2013. február 24., vasárnap

Jön már a vonat

Valahol mindig is ott motoszkált bennem, hogy az Anna Kareninát el kellene olvasni, de ez akkor vált szilárd elhatározássá, mikor megláttam a moziban az új feldolgozás trailerét, Keira Knightley főszereplésével, akit én nagyon kedvelek. A könyvet letöltöttem és az ebook olvasómon kezdtem el olvasni még januárban, de csak a múlt héten végeztem vele - hiába, nagy falat.



Őszintén szólva a könyv nem tetszett annyira, épp azért, mert Annáé mellett rengeteg más szereplő életéről ír egészen részletesen. Levin és Kitty legalább annyira főszereplők, mint Anna és Vronszkij, és behatóan megismerjük Karenin, Dolly és Sztyepan Arkagyics életét és gondolatait is. Főleg Levin kapcsán rengeteg a társadalomrajz, az orosz parasztság jellemzése, a nemesi választások leírása, a modernizáció kérdése... megannyi, nos, lássuk be, kissé unalmas téma. A könyv olvasása után kaptam egy meglehetősen tág képet az akkori orosz viszonyokról, de a végén mégsem állt össze az egész a fejemben.

Ebben segített a film! Az ugyanis szinte kizárólag Anna és Vronszkij kapcsolatára koncentál, mellékszálként megjelenik Levin és Kitty, de sok szereplő teljesen ki van hagyva, az orosz parasztságról nem is igen esik szó. Nagyon hatásos volt a történetet így, egyetlen folyamatként látni, anélkül hogy mindenféle tájleírások és új szereplők szakították volna meg a sztorit. Így számomra hihetetlenül ütős volt az egész! A szerelem olyan volt, amilyennek lennie kell, igazán mély és elragadó, engem meggyőzött arról, hogy valóban ez az az érzés, amire valaki felteheti az egész életét.
A film legnagyobb különlegessége az volt, hogy a történet szinte egésze (kivéve a vidéki és a vonatozós részek) egy korabeli színházban játszódtak. A helyszínt nagyon is díszletkinézetű díszletek szolgáltatják, a szegényebb negyedek a sötét, zegzugos padlásrészek. Ha egy szereplő megy valahová, a díszlet körülötte alakul át, az ajtók teljesen új helyekre is vezethetnek. Sok a határozottan "színpadi" megoldás is: a reflektorfény, vagy az, hogy mindenki mozdulatlan, csak a főszereplők mozognak. Szerintem ez a megoldás felerősítette az érzelmeket, és kifejezetten különlegessé tette a filmet.

Ami leginkább elgondolkodtatott a film végén, a következő volt: két szerelmi történetet láthatunk. Az egyik Anna és Vronszkij kapcsolata, akik bár kezdetben nagyon boldogok, viszonyuk mégis titkos, törvénytelen, ez pedig végül egyre nagyobb boldogtalanságba és a végbe sodorja őket. A másik pár Levin és Kitty, akik ugyan nem egykönnyen találnak egymásra, de végül mégis egyesülnek a házasságban, és nagyon boldogok lesznek együtt.
Megvizsgáltam a két párt, és úgy éreztem, ha csak emberi tulajdonságaikat nézzük, Anna és Vronszkij nem érdemelnek kevesebb boldogságot, mint Levinék. Jószívű, becsületes, nyílt emberek mind. Miért nem lehetett nekik is részük a boldogságban? Rájuk miért a pusztulás várt? Nem érdemelték meg. Erre nincsen magyarázat. Csak a sors.

És persze jegyezzük meg, hogy az egésznek az okai az akkori társadalmi szabályok voltak, azok a szabályok, amelyek mosolyogva elnézték, sőt, buzdították a fiatal férfiakat, hogy férjezett asszonyokkal kezdjenek, de rettenetesen elítélték a válást és azt, ha egy nő elhagyta a férjét; azok a szabályok, amelyek lehetetlenné tették, hogy a szerelem önmagában bármilyen döntés alapja lehessen. Igaz, hogy ma egyre több és több a válás, amit egyesek fejcsóválva néznek, és azt mondják: bezzeg régen! Igen, bezzeg régen nem voltak válások: abban az időben nem volt menekvés. Csak a vonat. Sihuhúúú!

2013. február 19., kedd

A libsi blogger kiscsaj ezt nem hagyja szó nélkül

Ma reggel békésen törölgetem a csipákat kifelé a szememből, amikor egyszer csak váratlanul arcul csap a hvg.hu cikke, melyben azt írják, hogy a BTK HÖK évek óta listát írt a hallgatóiról. Később további hírportálok további cikkeit is elolvastam, és egyre jobban erőt vett rajtam a megrökönyödés és a felháborodás. Olvassátok el ti is a cikkeket. Velem éreztek? Csak azért, mert ma beszéltem valakivel, aki nem igazán érti, ez miért is probléma. Így először is fontosnak tartom leírni, véleményem szerint miért problémásak a HÖK listák.

Nos először is jogellenesek, felekezeti hovatartozása és nézetei miatt ugyanis senkit sem lehet megbélyegezni, eldönteni, jóarc-e, és kaphat-e felvételt a kollégiumba. Nem véletlenül nem szerepel a vallásunk és származásunk a hivatalos iratainkon, ugyanis ez annak idején lehetővé tett valamit, amit úgy hívnak, holokauszt. A listákban ezen kívül nem is valós, csupán vélt adatok szerepelnek. Nem tudni, kiket ért korábban vagy fog érni hátrányos megkülönböztetés, mert valaki a HÖK-ben egy kósza kép vagy bejegyzés alapján úgy döntött, az illető zsidó.
De mondhatja valaki, hogy a listázás mégsem problémás, a HÖK csak heccből csinálta, és végül is, az illetők maguk osztották meg a facebook adatlapjukon mindazt, amiből a lista íródott, nem igaz?
Nem, a csúnya helyzet az, hogy a BTK HÖK, amellett, hogy bizonyára jó heccnek és kellemes délutáni elfoglaltságnak tartotta, valószínűleg nem véletlenül listázott, és nem véletlenül figyelte kifejezetten azokat a tulajdonságokat, ami alapján valaki könnyen az "igaz magyar" illetve a "hazaáruló" kategóriába sorolható. Bizonyára céljuk volt ezzel, nem ártott előre felmérni, ki az, aki később a köreikhez tartozhat, és ki az, akit legalábbis a koliba semmiképp sem kéne felvenni, nehogy higítsa a náci társaságot.

