2012. május 27., vasárnap

Eurovíziós dalverseny

Olyan versenyről van szó, amelyet idáig csak fél füllel követtem - minden évben tudtam, ki a magyar induló, aztán ki győzött - de nem igazán néztem a műsort. A családom viszont minden évben odacuppan a képernyő elé, és idén csatlakoztam is hozzájuk. Nagyon élveztem a dolgot. Nagyon-nagyon jónak találom a dalverseny koncepcióját, azt, hogy az európai országok közösen rendeznek egy versenyt, ahol mindenki megismerheti kicsit a másikat. A dalok között a fogadó ország (idén Azerbajdzsán) kerül bemutatásra rövid snittekben - az is olyan gyönyörű volt, hogy szinte kedvem támadt odamenni. És a szervezés, a műsorvezetők hozzáállása, mind-mind azt sugallja, hogy Európa közösen vesz részt ebben, és minden ország partner.

A végső szavazásnál csalódtam picit, mert akkor elég jól látszott, hogy a tehetségnél, a jó daloknál majdhogynem többet számít, hogy a szomszédos országok egymásra szavaznak, szinte 100%-osan előre megjósolható módon. Magyarország a 24. helyen végzett ( a 26-ból) mivel csak Romániától és Szerbiától (meg talán még valakitől) kapott néhány pontot, valószínűleg a határon túli magyaroknak hála.

Az viszont tény, hogy a győztem, Svédország nem a komaságtól kuporgatta össze pontjait: toronymagasan, több mint száz ponttal előzte meg a második helyezettet, és nem véletlenül: a daluk tényleg fantasztikus volt. Apu nagyon büszke magára, mert előre megjósolta, hogy ez lesz a győztes dal :)

Tehát annak ellenére, hogy a facebookon sok olyan kommentet olvasok, amiben szidják az egésznek az aljasságát, én a versenyt egy nagyon szép ötletnek tartom, ahol igenis szerepe van a tehetségnek is. :)


2012. május 26., szombat

Oá Oá

Az utóbbi 1-2 hétben néha rosszul voltam reggelente, émelyegtem meg hánytam, és mivel ilyen velem sosem fordult elő korábban, és a rendszeres reggeli rosszulléteknek csupán egy okáról hallottam, megfordult a fejemben, hogy mi van, ha gyereket várok.

Hogy ilyesmi megtörténjen, arra jelen helyzetemben elég kicsi az esély, de mégis annyira nem tudtam hova tenni a dolgot, hogy több napig is volt módom ezen kattogni, mire bebizonyosodott, hogy az aggodalmaim alaptalanok.
De tulajdonképpen azért írok erről bejegyzést, mert nagyon érdekes tapasztalat volt saját magam számára. Korábban úgy álltam hozzá, hogy nem igazán szeretnék gyereket, és ha véletlenül összejönne, akkor sem tartanám meg ilyen fiatalon. Most viszont - főleg azért, mert tudom, Andrisnak mi a véleménye a témáról - úgy éreztem, hogy ha úgy alakulna, biztos, hogy megtartanám. Az volt az érzésem, hogy most, hogy Andrissal a kapcsolatunk tényleg nagyon elmélyült már, bele mernék vágni vele egy tényleges közös életbe. Persze nagyon sok nehézséggel és lemondással járt volna, de még kicsit vonzónak is találtam a dolgot. Ha lenne egy gyerekem, hirtelen egy olyan mederbe terelődne az életem, ahol már nem lenne kérdés, hogy miért vagyok itt és mit kell tennem. Egyértelműek lennének a feladataim, jó hosszú időre ki lenne jelölve az utam. Nem kellene tévelyegnem.

És arra is rájöttem, hogy nagyon szeretem Andrist. De mivel nem várok gyereket, egy amszterdami félév még mindig vár a kapcsolatunkra. Eléggé izgulok.

