2012. december 31., hétfő

My year 2012


A lassan hagyománnyá váló éves áttekintés, avagy lássuk, mi történt velem 2012-ben.

Január elsején Vadnán voltam, ugyanis Chozzal és a barátaival ott ünnepeltük a szilvesztert. 13-án volt az egyéves évfordulónk. Elkezdtem önkénteskedni a Nap klubnál (kizárólag önző érdekekből, mindenféle lelkesedés nélkül, és nem is valami hosszú ideig) és letudtam az összes vizsgámat, átlagosan elég jó eredménnyel.

Február elején Hajdúszobolszlón töltöttünk Chozzal pár napot, az tényleg varázslatos volt. 7-én Szaharék meghívtak magukhoz a Tu bishvat ünneplésére. Egyik hétvégén meglátogatott minket Ren, a családdal pedig kimentünk Angyalira, ahol kivételes módon befagyott a Duna, így gyalog kelhettünk át rajta. Ismét töltöttem Vadnán pár napot, részt vettem – immár másodjára – a görög katolikus bálon. Ebben a hónapban megvolt az első Erasmus-tájékoztatóm, elhatároztam, hogy pályázok, és nem kis szenvedéssel és idegeskedéssel meg is írtam a szükséges dokumentumokat. Elkezdtem angolórára járni Szilvihez, nyelvtudásom javítása érdekében. A chozos Valentin-nap után rosszul lettem az éjszakai buszon, innentől kezdve még sokáig törtek rám időszakos rosszullétek, ami különböző orvosok meglátogatásával, vérvétellel és gyógyszerszedéssel járt.

Márciusban leadtam az összes Erasmus-papírt, első helynek Amszterdamot, másodiknak Utrechtet pályáztam meg. Egy hétvégét dolgoztam a Symában ruhatárosként. Elmentünk egy családi síelésre, sajnos a késői időpont miatt alig volt már hó. Megünnepeltük Eszter és Petra születésnapját, valamint apuval és Chozzal elmentünk az immár hagyománynak számító geocashing teljesítménytúrára is.

Áprilisban végre kihirdették a pályázati eredményeket, megtudtam, hogy mehetek Amszterdamba! Amennyire örültem neki, legalább annyira be voltam tojva tőle. Elkezdtem részt venni az egyetem kérdőíves Budapest-kutatásában, ami ugyan részemről kudarcba fulladt, de jó tapasztalat volt. Anyu vett nekem egy négyalkalmas jógabérletet, úgyhogy ebbe a sportba is belekóstoltam. A hónap végén Vadnán töltöttem a hosszúhétvégét, ragyogó idő volt, jó volt pihenni, lazulni, találkozni a többiekkel.

Májusban betöltöttem a 20-at. Inkább letört ez a tény, mintsem felvidított, de mindenki nagyon kedvesen köszöntött fel és tündéri ajándékokat kaptam. Töltöttünk egy hétvégét Agárdon. Megkezdődtek a vizsgáim. Jelentkeztem a TátKontúr olvasószerkesztőjének, de végül nem kaptam meg az állást. Voltunk Chozzal Stephen Marley koncerten a ZP-ben.

Június elején Gábor alaposan kiakasztott, de erre ne is pazaroljunk több szót. Befejeztem a vizsgaidőszakomat, eddigi legjobb eredménnyel, és pár nap múlva utaztam is Vadnára, ahol egészen a hónap végéig maradtam, és nagyon jól éreztem magam: pihentünk, voltunk a Szelesi-tónál, tabuztunk a garázsnál, kirándultunk…

Július a mozgalmas nyári programok jegyében telt, és bizony, szinte végig Chozzal voltam… Először EFOTT-ra mentünk fesztiválozni, ahol fantasztikusan éreztük magunkat, aztán töltöttünk pár napot Balatongyörökön is egy reggae-fesztivál féleségen. Vigyáztam egy hetet Petrára, aztán megint csak Chozzal voltam, jó hosszú ideig, Bükkszentkereszten, ahol sokat pihentünk, filmeztünk, voltunk a gyógynövény-napokon, lovagoltunk, és meglátogattak minket Cseccék is. Ebben a hónapban volt a másfél éves évfordulónk is.

Augusztusban elmentünk egy családi nyaralásra Demjénbe: bejártuk Eger környékét, egy napra, Szilvásváradra Choz is csatlakozott hozzánk. Ozorára nem mentem idén, de bosszankodva követtem végig a fesztivál tönkretételét. Utolsó otthon töltött napjaim egyikén meglátogattam Esztert és Gézut új, közös lakásukban, és találkoztam Rennel és Shizuval is. Az augusztus 20-át még együtt töltöttem anyuékkal és Chozzal, másnap, 21-én pedig belevágtam az Erasmus-kalandba: repültem Amszterdamba! Az első héten rengeteg mindent sikerült elintézni: elfoglaltam a szobám, jelentkeztem a helyi hatóságoknál, nyitottam bankszámlát, vettem biciklit, részt vettem egy körbevezetésen az egyetemen, edzésen a sportcentrumban, „holland” vacsin, holland nyelvórán, az ESN hétvégén (városnézéssel, bulikkal, scavenger hunt-tal), bemutatkozott a faculty-m és a buddym, Lisa. Kiérkezésem első napján megismertem Hannaht, akivel azóta elválaszthatatlanok vagyunk.

A szeptemberem elég mozgalmas volt (elég csak a blogbejegyzéseim számát tekinteni). Meglátogattam a Zaanse Schans-t, voltam egy Sunday bruch-on Jane-nél, folyosótársaimmal kitakarítottuk a konyhát. Elkezdődött a suli, heti 2x2 tanóra, mellette elkezdtem rendszeresen eljárni a sportcentrumba. Megismertem Hannah német barátnőit, együtt elmentünk Markenbe biciklitúrára, este filmeztünk egy szabadtéri moziban. Főztünk közösen kínai kaját, elmentünk bulizni is az Odeonba, de onnan fél óra után kidobtak minket. Ezt nem hagytuk annyiban, jártunk a rendőrségen feljelentést tenni, aztán levezetésképp meglátogattuk a város eldugott templomát. A folyosótársakkal rendeztünk egy közös „culture dinner”-t, és egy héttel később együtt ünnepeltük meg Ekaterina szülinapját is. Voltam shoppingolni a Primarkban a csajokkal, tettünk egy egynapos kirándulást Utrechtbe, főztünk mexikói vacsit és elmentünk egy kalózbuliba is.

Kissé fájdalmas lesz megírni ezt a hónapot, de essünk túl rajta. Október elején három napra meglátogatott Choz, és tényleg borzasztóan jó volt együtt, örültem, hogy jött, és szomorú voltam, mikor elment. Megnéztük a várost, sokat fotóztunk, végigjártuk a Heineken Experience-t és voltunk a Hemp Museumban is. Az együtt töltött szép napok ellenére (és bánom, hogy ennyire gyorsan, de egyszerűen így jött ki) szakítottam vele október 18-án. Ezután minden erőmmel igyekeztem a vizsgáimra koncentrálni, amiket sikeresen meg is írtam. Voltam pár táncórán, de egyik sem nyűgözött le, így nem mentem el több alkalommal. A vizsgák után jutalom gyanánt voltam a Dam téri vidámparkban, buliztam a Melkwegben, ettünk indiai kaját Hannahval és Kathival, shoppingoltunk, elmentünk Hágába. Azután elkezdődött a második periódus, és meglátogatott a családom.

November elején az egész családom meglátogatott, nagyon örültem nekik, és persze annak is, hogy végigjártam egy csomó múzeumot velük: a Rijksmuseumot, a Van Gogh Múzeumot, az Anne Frank Házat, a Gyémántmúzeumot és a Némót láttuk együtt. Eljöttek hozzám az Uilenstedére is, elvitték pár holmimat, cserébe finomságokat hoztak nekem. Később jártam Rotterdamban, 18-án végignéztem Sinterklaas megérkezését. Az egyik órámra prezentációt készítettünk – nem volt egyszerű, de szerencsére jól sikerült. A folyosón 22-én, barátokkal 24-én ünnepeltük meg Hannah szülinapját. 23-án pedig Brüsszelbe mentem a szülinapossal, és igaz, hogy holtfáradtak voltunk a nap végére, de mindketten nagyon jól éreztük magunkat!

December elején Eszter utazott hozzám Oldenburgból pár napra, vele is bejártam a várost, ismét voltam az Anne Frank házban és a Némóban, esténként pedig beszélgettünk és forralt boroztunk. Részt vettem egy Pub lecture-ön Lisával, a lányokkal a folyosóról megnéztük moziban a Cloud atlast (pizzázással egybekötve), jött hozzám a Mikulás, jártam a tengernél kétszer is: egyszer Zaandvortban, egyszer pedig Castricumnál, ahova Lisa hívott, és ahol kaptam egy igazi holland vacsit is. Az utolsó hét kapkodásában igyekeztem beszerezni az összes karácsonyi ajándékot, megírtam két vizsgát (egy napon), részt vettem két karácsonyi vacsin: egyszer a német leányzókkal (akikkel elbúcsúztattuk Kathit és Helenát) egyszer pedig a folyosótársaimmal. 22-én hazautaztam Budapestre. Otthon találkoztam Csillával, Shizuval, ünnepeltünk a családdal és voltunk Vocapeople előadáson is. Gyorsan elment a hét, és már repültem is vissza Amszterdamba, ahol az év utolsó napjait Lacival és Ádám társaságában töltöttem.

Összességében elmondható, hogy az évemre ez az egész Erasmus-dolog nyomta rá a bélyegét. Egyértelműen hatalmas kaland szeptembertől, de előtte is a pályázás, a felkészülés... És hát rengeteget voltam Chozzal a kiutazás előtt, teljesen össze voltunk nőve. Ismét el szeretném mondani, hogy nagyon bánt, hogy fájdalmat okoztam neki, és lehetett volna ezt az egészet sokkal okosabban is intézni - de így jött ki. Hálás vagyok minden vele töltött percért, mert tényleg boldoggá tett. Remélem, hogy a fájdalom hamarosan elmúlik, de a szép emlékek megmaradnak. Én tudom, hogy helyesen döntöttem. 