Én megmondom őszintén, meglepődtem, mikor nemrég azt olvastam, hogy egy friss felmérés szerint a felsőoktatásban tanulók 33 százaléka Jobbik szimpatizáns. Igaz, a fiatalokat mindig erőteljesebben ragadja el a forradalom szele, de azt is szeretjük hangsúlyozni, hogy az egyetemen tanulók érett, tájékozott, felvilágosult fiatalok, nemde? Nálam ez a totalitárius ideológiákkal összeférhetetlen. Ráadásul a BTK-n? Oké, meglepődtem, de csak mert nincs belelátásom. A Tátk-n nem sok Jobbikost találnék, azt hiszem.
És lehet azon sem kellene meglepődnöm, hogy egy hivatalos bizottságról, egy egyetemi HÖK-ről ilyen botrányos dolgok szivároghatnak ki. Azt hittem, ők érettebbek, akik megfelelő felelősségtudattal töltik be a pozíciójukat, képviselik a hallgatóik érdekeit, még na néha taccsra is isszák magukat a kari bulikon. Nos, ismét tévedtem.

Akkor térjünk vissza a listázásra. A Mandiner blog közölte őket, tetemes részét el is olvastam, és közben a következő fogalmazódott meg bennem: Hogy jönnek ők ahhoz, hogy néhány kép, komment és kedvenc alapján ilyen erős ítéletet mondjanak bárkiről? Egyesek neve mellett csak annyi szerepel: "Nímand" "Full jellegtelen". Miért? Mert nem él olyan aktív közösségi életet facebookon? Úgyszintén igaz ez bármilyen másik tulajdonságra. Az akinek bulizós képei vannak, valószínűleg tényleg szeret bulizni, az, aki a profilképén cicákkal pózol, feltehetőleg szereti az állatokat. Máris rengeteg információ áll a rendelkezésünkre arról, kik is ezek az emberek, hogyan élnek, mit szeretnek, mik a vágyaik, nem igaz? Pofonegyszerű az egész.
Isten óvjon mindnekit attól a fekete-fehér gondolkodástól, hogy aki katolikus, az csak jó, aki zöldpárt klubtag, az csak rossz lehet. Szélsőségek, sztereotípiák, előítéletek!

Nem megyek bele világnézeti és pártszimpátiával foglalkozó dolgokba, én sem mondom, hogy a Jobbikban mindenki náci. Egyvalamit mondok: mielőtt belemennénk abba, hogy egyáltalán mit mondanak ezek az emberek, mik a nézeteik, hogyan gondolkodnak a világról, inkább nézzük meg azt, hogyan beszélnek. A szóhasználatra gondolok itt. A kifejezésekre. Arra, hogy miként beszélnek az embertársaikról. És tessék csak megnézni. "Tipikus hülyepicsa" "buzi jogászgyerek" "ordasgecijónőbazzeg" "elempés libernyák". Értelmes, érett ember nem beszél így az embertársáról. Ha már a katolikus értékeknél járunk: a kereszténység sem igen vallja magáénak az ilyen beszédet. Aki így beszél, az nálam leírta magát, még akkor is, ha egyébként irtó nagy okosságokat mond, de ha marhaságokat, akkor viszont pláne. Ennyit gondoltam volna elmondani erről az esetről, meg még azt, hogy ami ebben az országban megy, az már tényleg kétségbeejtő.

2013. február 13., szerda

Van munkám!!!

De van bizony! Két héttel a hazatérésem után azt mondhatom, hogy itthoni életemmel is kezdek végre zöldágra vergődni. És ez jó, mert igazán nem tudom több rámolással és ügyintézéssel eltölteni az időmet. De haladjunk szép sorjában!

Múlt hétfőn, amint arról beszámoltam, megvolt az első állásinterjúm, de nem vettek fel végül az Amnesty Internationalhez. Szerencsére azonban volt a tarsolyomban még egy gyakornoki hely, méghozzá a Republikon Intézetnél. A lehetőséget a Tátk honlapján találtam, és meg is pályáztam. Ez után izgultam egy kicsit, mert nem válaszoltak az emailre, a telefont nem vették fel, de végül mégis sikerült beszélnem velük, és be is hívtak interjúra péntekre. Az interjú pedig jól sikerült! Sokkal jobban éreztem magam utána, mint a hétfői interjú után. Kedvesek voltak akik beszéltek velem, tetszett a hely, és egyáltalán nem mondtam hülyeségeket. Hétvégén tövig rágtam a körmöm, de hétfőn végre értesítettek: felvettek! Az örömöm tegnap csappant meg kicsit, mikor kaptam egy emailt egy másik fickótól, aki arról értesített, hogy köszönik a jelentkezésemet, végül nem engem választottak. De rákérdeztem, és csak hiba történt, és mégis felvettek, és ma 11-re vártak is szeretettel. Késtem kicsit, de lazák voltak, tudták, hogy megbízhatatlan az ötös busz.
Háát az első napom. Na jó. Elöljáróban csak annyit mondtak, hogy megmutatják az épületet, megbeszéljük a feladataimat és az időbeosztást. Úgy gondoltam, 1-2 órás dolog lehet. Bizony tévedtem. Az épületet valóban meg is mutatták, és nagyon meg is vagyok vele elégedve, különösen a remekül felszerelt konyhával, ahol dobozszám áll a tea, amiből ingyen fogyaszthatunk. Hasonló igaz az ásványvízre is. Az intézet összes dolgozójával kezet fogtam, aztán a többi gyakornokkal (most épp ketten voltak ott rajtam kívül) visszamentünk a saját bázisunkra, ahol máris feladatot kaptunk. Na, ez volt az, amire nem számítottam. Így ugyanis délután négyig bent üldögéltem az intézetben, úgy, hogy mindössze két mandarin és egy magos buci volt nálam. Délutánra már finoman szólva is kopogott a szemem az éhségtől, de hát így jár az, aki nem gondolkodik előre, ugye!
Nem, továbbra sem tudom, mik a pontos feladataim, ezt ugyanis nem beszéltük meg. Politikai elemző gyakornok vagyok, a pályázatkiírás szerint nagyon sokféle feladatot elláthatok, melyet velem együtt, az én igényeimet is figyelembe véve választunk ki, főleg kutatásról, háttéranyag-írásról, adatkezelésről, elemzésről lenne szó. Bővebb infót egyelőre senki ne kérjen! A mai feladatom az volt, hogy a tavalyi amerikai elnökválasztás során alakult CNN fókuszcsoportoknak nézzek utána. Nos, erről ott hallottam először, de bőszen gugliztam, és kicsit meg is ijedtem, mert nem sok mindent találtam. Legalábbis az elején nem tudtam hova tenni a találatokat. Szerintem piszok lassan haladtam a gyűjtögetéssel, ráadásul nem is kaptam teljes képet az egész programról (sehol sem találtam leírást róla) de amit találtam, az érdekes volt. Írnék róla, de most lusta vagyok. Majd talán később! Külön öröm, hogy egy csomó CNN videót megnéztem, és konstatáltam, hogy egészen jól tudok angolul. Nem sokkal négy előtt, mikor a hasamban lévő lyuk már elég agresszíven követelőzött, Roland, aki mellett gyakornokoskodom, megkért, hogy írjak egy összefoglalót is arról, amit találtam. Nos, ez véleményem szerint bűn rosszra sikeredett, de nem tudtam pontosan, mi is az elvárás, ezen kívül nagyon szerettem volna már hazamenni. A válasz emailben azt írta, hogy egészen jó, és pénteken majd folytatjuk. Szóval úgy néz ki, ezzel túl is éltem az első napot.
Időbeosztás? Elvileg azt is megbeszéltük ma, de egyelőre semmi biztosat nem tudok. Heti 16 órát kell dolgozni, meg is adtam, mikor érnék rá (kb. mindig) úgyhogy még alakul, hogy konkrétan mikor leszek bent. Ennek annál is inkább örülök, mert van sok ez meg az, amit hozzá kell igazítani ehhez az időbeosztáshoz. Annyira örülök, hogy megkaptam ezt az állást! Ha nem jön össze, az tényleg parás lett volna, más helyeket ugyanis nem nagyon találtam. és azt hiszem szeretni fogom! Szimpik az emberek, tetszik a hely, és a munka is érdekesnek ígérkezik.
Szerettem volna ma táncolni menni, de nem jött össze, mert túl későn értem haza, és még ennem is kellett. Apropó, tánc: folytatom a jazzórákat Lakijaninál, egyelőre kicsit be vagyok rozsdásodva, de azért ugyanolyan lelkes vagyok, mint tavaly! Sőt, úgy tűnik, Jani kezdő tanfolyamára Orsi is elmegy majd.

