2013. május 29., szerda

Forgalomban vezetek! ^^

Ma volt az első alkalom, hogy forgalomban vezettem, és az a vicc, hogy pont arrafelé kanyarogtunk, ahol tegnap sétáltunk Shizuval. Így legalább nem volt teljesen ismeretlen a környék. Az autót az oktatóm vitte le először egy csendes övezetbe, ahol szinte senki nem járt, és mindenütt nyugis egyenrangú útkereszteződések voltak. Épphogy megszokhattam volna a helyzetet, mikor kiértünk egy főútra, itt már minden volt: autók, táblák, és most már 3-asba és 4-esbe is felváltottunk... Egy kicsit féltem. De a legrázósabb az volt, hogy hazafelé már nem cseréltünk, hanem én ültem a vezetőülésen, miközben visszamentünk az autósiskolába. Valami négysávos úton, ahol csak zúgott a forgalom. Itt már azt hiszem a pedálozás nagyrészét az oktatóm végezte, és néha a kormányzásban is segített, mert eléggé le voltam fagyva. :D Azért ez mégis csak izgalmas! Remélem nem darál be a többi autós, szegény kicsi T betűs kezdőt. :S

Mizu Shizu?

Bocsánat a rossz szóviccért. Csak azért adtam ezt a béna címet a bejegyzésemnek, mert tegnap Shizuval találkoztam. Odamentem a sulijához, és már út közben kiszúrtam egy klassz fagyizót, úgyhogy visszafelé be is tértünk. Tényleg állati volt, óriási volt a választék és már a pultba kitett fagyik is egyenesen meg voltak komponálva. :D

Fagyizás közben Shizu adott nekem szülinapi ajándékot! Megkaptam Harper Lee-től a To kill a mockingbird-öt, amit régóta el szeretnék olvasni, úgyhogy nyáron sort kerítek rá! Remélem, érteni is fogom. Kaptam ezen kívül fini csokikat, meg még három kölcsönkönyvet, úgyhogy most eléggé el vagyok látva. Vettünk bioboltban biocsokit, aztán átmentünk megnézni Shizu lakását Albertfalván. Nálam ez már eléggé a térkép széle, szerintem életemben nem jártam arrafelé. Eddig nem tudtam elképzelni, mi tart olyan sokáig a lakás felújításán, de rögtön megértettem, amint beléptünk, ugyanis a kopár, lepusztított falakon kívül más nem nagyon van bent, hacsak nem számoljuk a szerszámos ládákat és csempésdobozokat. Viszont nagyon várom már, hogy kész legyen, mert biztos klassz lesz ott lakni, és lehet majd lakásavató BK-partit tartani. :P

A lakásnézés után bejártuk Albertfalvát és Kelenföldet, ittunk smoothie-t a Burgerben, aztán már mennem is kellett haza, mert este apuval színházba mentünk. A RAM Colosseumban néztünk egy Radnóti életéről álló egyveleget versekkel, táncokkal. Nem volt valami lenyűgöző, de ez a téma még akkor is megérint, ha nem a legjobban van bemutatva. 

2013. május 26., vasárnap

Könyvespolc

Kedves blogolvasók, amint talán észrevettétek, megjelent a blogomon egy új fül, ahol az általam olvasott könyveket mutatom be. Magamtól is terveztem, hogy létrehozom, de nagyon örültem, hogy külön Shizu biztatott rá. ^^ Úgyhogy aki még könyvrajongó, ne habozzon végigböngészni a listát. Bár nem olvasok annyi könyvet, mint szeretnék, azért mindig igyekszem találni valamit - most épp elég vegyes dolgokat olvasok, klasszikusokat, amiket műveletlenség nem ismerni (túl sok ilyen van :D ) és mást is, amit valamiért apu az ebook olvasómra pakolt vagy ami megtetszett a könyvtárban. A könyvek véleményezhetők és kölcsönkérhetők :) Remélhetőleg nekem is hamarosan több időm lesz olvasni, és akkor én is válogathatok a többiek listájáról. Jó böngészést!

