2012. november 29., csütörtök

Hannah szülnapja(i)

Elmaradtam a blogolással, pótoljuk is gyorsan.

Hannah-nak szülinapja volt múlt csütörtökön. Ebből az alkalomból hajnali kettőkor kilopóztam a folyosóra, és kidekoráltam némi segítséggel az ajtaját lufikkal. Nagyon jól nézett ki, és nagyon örült neki reggel, mikor meglátta.
Mindkettőnknek óránk volt, és csak késő délután találkoztunk megint, amikor is együtt elmentünk bevásárolni. Vettünk sok-sok kaját-piát estére, és el is készítettünk mindent a konyhában. Sütöttünk brownie-t (ezúttal nem égett el, és tökéletes lett) kipakoltunk egy csomó chipset, körtébe fogpiszkálót szúrtunk szőlőszemekkel, így lett belőle süni. Az este a folyosón lakóknak volt szervezve, ha nem is mind, de szépen lassan beszállingóztak, és nagyon jó estét töltöttünk együtt. Emlékszem hogy egy idő után egészen komoly dolgokról is beszélgettünk, például Tomról kiderült, hogy a következő félévben összeköltözne a barátnőjével itt Amszterdamban, és egyébként úgy érzi, hogy már eléggé kiélte magát, és pár éven belül megállapodna és családot alapítana. Ekaterinának pedig a barátja megkérte a kezét, mikor Párizsban voltak pár napot - ott is volt az ujján a gyűrű - viszont a válaszadással egy évet várhat.

Jó sokáig fent voltunk, és meg is állapítottunk Hannah-val, hogy rossz ötlet volt a születésnapja másnapjára jegyet foglalni Brüsszelbe. Még meg is próbáltuk megváltoztatni, de természetesen már késő volt. Hajnali kettőkor feküdtünk le kicsit spiccesen, és hatkor keltünk is fel - a pénteket Brüsszelben töltöttük, erre majd szánok egy külön bejegyzést.

Szombaton folytatódott Hannah ünneplése, este ugyanis a nem-folyosós barátok jöttek a konyhánkba: Kathrin, Nessie, Helena, Kathy, Antje. Megint rengeteg kaja volt, sütöttünk Apfelstrudelt, bagettet, volt olajbogyó meg süti meg egy csomó rágcsálnivaló. Aztán kiderült, hogy kb. mindenki vacsorázott az összejövetel előtt, mert nem gondolták, hogy kaja is lesz, úgyhogy végül a kaja felét én faltam fel szerintem. Az volt a terv, hogy bulizunk. Először be akartunk menni a városba, de egyre kevesebb embernek volt kedve hozzá, aztán azt találtuk ki, hogy csak lemegyünk a Caféba, végül addig-addig telt múlt az idő, hogy nem mentünk sehová, csak beszélgettünk, aztán jó későn elmentünk aludni.

Azt hiszem, Hannah nagyon élvezte a születésnapját. Ajándékba írtam még neki egy kártyát. Leírtam neki azt az érdekességet, hogy gimis németórákon (és később angolon is) mikor leveleket kellett írnunk, az én címzettem mindig Hannah volt. Ez kicsit vicces, nem tudom már hogy jött. Emlékszem hogy a fiú osztálytársaim egymásnak írtak mindenféle marhaságot, de én inkább választottam egy képzeletbeli barátot, ő volt "Liebe Hannah",  és szerintem vagy több száz levelet kapott tőlem. Tulajdonítok a dolognak némi prófétikus jelentőséget :D
Hannah a legeslegjobb barátom itt, és mellesleg, abszolút is, minthogy eddig sosem voltam ilyen viszonyban senki nőneművel. Kb. minden nap találkozunk, együtt csinálunk dolgokat: utazunk, bulizunk, vásárolunk, bemegyünk a városba... vagy ha más nem, akkor csak közösen főzünk ebédet, és meglátogatjuk egymást némi pletykálkodás céljából. Mindig itt van nekem lelki támasznak, és remélem, én is tudok segíteni neki. Micsoda ócska tréfa a sorstól, hogy külön országokban élünk. Bár legalább szomszédok vagyunk.