Amszterdam, úgy tűnik, nyomot hagyott az életmódomon. Próbálok itthon is egészségesebben élni. Vettem múlt héten a Hervisben két súlyzót meg egy gumiszalagot, és ha nem jutok el táncra, itthon edzek vele. Próbálom alapul venni a BBBB órákat. Az is feltűnt, hogy itthon tényleg egészen más kaják vannak, mint amiket kint ettem. Ott például, szimpla anyagi és kényelmi megfontolásból (ne kelljen cipekedni) teljesen leszoktam az üdítőitalokról. Vizet ittam, vagy teát, nagy ritkán gyümölcslevet. Igaz, itthon sem kólán élünk, de azért mindig vannak üdítők, szörpök. Úgy érzem, egyszerűen nincs kedvem hozzá. Elvagyok a vízzel, iszogatom inkább azt. Hiányoznak a zöldségek, gyümölcsök is. Anyu viszont nagyszerű volt! Mikor megemlítettem neki a dolgot, vett pár biokaját. Gyümölcspürét, valami speciális tejet, meg salátákat. A salátából nagyon jót lakomáztam ma, azt hiszem, rá fogok szokni.
Hétvégén egyébként én főztem, wokot, ugyanis mint kiderült, van itthon egy wok (azt hiszem, a főzőedényt és a benne készült ételt ugyanúgy hívják, ha ez csak a köznyelv tévedése, elnézést). Megette a család, nem lett rossz, bár lenyűgözőnek sem éppen nevezném.

Bizonyos dolgok egyébként sosem változnak, most, a bejegyzés írása közben ugyanis gumimacit majszolok. Egészségtelen, de ez van.

2013. február 11., hétfő

Erasmus-összefoglaló V. - Én

Egy kicsit arról szeretnék írni, miben is változtam én a félév alatt. Gondolkodtam augusztusban azon, hogy írok egy listát, és most majd összevetem az eredményeimet vele, de ez végül elmaradt - igaz, egész jól emlékszem, mit is szerettem volna ráírni.

Egyértelműen fejlődött a nyelvtudásom, bár ez, azt hiszem, a legkevésbé meglepő. Az eredménnyel azonban nem igazán vagyok elégedett, többre számítottam. Könnyebben és folyékonyabban beszélek, olvasott szöveget is jobban értek és persze javult az íráskészségem is, de nem tanultam sok új szót vagy kifejezést, inkább megtanultam a régieket jól kombinálni. Ezen kívül néha meg kell állnom gondolkodni beszéd közben, és hibázni is szoktam. Találkoztam olyanokkal, akik annyira szebben beszélnek nálam! Különösen a németek. Az angol beszédet könnyebben értem, de irodalmi műveket olvasni angolul például továbbra sem tudom, annyira kicsi az irodalmi szókincsem. Viszont abban bízom, hogy a nyelvvizsgára készülés, a tematikus feladatok, a témakörök és a hozzájuk tartozó szavak gyakorlása során még sokat fejlődhetek. :)

Annak nagyon örülök, hogy jóval önállóbb és határozottabb lettem. Mielőtt kimentem, egy tökölős gyáva nyúl voltam. Most sem tökéletes a helyzet, de azért sokkal jobb. Tudom, hogy ha problémám van, csak utána kell keressek, nem félek embereket megkérdezni, intézni a saját dolgaimat. Ez inkább egyfajta belső tartás, lelkiállapot. Nem idegeskedem hülyeségek miatt, és jóval kevésbé érdekel mások véleménye. Nem félek megmondani, ha nem tetszik valami, legfőképp azoknak a véleménye nem érdekel, akik amúgy sem számítanak.
És persze önállóbb is lettem. Megtanultam bevásárolni egy boltban, főzni, megszereltetni eztazt, satöbbi.

A félévtől azt is elvártam, hogy akár egyik, akár másik irányba, de döntsön a Chozzal való kapcsolatomról. Ez is megtörtént. És teljesen nyilvánvaló, hogy sokkal, de sokkal könnyebb volt így, hogy távol voltunk egymástól. Most, hogy itthon vagyok, és érzem a hiányát, találkozom a dolgokkal, amik rá emlékeztetnek, jövök rá igazán, milyen kis védett kuckóm volt nekem Amszterdamban. A rossz érzések csak most törnek rám, hogy hazajöttem, de azért sokkal enyhébb formában már. Azért így is vacak, de tudom, hogy idővel múlni fog. Bizakodtam hogy majd elrendeződnek a dolgok, hát most jól letiltott, szóval nem tudom, hogyan tovább, lehet sehogy, de majd meglássuk.

És persze van egy csomó dolog, amin Amszterdam sem segített. Továbbra is félek a sötétben (voltak olyan reményeim, hogy a fél év egyedül lakás majd ezt elmulasztja, nos - nem). És továbbra is szorongós vagyok néha. Sebaj, már kidolgoztam haditerveket ennek az elmulasztására. Nem jöttem rá életem értelmére, nem tudom még, mivel szeretnék foglalkozni és miből írok szakdolgozatot. Az érdeklődési köreim kezdenek kirajzolódni, de azért még mindig csak homályos pacákról van szó.