2012. december 28., péntek

Újra Amszterdam


... és visszaérkeztem Amszterdamba. Gyorsan írok pár sort a tegnap esti Vocapeople-ről. Klassz volt. Az izraeli csoport 3 nőből és 5 férfiből áll, a nők között egy alt, egy mezzó és egy szoprán, a férfiak között egy basszus, egy bariton, egy tenor, egy beatboxos és egy szintén szájjal mindenféle fura hangokat kiadó egyed van. Ők mutatnak be számos dalt a színpadon, és minden hangot saját maguk állítanak elő. A kerettörténet szerint egy másik bolygóról érkeztek, és zenére van szükségük, hogy energiát termeljenek az űrhajójukhoz. Bevonták a közönséget is, különleges képességeikkel "beleláttak" a nézők fejébe, és kitalálták, milyen a zenéjük. A kedvencem az volt, mikor mindegyik Voca választott valakit a közönség közül, egyenként bemutatták, mi szól az illető fejében, aztán ezt összehangolták, és mind egyszerre énekeltek. Ez olyan szép volt, végül is azt jelenti, hogy az embereket összehozza a zene, és egyéni dallamaink egy nagy egésszé állnak össze. :)
Érdekes élményben volt részünk: felállítottak egy férfit, belehallgattak a fejébe: esküvői zene ment benne. S hamarosan előkerült egy jegygyűrű, a férfi letérdelt, és ott, az előadáson kérte meg a kedvese kezét! Később kiderült, hogy az illető az izraeli nagykövetségen dolgozik, Andris ismeri is, és gratulált neki később :D

Ma reggel kényelmesen megreggelizett a család, aztán kifuvaroztak engem LisztFerihegyre. Mókás, emlékszem, milyen betojva jártam ott legutóbb! Most elcsodálkoztam, milyen kicsi a reptér, és mennyire kong az ürességtől - alig vannak utazók. A Schipholhoz képest eléggé smafu.
Minden rendben volt az utazással, annak rendje és módja szerint megérkeztem Amszterdamba. Még nem említettem, de vendégeim is vannak. Ez egy kicsit érdekes történet.
Pár hete rámírt Szécsi Laci, akivel Taglit talin találkoztunk, és akiről később kiderült, hogy volt osztálytársam, Timi barátja. Sosem volt valami mély kapcsolatunk, de érdekes módon beszélgettünk néha facebookon, és nemrég engem keresett meg azzal, hogy szakított Timivel, elsírta a bánatát, kért tanácsot stb stb. Én kissé hirtelen és balga módon, búfelejtő gyanánt meghívtam Amszterdamba szilveszterezni. Bevallom, meglepődtem, milyen hamar ráharapott az ötletre, s bár később rájöttem, hogy nem olyan egyszerű megoldani ezt az ügyet, a bolhát már elültettem a fülébe, szóval végül is jött, egy barátjával, Ádámmal. Előre leszögezem, hogy abszolút ártatlan, baráti meghívásról van szó, és senki se merjen többet feltételezni!

Ádám és Laci ma érkeztek, egy korábbi géppel, mint én, úgyhogy találkoztunk a reptéren, hazajöttünk, lecuccoltunk, elmentünk vásárolni, most pedig még a városban vannak, bementek nélkülem. Örülök ennek, kell nekem egy kis magánszféra. Holnap azért megyek velük én is, de remélem ellesznek később is egyedül, hiszen január 2-ig maradnak, ami egészen sok idő. Egyébként nagyon örülök nekik :) Félnék is nélkülük itt, szinte kong a green tower, még mindenki otthon van.

2012. december 27., csütörtök

Itthon

23-án mozgalmas napom volt. Reggel Csillával találkoztam, akivel egy forró csoki mellett jól átbeszéltük az elmúlt hónapok történéseit. Ebédre hazamentem (anyu paprikás csirkét csinált :P ), délután pedig sütöttem egy adag mézeskalácsot. Orsi és Petra ugyan sütött nélkülem, de kedvem volt nekem is készíteni egy adagot - visszaviszem majd Amszterdamba, és szétosztogatom a mindenféle ismerősök között. 
5-kor találkoztunk Shizuval a Momban (én előbb értem oda, úgyhogy a bejárat előtti karácsonyi vásárnál tébláboltam egy ideig, és kaptam egy pohár ingyen forralt bort egy kissé részeges eladó sráctól :D ) Először a Mekibe ültünk be jobb hely híján, és egy vaníliás-epres pite mellett beszélgettünk, aztán megnéztük a Felhőatlaszt moziban. Ez az a film, amit már Amszterdamban is láttam, csak úgy éreztem, nem igazán sikerült megragadnom a lényeget. Azt kell mondjam: tévedtem! Csak én hittem, hogy komplexebb a film, valójában nem igazán maradtam le semmiről. Néhány félreértés tisztázódott, egyes részek érthetőbbé váltak, de heuréka-szerű felfedezéseket nem tettem. 

24-én délelőtt még pepecselnem kellett pár ajándékkal, de estére szerencsére mindennel elkészültem. Igazi szokásos otthoni karácsonyunk volt. Kaptam egy szép táskát, egy pár fekete bőrkesztyűt, könyvet (Csányi Vilmos: Ironikus etológia) hajformázót, parfümöt, Orsitól csokis arcpakolást. Kicsit bosszankodtam, ugyanis a hajgöndörítő szerkezet nem épp olyan volt, amilyenre számítottam - és mikor kipróbáltuk, semmi változást nem idézett elő a hajamon. Anyuék váltig állítják, hogy nekik valami fodrásznő megmutatta, hogy kell csinálni, és neki működött... úgyhogy remélem, csak gyakorlás kérdése a dolog. A parfüm sem igazán lett eltalálva, ugyanis ezt a márkát Orsi használta évekig, és mindig ő jut róla eszembe kamaszon. Az meg csak bökte a csőrömet, hogy a könyvet, amit kértem, Orsi kapta meg - persze, testvérek vagyunk, elolvashatom, de akkor sem értem a logikát emögött. Mindegy, már bele is fogtam, Nyáry Krisztián: Így szerettek ők című könyvéről van szó. Nagyon érdekes, csak azt sajnálom, hogy nem tudom elolvasni visszautazás előtt. 
Ettünk finom karácsonyi vacsit, játszottunk Petra új társasjátékával, éjjel pedig megnéztük az Igazából szerelmet (illetve én már félig szundikálva néztem).

25-én délelőtt azt hiszem nem sok mindent csináltam az alváson kívül. Délután a már megszokott módon nagyihoz mentünk, ott is ajándékoztunk, ettünk-ittunk, beszélgettünk a sok-sok családtaggal. Eszteréktől kaptam egy nagy baglyos párnát, már itt trónol az ágyamon :)

26-án délelőtt már igyekeztem hasznosítani magam, és kidekoráltam cukormázzal az elkészült mézeskalácsok felét, de annyi volt, hogy nem sikerült befejeznem. Délután Magdolnagyiékhoz mentünk, jó volt őket is látni. Emlékszem, ők aztán különösen rettegtek, mikor külföldre utaztam, azt hiszem, most már megnyugodhatnak kicsit, hogy valóban jól vagyok, és egyelőre úgy néz ki, hogy januárban annak rendje és módja szerint vissza is térek hozzájuk :)

Ma délelőtt anyuval bevásároltunk nekem mindent, amiből Amszterdamban hiányt szenvedek, és befejeztem a mézeskalácsok dekorálását is. Azt hiszem, ma már itthon maradok, teszek-veszek, este pedig Vocapeople előadásra megyünk. :)

Általánosságban el kell mondjam, hogy érdekes itthon lenni. Úgy tűnik, nagyon kötődök helyekhez: most, hogy kezdem megszokni az itthoni életet, nem igazán van kedvem visszautazni, ugyanakkor tudom, hogy januárban meg úgy fogok érezni, hogy semmi kedvem hazajönni... 
Choz hiánya is nagyon erősen tört rám. Teljesen felkészületlenül ért az egész. Ugyan gondoltam arra, hogy ha hazajövök, más lesz, de erre nem számítottam. Két napig teljesen nyomottá tett, nem értettem a saját érzéseimet, nem tudtam, mit jelent ez a sajgás. Most már egy kicsit megnyugodtam, és igyekszem magam meggyőzni, hogy csak természetes szakítás utáni érzésekről van szó, amik előjöttek most, hogy olyan környezetben vagyok, ami jobban kötődik hozzá. Ennek ellenére folyamatosan emlékeztetnem kell magam, hogy okkal szakítottam, és nem lenne jó, ha felkeresném vagy találkozni akarnék vele. Tudom, hogy jobb lesz, ha megint Amszterdamban leszek (nem gondoltam volna, hogy a távolság ilyen iszonyatosan segít) de egyszer végleg hazajövök, és kezelnem kell ezt az egészet valahogy. Abban bízom, hogy olyan rossz már nem lehet, mint akkor volt, és ez is elmúlik egyszer... remélem, hogy minden rendben lesz, és főleg azt, hogy ő is jól van, és egyszer tényleg minden jóra fordul... 

2012. december 22., szombat

a vizsgák és utána

Csütörtökön reggel olyan korán indultam el vizsgázni, hogy még sötét volt. Elég kiábrándító... Viszont a vizsga nem volt nehéz, jóval korábban is végeztem vele, és azt hiszem, elég jól sikerült. Nem valószínű, hogy elbuktam ezt a tárgyat, annál is inkább, mert a jegy 40%-át a prezentáció teszi ki, és arra 8,5-öt kaptunk a csoporttal :)

A délutáni vizsga már nehezebb volt, úgyhogy nem is vagyok teljesen biztos benne, hogy sikerült, de azért reménykedem! A lényeg, hogy túl vagyok rajta. Jó nagy megkönnyebbülés volt :)

Pénteken összepakoltam a cuccomat, jó alaposan kitakarítottam, vásároltam a városban, este pedig karácsonyi vacsora volt a folyosón! Sajnos nem sokan csatlakoztak, mert néhányan meg hazautaztak, egyesek pedig az utolsó pillanatra hagyták a beadandóikat, és tanulniuk kellett. Csak Jolijn, Hannah, Amanda, Louise és Francesco jöttek el, de azért így is jó volt. Én pudingot készítettem, a többiek a főételért feleltek, és igazi svéd lakomát csaptunk: húsgolyókat ettünk krumplipürével és azzal a fura piros almás-káposztás salátával. Nagyon fincsi volt :)

Ajándékoztunk is! Mindenki két apró ajándékot vett, és egy dobókockás játékkal döntöttük el, végül is kinek melyik jut. Én egy dudáló krokodilfejet kaptam, amit a biciklire lehet szerelni (Hannah-tól) és egy kis szettet tusfürdővel, testápolóval és szivaccsal (Jolintől).

