2012. augusztus 31., péntek

Egy picit Ozoráról

Mi a fenének blogolok Ozoráról péntek reggel tízkor, mikor az egész cécó a fesztivál körül amúgy is lecsengett? Hát azért, mert Choz most írta, és utánanézve megbizonyosodtam róla, hogy lesz jövőre Ozora, augusztus 6-tól 11-ig. A szokásos számlálót ezúttal nem fogom kitenni oldalra, majd meglátom akkor, hogy akarok-e menni, milyenek a körülmények.

Ozoráról az elmúlt pár hétben nagyon sokat lehetett hallani híradókban, rádiókban, hírportálokon, és végül már nem is bántam annyira, hogy nem mentem el, bár utólag végignéztem Tacsi képeit, és a fesztivál gyönyörű volt, tavalyhoz képest sok volt az újdonság, és állításuk szerint a rendőri jelenlét csak kicsit volt zavaró.

Ami engem a legjobban bántott, hogy a média felhasznált ugyan valós elemeket a közleményeiben, de ezeket annyira kiforgatta, hogy saját álláspontját juttathassa vele érvényre, hogy végül a valóság ellentétét próbálták bizonygatni, aki pedig nem ismer más véleményeket, az ezt fogja valóságnak elfogadni. Az ozorai "bűntanya" és "drogtábor", ahol külön "drogutca" működik, csak annyiban igaz, hogy Ozorán valóban kapni drogot, és valóban jóval szabadabban és egyszerűbben lehet hozzájutni, mint bárhol máshol, de utca aztán nincs, gondolom találtak két egymás melletti kocsit, ahol ugyanazt árulták, és ezt már kinevezték utcának. Olvastam azt is, hogy "halálfejes zászló jelölte a drogelosztó helyeket", ami nálam aztán végképp kicsapta a biztosítékot: tudni kell ugyanis, hogy aki a fesztiválra nagyobb sátorral, lakókocsival érkezik, gyakran aggat színes kendőket az otthona köré, mert ez abszolút beleillik Ozora hangulatába. Ezek általában batikolt kendők, amiket a strandon is lehet kapni: nap, hold, halak, teknősök és hasonló motívumok, és persze minden évben akad egy-két olyan ember, aki egy kalózzászlót akaszt ki. Könyörgöm, ez dekoráció, nem azt a célt szolgálja, hogy gyere ide, vegyél a cuccunkból, aztán dögölj meg.



Mit gondolunk az ozorai közönségről, ha elolvassuk a médiában megjelent híreket? Természetesen azt, hogy velejéig romlott, bűnös és veszélyes emberek. Szégyelljük magunkat, amiért betették ide a lábukat, és minél előbb lakat alatt szeretnénk látni őket, valahol jó messze, igaz?
És ehhez képest mi az igazság?
Ahogy a tavalyi és tavalyelőtti blogbejegyzésemben is leírtam, az ozorai fesztiválozók csodálatosak. Különcök, ez tény, de ez adja a szépségüket. Nagyrészük raszta, egyéni öltözködési stílusa van, tiszteli a természetet és igyekszik összhangban élni vele. Ozorán az emberek mosolyognak egymásra, ha valaki melléd keveredik, simán lehet, hogy megszólít, és beszélgettek pár percet. Ozora hatalmas dombokból álló mező, és a fesztivál hete alatt egy darab szemetet se találni, pedig több tízezer ember bulizik ott! (Tetszettek már járni más fesztiválokon? Balaton Sound? EFOTT? Sziget? Szeméthelyzet? Na ugye.)
Az Ozorát látogató emberek jó része művész. Biztosan említettem, hogy két völgy között van egy dombba vágott átjáró, aminek agyagos falába minden évben domborműveket készítenek. Nem találtam képet, de el lehet hinni, hogy olyan művek vannak, amitől az ember kiesik a zoknijából.
Mindezek mellett, a fesztiválozók nagy része legalább egy-két alkalommal fogyaszt valami drogot Ozorán (aminek a hatása persze típustól, mennyiségtől függően nagyon-nagyon eltérő lehet) de sosem látni őrült, elborult, veszélyes arcokat, legfeljebb azt, hogy valaki többet táncol, vagy boldogabb a megszokottnál, esetleg egy helyben ül a fűben, és olyan dolgok is lekötik a figyelmét, ami mellett más szó nélkül elmenne.

Megjelent nyilatkozat arról, hogy Ozorát nem az a közönség látogatja, mint a többi fesztivált. Míg utóbbiak csak jól szeretnék magukat érezni a társaikkal, előbbiek azért jönnek Magyarországra, hogy bedrogozva szétpartizhassák az agyukat egy hétig. Röhögnöm kell! Tessék elmenni egy Balaton Soundra például, ahol éjjel-nappal technó szól. Ott mitől táncolnak az emberek hajnalig? Azért, mert olyan jó kedvük van? Nem, azt a valamit speednek hívják. És minden görbe fánál van egy hányástócsa, na azt ki csinálta? A mókusok? Nem kérem, azt azok a "békés, magukat csupán jól érezni vágyó" fiatalok csinálták, akiknek a bulizás azt jelenti, hogy minden este istenesen berúgnak. Ha már a Soundnál járunk, azt tipikusan a "jó csajok-jó pasik" látogatják, a fesztivál reklámjában mást se látni, csak női seggeket, és a fiatalok egész héten azon igyekeznek, hogyan szedjék fel egymást. Kifejezetten szeretem, hogy a goabulikon senki nem nyomul senkire, ott mindenki tiszteli a másikat, és elvan saját magában.



Fontosnak tartom a törvények betartását, de Ozora lerohanása brutális és túlzó volt. Ez a fesztivál egy törékeny szépségű hely, ami a maga nemében valóban "paradicsom", de nem a drogok teszik azzá, mert bár a fesztiválnak fontos eleme a kábítószer, Ozora nem attól jó, hanem az emberek miatt, akik a szeretetet, a békét, a varázslatot hozzák el ide hazánkba, hogy legalább évente egyszer, egy hétig megtapasztalhassák a jelenlévők. Lehet szidni, mocskolni, az eltiprásán igyekezni - de csak mi leszünk sokkal szegényebbek általa.

2012. augusztus 30., csütörtök

Nyugis csütörtök

Igazából ciki bevallani, de ma reggel igen egyszerűen megjavult a lakatom. Kényelmesen felkeltem délelőtt és elbicikliztem az egyetemhez, ahol a bringát és a lakatot vettem múlt héten. A boltban csak az idős, mogorva férfi volt, akiről tudtam, hogy nem beszél angolul. Legszívesebben elmentem volna, de elővettem a lakatot, megmutattam neki, hogy nem tudom elforgatni a kulcsot, ő meg elvette, egyszerűen kihúzta a megfelelő pöcköt, elfordította a kulcsot és kivette. Szóhoz sem jutottam. Nem igazán értem, mi történhetett. Hiszen tisztában voltam vele, hogy a lakatot így kell használni, és használtam is az elmúlt héten. És biztos vagyok benne, hogy kedden, mikor a városban voltunk, a kulcs egyre nehezebben ment a zárba, egyre nehezebb volt forgatni, és végül benn is ragadt. Akkor hogy lehet, hogy a problémát ennyire egyszerűen meg lehetett oldani? Tényleg csak én voltam a hülye? De hogy lehettem ennyire hülye?
A férfi úgy nézett rám, mint aki épp a teljes női nemet ítéli el. Szinte menekültem kifele az üzletből, de örülök, hogy ismét van működő lakatom. Az ügy számomra továbbra is rejtély.