Agárd

A hétvégét Agárdon töltöttük a Veiki üdülőben, a szokásos társasággal. A családom péntek délután utazott le kocsival, én viszont csak este mentem utánuk vonattal, az angolórám után. Szahar is velem jött, bár izgultunk kicsit, sikerül-e elérnie a vonatot. Szaharral egyébként nagyon jól elbeszélgettünk az odaúton, és nagyon örülök hogy ott volt velünk végig hétvégén (annak ellenére maradt, hogy eredetileg föl akart utazni szombaton BL döntőt nézni). Egyszerűen remek ez a srác, nem csoda, hogy akárkivel találkozik, azonnal összehaverkodnak, beleértve az én rokonságomat is. Orsi igazán remekül választott, reméljük, így is maradnak a dolgok, na de az áradozásról ennyit, ugorjunk is tovább.
Agárdon sajnos elég vacak idő volt, hideg és eső, úgyhogy végig vacogtam. De jó volt a társaság, ismételten jót lehetett mulatni azon, ahogy esténként a felnőttek becsiccsentenek és retrószámokat hallgatva és énekelve idézik fel az ifjúságukat. 
Szombaton sokan lejöttek, ebédre finom palóclevest főztünk, délután pingpongoztunk és Szahar arra is rávett, hogy kimenjek velük kosarazni - amit sokkal jobban élveztem, mint vártam. Egész sok angol feladatot is megoldottam nap közben, úgyhogy elégedett vagyok magammal.
Ma reggel sajnos korán kellett felkelnünk, mert Petrának délelőtt balettbemutatója volt, viszont kivonult rá az egész család. Az óvodás csoportok csak ugribugriztak (apám a "bolhacirkusz" kifejezést használta) de Petráék már jók voltak. És nem azért mondom, mert az én húgom, de Petra volt a legjobb. Komolyan. Végig az első sor közepén állt, tökéletesen ritmusra mozgott, mindig tudta, mi jön, és teljesen átélte az egészet. A műsor végén néhány idegen néni is odajött hozzánk hogy megdicsérjék, és megkérdezzék, hány éves.

A következő három héten nincsen sok konkrét dolgom, elsősorban az angolra koncentrálok, mert a nyelvvizsga időpontja vészesen közeledik. Járok tanfolyamra, ami sok segítséget ad ahhoz, hogyan is kell a különböző feladatokat megoldani, a tankönyvünk is nagyon hasznos, de azt hiszem, a Speaking részre jobban rá kell gyúrni, ezért el fogok járni különtanárhoz néhány alkalommal.
Az angol mellett vezetek is, szerencsére rendszeresen el tudok járni órákra, jövő héten például háromszor megyek, és szerdán először kimegyünk a forgalomba is. Kérek mindenkit, aznap fokozottan ügyeljen a testi épségére! Ugyanis az a helyzet, hogy nem vagyok valami nagy tehetség, bár különösen béna sem. A rutinpályás feladatokkal, különösen a parkolással viszont még egész sok problémám akad. Fogalmam sincs, mit kezdek majd a forgalomban úgy, hogy az autót is alig tudom irányítani. De csak menni fog nekem is, ha egyszer emberek millióinak is összejött...
Ami a gyakornokoskodás folytatását illeti, még nem eldöntött a dolog. Megtárgyalom Rolanddal, pontosan milyen feladatokra is számíthatok, és remélhetőleg az alapján már könnyebb lesz dönteni, bár egyelőre úgy érzem, ebből a munkából nekem elég volt ennyi.

2013. május 23., csütörtök

Amszterdami búcsú

Egy hetet Daninál töltöttem Amszterdamban. Kapcsolattal mentem, szingliként jöttem haza. Most eléggé magam alatt vagyok, de azért igyekszem írni a történtekről.