Ma reggel még befejeztem a pakolást és a takarítást, korán megebédeltem, és együtt mentünk Hannah-val a reptérre, mert majdnem egy időben indult a gépünk. Kicsit izgultam, hogy nem lépem-e túl a megengedett súlymennyiséget a bőröndömmel, de szerencsére minden rendben volt. Ugyanis a cuccaim jórészét már most hazahozom, hogy januárban és össze tudjak majd csomagolni... A becsekkolásnál közölték velem, hogy a jegyemhez nem társul ülés - ez azért van, mert a légitársaság több jegyet ad el, mint ahány hely van, sokan ugyanis nem jelennek meg végül utazáskor. Így azonban megvolt a lehetősége, hogy nem kapok helyet a gépen, és egy másikkal kell utaznom. Szerencsére erre nem került sor, volt helyem, és a hosszú sor is egész gyorsan lement a security check-nél, úgyhogy rendben felszálltam a gépre, és időben meg is érkeztem Budapesten, ahol még a levegő is más, mint Amszterdamban. :)

Furcsa most itthon lenni kicsit. Van pár újdonság a lakásban, de a régi dolgokat is ugyanúgy megbámultam. Tudom, hogy nem fogok többet úgy nézni az itthoni dolgokra, mint eddig, és ez elégé bizarr érzés. Az azért biztos, hogy élvezni fogom ezt a hetet itt, holnapra például van is már egy csomó tervem, holnapután pedig karácsony - 3 napig! Alig várom! :)

2012. december 17., hétfő

a tenger

Múlt héten (igen, lemaradtam a blogolással, tudom) kétszer is voltam a tengernél. Először szombaton (na, ez nem is a múlt hét, hanem az azelőtti) amikor Zaandvortba mentünk, ebbe a tenger melletti kisvárosba, csak azért hogy lássuk a Nagy Vizet. :) Nagyon szép volt, és persze furcsa is, sosem voltam még tengernél nagykabátban és sálban. A homokos partot hó lepte, de azért tudtam gyűjteni egy csomó kagylót. Hiába, ez olyasmi amit nem tudok megállni... Láttam a naplementét is. Nagyon romantikus volt :)

Hétfőn kicsit északabbra, de ugyanazt a vizet csodálhattam meg Lisának köszönhetően, aki Marcelt, Hannah-t és engem meginvitált magához egy igazi holland vacsorára. Nem Amszterdamban, hanem Castricumban lakik, ahonnan alig 10 percre van a tenger. Odavonatoztunk, sétáltunk a városban, aztán pedig a homokbuckák között. Este pedig Lisa megmutatta nekünk az otthonát. Annyira jó volt végre egy igazi családi kuckóban lenni! Szép családi ház tágas nappalival, képek a falon, karácsonyi hangulatvilágítás. Lisa szülei nagyon kedvesek voltak hozzánk, sokat beszélgettek, kérdezgettek, és promótálták Hollandiát. Lisa ikerfivére kicsit késett, de ő is csatlakozott hozzánk, és hasonló lelkesedéssel kérdezgetett mindenfélét.
Vacsorára Boerenkool-t ettünk. (ejtsd: Burkól. biztos mert jól beburkolja az ember.) Ez egy tipikus holland káposzta neve. Megfőzik, aztán összekeverik krumplipürével. Leöntik Jus-sal - ez valamiféle szaft - és jó kis Bockwurstot fogyasztanak hozzá. Egyszerű étel, de igazán mennyei volt! Ilyen kiadós vacsorában sincs gyakran részem. :)

Lássuk be, Lisa nagyon kedves, hogy meghívott bennünket. A legtöbb ismerősömre rá sem bagóz a saját buddy-ja. Ez egy részről érthető, mert a buddy elvileg azért van, hogy segítsen a tájékozódásban az idegen városban, de egy idő után mindenki beilleszkedik annyira, hogy ne legyen pátyolgatásra szüksége. Nekem sem volt túl sok kérdésem Lisához, de ő a "feladatait" mindig jóval komolyabban vette, mint az átlag, és rendszeresen ír facebookon, néha összefutunk egy kávéra, és most ez a meghívás is tök jó volt :) Nem mondanám, hogy igazán barátnők vagyunk, mert eléggé különbözünk, de igazából ő az egyetlen holland, akit igazán ismerek, és nagyon hálás vagyok a kedvességéért. :)

Ami pedig a blogról való eltűnésem oka, hogy csütörtökön két vizsgám lesz, egy délelőtt, egy délután, és most nagyban tanulok. Nem pánikolok kifejezetten, de azért elég fáradt vagyok már. Szeretnék már a pénteknél tartani... Zűrös, mert még bizonyos karácsonyi dolgokat is el kell intéznem, pénteken pedig pakolnom és takarítanom kell, estére pedig valami fincsit készíteni, mert karácsony vacsit tartunk a folyosón. 22-én délután pedig repülök haza! Milyen hihetetlen, hogy ilyen közel van! Augusztusban még olyan távolinak tűnt.

2012. december 7., péntek

Mi-Mi-Mikulás

December 5-én este ide is megérkezett a Sinterklaas, és mikor hazaértem a moziból, egy CsokiSintert találtam a cipőmben :) Sőt, még másnap is kaptam fincsi Milkacsokit *.* Lau egy tündéri meglepetést adott nekem BK-n, amivel legalább átmozgattam kicsit Trixit :) Pár nappal ezelőtt pedig érkezett egy csomag a "Pál Mikulás"-tól, szaloncukorral, smarties-csokival és mindenféle jóval :) Nagyon jó érzés, hogy az otthoni Mikulás nem feledkezett meg rólam így sem, hogy külföldön vagyok. Elvégre ez az első Mikulás, amit nem otthon töltök, úgyhogy kicsit furcsa is volt. :(

Amszterdamban 100%-osan itt a tél, az utóbbi napokban hóvihar van. Tegnap az egyik kanyarban estem egyet a biciklimmel, nem lett semmi bajom, a kormányom viszont eldeformálódott. Megcsinálnám, de most is úgy szakad a hó, hogy ki sem dugom az orrom innen inkább. Vettem karácsonyi fényeket, karácsonyi mécsestartókat, néhány felakasztható díszt meg Sinterklaas-bögrét, és teremtettem egy kis hangulatot a szobámba :) A probléma csak az, hogy lassan inkább a vizsgákhoz kéne hangulatot teremtenem: megvoltak az utolsó óráim, 20-án vizsga, és issszonyatosan sokat kéne rá tudni.... O.o

Cloud Atlas

Tegnapelőtt a csajok a folyosóról hívtak egy pizza+mozi estére, és bár tanulhattam is volna, ezt úgy éreztem, nem hagyhattam ki. A Kriterion nevű moziba mentünk, ahol én még sosem voltam, de a többiek igen - hangulatos kis mozi néhány teremmel, kávézóval. Biciklivel fél óra alatt odajutottunk, és megvettük az akciós kombinált jegyet, amelynek fejében kaptunk egy-egy pizzát a közeli olasz étteremben. Igazi olasz pizza volt, vékony tésztájú és hatalmas, lelógott a tányérról, meg sem bírtam mind enni. Ezután visszamentünk a mozihoz, és megnéztük a Cloud Atlas filmet. Ez itt a trailere:




Én azt mondom, hogy mindenki menjen el, nézze meg ezt a filmet... De olyan nyelven, amit megért. Borzasztóan sajnálom, de az a helyzet, hogy nem sikerült megértenem ezt a filmet... Már most, hogy a trailert megnéztem, leesett pár új dolog :D Különböző sztorikból áll, amik önmagukban is fantasztikusak, de az, hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz, és hogyan befolyásolják egymást, az túl komplex az angoltudásomhoz képest. Viszont annyira kíváncsi vagyok és úgy bosszant a dolog, hogy szerintem otthon megnézem újra, magyar felirattal... Mert amúgy jó film, tényleg jó, nagyon jó, ennyi azért leesett :D És nagyon tetszett, hogy ugyanazok a színészek több szerepet játszanak. Fantasztikus, hogy el tudják őket maszkírozni, néha egész sokáig tartott mire leesett, hogy áá, ez is te vagy! A jövőben játszódó jelenetek a legklasszabbak, abba az ázsiai fiúba pedig egészen beleszerettem, pedig furcsa arca van, de hát szuperhős(L).

A mozi további előnye, hogy millió flyert lehetett benne összegyűjteni, amit hosszas munkával felragasztgattam a falamra itthon, úgyhogy egyre vidámabb és színesebb! :) Mikor vége lett a filmnek és kijöttünk, azt láttuk, hogy havasak az utcák és havasak a biciklik :) Szép volt este hazajönni :)

Névnapi jókívánság

Áhh, én ugyan gondolkodtam, hogy vajon mennyire etikus, de nem tudom megállni, hogy ezt ne blogoljam le, sorry :D

*Lö fészbúk*

Gábor Máthé 

boldog névnapot

bocsi, le kell h tiltsalak mert különben nem hiszi el fanni h őt szeretem

Áááhhh hihetetlennn :D Best name-day wishes ever...

Ámde idegeskedés helyett inkább nevessünk egy jót embertársainkon, és egy perces néma csönddel adjunk hálát az égnek, hogy nem születtünk féltékeny természetűnek.

Tényleg úgy érzem, hogy csak úgy folyna belőlem a szó, de inkább csak annyit írok, hogy véleményem szerint ez igencsak szánalomra méltó. Kitartó erőfeszítéseim a "Nincs barátság kapcsolat után" frázis megdöntésére úgy tűnik egy ideig kudarcra ítéltettek, de már ott tartok hogy inkább... leszarom.