Napközben itthon voltam. Közösen készítettünk Hannah-val ebédet, utána kitakarítottam egy szekrényt a konyhában, kreatív kis táblácskát ragasztottam rá a nevemmel, és bepakoltam a kajám. Készítettem továbbá egy cetlit az ajtóra az üzenettel, hogy vasárnap találkozó a konyhában, és takarítunk! Nagyon ráfér már :)
Skypeoltam Chozzal, megnéztem a jövő heti órarendem, olvastam, átmentem Hannah-hoz, beszélgettünk vagy egy órát, visszajöttem, megint olvastam - nagyjából ezzel ment el a nap. (By the way, az új párnának dőlve és a lámpával világítva igazi öröm az olvasás).
Ma este Luiza, a brazil lány bulit rendez, és akartam menni, de még mindig itthon vagyok, a buli a facebook event szerint 9-től tart. Eddig az volt a mentségem, hogy szakadt az eső, de most már elállt. Nem tudom, menjek-e, mert igazából rájöttem, hogy alig egy-két embert ismerek, és nincs semmim, amit vihetnék. És nem akarok egyedül érkezni. :/

2012. augusztus 29., szerda

buddy

Ne feledjük el, hogy tanulni jöttem Amszterdamba. A mai napon tartotta bemutatkozását a Társadalomtudományi Kar.
Reggel elbicikliztem az egyetemre, és a cangát azzal a gyagyi, vékonyka lakattal kötöttem ki, amit még otthonról hoztam. Egy elszánt tolvajt nem akadályozna meg, szóval egész nap rettegtem, hogy el ne lopják.

A kar nemzetközi diákokkal foglalkozó koordinátora tartott nekünk prezentációt, de kevés olyan dolgot mondott, amit ne tudtam volna eddig is. Egy szemesztert vagyok itt, tehát január végén utazom haza. A szemeszter 3 részre van osztva, melyek egymástól függetlenek. Az első és második részben kettő, a harmadikban három tantárgyam lesz. Eredetileg mindegyik periódusban egy tárgyat akartam felvenni, de megérkezve megijedtem, hogy ha túl sok szabadidőm lesz, akkor nem tudok majd mit kezdeni magammal, ezért gyorsan felvettem még kurzusokat. Nagyon furcsa ez a rendszer, hiszen otthon egyszerre legalább tíz tárgyam  van, itt meg csak ez a kettő, de ez a normális, mindenki ennyit vesz fel - biztosan sokkal több munka lesz vele, mint otthon. A kötelező olvasmányokat meg kell majd vásárolnunk, mert itt elvárás, hogy feldolgozzuk az egész könyvet (persze angolul) nem úgy, mint otthon.
A prezentáció után kaptunk ebédet, illetve hát szendvicseket készíthettünk magunknak. Meg voltam lepve, hogy a közönséges ételek (zsömle, sajt, vaj, felvágott) mellett találtam egy doboz humuszt is.
Evés után elintéztem pár hivatalos ügyet, aztán hazakerekeztem. Itthon végre volt időm arra, hogy kitakarítsam a szobám, és helyükre tegyem az IKEA-ban vásárolt dolgokat. Ahhoz, hogy a lámpa az ágyam mellé kerülhessen, át kellett tennem a polcos szekrényt a fejem mellé, így rácsíptethetem a lámpát. A szoba így is jól néz ki, főleg az új párnával, takaróval, remélem, hogy az átrendezés nem zavarta meg a szobában a feng shuit, és továbbra is olyan jól fogok aludni, mint eddig.

Délután 4-re kellett visszamennem az egyetemre, ahol találkozhattunk a buddy-nkkal (így kell ezt írni? Olyan hülyén néz ki.) A buddy egy helyi diák, aki szintén a társadalomtudományi karon tanul. Előre kellett jeleznem, hogy kérek buddyt, és lám, kaptam is, Lisa személyében. Már hetekkel ezelőtt írt, hogy alig várja, hogy megmutassa a várost, nagyon segítőkésznek bizonyult, és most is jót beszélgettünk. Tényleg olyannak tűnik, aki segít, ha szükségem van valamire, és aki szívesen mutat meg dolgokat a városban.
A buddyk és a diákok is játszottak, beszélgettek, itt is kaptunk nasit. Valami fura, helyi karamellás édességet, nagyon ízlett, majd hoznom kell haza!
Vacsorát a városban kaptunk. Aki biciklivel volt, azt egy csoport diák bevezette a centrumba, a többiek villamossal mentek. A bicikliút hosszú volt, és egész másmerre mentünk, mint tegnap Hannah-ékkal, de örültem neki, mert nagyon sok új helyet láttam, többek között olyanokat is, ahová el akartam menni, úgyhogy most legalább van némi fogalmam róla, merre keressem őket.
Vacsorára tradicionális holland palacsintát kaptunk, és be kell valljam, nem ízlett. Az egész tányért betöltötte, és vastag volt a tésztája; az asztalon volt a szirup, amit mindenki magának locsolhatott rá. Édes volt, de az íze engem leginkább arra a karamellre emlékeztetett, ami odakozmált a lábos aljára. Nem is tudtam mind megenni. Ki hitte volna, hogy el lehet rontani a palacsintát?
Kaja után lementünk az étterem egy alsóbb szintjére, ahol régi holland fajátékok voltak. Csoportokra oszlottunk, és úgy játszottunk. Nagyon mókás volt! Találkoztam egy csomó új játékkal. Volt például egy négyoldalú tábla, amit körül kellett állni, mindenki előtt volt egy kapu. A táblába szögeket vertek be. A feladat az volt, hogy kis botokat használva megakadályozzuk, hogy a fémgolyó épp a mi kapunkba guruljon - de mivel ott voltak a szögek, elég kiszámíthatatlan volt az egész.
Aztán volt az a játék, ami olyan volt, mint egy ajtókeret, fölül sorban lukakkal. A lukakban mágnes volt, és fémvégű botokat kellett bedugni. Valaki a keret mellett állt, és az irányítótáblán véletlenszerűen nyomta meg a megfelelő kapcsolót, ami kikapcsolhatta a mágnest, mert a hozzá tartozó bot akkor leesett. A játékosnak a feladata az "ajtókeret" alatt állni, és elkapni a leeső botot - csak persze fogalma sincs, melyik is fog legközelebb aláhullani.
A fajátékokon kívül karaoke is volt a teremben, úgyhogy igazán jól szórakoztunk. Csak a hazajutásom aggasztott egy kicsit - sötétedett, biciklivel voltam, és nem tudtam, a többiek mikor akarnak indulni. Szerencsére hozzácsapódhattam egy kis csoporthoz, akikkel hazabicikliztünk - egy újabb úton. De azt hiszem, ez volt idáig a legegyszerűbb, lehet, hogy meg is tudtam jegyezni. Amszterdam legnagyobb parkján jöttünk keresztül, úgyhogy megint láttam újat. :) Az út majdnem egy óra volt. Ennek bizony van sportértéke!

Apropó sport: befizettem ma a kampusz sportcentrumába a teljes félévre, úgyhogy akkor megyek és arra az órára, amelyikre csak akarok. Majdnem hanyattvágtam magam: miután fizettem és felvették az adataimat, megkértek, hogy tegyem a mutatóujjamat a szkennerre: igen, úgy fogok tudni bemenni a sportcentrumba, hogy a gép felismeri majd az ujjam! Te jó ég, percekig ezen forogtam. Tisztára olyan, mint egy James Bond filmben!

Shopping!

Hannah volt olyan aranyos, és elhívott tegnap, hogy tartsak vele és pár újdonsült német ismerősével a városba shoppingolni. Ez volt az első alkalom, hogy bicikliztem a központig, követve a többieket, akik már ismerték az utat. Nem találtam annyira egyszerűnek, szóval azt hiszem, nem tudnék egykönnyen bejutni magamtól. Ezen kívül mikor az ember közeledni kezd a központhoz, hirtelen megnő a forgalom, autók, gyalogosok, biciklisek... valahogy az egész kaotikus, a közlekedési lámpák inkább csak iránymutatók, mint szabályozók, szóval az egész életveszély. De gyanítom, hogy ezek csak az első sokkok, és előbb-utóbb megszokja az ember.

