2012. december 31., hétfő

My year 2012


A lassan hagyománnyá váló éves áttekintés, avagy lássuk, mi történt velem 2012-ben.

Január elsején Vadnán voltam, ugyanis Chozzal és a barátaival ott ünnepeltük a szilvesztert. 13-án volt az egyéves évfordulónk. Elkezdtem önkénteskedni a Nap klubnál (kizárólag önző érdekekből, mindenféle lelkesedés nélkül, és nem is valami hosszú ideig) és letudtam az összes vizsgámat, átlagosan elég jó eredménnyel.

Február elején Hajdúszobolszlón töltöttünk Chozzal pár napot, az tényleg varázslatos volt. 7-én Szaharék meghívtak magukhoz a Tu bishvat ünneplésére. Egyik hétvégén meglátogatott minket Ren, a családdal pedig kimentünk Angyalira, ahol kivételes módon befagyott a Duna, így gyalog kelhettünk át rajta. Ismét töltöttem Vadnán pár napot, részt vettem – immár másodjára – a görög katolikus bálon. Ebben a hónapban megvolt az első Erasmus-tájékoztatóm, elhatároztam, hogy pályázok, és nem kis szenvedéssel és idegeskedéssel meg is írtam a szükséges dokumentumokat. Elkezdtem angolórára járni Szilvihez, nyelvtudásom javítása érdekében. A chozos Valentin-nap után rosszul lettem az éjszakai buszon, innentől kezdve még sokáig törtek rám időszakos rosszullétek, ami különböző orvosok meglátogatásával, vérvétellel és gyógyszerszedéssel járt.

Márciusban leadtam az összes Erasmus-papírt, első helynek Amszterdamot, másodiknak Utrechtet pályáztam meg. Egy hétvégét dolgoztam a Symában ruhatárosként. Elmentünk egy családi síelésre, sajnos a késői időpont miatt alig volt már hó. Megünnepeltük Eszter és Petra születésnapját, valamint apuval és Chozzal elmentünk az immár hagyománynak számító geocashing teljesítménytúrára is.

Áprilisban végre kihirdették a pályázati eredményeket, megtudtam, hogy mehetek Amszterdamba! Amennyire örültem neki, legalább annyira be voltam tojva tőle. Elkezdtem részt venni az egyetem kérdőíves Budapest-kutatásában, ami ugyan részemről kudarcba fulladt, de jó tapasztalat volt. Anyu vett nekem egy négyalkalmas jógabérletet, úgyhogy ebbe a sportba is belekóstoltam. A hónap végén Vadnán töltöttem a hosszúhétvégét, ragyogó idő volt, jó volt pihenni, lazulni, találkozni a többiekkel.

Májusban betöltöttem a 20-at. Inkább letört ez a tény, mintsem felvidított, de mindenki nagyon kedvesen köszöntött fel és tündéri ajándékokat kaptam. Töltöttünk egy hétvégét Agárdon. Megkezdődtek a vizsgáim. Jelentkeztem a TátKontúr olvasószerkesztőjének, de végül nem kaptam meg az állást. Voltunk Chozzal Stephen Marley koncerten a ZP-ben.

Június elején Gábor alaposan kiakasztott, de erre ne is pazaroljunk több szót. Befejeztem a vizsgaidőszakomat, eddigi legjobb eredménnyel, és pár nap múlva utaztam is Vadnára, ahol egészen a hónap végéig maradtam, és nagyon jól éreztem magam: pihentünk, voltunk a Szelesi-tónál, tabuztunk a garázsnál, kirándultunk…

Július a mozgalmas nyári programok jegyében telt, és bizony, szinte végig Chozzal voltam… Először EFOTT-ra mentünk fesztiválozni, ahol fantasztikusan éreztük magunkat, aztán töltöttünk pár napot Balatongyörökön is egy reggae-fesztivál féleségen. Vigyáztam egy hetet Petrára, aztán megint csak Chozzal voltam, jó hosszú ideig, Bükkszentkereszten, ahol sokat pihentünk, filmeztünk, voltunk a gyógynövény-napokon, lovagoltunk, és meglátogattak minket Cseccék is. Ebben a hónapban volt a másfél éves évfordulónk is.

Augusztusban elmentünk egy családi nyaralásra Demjénbe: bejártuk Eger környékét, egy napra, Szilvásváradra Choz is csatlakozott hozzánk. Ozorára nem mentem idén, de bosszankodva követtem végig a fesztivál tönkretételét. Utolsó otthon töltött napjaim egyikén meglátogattam Esztert és Gézut új, közös lakásukban, és találkoztam Rennel és Shizuval is. Az augusztus 20-át még együtt töltöttem anyuékkal és Chozzal, másnap, 21-én pedig belevágtam az Erasmus-kalandba: repültem Amszterdamba! Az első héten rengeteg mindent sikerült elintézni: elfoglaltam a szobám, jelentkeztem a helyi hatóságoknál, nyitottam bankszámlát, vettem biciklit, részt vettem egy körbevezetésen az egyetemen, edzésen a sportcentrumban, „holland” vacsin, holland nyelvórán, az ESN hétvégén (városnézéssel, bulikkal, scavenger hunt-tal), bemutatkozott a faculty-m és a buddym, Lisa. Kiérkezésem első napján megismertem Hannaht, akivel azóta elválaszthatatlanok vagyunk.

A szeptemberem elég mozgalmas volt (elég csak a blogbejegyzéseim számát tekinteni). Meglátogattam a Zaanse Schans-t, voltam egy Sunday bruch-on Jane-nél, folyosótársaimmal kitakarítottuk a konyhát. Elkezdődött a suli, heti 2x2 tanóra, mellette elkezdtem rendszeresen eljárni a sportcentrumba. Megismertem Hannah német barátnőit, együtt elmentünk Markenbe biciklitúrára, este filmeztünk egy szabadtéri moziban. Főztünk közösen kínai kaját, elmentünk bulizni is az Odeonba, de onnan fél óra után kidobtak minket. Ezt nem hagytuk annyiban, jártunk a rendőrségen feljelentést tenni, aztán levezetésképp meglátogattuk a város eldugott templomát. A folyosótársakkal rendeztünk egy közös „culture dinner”-t, és egy héttel később együtt ünnepeltük meg Ekaterina szülinapját is. Voltam shoppingolni a Primarkban a csajokkal, tettünk egy egynapos kirándulást Utrechtbe, főztünk mexikói vacsit és elmentünk egy kalózbuliba is.

