2012. április 26., csütörtök

Jóga

Anyu egy nap azzal állított haza, hogy vett nekem a mosérdemes.hu-n egy négyalkalmas jógabérletet féláron. Nem mintha szó esett volna korábban arról, hogy én jógáznék, de ő mindenesetre azt gondolta, hogy ez majd hozzásegít megtalálni a lelki békémet, amit mostanában oly nagyon keresek. Aranyos ötlet, és igazából tök hálás vagyok érte.

Ma volt az első alkalom. Szerencsére közel van a hely, a Logodi utcában. Egy lakás van berendezve jógastúdiónak, és nagyon-nagyon bejött. Tipikusan "wellnessmagazinos" lakás: papírlámpák sejtelmes fénnyel, gyertyák, elefántok, lila lótuszos képek a falon. Mindenkinek volt saját polifoamja, párnája, pokróca. Kilencen voltunk, nálam mindenki idősebb volt.

Hát mit mondjak, elég furi volt elsőre. Így megszeppenve nem nagyon tudtam rögtön az ellazulásra koncentrálni, aztán jöttek a fura, kényelmetlen pózok, ahol szintén nem nagyon megy a dolog. Szerintem először azt kell elérni, hogy ne röhögjek magamban minden mozdulatnál. De a végére egyébként tényleg sokkal nyugodtabb lettem. Kíváncsi vagyok a  többi órára, legalább már tudom, mire számíthatok. Egyébként a jógát mindenki felmagasztalja, úgyhogy hálás lennék, ha én is szívesen tudnám csinálni, de a taijival is az volt a baj, hogy túl lassú volt nekem - ha pedig testmozgás, akkor én inkább pörögni szeretek.

2012. április 18., szerda

Nyugtalanító nyugtatók

Utáljuk a drogokat mi? Pusztuljon az összes. Na és a patikában kapható sok ez meg az, az micsoda? Fuuuh de kezd elegem lenni mindenből, ami befolyásolja a tudatom. Van akinek ez jólesik, engem már az alkohol befolyása is idegesít. Önmagam akarok lenni! Bár nem tudom, mit csinálok akkor ezzel a töménytelen nyugtatóval. Ettől aztán nem lesz jobb az életem.

Első siker

Az első kérdőíven végre túlvagyok.

Hétfőn kaptam pótcímeket, és rögtön délután felkerestem az elsőt. 12-13 év körüli iskolás lány fogadott, egyedül volt még otthon, kicsit meg volt szeppenve. Megpróbáltam megmagyarázni neki, miről van szó, és megkérdeztem, mikor lesznek otthon a szülei. Megmondta, hogy este 6 körül, úgyhogy visszamentem akkorra. Bíztam benne, hogy ezúttal jobb fogadtatásban lesz részem, mert a lány tájékoztatta a szüleit a jövetelemről. Anyuka volt otthon, mint kiderült, a lánya nem nagyon értette, kiféle-miféle is vagyok, úgyhogy újra bemutatkoztam, elmagyaráztam a helyzetet - és lám, csodák csodája, az anyuka készséges volt velem, ugyan akkor nem ért rá, de felajánlott egy másnap esti időpontot, úgyhogy tegnap átmentem, és háromnegyed óra alatt pikk-pakk lekérdeztem a kérőívet. Örülök, hogy vannak kedves, készséges emberek is. Aki meg nem az, azt is megértem :( Holnap leadom a kérdőívet, átnézik, és remélem, semmi komoly hibát nem találnak benne. Ha így lesz, kapok több kérdőívet és további címeket, és elkezdhetem a nagyüzemi kérdezést. :P

2012. április 14., szombat

Kérdezni szeretnék...