2012. december 6., csütörtök

Pub lecture


Névnapom alkalmából Pub lecture-t rendezett a VU társadalomtudományi kara. Na jó, nem a névnapom alkalmából, de mindenesetre 4-én volt este, és kedvem volt menni, ráadásul Lisa is ott volt, és az volt a terv, hogy jön Marcel és Hannah is, és csinálunk valamit közösen a kocsmaóra után.
Délelőtt Lisa rámírt facebookon, hogy alhat-e nálam. Igazából úgy tette fel a kérdést, hogy nem igazán lehetett volna nemet mondani rá, pedig nem a legjobbkor találta ezt ki. Mindenesetre azt mondtam, hogy persze, jöhet.
Délután volt egy órám, aminek csak az első felére tudtam bemenni. Nem is baj, gondoltam, mivel úgyis az óra első fele szól a tanagyagról, utána már az adott csoport prezentációja következik, ahol semmi új nem hangzik el. Na, pechemre a tanár közölte, hogy a vendégelőadó késik, kezdjünk inkább a prezentációval… Hát, megérte bemenni. -.-
Az óra után sietnem kellett: lóhalálában bevásároltam, takarítottam, vacsoráztam, és már ott is volt nálam Lisa, hogy ledobja a cuccát (mivel matracot, hálózsákot is hoznia kellett). Késett, és így késve is indultunk el biciklin. Út közben tudatosult bennünk, hogy így nem érünk oda, úgyhogy végül metróztunk a bringával, és még így is majdnem elkéstünk, és ráadásul drága is volt. No mindegy, lényeg, hogy befutottunk a Hefferbe.
Újabb probléma: nem volt elég szék. A társaságnak majdnem a harmada nem tudott leülni. Szerintem megfelelő mennyiségű székről gondoskodni elég alap, ha az ember Pub lecture-t szervez, de mindegy, végigálltuk, nem volt olyan fárasztó. Az előadás tekintetében jobbra számítottam. A tanárt állítólag 2011 legjobb tanárának szavazták, de ebből az egy órából nekem nem igazán jött le, miért. Nem mondott új dolgokat, és nem volt kifejezetten szórakoztató sem. De a kitett sajtok és rágcsálnivalók, amiket az előadás közben majszoltam, jók voltak.
Az óra végén lehetőség volt vacsorázni. Én ettem otthon, de Lisa éhes volt, úgyhogy maradtunk a Hefferben enni. A társaságból elég kevesen maradtak. Marcel el se jött, Hannah pedig korán elment, úgyhogy végül ott maradtam Lisával, egy másik holland lánnyal és egy amerikai csajjal egy asztalnál. Szerintem egész este jó ha három mondatot szóltam, ők viszont rengeteget beszéltek és érdekes volt hallgatni, szóval nem mondanám, hogy kifejezetten rosszul éreztem magam. Főleg az amerikai lány mesélt sokat, és szidta a hazáját. Azt mondta, hogy ott udvariatlanság kimondani az igazi érzéseket, igazi gondolatokat, ezért mindenki mosolyog és folyékonyan hazudik, aztán hátba szúrja a másikat. A lányok fiatalon akarnak házasodni, aztán nagy büszkén kiírják facebookra, hogy „háziasszonyok” és alig várják, hogy kiszolgálhassák a férjecskéjüket. Sokan osztják még mindig a nézetet, miszerint házasság előtt tilos a szex, de azért igyekeznek egyéb változatos – és cseppet sem erkölcsösebb módon kikerülni ezt a szabályt. Őszintén szólva nem tudom, vajon mennyire elterjedtek azok a dolgok, amikről beszélt,mindenesetre elég meghökkentő volt.
Tíz körül végre befejeztük a disputát és hazabicikliztünk. Lisa lefordítgatta nekem a mondatokat, amik a falamra ragasztgatott szórólapon voltak, aztán aludtunk. A másnap reggel megint bosszantó volt, mert vagy másfél órával előbb felébredtem, mint ő, de nem tudtam magammal mit kezdeni. Eleve azt terveztem, hogy végigtanulom a napot, de nem csinálhattam semmit, amíg itt volt, mert féltem, hogy felébresztem. Szóval csak feküdtem és bámultam a plafont. Aztán mikor felébredt, akkor is elment az idő azzal, hogy zuhanyozott, pakolt, reggeliztünk. (Komolyan, ha én egy éjszakát töltök valakinél, soha sem viszek magammal ennyi cuccot!) Végül megkért, hadd hagyhassa nálam a motyóját, mert most túl sok lenne elvinni. Oké… majd érte jön holnap, gondolom. Mindenesetre mire végül is hazament, már majdhogynem dél volt, elment a napom fele.
Egyébként azon kívül, hogy sokat zsörtölődtem ebben a bejegyzésben, le kell szögeznem, hogy Lisa nagyon aranyos lány, és tényleg törődik velem. Jövő hétre pedig meghívott magához egy igazi holland vacsorára!

Eszter Amszterdamban

Hétvégén meglátogatott Eszter Oldenburgból. Ugyan az ittléte alatt alaposan kizökkentem a tanulásból, remek időt töltöttünk együtt :)
Péntek este érkezett meg vonattal, úgyhogy szerencsére nem kellett messze mennem, csak a Zuid állomásra, ami innen 10 perc. Voltak kétségeim, hogy melyik vonattal is fog megérkezni, de szerencsére megtaláltuk egymást annak ellenére, hogy túl fehér voltam. :) Aznap már nem csináltunk semmit, csak beszélgettünk, pizzáztunk, meg felfújtuk a matracot... :D
Szombat reggel felkerekedtünk, és bevillamosoztunk a városba. Elsőként az Anne Frank Házat néztük meg, ahol én már anyuékkal voltam. Most is hatással volt rám, és szerintem kicsit jobban átláttam az épületet is. Ezután a városban mászkálás volt a program. Sajnos az idővel nem volt valami szerencsénk, végig esett, úgyhogy egyszer be is menekültünk a Magna Plazaba, ahol minden nagyon drága (babacipő 200 euróért) de legalább meleg van és szép a karácsonyi dekoráció. Megnéztük persze a belvárost, a virágpiacot, a lányokat a piros kirakatokban, aztán késő délután hazajöttünk. Este Eszter találkozott Hannah-val, kiválóan elcsevegtek németül, én pedig hallgattam - mindent megértek, csak reagálni nem tudok... de azért egy idő után képes voltam néhány egyszerűbb mondat kinyögésére, ami már haladás.
Vasárnap sem lett jobb az idő. Először a betűket látogattuk meg a Rijksmuseum előtt, fotózkodtunk, aztán elvillamosoztunk a Centraalig, és onnan átsétáltunk a kikötőbe. Megmutattam Eszternek a Némót, aztán jött az ötlet, hogy menjünk be - ugyanis a múzeumkártya miatt ingyen volt, és sorba sem kellett állni. Hát bementünk, és bár kicsit tempósabban, mint a családdal, de végigjártunk mindent. Utána ettünk chilichicken burgert a Leidsepleinen, majd némi keringés után megtaláltuk a villamost, ami kivitt minket egy vasárnapi mikulásos művészpiac helyszínére. Ez nekem is új volt, de szerencsére könnyen megtaláltuk. Kicsit hasonlított a Wamphoz, volt mindenféle design ékszer és ruha, tárgyak és ételek. Csak nézelődtünk, de nagy örömünkre majdnem minden standon volt kruidnot (a kis fahéjas keksz) néha még csokis bevonat is volt rajta!
Este értünk haza, megint csak összegyűltünk a konyhában, ettünk tortillát meg forraltboroztunk.
Másnap reggel ment haza Eszter, csak a villamosig kísértem ki mert hideg volt, korán meg sötét. Miután visszajöttem, lefeküdtem aludni, és mikor felkeltem 11-kor, esett a hó :) Eszter szerencsésen hazaért, remélem jól érezte magát. :)

Elég volt a zsidózásból!

Ugyan megkésve, de mégiscsak blogolok arról, mennyire felháborító Gyöngyösi Márton felszólalása a Parlamentben. Először is szégyen, hogy vannak emberek, akik így gondolkodnak, mint ő; még nagyobb szégyen, hogy az ilyenek képviselők; további gyalázat, hogy ki merik nyitni a szájukat és képesek ki is mondani a gondolataikat; elkeserítő, hogy mindez nem vált ki azonnali tiltakozó reakciót a képviselőtársakban; és botrány, hogy az egész eset komolyabb következmények nélkül marad. Voltak ugyan tüntetések - anyuék mentek is, én is mentem volna, ha otthon lettem volna - de még mindig azt érzem, hogy a normális emberek hangja elég gyér az ámokfutókéhoz képest. Néha egészen hosszú ideig leragadok a hasonló felszólalások youtube-videóinak nézegetésével, és elolvasom az alattuk lévő kommenteket, de utána szabályos rettegés tör rám, mert hihetetlen, milyen sokan képesek tényleg azt írni, hogy a zsidókat újra koncentrációs táborba kéne hurcolni, megint hordaniuk kéne a csillagot, és hazaárulók... Akik így gondolkodnak, úgy gondolják, hogy a legborzasztóbb körülmények között kellene meghalnom, pusztán azért, mert zsidó vagyok, tekintet nélkül arra, hogy ki vagyok valójában - hogy fiú vagyok-e vagy lány, hogy hány éves vagyok, hogy vallásos vagyok-e, hogy én magam zsidónak tartom-e magamat egyáltalán, hogy befolyásolja-e az életben bármilyen döntésemet is a zsidóságom; hogy hogyan gondolkodom, hogy mik a céljaim, hogy mit szeretek és mit nem, hogy van-e bármilyen bűnöm azon kívül, hogy létezem. Az antiszemita ideológia valóban fenyegető, és nem lehet vele nem törődni, se zsidónak, se nem zsidónak.
Nem tudom, hogyan lehet az antiszemitizmust mérsékelni, de felmerült bennem mostanság, hogy hasonló területen szeretnék dolgozni vagy szakdolgozatot írni. Rengetegféle konfliktusról tanulok itt kint, és jó lenne konfliktustranszformációs programokban dolgozni, bár egyelőre én sem tudom pontosan, mik is ezek.

2012. december 5., szerda

Living like a common man

Borzasztó érdekes dolgokat tanulok itt! Teljesen más, mint otthon. Az itteni tárgyaimat otthon "szabadon választott" tárgyként fogadják el, tehát kapok értük kreditet, viszont köszönő viszonyban sincs az otthoni kötelező tananyaggal (éppen azért csúszok egy évet az Erasmus-félév miatt, mert az otthoni kötelezőkkel nem haladok, amíg itt vagyok.)
Persze biztos kicsit azért is van ez, mert most "hobbiféléven" vagyok, de otthon semmi hasonlót nem lehet tanulni. Az Eltés tárgyaim főleg elméletekről szólnak, néhány gyakorlati dologról kutatás és adatelemzés terén, és persze főleg a magyar helyzetről. No de itt! Itt aztán kinyílt a világ. Eleinte kicsit furcsa volt olyan dolgokról tanulni, amik nagyon távol vannak tőlünk, de most már egyre érdekesebbnek találom, és főképp, rájövök, hogy fogalmam sincs, mi megy a világban.
Az órákon konkrét esettanulmányokat dolgozunk fel: vallás Brazíliában, emigránsok Suriname-ban, konfliktusok a Közel-Keleten, ellentétek Indiában. Mivel az IEN órám oktatója Indiáról készítette a doktori disszertációját, egészen sokat foglalkozunk ezzel az országgal, és botrány, hogy eddig semmit sem tudtam (és most sem igazán tudok) arról, hogy micsoda öldöklések, háborúk, kitelepítések migrációs áramlatok mentek ott végbe az elmúlt években és mennek végbe ma is. Na, ennyit erről.