2012. május 25., péntek

Több hét után

Nemrég már apu is bekopogott hozzám azzal, hogy eddig nyitott könyv volt az életem, de mióta nem blogolok...
Nem igazán tudom, miért nem csinálom, mert a "nem történik velem semmi" sosem magyarázó ok. Szóval nem tudom.
A lényeg, hogy ezen a héten elkezdődött a vizsgaidőszak. Már túl vagyok a közgázon, ezt tartottam a legnagyobb bukkanónak, azért is tettem előre. Hármas lett, nagyon örülök neki.
El kell készítenem még néhány beadandót, és persze jönnek sorban a vizsgák is, de egyiktől sem tartok igazán. Bent voltam az órákon, elolvastam a kötelezőket, meg fogom tanulni az anyagot, szóval nem történhet semmi vész. Ha jól haladok, viszonylag hamar, június 19-én végezni fogok a félévemmel, és belevethetem magam a nyárba. Nagyon sok tervünk van Andrissal, nagyon sok időt szeretnék főleg vele tölteni, meg persze a családommal is, mert utána fél évig nem lesz erre lehetőségem :(

A kérdőívezés sajnos csúfos kudarcba fulladt. Egész jól indítottam, de aztán sorozatos hiábavaló próbálkozások és bunkó elküldések sora következett, és nagyon kiábrándultam, időm sem volt foglalkozni az egésszel. Holnap megyek egy családhoz, akikkel korábban sikerült már egyeztetni, de ők lesznek az utolsók - az 5. kérdőívem. 13-at kellett volna legyártani, de nem ment, sajnálom. Jövő héten leadom az egészet. Bánt a dolog, mert nem szeretem, ha nem tudom elvégezni a kapott feladatomat, de ez egyszerűen sehogy sem ment :(
Viszont annak örömére, hogy a kérdőívezéssel felhagytam, újra elkezdtem táncra járni. Nagyon jó volt megmozgatni kicsit berozsdált tagjaimat. Most, hogy már suli sincs, igyekszem elmenni annyi edzésre, amennyire csak lehet!

Az utolsó pár hétben Andrissal viszonylag keveset találkoztunk, mert nagyon sokat kellett tanulnia. Most már neki is vége a félévnek, és csak 2 vizsgája van hátra, tehát újra többet lehetünk együtt. Ennek örömére szinte szabályosan megszöktem otthonról, és az utóbbi hétben többet voltam nála, mint itthon. Nemrég értem haza, mert nála aludtam tegnap meg tegnapelőtt is. Nagyon jó volt együtt lenni, csak hazajönni rossz most :(

Na, és akkor az aktuális lelkesedés. Gondolkodtam, hogy be merjem-e vallani, de végül úgy döntöttem, hogy bátor leszek, szóval: Éden Hotel2 függő lettem. Aki nem tudja, mi ez, annak gyors összefoglalás: Ez a Viasat3 valóságshow-ja, több hónap után tegnap ért véget. Andris kezdte el nézni Jocival, így rángatott bele engem is a dologba, végül már olyan függők lettünk, hogy megnéztük az összes részt, igaz, nem a tv-ben, hanem utólag letöltve, mert a részek még az adás napján felkerültek ncore-ra. Az Éden Hotel alapkoncepciója az, hogy 5 fiút és 5 lányt elvisznek Mexikóba, ahol csodálatos környezetben, egy csak általuk lakott hotelben éldegélhetnek. Semmi más dolguk nincs, mint egész nap medencézni, süttetni a hasukat, és életük minden percét kamerázzák. A pasik mind helyesek és kigyúrtak, a lányok is szépek és modellalkatúak. A feladat: párokat alkotni. Nem kell, hogy a pár tagjai között érzelmi kötődés legyen, de közös szobában alszanak, és igyekeznek jó viszonyt ápolni egymással és bizalmat kiépíteni, mert minden héten új szereplők érkeznek a hotelbe, akiknek a célja a meglévő párok szétbontása. A hetente sorra kerülő párválasztó ceremóniákon mindig kiesik egy-két ember, azok, akik elvesztették párjuk bizalmát vagy épp nem volt mázlijuk. És ez így megy hónapokig. A játékot csak egy pár nyerheti meg, a nyeremény 25 millió Ft.
Ami megfogott a játékban, az, hogy egyáltalán nem olyan, mint amit eddig nekem a "valóságshow" jelentett. Ezek a játékosok okosak. Állandóan taktikáznak, kavarnak, és nagyon érdekes nézni a köztük zajló játszmákat. A játéknak elhanyagolható része, hogy kialakul-e esetleg érzelmi vagy testi kapcsolat a játékosok között (de mint mondtam, a kamerák mindent vesznek...).
Szóval, már elég régóta néztük és izgultunk Chozzal, és korán ki is választottam a kedvenc páromat, Mátét és Edinát, akik a játéknak szinte a kezdete óta párt alkotnak, és szinte csodával határos módon eljutottak a döntőig, ahol - tádám! - nyertek. Hihetetlen, de tegnap Andrissal egymás kezét szorongatva izgultuk végig a döntőt :D
De itt még nincs vége, mert a győztes párnak ki kell állnia a hűségpróbát, csak akkor vihetik el közösen a 25 milliót és felezhetik el. A tavalyi pár például nem állta ki ezt a próbát, de Máté és Edina igen, és az egész olyan volt, mint egy hollywoodi love story, egészen melengette a szívünket, mert tudtuk, hogy Edina szerelmes Mátéba, Máté viszont nem viszonozza ilyen mélyen az érzéseit, sőt, őt várja egy barátnőt otthon, akinek el kell majd számolnia azzal, hogy a Hotelben nem volt mindig hűséges... Komolyan mondom, kíváncsi vagyok, mi történt velük a játék után. Ami egész érthető, hiszen hónapokig életük minden részletét láttam. De mindegy is. Ez az Éden Hotel mánia eddig tartott. Köszönöm, hogy végigolvastátok, ne ítéljetek el ^^