Az egyetem egy nagyszabású kutatást készít, a neve Budapest-kutatás 2012. (Fantáziadús). Kérdezőbiztosokat kerestek a hallgatók között, jelentkeztem, beválogattak. Most úgy érzem, eléggé rizikós, hogy meg tudom-e csinálni, de hiába, már nincs visszaút.
A probléma a következő: a kérdőívvel megadott címekre kell becsöngetnem, ott el kell beszélgetnem azzal a családtaggal, aki már elmúlt 18 éves, és a legközelebb lesz a születésnapja. A kérdőív kitöltése 40-60 percig tart...
Kétségbe vagyok esve. Mégis, ki fog beengedni a lakásába azzal, hogy egy órán át válaszolgasson nekem? 13 ilyen kérdőívet kell kitöltenem, az elsőt, a próbakérdőívet még egy héten belül. Az a baj, hogy konkrét címeket adnak, tehát nem csöngethetek be akárkihez. Ha valahonnan elküldenek, akkor pótcímet kell kérnem. Ha valakit nem találok otthon, újra mennem kell, ha megint nincs otthon, el kell mennem harmadjára is. Nagyon sok időt fog igénybe venni, bár úgy látom, valamennyire figyelembe tudják venni, hol lakom, merre kényelmes nekem kérdezgetni. De tény, hogy egy hónap múlva vizsgaidőszak, én meg el vagyok maradva a kötelezőkkel.

Első körben a próbakérdőívemet kell kitöltenem, ha jónak találják, akkor végezhetem a munkát. Ehhez most 3 címet kaptam, és ma el is mentem mindhez. Az első számú probléma az, hogy csak címet kapok, nevet nem (pl. Minta utca 6., 2. emelet 2-es ajtó) viszont ahova kimentem, a kapucsengőkön csak nevek voltak kiírva. Így hát kénytelen voltam random lakókhoz becsöngetni, hogy engedjenek be...
Na és lényeg a lényeg: ketten megtagadták a válaszadást, egy helyen pedig nem voltak otthon, és a szomszéd azt mondta, úgy tudja, külföldön vannak. Ilyen az én szerencsém, már hétfőn mehetek pótcímeket kérni :(
Azon a két emberen, akik elküldtek, pontosan az látszott, amit sejtettem: nem lenne olyan nagy teher segíteniük, de nem nagyon van kedvük hozzá, úgyhogy igazán semmibe sem kerül nekik azt mondani, hogy bocs, nem, aztán becsukni az ajtót. Meghatóbbnak kell lennem, vagy nem tudom. Szegény kicsi egyetemistának. Komolyan mondom, tök lelkesen indultam neki ennek az egésznek, most is úgy érzem, hogy jó tapasztalat meg kihívás meg minden, de kezdek kételkedni abban, hogy lesz bárki is, aki hajlandó lesz kitölteni a kérdőívemet...

2012. április 11., szerda

Shame

Hihetetlen, de mégis: A 21. század Magyarországán a Jobbik benyújthat olyan törvényjavaslatot, amelyben az Alaptörvény és a Btk. módosítását javasolja, méghozzá olyaténképp, hogy a homoszexuális kapcsolat létesítése, népszerűsítése, vagy csak egyszerű médiában történő bemutatása is bűncselekménynek minősüljön, amelyért börtön jár. Szerintük a homoszexualitás a normálistól eltérő szexuális magatártászavar, betegség, ami mételyként fertőzi a közerkölcsöt ebben a csodás, keresztény értékeket valló országban. Hahó! Halihó! Ébredjünk már fel, és vegyük már észre, milyen állatok ülnek a parlamentben!

2012. április 10., kedd

Húsvét meg minden

Ma van a tavaszi szünetem utolsó napja. Kipihentnek kéne magam érezni, de nem vagyok az. :D Sok tanulást terveztem a hétre, nem annyira jött össze. Most három napot voltam Petrával, mert neki is szünete van, és egészen jól megvoltunk ^^ Szombattól hétfőig Angyalira akartunk menni, de a hideg és az eső miatt végül nem tettük. Sebaj, legalább lehetett itthon tanulni... Vasárnap nagyiék nálunk ebédeltek (sonka, tojás..) nagyapa meglocsolt, másnap pedig apu és Choz. Nem annyira értem ezt a locsolós cécót, szerintem túlságosan városi vagyok hozzá. Oké, régebben jólesett mikor Petiék feljöttek csapatostul, de attól még nem értem azokat, akik büszkén írják ki facebookra, hogy tizen-akárhányan locsolták meg őket. Azt sem hiszem, hogy a fiúk élvezik ezt. Szerintem kicsit erőltetett.