Múlt héten megnéztünk egy antropológiai dokumentumfilmet, aminek a címe: Live like a common man. A film készítője holland, és jelen volt az órán, mesélt nekünk, aztán érdeklődött, mi a véleményünk. A film nagyon érdekes volt. Indiai fiatalok életét követi végig Londonban. Ezek a fiatalok tipikusan középosztály-beliek, otthon viszonylagos jómódban élnek és képzettek is. "Nyugatra" utazni olyan álom, amit a legtöbb indiai fiatal dédelget, és sokan szerencsét is próbálnak odakint (persze csak akkor, ha szereznek tartózkodási engedélyt!) Csakhogy nyugaton nem fenékig tejfel az élet. Ezek a fiatalok lefelé irányuló mobilitást tapasztalnak (tudtam volna ezt jobban fogalmazni...?) Általában valamilyen "alantas" munkát találnak, vagy legalábbis valami hétköznapi, fáradságos munkát, ami mások kiszolgálására irányul. A film olyan indiai fiatalok életét követi végig, akik egy házban élnek London külvárosában. Van köztük aki csomagol, dobozol, szendvicsbárban eladó, vagy számítógépes adatokat válogat. Ezek a munkák sokszor kellemetlenek számukra, hiszen otthon mindennel teljesen kiszolgálták őket, nem volt gondjuk semmire. Sőt! A hagyományos családmodellben az anyák és lánytestvérek végeznek minden házimunkát, úgyhogy a fiúk egyenesen sokként élték meg, hogy maguknak kell bevetniük az ágyukat, ki kell mosniuk a szennyest, a munkahelyükön pedig néha elvárják, hogy takarítsanak.
Az egyik filmbeli pár

Kissé meglepő volt, hogy annak ellenére, hogy ezek a fiatalok Londonba utaztak, sok tekintetben olyan, mintha Gujaratban maradtak volna. A külvárosban élnek a bevándorlói negyedben, egy olyan házban ahol mindenki indiai. Egy indiaitól bérlik a házat, akinek a felesége minden nap indiai ételt főz nekik. Nem igazán ismernek briteket, a városba csak a főbb látványosságok kedvéért járnak be, és apróságoktól eltekintve ugyanúgy élnek, mint otthon. Minek mentek hát Londonba akkor? Tehetjük fel a kérdést. Másrészről viszont sokkal-sokkal egyszerűbb megmaradni az ismerős környezetben, az ismerős emberek társaságában.
A legtöbb fiatal dolgozni, világot látni, ritkább esetben tanulni megy külföldre. De volt a fiatalok között egy lány is, aki azt mondta, azért utazott el, hogy a szülei ne kényszeríthessék olyan házasságba, amit nem akar. Együtt élt a házban a szerelmével, akivel közös jövőt szeretne, a szülők azonban nem hisznek a szerelmi házasságokban. Így hát a lány azt hazudta otthon, hogy tanulni jön Londonba, de valójában dolgozik, hogy támogathassa a barátját a tanulmányaiban. Mikor erről mesélt, arról, hogy hazudik a szüleinek, sírt is. Mi az osztályteremben mélységesen meghatva bámultuk a jelenetet, de a rendező azt mondta, mikor indiai fiataloknak vetítik a filmet, ők többnyire kinevetik a lányt: szerintük megérdemli, hogy rosszul érezze magát, mert becsapja a szüleit. A film végére egyébként kiderült, hogy a szülők végül belementek a házasságba. Jobban örültem ennek, mint egy hollywoodi film végén :D
A legtöbben 1-2 éves kinttartózkodást terveznek, aztán hazautaznának. A többség még mindig úgy gondolta, hogy India az igazi, ott szeretnének élni. Azért páran mégis Londonban ragadtak, ahogy a film készítője elmondta nekünk. Mikor hazautaznak, egy csomó "nyugati" ajándékot visznek magukkal: az egyik fiú részletesen bemutatta ezeket a tárgyakat. Robotgép az anyukájának, villanyborotva az apának (hozzátéve, hogy majd meg kell mutatnia neki, hogyan használja, mert még sosem látott ilyet.) A lánytestvér sminket és hajlakkot kap, amitől bizonyára hihetetlenül boldog lesz majd.
Akik visszatérnek Indiába, ugyan rendelkeznek már némi "nyugati" látásmóddal, de az otthoni helyzeten mégis nehéz változtatni. A tradíciók annyira belevésődtek mindenkibe, és akkora a társadalmi nyomás, hogy a visszatérők nem igazán folytathatják azt az életmódot, amit nyugaton megszoktak. A család, a szülők folyton ellenőriznek, a férfi-női kapcsolatok sokkal szigorúbbak, kizárt, hogy egy férfi maga vesse be a saját ágyát, az a nők dolga. A rendező mesélte, hogy az egyik fiú kesztyűket vett a munkásoknak a nagybátyja gyárába, akik nagyon hálásak voltak érte, hiszen így hatékonyabban és fájdalommentesen tudnak dolgozni, a nagybácsi viszont egyáltalán nem értette ezt az "ostoba" ötletet, és visszavette az összes kesztyűt.

A film után rövid beszélgetésre került sor, a rendező elmondta, hogy a filmet sok helyen levetítették (Indiában és Hollandiában is, fiataloknak, szülőknek egyaránt) és nagyon különböző, ki hogyan reagál a látottakra. Nem vagyunk egyformák. :)

Elnézést a hosszú bejegyzésért, de szerintem aaaanyira érdekes megismerni ezeket a dolgokat! Hátha ti is tanultok abból, hogy olvassátok. :)


Brüsszel


Már több mint egy hete, anyu szülinapján jártunk Brüsszelben Hannah-val. Eredetileg nem is szerettünk volna odamenni. Valakitől (már egyikünk sem emlékszik kitől) hallottuk, hogy nem is olyan szép város. Más helyeket szerettünk volna meglátogatni Belgiumban, Brüsszel nem is volt terv, de valahogyan rábukkantunk egy nagyon olcsó buszjáratra – 25 eurórért oda-vissza megjártuk az utat – és úgy döntöttük, hogy megéri, és lefoglaltuk a jegyeket. Ahogyan említettem, a 22-i buli túl jól is sikerült, és igazán nem volt könnyű reggel hatkor felkelni utána, de valahogyan sikerült, összeszedtük magunkat, metróval elmentünk a Centraalig, onnan pedig egy ismeretlen villamossal még kifele a városból – magunk is meglepődtünk, milyen zökkenőmentesen megtaláltuk a buszállomást.
A busz Brüsszelen keresztül Londonba tartott, így a legtöbb utas brit volt. Két fekete fazon ellenőrizgetett mindenkit, mi szerencsére könnyen és gyorsan feljutottunk, és közvetlenül a vezető mögött foglalhattunk helyet. A fét feka folyton poénkodott, aztán mikor mindenki fent volt, szóltak, hogy a francia határnál mindig kutyával ellenőrzik a rendőrök, nem akar-e valaki átvinni kábítószert, úgyhogy akinél van ilyesmi, most pottyantsa bele az erre a célra kihelyezett zacskóba. Egy srác végül előre is ment és kiürítette a zsebeit. A két feka ezután ott is hagyta a buszt. Képzelem, milyen jó lehet minden nap végén elszívni az aznapi termést… :D
A buszvezetőnk nagyon vicces volt, s mint később kiderült, magyar. Bemutatkozott, mondta, hogy Tibornak hívják, és hozzátette, hogy ez magyar név, és az apukája adta neki, „amikor még nagyon kicsi volt”. Ezen kívül felhívta a figyelmünket, hogy az ülések melletti zacskó nem karácsonyi dekoráció, hanem a szemetet dobjuk oda. Őt ugyan nem érdekli, ha szemetelünk, mert Genfben leváltják, és az új sofőrnek kell majd Londonban takarítani, de inkább mégis tartsuk tisztán a buszt, hogy ne romoljon meg a barátságuk. Tájékoztatott, hogy a vészkijárat hátul balra, a WC pedig jobbra található, ne keverjük össze a kettőt. Csoportos vészhelyzet esetén a bal, egyéni vészhelyzet esetén a jobb oldali ajtót használjuk. Miután mindezt elmondta a busz nagy derülése közepette, végre elindultunk. Az utat jobbára végigszundikáltuk. Elkezdett szakadni az eső, és egész nap el sem állt. Tibor magyarul káromkodott néha, amin remekül szórakoztam. Ugyan nem árultam el neki, hogy magyar vagyok, mikor leszálltunk Brüsszelben, azt mondta, hogy összetörtük a szívét.
Bevallom, nem voltunk valami felkészültek Hannahval. Igaz, előzetesen kifaggattam Csillát a fontos látnivalókról, utánanéztem a neten, Hannah pedig nyomtatott térképet, hamar rájöttünk, hogy utóbbi elég kezdetleges, és nem igazán tudtuk, hogyan, milyen sorrendben, mit érdemes megnézni, és mekkorák a távolságok. Igaz, majdnem mindent meg tudtunk nézni, de a szervezetlenség miatt nem jutottunk el az Atomiumhoz (ami kicsit messzebb van a központtól, és utazni kellett volna) amit kicsit sajnáltam.
Fogalmam sincs, ki és miért mondta, hogy Brüsszel nem valami nagy szám, de alaposat tévedett. Hannah-val mindketten imádtuk. Igaz, esett az eső és hűvös volt, és lekoptattuk a lábunkat, de megérte. Nagyon aranyosak az utcák, szépek a házak, és van pár „híresnek kinéző” épület, például templomok és paloták.
Megnéztük a pisilő fiúcskát, de utána például rengeteget kajtattunk, mert eléggé el van dugva. Viszont nem volt olyan vészes az utcákon bolyongani, mert karácsonyi fények ragyogtak mindenhol, a csokiboltok kirakatai imádnivalóak, és a házak is nagyon szépek. Miután kaptunk egy összképet a városról, segítséget kértünk egy metróállomáson, hogy merre van az Európa Parlament. Vettünk egy oda-vissza jegyet, 4 megállót utaztunk, és rögtön meg is találtuk az épületet. Csak annyi az érdekes benne, hogy jó nagy, és ez az Európa Parlament. Kár lett volna kihagyni. Ezután megnéztük a Magritte Múzeumot, amit szintén Csilla ajánlott. Én nem is igazán tudtam, kicsoda-micsoda a művész, de a képek láttán felsejlett, hogy aha, ő az! És megérte körülnézni, bár a múzeumlátogatás után mindketten hullák voltunk már Hannah-val. Le kellett ülnünk, ittunk egy csomót, ettünk mandarint meg csokit, mert nap közben nem is csináltunk mást csak gyalogoltunk, és kicsit elgyengültünk estére... Azért hamarosan újra felkerekedtünk, vettünk belga csokit, kisétáltunk a buszállomásra és szerencsére nem is kellett sokáig várnunk, hamar jött a busz. Brüsszelben dugó volt (valami európai konferencia miatt, amin állítólag Orbán is ott volt) ezért a busz cammogott, és másfél órás késéssel ért Amszterdamba. A busz tele volt brit fiatalokkal akik gondolom épp ki akartak ruccanni Amszterdamba hétvégére, és nagyon fel voltak pörögve, kiabáltak meg röhögtek mindenen, úgyhogy nem volt könnyű aludni. :D Éjfél körül értem végül haza hulla fáradtan, de megérte ez a kis kiruccanás! :)

2012. november 29., csütörtök

Hannah szülnapja(i)

Elmaradtam a blogolással, pótoljuk is gyorsan.