A Dam téren álltunk meg, és elindultunk a közvetlenül onnan nyíló bevásárlóutcán. A második üzlet telefonbolt volt, úgyhogy sokkal egyszerűbben szereztem telót, mint hittem: bementem, mondtam, hogy egy egyszerű készülékre van szükségem, és rögtön kaptam egy olyan pakkot, amiben egy gagyi mobil és egy Lebara SIM kártya volt. Hiába volt nekem már kártyám, így volt a legolcsóbb - mindössze 10 euró. A mobilommal tényleg kb. csak telefonálni és SMS-ezni tudok, de ha feltöltök rá 10 eurót, akkor kapok plusz tízet, és ingyen hívom az összes Lebara telefont. Nem hiszem, hogy így sokat fogok telefonálásra költeni :) Tehát mostantól két telóm van, egy magyar és egy holland, bármelyiken el lehet érni. :)

Végigsétáltunk az utcán, és benéztünk majdnem minden üzletbe. Nem vettem mást, csak egy cuki rózsaszín puha papucsot, meg egy bagolyforma mécsestartót, de láttam még jó cuccokat ezen kívül, úgyhogy valamikor még visszatérek. Különösen csizmát sürgős szereznem: a vízállónak hitt edzőcipőm sajnos nem bírja az amszterdami esőket.

Hannah és én kettesben bicikliztünk haza, mert nekünk dolgunk volt, a többiek pedig még maradni akartak. Igazából be kell valljam, nem vagyok valami jó a tájékozódásban. Ha Hannah nincs, milliószor eltévedtem volna. De így sikeresen hazaértünk, és még volt egy kis időnk itthon, úgyhogy mostunk egy adagot! Kis időbe telt, míg kitaláltuk, hogy is kell használni a mosógépet, de végül működött - együtt mostuk a szennyesünket, szerintem ez egészen rituális tevékenység :D
6-kor találkoztunk a Sportcentrum előtt az ESN tagjaival, akik elvezettek minket és a többi lelkes érdeklődőt az IKEA-ba. Ott aztán végigjártunk mindent, és összeszedtük, ami még szükséges a szobánk otthonosabbá tételéhez. Szerintem tényleg csak a legszükségesebbeket vettem meg, Hannah jóval többet vásárolt. De hát fél évre nincs szívem úgy berendezési tárgyakat venni, hogy aztán itt kell hagyjam őket, ha hazautazom...
Szóval vettem egy kancsót, hogy legyen miben teát főznöm, vettem műanyag dobozokat a kajámnak, vettem egy pokrócot, hogy letakarjam az ágyam és legyen mibe belebagyulálnom magam télen, vettem egy egyszerű, lila párnát, mert olcsó volt és mert az én párnám túl kicsi ahhoz, hogy az ágyban nekidőlve olvasni tudjak, vettem két kicsi törölközőt, vettem egy partvist, hogy tudjak mivel takarítani, és vettem egy lámpát, hogy tudjak mivel olvasni az ágyban. Hannah-val közösen megvettük a legolcsóbb ruhaszárító állványt, és hazaérve arra teregettük ki a cuccunkat.

Sikeresnek lenne mondható ez a nap, ha nem talált volna meg a balszerencse: elromlott a biciklilakatom. A kulcsom beleragadt, se jobbra, se balra. Szerencsére épp akkor, mikor a biciklim épp nem volt odaláncolva sehová, úgyhogy haza tudtam tekerni, a bringa pedig az erkélyemen éjszakázott. Jobb megoldás híján egy tálka olajba tettem a lakatot, hátha az megoldja a problémám, de sajna nem oldotta meg.

2012. augusztus 27., hétfő

Ma

Végre valahára behoztam a lemaradásomat, és a mai napról fogok blogolni. Bár tulajdonképpen nem nagy szám.

Mivel hajnalig skypeoltam Chozzal, kb. délben keltem fel és néztem meg az üzeneteimet. Hannah az egész napot a családjával tölti, akik holnap utaznak el a városból, szóval mondhatni, egyedül maradtam. Azért néhány óráig lefoglaltam magam, mert volt pár elintéznivalóm. Elbicikliztem az egyetemre, és befizettem az ESN szombati útjára, ami valahol Amszterdam mellett lesz egy szélmalmos mezőn. Visszafelé beugrottam a szupermarketbe, és vettem egy csomó kaját. Sok ideig tartott, mert mindenhol hosszasan válogattam. Az ESN-hétvégén kaptunk rendes vacsorát, de ennek a boldog időszaknak vége, ráadásul a közelben semmi kajálda nincs, és minden nagyon drága. Magamnak kell kaját főznöm valahogy. :-/ Elég zavarba ejtő volt, hogy a boltban leszólított egy kövér srác, és mondott valamit hollandul, majd mikor angolul visszakérdeztem, azt mondta: "You should be a beauty queen", és elkezdett kérdezgetni, hogy ki vagyok és mit csinálok itt, és hogy szoktam-e bulizni, és el akart hívni szombatra, hogy megigyunk valamit és bulizzunk egyet. Szörnyen zavarban voltam, le akartam rázni, de egyáltalán nem vette a lapot, úgyhogy végül ott hagytam, de nem tudtam előle elbújni, mert még legalább kétszer megtalált miközben kaját vettem, és mikor a pénztárnál álltam sorba, még akkor is ott mondta mellettem, hogy nem kéne annyit tanulnom, és kéne egy kicsit buliznom is. Kicsit félelmetes volt. Engem otthon sem szólított le így soha senki.

Nagyon nehéz volt hazacipelni a sok kaját, de itthon végre főzhettem magamnak tésztát paradicsomszósszal. Tudom, nem valami kreatív kaja, de ez jött össze. A konyhában rendet kéne rakni, és tartanunk kéne egy folyosógyűlést, de hiába készítettünk Hannah-val facebook csoportot és írtuk ki az ajtóra, hogy csatlakozzanak, eddig senki sem volt képes megtenni.

Evés után lementem a kisboltba, és feltöltöttem 10 eurót a SIM-kártyámra. Aztán visszajöttem, és itt volt a baj: betettem az új SIM-kártyát a mobilomba, és kiírta, hogy kéri a hálózatzár kódját, én pedig nem tudtam, hogy ez micsoda, mert akit kérdeztem, annak eddig minden simán ment, és hiába írtam be PIN-kódot vagy akármit, nem fogadta el. Az egész valahogy megint újra elkeserített, hogy nem tudom mit kéne tennem. Este beszéltem apuval, és ő persze tudta, hogy hohó, hiszen mi a telefont a T-Mobile-nál vettük, a készülék nem kártyafüggetlen, és nem fogadja el a Lebara SIM-kártyát. Ez persze megint egy csomó felesleges bonyodalmat jelent: vagy vásárolnom kell valamilyen vacak, másik készüléket, vagy el kell vinnem a telót valami olyan szervizbe, ahol fel tudják törni a kódot. De miért pont velem történik ez az egész? Így is túl sokat tököltem, már rég rendelkeznem kéne holland számmal, és fogalmam sincs, merre menjek, hova forduljak. Persze biztos megoldom valahogy, írtam Timinek, és ha ő nem tud segíteni, akkor majd szólok Lisának, a buddymnak - de akkor is, elkeserített ez az egész.
Ráadásul itthon töltöttem az egész délutánt. Hannah nincs itt, szóval egyedül maradtam. Feltöltöttem a képeket fb-ra, írtam blogot, csekkoltam a BK-t, és persze eltelt az idő, de akkor is rosszul éreztem magam, és végig nyomasztott, hogy egyedül vagyok, és ha belefulladnék a kanálisba, nem tűnne fel senkinek a hiányom.
Egy hét múlva kezdődik az egyetem, és akkor végre lesz valami elfoglaltságom. Most még egy kicsit magányos vagyok és nyugtalan. Az jutott eszembe, hogy akkor éreztem magam így utoljára, mikor Gábor szakított velem két héttel a gólyatábor előtt: még nyár volt, és nem volt semmi dolgom, de nem találkozhattam senkivel, és hiába ellenőriztem hárompercenként a telefonomat, nem keresett senki.