No és itt van Dani. Rá aztán végképp nem számítottam, ő volt a félévben a kellemes meglepetés. Szeretjük egymást, és optimistán tekintek a távol töltött hónapok elé is, úgy érzem, menni fog. A kapcsolatunk ezen pontján úgy érzem, ebből aztán még tényleg bármi lehet. És örülök neki, nagyon. :)

Végezetül tehát álljon itt egy köszönetnyilvánítás mindazoknak, akik segítettek, hogy részt vehessek ezen az Erasmus-féléven.
- Köszönöm az ELTE-nek, hogy biztosította nekem a helyet a VU-n, és adott nekem ösztöndíjat,
- Köszönöm a szüleimnek, akik kezdetektől fogva támogattak abban, hogy kiutazzak, elláttak jó tanáccsal és  anyagilag is támogattak,
- És végül köszönöm az összes barátomnak, a régieknek és az újaknak egyaránt, hogy szurkoltak nekem, segítettek, ha elbizonytalanodtam és lelkesen olvasták a blogomat. ;)

Erasmus-összefoglaló IV. - Az emberek

Hosszú bejegyzés arról, kikkel is találkoztam Amszterdamban.

A lakótársaim

Hannah: Hannah az első perctől az utolsóig mindig ott volt mellettem, és ez egyszerűen valami hihetetlenül csodálatos dolog. Oké, tudom, hogy eddig is sokat áradoztam róla, és lehet, hogy ez csak az én lúzerségemet fémjelzi, de az az igazság, hogy komolyan beszélek, és tényleg nem volt még ilyen kapcsolatom senkivel. Persze, nagyon izgultam, mikor kiutaztam, hogy vajon találok-e barátokat, de erre igazán álmomban sem gondoltam volna. Hannah-val minden nap beszélgettünk, megbeszéltük az összes aktuális eseményt és a legszemélyesebb problémákat is. Hannah mindig ott volt velem, amikor bajom volt, a Chozzal való szakítást főleg az ő vidám, rózsaszín szobájában vészeltem át. Együtt főztünk, együtt shoppingoltunk, együtt utazgattunk, együtt mentünk bulizni. Bízom benne, hogy működni fog a "távkapcsolatunk", tudunk beszélni és hamarosan találkozunk is. :)

Jolijn: Jolijn volt a folyosó egyik legkülönlegesebb figurája, azt hiszem, ez főként kambodzsai származásának köszönhető, ami miatt néha egészen különleges, ázsiai ételeket főzött érdekes hozzávalókból. Úgy általában elmondható, hogy nagyszerű szakács volt, és a folyosói összejövetelekre mindig lelkesen készítettük vele a tavaszi tekercseket. Nagyon szeretett bulizni, és különleges ruhái is voltak ezekre az alkalmakra. Sokszor mentem vele, és néha be is fonta a hajam, ugyanis csodálatosan tudott fonni. A vizsgáira mindig rengeteget tanult, heteken át reggeltől estig, de valahogy mégsem mindig mentek neki.

Viky: Viky volt Jolijn legjobb barátnője, ő továbbra is az Uilenstedén van, mivel mesterképzésben tanul egy évig. Cseh származása miatt egész közel éreztem őt magamhoz, főleg miután megtudtam, hogy a Mikulás náluk is Mikulás, és azt is megtanultam, hogy csehül a lencse az csocska. Ő is finomakat főzött, különösen szerette a leveseket. Vele is gyakran jártunk bulizni. Időnként meglátogatta egy egészen nagy baráti társaság, Csehországból, és ilyenkor öten aludtak a szobájában. Többször láttuk a barátját is, akivel már nyolc éve együtt vannak - első szerelem, ami kibírt egy Erasmust, és most egy mesterképzést. Remélem még nagyon sokáig lesznek boldogok. :)

Genéve: Genéve volt a legfiatalabb a folyosón, az alapképzést kezdte meg a VU-n, tehát legalább három évig itt marad. Nem is ment haza egyszer sem, de az anyukája meglátogatta, két hétig maradt a szobájában, és mindig mindent kitakarított, borzasztó bűntudatot keltve az egész folyosóban. Genéve egyébként kedves volt, főzni viszont egyáltalán nem tudott, mindig ugyanazt készítette és az is fura volt.

Sara: Sara pár héttel előttem költözött ki a folyosóról. Nem kerültem közeli kapcsolatban vele, de gyakran láttam főzni, és mindig eljött a folyosós bulikra is. Nem tudom, vajon félig olasz származásának köszönhető-e, de nagyon jó kajákat főzött, néha igyekeztem is lesni, mit hogyan készít. Rengeteget bulizott, vizsgák előtt pár nappal is simán elment, és a beadandóit az utolsó pillanatokban írta meg. Az utolsó hónapban megtudtam, hogy Dani az év elején kavart vele, és onnantól kezdve nem tudtam nem ferde szemmel nézni rá.

Amanda: Amanda költözött ki tőlünk legkorábban, rögtön újév után. Nagyon felnőtt, érett lánynak tűnt, aki mindig mindent elintézett, ő vált valahogy a folyosónk "vezetőjévé", szószólójává. Általában a felét nem értettem annak, amit mondott, szerintem azért lehetett mert nagyon jól, de motyogósan beszélt angolul. Megtanította nekünk, hogy kell svéd húsgolyót készíteni, és elutazásakor tömérdek IKEA-s cuccot hagyott ránk. Jelenleg Kanadában folytatja a tanulmányait.

Elisaveta: A görög leányzó meglehetősen sajátos jelenség volt köztünk: nagyon rossz angolsággal beszélt, a kinézete pedig mindig nagyon "megcsinált" volt - frizura, erős smink, magassarkú - de emellé kedves érdeklődés és érző szív társult. Mindenkivel nagyon aranyos volt, a társalgásokban erős szexuális tartalmú poénokkal vett részt. A barátja meglátogatta egy alkalommal, és egy hónapig maradt, egészen a társaságunk részévé vált. Elisaveta egyébként mesterképzést csinál, emellett munkát is kapott és dolgozott is, úgyhogy tulajdonképpen nem tudom megítélni, okos-e, vagy csak szerencsés, esetleg mindkettő. :)

Francesco: A csendes olasz srác eleinte nagyon rosszul beszélt angolul, később, úgy hiszem, ez javult, de annyira megszoktam, hogy inkább nem kérdezek tőle semmit, nehogy zavarba hozzam, hogy később sem igazán beszéltünk soha. Ennek ellenére azért mindig ott volt, ha történt valami a folyosón, kedves és mosolygós volt, és nagyon klassz olasz kajákat főzött - igaz, az ígéretét, hogy egyszer pizzát készít nekünk, nem váltotta be.

Tom: A folyosó másik férfi lakóját szinte alig láttuk. Nagyon sokat volt otthon Lengyelországban, és különböző külföldi ismerőseit és végiglátogatta - azt hiszem Madridban is többször volt. Emellett úgy hiszem, a tanulmányaival egyáltalán nem haladt. Ha Amszterdamban volt is, alig láttuk, fogalmam sincs, mit evett, mert a konyhát sosem használta. Kicsit sajnálom, hogy így alakult, mert nagyon vicces és jó fej srác, mindig feldobta a folyosós bulikat, amikre néha-néha elnézett. Annak ellenére, hogy azt hangoztatta, hogy ha valami jó csajt ismerünk, ajánljuk csak be neki, a barátnője most kijött Amszterdamba tanulni a második félévre, és össze is költöztek.