De azért Choz nagyon aranyos volt. Tegnap délután jött vissza Vadnáról, a tesója hozta kocsival, felvettek engem és mentünk hozzá. Mondott nekem két verset is (mert olyan rövidek voltak) meglocsolt, és kapott tőlem cserébe piros tojást. Neki ugyan semmi kedve nem volt ezek után kimozdulni már otthonról, de én meg elrángattam szegényt. Ugyanis Peti szülinapját ünnepeltük. Facebookon írt, hogy hétfő este, 8 óra, Instant - én pedig olyan rég láttam őt meg az egész társaságot, hogy el szerettem volna menni, Choz pedig kénytelen volt jönni velem. No, odaértünk az Instantba komótosan 9-re, sehol senki. Felhívtam Petit. Ja! Ők az Akácfában alapoznak, de mindjárt indulnak át ide... kb. negyedóra múlva. Na jó, kicsit bosszankodtam, de azért vettünk inni (Choz egy korsó sört, én 5 dl fröccsöt, gondoltuk, tartson ki egész estére) és elkezdtünk csocsózni ketten. Choz elhatározta, hogy megtanít csocsózni, nagyon aranyosan játszott velem. Tíz perc múlva hív Peti, hogy hát amúgy eléggé beragadt a társaság, ők egyhamar nem mennek át az Instantba, menjünk mi hozzájuk. De ekkor már megvettük a fél liter itókát, amit egész estére terveztünk szép lassan elkortyolgatni... Tök vacak volt. Nem is nagyon ízlett az a bor, ehhez képest tök hamar a fejembe szállt, és semmi kedvem nem volt gyorsan meginni. Az idő csak telt, Chozzal kettesben jól elvoltunk, de hát mégsem ezért jöttem ide. Peti végül hívott, hogy elindultak, de a villamos lerobbant, gyalogolniuk kellett, és nagyon lassan haladtak. Én meg rájöttem, hogy ha el akarunk érni egy normális buszt, akkor nekünk mennünk kell. Szóval egyszerűen elkerültük egymást, nem vártuk meg őket. Peti aranyos volt, mert már a közelben jártak, és mikor Chozzal az Oktogonon vártuk a villamost, kiszaladt hozzánk. Csak pár puszira meg ölelésre volt így idő, de legalább őt láttam... Mást viszont nem. Sikeresen hazaértünk, bevágtuk magunkat az ágyba és aludtunk reggelig. Én ma még vigyázok Gombócra, Choz viszont elment suliba, ZH-t is ír - ezért is nem maradhattunk sokáig. Sajnálom hogy így alakult, de annyira azért nem volt rossz :) Megnéztem most a facebookot, tegnap délután 4-kor Peti írt, hogy alapozás az Akácfában - de akkor én már Chozzal locsolkodtam, fene gondolta volna, hogy változik a program...

2012. április 6., péntek

Peszachra

Top five regrest of dying

Cikk innen

Top five regrets of the dying

A nurse has recorded the most common regrets of the dying, and among the top ones is 'I wish I hadn't worked so hard'. What would your biggest regret be if this was your last day of life?

There was no mention of more sex or bungee jumps. A palliative nurse who has counselled the dying in their last days has revealed the most common regrets we have at the end of our lives. And among the top, from men in particular, is 'I wish I hadn't worked so hard'.

Bronnie Ware is an Australian nurse who spent several years working in palliative care, caring for patients in the last 12 weeks of their lives. She recorded their dying epiphanies in a blog called Inspiration and Chai, which gathered so much attention that she put her observations into a book called The Top Five Regrets of the Dying.

Ware writes of the phenomenal clarity of vision that people gain at the end of their lives, and how we might learn from their wisdom. "When questioned about any regrets they had or anything they would do differently," she says, "common themes surfaced again and again."

Here are the top five regrets of the dying, as witnessed by Ware:

1. I wish I'd had the courage to live a life true to myself, not the life others expected of me.

"This was the most common regret of all. When people realise that their life is almost over and look back clearly on it, it is easy to see how many dreams have gone unfulfilled. Most people had not honoured even a half of their dreams and had to die knowing that it was due to choices they had made, or not made. Health brings a freedom very few realise, until they no longer have it."