Az az igazság, hogy tényleg egész hamar kiderült, hogy Danival különbözőek vagyunk. Már mikor összejöttünk, akkor is voltak veszekedéseink, amiket nagyon nem szerettem, de mindig megbeszéltük a dolgot, és tényleg annyira akartuk mindketten, hogy működjön, hogy sokáig úgy éreztem, ha tényleg összecsiszolódunk, kiismerjük egymást, jobban odafigyelünk, akkor ezek a problémák megoldódnak majd. És az az érdekes, hogy mikor távol voltunk, és csak skypeoltunk, teljesen működött is a dolog. De a közös síelés alatt már egész sokat veszekedtünk, és rossz érzésekkel is jöttünk haza. Csak az a baj, hogy ekkor még bizonytalan voltam, és el kellett döntenem, megveszem-e a repjegyet mostanra. Úgyhogy végül úgy döntöttem, legyen, és nagyon hálás vagyok apuéknak, akik tulajdonképpen kifizették az egészet. Kicsit bánt is, elvégre ők azt akarták, hogy jól érezzem magam. :(

Már a kiutazásom előtti hét is rossz érzésekkel telt, úgyhogy elég vacak volt azzal a tudattal repülőre ülni, hogy te jó ég, egy hétig együtt, mi lesz ebből... és bár többen biztattak, hogy nyugi, ha együtt lesztek, minden jobb lesz, nem lett igazán jobb, úgyhogy már a második nap megmondtam Daninak, hogy figyi, nekem ez nem megy, szeretnék szakítani. Csak hát ott laktam a szobájában. Kilátogattam egy teljes hétre. Nekem ez akkor teljesen valami rémálomszerűnek tűnt, amiből jobb volna hamarosan felébredni. De azért hamar rendeződtek a dolgok. Dani egész jól fogadta, és igyekezett megnyugtatni. Azt beszéltük meg, hogy a hazautazásomig együtt leszünk, csinálunk programokat, ahogyan terveztük. Ez többé-kevésbé meg is valósult. Először is, sajnos nagyon-nagyon rossz idő volt: hideg és állandó eső. Nehéz volt így bárhová is elmenni. Másodszor: Rengeteget veszekedtünk, de az eddigieknél sokkal durvábbakat, nem gondoltam volna, hogy képes vagyok ilyesmire. Általában egész apróságokon tört ki közöttünk a balhé, de olyankor borzasztó dolgokat vágtunk egymás fejéhez, és órákig külön kellett lennünk, hogy utána újra óvatosan közeledni tudjunk egymáshoz. Sajnos a hét eleji jó hangulat a hét végére majdnem teljesen szertefoszlott, és bár Dani kikísért a reptérre, ahol mondtunk egymásnak pár kedves szót meg ölelkeztünk, azért az azt megelőző pár óra is elég rossz volt már. 