Tegnap

Vasárnap átlustálkodtam a délelőttöt, és délután megint együtt mentünk a Dam térre, ahol kezdődött a Scavenger hunt. Nekem fogalmam sem volt arról, mi lehet ez, pedig állítólag ez egy elég népszerű játék. A csoportunk két részre oszlott, és kaptunk egy papírt, tele utasítással. A városban kellett bolyonganunk, teljesítenünk a feladatokat, fotóznunk, aztán megérkeznünk a kijelölt helyre. A feladatok között szerepelt egyszerű helyek megkeresése, például templomé vagy az egyetlen holland étteremé, de kellett készítenünk fotót úgy, hogy senki lába nem ér a földre, hogy 10 méteres magasságban vagyunk, hogy valaki más biciklijének a hátulján ülünk, vagy úgy, hogy egy olyan ruhadarabot tartunk a kezünkben, ami többet ér 300 eurónál. Minden feladatért pont járt, és időben meg kellett érkeznünk a Club8-be, mert minden elkésett perc egy pont levonással járt. A csoportunk vezetője ugyan itt tanul Amszterdamban, de ő sem helyi lakos, úgyhogy persze eltévedtünk, nem tudom, mennyit késtünk, mert én csak loholtam a többiek után. Néha eleredt az eső, és iszonyú erővel szakadt, aztán elállt, később újra rákezdte. Hiába volt ernyőnk, a a vízszintesen hulló esőnek köszönhetően csurom víz lett a gatyánk és a zoknink is. Ez valójában rettenetesen kellemetlen volt, mert a cipőm kb. 4 körül ázott be, és egészen a hazaérkezésemig, este 11-ig vizes volt. Nem értem, hogy oldják ezt meg az itteniek - elindulnak reggel, és ha esik az eső, akkor csapzottan, elázva érkeznek meg a munkahelyükre vagy a suliba? Esetleg hordanak maguknál váltózoknit? Mert én ezt fogom tenni. Egyébként komoly csalódás, hogy az eddig vízhatlannak bizonyuló cipőm beázik, azt hiszem, neki is sok az itteni eső. Cipőt kell vennem. :-/ És mindezt tetőzi a tény, hogy annak ellenére, hogy esik, kifejezetten nincs hideg, tehát ha a felhők eltűnnek és kisüt a nap, akkor az ember majd megsül, de három perc múlva megint hideg lesz, úgyhogy egyelőre nem sikerült rájönnöm, hogyan is öltözzek fel reggelente...

Ennyit az időjárásról. Miután végeztünk a Scavenger hunt-tal és megittunk valamit a Club8-ben, elmentünk egy másik pubba, ahol nagyszerű hamburgert kaptunk vacsorára. Ez este 8-kor volt, és ekkor közölték velünk, hogy a verseny eredményét 10-kor hirdetik ki. Ez eléggé lesújtott, mert már azt vártam, hogy hazaérve beszélhessek Chozzal. De eltelt az a két óra, mert kis csapatunk nagy sétára indult, és kényelmes tempóban (de még mindig vizes és cuppogó zoknival) felfedezhettük az utcácskákat. A souvenir shopok tele vannak csomó tök jó dologgal (persze elég drágák) és van sok egyéb jópofa üzlet is. Készítettem fotókat, de nem lettek jók, mert közben ránk sötétedett. 10-re visszaértünk a pubba, pont mikor kihirdették, hogy nem mi nyertünk. Ezután hazajöttünk. Hát, ennyi erővel eljöhettünk volna 8-kor is, de sebaj. Choz tündér volt, megvárt, és bár irtó álmos voltam, még beszélgettünk két órán keresztül.

Ötödik nap

Szombat délelőtt találkoztunk Jane-nel, és elbicikliztünk az egyetem közelében lévő vonatállomásra OV-chipkártyát venni. Ez a kártya a közlekedéshez kell: feltölti az ember pénzzel, és a távolság függvényében szipkázza le róla a gép a pénzt kicsekkoláskor.
Szeretek Jane-nel lenni: ő is egy lány a csoportomból. Idősnek számít, már 27 éves, Írországból jött, tehát szépen beszél angolul, és engem Shizura emlékeztet, mert hasonló arca és fekete göndör haja van, és mindig kedvesen mosolyog és aranyos mindenkivel.
Rajta kívül még Dashával, az orosz lánnyal ismerkedtem meg, sőt, igazából ő ismert meg engem, egyszer csak azt vettem észre, hogy mindig mellém keveredik és beszél hozzám. Nem tudom, minek köszönhetem ezt, de végül örültem neki, hogy nem vagyok egyedül. Dashában az a furcsa számomra, hogy évekig élt Máltán, angolul beszél a barátjával (aki holland), és valahogy mégis nagyon-nagyon erős akcentusa van és irtó lassan beszél, bár amit mond, az helyes.
Megismertem még Vernát Finnországból, Mariát Spanyolországból, valamit Luizát és Paolót, a brazil testvérpárt. Úgyhogy a csoportos programokon nem voltam egyedül.

Bementünk villamossal a városba, természetesen az új kártyánkat használva. A találkozó a csoporttal a Dam téren volt. Nagyon jó volt ez a nap: először egy csónakos túrán vettünk részt a csatornákon, utána pedig idegenvezető mutatta meg nekünk Amszterdam legfontosabb nevezetességeit. A srác német származású, de már egy ideje itt tanul, és nagyon-nagyon jól beszélt angolul, ráadásul irtó gyorsan. Folyton pörgött a nyelve, szórakoztató volt, magyarázott, színészkedett, és nagyon büszke voltam rá, hogy megértettem, amit mond. :D
Örülök, hogy végre láttam valamennyit a városból, így könnyebb lesz később magamtól felfedezni. Ami talán a legérdekesebb volt, hogy átmentünk a vöröslámpás negyeden, aminek a közepén egy régi templom áll, és meghallgattunk egy csomó sztorit arról, hogy is húzott az egyház hasznot abból, hogy a matrózok, akik igénybe vették a lányok szolgáltatásait, fizettek a lelkük megtisztulásáért. Megtudtuk továbbá, hogy a város legidősebb prostituáltja 83 éves, legendának számít, és 2 hetes várólistája van.

Este volt a "pub crawl", aminek során 5 pubot/klubot látogattunk végig. Én mondjuk a harmadik után feladtam: irtó fáradt voltam az egész napos kutyagolástól, és egyáltalán nem érdekelnek az amszterdami klubok, otthon se járok ilyenekbe soha. Mindegyik pubban töltöttünk legalább egy órát, és az összes zsúfolt volt, nekem meg volt egy csomó cuccom. A harmadik hely után közmegegyezéssel jöttünk el Jane-nel és Dashával. Érdekes, hogy mindketten épp távol vannak a barátjuktól, de úgy tűnik, egyiküket sem zavarja különösebben. Nagyon megmaradt bennem, hogy Jane azt mondta, szükség van arra, hogy néha külön legyenek egy pár tagjai, hogy egyénileg is tudjanak fejlődni. Remélem, nálunk is valami ilyesmi lesz. :)

2012. augusztus 26., vasárnap

Negyedik nap

Péntek délelőtt hollandórát tartottak nekünk az egyetemen. A holland borzasztó nyelv. Eddig csak leírva láttam, és már az is olyan, mintha valaki random rávágott volna a billentyűzetre. A kiejtett szavaknak azonban semmi köze az íráshoz. Nem hittem a fülemnek, mikor megérkezve holland beszédet hallottam. Kövinek igaza volt: nem is nyelv ez, hanem torokbetegség. És úgy jött létre, hogy részeg angol matrózok megpróbáltak németül beszélni.

Oké. Nem szidom tovább a nyelvet, nem valami illő dolog. De tényleg nem szép. Vicces, hogy leírva mennyire sok mindent értek, mert teljesen olyan, mint a német. Kiejteni viszont elég nehéz. Az óra jópofa volt, átvettünk pár fontosabb témát, például a köszönéseket, az órát, a számokat, és hogy hogyan kell sört rendelni. Az egyetem rendez holland kurzusokat, de nem igazán érdekelnek. Borzasztó drágák, és semmi késztetést nem érzek arra, hogy ezt a nyelvet megtanuljam. Akiknél eddig próbálkoztam, mind beszélnek angolul, ami, ha belegondolunk, igencsak becsülendő.