2012. november 21., szerda

Love you Mari-Liis!

Buri avataralanya közel két év után feltöltött egy kupac új képet. Hihetetlen, mennyire be tudok zsongani ettől :D Legszívesebben ugrálnék örömömben :D Ismételten bebizonyosodott, hogy én sem vagyok normális :D Milyen kár, hogy szegény kari csak porosodik defektesen és semmi esély az újjáélesztésére. Na de talán majd most! :D

2012. november 20., kedd

Sinterklaas in town!

Hollandiában sokkal nagyobb feneket kerítenek a Mikulás-tradíciónak, mint nálunk otthon. A figura hasonló: Sinterklaas egy hosszú, fehér szakállú öregember, piros ruhában és püspöki süvegben. A hagyomány szerint minden novemberben felkerekedik Spanyolországból és idehajózik, ahol végiglátogat pár Holland várost, végállomásként pedig Amszterdamot. Az amszterdami megérkezése hatalmas parádé, amire mindig valamikor november közepén kerül sor, idén 18-án, vasárnap. Egyértelmű volt, hogy nem lehet kihagyni ezt a jeles eseményt, úgyhogy korán reggel bebicikliztünk a városba (én 4 óra alvás után, mivel előtte buliztam) hogy le ne maradjunk a mókáról.
Egy kicsit így is elkéstünk, mert Sinterklaas elvileg hajón érkezik meg a kíséretével, aztán száll csak lóra, de mi a hajós megérkezésről lemaradtunk. A csatornák partján millió kisgyerek és szülő álldogált, a gyerekek egy része be volt öltözve Zwarte Pietnek, és mind ugyanazt a dalocskát énekelték.
Némi várakozás után Sinterklaas valóban felült fehér lovára, Amerigóra, és megkezdte hosszú, egész napos menetét keresztül-kasul a városon. Az útját kordonnal jelölték ki, és amint tovább haladt, meglepő fürgeséggel szedték fel az akadályokat.
Sinterklaas elmaradhatatlan segítői a Zwarte Pieten (lefordítva: Fekete Péterek -.-") akik mindenhová követik őt, segítenek megítélni, ki volt jó és ki volt rossz, és kiosztják az ajándékokat is. Barna bőrű szerecsenek jellegzetes színes ruhában és piros ajkakkal. Vicces, hogy az egész hagyománynak adnak egy kis rasszista színezetet, hiszen az eredeti történetben a spanyol rabszolgakereskedelemre utalnak, vagy arra a (felszabadított) rabszolga fiúra, aki a püspök segítője volt. Ma a gyerekeknek azt mesélik, hogy azért sötét a manók arca, mert a kéményen bemászva hozzák az ajándékot.
A parádén több száz Zwarte Piet volt, egységes, barna színre festett arccal, piros szájjal, fekete göndör hajjal és színes jelmezekkel. Lufit osztogattak, zenéltek, bicikliztek, össze-vissza ugráltak és pacsit adtak a gyerekeknek. Sokuknál nagy vászonzsák volt, amiből marokszám adták a fincsi fahéjas édességeket a gyerekeknek. Én is kaptam. :)
Szóval ez a sok manó, meg a Sinterklaas, meg a szépen feldíszített kocsik egészen sokáig meneteltek előttünk, tulajdonképpen fél nap elment az egésszel. Nagyon lelkesen követtem őket :)

Hivatalosan a Sinterklaas itt is december 5-én este hoz ajándékot. Ki is teszem majd a cipőm, hátha :) A gyerekek répát is szoktak hagyni a csizmájuk mellett, Amerigónak. Beszélgettem a többiekkel kicsit erről a hagyományról, igazából ahány ország, annyi szokás. Az olaszoknál nincs Mikulás, de januárban egy nőalak hoz ajándékokat. A belgák sört hagynak a Mikulásnak (milyen részeges lehet már az első utca megajándékozása után...) Aminek nagyon örültem, az, hogy Csehországban is Mikulás van (majdnem teljesen ugyanígy ejtik) de a kísérője egy angyal és egy ördög.