Mit is csináltunk ezen az esős héten? Először is, nagyon furcsa érzés volt megint Amszterdamban lenni. Nincs még olyan rég, hogy eljöttem onnan, az emlékek még nagyon élénkek bennem, a képek, a hangok, az illatok, és valahogy nagyon szívfájdító érzés volt újra ott lenni úgy, hogy én már nem igazán tartozom oda. Ugyanabban az épületben laktam, egy alkalommal meglátogattam a régi folyosómat is. Viky, Genéve, Mila, Ekaterina és Elisavet még mindig ott laknak, és megismerkedtem két spanyol és egy thai sráccal is. A volt szobámba az egyik spanyol srác költözött be, be is kukkanthattam kicsit. A konyhában a tábla leszakadt ugyan, de még mindig ugyanaz a felirat van rajta, amit én írtam rá, mikor kiköltöztem. Az a helyzet, hogy a folyosónkon olyanok maradtak, akikkel kevésbé voltam jóban, így szégyen-gyalázat, de tényleg csak egy félórás beszélgetésre futotta, semmi többre. :( Lisának, a buddymnak is írtam, de ő nem ért rá a héten. Ez is szomorú, hogy vele se jött össze a tali. :(
Megismertem a Dani folyosóján lakókat: két amerikait, egy norvég, egy lett és egy román srácot. Jó fejek voltak, de furcsa volt köztük lenni, főleg úgy, hogy Dani elmondta nekik, hogy szakítunk, és főleg úgy, hogy nem lehetek egészen biztos benne, mennyire is kavart a folyosói lányokkal. Az Eurovíziós dalversenyt viszont nagy élmény volt egy ilyen nemzetközi környezetben nézni. Jöttek más folyosókról is, mindenki szurkolt, rendeztünk ivós játékot. Nagyon örültem ByeAlex sikerének, én azok közé tartozom, akiknek tetszik a dala. :)
A legkomolyabb programunk Keukenhof volt, ez egy hatalmas park Amszterdamon kívül, tele tipikus holland tulipánokkal és egyéb virágokkal. Azon a napon mentünk, amikor pont jó idő volt, és tényleg gyönyörű az egész, sok fotót készítettünk.
Egyik nap bevittük a biciklimet a városba eladni. Ez nem volt egy egyszerű történet, mert Target nagyon leharcolódott, és ezért nem akartam diáknak eladni. Arra számítottam, hogy a városban eladhatom nagyon olcsón, ha másért nem, az alkatrészeiért, de kiderült, hogy mivel nincs róla papírom, nem veszik meg sehol, még a piacon sem. Ahogy megpróbáltuk eladni a Waterloopleinen, végül egy spanyol diáklány jött utánunk, hogy mennyiért adjuk. Harminc eurót kértünk, húszért meg is vette. Nem beszéltünk neki a bicikli hibáiról, remélem, nem szívott nagyot vele... Targetet sajnálom kicsit. Akárhogy is, a szívemhez nőtt. A biciklilakatot hazahoztam.
A canga eladása után végigjártunk még pár piacot, sétáltunk a városban, kajálgattunk. Több nap az eső is lehetetlenné tette, hogy bármit is csináljunk. De azért egyik este a szakadó eső ellenére is bementünk a városba, és megnéztük moziban az Iron man 3-t. Nagyon tetszett a film, és az volt a pláne, hogy a mozi egy régi, díszes épületben volt, úgy nézett ki az egész, mint egy színházterem. Nem is hiszem el hogy nem hallottam róla amíg kint éltem.
Szerdán Dani dolgozott, és nap közben megint jó volt chatelni vele. Délután bementem a városba, sétáltam Jordaanban, benéztem pár boltba, eltévedem. :) Aztán az American Book Centerbe mentem, mert ide ebszéltünk meg talit. Az volt a terv, hogy körülnézünk a könyvek között, aztán palacsintázunk egyet az utolsó estémen, mivel egyikőnk sem evett még igazi holland palacsintát. Annyira sajnálom, hogy ez az este félresikerült! A könyvesboltban még nagyon boldog voltam, vettem is két könyvet, és egy ázsiai srác meg is jegyezte, hogy borzasztóan boldognak tűnök a könyvek láttán, aztán még kicsit másról is csevegett velem. Danit alighanem nem ez zavarta, hanem az, hogy a saját tempómban akarom megnézegetni a polcokat, és ezért azt javasoltam, váljunk szét. Meg mikor megölelt, akkor is inkább azt kértem, hogy ezt ne csináljuk a bolt közepén. Ezt ő visszautasításként értelmezte és amint kiléptünk az üzletből, elkezdett mogorva lenni velem. Annyira haragudtam rá a gyerekes hisztije miatt, hogy inkább hazajöttem, és ugrott a palacsintázás. Összepakoltam a cuccaimat, és este már külön aludtunk. Ma reggel bújtunk kicsit, és azt hittem, megint szent a béke, de akkor megint sikerült valamin úgy összeveszni, hogy Dani nem volt hajlandó odaadni a fényképeket, amiket a gépével csináltam, én pedig majdnem búcsú nélkül jöttem el. A veszekedéseink borzasztóan gyerekes szintre süllyedtek (persze én úgy látom, inkább részéről, ő természetesen főleg engem hibáztat) így aztán tulajdonképpen egyértelmű, hogy nincs értelme folytatni ezt a kapcsolatot, és ebbe bele kell nyugodjak. De azért mégis bánt.