Kissé fájdalmas lesz megírni ezt a hónapot, de essünk túl rajta. Október elején három napra meglátogatott Choz, és tényleg borzasztóan jó volt együtt, örültem, hogy jött, és szomorú voltam, mikor elment. Megnéztük a várost, sokat fotóztunk, végigjártuk a Heineken Experience-t és voltunk a Hemp Museumban is. Az együtt töltött szép napok ellenére (és bánom, hogy ennyire gyorsan, de egyszerűen így jött ki) szakítottam vele október 18-án. Ezután minden erőmmel igyekeztem a vizsgáimra koncentrálni, amiket sikeresen meg is írtam. Voltam pár táncórán, de egyik sem nyűgözött le, így nem mentem el több alkalommal. A vizsgák után jutalom gyanánt voltam a Dam téri vidámparkban, buliztam a Melkwegben, ettünk indiai kaját Hannahval és Kathival, shoppingoltunk, elmentünk Hágába. Azután elkezdődött a második periódus, és meglátogatott a családom.

November elején az egész családom meglátogatott, nagyon örültem nekik, és persze annak is, hogy végigjártam egy csomó múzeumot velük: a Rijksmuseumot, a Van Gogh Múzeumot, az Anne Frank Házat, a Gyémántmúzeumot és a Némót láttuk együtt. Eljöttek hozzám az Uilenstedére is, elvitték pár holmimat, cserébe finomságokat hoztak nekem. Később jártam Rotterdamban, 18-án végignéztem Sinterklaas megérkezését. Az egyik órámra prezentációt készítettünk – nem volt egyszerű, de szerencsére jól sikerült. A folyosón 22-én, barátokkal 24-én ünnepeltük meg Hannah szülinapját. 23-án pedig Brüsszelbe mentem a szülinapossal, és igaz, hogy holtfáradtak voltunk a nap végére, de mindketten nagyon jól éreztük magunkat!

December elején Eszter utazott hozzám Oldenburgból pár napra, vele is bejártam a várost, ismét voltam az Anne Frank házban és a Némóban, esténként pedig beszélgettünk és forralt boroztunk. Részt vettem egy Pub lecture-ön Lisával, a lányokkal a folyosóról megnéztük moziban a Cloud atlast (pizzázással egybekötve), jött hozzám a Mikulás, jártam a tengernél kétszer is: egyszer Zaandvortban, egyszer pedig Castricumnál, ahova Lisa hívott, és ahol kaptam egy igazi holland vacsit is. Az utolsó hét kapkodásában igyekeztem beszerezni az összes karácsonyi ajándékot, megírtam két vizsgát (egy napon), részt vettem két karácsonyi vacsin: egyszer a német leányzókkal (akikkel elbúcsúztattuk Kathit és Helenát) egyszer pedig a folyosótársaimmal. 22-én hazautaztam Budapestre. Otthon találkoztam Csillával, Shizuval, ünnepeltünk a családdal és voltunk Vocapeople előadáson is. Gyorsan elment a hét, és már repültem is vissza Amszterdamba, ahol az év utolsó napjait Lacival és Ádám társaságában töltöttem.

Összességében elmondható, hogy az évemre ez az egész Erasmus-dolog nyomta rá a bélyegét. Egyértelműen hatalmas kaland szeptembertől, de előtte is a pályázás, a felkészülés... És hát rengeteget voltam Chozzal a kiutazás előtt, teljesen össze voltunk nőve. Ismét el szeretném mondani, hogy nagyon bánt, hogy fájdalmat okoztam neki, és lehetett volna ezt az egészet sokkal okosabban is intézni - de így jött ki. Hálás vagyok minden vele töltött percért, mert tényleg boldoggá tett. Remélem, hogy a fájdalom hamarosan elmúlik, de a szép emlékek megmaradnak. Én tudom, hogy helyesen döntöttem. 

2012. december 28., péntek

Újra Amszterdam


... és visszaérkeztem Amszterdamba. Gyorsan írok pár sort a tegnap esti Vocapeople-ről. Klassz volt. Az izraeli csoport 3 nőből és 5 férfiből áll, a nők között egy alt, egy mezzó és egy szoprán, a férfiak között egy basszus, egy bariton, egy tenor, egy beatboxos és egy szintén szájjal mindenféle fura hangokat kiadó egyed van. Ők mutatnak be számos dalt a színpadon, és minden hangot saját maguk állítanak elő. A kerettörténet szerint egy másik bolygóról érkeztek, és zenére van szükségük, hogy energiát termeljenek az űrhajójukhoz. Bevonták a közönséget is, különleges képességeikkel "beleláttak" a nézők fejébe, és kitalálták, milyen a zenéjük. A kedvencem az volt, mikor mindegyik Voca választott valakit a közönség közül, egyenként bemutatták, mi szól az illető fejében, aztán ezt összehangolták, és mind egyszerre énekeltek. Ez olyan szép volt, végül is azt jelenti, hogy az embereket összehozza a zene, és egyéni dallamaink egy nagy egésszé állnak össze. :)
Érdekes élményben volt részünk: felállítottak egy férfit, belehallgattak a fejébe: esküvői zene ment benne. S hamarosan előkerült egy jegygyűrű, a férfi letérdelt, és ott, az előadáson kérte meg a kedvese kezét! Később kiderült, hogy az illető az izraeli nagykövetségen dolgozik, Andris ismeri is, és gratulált neki később :D

Ma reggel kényelmesen megreggelizett a család, aztán kifuvaroztak engem LisztFerihegyre. Mókás, emlékszem, milyen betojva jártam ott legutóbb! Most elcsodálkoztam, milyen kicsi a reptér, és mennyire kong az ürességtől - alig vannak utazók. A Schipholhoz képest eléggé smafu.
Minden rendben volt az utazással, annak rendje és módja szerint megérkeztem Amszterdamba. Még nem említettem, de vendégeim is vannak. Ez egy kicsit érdekes történet.
Pár hete rámírt Szécsi Laci, akivel Taglit talin találkoztunk, és akiről később kiderült, hogy volt osztálytársam, Timi barátja. Sosem volt valami mély kapcsolatunk, de érdekes módon beszélgettünk néha facebookon, és nemrég engem keresett meg azzal, hogy szakított Timivel, elsírta a bánatát, kért tanácsot stb stb. Én kissé hirtelen és balga módon, búfelejtő gyanánt meghívtam Amszterdamba szilveszterezni. Bevallom, meglepődtem, milyen hamar ráharapott az ötletre, s bár később rájöttem, hogy nem olyan egyszerű megoldani ezt az ügyet, a bolhát már elültettem a fülébe, szóval végül is jött, egy barátjával, Ádámmal. Előre leszögezem, hogy abszolút ártatlan, baráti meghívásról van szó, és senki se merjen többet feltételezni!

Ádám és Laci ma érkeztek, egy korábbi géppel, mint én, úgyhogy találkoztunk a reptéren, hazajöttünk, lecuccoltunk, elmentünk vásárolni, most pedig még a városban vannak, bementek nélkülem. Örülök ennek, kell nekem egy kis magánszféra. Holnap azért megyek velük én is, de remélem ellesznek később is egyedül, hiszen január 2-ig maradnak, ami egészen sok idő. Egyébként nagyon örülök nekik :) Félnék is nélkülük itt, szinte kong a green tower, még mindenki otthon van.