By the way, vasárnap kicsi húgocskám is megkezdte nagykorúságát. Apu csinált neki filmet meg írt neki dalt (előbbit nem láttam még, utóbbi viszont nagyon jó lett). Skypoltam este a családdal, megvolt a szokásos hangulat.

2012. november 16., péntek

Israel: A tiny land with huge problems

Tegnap az ethniciy órámon vendégelőadást tartott Erella Grassiani, a másik amszterdami egyetem professzora arról, hogyan alkotja meg Izrael azokat a nemzeti érzelmeket, amelyek összetartják az országot. Nagyon élvezetes és különösen tanulságos óra volt.
Már az elején kiderült, hogy Grassani erőteljesen kritizálja Izraelt. Ez engem rögtön rossz érzésekkel töltött el, ami már önmagában is érdekes, vissza fogok térni erre.

Az előadás nagyon szépen bemutatta Izrael történetét és jelenlegi helyzetét. Az ország nagyon új. Néhányan kitalálták, hogy milyen jó lenne egy zsidó állam, és összehozták. A helyszín is hosszas fontolgatás és válogatás után lett megalkotva. Aztán pedig természetesen az állampolgárok. Egymás után áramlottak be innen is, onnan is. Mindannyian zsidók, ám a legkülönbözőbb háttérrel. Azok, akik később érkeztek, pláne, ha a bőrszínük is sötétebb a korábbi emigránsokénál, rosszabb pozícióban vannak. Bár alulkommunikálják, az ország nagyon megosztott, szó sincs egységes "zsidó népről".
Ilyen helyzetben (más esetben is, de itt pláne) az államnak tudatosan kell kifejlesztenie azokat a nemzeti érzelmeket, amik ráveszik a zsidókat, hogy Izraelbe költözzenek, azután pedig arra, hogy lojálisak legyenek az országhoz. Ahogyan én ezt tapasztaltam, ez maximálisan sikerült.
A nemzeti érzések kialakításának fontos eszköze a közös ősi történelem hangsúlyozása; az, hogy a zsidók milyen régóta léteznek, milyen hányattatásokon mentek keresztül (kiemelve a Holokausztot) és a legfontosabb: a közös, külső ellenség.

Az arabok.

Megnéztünk egy izraeli propagandavideót. Az arabok mindig arctalanok, fegyveresek, agresszívak. Az izraeliek sebesültek, csak önmagukat védelmezik, és a háborúban is maximálisan tisztelik az emberi jogokat.

Erella Grassani azt mondta, fájdalmas néznie ezt a videót, mert pontosan tudja, hogy majdnem minden pontja hazugság.

Át kell értékelnem az Izraellel kapcsolatos nézőpontjaimat. Visszatérve a nemzeti érzelmek varázslatos megkreálására: 10 napot töltöttem tavaly Izraelben egy csoporttal, nagyon intenzív tíz napot, sok látnivalóval, sok emberrel és sok tanulsággal, de akkor is, hihetetlen, hogy mennyire megerősítette a zsidó identitásomat, és mennyire lojálissá tett Izraelhez. Követem az országgal kapcsolatos híreket, sokkal jobban érdekel minden, ami zsidó. Gondolkoztam azon, hogy ha külföldön kéne élem, lehet Izraelt választanám, mert ott látok esélyt arra, hogy tényleg otthon tudjam magam érezni (ezt pedig nyilván azért gondolom, mert milliószor hangsúlyozták, hogy csak azért, mert zsidó vagyok, Izraelbe mindig mehetek és mindig befogadnak engem). Ezért éreztem rosszul magam, mikor az előadó elkezdte támadni az országot.