Ekaterina: Az orosz lányt kedvesnek, de nagyon visszafogottnak és komolynak ismertem meg. Ritkán találkoztunk, azt hiszem azért, mert mindig más időpontban főzött, mint én. Szeptemberben ünnepelte a 25. szülinapját, ezzel a folyosó rangidősei közé számított. Bár ő is egy évig tanul Amszterdamban, a párja, úgy tűnik, kitart mellette, és a kezét is megkérte bécsi útjuk során.

Mila: Ljudmila Ekaterina barátnője volt, Észtországban él, de orosz származású, így el tudtak beszélgetni az anyanyelvükön. Milát is ritkán láttam, de a bulikra mindig eljött, és nagyon jó fotókat készített. Ezen kívül nagyon csinosnak is találtam őt. Mikor a többiek melegítőben vagy pizsiben csoszogtak ki a konyhába, ő akkor is szőrmemellényben és balerinában feszített.

Agnes: A lengyel lány novemberben költözött be a folyosóra, és sokáig kellett győzködnünk, hogy nyugodtan csatlakozzon hozzánk az összejöveteleken. Ő volt a legidősebb köztünk, a Phd-jét csinálta, úgyhogy úgy hiszem, érettségben magasan felettünk állt. Roppant aggódós volt. Főzni sosem láttam, mosni viszont annál gyakrabban. Igen, mosás terén határozottan fura volt. Nagyon gyakran mosott, és mindent külön - külön a színeket, külön a pulcsikat, külön a törölközőket... Napjában többször láttam, amint hóna alatt a mosnivalóval kijön a konyhába, megnézi a mosógépet, és ha épp más cucca volt benne, gondterhelten visszament a szobájába. Ezt húszpercenként eljátszotta, és egy alkalommal annyira várta már a mosást, hogy mikor meghallotta, hogy valaki kinyitja a szobája ajtaját, azonnal kikukkantott, vajon a ruhák tulajdonosa megy-e kivenni a szennyest a mosógépből. Kissé mániákusan hatott...

Firegirl: A folyosónak csupán egy lakója volt, akivel soha, egyáltalán nem beszéltünk, még köszönni sem igazán köszöntünk egymásnak, ez pedig Jahity, vagy ahogy mi hívtuk, a Firegirl. Tulajdonképpen az igazi nevében sem vagyok teljesen biztos. A becenevet onnan kapta, hogy a megérkezésünk napján egész egyszerűen felgyújtotta a konyhát, a folyosón terjengett a füst és a korom. Én az egészből kimaradtam, de aki ott volt - pl. Hannah - eléggé sokkot kapott már így az első napon. Nem tudjuk, ez-e az oka, de a lány később egyáltalán nem kereste a kapcsolatot senkivel sem a folyosóról. Bár a különböző bulikról ő is tudott és meghívást is kapott, sosem jött el. Őt sem láttuk főzni, csak és kizárólag mosni. Rendszeresen járt hozzá a barátja, mindig együtt voltak - mi, a folyosó többi lakója nem igazán érdekeltük.

A folyosó örökbefogadott lakói

Louise: A belga lány először Jolijnnel ismerkedett össze, aztán szép lassan bevonódott a folyosó életébe. Mindig nagyon kedves volt, Jolijnnel ő is rengeteget tanult, de nagyon jó vizsgákat is írt.

Martina: Martina szintén a 6. emeleten lakott, de a másik folyosószárnyon. Francesco legjobb barátja, évek óta ismerték egymást, és ide is együtt jöttek. Így egyértelmű volt, hogy rengeteget főztek együtt a mi konyhánkban, és később is egyre többet láttuk. Főleg Jolijn és Viky lettek vele jóban. Mindig imádnivaló, vicces és mosolygós volt, de minden bulira csak 5 percre ugrott be, mert folyton tanulnia kellett.

A "német csapat"

Hannah révén ismertem meg a "német lányok" csoportját. Különösen a félév elején csináltunk sok közös programot együtt, később egyre inkább eltávolodtunk egymástól.

Kathrin: A csapat afféle vezetője, nagyon karakteres személyiség. Tipikusan az a személy, akivel jó néha időt tölteni, de semmiképp sem szeretnél az ellensége lenni. Márpedig ez könnyen bekövetkezhet, ha esetleg ellentmondasz neki vagy valamiben nem vagy vele egy véleményen. A kezdeti szoros kapocs után Hannah egyre kevésbé kezdte keresni vele a találkozásokat, és bár konkrét konfliktus nem volt köztünk, végül Kathrin úgy ítélte meg, ha így állunk a dolgokhoz, elbúcsúzni is felesleges tőlünk. Különbözőségünk akkor vált nyilvánvalóvá előttem, mikor megtudtam, hogy néhány barátnőjével azt játssza, ki tud jobban bepasizni a különböző bulik alkalmával. Pirosbetűs napokon nem bulizott. Akkor, úgy gondolta, nincsen értelme.

Vanessa: Nessie Kathrin legjobb barátnője volt kezdetben, de egyáltalán nem egyformák. Nessie is karakteres, határozott személy, de mindig kedves volt, jókat tudtunk vele beszélgetni, és ott volt minden buliban is. Hozzám hasonló módon a a félév alatt szakított a barátjával, akivel már 2 éve jártak. Hazautazott emiatt egy napra Berlinbe.

Franzi: Bár egyáltalán nem látszott rajta, Franzi volt közöttünk a legfiatalabb, a három éves alapképzését kezdte Amszterdamban. Nagyon magas, csinos lány volt, akinek minden buli után voltak pasizós történetei. Kathrin talán ezt elégelhette meg, mindenesetre elég ellenségesen viselkedett vele, és Frazi egy idő után eltűnt a társaságból. Szerettünk volna elbúcsúzni tőle, de nem tudtunk találkát megbeszélni az utolsó hétre.

Antje: Hasonlóan Franzihoz, Antje is eltűnt a csapatból Kathrin révén, és ő a mesterképzése miatt jóval elfoglaltabb is volt nálunk, de azért néha találkoztunk. Mindig lenyűgözött, milyen tökéletesen beszél angolul. Állandóan mosolygott és nagyon kedves volt, külön örülök neki, hogy a sok tanulnivalója mellett szakított időt egy búcsúvacsira velünk.

Kathi: Kathi tulajdonképpen osztrák, Hannah-val az egyetemről ismerik egymást, és jelenleg gyakornoki programban vett részt Amszterdamban. Főleg a különböző városokba kirándultunk együtt, de néha beültünk egy ebédre, kávéra is. Mindig nagyon aranyos volt, örülök, hogy megismerhettem.