2012. december 27., csütörtök

Itthon

23-án mozgalmas napom volt. Reggel Csillával találkoztam, akivel egy forró csoki mellett jól átbeszéltük az elmúlt hónapok történéseit. Ebédre hazamentem (anyu paprikás csirkét csinált :P ), délután pedig sütöttem egy adag mézeskalácsot. Orsi és Petra ugyan sütött nélkülem, de kedvem volt nekem is készíteni egy adagot - visszaviszem majd Amszterdamba, és szétosztogatom a mindenféle ismerősök között. 
5-kor találkoztunk Shizuval a Momban (én előbb értem oda, úgyhogy a bejárat előtti karácsonyi vásárnál tébláboltam egy ideig, és kaptam egy pohár ingyen forralt bort egy kissé részeges eladó sráctól :D ) Először a Mekibe ültünk be jobb hely híján, és egy vaníliás-epres pite mellett beszélgettünk, aztán megnéztük a Felhőatlaszt moziban. Ez az a film, amit már Amszterdamban is láttam, csak úgy éreztem, nem igazán sikerült megragadnom a lényeget. Azt kell mondjam: tévedtem! Csak én hittem, hogy komplexebb a film, valójában nem igazán maradtam le semmiről. Néhány félreértés tisztázódott, egyes részek érthetőbbé váltak, de heuréka-szerű felfedezéseket nem tettem. 

24-én délelőtt még pepecselnem kellett pár ajándékkal, de estére szerencsére mindennel elkészültem. Igazi szokásos otthoni karácsonyunk volt. Kaptam egy szép táskát, egy pár fekete bőrkesztyűt, könyvet (Csányi Vilmos: Ironikus etológia) hajformázót, parfümöt, Orsitól csokis arcpakolást. Kicsit bosszankodtam, ugyanis a hajgöndörítő szerkezet nem épp olyan volt, amilyenre számítottam - és mikor kipróbáltuk, semmi változást nem idézett elő a hajamon. Anyuék váltig állítják, hogy nekik valami fodrásznő megmutatta, hogy kell csinálni, és neki működött... úgyhogy remélem, csak gyakorlás kérdése a dolog. A parfüm sem igazán lett eltalálva, ugyanis ezt a márkát Orsi használta évekig, és mindig ő jut róla eszembe kamaszon. Az meg csak bökte a csőrömet, hogy a könyvet, amit kértem, Orsi kapta meg - persze, testvérek vagyunk, elolvashatom, de akkor sem értem a logikát emögött. Mindegy, már bele is fogtam, Nyáry Krisztián: Így szerettek ők című könyvéről van szó. Nagyon érdekes, csak azt sajnálom, hogy nem tudom elolvasni visszautazás előtt. 
Ettünk finom karácsonyi vacsit, játszottunk Petra új társasjátékával, éjjel pedig megnéztük az Igazából szerelmet (illetve én már félig szundikálva néztem).

25-én délelőtt azt hiszem nem sok mindent csináltam az alváson kívül. Délután a már megszokott módon nagyihoz mentünk, ott is ajándékoztunk, ettünk-ittunk, beszélgettünk a sok-sok családtaggal. Eszteréktől kaptam egy nagy baglyos párnát, már itt trónol az ágyamon :)

26-án délelőtt már igyekeztem hasznosítani magam, és kidekoráltam cukormázzal az elkészült mézeskalácsok felét, de annyi volt, hogy nem sikerült befejeznem. Délután Magdolnagyiékhoz mentünk, jó volt őket is látni. Emlékszem, ők aztán különösen rettegtek, mikor külföldre utaztam, azt hiszem, most már megnyugodhatnak kicsit, hogy valóban jól vagyok, és egyelőre úgy néz ki, hogy januárban annak rendje és módja szerint vissza is térek hozzájuk :)

Ma délelőtt anyuval bevásároltunk nekem mindent, amiből Amszterdamban hiányt szenvedek, és befejeztem a mézeskalácsok dekorálását is. Azt hiszem, ma már itthon maradok, teszek-veszek, este pedig Vocapeople előadásra megyünk. :)

Általánosságban el kell mondjam, hogy érdekes itthon lenni. Úgy tűnik, nagyon kötődök helyekhez: most, hogy kezdem megszokni az itthoni életet, nem igazán van kedvem visszautazni, ugyanakkor tudom, hogy januárban meg úgy fogok érezni, hogy semmi kedvem hazajönni... 
Choz hiánya is nagyon erősen tört rám. Teljesen felkészületlenül ért az egész. Ugyan gondoltam arra, hogy ha hazajövök, más lesz, de erre nem számítottam. Két napig teljesen nyomottá tett, nem értettem a saját érzéseimet, nem tudtam, mit jelent ez a sajgás. Most már egy kicsit megnyugodtam, és igyekszem magam meggyőzni, hogy csak természetes szakítás utáni érzésekről van szó, amik előjöttek most, hogy olyan környezetben vagyok, ami jobban kötődik hozzá. Ennek ellenére folyamatosan emlékeztetnem kell magam, hogy okkal szakítottam, és nem lenne jó, ha felkeresném vagy találkozni akarnék vele. Tudom, hogy jobb lesz, ha megint Amszterdamban leszek (nem gondoltam volna, hogy a távolság ilyen iszonyatosan segít) de egyszer végleg hazajövök, és kezelnem kell ezt az egészet valahogy. Abban bízom, hogy olyan rossz már nem lehet, mint akkor volt, és ez is elmúlik egyszer... remélem, hogy minden rendben lesz, és főleg azt, hogy ő is jól van, és egyszer tényleg minden jóra fordul... 

2012. december 22., szombat

a vizsgák és utána

Csütörtökön reggel olyan korán indultam el vizsgázni, hogy még sötét volt. Elég kiábrándító... Viszont a vizsga nem volt nehéz, jóval korábban is végeztem vele, és azt hiszem, elég jól sikerült. Nem valószínű, hogy elbuktam ezt a tárgyat, annál is inkább, mert a jegy 40%-át a prezentáció teszi ki, és arra 8,5-öt kaptunk a csoporttal :)

A délutáni vizsga már nehezebb volt, úgyhogy nem is vagyok teljesen biztos benne, hogy sikerült, de azért reménykedem! A lényeg, hogy túl vagyok rajta. Jó nagy megkönnyebbülés volt :)

Pénteken összepakoltam a cuccomat, jó alaposan kitakarítottam, vásároltam a városban, este pedig karácsonyi vacsora volt a folyosón! Sajnos nem sokan csatlakoztak, mert néhányan meg hazautaztak, egyesek pedig az utolsó pillanatra hagyták a beadandóikat, és tanulniuk kellett. Csak Jolijn, Hannah, Amanda, Louise és Francesco jöttek el, de azért így is jó volt. Én pudingot készítettem, a többiek a főételért feleltek, és igazi svéd lakomát csaptunk: húsgolyókat ettünk krumplipürével és azzal a fura piros almás-káposztás salátával. Nagyon fincsi volt :)

Ajándékoztunk is! Mindenki két apró ajándékot vett, és egy dobókockás játékkal döntöttük el, végül is kinek melyik jut. Én egy dudáló krokodilfejet kaptam, amit a biciklire lehet szerelni (Hannah-tól) és egy kis szettet tusfürdővel, testápolóval és szivaccsal (Jolintől).