Azért bánt, mert valahogy egyáltalán nem ilyennek indult az egész. Még akkor is, mikor úgy éreztem, nagyon különbözünk, azt hittem, tőle megkaphatom azt, amit kerestem. Az első hónapokban és a távkapcsolat alatt is igyekeztem mindent beleadni és pozitív lenni. Ha veszekedtünk, megbeszéltük. Nagyon sokat fejlődtünk még így is, megtanultuk legalább valamilyen szinten kiismerni a másikat, és hogy mikor, mire, hogyan is kell reagálnunk. Ez Daninál nem egyértelmű, ugyanis elég bonyolult lelkivilága van. :) És így is van egy csomó közös emlékünk, fotók, emléktárgyam tőle. Tényleg azért esik ilyen rosszul, mert nagyon nem ilyennek indult ez az egész. Emlékszem Hannah-ra, aki abban az időben többször mondta, mikor felbukkantam a konyhában, hogy "You look very happy."

Az egész most szakad rám, hogy hazajöttem, mellette jobb volt valahogy még úgy is, hogy tudtam, hogy be fog következni. Nem tudom mi lesz. Az a helyzet, hogy eddig sorozatban jöttek-mentek a pasik az életemben anélkül, hogy időm lett volna arra, hogy feldolgozzam az előző kapcsolataimat. Véletlenül jött ki így, de azt hiszem most tényleg egy ideig szingli leszek, úgy sincs senki a láthatáron, nekem pedig (sok) idő kell magamra. Nem tudom, Danival hogy alakulnak a dolgok, kicsit zavarba ejtő is ez, mert ő Chozzal ellentétben nem tiltott le, sőt, benne van abban, hogy beszéljünk, úgyhogy már csak az a kérdés, hogy tényleg rendben lesz-e így, mikor, mennyit tudunk beszélni, túl tudjuk-e mindketten hamar tenni magunkat a szakításon.

Elhoztam minden cuccomat, elbúcsúztam Amszterdamtól. Attól tartok, egyhamar nem térek oda vissza, de bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ott jártam.

2013. május 15., szerda

Szülinapom-pom

Múlt szerdán 21 éves lettem. Az a nap kicsit rohanósra sikerült, mert dolgoztam és este angolórám volt, de a kettő között azért felköszöntött a családom. Annak ellenére, hogy szóltam, hogy ne nagyon halmozzanak el (az utóbbi időben így is elég drága gyerek voltam) azért kaptam egész sok mindent. Kaptam sütis pizsamát, meleg, puha pokrócot, fejhallgatót futáshoz és egy CD-összeállítást autós zenékkel (utóbbit apu követte el). Kaptam egy szemhéjtust is, mert úgy tűnik olyan hangosan üvöltöttem fel a fürdőszobában, mikor láttam, hogy elfogyott, hogy anyu megszánt. :D És kaptam egy Ninca Ricci parfümöt, aminek az illatáért teljesen oda vagyok. 
Az esti angolórám után még pár osztálytársammal is találkoztunk szülinapozni. Egy kicsit zavarban voltam, mert nem nagyon tartom a kapcsolatot senkivel, de Gábor addig böködött, amíg végül egy kis szülinapozást tartottam - csak Andi, Gábor, Toma, Marci és Gábor egy haverja, Doki volt ott, de azért egész jól sikerült az este, szép volt az idő, úgyhogy lehetett üldögélni a Gödörnél.