Viszont igaza van. Szűk látókörű mindenki Izraelben, aki elhiszi, hogy a hazájuk jó és csak a békét tartja fent, nyitott és befogadó, és egyedül az arabok hibája az, hogy nincsen békesség. Márpedig elhiszik. Tudom, mert ezt mondta nekünk Zoli, a vezetőnk mindig, és ezt mondta az összes fiatal katona, akivel találkoztunk. Mennyi példát hoztak fel! Különösen Zoli. Sokszor említette, hogy az arabok gyerekeket visznek háborús területre, vagy óvodák mellett állítják fel a bázisukat, Izrael pedig ilyenkor visszafogja a támadásait, még ha ez veszteségekkel jár is. Mindig gondoltam, hogy eltúlozza a dolgokat, de sosem gondolkodtam el igazán, mi is lehet a valóság. És biztos vagyok benne, hogy Zoli sosem hazudott; egyszerűen csak teljesen elhiszi azt, amit sugallanak neki, mert el is akarja hinni.

Nagyon szeretnék többet tudni a témáról, úgy, hogy valóban pártatlanul tudjak képet alkotni. Erella Grassiani zsidó; Izraelben született, rengeteg rokona, barátja él ott. Azt mondta gyakran kap fejmosást azért, mert kritizálja Izraelt, és sok kollégáját, akik nála hangosabban hangoztatják a véleményüket, komolyabb nyomásgyakorlással próbálják elhallgattatni. Pedig ő is szereti az országot; nagyon erősen kötődik hozzá, de nem tudja nem észrevenni a hibáit.
Mikor valaki megkérdezte, mi lenne a megoldás, azt válaszolta, Izraelnek fel kellene hagynia az arabok intenzív kizárásával. Ez problémás, hisz mint írtam, az ország identitása nagyrészt erre épül. Ha pedig mégis kialakulhatna egy olyan ország, ahol arabok és zsidók megférnek egymás mellett, az már semmiképpen sem lehetne "zsidó állam", ami szintén alapja annak, amit Izraelről tudunk.

Most, hogy Izraelben háború van, ez a kérdés talán még fontosabbá válik. Aggódom azokért, akik ott vannak most...

Tiny land with huge problems - Izrael feleakkora, mint Hollandia. A térképen majdhogynem eltűnik. És tényleg hihetetlen, mekkora konfliktusok vannak ott!

Mindenesetre tegnap bebizonyosodott, hogy néha iszonyú hasznos bejárni az egyetemre.

2012. november 15., csütörtök

Eredmények

Végre megvan mindkét vizsgám eredménye! A Radicalization and conflict 8,5, a SOGAM 7,0, tehát mindkettőből átmentem. Iszonyatosan meglepődtem az előbbin, mert ennél a vizsgánál féltem attól, hogy meg fogok bukni, a 8,5 pedig nagyon jónak számít, nem is kapott ennél magasabbat senki. Ehhez képest a SOGAM eredmény, majdhogynem gyatrának számít, pedig azt hittem hogy tök jól sikerült. De nem érdekel, örülök, hogy megvannak! :)