Ma reggel még befejeztem a pakolást és a takarítást, korán megebédeltem, és együtt mentünk Hannah-val a reptérre, mert majdnem egy időben indult a gépünk. Kicsit izgultam, hogy nem lépem-e túl a megengedett súlymennyiséget a bőröndömmel, de szerencsére minden rendben volt. Ugyanis a cuccaim jórészét már most hazahozom, hogy januárban és össze tudjak majd csomagolni... A becsekkolásnál közölték velem, hogy a jegyemhez nem társul ülés - ez azért van, mert a légitársaság több jegyet ad el, mint ahány hely van, sokan ugyanis nem jelennek meg végül utazáskor. Így azonban megvolt a lehetősége, hogy nem kapok helyet a gépen, és egy másikkal kell utaznom. Szerencsére erre nem került sor, volt helyem, és a hosszú sor is egész gyorsan lement a security check-nél, úgyhogy rendben felszálltam a gépre, és időben meg is érkeztem Budapesten, ahol még a levegő is más, mint Amszterdamban. :)

Furcsa most itthon lenni kicsit. Van pár újdonság a lakásban, de a régi dolgokat is ugyanúgy megbámultam. Tudom, hogy nem fogok többet úgy nézni az itthoni dolgokra, mint eddig, és ez elégé bizarr érzés. Az azért biztos, hogy élvezni fogom ezt a hetet itt, holnapra például van is már egy csomó tervem, holnapután pedig karácsony - 3 napig! Alig várom! :)

2012. december 17., hétfő

a tenger

Múlt héten (igen, lemaradtam a blogolással, tudom) kétszer is voltam a tengernél. Először szombaton (na, ez nem is a múlt hét, hanem az azelőtti) amikor Zaandvortba mentünk, ebbe a tenger melletti kisvárosba, csak azért hogy lássuk a Nagy Vizet. :) Nagyon szép volt, és persze furcsa is, sosem voltam még tengernél nagykabátban és sálban. A homokos partot hó lepte, de azért tudtam gyűjteni egy csomó kagylót. Hiába, ez olyasmi amit nem tudok megállni... Láttam a naplementét is. Nagyon romantikus volt :)

Hétfőn kicsit északabbra, de ugyanazt a vizet csodálhattam meg Lisának köszönhetően, aki Marcelt, Hannah-t és engem meginvitált magához egy igazi holland vacsorára. Nem Amszterdamban, hanem Castricumban lakik, ahonnan alig 10 percre van a tenger. Odavonatoztunk, sétáltunk a városban, aztán pedig a homokbuckák között. Este pedig Lisa megmutatta nekünk az otthonát. Annyira jó volt végre egy igazi családi kuckóban lenni! Szép családi ház tágas nappalival, képek a falon, karácsonyi hangulatvilágítás. Lisa szülei nagyon kedvesek voltak hozzánk, sokat beszélgettek, kérdezgettek, és promótálták Hollandiát. Lisa ikerfivére kicsit késett, de ő is csatlakozott hozzánk, és hasonló lelkesedéssel kérdezgetett mindenfélét.
Vacsorára Boerenkool-t ettünk. (ejtsd: Burkól. biztos mert jól beburkolja az ember.) Ez egy tipikus holland káposzta neve. Megfőzik, aztán összekeverik krumplipürével. Leöntik Jus-sal - ez valamiféle szaft - és jó kis Bockwurstot fogyasztanak hozzá. Egyszerű étel, de igazán mennyei volt! Ilyen kiadós vacsorában sincs gyakran részem. :)

Lássuk be, Lisa nagyon kedves, hogy meghívott bennünket. A legtöbb ismerősömre rá sem bagóz a saját buddy-ja. Ez egy részről érthető, mert a buddy elvileg azért van, hogy segítsen a tájékozódásban az idegen városban, de egy idő után mindenki beilleszkedik annyira, hogy ne legyen pátyolgatásra szüksége. Nekem sem volt túl sok kérdésem Lisához, de ő a "feladatait" mindig jóval komolyabban vette, mint az átlag, és rendszeresen ír facebookon, néha összefutunk egy kávéra, és most ez a meghívás is tök jó volt :) Nem mondanám, hogy igazán barátnők vagyunk, mert eléggé különbözünk, de igazából ő az egyetlen holland, akit igazán ismerek, és nagyon hálás vagyok a kedvességéért. :)

Ami pedig a blogról való eltűnésem oka, hogy csütörtökön két vizsgám lesz, egy délelőtt, egy délután, és most nagyban tanulok. Nem pánikolok kifejezetten, de azért elég fáradt vagyok már. Szeretnék már a pénteknél tartani... Zűrös, mert még bizonyos karácsonyi dolgokat is el kell intéznem, pénteken pedig pakolnom és takarítanom kell, estére pedig valami fincsit készíteni, mert karácsony vacsit tartunk a folyosón. 22-én délután pedig repülök haza! Milyen hihetetlen, hogy ilyen közel van! Augusztusban még olyan távolinak tűnt.

