek borították. Nagyon jó volt ott ücsörögni és segíteni, annál is inkább, mert csak Roland és Csaba volt ott rajtam kívül, tehát a projektbe más gyakornok nincs is bevonva! A beszélgetés témájáról nem fecseghetek, de az is tanulságos volt. Kíváncsi vagyok a többire is!

2013. június 9., vasárnap

Egy félév nem elég?

Már régóta meg akartam írni ezt a bejegyzést, csak aztán mindig halogattam, de most megint eszembe jutott, ugyanis most kaptam emailt a Tempus Közalapítványtól, és kitöltöttem egy kérdőívet az Erasmus-félévemről - ez kötelessége mindenkinek aki cserediák volt.

Arra jöttem rá, hogy ahhoz képest, hogy az a félév Amszterdamban milyen sokat jelentett - rengeteget izgultam előtte, készültem, és egy nagy kaland volt akkor is mikor kint voltam - hihetetlenül gyorsan elsuhant. És azon kapom magam, hogy lassan legalább annyi ideje itthon vagyok, mint amennyi időt eltöltöttem kint. És úgy érzem, nem hagyott elég nyomot bennem. Visszasüppedtem az itthoni életbe, visszaszoktam, berendezkedtem, és már az egész nagyon-nagyon távolinak tűnik, egy jó emlék, de korántsem az a "hű de nagy szám" dolog, mint aminek akkor éreztem. És ez bánt, mert emlékszem, milyen szupernek éreztem magam tőle, és tényleg fejlődtem egy csomó téren, önálló voltam, főztem magamnak, szépen beszéltem angolul és határozottan kiálltam mindenért. Itthon már megint nem kell egyedül intéznem semmit (kis sarkítás), nem főzök (anyu ezerszer jobb kajákat csinál) szenvedek az angol nyelvvizsgával, holott pár hónapja még angolul gondolkodtam, és kiveszett belőlem az a jó kis magabiztosság érzés is. Egy szóval: egy félév nem elég, baromira nem. Rájöttem, hogy az emberi természet nagyon tunya. Pontosan tudom, milyen klassz volt váltani, új dolgokat kipróbálni, hogy mennyit fejlődtem tőle, és most mégis, annyira berendezkedtem itthon, hogy ismét húzódozom a gondolatra, hogy belevágjak még egy kalandba.Na de úgy kell a lusta énemnek, majd jól megkapja a magáét! Igenis nincs kedvem itthon ülni a babérjaimon! Még egy évet lehúzok itt azért a vacak szociológia diplomáért, aztán huss! Szeretnék külföldre menni mesterképzésre, de még fogalmam sincs, hova. Viszont millió lehetőség van, és nem is halogathatom sokáig az utánanézést. 

Azt hiszem, szükségem lesz arra, hogy mindig új és új kihívásokat keressek, és ne kényelmesedjek el, mert csak így fogok tudni előrébb jutni.

Belvárosi feszt

Most nagy móka van a városban, most rendezik a Belvárosi Fesztivált koncertekkel, sörrel és fröccsel, sőt, az Erzsébet térre még egy óriáskereket is felhúztak. Állati jó a hangulat, rengeteg a fiatal, úgyhogy egy kicsit be is depiztem, mert emlékszem, hogy tavaly Chozzal mentünk el erre a rendezvényre, és nagyon jó volt, most meg lényegébe véve nincs is olyan ismerősöm, akit érdekelne az ilyesmi. Na jó, ott van Dol, de vele pont elkerültük egymást pénteken. Úúúgy mennék fesztiválozni is, és egyszerűen nincs akit összevakarhatnék hogy jöjjön velem, annyira ciki. :(

Most tartják a 84. ünnepi könyvhetet is, erre azért elmentünk tegnap este apuval. Annyi stand volt, leszáradt a lábam mire végigjártuk, de jó volt a hangulat, volt zene, bor és pogácsa. Apu egy Esterházy könyvet vett, én meg Grecsó Krisztián Mellettem elférsz c. könyvét választottam, tulajdonképpen teljesen random, hogy na, olvassunk valamit az írótól, mert nem is tudok róla semmit. Mikor kifizettük, megkérdezte az eladó, szeretnénk-e dedikáltatni, mert pont itt a Grecsó. Szerettük volna. Hát, igen jópofa volt, mert az író épp a boros asztalnál állt, kissé alighanem már becsípett, dedikálta a könyvem, kezet fogott apuval, aztán megjegyezte, hogy nagyon szép a lánya, és a könyvválasztásából ítélve az ízlése is jó. Aztán ajánlotta nekünk a borokat, ittunk is, és közben mesélt, hogy fontos az ilyen rendezvény, mert elsuhan az irodalom mellett a kor, és jó ez az esti buli is, ő az előbb gitározott is a színpadon két számot, de reméli, nem hallottuk.