Az ezután következő órát a holland kultúráról kihagytam, mert volt pár elintéznivalóm itthon, és különben is, 3-kor már találkozni kellett a kávézó előtt, mert kezdődött az ESN-hétvége. Erre külön jegyet kellett venni, és csoportokba osztottak minket. A csoportomban egy ismerős sem volt, így megismertem egy csomó új arcot, persze csak miután felengedett a félénkségem :D
A pénteki program mozizás volt a kultúrközpont mozitermében. Megnéztünk egy filmet egy srácról, aki Erasmussal Spanyolországba megy, és végigkövettük, hogy is éli meg az egészet. A barátnőjét Audrey Tatou  játszotta. Elgondolkodtató volt, mert ők nem tudtam együtt maradni, de nekünk Chozzal sikerülni fog. >.<
A mozi után valamiféle diákszervezethez sétáltunk Mega-Twistert játszani. Rengeteg Twister szőnyeget ragasztottak egymás mellé, így egyszerre több mint százan ráállhattunk. Két kör volt, de mindkettőben korán kiestem, mert nem volt a közelemben az a szín, ami épp kellett volna. :'(
A játék után visszasétáltunk a kampuszhoz, és a kávézónál vacsoráztunk. Bevallom, ezt volt az első normális meleg étel, amit ettem, mert eddig anyu fasírtjait ebédeltem, de azt is csak kenyérrel és paradicsommal. A vacsi sült kolbász volt krumplipürével, és bár nem volt nagy szám, nagyon jólesett.
A vacsora után villamossal bementünk a városba. Most utaztam először rendes tömegközlekedési eszközön, és csak egy órára szóló jegyet vettem. Amszterdamban chip van minden jegyben és kártyában, és minden járművön van kártyaleolvasó. Mikor az ember felszáll, be kell csekkolni, leszálláskor pedig kicsekkolni, és a távolság függvényében vonják le a pénzt a kártyáról. Varázslatos, szerintem Budapest ide sose fog eljutni.
Már sötét volt, mikor leszálltunk a villamosról, és pár utcát sétáltunk, mire elértünk egy pubhoz. Persze végig nézelődtem, úgyhogy láttam valamit a csatornákból, a szép házakból, és mindenfelé üzletek, fények, meg nagy tömeg. A pub nem volt nagy szám, ittunk egy koktélt, ami akciósan került annyiba mint itthon egy normál koktél, és még hazajöttünk villamossal, mert éjfél után az éjszakai busz vagy a taxi jóval drágább lett volna.

Ezen a napon már belekóstolhattunk a híres amszterdami időjárásba is. Eddig szép, napos idő volt, nem valami meleg, de azért kellemes, pénteken viszont már esett is, és így lesz most legalább egy hétig még...


Harmadik nap

Csütörtök reggel elbicikliztünk az egyetemre, mert körbevezettek minket a kampuszon. A leányzó, aki vezetett minket, nem volt nagy szám, semmiről nem tudott semmit és mindent a papírjáról olvasott. De azért jó volt körbejárni, felfedezni pár helyet, amiről eddig nem volt tudomásunk.

Délután sportnap volt. Említettem, hogy egy sportcentrum van a kollégiumok mellett, tőlem 3 percre. Sokféle sportot ki lehetett próbálni, hogy reklámozzák nekünk a centrumot. Szerintem össze is jött a tervük. Először egy aerobic/bodyshape/pilates órán voltam, amiből a bodyshape rész tetszett a legjobban, mert ott izommunka volt - az aerobic ide-oda lépegetés, a pilateshez meg el kell sajátítani valami légzéstechnikát.
Ezután zumbáztunk, de nagyon sokan voltunk a tornateremben, az egész inkább ugrándozás meg riszálás volt, az oktató sokat lelkesített bennünket, szóval mindenki végig nevetett, de a hülyéskedés az én szememben nem sport :D
Bár sokba kerül, szinte biztos vagyok benne, hogy fogok valamilyen sportot választani magamnak, és rendszeresen járok majd a sportcentrumba. Szükséges valami mozgás, és ez tényleg csak három percre van. Ezen kívül remélem, hogy az aerobic/bodyshape tényleg megteszi majd a hatását, és erősödni és formálódni fogok. Sajnos attól, hogy táncolni jártam, sokkal erősebb nem lettem, Choz szerint meg meg vagyok asszonyosodva (=nő a hátsóm meg a combom). De egyébként kedvesen mondta, azt hiszem, és hozzátette, hogy így is tetszem neki. :D

Este "Dutch dinner" volt, amin sokat szórakoztunk, mert se dutch nem volt, se dinner. Hosszú várakozás után kaptunk kaját: levest, utána pedig szendvicset. Lehetett választani paradicsomleves és thai leves közül, valamint csirkés, salátás és humuszos szendvicsek közül. Olyan volt, mint egy uzsi, és persze mondanom sem kell, hogy semmi holland specialitás nincs a thai levesben :D De azért fincsi volt, és miközben a kajánkra vártunk, magyar hangokat hallottam. Két srác beszélgetett mellettem, és odaköszöntem nekik. Kiderült, hogy ők már egy csomó magyart ismertek, és a vacsoránál hozzájuk telepedtünk, este pedig rendeztek egy bulit a 9. emeleten. A többségük ugyanis az én tornyomban lakik, csak mindenki más emeleten.
Örültem, hogy találkoztam magyarokkal, de valójában nem kifejezetten igényem, hogy magyarul beszéljek. Azt hittem, nehezebb lesz, de igazából nem okoz gondot, hogy angolul beszéljek. Azt ugyan érzem, hogy néha elég pongyolán fogalmazok, és kell egy kis idő, mire új társaságban meg tudok szólalni, de akit már megismertem, azzal simán elfecserészek, amit pedig mások mondanak, azt elég könnyen megértem.
A magyar mentalitásra pláne nem vágyom. Sem a fiúk, sem a lányok nem tűntek annyira szimpatikusnak, hogy komolyabb kapcsolatot akarjak ápolni velük. A facebook csoportjukba azért csatlakoztam.
Csütörtökön sikerült egyébként végre kábelt vennem, úgyhogy tudtam a családommal és Chozzal is skypeolni (családdal 5, Chozzal 50 percet). Örülök, hogy végre van netem. :D