2012. december 7., péntek

Mi-Mi-Mikulás

December 5-én este ide is megérkezett a Sinterklaas, és mikor hazaértem a moziból, egy CsokiSintert találtam a cipőmben :) Sőt, még másnap is kaptam fincsi Milkacsokit *.* Lau egy tündéri meglepetést adott nekem BK-n, amivel legalább átmozgattam kicsit Trixit :) Pár nappal ezelőtt pedig érkezett egy csomag a "Pál Mikulás"-tól, szaloncukorral, smarties-csokival és mindenféle jóval :) Nagyon jó érzés, hogy az otthoni Mikulás nem feledkezett meg rólam így sem, hogy külföldön vagyok. Elvégre ez az első Mikulás, amit nem otthon töltök, úgyhogy kicsit furcsa is volt. :(

Amszterdamban 100%-osan itt a tél, az utóbbi napokban hóvihar van. Tegnap az egyik kanyarban estem egyet a biciklimmel, nem lett semmi bajom, a kormányom viszont eldeformálódott. Megcsinálnám, de most is úgy szakad a hó, hogy ki sem dugom az orrom innen inkább. Vettem karácsonyi fényeket, karácsonyi mécsestartókat, néhány felakasztható díszt meg Sinterklaas-bögrét, és teremtettem egy kis hangulatot a szobámba :) A probléma csak az, hogy lassan inkább a vizsgákhoz kéne hangulatot teremtenem: megvoltak az utolsó óráim, 20-án vizsga, és issszonyatosan sokat kéne rá tudni.... O.o

Cloud Atlas

Tegnapelőtt a csajok a folyosóról hívtak egy pizza+mozi estére, és bár tanulhattam is volna, ezt úgy éreztem, nem hagyhattam ki. A Kriterion nevű moziba mentünk, ahol én még sosem voltam, de a többiek igen - hangulatos kis mozi néhány teremmel, kávézóval. Biciklivel fél óra alatt odajutottunk, és megvettük az akciós kombinált jegyet, amelynek fejében kaptunk egy-egy pizzát a közeli olasz étteremben. Igazi olasz pizza volt, vékony tésztájú és hatalmas, lelógott a tányérról, meg sem bírtam mind enni. Ezután visszamentünk a mozihoz, és megnéztük a Cloud Atlas filmet. Ez itt a trailere:




Én azt mondom, hogy mindenki menjen el, nézze meg ezt a filmet... De olyan nyelven, amit megért. Borzasztóan sajnálom, de az a helyzet, hogy nem sikerült megértenem ezt a filmet... Már most, hogy a trailert megnéztem, leesett pár új dolog :D Különböző sztorikból áll, amik önmagukban is fantasztikusak, de az, hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz, és hogyan befolyásolják egymást, az túl komplex az angoltudásomhoz képest. Viszont annyira kíváncsi vagyok és úgy bosszant a dolog, hogy szerintem otthon megnézem újra, magyar felirattal... Mert amúgy jó film, tényleg jó, nagyon jó, ennyi azért leesett :D És nagyon tetszett, hogy ugyanazok a színészek több szerepet játszanak. Fantasztikus, hogy el tudják őket maszkírozni, néha egész sokáig tartott mire leesett, hogy áá, ez is te vagy! A jövőben játszódó jelenetek a legklasszabbak, abba az ázsiai fiúba pedig egészen beleszerettem, pedig furcsa arca van, de hát szuperhős(L).

A mozi további előnye, hogy millió flyert lehetett benne összegyűjteni, amit hosszas munkával felragasztgattam a falamra itthon, úgyhogy egyre vidámabb és színesebb! :) Mikor vége lett a filmnek és kijöttünk, azt láttuk, hogy havasak az utcák és havasak a biciklik :) Szép volt este hazajönni :)

Névnapi jókívánság

Áhh, én ugyan gondolkodtam, hogy vajon mennyire etikus, de nem tudom megállni, hogy ezt ne blogoljam le, sorry :D

*Lö fészbúk*

Gábor Máthé 

boldog névnapot

bocsi, le kell h tiltsalak mert különben nem hiszi el fanni h őt szeretem

Áááhhh hihetetlennn :D Best name-day wishes ever...

Ámde idegeskedés helyett inkább nevessünk egy jót embertársainkon, és egy perces néma csönddel adjunk hálát az égnek, hogy nem születtünk féltékeny természetűnek.

Tényleg úgy érzem, hogy csak úgy folyna belőlem a szó, de inkább csak annyit írok, hogy véleményem szerint ez igencsak szánalomra méltó. Kitartó erőfeszítéseim a "Nincs barátság kapcsolat után" frázis megdöntésére úgy tűnik egy ideig kudarcra ítéltettek, de már ott tartok hogy inkább... leszarom.

2012. december 6., csütörtök

Pub lecture


Névnapom alkalmából Pub lecture-t rendezett a VU társadalomtudományi kara. Na jó, nem a névnapom alkalmából, de mindenesetre 4-én volt este, és kedvem volt menni, ráadásul Lisa is ott volt, és az volt a terv, hogy jön Marcel és Hannah is, és csinálunk valamit közösen a kocsmaóra után.
Délelőtt Lisa rámírt facebookon, hogy alhat-e nálam. Igazából úgy tette fel a kérdést, hogy nem igazán lehetett volna nemet mondani rá, pedig nem a legjobbkor találta ezt ki. Mindenesetre azt mondtam, hogy persze, jöhet.
Délután volt egy órám, aminek csak az első felére tudtam bemenni. Nem is baj, gondoltam, mivel úgyis az óra első fele szól a tanagyagról, utána már az adott csoport prezentációja következik, ahol semmi új nem hangzik el. Na, pechemre a tanár közölte, hogy a vendégelőadó késik, kezdjünk inkább a prezentációval… Hát, megérte bemenni. -.-
Az óra után sietnem kellett: lóhalálában bevásároltam, takarítottam, vacsoráztam, és már ott is volt nálam Lisa, hogy ledobja a cuccát (mivel matracot, hálózsákot is hoznia kellett). Késett, és így késve is indultunk el biciklin. Út közben tudatosult bennünk, hogy így nem érünk oda, úgyhogy végül metróztunk a bringával, és még így is majdnem elkéstünk, és ráadásul drága is volt. No mindegy, lényeg, hogy befutottunk a Hefferbe.
Újabb probléma: nem volt elég szék. A társaságnak majdnem a harmada nem tudott leülni. Szerintem megfelelő mennyiségű székről gondoskodni elég alap, ha az ember Pub lecture-t szervez, de mindegy, végigálltuk, nem volt olyan fárasztó. Az előadás tekintetében jobbra számítottam. A tanárt állítólag 2011 legjobb tanárának szavazták, de ebből az egy órából nekem nem igazán jött le, miért. Nem mondott új dolgokat, és nem volt kifejezetten szórakoztató sem. De a kitett sajtok és rágcsálnivalók, amiket az előadás közben majszoltam, jók voltak.
Az óra végén lehetőség volt vacsorázni. Én ettem otthon, de Lisa éhes volt, úgyhogy maradtunk a Hefferben enni. A társaságból elég kevesen maradtak. Marcel el se jött, Hannah pedig korán elment, úgyhogy végül ott maradtam Lisával, egy másik holland lánnyal és egy amerikai csajjal egy asztalnál. Szerintem egész este jó ha három mondatot szóltam, ők viszont rengeteget beszéltek és érdekes volt hallgatni, szóval nem mondanám, hogy kifejezetten rosszul éreztem magam. Főleg az amerikai lány mesélt sokat, és szidta a hazáját. Azt mondta, hogy ott udvariatlanság kimondani az igazi érzéseket, igazi gondolatokat, ezért mindenki mosolyog és folyékonyan hazudik, aztán hátba szúrja a másikat. A lányok fiatalon akarnak házasodni, aztán nagy büszkén kiírják facebookra, hogy „háziasszonyok” és alig várják, hogy kiszolgálhassák a férjecskéjüket. Sokan osztják még mindig a nézetet, miszerint házasság előtt tilos a szex, de azért igyekeznek egyéb változatos – és cseppet sem erkölcsösebb módon kikerülni ezt a szabályt. Őszintén szólva nem tudom, vajon mennyire elterjedtek azok a dolgok, amikről beszélt,mindenesetre elég meghökkentő volt.
Tíz körül végre befejeztük a disputát és hazabicikliztünk. Lisa lefordítgatta nekem a mondatokat, amik a falamra ragasztgatott szórólapon voltak, aztán aludtunk. A másnap reggel megint bosszantó volt, mert vagy másfél órával előbb felébredtem, mint ő, de nem tudtam magammal mit kezdeni. Eleve azt terveztem, hogy végigtanulom a napot, de nem csinálhattam semmit, amíg itt volt, mert féltem, hogy felébresztem. Szóval csak feküdtem és bámultam a plafont. Aztán mikor felébredt, akkor is elment az idő azzal, hogy zuhanyozott, pakolt, reggeliztünk. (Komolyan, ha én egy éjszakát töltök valakinél, soha sem viszek magammal ennyi cuccot!) Végül megkért, hadd hagyhassa nálam a motyóját, mert most túl sok lenne elvinni. Oké… majd érte jön holnap, gondolom. Mindenesetre mire végül is hazament, már majdhogynem dél volt, elment a napom fele.
Egyébként azon kívül, hogy sokat zsörtölődtem ebben a bejegyzésben, le kell szögeznem, hogy Lisa nagyon aranyos lány, és tényleg törődik velem. Jövő hétre pedig meghívott magához egy igazi holland vacsorára!