2012. május 9., szerda

Nem csak a húszéveseké...

Tegnap betöltöttem a húszat.
Nem jó érzés.
Minden porcikám tiltakozott ellene.
Most inkább kezdem megszokni.

Nem tudnám megfogalmazni, mi is a problémám a két X-szel. Valószínűleg túl nagy határátlépés számomra. Az átlagembernek (vagy legalábbis a hozzám hasonló helyzetűeknek) a húszas éveiben le kell diplomáznia, állást kell szereznie, el kell költöznie otthonról. Akárhogy is tolódik kifele a harmincas évek felé, erősen ajánlott egy férjet is beszerezni még a húszas években, és ha már ott tart az ember, szüljön gyorsan legalább egy gyereket is.
Hát lehet ezek után csodálkozni, hogy sikítva menekülnék vissza kényelmes, békés tinédzser éveimbe? Nem hinném.

Ami az ünneplést illeti, a családom kitett magáért. Szombaton köszöntött aput és engem a família - így jött ki jól, bár alapvetően nem szeretem, ha a tényleges születésnapom előtt köszöntenek fel. Kaptam nagyon sok klassz ajándékot. Az éhezők viadala trilógia köteteit, amiből az elsőt azonnal el is olvastam. Nyakláncot, sálat, fülbevalót, plüssbaglyot, hajvasalót. Négy torta is volt, napokig ettük utána.
A szűkebb család és Andris persze a tényleges szülinapomon köszöntöttek fel. Andris nagyon ravaszul intézte a dolgot. Sajnos mostanában elég keveset találkozunk, mivel a BME-n most van "A tizennegyedik hét" ami körülbelül a hétfejű tűzokádó sárkányt jelenti, ami mellett én kicsit most háttérbe szorulok. Persze megértem, csak néha bánt kicsit a dolog, hogy tényleg pár órára összefutni sincs időnk. Nem baj, Andris biztat, hogy csak ez az "1-2 hét" ilyen. Reménykedem.
Hétfőn azért mégiscsak át tudott jönni, és nálunk aludt. Az éjfélt azért megvártuk, lejátszotta nekem az Alma együttes híres számát, aztán megkaptam az ajándékomat is: egy ezüst nyakláncot egy szép, csillogó medállal. Örülök neki, mert én is ilyesmit szerettem volna: valamit, ami mindig velem lehet akkor is, ha kimegyek Amszterdamba.

Este anyu besettenkedett a szobámba, és elhelyezett egy hatalmas héliumos lufit. A ballagás utáni tapasztalatból tudom, hogy az efféle jószág egy hónapig is vígan lebeg az ember lakásának plafonján. Most is itt van a székemhez kötözve.
A család este köszöntött, kaptam végre hűtőt a laptopom alá, Petrától saját kézzel írott verseskötetet. Orsi tündéri cuccot szerzett: olyan szemellenzőt (vagy hogy hívják, amit éjszaka kell felvenni, hogy az ember tudjon aludni) amely olyan, mint egy bagoly. Nagyon viccesen festek benne :D Kaptam még ékszereket, és és és: egy e-book olvasót. Jobban mondva csak egy üzenetet kaptam arról, hogy a hónapban megkapom majd. Annyira bezsongtam!