Hannah-nak szülinapja volt múlt csütörtökön. Ebből az alkalomból hajnali kettőkor kilopóztam a folyosóra, és kidekoráltam némi segítséggel az ajtaját lufikkal. Nagyon jól nézett ki, és nagyon örült neki reggel, mikor meglátta.
Mindkettőnknek óránk volt, és csak késő délután találkoztunk megint, amikor is együtt elmentünk bevásárolni. Vettünk sok-sok kaját-piát estére, és el is készítettünk mindent a konyhában. Sütöttünk brownie-t (ezúttal nem égett el, és tökéletes lett) kipakoltunk egy csomó chipset, körtébe fogpiszkálót szúrtunk szőlőszemekkel, így lett belőle süni. Az este a folyosón lakóknak volt szervezve, ha nem is mind, de szépen lassan beszállingóztak, és nagyon jó estét töltöttünk együtt. Emlékszem hogy egy idő után egészen komoly dolgokról is beszélgettünk, például Tomról kiderült, hogy a következő félévben összeköltözne a barátnőjével itt Amszterdamban, és egyébként úgy érzi, hogy már eléggé kiélte magát, és pár éven belül megállapodna és családot alapítana. Ekaterinának pedig a barátja megkérte a kezét, mikor Párizsban voltak pár napot - ott is volt az ujján a gyűrű - viszont a válaszadással egy évet várhat.

Jó sokáig fent voltunk, és meg is állapítottunk Hannah-val, hogy rossz ötlet volt a születésnapja másnapjára jegyet foglalni Brüsszelbe. Még meg is próbáltuk megváltoztatni, de természetesen már késő volt. Hajnali kettőkor feküdtünk le kicsit spiccesen, és hatkor keltünk is fel - a pénteket Brüsszelben töltöttük, erre majd szánok egy külön bejegyzést.

Szombaton folytatódott Hannah ünneplése, este ugyanis a nem-folyosós barátok jöttek a konyhánkba: Kathrin, Nessie, Helena, Kathy, Antje. Megint rengeteg kaja volt, sütöttünk Apfelstrudelt, bagettet, volt olajbogyó meg süti meg egy csomó rágcsálnivaló. Aztán kiderült, hogy kb. mindenki vacsorázott az összejövetel előtt, mert nem gondolták, hogy kaja is lesz, úgyhogy végül a kaja felét én faltam fel szerintem. Az volt a terv, hogy bulizunk. Először be akartunk menni a városba, de egyre kevesebb embernek volt kedve hozzá, aztán azt találtuk ki, hogy csak lemegyünk a Caféba, végül addig-addig telt múlt az idő, hogy nem mentünk sehová, csak beszélgettünk, aztán jó későn elmentünk aludni.

Azt hiszem, Hannah nagyon élvezte a születésnapját. Ajándékba írtam még neki egy kártyát. Leírtam neki azt az érdekességet, hogy gimis németórákon (és később angolon is) mikor leveleket kellett írnunk, az én címzettem mindig Hannah volt. Ez kicsit vicces, nem tudom már hogy jött. Emlékszem hogy a fiú osztálytársaim egymásnak írtak mindenféle marhaságot, de én inkább választottam egy képzeletbeli barátot, ő volt "Liebe Hannah",  és szerintem vagy több száz levelet kapott tőlem. Tulajdonítok a dolognak némi prófétikus jelentőséget :D
Hannah a legeslegjobb barátom itt, és mellesleg, abszolút is, minthogy eddig sosem voltam ilyen viszonyban senki nőneművel. Kb. minden nap találkozunk, együtt csinálunk dolgokat: utazunk, bulizunk, vásárolunk, bemegyünk a városba... vagy ha más nem, akkor csak közösen főzünk ebédet, és meglátogatjuk egymást némi pletykálkodás céljából. Mindig itt van nekem lelki támasznak, és remélem, én is tudok segíteni neki. Micsoda ócska tréfa a sorstól, hogy külön országokban élünk. Bár legalább szomszédok vagyunk.

2012. november 21., szerda

Love you Mari-Liis!

Buri avataralanya közel két év után feltöltött egy kupac új képet. Hihetetlen, mennyire be tudok zsongani ettől :D Legszívesebben ugrálnék örömömben :D Ismételten bebizonyosodott, hogy én sem vagyok normális :D Milyen kár, hogy szegény kari csak porosodik defektesen és semmi esély az újjáélesztésére. Na de talán majd most! :D

2012. november 20., kedd

Sinterklaas in town!

Hollandiában sokkal nagyobb feneket kerítenek a Mikulás-tradíciónak, mint nálunk otthon. A figura hasonló: Sinterklaas egy hosszú, fehér szakállú öregember, piros ruhában és püspöki süvegben. A hagyomány szerint minden novemberben felkerekedik Spanyolországból és idehajózik, ahol végiglátogat pár Holland várost, végállomásként pedig Amszterdamot. Az amszterdami megérkezése hatalmas parádé, amire mindig valamikor november közepén kerül sor, idén 18-án, vasárnap. Egyértelmű volt, hogy nem lehet kihagyni ezt a jeles eseményt, úgyhogy korán reggel bebicikliztünk a városba (én 4 óra alvás után, mivel előtte buliztam) hogy le ne maradjunk a mókáról.
Egy kicsit így is elkéstünk, mert Sinterklaas elvileg hajón érkezik meg a kíséretével, aztán száll csak lóra, de mi a hajós megérkezésről lemaradtunk. A csatornák partján millió kisgyerek és szülő álldogált, a gyerekek egy része be volt öltözve Zwarte Pietnek, és mind ugyanazt a dalocskát énekelték.
Némi várakozás után Sinterklaas valóban felült fehér lovára, Amerigóra, és megkezdte hosszú, egész napos menetét keresztül-kasul a városon. Az útját kordonnal jelölték ki, és amint tovább haladt, meglepő fürgeséggel szedték fel az akadályokat.
Sinterklaas elmaradhatatlan segítői a Zwarte Pieten (lefordítva: Fekete Péterek -.-") akik mindenhová követik őt, segítenek megítélni, ki volt jó és ki volt rossz, és kiosztják az ajándékokat is. Barna bőrű szerecsenek jellegzetes színes ruhában és piros ajkakkal. Vicces, hogy az egész hagyománynak adnak egy kis rasszista színezetet, hiszen az eredeti történetben a spanyol rabszolgakereskedelemre utalnak, vagy arra a (felszabadított) rabszolga fiúra, aki a püspök segítője volt. Ma a gyerekeknek azt mesélik, hogy azért sötét a manók arca, mert a kéményen bemászva hozzák az ajándékot.
A parádén több száz Zwarte Piet volt, egységes, barna színre festett arccal, piros szájjal, fekete göndör hajjal és színes jelmezekkel. Lufit osztogattak, zenéltek, bicikliztek, össze-vissza ugráltak és pacsit adtak a gyerekeknek. Sokuknál nagy vászonzsák volt, amiből marokszám adták a fincsi fahéjas édességeket a gyerekeknek. Én is kaptam. :)
Szóval ez a sok manó, meg a Sinterklaas, meg a szépen feldíszített kocsik egészen sokáig meneteltek előttünk, tulajdonképpen fél nap elment az egésszel. Nagyon lelkesen követtem őket :)

Hivatalosan a Sinterklaas itt is december 5-én este hoz ajándékot. Ki is teszem majd a cipőm, hátha :) A gyerekek répát is szoktak hagyni a csizmájuk mellett, Amerigónak. Beszélgettem a többiekkel kicsit erről a hagyományról, igazából ahány ország, annyi szokás. Az olaszoknál nincs Mikulás, de januárban egy nőalak hoz ajándékokat. A belgák sört hagynak a Mikulásnak (milyen részeges lehet már az első utca megajándékozása után...) Aminek nagyon örültem, az, hogy Csehországban is Mikulás van (majdnem teljesen ugyanígy ejtik) de a kísérője egy angyal és egy ördög.

By the way, vasárnap kicsi húgocskám is megkezdte nagykorúságát. Apu csinált neki filmet meg írt neki dalt (előbbit nem láttam még, utóbbi viszont nagyon jó lett). Skypoltam este a családdal, megvolt a szokásos hangulat.

2012. november 16., péntek

Israel: A tiny land with huge problems

Tegnap az ethniciy órámon vendégelőadást tartott Erella Grassiani, a másik amszterdami egyetem professzora arról, hogyan alkotja meg Izrael azokat a nemzeti érzelmeket, amelyek összetartják az országot. Nagyon élvezetes és különösen tanulságos óra volt.
Már az elején kiderült, hogy Grassani erőteljesen kritizálja Izraelt. Ez engem rögtön rossz érzésekkel töltött el, ami már önmagában is érdekes, vissza fogok térni erre.

Az előadás nagyon szépen bemutatta Izrael történetét és jelenlegi helyzetét. Az ország nagyon új. Néhányan kitalálták, hogy milyen jó lenne egy zsidó állam, és összehozták. A helyszín is hosszas fontolgatás és válogatás után lett megalkotva. Aztán pedig természetesen az állampolgárok. Egymás után áramlottak be innen is, onnan is. Mindannyian zsidók, ám a legkülönbözőbb háttérrel. Azok, akik később érkeztek, pláne, ha a bőrszínük is sötétebb a korábbi emigránsokénál, rosszabb pozícióban vannak. Bár alulkommunikálják, az ország nagyon megosztott, szó sincs egységes "zsidó népről".
Ilyen helyzetben (más esetben is, de itt pláne) az államnak tudatosan kell kifejlesztenie azokat a nemzeti érzelmeket, amik ráveszik a zsidókat, hogy Izraelbe költözzenek, azután pedig arra, hogy lojálisak legyenek az országhoz. Ahogyan én ezt tapasztaltam, ez maximálisan sikerült.
A nemzeti érzések kialakításának fontos eszköze a közös ősi történelem hangsúlyozása; az, hogy a zsidók milyen régóta léteznek, milyen hányattatásokon mentek keresztül (kiemelve a Holokausztot) és a legfontosabb: a közös, külső ellenség.

Az arabok.

Megnéztünk egy izraeli propagandavideót. Az arabok mindig arctalanok, fegyveresek, agresszívak. Az izraeliek sebesültek, csak önmagukat védelmezik, és a háborúban is maximálisan tisztelik az emberi jogokat.