Eszter Amszterdamban

Hétvégén meglátogatott Eszter Oldenburgból. Ugyan az ittléte alatt alaposan kizökkentem a tanulásból, remek időt töltöttünk együtt :)
Péntek este érkezett meg vonattal, úgyhogy szerencsére nem kellett messze mennem, csak a Zuid állomásra, ami innen 10 perc. Voltak kétségeim, hogy melyik vonattal is fog megérkezni, de szerencsére megtaláltuk egymást annak ellenére, hogy túl fehér voltam. :) Aznap már nem csináltunk semmit, csak beszélgettünk, pizzáztunk, meg felfújtuk a matracot... :D
Szombat reggel felkerekedtünk, és bevillamosoztunk a városba. Elsőként az Anne Frank Házat néztük meg, ahol én már anyuékkal voltam. Most is hatással volt rám, és szerintem kicsit jobban átláttam az épületet is. Ezután a városban mászkálás volt a program. Sajnos az idővel nem volt valami szerencsénk, végig esett, úgyhogy egyszer be is menekültünk a Magna Plazaba, ahol minden nagyon drága (babacipő 200 euróért) de legalább meleg van és szép a karácsonyi dekoráció. Megnéztük persze a belvárost, a virágpiacot, a lányokat a piros kirakatokban, aztán késő délután hazajöttünk. Este Eszter találkozott Hannah-val, kiválóan elcsevegtek németül, én pedig hallgattam - mindent megértek, csak reagálni nem tudok... de azért egy idő után képes voltam néhány egyszerűbb mondat kinyögésére, ami már haladás.
Vasárnap sem lett jobb az idő. Először a betűket látogattuk meg a Rijksmuseum előtt, fotózkodtunk, aztán elvillamosoztunk a Centraalig, és onnan átsétáltunk a kikötőbe. Megmutattam Eszternek a Némót, aztán jött az ötlet, hogy menjünk be - ugyanis a múzeumkártya miatt ingyen volt, és sorba sem kellett állni. Hát bementünk, és bár kicsit tempósabban, mint a családdal, de végigjártunk mindent. Utána ettünk chilichicken burgert a Leidsepleinen, majd némi keringés után megtaláltuk a villamost, ami kivitt minket egy vasárnapi mikulásos művészpiac helyszínére. Ez nekem is új volt, de szerencsére könnyen megtaláltuk. Kicsit hasonlított a Wamphoz, volt mindenféle design ékszer és ruha, tárgyak és ételek. Csak nézelődtünk, de nagy örömünkre majdnem minden standon volt kruidnot (a kis fahéjas keksz) néha még csokis bevonat is volt rajta!
Este értünk haza, megint csak összegyűltünk a konyhában, ettünk tortillát meg forraltboroztunk.
Másnap reggel ment haza Eszter, csak a villamosig kísértem ki mert hideg volt, korán meg sötét. Miután visszajöttem, lefeküdtem aludni, és mikor felkeltem 11-kor, esett a hó :) Eszter szerencsésen hazaért, remélem jól érezte magát. :)

Elég volt a zsidózásból!

Ugyan megkésve, de mégiscsak blogolok arról, mennyire felháborító Gyöngyösi Márton felszólalása a Parlamentben. Először is szégyen, hogy vannak emberek, akik így gondolkodnak, mint ő; még nagyobb szégyen, hogy az ilyenek képviselők; további gyalázat, hogy ki merik nyitni a szájukat és képesek ki is mondani a gondolataikat; elkeserítő, hogy mindez nem vált ki azonnali tiltakozó reakciót a képviselőtársakban; és botrány, hogy az egész eset komolyabb következmények nélkül marad. Voltak ugyan tüntetések - anyuék mentek is, én is mentem volna, ha otthon lettem volna - de még mindig azt érzem, hogy a normális emberek hangja elég gyér az ámokfutókéhoz képest. Néha egészen hosszú ideig leragadok a hasonló felszólalások youtube-videóinak nézegetésével, és elolvasom az alattuk lévő kommenteket, de utána szabályos rettegés tör rám, mert hihetetlen, milyen sokan képesek tényleg azt írni, hogy a zsidókat újra koncentrációs táborba kéne hurcolni, megint hordaniuk kéne a csillagot, és hazaárulók... Akik így gondolkodnak, úgy gondolják, hogy a legborzasztóbb körülmények között kellene meghalnom, pusztán azért, mert zsidó vagyok, tekintet nélkül arra, hogy ki vagyok valójában - hogy fiú vagyok-e vagy lány, hogy hány éves vagyok, hogy vallásos vagyok-e, hogy én magam zsidónak tartom-e magamat egyáltalán, hogy befolyásolja-e az életben bármilyen döntésemet is a zsidóságom; hogy hogyan gondolkodom, hogy mik a céljaim, hogy mit szeretek és mit nem, hogy van-e bármilyen bűnöm azon kívül, hogy létezem. Az antiszemita ideológia valóban fenyegető, és nem lehet vele nem törődni, se zsidónak, se nem zsidónak.
Nem tudom, hogyan lehet az antiszemitizmust mérsékelni, de felmerült bennem mostanság, hogy hasonló területen szeretnék dolgozni vagy szakdolgozatot írni. Rengetegféle konfliktusról tanulok itt kint, és jó lenne konfliktustranszformációs programokban dolgozni, bár egyelőre én sem tudom pontosan, mik is ezek.