A tágabb család szombaton köszöntött aput és engem. Ez is jól sikerült, megint sokan voltunk, és Zsuzsi először hozta el az élettársát bemutatni. Ettünk-ittunk sok finomat, és megint kaptam ajándékokat. :) Lányos dolgokat, amiknek mindig örülök: ruhát, ékszert, krémeket. Szahar is itt volt, és adott nekem egy bödön epres masszát, amiből pillecukrot lehet készíteni. O.o Mik vannak manapság!
Most, hogy Szahar is itt volt (és egyébként is) Orsit egyre több kérdés éri, hogy mégis, hogy alakul a továbbtanulása. Szegényke nagyon utálja az egészet, és még mindig nem tud semmi biztosat. Még mi sem tudjuk mi lesz, pedig lassan ideje lenne, hogy informálódjunk. Nem tudom, blogoltam-e erről, az alapszitu az, hogy Szahar Izraelbe megy katonai szolgálatra, Orsi pedig követné őt, és ott járna egyetemre. A témát sok-sok kérdés és aggodalom övezi, de lassan mindennek el kell már dőlnie. 


2013. május 10., péntek

Az utolsó (?) munkanapom

Hihetetlen, de ma járt le a Republikonnál töltött 3 hónap - és mivel jövő héten Amszterdamba megyek, és az angol nyelvvizsgára való készülés is elég sürgető, úgy gondoltam, hogy tényleg itt az idő ahhoz, hogy abbahagyjam a gyakornokoskodást. A héten tartottunk is egy kibeszélőshow-t egyik délután, ahol a koordinátoraink, Réka és Roland is elmondták a véleményüket, meg mi, gyakornokok is. Kint ültünk a kertben, rendeltünk pizzát, aztán ittunk whisky-kólát, szóval elég kötetlen volt az egész.

Bár számítanom kellett volna rá, mégis meglepődtem, mikor ma a nap végén Roland megkért, hogy fáradjak át vele a tárgyalószobába. :D Kicsit négyszemközt akart beszélgetni arról, milyen is volt a munkám. Azt mondta, nagyon örült, hogy ott voltam és engem választottak, és igazán kiemelkedő teljesítményt nyújtottam, és érezhető, hogy fejlődtem a hónapok során. Nem tudom már pontosan, milyen szavakat használt, de igazán meg lettem dicsérve! Meg is lepődtem rajta rendesen, majd még kifejtem, miért. Roland azt is elmondta, hogy örülne, ha maradnék náluk még a nyár folyamán, kicsit kevesebbet, mondjuk heti 1-2 napot, és kapnék komolyabb feladatokat, és szorosabban együttműködnék vele is. Azt mondta, hogy ezt nem ajánják fel mindenkinek, és ez tényleg azért van mert nagyon elégedett volt velem. Ho-hó.

Úgyhogy most kicsit bajban vagyok, ugyanis nem terveztem tovább maradni náluk. Az az igazság, hogy én a gyakornoki munkáért nem kapok fizetést, tehát kizárólag a saját szakmai fejlődésemért csinálom, ebben azonban nem volt olyan sok az ittlétem alatt. Főként az volt a dolgom - és a többi gyakornoknak is - hogy az elemzők keze alá dolgozzak, ezért általában anyagot kellett gyűjtenem, összeszerkesztenem. Ehhez tulajdonképpen csak a google-t kellett használni. Keresni, végigbogarászni, kigyűjteni, összefoglalót írni. Persze ez nem mindig olyan egyszerű, és tényleg fejlődtem olyan tekintetben, hogy tudom, mit hol érdemes keresni, mit hol találok meg, és jobban rálátok közéleti, politikai dolgokra is. De az az igazság, hogy ez nem valami nagy kihívás, és különleges szkillek se kellenek hozzá, ezért is lepődtem meg, hogy Roland annyira megdicsért. Úgy értem, könyörgöm, guglizni bárki tud, nem?
Nem volt ez unalmas munka, mert szinte minden alkalommal más feladatot kaptam, ezért jobban ráérezhettem arra is, hogy mi érdekel. Volt, amit nem szerettem csinálni, de érdekes dolgoknak határozottan klassz volt utánanézni. Néha kutatási eredményeket, republikonos adatokat is láttam, készítgettem belőle Excel-ábrákat, azokat is szerettem :)