Udvariasan továbbálltunk, és nézelődtünk még kicsit. Én a gyerekkönyveknél tudtam nagyon lecövekelni - hiába az ebook olvasók kora, egy gyereknek igazi könyv kell, már csak a csodaszép illusztrációk miatt is! Szegedi Katalin és Agócs Írisz a kedvenceim. Varró Dani pedig, egyik kedvenc költőm, minthogy már két kisfia is van, gyerekversek írására adta a fejét, és gurulni lehet tőlük a nevetéstől. Komolyan mondom, legszívesebben megvenném őket magamnak.

2013. június 7., péntek

A kissé kaotikus életemről

Tudom, mostanában elmaradtam a blogolással, leginkább azért, mert nagyon kaotikusak és rohanósak a napjaim. Egyrészt elvileg tanulok a nyelvvizsgámra, ami jövő héten szerdán-pénteken lesz, másrészt viszont már tököm kivan az egésszel, úgyhogy nem is tanulok annyit, amennyit tehetném. Járok különangolra, sőt, Orsi magántanárához, Szilvihez is, vele elsősorban a speakinget gyakoroltuk, és most kicsit a nyelvtant. Azt hiszem, kicsit elbizakodott vagyok, de ez talán még mindig jobb, mintha pánikolnék. Az angoltudásom messze van a tökéletestől, de bízom benne, hogy a kívánt szintet meg fogja ütni.

Az angol mellett vezetni is járok, ahogy írtam, már a forgalomba. Lassan le is jár a kötelező harminc órám, de attól tartok, kell még jó pár pluszórát vennem. Pedig egész jól megy, de a technikai része bajos a dolognak, nem igazán tudok például parkolni, fogalmam sincs, hogyan kellene irányítani a kocsit hátramenetben, és néha elfelejtem, melyik a bal és melyik a jobb irány.

Jelentkeztem munkákra és jártam állásinterjúkra is, eddig elég sikertelenül. Még mindig a hostess munkák után kajtatok, de ezeknek az a hátránya, hogy mindig egy közvetítőt kell megkeresni, írni neki, vagy hívogatni, talán felveszi, talán nem, akkor aztán kér CV-t, behív egy személyes elbeszélgetésre/regisztrációra, na és majd azután, talán, ha akad munka, szól, és ha ráérek és tetszik is, akkor esetleg el is vállalom. Szóval semmi sem fix. :(

Orsival most egészen hasonló cipőben járunk, neki sincs suli már, itthon kéne tanulni az érettségire, de már neki is elege van. Ő is angolozni jár, meg vezetni, ezen kívül többnyire itthon van. És ha mindketten épp itthon ülünk teljesen motiválatlanul (amin az idő sem segít, mert szürke, undok és unalmas) akkor leülünk a tévé elé, és Jóbarátok-maratont tartunk. Persze eleinte csak egy részt akarunk megnézni, de abból hamarosan kettő lesz, talán három is. Egészen jóban lettünk itt az itthon tespedés alatt.

Tegnap voltam egy Republikonos konferencián, és jövő héten már dolgozni is bemegyek. Nos igen, úgy döntöttem, hogy folytatom. Az első feladataim izgalmasnak ígérkeznek.

A nyaram egyébként szépen alakul. Úgy tűnik, mégsem fogok itthon megpusztulni. Befizettem a vízitúrát, amire több volt osztálytársammal megyünk, és ami a Duna áradása miatt kivételesen a Bodrogon lesz. Én nem bánom - új helyszín, változatosság, és legalább a nosztalgikus szenvedést megspórolom.
Megyek fórumos táborba is, amit kihagytam az utóbbi pár évben, de most ismét itt a lehetőség.
Andi elhívott a horvátországi nyaralójukba. Részletek tervezés alatt. Na, ez is érdekes lesz, ha összejön...
Dol ma elhívott SZIN-re. Még az is lehet, hogy lenézek.
Hannah szeretne jönni valamikor látogatóba, és azt mondta, én is mehetek bármikor ha kedvem szottyan. :)
Anyu nemrég panaszkodott, hogy nem tudják szervezni a családi nyaralást, míg nem tudunk meg végre valamit Orsi jövőjéről. Mindenesetre ha más nem, Angyalira csak kimegyünk. És persze ha itthon vagyok, akkor is lesz majd olyan hét, ahol Petrára kell vigyáznom. Úgyhogy nem fogok itt unatkozni nagy szingliségemben.

Apropó szingliség: néha ugyan elmélázok, milyen lenne egy igazán jó, normális kapcsolatban lenni, de azért elégedett vagyok a helyzettel, és legfőképp azt nem bánom, hogy Danival véget értek a dolgok. Tudom, hogy önállónak meg kerek egésznek kéne lennem egyedül is, de mit csináljak, egyszerűen annyival jobb párban. :( Mindegy! Most végre harmóniába kerülök önmagammal. Punktum!

Na és mit csinálok, ha épp nagyon semmi egyéb dolgom? Hát olvasok, mint a moly. Angolvizsga egy hét múlva, de az olvasott könyvek száma néggyel ugrott az elmúlt egy hétben. Mondjuk többnyire rövidek, és akkor olvasom őket, mikor a tanuláshoz már úgyis fáradt lennék (de aludni még nem tudok, szóval kábé hajnali egy táján. -.- ). De akkor is. Legalább ezt az utolsó hetet koncentráljam végig!