2012. december 5., szerda

Living like a common man

Borzasztó érdekes dolgokat tanulok itt! Teljesen más, mint otthon. Az itteni tárgyaimat otthon "szabadon választott" tárgyként fogadják el, tehát kapok értük kreditet, viszont köszönő viszonyban sincs az otthoni kötelező tananyaggal (éppen azért csúszok egy évet az Erasmus-félév miatt, mert az otthoni kötelezőkkel nem haladok, amíg itt vagyok.)
Persze biztos kicsit azért is van ez, mert most "hobbiféléven" vagyok, de otthon semmi hasonlót nem lehet tanulni. Az Eltés tárgyaim főleg elméletekről szólnak, néhány gyakorlati dologról kutatás és adatelemzés terén, és persze főleg a magyar helyzetről. No de itt! Itt aztán kinyílt a világ. Eleinte kicsit furcsa volt olyan dolgokról tanulni, amik nagyon távol vannak tőlünk, de most már egyre érdekesebbnek találom, és főképp, rájövök, hogy fogalmam sincs, mi megy a világban.
Az órákon konkrét esettanulmányokat dolgozunk fel: vallás Brazíliában, emigránsok Suriname-ban, konfliktusok a Közel-Keleten, ellentétek Indiában. Mivel az IEN órám oktatója Indiáról készítette a doktori disszertációját, egészen sokat foglalkozunk ezzel az országgal, és botrány, hogy eddig semmit sem tudtam (és most sem igazán tudok) arról, hogy micsoda öldöklések, háborúk, kitelepítések migrációs áramlatok mentek ott végbe az elmúlt években és mennek végbe ma is. Na, ennyit erről.

Múlt héten megnéztünk egy antropológiai dokumentumfilmet, aminek a címe: Live like a common man. A film készítője holland, és jelen volt az órán, mesélt nekünk, aztán érdeklődött, mi a véleményünk. A film nagyon érdekes volt. Indiai fiatalok életét követi végig Londonban. Ezek a fiatalok tipikusan középosztály-beliek, otthon viszonylagos jómódban élnek és képzettek is. "Nyugatra" utazni olyan álom, amit a legtöbb indiai fiatal dédelget, és sokan szerencsét is próbálnak odakint (persze csak akkor, ha szereznek tartózkodási engedélyt!) Csakhogy nyugaton nem fenékig tejfel az élet. Ezek a fiatalok lefelé irányuló mobilitást tapasztalnak (tudtam volna ezt jobban fogalmazni...?) Általában valamilyen "alantas" munkát találnak, vagy legalábbis valami hétköznapi, fáradságos munkát, ami mások kiszolgálására irányul. A film olyan indiai fiatalok életét követi végig, akik egy házban élnek London külvárosában. Van köztük aki csomagol, dobozol, szendvicsbárban eladó, vagy számítógépes adatokat válogat. Ezek a munkák sokszor kellemetlenek számukra, hiszen otthon mindennel teljesen kiszolgálták őket, nem volt gondjuk semmire. Sőt! A hagyományos családmodellben az anyák és lánytestvérek végeznek minden házimunkát, úgyhogy a fiúk egyenesen sokként élték meg, hogy maguknak kell bevetniük az ágyukat, ki kell mosniuk a szennyest, a munkahelyükön pedig néha elvárják, hogy takarítsanak.
Az egyik filmbeli pár

Kissé meglepő volt, hogy annak ellenére, hogy ezek a fiatalok Londonba utaztak, sok tekintetben olyan, mintha Gujaratban maradtak volna. A külvárosban élnek a bevándorlói negyedben, egy olyan házban ahol mindenki indiai. Egy indiaitól bérlik a házat, akinek a felesége minden nap indiai ételt főz nekik. Nem igazán ismernek briteket, a városba csak a főbb látványosságok kedvéért járnak be, és apróságoktól eltekintve ugyanúgy élnek, mint otthon. Minek mentek hát Londonba akkor? Tehetjük fel a kérdést. Másrészről viszont sokkal-sokkal egyszerűbb megmaradni az ismerős környezetben, az ismerős emberek társaságában.
A legtöbb fiatal dolgozni, világot látni, ritkább esetben tanulni megy külföldre. De volt a fiatalok között egy lány is, aki azt mondta, azért utazott el, hogy a szülei ne kényszeríthessék olyan házasságba, amit nem akar. Együtt élt a házban a szerelmével, akivel közös jövőt szeretne, a szülők azonban nem hisznek a szerelmi házasságokban. Így hát a lány azt hazudta otthon, hogy tanulni jön Londonba, de valójában dolgozik, hogy támogathassa a barátját a tanulmányaiban. Mikor erről mesélt, arról, hogy hazudik a szüleinek, sírt is. Mi az osztályteremben mélységesen meghatva bámultuk a jelenetet, de a rendező azt mondta, mikor indiai fiataloknak vetítik a filmet, ők többnyire kinevetik a lányt: szerintük megérdemli, hogy rosszul érezze magát, mert becsapja a szüleit. A film végére egyébként kiderült, hogy a szülők végül belementek a házasságba. Jobban örültem ennek, mint egy hollywoodi film végén :D
A legtöbben 1-2 éves kinttartózkodást terveznek, aztán hazautaznának. A többség még mindig úgy gondolta, hogy India az igazi, ott szeretnének élni. Azért páran mégis Londonban ragadtak, ahogy a film készítője elmondta nekünk. Mikor hazautaznak, egy csomó "nyugati" ajándékot visznek magukkal: az egyik fiú részletesen bemutatta ezeket a tárgyakat. Robotgép az anyukájának, villanyborotva az apának (hozzátéve, hogy majd meg kell mutatnia neki, hogyan használja, mert még sosem látott ilyet.) A lánytestvér sminket és hajlakkot kap, amitől bizonyára hihetetlenül boldog lesz majd.
Akik visszatérnek Indiába, ugyan rendelkeznek már némi "nyugati" látásmóddal, de az otthoni helyzeten mégis nehéz változtatni. A tradíciók annyira belevésődtek mindenkibe, és akkora a társadalmi nyomás, hogy a visszatérők nem igazán folytathatják azt az életmódot, amit nyugaton megszoktak. A család, a szülők folyton ellenőriznek, a férfi-női kapcsolatok sokkal szigorúbbak, kizárt, hogy egy férfi maga vesse be a saját ágyát, az a nők dolga. A rendező mesélte, hogy az egyik fiú kesztyűket vett a munkásoknak a nagybátyja gyárába, akik nagyon hálásak voltak érte, hiszen így hatékonyabban és fájdalommentesen tudnak dolgozni, a nagybácsi viszont egyáltalán nem értette ezt az "ostoba" ötletet, és visszavette az összes kesztyűt.