2012. augusztus 25., szombat

Második nap

Ahogy említettem, reggel találkoztam Hannah-val, és együtt indultunk el az egyetemre, gyalogosan. El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok, hogy nem kellett egyedül lennem. Lehet, hogy ez az én rigolyám, és aki nálam bátrabb, az nevet ezen, de ha egyedül vagyok egy új helyen, akkor pánikolok, hogy jaj, el ne tévedjek, ha nem találok valamit, kétségbeesek. Ha van velem más is, akkor már mindez nem zavar, ha együtt fedezzük fel a környéket, együtt tévedünk el, az oké. Lehet hogy ez hülyeség, és remélem majd kinövöm, de ez van.
Szóval gyalog mentünk az egyetemre, ami nem volt ám bonyolult, mert egy egyenes utat kellett követni végig. Gyalog 25-30 perc, biciklivel 5. Az egyetem maga jó nagy, több épületből áll, középen van egy kosárpályája. A főbejárat mellett volt a biciklivásár, ahova igyekeztünk. Mivel időben regisztráltunk, jutott nekünk bicikli, és ESN tagságunknak köszönhetően 70 eurós egységáron vehettünk biciklit, hozzá pedig lakatot 13 euróért. A lakat nagyon profi, nem is számítottam rá, hogy ilyet kapunk, de nagyon hálás vagyok, mert így tényleg reménykedhetem benne, hogy nem fogják ellopni a bringám.
Nem tudom, baj-e vagy sem, de nem sokat tököltem a bringaválasztással. Kiszúrtam egyet, mentem vele pár kört, azt mondtam oké, és megtetszett. lehet, hogy ki kellett volna próbálnom többet is, de egyelőre elégedett vagyok ezzel. Kék, masszív városi bringa, a kormánya nem görbül (direkt egyenest akartam, mert nem vagyok hozzászokva a görbéhez, bár mostanra rájöttem, hogy egy görbe kormányú biciklin egyenesebben lehet ülni). A biciklim neve Target. Ez volt ráírva, hát így neveztem el.
A visszaúton (immár biciklivel) megálltunk Hannah-val egy útbaeső szupermarketnél (a Jumbónál) és bevásároltunk. Még csak alap dolgokat szedtem össze, a főzőcskézésbe majd jövő héten kezdek bele, és különben is, anyu csomagolt nekem ezt-azt, amiért eleinte nyígtam, de most már rájöttem, hogy nagyon is hasznosak :D Az első pár napban ugyanis valahogy nem tudtam enni. Biztos az izgalom miatt, meg azért is, mert elég rendszertelenül voltak a programjaink, mindenesetre lassan fel kell vennem a rendes étkezési ritmust...
Szóval bevásároltunk, vettem tejet, amiről később kiderült, hogy nem is tej, hanem valamiféle kefír, amit nem szeretek, de szerencsére rásózhattam Hannah-ra. Vettem teát, citromos Liptont, merthogy sima Yellow label nem volt. És citromlé se volt, se a Jumbóban, sem a campus boltjában, úgyhogy kezdek attól félni, hogy a citromlé fogalma ismeretlen ebben az országban. Nem baj, citrom azért volt.
Délután visszamentünk az egyetemre, mert volt egy kis nyitóceremónia a külföldi diákok számára beszédekkel, ismertetőkkel, és egy humoristával, aki amerikaiként él Hollandiában, és arról mesélt nekünk, milyenek is a hollandok. Nagyon szórakoztató volt :)
Hannah ezután elment, hogy találkozzon a szüleivel, akik épp a városban vannak, úgyhogy én egyedül maradtam. Nem volt valami jó. Hazajöttem, de netezni még nem tudtam, mert kábel szükséges hozzá, és csak másnap sikerült vennem. Szóval egészen estig mást sem csináltam, mint elolvastam azt a rengeteg papírt, amit első nap adtak nekünk. Nem volt egészen haszon nélküli, mert összeírhattam magamnak, mit is kell még tennem, és képbe kerültem pár dologgal kapcsolatban. 9 körül megjött Hannah, és megengedte, hogy netezzek nála picit :D
Az ő szobája jobb az enyémnél: van benne egy plusz gurulós szekrény és egy állólámpa. Valószínűleg aki előtte itt lakott, bevásárolt, aztán persze nem vitte haza. Nagy mázli, mert én például nagyon hiányolom az olvasólámpát az ágyhoz, neki meg nincs gondja erre. Egyébként a szobához egy doboz konyhai felszerelést is kaptunk, mind vadonatúj. Pohár, bögre, evőeszközök, tányérok, sőt, kések, fakanál, lábos és serpenyő is. Ez úgy tűnik, saját tulajdonunk, hisz minden új lakó bontatlan csomagot kap. A közös konyhában egymás hegyén-hátán állnak az egyforma lábosok és serpenyők, hisz senki sem viszi haza őket. Én viszont majd hazavitetem anyuékkal. Csak nem hagyok itt egy vadonatúj, király serpenyőt!
Hannah-val tervezünk elmenni az Ikeába. Valahol van itt a közelben. Egy s más elkéne a szobába, esetleg valami kicsi lámpa, és főként egy kancsó, mert nincs miben teát főzzek. :(

Első nap



Na, végre eljutok odáig hogy blogoljak az eddigiekről, sajnálom a  lemaradást, de egyszerűen semmire se volt időm eddig, ha meg volt, akkor meg netem nem volt.

Szóóóval, hétfőn befejeztem a pakolást, este megnéztük a rakpartot és a tűzijátékot anyuékkal és Chozzal. Nem teljesen úgy sikerült ez a nap, ahogy kellett volna, de mégiscsak ez volt az utolsó nap együtt (legalábbis pár hónapig). 

Kedden reggel fél négykor kelt a család. Orsi és Petra nem kísértek ki a reptérre, de azért adtam nekik puszit reggel. Feladtuk a nagy csomagomat - volt túlsúlya, és jóval többet kellett fizetni érte, mint azt a honlapon írták. Vagy mi néztünk el valamit, nem tudom, de Choz helyesen mondta, hogy jobban jártam volna, ha kiveszem a két törülközőt, és kint veszek magamnak másikat :D
Pityergős búcsút vettem mindenkitől, aztán elindultam kis motyómmal a biztonsági kapuk felé. Érdekes, hogy az én fejemben a reptér mindig egy borszasztóan bonyolult dolog volt: Kapuk, terminálok, ellenőrzések, millió hely, ahol az ember eltévedhet, közben meg lekési a gépét. Most is ettől rettegtem, és meglepődtem, hogy csak át kellett mennem a biztonsági ellenőrzésen, aztán követni egy nyilat, és pár percen belül megérkeztem oda, ahonnan a gépem indult. Hamarosan bemondták, hogy az amszterdami időjárás miatt negyven percet késik. Szóval üldögéltem még egy darabig gyomorgörcsök között, felhívtam még párszor Chozt, és mikor eljött az ideje, felszálltam. A repülőn is néha rámtörtek izgulós pillanatok, aztán igyekeztem nyugtatgatni magam, el is szundítottam, de azt álmodtam, hogy a repülő a Gellért téren száll le, és ott vár Choz - szóval borzasztó volt utána, mikor rájöttem, hogy nem így van. 
Leszállt a gép, én pedig szerencsére minden gond nélkül megtaláltam, hol adják ki a csomagomat, és aztán elindultam megkeresni a main lobby-t. Az ESN (Erasmus Student Network) embereit kerestem, náluk regisztráltam ugyanis "pick-up service"-re. A csomagom iszonyú nehéz volt - a kicsi 11 kiló, a nagy 25, plusz volt még egy válltáskám laptoppal, kajával, Mikattyúval. Kétszer jártam körbe a teret, mire meglettek, akiket kerestem, és várhattam náluk több mint két órát, mert a késésem miatt az első busz már elment. De nem volt baj, vártam, és nemsokára mások is érkeztek, egyre többen lettünk. Sokan minden gond nélkül elkezdtek egymással angolul fecserészni, én meg csak megszeppenve ültem kukán. Kellett kis idő hozzá, mire összeszedtem magam annyira, hogy elmenjek venni magamnak péksütit és vizet. 
Délben kicuccoltunk a bérelt buszhoz, ami az Uilenstede-re vitt minket. Eddig ezt a helyet mindig csak emlegették, de fogalmam sem volt, hogy pontosan micsoda, és egyáltalán, hogy ejtik. Nos, úgy ejtik, Ájlenstéde, és egy utca, de valójában a kollégiumi negyedet jelöli: Rengeteg toronyház, nem egymás mellett, hanem össze-vissza elszórva, és mind koli. Van itt továbbá kisbolt, kulturális központ, kávézó és sportcentrum. Itt lakom. Valójában nem is Amsterdam, hanem egy külváros, Amstelveen. De egymás mellett fekszenek (mint például Budapest és Budaörs) szóval a fészbukon Amszterdamot állítottam be tartózkodási helynek, mégiscsak az a menőbb. 

Lepakolva a cuccunkat elkezdhettünk elintézni ügyes-bajos dolgainkat. Regisztráltunk a DUWO-nál, aki a szállásunkat szervezi, és megkaptuk a kulcsokat. Regisztráltunk a helyi hatóságoknál, hiszen több hónapig leszünk itt. Nyitottunk bankszámlát, kaptunk információs csomagot az egyetemi kartól, ESN tagok lettünk, befizettünk az ESN hétvégére, kaptunk holland SIM kártyát és egy csomó szórólapot, tájékoztató füzetet, térképet és két táskát is. Mire mindennel végeztem, már fájt a fejem a rengeteg angoltól, de eddigre már beszélgettem emberekkel, és nem is találtam olyan vészesnek a dolgot. 
A térképemet nézegetve megpróbáltam rájönni, merre lehet az én szobám, és jó, hogy megkérdeztem valakit, mert totál az ellenkező irányba indultam volna el. Az otthonom a Green tower, a zöld toronyház, annak is a 6. emelete. A számozás elég érdekes itt: az Uilenstede nem egyenes, hanem össze-vissza kanyarog, és a toronyházak emeletei jelölik a házszámot. Én például egy páros épületben lakom, és a házszámom, a 194 a Green tower 6. emeletének bal szárnyát jelöli. A jobb szárny már az Uilenstede 196.
Már a folyosómra is csak kulccsal lehet bemenni (nem bedugós, hanem elektronikus kulccsal! O.o) és az ajtó mellett csengők is vannak. A folyosón 12 ajtó van, enyém a 1348-as számú. A postaládák a kapunál vannak, és a 194-es számúba érkezik mind a 12 ember levele.
Egész pofás kis szobám van. Mégiscsak az első saját szobám. Előszoba szekrényekkel, aztán a lakószobám, van benne egy ágy, egy asztal tévével, egy polcos szekrény, egy gurulós szék, egy fotel, meg egy hűtő. Van erkélyem, és egy saját fürdőszobám, ami elsőre elég fura volt: A zuhanyzó ugyanis csak egy csap a falból (jó, zuhanyrózsa van) de nincs alatta se tálca, se kabin, és közvetlenül a WC mellett van, tehát ha zuhanyzok, a klotyó is tiszta víz lesz, és a WC papírt ki kell vennem előre a helyéről. Mostanra megszoktam, nem para :)