Ma prezentációt kellett tartanom csoportban a GRLD órán. Na ez érdekes volt. Minden órán prezentál egy csoport az adott témából, még az első órán iratkoztunk fel, és témát választottunk, nem csoporttársakat, úgyhogy a tanár csak utólag küldte el emailben, hogy kikkel is leszünk együtt. Én két ismerősömmel együtt iratkoztam fel a Religion in the US témára, és voltaképp csak miattuk választottam épp ezt, úgyhogy kissé bosszantott, hogy egy héttel később leadták a kurzust mindketten.
Mind a 4 csoporttársam holland volt, és némiképpen kizártnak éreztem magam. Ma volt a prezi, és csak a keddi óra szünetében ültünk le egyáltalán együtt beszélni, de akkor kiderült, hogy ők már előzetesen átbeszélték és fel is osztották a témát, ami nem is kicsit bántott. Ezen kívül az volt a tervük, hogy mindenki megírja a maga részét, és végén összerakjuk - ez is bántott, mert én eddig minden prezit úgy csináltam, hogy az egészet közösen csináltuk a többiekkel. Aztán az is kétséges volt, hogy egyáltalán össze tudunk-e szerdán ülni dolgozni, mert volt, aki arra panaszkodott, hogy dolgoznia kell, más meg arra, hogy másfél óra beérni az egyetemre. Nem kicsit baszták fel az agyamat, de végül is találkoztunk szerdán reggel tízkor mindannyian.
A prezentációt két kötelező olvasmány bemutatásából, kritikai észrevételekből kellett tartanunk. Nekem már a szöveg elolvasása sem volt egyszerű, mert egy csomó mást is kellett olvasni, úgyhogy végül az egyiket kedd este, a másikat szerda hajnalban olvastam el, és meglehetősen fáradt voltam, mikor nekikezdtünk a munkának, úgy hogy el lehet képzelni, mennyire bosszantott, hogy az egyik srác akkor kezdte el olvasni a szöveget!!!
A csapatmunka meg annyiból állt, hogy bevonultunk egy számítógépterembe, és mindenki elkezdte írni ott a saját részét. Ez eltartott két óráig. Délben lementünk ebédelni, ez egy további óra volt. (Én arra számítottam, hogy ekkor már otthon leszek, és ebédelek Hannah-val). Ebéd után egy csomót kajtattunk üres terem után, ahol leülhettünk, megbeszélhettük a dolgokat, és végre-valahára összeraktuk a diákat is, de az is inkább egymásra hányt kulcsszavak halmaza volt, ráadásul úgy hagytuk, feketén-fehéren, és az egyik srác, aki hazavitte, csinosította ki otthon. Ideges voltam, fáradt, úgy éreztem, hogy a csoporttársaim nem veszik elég komolyan a dolgot, és valahogy minden, amit mondtak, hülyeségnek tűnt.

Igazából sok mindent rosszul ítéltem meg. Először is: írtak emailt arról, hogy kedden összegyűlnek, csak épp egy órával előtte, úgyhogy csak másnap vettem észre a dolgot. Úgyhogy nem a hátam mögött osztották fel a dolgokat. A prezi tök jól sikerült. A tanárnak tetszettek a kritikák és a példák, amiket a többiek ötleteltek ki.  Nem is volt olyan nagy probléma, hogy mindenki külön dolgozott a saját részén. Ezen kívül mindenki olyan iszonyú jól beszél angolul, hogy tyű. Én is jól szerepeltem, bár izgultam előtte, de mondjuk nem is kellett túl sokat beszélnem.

Úgyhogy azt hiszem, mégsem lesz rossz véleményem a hollandokról csak emiatt a pár nap idegeskedés miatt. :)

2012. november 12., hétfő

Utazások

Mindenféle utazások lebegnek a levegőben. Hogy mik is?

1. Megváltoztattam a repülőjegyem dátumát - december 28-án visszarepülök Amszterdamba, hogy itt töltsem a szilvesztert. Természetesen jobban örültem volna egy 29-i vagy 30-i útnak, de azok a napok drágábbak voltak, így hát alig egy hetet tudok majd otthon tölteni. Remélem, emlékezetes szilveszterem lesz! :)

2. Foglaltam buszutat haza Orsi szalagavatójára. Hiába macerás, ez olyan esemény, amiért mindenképpen szerettem volna hazamenni. Így hát január 9-én, szerdám buszra szállok, és egy napot zötyögök haza. Péntek este szalagavató, szombaton pedig már jövök is vissza, és vasárnap érkezem meg. Mindezt potom 54 euróért, ami igazán parádés ár, és tudomásom szerint szeretek utazni, sokáig is, buszon is, úgyhogy nem lehet vészes a dolog. Orsi már mutatta a ruháját, és gyönyörű lesz! :)

3. Hannah-val jövő hét pénteken Brüsszelbe buszozunk reggel, este pedig visszajövünk. Bár eredetileg más városokat akartunk meglátogatni Belgiumban, ide találtuk a legjobb és legolcsóbb ajánlatot. Jó kis túra lesz ez nekem anyu szülinapján :P