Helena: Ő a "német csapat" egyetlen nem német tagja (rajtam kívül, ugye) ugyanis dán származású. Ő is sokat tanult, de azért ott volt velünk a kirándulásokon, vacsikon. Az ő párkapcsolata is példa arra, hogy az igaz szerelem túléli az Erasmust - a barátjával többször meglátogatták egymást, és végül alig várta már, hogy hazatérhessen hozzá. :)

A hollandok

Lisa: Ez rövid lista lesz, ugyanis az egyedüli holland, akit igazán megismertem, ő. Lisa volt a mentorom a félév alatt, és nagy mázlim volt vele, mert a legtöbb buddy egyáltalán nem törődött a mentoráltjával. Igazából nekem sem volt határozott "szükségem" Lisára. Minden fontos infót megszereztem máshonnan, a kérdéses ügyeket elrendezte az egyetem, így viszonylag keveset kérdeztem tőle. Ennek ellenére rendszeresen keresett, összeültünk kávézni, sőt, egy alkalommal saját magukhoz is elhívott egy igazi holland vacsorára. Bár meglehetősen különbözünk, nagyon hálás vagyok, hogy ennyit törődött velem, és rajta keresztül kicsit jobban megismertem a hollandokat. Egyébként ő maga is Erasmusra adta a fejét - ősztől Isztambulban tanul majd. :)

Dani

Dani külön kategóriát kap, mivel semelyik másikba sem fér bele. :) A többi magyarral ismertem meg, de a többiekkel végül szinte egyáltalán nem találkoztam, csak köszöntünk, ha összefutottunk valahol. Ironikus, hogy a két folyosótársamon kívül szinte egyáltalán nem kerültem közel egy hímneműhöz sem, ő volt az egyetlen, akivel egyre többet beszélgettünk és végül összejöttünk. A félév második felében egyre többet voltunk együtt, közvetlen hazajövetelem előtt pedig már teljesen össze voltunk nőve. Hol kettesben voltunk, hol a folyosós programokhoz csatlakozott. Talán nem szükséges elmondanom, hogy örülök, hogy őt is megismertem. :)

Azt hiszem, mindenkiről szóltam, aki említésre méltó. Természetesen akadnak még ismerősök, de mégiscsak a fentiek a legfontosabbak. Furcsa most, hogy itthon vagyok és kábé tök egyedül, rájuk gondolni. Nagyon jó volt, hogy a folyosómon elkerülhetetlenül összefutottam emberekkel, mindig volt kivel beszélgetni, iszogatni, bulizni. Sosem unatkoztunk. Jó társaság volt, itthon is hálás lennék egy ilyenért.

2013. február 5., kedd

Erasmus-összefoglaló III. - Az egyetem

A Vrije Universiteit, melynek a hallgatója voltam, Amszterdam egyik egyeteme a kettő közül. Számos karból áll, én a társadalomtudományinak voltam a tagja. Magától az épülettől nem vágtam hanyatt magam, még akár csúnyának is lehet nevezni, de közel laktam hozzá, és a hatalmas biciklitárolóban könnyen el is tudtam helyezni a biciklimet. A 15 emeletes épületben a liftek - különösen a déli órákban - rettenetesen zsúfoltak voltak, gyakran hosszú perceket kellett várni, hogy az ember eljuthasson oda, ahová kíván. Az egyetem felszereltsége - ahogyan a "nyugati" egyetemekről hírlik - természetesen nagyon jó, de tulajdonképpen nem volt szükségem rá, hogy kihasználjam. A könyvtárba egyáltalán nem jártam, mert minden kötelező anyag elérhető volt online. Az egyetemnek sok számítógépterme van jó gépekkel, de ezeket is csak akkor használtam, mikor nyomtatnom kellett, és az a helyzet, hogy csúcsidőben az a sok számítógép is kevés volt, és megesett, hogy egy szabad gépet se találtam, amit használhatnék. Ami klassz volt az épületben, és ami fityiszt mutathat az ELTE-nek, az a menza. Oké, drága volt, és nem is volt túlságosan nagy a választék, de szépen ki volt építve, rengeteg diákot tudott fogadni, és nagyon sokféle étel volt: saláták, levesek, pékáru, főétel, sütemény...

Az oktatás sokban különbözik az itthonitól. Már a tanév felépítése is más: egy szemeszter 3 periódusból áll, az első kettőben 2, a harmadikban 1 tárgyat vesznek fel a diákok, az összesen öt tárgy. Itthon legalább tízet szoktunk. Mikor kimentem, az volt az elvárásom, hogy az órákon aktívabbnak kell lennem, több beadandóm és egyéb feladatom lesz. Tulajdonképpen ez csak részben teljesült. Mindegyik órára sokat kellett olvasni, és ez el is vette az időm egy részét. Az angol szövegek eleinte nehézségeket okoztak, de körülbelül 1-2 hónap után azon kaptam magam, hogy szótár nélkül is vígan elvagyok a szövegekkel, határozottan kényelmes angolul olvasni, és mikor eljött a vizsgák ideje, nem okozott már gondot a fogalmazás sem. Az összes órám szeminárium jellegű volt, egy kicsi teremben, kábé húsz másik diákkal együtt, de azért itt is hamar kialakult, hogy kik a  beszédesebbek, és a félénkebbek - köztük én - többnyire egészen nyugodtan hallgathattak. A 4 tárgyból 3 esetében egyáltalán nem kellett beadandót készítenem, és az egy kivételnél is csak összefoglalókról volt szó, amiket nem is értékeltek külön. Oké, volt egy prezi is ezen kívül. De az egyetlen tárgyat, ami tényleg komoly kihívásokat, önálló munkát tartogatott volna, végül leadtam. Pech.
Az mindenképpen klassz, hogy olyan témákról tanulhattam, amik nagyon érdekesek, és amikről egyáltalán nincsenek itthon kurzusok. A tanáraimat is szerettem, nagyon érdekesen vezették az órát, és gyakran jöttek vendégelőadók is, akik különböző esettanulmányokat mutattak be. Tetszett ez az egyetem, és mindenkinek csak ajánlani tudom. :)

Erasmus-összefoglaló II. - A szállásom

Uilenstede 194, 1348, 1183AP Amstelveen.

Én imádtam itt lakni. Igaz, a várostól messze volt, de az egyetemhez közel, és ha el akartam valahová jutni, ott volt a villamos- és metrómegálló. Nagyon tetszett, hogy egy olyan helyen élhetek, ahol tényleg mindenki diák, az összes épület kollégium. Nagyszerű volt még a 3 percre lévő sportcentrum, ahová bármikor lemehettem, jól felszerelt volt, és tényleg klassz órákat tartottak. A kultúrközpontot egyáltalán nem használtuk ki, de az az igazság, hogy ott mindent főleg holland nyelven tartottak, így nem is lett volna értelme odamenni. A környék egyetlen pubja, a Café Uilenstede sem annyira nyűgözött le. A bulik egyáltalán nem voltak ott jók, de párszor azért biztos jó lett volna lemenni iszogatni - mindenesetre nem nagyon tettem meg.