Mire felcuccoltam, késő délután lett. Nem volt időm kipakolni. Eléggé elveszttnek éreztem magam, már nem tudom pontosan felidézni, de nagyon rossz volt: nem tudtam, mit csináljak, nem ismertem senkit, teljesen egyedül voltam és fogalmam sem volt, mi lesz velem. Ez a probléma valójában jóval könnyebben megoldódott, mint vártam.
Lementem a kisboltba, de sok értelme nem volt, mert a választék rém gyatra és drága is. Azért vettem pár dolgot, és mikor jöttem fel, páran ott álltak a folyosón az ajtajuk előtt és beszélgettek. Csatlakoztam, és megbeszéltük, hogy fél óra múlva találkozunk és megiszunk valamit a füvön. Így is lett, tehát néhány szomszédomat sikerült megismernem, este pedig együtt ültünk be a Café Uilnestede-be, ahol részt vettünk egy kvízben (az eredményt már sose tudjuk meg) aztán elmentünk aludni.
Ekkor ismertem meg Hannah-t, aki két ajtóval lakik mellettem. Osztrák, és főleg vele beszélgettem. Megegyeztünk, hogy reggel együtt megyünk a többi programra, és ezzel óriási kő esett le a szívemről, mert azon aggódtam, hogy mindent egyedül kell majd megoldanom. Tehát a félelmeim viszonylag hamar elkezdtek eloszlani, és nagyon jót aludtam az ágyikómban.

Most mennem kell, folytatás hamarosan…

2012. augusztus 19., vasárnap

Ready, steady...

Holnapután Amszterdam! Már jó korán reggel.
Az érzelmek széles skáláját élem végig. Korábban még inkább ideges voltam és féltem, most egyre jobban örülök és várom a dolgot. Nem tudom, a többi országnál/egyetemnél hogy van, de itt hihetetlenül megszerveztek mindent - kijönnek elém a reptérre, bevisznek a koliba, és ott ha minden jól megy, egy füst alatt aláírhatom a lakhatási szerződést, jelentkezhetem a helyi hatóságoknál, nyithatok bankszámlát és szerezhetek SIMkártyát. Az elkövetkező Introduction week-en vehetek biciklit, megismerkedhetek a többiekkel, végigvezetnek a sulin. Ezen kívül kaptam magam mellé egy buddyt, egy helyi lányt az egyetemről, aki már írt emailt, és irtó lelkesnek tűnt - tehát úgy néz ki, a legkényesebb pontokon segítséget kapok. Remélem, nem halok éhen (ez cseppet aggaszt) és eltévedni sem szeretnék. Határozottan úgy érzem, hogy az angoltudásom nem olyan jó, mint kellene. Akartam tanulni, de nem jött össze - nyár van - viszont őszintén remélem, hogy nem nagyon fogom kínosan érezni magam emiatt. Mindent megértek, csak a beszéd megy nehezebben. :S
Az utóbbi napokban igyekeztem minden percet Chozzal tölteni, de persze el kellett intéznem ezt-azt, szóval kísérgetett mindenhová, amiért nagyon hálás vagyok :)
Ma pakoltam össze. Elővettem mindent, ami szerintem kellhet, és felpakoltam az ágyamra. Akkora kupac lett, hogy Orsi csak röhögött - igen kevés esély volt rá, hogy mind be tudom rámolni magammal. Egy bőröndöt vihetek, max. 23 kilóval, és egy kézipoggyászt, 12 kilóval. Csodálatos, mi tud beleférni egy nagy bőröndbe. Komolyan mondom, varázslatos, nem gondoltam volna. Nem állítom, hogy minden cuccom befért, sőt, holnap még nem keveset kell logikázni a dolgon, de így is felülmúltam önmagam, és persze anyu is segített. Viszont jó nehezek a cuccok, lehet némi túlsúlyért kell majd fizetnünk.
Eddigi életem legnagyobb kalandjába vágok bele kedden! O.o <3 p="p">

2012. augusztus 15., szerda

Neil Gaiman: Sosehol

A könyvet még tavaly olvastam, de most rábukkantam egy füzetlapra, ahova idézeteket írtam belőle. Nem tudtam, mit kezdjek vele, de olyan jók, hogy leírom ide, ajánlónak is jó lesz, olvassátok bátran :)

"Richard már megfigyelte, hogy az események gyávák: egyenként nem történnek meg, csak csoportosan, bandában mernek rárontani."

"A maga helyében én nem aggódnék az ifjú hölgy miatt. A napjai meg vannak számlálva, s ez a szám még csak nem is kétjegyű."

"Jessicában az a szilárd meggyőződés élt, miszerint Clarence csak azért kapta meg az állást, mert a., nyíltan homokos és b., nyíltan fekete, így aztán végtelen bosszúságára szolgált a tény, hogy Clarence az eddigi leghatékonyabb, legügyesebb és egyszerűen legtökéletesebb asszisztense."

"Clarence kinyitotta a duplaszárnyú ajtót, hogy felmérje a helyzetet. Rosszabb volt, mint hitte: legalább százan tolongtak kint. És nem csak emberek. Hanem Emberek. Sőt Személyiségek is."

"Átmentek egy impozáns előcsarnokon, majd megvárták, míg az inas minden gyertyát megygújt egy olyan kandeláberen, amilyet általában csak puhafedeles könyveken látni, ahol is hagyományosan egy lebegő hálóingű fiatal hölgy fogja, aki éppen egy udvarházból menekül, ahol egyetlen fény ég, az is egy tetőablakban."

"- Ne féljetek. Amikor a teremtett világ az enyém lesz, és a trónom köré gyűlnek, hogy hozsannába foglalják a nevem, megjutalmazom a méltókat, és lesújtok azokra, akik utálatosak a szememben.
Aztán a bajsza alatt még motyogott valamit. Richard ugyan nem hallotta, de később váltig állította, hogy az angyal azt mondta: "És azzal a köcsög Gábriellel kezdem."


Csücsik

Tegnap Rennel és Shizuval voltam, fogalmam sincs, mióta nem láttam őket, de a születésnapi ajándékomat is most adták oda, szóval jó régen lehetett :D
Először is alaposan meglepődtem, hogy Rennek ismét természetes színű a haja, és jó húsz centivel rövidebb is, mint mikor utoljára volt szerencsém találkozni vele. Aztán elmentünk Shizu kontaktlencséiért, az én Támogatási szerződésemért, végül eljutottunk hozzánk, ahol végre Ren is írhatott az "Írj nekem" falamra; alaposan végigtanulmányoztuk az ebook olvasómat, aki Ren és Shizu szerint lány, tőlem mégis a Bob nevet kapta; készítettem rántottát, ami ugyan nem volt nagy szám, mégis mindenki derekasan megette. Sok történetet hallottam a VT-ről, ahova jövőre muszáj mennem! A szülinapi ajándékomat is itt kaptam meg, de egyelőre a rejtélyek rejtélye számomra. A zacsiban volt négy csomag popcorn, de ezeket egyelőre nem ehetem meg. A doboz csoki elfogyasztására kaptam engedélyt, és a kapott filmet is megnézhetem. De a kukoricát meg kell őriznem, sőt, ki kell vinnem Amszterdamba, mert még lesz vele feladatom, hogy mi, arról fogalmam sincs, majd értesítenek :D
Megnéztük 3Dben a Meridát, ami nekem abszolút pozitív csalódás volt, sokkal jobban tetszett mint számítottam rá, és nagyon örülök, hogy megnéztük, mert Choz kerek perec kijelentette, hogy esze ágában sincs megnézni velem. A film után vettünk nekem pár szükséges dolgot az írószer üzletben, aztán kiültünk a MOM melletti kiépített parkba. itt egymás naptárába irkáltunk, én pedig közben árnyjátékosat játszottam nagy sikerrel (azt hiszem Seren nagyon élvezte, a remekművem a hattyú volt - szerinte tyúk). Mikor eljött az idő, kimentünk a pályaudvarra, és végül mindhárman felszálltunk a vonatra, igaz, Shizu meg én le is szálltunk Zuglóban, Ren meg robogott tovább Debrecenbe. Örülök, hogy láttam őket még így a kiutazásom előtt :)