4. Látogatóm lesz Eszter személyében december első hétvégéjén. Jippi-juppi jé! :)

5. Tegnap Rotterdamban voltunk Hannah-val, Kathyval és Kathy lakótársával. A vonatút több mint egy óra, mert Rotterdam azért már messze van. dél körül indultunk, és estig a városban voltunk, jó időnk volt szerencsére. Nem igazán csináltunk mást, csak sétáltunk. Nagyon sok érdekes, hatalmas épület van, szép hidak (az egyik az Erasmus-híd :) ) meg hajók, kikötők, sirályok. Sétáltunk, sétáltunk, kávéztunk, sétáltunk, fotóztunk, hazajöttünk.

2012. november 9., péntek

A kesergéshez való jogról

Mivel én szakítottam Chozzal, nekem természetesen jogom sincsen ahhoz, hogy rosszul érezzem magam. Pedig néha jólesne keseregni. Csak természetesen tök ambivalens a dolog, hiszen akármennyire vacak is néha, nem tudom meggyőzni magam arról, hogy rossz döntés volt, és ha helyes döntés volt, akkor minek keseregnék rajta?
Három hete szakítottunk. Nem beszéltünk azóta semennyit. Szerintem valamit csinálhatott a facebook chattel, mert sose látom online, viszont azt látom, miket posztol. Ma reggel féltékeny lettem Beára (!!!) mert azt írta, hogy egész éjjel SMS-eket kapott tőle. Nevetséges!
Egyszerűen furcsa nem beszélni azok után, hogy lényegébe véve mindig is napi kapcsolatban álltunk. Ha az ember szakít, akkor nem a barátját veszti el, hanem egy egész embert. Sőt, egy egész embergárdát, hisz legalább 30 ismerősöm csak rajta keresztül ismerem, és persze mi értelme lenne most már velük tartani a kapcsolatot?
Szerencsére nem váltunk el haraggal, úgyhogy nagyon-nagyon remélem, hogy egyszer majd szép lassan újra felvehetjük a kapcsolatot. Nem tudom, mikor. Akkor, amikor már nem lesz annyira fájdalmas. Talán ha hazamegyek? Vagy később? Nem tudom. Van egy csomó hülye indokom is. Oda kéne adnom neki pár dolgot. Meg aztán itt az a nyomorult plüsspatkányom, Misi, akinek a szerelme, Mimi Choznál van. Tudom, ez annyira beteg, de sajnálom a patkányt, ő nem tehet semmiről.

Szerintem nagyon-nagyon rossz tulajdonságom, hogy néha komolyabb ok nélkül képes vagyok sajnáltatni magam. Valószínűleg arról van szó, hogy néha mindenki szomorú, akinek csak kis oka van rá, az amiatt, akinek meg nagy, az azért. Nekem alapvetően nagyon-nagyon jó életem van, és mégiscsak fél évig Amszterdamban tanyázom, úgyhogy igazán pofátlanság a részemről szomorkodni, de azért néha megteszem. Meg aztán itt ez a furcsa pszichés valami nálam, ami nyáron távolabb illant, most meg megint körém lopakodott, hogy akkor ijesztgessen, mikor külföldön vagyok és az összes ember, aki segíthet, távol van tőlem. Roppant hálás vagyok neki. Nem fogom hagyni, hogy sokáig szórakozzon velem, viszont néha mégis félek, hogy egyszer valami butaságot csinálok miatta - hogy a könnyebb utat választom, csak azért, hogy oldódjon bennem ez a feszültség. De nem fogom...

Akárhogy is, megvan itt a saját életem. Nem tudom, mi lesz, ha hazamegyek, de leghőbb vágyam, hogy Chozzal egyszer újra normálisan tudjunk beszélgetni. Lehet, hogy ez tök nyálas, meg elcsépelt, de... akkor is.  Hiába döntöttem úgy, ahogy, nekem ő egy nagyon fontos ember marad

2012. november 3., szombat

Családi programok

Elég zsúfolt héten vagyok túl. Nemrég kísértem ki kis családomat a Schiphol reptérre, és bizony, egészen szomorú vagyok, hogy itthagytak. Nagyon gyorsan elment ez a néhány nap!