Ugyanis az a jópofa, hogy tegnap délben, suliból hazafelé menet összefutottam a villamoson Shizuval. Mivel mindketten ráértünk, beültünk a Mekibe és jó hosszasan cseverésztünk. Többek között szóba jött az is, hogy Shizu szeretne ilyen olvasót, és jól megvitattuk a témát. Én a magam részéről nem ellenzem, nem sírom ki a szemem, hogy "jaj, ez majd kiszorítja a könyveket", de azért valami olyasminek tartom, ami túl új és modern ahhoz, hogy nekem való legyen :D No, hát úgy tűnik, meg kell szoknom mégis. Nagyon örülök neki, mert mostanában aggódtam néha azon, mit fogok kezdeni Amszterdamban könyv nélkül ^^

Szóval összességében jól sikerült a szülinap, a vénségemen meg igyekszem túltenni magam valahogy.

2012. május 1., kedd

Üdülés Vadnán :)

Hosszú idő után végre sikerült lejönnöm Andrissal Vadnára, itt töltöttük a hosszúhétvégét. Nagyon-nagyon jól éreztem magam :)

Szóval a hétvégén megdőlt a melegrekord, 30 fok volt, Andriséknak pedig szép kertes házuk van fákkal-virágokkal, úgyhogy nagyon jó érzés volt így a természet közelében lenni. Azt sajnálom, hogy épp egy olyan gyógyszert szedek, ami fényérzékennyé tesz, ezért inkább menekültem a nap elől, pedig csokibarnára sülhettem volna egyetlen nap alatt :(

Vadnán lenni igazából mindig arról szól, hogy nem nagyon csinálunk semmit, viszont sülve-főve együtt vagyunk, ami nagyon jó tud lenni, annyira, hogy hazaérve nem is tudom, mit kezdjek magammal. Most sem csináltunk sok mindent, annak ellenére, hogy vittem tanulnivalót, nem haladtam valami sokat. Péntek este érkeztünk, szombaton Mariannék is velünk ebédeltek, picit tanultunk, este pedig átsétáltunk Gór Gabihoz, aki Joci barátnője néhány hete, és szerencsére ő is vadnai. Hamburgersütős estét csapott sok ismerőssel, én eleinte nem sokakat ismertem, de az este végére egész jól kijöttem mindenkivel. Jól éreztem magam, a hamburger is fini volt, éjfél után pedig, mikor már elálmosodtunk, nem kellett mást tenni, mint átsétálni három utcával arrébb, és bedőlni az ágyba :)

Vasárnap megint Mariannékkal ebédeltünk, este pedig szalonnát sütöttünk a kertben. Jó sokáig tartott, mert akkora szalonnákat kaptunk, hogy alig bírta el a nyárs. Viszont nagyon finomra sültek.
Hétfőn délelőtt megint nem nagyon csináltunk semmit, filmeztünk, zenéket válogattunk, este pedig bementünk Barcikára Choz néhány volt osztálytársával találkozni. Itt érdemes megjegyezni, hogy Gábor révén nincsen "elődöm", Peti révén van, de az nem érdekel, Choz esetében pedig csak egy akad, Petra, akiről már sokat hallottam, viszont most először volt alkalmam személyesen találkozni vele, mivel jelenleg is Choz egy volt osztálytársával jár, és mindketten eljöttek este. Furcsa érzés volt és eleinte frusztráló, aztán rájöttem hogy az egész egyáltalán nem számít és nem is nagyon foglalkoztam vele. Jól sikerült az este, annyira, hogy hagytuk elmenni az utolsó buszt, és inkább taxiztunk. Egész végig mást sem csináltunk amúgy, csak jengáztunk, viszont igyekeztük a lehető legszabálytalanabbul építeni a tornyot, így volt érdekes a játék :D
Ma olyan ebéd volt, hogy nem csak Mariannék, de Laciék is jöttek, kezdett is sok lenni a három gyerekből :D Délután Laci hozott fel minket kocsival. Sajnálom ám, hogy vissza kell térni a hétköznapokba, ez a néhány nap felért egy üdüléssel. Elő is szedtem ma a tavaszi-nyári cuccaimat, remélem, jön a nyár!