Erella Grassani azt mondta, fájdalmas néznie ezt a videót, mert pontosan tudja, hogy majdnem minden pontja hazugság.

Át kell értékelnem az Izraellel kapcsolatos nézőpontjaimat. Visszatérve a nemzeti érzelmek varázslatos megkreálására: 10 napot töltöttem tavaly Izraelben egy csoporttal, nagyon intenzív tíz napot, sok látnivalóval, sok emberrel és sok tanulsággal, de akkor is, hihetetlen, hogy mennyire megerősítette a zsidó identitásomat, és mennyire lojálissá tett Izraelhez. Követem az országgal kapcsolatos híreket, sokkal jobban érdekel minden, ami zsidó. Gondolkoztam azon, hogy ha külföldön kéne élem, lehet Izraelt választanám, mert ott látok esélyt arra, hogy tényleg otthon tudjam magam érezni (ezt pedig nyilván azért gondolom, mert milliószor hangsúlyozták, hogy csak azért, mert zsidó vagyok, Izraelbe mindig mehetek és mindig befogadnak engem). Ezért éreztem rosszul magam, mikor az előadó elkezdte támadni az országot.

Viszont igaza van. Szűk látókörű mindenki Izraelben, aki elhiszi, hogy a hazájuk jó és csak a békét tartja fent, nyitott és befogadó, és egyedül az arabok hibája az, hogy nincsen békesség. Márpedig elhiszik. Tudom, mert ezt mondta nekünk Zoli, a vezetőnk mindig, és ezt mondta az összes fiatal katona, akivel találkoztunk. Mennyi példát hoztak fel! Különösen Zoli. Sokszor említette, hogy az arabok gyerekeket visznek háborús területre, vagy óvodák mellett állítják fel a bázisukat, Izrael pedig ilyenkor visszafogja a támadásait, még ha ez veszteségekkel jár is. Mindig gondoltam, hogy eltúlozza a dolgokat, de sosem gondolkodtam el igazán, mi is lehet a valóság. És biztos vagyok benne, hogy Zoli sosem hazudott; egyszerűen csak teljesen elhiszi azt, amit sugallanak neki, mert el is akarja hinni.

Nagyon szeretnék többet tudni a témáról, úgy, hogy valóban pártatlanul tudjak képet alkotni. Erella Grassiani zsidó; Izraelben született, rengeteg rokona, barátja él ott. Azt mondta gyakran kap fejmosást azért, mert kritizálja Izraelt, és sok kollégáját, akik nála hangosabban hangoztatják a véleményüket, komolyabb nyomásgyakorlással próbálják elhallgattatni. Pedig ő is szereti az országot; nagyon erősen kötődik hozzá, de nem tudja nem észrevenni a hibáit.
Mikor valaki megkérdezte, mi lenne a megoldás, azt válaszolta, Izraelnek fel kellene hagynia az arabok intenzív kizárásával. Ez problémás, hisz mint írtam, az ország identitása nagyrészt erre épül. Ha pedig mégis kialakulhatna egy olyan ország, ahol arabok és zsidók megférnek egymás mellett, az már semmiképpen sem lehetne "zsidó állam", ami szintén alapja annak, amit Izraelről tudunk.

Most, hogy Izraelben háború van, ez a kérdés talán még fontosabbá válik. Aggódom azokért, akik ott vannak most...

Tiny land with huge problems - Izrael feleakkora, mint Hollandia. A térképen majdhogynem eltűnik. És tényleg hihetetlen, mekkora konfliktusok vannak ott!

Mindenesetre tegnap bebizonyosodott, hogy néha iszonyú hasznos bejárni az egyetemre.

2012. november 15., csütörtök

Eredmények

Végre megvan mindkét vizsgám eredménye! A Radicalization and conflict 8,5, a SOGAM 7,0, tehát mindkettőből átmentem. Iszonyatosan meglepődtem az előbbin, mert ennél a vizsgánál féltem attól, hogy meg fogok bukni, a 8,5 pedig nagyon jónak számít, nem is kapott ennél magasabbat senki. Ehhez képest a SOGAM eredmény, majdhogynem gyatrának számít, pedig azt hittem hogy tök jól sikerült. De nem érdekel, örülök, hogy megvannak! :)

Ma prezentációt kellett tartanom csoportban a GRLD órán. Na ez érdekes volt. Minden órán prezentál egy csoport az adott témából, még az első órán iratkoztunk fel, és témát választottunk, nem csoporttársakat, úgyhogy a tanár csak utólag küldte el emailben, hogy kikkel is leszünk együtt. Én két ismerősömmel együtt iratkoztam fel a Religion in the US témára, és voltaképp csak miattuk választottam épp ezt, úgyhogy kissé bosszantott, hogy egy héttel később leadták a kurzust mindketten.
Mind a 4 csoporttársam holland volt, és némiképpen kizártnak éreztem magam. Ma volt a prezi, és csak a keddi óra szünetében ültünk le egyáltalán együtt beszélni, de akkor kiderült, hogy ők már előzetesen átbeszélték és fel is osztották a témát, ami nem is kicsit bántott. Ezen kívül az volt a tervük, hogy mindenki megírja a maga részét, és végén összerakjuk - ez is bántott, mert én eddig minden prezit úgy csináltam, hogy az egészet közösen csináltuk a többiekkel. Aztán az is kétséges volt, hogy egyáltalán össze tudunk-e szerdán ülni dolgozni, mert volt, aki arra panaszkodott, hogy dolgoznia kell, más meg arra, hogy másfél óra beérni az egyetemre. Nem kicsit baszták fel az agyamat, de végül is találkoztunk szerdán reggel tízkor mindannyian.
A prezentációt két kötelező olvasmány bemutatásából, kritikai észrevételekből kellett tartanunk. Nekem már a szöveg elolvasása sem volt egyszerű, mert egy csomó mást is kellett olvasni, úgyhogy végül az egyiket kedd este, a másikat szerda hajnalban olvastam el, és meglehetősen fáradt voltam, mikor nekikezdtünk a munkának, úgy hogy el lehet képzelni, mennyire bosszantott, hogy az egyik srác akkor kezdte el olvasni a szöveget!!!
A csapatmunka meg annyiból állt, hogy bevonultunk egy számítógépterembe, és mindenki elkezdte írni ott a saját részét. Ez eltartott két óráig. Délben lementünk ebédelni, ez egy további óra volt. (Én arra számítottam, hogy ekkor már otthon leszek, és ebédelek Hannah-val). Ebéd után egy csomót kajtattunk üres terem után, ahol leülhettünk, megbeszélhettük a dolgokat, és végre-valahára összeraktuk a diákat is, de az is inkább egymásra hányt kulcsszavak halmaza volt, ráadásul úgy hagytuk, feketén-fehéren, és az egyik srác, aki hazavitte, csinosította ki otthon. Ideges voltam, fáradt, úgy éreztem, hogy a csoporttársaim nem veszik elég komolyan a dolgot, és valahogy minden, amit mondtak, hülyeségnek tűnt.

Igazából sok mindent rosszul ítéltem meg. Először is: írtak emailt arról, hogy kedden összegyűlnek, csak épp egy órával előtte, úgyhogy csak másnap vettem észre a dolgot. Úgyhogy nem a hátam mögött osztották fel a dolgokat. A prezi tök jól sikerült. A tanárnak tetszettek a kritikák és a példák, amiket a többiek ötleteltek ki.  Nem is volt olyan nagy probléma, hogy mindenki külön dolgozott a saját részén. Ezen kívül mindenki olyan iszonyú jól beszél angolul, hogy tyű. Én is jól szerepeltem, bár izgultam előtte, de mondjuk nem is kellett túl sokat beszélnem.

Úgyhogy azt hiszem, mégsem lesz rossz véleményem a hollandokról csak emiatt a pár nap idegeskedés miatt. :)

2012. november 12., hétfő

Utazások

Mindenféle utazások lebegnek a levegőben. Hogy mik is?

1. Megváltoztattam a repülőjegyem dátumát - december 28-án visszarepülök Amszterdamba, hogy itt töltsem a szilvesztert. Természetesen jobban örültem volna egy 29-i vagy 30-i útnak, de azok a napok drágábbak voltak, így hát alig egy hetet tudok majd otthon tölteni. Remélem, emlékezetes szilveszterem lesz! :)

2. Foglaltam buszutat haza Orsi szalagavatójára. Hiába macerás, ez olyan esemény, amiért mindenképpen szerettem volna hazamenni. Így hát január 9-én, szerdám buszra szállok, és egy napot zötyögök haza. Péntek este szalagavató, szombaton pedig már jövök is vissza, és vasárnap érkezem meg. Mindezt potom 54 euróért, ami igazán parádés ár, és tudomásom szerint szeretek utazni, sokáig is, buszon is, úgyhogy nem lehet vészes a dolog. Orsi már mutatta a ruháját, és gyönyörű lesz! :)

3. Hannah-val jövő hét pénteken Brüsszelbe buszozunk reggel, este pedig visszajövünk. Bár eredetileg más városokat akartunk meglátogatni Belgiumban, ide találtuk a legjobb és legolcsóbb ajánlatot. Jó kis túra lesz ez nekem anyu szülinapján :P

4. Látogatóm lesz Eszter személyében december első hétvégéjén. Jippi-juppi jé! :)

5. Tegnap Rotterdamban voltunk Hannah-val, Kathyval és Kathy lakótársával. A vonatút több mint egy óra, mert Rotterdam azért már messze van. dél körül indultunk, és estig a városban voltunk, jó időnk volt szerencsére. Nem igazán csináltunk mást, csak sétáltunk. Nagyon sok érdekes, hatalmas épület van, szép hidak (az egyik az Erasmus-híd :) ) meg hajók, kikötők, sirályok. Sétáltunk, sétáltunk, kávéztunk, sétáltunk, fotóztunk, hazajöttünk.

2012. november 9., péntek

A kesergéshez való jogról

Mivel én szakítottam Chozzal, nekem természetesen jogom sincsen ahhoz, hogy rosszul érezzem magam. Pedig néha jólesne keseregni. Csak természetesen tök ambivalens a dolog, hiszen akármennyire vacak is néha, nem tudom meggyőzni magam arról, hogy rossz döntés volt, és ha helyes döntés volt, akkor minek keseregnék rajta?
Három hete szakítottunk. Nem beszéltünk azóta semennyit. Szerintem valamit csinálhatott a facebook chattel, mert sose látom online, viszont azt látom, miket posztol. Ma reggel féltékeny lettem Beára (!!!) mert azt írta, hogy egész éjjel SMS-eket kapott tőle. Nevetséges!
Egyszerűen furcsa nem beszélni azok után, hogy lényegébe véve mindig is napi kapcsolatban álltunk. Ha az ember szakít, akkor nem a barátját veszti el, hanem egy egész embert. Sőt, egy egész embergárdát, hisz legalább 30 ismerősöm csak rajta keresztül ismerem, és persze mi értelme lenne most már velük tartani a kapcsolatot?
Szerencsére nem váltunk el haraggal, úgyhogy nagyon-nagyon remélem, hogy egyszer majd szép lassan újra felvehetjük a kapcsolatot. Nem tudom, mikor. Akkor, amikor már nem lesz annyira fájdalmas. Talán ha hazamegyek? Vagy később? Nem tudom. Van egy csomó hülye indokom is. Oda kéne adnom neki pár dolgot. Meg aztán itt az a nyomorult plüsspatkányom, Misi, akinek a szerelme, Mimi Choznál van. Tudom, ez annyira beteg, de sajnálom a patkányt, ő nem tehet semmiről.