Szerda reggel átbicikliztem anyuék szállodájához, és megkezdtük a közös művelődést. Először a Rijksmseumba mentünk be, amelynek a legfőbb látványosságai Rembrandt művei - az Éjjeli őrjárattal az élen. Sokáig sétálgattunk a termekben a festményeket csodálva, aztán fotózkodtunk a múzeum előtti betűkkel. Ezután a gyémántmúzeum következett - Orsival egyik ámulatból a másikba estünk, és megbeszéltük, milyen a tökéletes jegygyűrű. Ezután alaposan befalatoztunk az egyik kajálda-bódénál, és ekkor még csak a nap felénél jártunk!
Egy kicsit hosszabb sétával ezután a Dam térre mentünk, út közben kis családom megcsodálhatta a tipikus amszterdami házakat, csatornákat, üzleteket. A Dam térről, sajnos, úgy tűnik a napokban eltüntették a vásárt, úgyhogy elmaradt az óriáskerekezés. Elsétáltunk viszont az Anne Frank Házhoz, ahova némi sorban állás után be is jutottunk. Ekkor már elég fáradt voltam, de így is hatalmas élmény volt a ház.

Anne Frank naplóját nemrégiben olvastam végig, de a ház jóval nagyobb hatást gyakorolt rám, mint maga a könyv. Jó volt látni, hogyan is néztek ki a szobák, amelyekről ír - igaz, egyetlen szoba sem volt bebútorozva, azt csupán fotókon és maketteken nézhettük meg. A falara odavágó idézetek voltak írva a naplóból, és így kiragadva valahogy sokkal erőteljesebbek voltak, mint a szövegben. Az eredeti szobák megnézése után egy olyan terem következett, ami a haláltáborokról szólt, és arról, melyik lakó pontosan hol, mikor veszett oda. Ez az utolsó rész különösen gondoskodott róla, hogy az ember mély gondolatokkal hagyja el a házat.
A kijáratnál volt egy nagyon klassz rész: egy hatalmas tévében kisfilmeket vetítettek különböző morális kérdésekről, a közönség pedig megfelelő gombokkal szavazhatott, melyik állásponttal ért egyet, és a képernyő azonnal megmutatta a statisztikákat. Elég nagy szégyen, hogy legnagyobb meglepetésünkre az első ilyen videó, amit mutattak, a Magyar Gárdáról és Jobbikról szólt. Hatásos képeket mutattak a menetelő fekete egyenruhásokról, a romákról, illetve Morvai Krisztináról beszédei közben. A film végén arról szavazhatott a közönség, hogy szerinte be kellene-e tiltani a "Dzsobbikot". Hihetetlen...
Két filmet néztünk még meg ezután, az első arra a problémára mutatott rá, hogy híres rapperek szövegei gyakran homofóbok, gyűlöletkeltőek és kirekesztőek, ugyanakkor joguk van arról énekelni, amiről szeretnének, pláne, ha közönségük is van. A második film arról szólt, hogy hivatalos szervezetek képviselői (rendőrök, katonák, bírók) viselhetnek-e vallási jelképeket. Látszólag nem valami szép megtiltani valakinek, hogy fejkendőt hordjon, ha egyszer ezt követeli meg a vallása - ugyanakkor a fejkendős bíró egyértelműen nem kelt semleges hatást.