Annak ellenére - vagy talán épp azért? - hogy a szobámat teljesen random módon választottam ki, nagyszerű helyre kerültem, és imádtam. A 6. emeleten laktam, és sokat gondolkodtam azon, hogy ennél lejjebb túl közel lennék a földhöz, ennél feljebb viszont már tériszonyom lenne. A közös részek, a folyosó és a konyha teljesen rendben volt, sőt, iszonyú mázlim volt a konyhával, szerintem az egész épületben nincs még egy, ami ennyire rendes és tiszta lett volna. Az elején kitakarítottuk, és onnantól kezdve mindig többé-kevésbé rendben volt. Volt sütőnk, igaz, az elején zúgott, de később abbahagyta; volt vízforralónk, kenyérpirítónk, és működött a tűzhely és a mosógép is.
A szobám semmiképp nem nevezhető luxuslakosztálynak, de mégis, az első olyan hely volt, ahol egyedül laktam, épp ezét nagyon szerettem. Elfértem benne, elfértek a cuccaim is, és idővel teljesen otthonossá tettem. Bár olvasólámpát például magamnak kellett vennem, a szoba sok tekintetben jobb volt a többinél. Az egész folyosón az enyém volt az egyetlen hűtő, aminek volt fagyasztó része, és ez hatalmas áldásnak bizonyult, mivel a folyosó többi 13 lakója a konyhai hűtő egyetlen, kicsi fagyasztóján osztozott. Ezen kívül az íróasztali székem is puha, kényelmes forgószék volt, nem kemény műanyag. A falam rendben volt, nem volt tele lyukakkal, mint például Hannah-é. A fürdőszoba, nos, az nem volt annyira tökéletes, de a célnak teljesen megfelelt, és egészen hamar elfelejtettem, mennyire meglepődtem, mikor először megláttam.

Végső soron pedig nem elhanyagolható az, hogy kikkel laktam együtt. Nem is értem, hogy lehetett akkora mázlim, hogy a folyosó összes lakóját bírtam: egyikükkel nagyon-nagyon jó barátságot kötöttem, néhányukkal jól elbeszélgettünk, néha iszogattunk, játszottunk, buliztunk, és a többiekkel is minden rendben volt, csupán egy olyan lakója volt a folyosónak, akivel szinte nem is köszöntünk egymásnak, de ő mindenkihez így viszonyult.

Hálás vagyok azért a szobáért, nem is volt könnyű elbúcsúzni tőle. :(

Erasmus-összefoglaló I. - Az ország és a város

Most egy több részből álló összefoglaló-sorozatnak kezdek neki, ha unalmas, ne olvassátok el, lehet, hogy ez csak nekem érdekes. :)

Tehát Hollandia. A sztereotípiák igazak: finom a sajt, szépek a tulipánok, a házak jellegzetesek és gyönyörűek, és tényleg mindenki, mindenki biciklizik. Azt viszont talán nem hinnétek, hogy az ország tényleg annyira mezőgazdaságból és állattenyésztésből él, hogy a városból elindulva vonattal kábé öt perc után üdezöld legelőkön át robog az ember, amin idilli módon legelésznek a báránykák és a tehénkék. Amszterdamon kívül jártam még Rotterdamban, Utrechtben, Hágában, Zaandvortban (a tengernél.) A holland nyelvet ugyan nem tanultam meg, de egészen nagy sikerrel olvasok (komolyan mondom, angol + német tudással a holland szöveg legalább 60%-a megérthető) és persze néhány alapszót is tudok. Dankjewel!

Amszterdam. Miért is választottam ezt a várost? Mert ott kellett lennem, ennyi. Én a városon kívül laktam, és a központ 40 perces bicikliutat jelentett - nem is voltam bent olyan sokszor, mint egyébként megtehettem volna. A belvárost egészen jól megismertem, a többi részről fogalmam sincsen. Nagyon-nagyon szép és hangulatos város, azt hiszem, bármennyi időt el tudnék tölteni ott unatkozás nélkül. Angolul mindenki beszél, és a legtöbb dolog ki is van írva angolul. A város szó szerint színes, és sugározza magából a toleranciát, még ha - erre az óráimon felhívták a figyelmet - tudnunk is kell azt, hogy nem minden holland toleráns, és igenis komoly viták folynak bizonyos sarkalatos kérdésekről. És mit is jelent az, hogy a város színes? Nos, egyrészt zöld a coffeeshopoktól, ahonnan dől ki a marihuána-füst, és akár kellemesek, akár kellemetlenek egyeseknek, mégiscsak azt hirdetik, hogy ez az ország nyitott, és képes liberálisan megítélni a kábítószereket.  Amszterdam ezenkívül piros, a vörös lámpás negyedtől, ahol igen, valóban majdnem pucér nénik állnak a kirakatban, amin, azt hiszem, igazán lehet gondolkodni, hogy ez mégis micsoda, ki egyezett ebbe bele, tényleg jó-e, mindenesetre jellegzetesség. Amszterdam szivárványszí is, hiszen a homoszexuálisok számára nyitott helyeket vidám, színes zászlók jelzik, és bizonyos központi utcákban szinte hemzsegnek ezek a jelek. Itt próbálnának csak betiltani egy Gay Pride-ot!
És természetesen színesek a város lakói is, bizonyára belsőleg is, de külsőleg mindenképpen: a bőrszín, hajszín, szemszín és öltözék széles variációja jön velünk szembe minden nap, igazi multinacionális közösség.
Összességében nem tudom eldönteni, otthon tudnám-e érezni magam Amszterdamban, vagy sem. Az én kis, magyar lelkemnek sok minden új, idegen, más volt. Igazi nyugati nagyváros: fejlett épületek, kiépült, gyönyörű és borzasztóan drága közlekedés, a város, az üzletek és a szolgáltatások tudatos és nagyszerű marketingje, és a rengeteg turista az év minden szakában... És az emberek, akik mind különbözők, a világ minden tájáról jöttek, ők is idegenek valahogyan. De nem lehet nem észrevenni, hogy rengeteg tekintetben ez a város Budapestnél sokkal, de sokkal jobb, befogadó és gyönyörű, és még munkalehetőségek is vannak...

2013. február 4., hétfő

Rövidhírek

1. Amióta itthon vagyok, elkezdtem kipakolni a bőröndjeimet, és konstatáltam, hogy a szekrényem tele van mindenféle holmival, aminek a felét már nem is hordom, így kiválogattam az összes ruhámat, és kiselejteztem azokat, amiket már nem hordok. Másnap feltűnt, hogy a szoba egy hatalmas káosz, tele vannak a falak, tele vannak a polcok, és tele van a padló is. Mivel ezt elég Feng-shui ellenesnek ítéltem, őrült módjára pakolni és selejtezni kezdtem, kiválogattam egy csomó fölösleges tárgyat, megszabadultam pár zavaró elemtől, takarítottam... és még nem értem a végére! Úgy látszik, ez egy pár napos post-erasmus hobbi lesz.