2. I wish I hadn't worked so hard.

"This came from every male patient that I nursed. They missed their children's youth and their partner's companionship. Women also spoke of this regret, but as most were from an older generation, many of the female patients had not been breadwinners. All of the men I nursed deeply regretted spending so much of their lives on the treadmill of a work existence."

3. I wish I'd had the courage to express my feelings.

"Many people suppressed their feelings in order to keep peace with others. As a result, they settled for a mediocre existence and never became who they were truly capable of becoming. Many developed illnesses relating to the bitterness and resentment they carried as a result."

4. I wish I had stayed in touch with my friends.

"Often they would not truly realise the full benefits of old friends until their dying weeks and it was not always possible to track them down. Many had become so caught up in their own lives that they had let golden friendships slip by over the years. There were many deep regrets about not giving friendships the time and effort that they deserved. Everyone misses their friends when they are dying."

5. I wish that I had let myself be happier.

"This is a surprisingly common one. Many did not realise until the end that happiness is a choice. They had stayed stuck in old patterns and habits. The so-called 'comfort' of familiarity overflowed into their emotions, as well as their physical lives. Fear of change had them pretending to others, and to their selves, that they were content, when deep within, they longed to laugh properly and have silliness in their life again."

What's your greatest regret so far, and what will you set out to achieve or change before you die?

Taglit tali

Tegnap végre eljutottam egy Taglit talira! A sors furcsa fintoraként körülbelül ősz óta mindig olyan időpontba tették a talikat, hogy sosem értem rá. Tegnap is vacakul voltam nap közben, úgyhogy sokat vacilláltam, de inkább aludtam délután és este elmentem. Nem bántam meg! Jó sokan voltunk, aminek nagyon örültem, és sokat beszélgettünk. Az Ankerbe volt szervezve a találkozó, de nem mentünk be, csak előtte ácsorogtunk - gondolom eleinte a dohányosok miatt, de mindig volt, aki rágyújtott, az idő pedig szép volt, úgyhogy csak ácsorogtunk körben az utca közepén. Jópofa, hogy a kocsmában nem lehet dohányozni, előtte viszont nem lehet inni (amire senki nem volt tekintettel) tehát lényegébe véve sehol sem művelhető egyszerre a kettő.
Az aktuális meglepetés számomra az volt, hogy a csoportomból ketten összejöttek 1-2 hónapja, és azóta boldog párt alkotnak :) Barna úgy néz ki, meghosszabbítja a tartózkodását Izraelben (sőt, szerintem már haza se jön :D) Mindenkivel történik valami. Pár óra után szép kényelmesen hazabuszoztam az Astoriáról, tényleg jól éreztem magam ^^

2012. április 3., kedd

Hollandia, Amszterdam...

Tegnap feltették a kari honlapra az eredményeket, és nyertem, megyek Amszterdamba. Egyelőre nem tudok mit hozzászólni a témához.

The hunger games


Az éhezők vidalára Shizu nyert két jegyet, és engem vitt el - ennek pedig nagyon örülök, főleg, mert nagyon tetszett a film! *.* Igazából tök ritka, hogy én egy moziból úgy jöjjek ki, hogy maradéktalanul elégedett vagyok, de most ez történt. Kicsit aggódtam pedig, mert a sztori eléggé Battle Royale alapú - fiatalok egy kijelölt erdős területen élet-halál harcot vívnak - de egyáltalán nem volt vérengzős-gyilkolós, persze ez is volt benne, de tele volt érzelemmel meg tanulsággal, és a díszletek és jelmezek is iszonyat jól meg voltak csinálva, szóval nagyon-nagyon tetszett, utána edzésen csak bambulgattam, mert ez járt a fejemben. Várom a folytatást, és lehet, hogy a könyvet is beszerzem valahogy :)

Lemondás

Még az előző bejegyzéshez gyorsban: Schmitt Pál tegnap végül lemondott. Mivel húzta halasztotta, megszégyenülten kullog el, míg ha ezt a lépést megtette volna pár napja, ne adj isten hónapja, akkor távozhatott volna emelt fővel. Mindegy, nem érdekel különösebben - csak gondoltam megírom ezt, nehogy már lezáratlan legyen az az előző bejegyzés.