2012. augusztus 13., hétfő

Napi jócselekedet

22:32, piros metró. Choz és én hazafelé tartunk a Gongban töltött randi után. Mellettünk raszták, hippik, külföldiek; a Szigetről tartanak hazafelé. A Keleti pályaudvarnál mind leszállnak, szinte kiürül a vagon. Csak egy fehér telefon marad mellettünk az ülésen. Felkapom, kimutogatok az ablakon, de csak pár srácot látok, ők is mutogatnak valamit, ami értelmezhetetlen, a vagon tovarobog. HTC okostelefon. Vizsgálni kezdjük. A tulajdonos francia. Lány. A neve Mina Giséle Desnoux. Egy nemrég írt angol SMS-e arról szól, hogy 23:30-kor felszáll a Keletiben a Bukarestbe tartó vonatra. A 411-es kocsiba.
Leszállunk az Örsön, átszállunk a szemben lévő szerelvénybe. Amíg el nem indul, a fotókat nézzük. A tulajdonosról próbálunk képet találni (akad is tükörben fotózás, barátnővel, macskával pózolás) de találunk képet sok egyéb érdekességről is. Készítünk magunkról is egy fotót, a vicc kedvéért.
Elindul a szerelvény, a Keletiben leszállunk. Pásztázzuk a pályaudvar lépcsőjét, Szigetes arcok ülnek rajta. Choz bizonytalan - ők ültek velünk szemben. A célszemélyt azonban nem találjuk. Beljebb megyünk. Tőlünk balra kiszúrok egy lányt. Gyanúsnak tűnik. Felé fordulunk. Megszólítjuk. Gyanakodva néz ránk, Choz felmutatja a telefont, és szinte hallani, ahogy Mina Giséle Desnoux szívéről leesik a kő. Iszonyatosan boldog lesz, hálálkodik, megöleli Chozt, megkérdezi, kérünk-e cigit, Pestiek vagyunk-e. Nem kérünk cigit, félig-meddig kukán fogadjuk a hálálkodását, aztán hazajövünk, és megbeszéljük, milyen jó érzés is jót tenni valakivel.

2012. augusztus 10., péntek

ACAB

Szörnyen dühös vagyok Ozora szétbarmolásáért. Ezért egy napon majd véres bosszút állok. Gratulálok Hírtévé! Sikerült tönkretenni a világ legszebb helyét. Még egy ok, hogy ne legyek fideszes. Nemsokára írok majd egy rendes bejegyzést erről az egészről, ha kiderül, mi lesz a vége. Ha többet nem lesz Ozora, én a falnak megyek. Utálom őket!

2012. augusztus 9., csütörtök

Lakásnézőben

Tegnap meglátogattam Esztert és Gézut új közös lakásukban. Mivel Eszter is olvassa a blogomat, nem írhatok rosszat róla. :P

Persze csak viccelek, nem is akarok rosszat írni. Nagyon szép lakás, most lett felújítva, és tip-top modern. Látszik rajta azért Andris keze nyoma is. :) Persze még nincs teljesen kész, de lakni már lehet benne, és ez a lényeg. Azon is meglepődtem, milyen gyorsan ki lehet oda jutni HÉV-vel. Nincs messze a belvárostól, de azért csendes környék. Jól éreztem magam náluk, kaptam szendvicset és teát, és elbeszélgettünk az élet nagy dolgairól. Remélem nagyon sokáig lesznek boldog együtt ebben a lakásban!

2012. augusztus 3., péntek

Könyvértékelés

Figyelem! Az alábbi bejegyzés spoiler Margaret Mitchell: Elfújta a szél című művével és a könyv folytatásával (Alexandra Ripley: Scarlett) kapcsolatban!

Na szóval. Az Elfújta a szélről már írtam, Bükkszentkereszten olvastam ki, és nagyon tetszett, de igazából nagyon aljas kis könyv, mert mindig, mikor boldogan mennek benne a dolgok, rögtön rossz történik, és hiába várja az ember végig, hogy rendeződjön a főhős élete, az írónő képes azzal zárni a regényét, hogy Scarlett rájön, mennyire szereti a férjét, de az már nem szereti, ezért elhagyja. Így befejezni egy könyvet! És épp csak egy utolsó reménysugarat hagy az utolsó bekezdésben. (Bár igaz, a cím mégiscsak Elfújta a szél, tehát valahol jogos a dolog).
Na, mondom, ez nem járja, el kell olvasnom a folytatást, ami Mitchell halála után íródott, új szerző által. Azt gondoltam, biztos egy rajongó írta, aki úgy érezte, muszáj összehoznia a szerelmeseket. Szóval, mint egy fanfiction. Igazam is lett, de végig az volt az érzésem, hogy Ripley olyan, mint a szerepjátékos, amilyenek mi is voltunk Shizuval meg Rennel: irtóra eldefektesíti a karaktert, csapás csapást követ az életében, az olvasó majd megpusztul, csak falja a 900 oldalas könyvet, reménykedve, hogy a végére minden rendbe jön, és igen, ezúttal rendbe is jön minden, az utolsó 10 oldalon, miután 890-et végiggörcsölt az olvasó. Azon kívül Scarlett és Rhett hajós kalandja is nagyon szerepjáték-style volt, hiszen mi tudjuk csak igazán, mi hoz össze két embert: a katasztrófa. Szerintem az "elmegyünk hajókázni - vihar jön - épphogy túléljük - örömünkben szexelünk a tengerparton - veszekszünk, mégse jövünk össze - gyereket várok, de jaj, a férjem azóta elvált tőlem és újra megnősült" szálat bármelyik szerepjátékos figyelmébe tudnám ajánlani :D Olcsó és egyszerű, de hatásos ^^

Szóval tudom ajánlani a könyvet, a stílus és a korleírás nagyon jó, és a főszereplő jellemét is imádtam, de csínján kell bánni az ilyen  könyvekkel, mert kicsit az olvasó is szenved tőlük... Úgyhogy évente bőven elég belőlük egy.

Családi nyaralás

Hazaértünk Demjénből, de holnap még leutazunk Angyalira, és ott folytatjuk a nyaralást. Én személy szerint vasárnap hazajövök majd - jóból is megárt a sok.
A családi nyaralásunk tök jól sikerült. Az átlagnál jóval kevesebb volt a szentségelés. Eger környékét jártuk végig, ahol 14 éve már nyaraltunk egyszer, és voltam itt osztálykiránduláson is. Ma voltunk a bazilikában és megnéztük a Tanárképző Főiskolát is- emlékszem, a sötétkamrában csókolózott először Gábor és Lujzi.  A vár, a minaret és hasonló kötelező elemek mellett láttunk azért újdonságokat is, több kaptárkőhöz is felkirándultunk, és persze minden görbe fához tartozott egy geoláda, amit meg kellett keresni. Elmentünk Szilvásváradra is, és aznap Choz velünk tarthatott, mivel Vadnától mindössze fél óra autókázás :) Boboztunk, kisvasutaztunk, kirándultunk, pisztrángot ettünk, aztán el is váltunk. De azért nagyon jó volt látni, mert most megint pár napig nélkülöznöm kell :( A gyerekekre való tekintettel szüleim minden napra igyekeztek strandolást betervezni, úgyhogy végigjártuk a hely fürdőit. A Szépasszony-völgyből pedig hoztunk egy nagy kulacs bort :)