Anne Frankkal kapcsolatban még annyit, hogy a naplója nagyon érett és szórakoztató. Nem tudom, sok lány ilyen érett-e ebben a korban - könnyen meglehet, hogy csak én nem emlékszem már, milyen voltam tizenhárom évesen. Az íráshoz is egyértelműen tehetsége van, sokszor említi is, hogy újságíró vagy regényíró szeretne lenni. Anne nagyon ambiciózus és érett - hangsúlyozza, hogy semmiképpen sem szeretne megragadni a fazék mellett úgy, ahogyan édesanyja vagy van Danné - ő többre vágyik, és reméli, a háború után megvalósíthatja álmait. Ugyan a náci haláltábor elpusztította Annét ugyanúgy, mint oly sok másik társát, valahogy furcsa megnyugvással tölt el a tudat, hogy Anne mégiscsak elérte azt, amire vágyott.

Már este lett, mire hazaértem, és még volt egy beadandóm csütörtökre... Két szöveget kellett elolvasni, és a tartalmát kritikai észrevételekkel összefoglalni. Ezt a beadandót óráról órára el kell készíteni az éppen aktuális szövegekből. Azt reméltem, az éjszaka elég lesz, hogy végezzek, de nem számoltam azzal, mennyire fáradt leszek, és a szövegek is hosszúak voltak. Az egyiket tudtam csak elolvasni, aztán aludni mentem. Hajnali ötkor felkeltem, elolvastam a másik olvasmányt és megírtam a beadandót, reggel tízkor pedig büszkén leadtam a tanárnak óra előtt. Az óra borzasztóan hosszú és fárasztó volt... de azért rossznak nem nevezném, csak megterhelő majdnem három órán át koncentrálni.
Az én napom tehát elment a sulival, anyuék pedig ezalatt a szélmalmos mezőt nézték meg, ahol már jártam, azután hajótúrán vettek részt. Este átvillamosoztam hozzájuk, beszélgettünk, társasoztunk, aztán pedig velük aludtam a szállodában.

Péntek reggel együtt mentem le a családommal reggelizni. Egy kicsit feszélyezve éreztem magam, mert ugye, ismerjük be, ez a szálloda meglopása, hiába is bizonygatja anyám, hogy "ki van az fizetve". De a reggeli pompás  volt, és a kutyát nem érdekelte, jogosan vagy jogtalanul fogyasztom-e a hotel pirítósát.
Ezután tömegközlekedéssel elmentünk a Hermitage nevű múzeumig, itt van ugyanis most ideiglenesen a van Gogh kiállítás egy része. A legjobb időben érkeztünk, fél óra múlva ugyanis már hatalmas sor kígyózott a bejárat előtt. Jó volt végignézni ezeket a híres képeket, utána pedig impresszionistákat is láttunk, erre is érvényes volt ugyanis a jegyünk. Mivel közel van a hajdani zsidó negyed, megnézhettünk egy zsinagógát.
A múzeum után Amszterdam híres úszó épületéhez, a Némóhoz sétáltunk, ahol négy emeleten a Csodák Palotájához hasonló interaktív kiállítás van. Ezt mindannyian nagyon élveztük, rengeteg időt eltöltöttünk a különböző játékokkal.
Este együtt mentünk vissza a szállodához, ahonnan én rögtön hazamentem, és egy kicsit összepakoltam, nem sokkal később ugyanis utánam jött a család, és megnézték a híres-neves Uilenstedét. Feltöltöttük a fotókat a számítógépemre, sütöttünk két pizzát, jól belakmároztunk. Odaadtam anyunak és Orsinak a születésnapi ajándékaikat - kicsit korán, de hát nem akartam karácsonyig várni. Apu megigazította a biciklimen a láncot. Aztán ismét együtt visszamentünk a hotelbe, cipelve a cuccokat, amiket hazaküldök. Ismét náluk aludtam és reggeliztem.

Ma délelőtt annyira volt csak időnk, hogy tegyünk egy hosszú sétát a Vondelparkban, ahol Petra és Orsi megtanultak levélül. Villamossal, majd vonattal mentünk a reptérre, ahol hamarosan el is váltunk, bár a repülőgép alig félórája indult el. Úgy örülök, hogy meg tudtak látogatni! Ebben a pár napban szerintem bőven megtérült a múzeumkártyám ára, olyan sok mindent láttunk. Magamba szívtam Amszterdam összes látványosságát :)