Úgyhogy az a kérdés, vajon hihetek-e Rolandnak, tényleg kapnék-e komolyabb feladatokat? És ha igen, vajon megérné-e náluk maradnom továbbra is úgy, hogy nem kapok fizetést? Nem tudom. Most az egész nyaram még kialakulóban van, de úgy néz ki, hogy a nyelvvizsgám előtt már semmi mással nem akarok foglalkozni, utána pedig inkább valami pénzkereső tevékenységet űznék. De azért lehet belefér heti egy nap. Végül is szerettem ott lenni. Jó az egész légkör. Életre szóló barátságokat most se kötöttem, de azért bírom a kollegákat. :) 

2013. május 9., csütörtök

"Ha nem lakom már iskolád, hiány ül majd a lelkemen"

Dupla ballagáson vehettem részt idén - pénteken Orsi, szombaton Mimi ballagott.

A Szilágyiba délután érkeztünk meg lufikkal, virágokkal felszerelkezve; begyűjtöttük a család többi tagját, és vártuk, hogy elkezdjenek vonulni az osztályok. Minden rendben is ment, szépen, komótosan ballagtak végig az iskolán búcsúdalokat énekelgetve, miközben nőttön nőtt a kezükben tartott kupac - Orsinak én adtam át egy vidám, margarétás lufit, és Szahar is kapott egy csokrot tőlünk. A gondok akkor kezdődtek, mikor elkezdett szakadni az eső, így ugyanis nem lehetett a rendezvényt az udvaron tartani. Volt egy kis káosz, torlódás, mire mindent bevittek az aulába, és felsorakozhattak ott a diákok és a szülők. Sokat sajnos nem lehetett látni, de a beszédeket jól hallottuk, és egészen jók voltak. Orsi és Kósa Dóri írták és olvasták fel az osztályuk számára a búcsúbeszédet, nagyon aranyos és szép volt. :) Az ő osztályuk igazán klassz volt, nagyon összetartó közösséggé kovácsolódtak, Orsi imádott is velük lenni. Búslakodik is most kicsit, hogy vége. 
A jutalmazásoknál mindkét osztályból soroltak bőven neveket, Orsi és Szahar is kaptak egy olyan szilágyis emlékérmet, mint annó én. A műsor után többen az udvarra sereglettek, akkor már elállt az eső. A végzősök egyszerre felengedték az előre kapott lufijaikat a levegőbe (nem tudom miért, a repülő, "menthetetlen" lufik látványa engem mindig nagyon elszomorít) aztán visszamentek a termükbe a cuccaikért. Mikor Orsi lejött, akkor vettük észre, hogy nincs meg a mosolygós, margarétás lufi amit tőlem kapott. Ezt nagyon sokáig nem értette senki, azon gondolkodtunk, kinek adhatta, mikor volt az utolsó pillanat, hogy láttuk nála, nincs-e esetleg az épületben. Nem lett meg, úgyhogy végül az a valószínű, hogy véletlenségből felengedte azt is, noha a fotókon nem látszik, és senki se vette észre közülünk se. Azért nagyon szomorúak voltunk miatta, főleg Orsi, mert tényleg ez volt a legnagyobb és legcukibb lufi. A sors iróniája, hogy én is elröptettem a ballagásomon azt a baglyos lufit, amit Orsi adott át nekem.

A ballagás után átsétáltunk a Márványmenyasszony étterembe, itt ettünk legutóbb is. Jó sokan voltunk! Eljött mindhárom nagyszülőm, Gabi, Andris, Jutka, Eszter, Mimi, a Koscsóék közül Zsuzsi, Balázs és Szityu. Rengeteget ettünk! Elkövettem azt a hibát, hogy kiadós levest és főételt is rendeltem, amit le sem tudtam gyűrni, de azért később belekóstoltam a desszertbe... Gurultam hazafelé. És ezzel nem állt meg a dolog, mivel másnap minden lejátszódott hasonló forgatókönyv szerint.