A film után rövid beszélgetésre került sor, a rendező elmondta, hogy a filmet sok helyen levetítették (Indiában és Hollandiában is, fiataloknak, szülőknek egyaránt) és nagyon különböző, ki hogyan reagál a látottakra. Nem vagyunk egyformák. :)

Elnézést a hosszú bejegyzésért, de szerintem aaaanyira érdekes megismerni ezeket a dolgokat! Hátha ti is tanultok abból, hogy olvassátok. :)


Brüsszel


Már több mint egy hete, anyu szülinapján jártunk Brüsszelben Hannah-val. Eredetileg nem is szerettünk volna odamenni. Valakitől (már egyikünk sem emlékszik kitől) hallottuk, hogy nem is olyan szép város. Más helyeket szerettünk volna meglátogatni Belgiumban, Brüsszel nem is volt terv, de valahogyan rábukkantunk egy nagyon olcsó buszjáratra – 25 eurórért oda-vissza megjártuk az utat – és úgy döntöttük, hogy megéri, és lefoglaltuk a jegyeket. Ahogyan említettem, a 22-i buli túl jól is sikerült, és igazán nem volt könnyű reggel hatkor felkelni utána, de valahogyan sikerült, összeszedtük magunkat, metróval elmentünk a Centraalig, onnan pedig egy ismeretlen villamossal még kifele a városból – magunk is meglepődtünk, milyen zökkenőmentesen megtaláltuk a buszállomást.
A busz Brüsszelen keresztül Londonba tartott, így a legtöbb utas brit volt. Két fekete fazon ellenőrizgetett mindenkit, mi szerencsére könnyen és gyorsan feljutottunk, és közvetlenül a vezető mögött foglalhattunk helyet. A fét feka folyton poénkodott, aztán mikor mindenki fent volt, szóltak, hogy a francia határnál mindig kutyával ellenőrzik a rendőrök, nem akar-e valaki átvinni kábítószert, úgyhogy akinél van ilyesmi, most pottyantsa bele az erre a célra kihelyezett zacskóba. Egy srác végül előre is ment és kiürítette a zsebeit. A két feka ezután ott is hagyta a buszt. Képzelem, milyen jó lehet minden nap végén elszívni az aznapi termést… :D
A buszvezetőnk nagyon vicces volt, s mint később kiderült, magyar. Bemutatkozott, mondta, hogy Tibornak hívják, és hozzátette, hogy ez magyar név, és az apukája adta neki, „amikor még nagyon kicsi volt”. Ezen kívül felhívta a figyelmünket, hogy az ülések melletti zacskó nem karácsonyi dekoráció, hanem a szemetet dobjuk oda. Őt ugyan nem érdekli, ha szemetelünk, mert Genfben leváltják, és az új sofőrnek kell majd Londonban takarítani, de inkább mégis tartsuk tisztán a buszt, hogy ne romoljon meg a barátságuk. Tájékoztatott, hogy a vészkijárat hátul balra, a WC pedig jobbra található, ne keverjük össze a kettőt. Csoportos vészhelyzet esetén a bal, egyéni vészhelyzet esetén a jobb oldali ajtót használjuk. Miután mindezt elmondta a busz nagy derülése közepette, végre elindultunk. Az utat jobbára végigszundikáltuk. Elkezdett szakadni az eső, és egész nap el sem állt. Tibor magyarul káromkodott néha, amin remekül szórakoztam. Ugyan nem árultam el neki, hogy magyar vagyok, mikor leszálltunk Brüsszelben, azt mondta, hogy összetörtük a szívét.
Bevallom, nem voltunk valami felkészültek Hannahval. Igaz, előzetesen kifaggattam Csillát a fontos látnivalókról, utánanéztem a neten, Hannah pedig nyomtatott térképet, hamar rájöttünk, hogy utóbbi elég kezdetleges, és nem igazán tudtuk, hogyan, milyen sorrendben, mit érdemes megnézni, és mekkorák a távolságok. Igaz, majdnem mindent meg tudtunk nézni, de a szervezetlenség miatt nem jutottunk el az Atomiumhoz (ami kicsit messzebb van a központtól, és utazni kellett volna) amit kicsit sajnáltam.
Fogalmam sincs, ki és miért mondta, hogy Brüsszel nem valami nagy szám, de alaposat tévedett. Hannah-val mindketten imádtuk. Igaz, esett az eső és hűvös volt, és lekoptattuk a lábunkat, de megérte. Nagyon aranyosak az utcák, szépek a házak, és van pár „híresnek kinéző” épület, például templomok és paloták.
Megnéztük a pisilő fiúcskát, de utána például rengeteget kajtattunk, mert eléggé el van dugva. Viszont nem volt olyan vészes az utcákon bolyongani, mert karácsonyi fények ragyogtak mindenhol, a csokiboltok kirakatai imádnivalóak, és a házak is nagyon szépek. Miután kaptunk egy összképet a városról, segítséget kértünk egy metróállomáson, hogy merre van az Európa Parlament. Vettünk egy oda-vissza jegyet, 4 megállót utaztunk, és rögtön meg is találtuk az épületet. Csak annyi az érdekes benne, hogy jó nagy, és ez az Európa Parlament. Kár lett volna kihagyni. Ezután megnéztük a Magritte Múzeumot, amit szintén Csilla ajánlott. Én nem is igazán tudtam, kicsoda-micsoda a művész, de a képek láttán felsejlett, hogy aha, ő az! És megérte körülnézni, bár a múzeumlátogatás után mindketten hullák voltunk már Hannah-val. Le kellett ülnünk, ittunk egy csomót, ettünk mandarint meg csokit, mert nap közben nem is csináltunk mást csak gyalogoltunk, és kicsit elgyengültünk estére... Azért hamarosan újra felkerekedtünk, vettünk belga csokit, kisétáltunk a buszállomásra és szerencsére nem is kellett sokáig várnunk, hamar jött a busz. Brüsszelben dugó volt (valami európai konferencia miatt, amin állítólag Orbán is ott volt) ezért a busz cammogott, és másfél órás késéssel ért Amszterdamba. A busz tele volt brit fiatalokkal akik gondolom épp ki akartak ruccanni Amszterdamba hétvégére, és nagyon fel voltak pörögve, kiabáltak meg röhögtek mindenen, úgyhogy nem volt könnyű aludni. :D Éjfél körül értem végül haza hulla fáradtan, de megérte ez a kis kiruccanás! :)