2. Pénteken Csillával, hétvégén pedig a nagyszüleimmel találkoztam. Nagyapa, sajnos, nincsen jól. Igaz, mikor elbúcsúztam tőle augusztusban, azt mondta, ő már öreg, talán most látom utoljára - ez a előrejelzés szerencsére nem jött be, sőt, Orsi szalagavatóján még táncolt is, most azonban főleg az ágyat nyomja, mindenki nagyon aggódik érte.

3. Tegnap irtó cuki szülinapi ajándékot kaptam Shizutól és Rentől. Igen, jól láttátok, szülinapi ajándékot. A csücskök ugyanis még augusztusban odaadták a (megkésett) ajándékom egy részét, filmet és 4 csomag popcornt, de kikötötték, hogy a kukoricát nem ehetem meg, amíg meg nem kapom az aji második felét. Nos, a popcornt megsétáltattam, kivittem Amszterdamba majd hazahoztam, úgyhogy igazán világlátott már. És tegnap - tádámm! - végre megtudtam a rejtély kulcsát, megkaptam az ajándékomat! Ezt:

http://ourprideinbattle.tumblr.com/

Az egészet Shizu és Ren írták. Mi is ez tulajdonképpen? Hát, egy Büszkeség és balítéletre épülő fanfiction, de egy choose-your-own-adventure módon megírva, tehát választhatok, kinek a szemszögéből olvasom a történetet, és a fordulópontoknál dönthetek, mi történjen. És zene is van hozzá! A popcorn ahhoz kellett, hogy majszolhassam olvasás közben. Tegnap végigolvastam egy szálat, de még van egy hátra. Olyan klassz ajándék! És nem csodálom, hogy eléggé megcsúsztak vele, végül is nem kis munka. Köszi, lányok! < 3

4. Tegnap Choz letörölt facebookról. Szólt előtte. Ez annyiban jobb annál, amit Gábor tett, hogy ő nem letiltott, tehát látom a profilját és írhatok is neki, ha szeretnék, csak nem vagyunk ismerősök. Egy kicsit letört a dolog, de igyekszem nem foglalkozni vele. Nonszensz az egész, hogy az a személy kényszerül arra, hogy ezt tegye, akivel valaha a legszorosabb kapcsolatban álltam, és mindezt azért, mert annyira megbántottam, hogy rám nézni is képtelen. Life sucks...

5. Ma voltam interjún az Amnesty Internationalnál. Életem első állásinterjúja, igyekeztem felkészülni, de persze izgultam is, és bevallom, nem sikerült annyira jól. Oké, nem volt rossz, de mikor eljöttem, éreztem hogy nem igazán jött össze, és még este értesítettek is, hogy bár nagyon tetszettem nekik és vívódtak, végül mást választottak a pozícióra. Oké, igyekszem nem kétségbe esni, még két hely van a tarsolyomban, az egyik annyira nem vonz, a másik érdekes, de holnap van a határideje, és persze itt is ott lóg a levegőben, hogy mások is jelentkeznek, és mi van, ha végül nem én... Mindegy. Holnap motivációs levelet írok, a többivel ráérek foglalkozni később. Csak egyszerűen annyira szeretném, ha hasznosan tölthetném az időm! Igyekszem elfoglalni magam, de nagyon, nagyon-nagyon-nagyon remélem, hogy hamarosan találok munkát! Nem akarom, hogy sok idő menjen a keresgéléssel és a várakozással...

6. Anyu hazajött. Hozott rengeteg édességet, dekorációt tortákra és sütikre, alkoholt, és egy baglyos pulcsit. Jó hogy itthon van - és nem csak ezért. :D

Itthon vagyok!

Csütörtökön 14:15-kor indult haza a repülőm, a géphez pontban délben indultunk el Danival. Előtte elintéztem még pár dolgot - feladtam a levelet a helyi hatóságoknak, amelyben kijelentkezem a városból, a biciklimet átköltöztettem Dani biciklitárolójába, és véglegesen összecsomagoltam a holmimat. Utóbbi nem volt egyszerű, mert híján voltunk egy jó mérlegnek. Minden holmim befért volna a bőröndökbe, de a súlylimitet átléptem volna... Őrült, ideges ki- és bepakolások után végül hagytam némi cuccot Daninál, nem kifejezetten fontos dolgokat, de azért szeretném őket visszakapni. :)

A reptéren sikeresen feladtam a csomagomat, mindössze 21 kiló volt. Ezután volt egy kis időnk Danival egymásra. Kaptam tőle egy szép karkötőt, egyszerű kis vékony lánc, nagyon tetszik nekem. Most is itt van a karomon, és jó érzés mindig ránézni. :) Aztán persze el kellett búcsúznunk, az nem volt jó, pityeregtem is kicsit, de mit volt mit tenni, el kellett indulni a biztonsági ellenőrzés felé, ahol kipakoltatták velem a táskámat - nem tudom miért, talán gyanús volt. Ilyenkor az a szabály, hogy a biztonsági személyzet megkér, hogy nyissam ki a táskát, és csak aztán túrja szét. És valahányszor cipzárral találkozik, mindig nekem kell kinyitnom. Tök ostoba az egész. Szóval ezzel a formális szabállyal úgy tesznek, mintha engedélyt adnék a kutatásra? Mintha lenne bármiféle választásom...
Mindegy, szerencsére semmi gyanúsat nem találtak, úgyhogy folytathattam utamat a kapu felé, és hamarosan fel is szállhattam a gépre. Az utam normálisan telt, de azt hiszem,  nem nekem való a repülés, mert eléggé megvisel, még az ilyen rövid utazás is. A reptéren apu várt, és először Petráért mentünk el az iskolájába, aztán jöttünk csak haza. És ezzel ennyi volt - otthon, édes otthon!

El kell mondjam, hogy egyszerűen hihetetlen, hogy véget ért ez a félév. Most kapom a hírleveleket az ELTE-től, amiben szerepel az Erasmus-jelentkezés - igen, tavaly én is ilyenkor adtam le a papírokat, izgultam, döntöttem Amszterdam mellett. Aztán jött a nyár, egyre jobban izgultam, végül kiutaztam, elkezdődött a félév, és... HOVÁ TŰNT?!
Azt hiszem valamikor november táján gyorsulhattak fel a dolgok, de azóta tényleg úgy röpült az idő, hogy csak na. Persze nekem mindenki előre megmondta, hogy nagyon gyorsan el fog menni ez a félév, de mikor jelentkeztem, nekem ez az idő is rengetegnek tűnt. És most... hát, most maradtam volna még kint, de az is tény, hogy mindig is tudtam, hogy haza kell jönnöm, felkészültem rá, és készen állok arra, hogy belevágjak valami újba itthon.

A félévemről fogok írni hosszas összefoglalókat, várjatok a következő bejegyzésekre. ;)