2012. április 1., vasárnap

Sumákum laude

Most már én sem tudok szó nélkül elmenni a Schmitt-botrány mellett. Szerdán, mikor az esetet kivizsgáló bizottság meghozta döntését, két órámon is felmerült a téma, és én nagyon jól szórakoztam.

Adatfelvételen reggel nyolckor elkezdtük bemutatni a kérdőíveinket, Szilárd ki is ment ismertetni a sajátját, aztán a tanár egyszer csak simán közbevágott: "Ti amúgy mit gondoltok erről a Schmitt ügyről? És te ott, mit gondolsz?"
Végigmutogatott a csoporton, pár ember személyes véleményét kérdezte (általában mindenki tök cikinek tartotta a dolgot) aztán elmondta a magáét is, ami nekem nagyon tetszett, tudniillik én is hasonlókat gondoltam. Azt mondta, hogy az egész esetnek van valami bulvárszínezete, annak, ahogyan ezt az egész titkot megszellőztették és feltárták - a celebekről szoktak hasonló "botrányos sztorikat" előásni. Azonkívül megjegyezte, hogy Schmitt Pálról eddig is tudtuk, hogy "butuska" ember, "Schmitt Pál nem egy Habermas" - mondta, ezen annyit röhögtem - ami végül is annyit jelent, hogy a személyével kapcsolatban semmin nem lepődtünk meg, maximum annyi a probléma, hogy ő a köztársasági elnök.

Este társadalmi szerkezetek és folyamatok órán Éber a bourdieu-i mezőelméletre is ezzel kapcsolatban hozott példát: Az élet színtereit mezőkre osztjuk, így beszélhetünk politikai, kulturális, gazdasági stb. mezőkről, ezeknek megvannak a jellegzetes szereplői, akik egymással versengenek. A mezők azonban hatnak is egymásra, így például a politikai mező is meghatározhatja a többit. Ha például ezek az erők nyomást gyakorolnak a tudományos mezőre, annak az az eredménye, hogy Schmitt Pál doktoriját a SOTE nem veszi el.

Persze végül elvette, én meg biztos voltam benne, hogy eddig tartott a móka, és ekkora nyomás hatására már kénytelen lesz lemondani a köztársasági elnök. Ez nem történt meg - szerintem ilyesmi is csak Magyarországon lehetséges - viszont most kíváncsian várom, hogyan válik az eset állandó poénok tárgyává. Hogyan tartható fent ez az állapot, ha egyszer az egész ország ezen röhög? A facebookon már bárki szerezhet doktori címet. Hiába, Schmitt Pál nem egy Habermas.

Teljesítménytúra és születésnap

Egész márciusban csak 6 bejegyzést írtam, ez új minimum rekord O.o Na mindegy.

A héten Petra 8 éves lett, Eszter pedig 22. Kettejüket ünnepeltük szombat délután egy igencsak nagyszabású családi születésnapon. Ez a nap Choz számára abszolút a Pál családról szólt, mert pénteken nálunk aludt, reggel hétkor keltünk, és apuval elindultunk a IV. Geocashing teljesítménytúrára, ami idén a Budai-hegységben volt. A délutáni születésnap miatt csak a rövidtávot vállaltuk, ami 12 km volt, de meg kellett találnunk pár ládát is, amikért tettünk kitérőket. A tomboló széltől eltekintve jó kis kirándulás volt. Ebédre hazaértünk, kicsit szusszantunk, és mentünk Eszterékhez, ahová jött Choz is. Mint már mondtam, elég sokan voltunk, Choz megismerkedett nagyiékkal is, és szerintem jól sikerült a szülinap, Eszter porszívót meg botmixert kapott (mivel nyáron összeköltöznek Gézuval) Petra pedig Barbie-t és Geronimo Stiltonos könyveket. Sokat beszélgettünk mindenkivel, játszottunk, kajáltunk (a torta nagyon bio volt - cukormentes, gluténmentes - szóval voltaképp nem volt benne semmi, íz se). Hulla fáradtan értünk végül haza. Jövő héten tavaszi szünetem van, de intenzív tanulást tervezek, az olvasnivalókkal és könyvtári könyvekkel már alaposan betankoltam.