Mimi ballagása már délelőtt elkezdődött, és sajnos apu nem tudott jönni, mert Paksra kellett mennie, így hát buszoztunk az AKG-ba. Párszor már megfordultam itt, de azért így is lehetett ámulni-bámulni a klassz épület, a dekorációk, a kényelmes kanapék és a kiállított projektszobrok láttán (az iskolának van egy művészeti tagozata). A ballagás is kicsit másféle esemény, mint egy átlagos suliban, itt a lányok nagyon kiöltöztek, nincs egyenruha, ezért szinte versenyeztek, ki választja ki a legjobb miniruhát, és a frizurának, sminknek is tökéletesnek kellett lennie. Mimi is nagyon csinos volt. Kapott lufikat, virágokat, aztán kanyargott végig a hosszú épületen. Ez jó sokáig eltartott, úgyhogy jobbára csak az aulában beszélgettünk a családtagokkal, és a szabadtéri műsorra sem figyeltünk később, úgysem terjedt el a hátsó sorokig a hang. Ezután busszal mentünk a már jól bevált étterembe, a Kiskakukkba.

Mimi ballagására eljött három Zsuzsi is: könyvelő Zsuzsi, Rotschild Zsuzsi és Zsuzsa nagyi :) ezen kívül eljött Szántó Éva és a lánya, az ebéden pedig még egy sereg nagyon távoli izraeli rokon is ott volt, akik véletlenül épp most látogattak Budapestre. Tehát ismét népes társaság gyűlt össze. Elhatároztam, hogy ezúttal okosabb leszek: nem rendeltem levest, és a főétel is "csak" bundázott csirkemell és krumplipüré lesz, salátával. Csakhogy unokatestrvéreim rendeltek előételnek egy magyaros tálat tatár beefsteak-kel, tepertővel, libamájjal, hagymával és salátával, és egyszerűen nem lehetett belőle nem enni... Tudom, tudom, csak vele kellett volna kóstolni, de annyira finom volt... Egyszóval semmit sem tanultam saját hibámból, és mire megjött a csirkém, én már majdhogynem teleettem magam beefsteak-es pirítóssal. És ha mindez nem lett volna elég, az ebéd után kiderült, hogy az étterem csokis sütije kihagyhatatlan. Gondoltam, majd belekóstolok máséba, de ez sem jött össze, mert Zsuzsi, aki egy egész adagot rendelt, kiszagolta, hogy fahéjas, és így sajnos nem volt hajlandó megenni, rám maradt az egész. Na... Szavak sincsenek arra, mennyire gombócnak éreztem magam az ebéd végére, másnap alig majszoltam, annyira tele voltam az előző traktától :D

Tehát a családból két leányzó is elhagyta a középiskolát, lassan az írásbeli érettségiken is túl vannak már. Nagyon szurkoltam nekik!

2013. május 3., péntek

Vezetek!

Tegnap volt az első, ma reggel pedig a második gyakorlati vezetésórám. A budaörsi virágpiacra járok, amiről ugyan fogalmam sem volt, merre van, mikor bejelentkeztem oda, de kiderült, hogy nagyon jó döntés volt, mivel nagyon gyorsan és könnyen oda lehet jutni tőlünk. Egy Hyunadai Accent-et vezetek (itt hallottam róla először persze) az oktatóm kissé fura fazon, de azért rendesnek tűnik. Tegnap még csak az elindulást gyakoroltuk, meg 1-esben gurigáztunk a standok között, ma már felkapcsoltunk kettesbe, és kicsit a tanpályán is gyakoroltunk. Egészen élvezetes és szórakoztató így, hogy se forgalom, se gyalogosok, egyelőre még nem érzem magam menthetetlenül bénának.

Ma egyébként nagy nap van, mert Orsi ballag! Hamarosan készülődök is és megyünk, vonulás, iskolai beszédek, aztán családi kajálás. Ugyanez megismétlődik majd holnap is, Mimi unokatesóm ballagásán (mázli, hogy nem egy napra tették a kettőt!) Nagyon izgatott vagyok ám, majd biztos blogolok is róla :)