Szerintem nagyon-nagyon rossz tulajdonságom, hogy néha komolyabb ok nélkül képes vagyok sajnáltatni magam. Valószínűleg arról van szó, hogy néha mindenki szomorú, akinek csak kis oka van rá, az amiatt, akinek meg nagy, az azért. Nekem alapvetően nagyon-nagyon jó életem van, és mégiscsak fél évig Amszterdamban tanyázom, úgyhogy igazán pofátlanság a részemről szomorkodni, de azért néha megteszem. Meg aztán itt ez a furcsa pszichés valami nálam, ami nyáron távolabb illant, most meg megint körém lopakodott, hogy akkor ijesztgessen, mikor külföldön vagyok és az összes ember, aki segíthet, távol van tőlem. Roppant hálás vagyok neki. Nem fogom hagyni, hogy sokáig szórakozzon velem, viszont néha mégis félek, hogy egyszer valami butaságot csinálok miatta - hogy a könnyebb utat választom, csak azért, hogy oldódjon bennem ez a feszültség. De nem fogom...

Akárhogy is, megvan itt a saját életem. Nem tudom, mi lesz, ha hazamegyek, de leghőbb vágyam, hogy Chozzal egyszer újra normálisan tudjunk beszélgetni. Lehet, hogy ez tök nyálas, meg elcsépelt, de... akkor is.  Hiába döntöttem úgy, ahogy, nekem ő egy nagyon fontos ember marad

2012. november 3., szombat

Családi programok

Elég zsúfolt héten vagyok túl. Nemrég kísértem ki kis családomat a Schiphol reptérre, és bizony, egészen szomorú vagyok, hogy itthagytak. Nagyon gyorsan elment ez a néhány nap!

Szerda reggel átbicikliztem anyuék szállodájához, és megkezdtük a közös művelődést. Először a Rijksmseumba mentünk be, amelynek a legfőbb látványosságai Rembrandt művei - az Éjjeli őrjárattal az élen. Sokáig sétálgattunk a termekben a festményeket csodálva, aztán fotózkodtunk a múzeum előtti betűkkel. Ezután a gyémántmúzeum következett - Orsival egyik ámulatból a másikba estünk, és megbeszéltük, milyen a tökéletes jegygyűrű. Ezután alaposan befalatoztunk az egyik kajálda-bódénál, és ekkor még csak a nap felénél jártunk!
Egy kicsit hosszabb sétával ezután a Dam térre mentünk, út közben kis családom megcsodálhatta a tipikus amszterdami házakat, csatornákat, üzleteket. A Dam térről, sajnos, úgy tűnik a napokban eltüntették a vásárt, úgyhogy elmaradt az óriáskerekezés. Elsétáltunk viszont az Anne Frank Házhoz, ahova némi sorban állás után be is jutottunk. Ekkor már elég fáradt voltam, de így is hatalmas élmény volt a ház.

Anne Frank naplóját nemrégiben olvastam végig, de a ház jóval nagyobb hatást gyakorolt rám, mint maga a könyv. Jó volt látni, hogyan is néztek ki a szobák, amelyekről ír - igaz, egyetlen szoba sem volt bebútorozva, azt csupán fotókon és maketteken nézhettük meg. A falara odavágó idézetek voltak írva a naplóból, és így kiragadva valahogy sokkal erőteljesebbek voltak, mint a szövegben. Az eredeti szobák megnézése után egy olyan terem következett, ami a haláltáborokról szólt, és arról, melyik lakó pontosan hol, mikor veszett oda. Ez az utolsó rész különösen gondoskodott róla, hogy az ember mély gondolatokkal hagyja el a házat.
A kijáratnál volt egy nagyon klassz rész: egy hatalmas tévében kisfilmeket vetítettek különböző morális kérdésekről, a közönség pedig megfelelő gombokkal szavazhatott, melyik állásponttal ért egyet, és a képernyő azonnal megmutatta a statisztikákat. Elég nagy szégyen, hogy legnagyobb meglepetésünkre az első ilyen videó, amit mutattak, a Magyar Gárdáról és Jobbikról szólt. Hatásos képeket mutattak a menetelő fekete egyenruhásokról, a romákról, illetve Morvai Krisztináról beszédei közben. A film végén arról szavazhatott a közönség, hogy szerinte be kellene-e tiltani a "Dzsobbikot". Hihetetlen...
Két filmet néztünk még meg ezután, az első arra a problémára mutatott rá, hogy híres rapperek szövegei gyakran homofóbok, gyűlöletkeltőek és kirekesztőek, ugyanakkor joguk van arról énekelni, amiről szeretnének, pláne, ha közönségük is van. A második film arról szólt, hogy hivatalos szervezetek képviselői (rendőrök, katonák, bírók) viselhetnek-e vallási jelképeket. Látszólag nem valami szép megtiltani valakinek, hogy fejkendőt hordjon, ha egyszer ezt követeli meg a vallása - ugyanakkor a fejkendős bíró egyértelműen nem kelt semleges hatást.

Anne Frankkal kapcsolatban még annyit, hogy a naplója nagyon érett és szórakoztató. Nem tudom, sok lány ilyen érett-e ebben a korban - könnyen meglehet, hogy csak én nem emlékszem már, milyen voltam tizenhárom évesen. Az íráshoz is egyértelműen tehetsége van, sokszor említi is, hogy újságíró vagy regényíró szeretne lenni. Anne nagyon ambiciózus és érett - hangsúlyozza, hogy semmiképpen sem szeretne megragadni a fazék mellett úgy, ahogyan édesanyja vagy van Danné - ő többre vágyik, és reméli, a háború után megvalósíthatja álmait. Ugyan a náci haláltábor elpusztította Annét ugyanúgy, mint oly sok másik társát, valahogy furcsa megnyugvással tölt el a tudat, hogy Anne mégiscsak elérte azt, amire vágyott.

Már este lett, mire hazaértem, és még volt egy beadandóm csütörtökre... Két szöveget kellett elolvasni, és a tartalmát kritikai észrevételekkel összefoglalni. Ezt a beadandót óráról órára el kell készíteni az éppen aktuális szövegekből. Azt reméltem, az éjszaka elég lesz, hogy végezzek, de nem számoltam azzal, mennyire fáradt leszek, és a szövegek is hosszúak voltak. Az egyiket tudtam csak elolvasni, aztán aludni mentem. Hajnali ötkor felkeltem, elolvastam a másik olvasmányt és megírtam a beadandót, reggel tízkor pedig büszkén leadtam a tanárnak óra előtt. Az óra borzasztóan hosszú és fárasztó volt... de azért rossznak nem nevezném, csak megterhelő majdnem három órán át koncentrálni.
Az én napom tehát elment a sulival, anyuék pedig ezalatt a szélmalmos mezőt nézték meg, ahol már jártam, azután hajótúrán vettek részt. Este átvillamosoztam hozzájuk, beszélgettünk, társasoztunk, aztán pedig velük aludtam a szállodában.

Péntek reggel együtt mentem le a családommal reggelizni. Egy kicsit feszélyezve éreztem magam, mert ugye, ismerjük be, ez a szálloda meglopása, hiába is bizonygatja anyám, hogy "ki van az fizetve". De a reggeli pompás  volt, és a kutyát nem érdekelte, jogosan vagy jogtalanul fogyasztom-e a hotel pirítósát.
Ezután tömegközlekedéssel elmentünk a Hermitage nevű múzeumig, itt van ugyanis most ideiglenesen a van Gogh kiállítás egy része. A legjobb időben érkeztünk, fél óra múlva ugyanis már hatalmas sor kígyózott a bejárat előtt. Jó volt végignézni ezeket a híres képeket, utána pedig impresszionistákat is láttunk, erre is érvényes volt ugyanis a jegyünk. Mivel közel van a hajdani zsidó negyed, megnézhettünk egy zsinagógát.
A múzeum után Amszterdam híres úszó épületéhez, a Némóhoz sétáltunk, ahol négy emeleten a Csodák Palotájához hasonló interaktív kiállítás van. Ezt mindannyian nagyon élveztük, rengeteg időt eltöltöttünk a különböző játékokkal.
Este együtt mentünk vissza a szállodához, ahonnan én rögtön hazamentem, és egy kicsit összepakoltam, nem sokkal később ugyanis utánam jött a család, és megnézték a híres-neves Uilenstedét. Feltöltöttük a fotókat a számítógépemre, sütöttünk két pizzát, jól belakmároztunk. Odaadtam anyunak és Orsinak a születésnapi ajándékaikat - kicsit korán, de hát nem akartam karácsonyig várni. Apu megigazította a biciklimen a láncot. Aztán ismét együtt visszamentünk a hotelbe, cipelve a cuccokat, amiket hazaküldök. Ismét náluk aludtam és reggeliztem.

Ma délelőtt annyira volt csak időnk, hogy tegyünk egy hosszú sétát a Vondelparkban, ahol Petra és Orsi megtanultak levélül. Villamossal, majd vonattal mentünk a reptérre, ahol hamarosan el is váltunk, bár a repülőgép alig félórája indult el. Úgy örülök, hogy meg tudtak látogatni! Ebben a pár napban szerintem bőven megtérült a múzeumkártyám ára, olyan sok mindent láttunk. Magamba szívtam Amszterdam összes látványosságát :)

2012. október 30., kedd

A Pál család Amszterdamban

Ma végre megjött a kis családom! De na szaladjunk annyira előre, lássuk, mi történt a napom korábbi részében.

Először is, egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam, ami elég tisztességtelen, tekintve, hogy napok óta nem alszom eleget, és most már tényleg fáradt voltam, és lefeküdtem korán, és valamiért - fogalmam sincs, miért - szinte semennyit sem aludtam az éjjel, félig kábán feküdtem, gondolkodtam hülyeségeken, néha elszenderedtem, megint felébredtem, olvastam... Utólag arra gondolok, hogy talán a telihold miatt volt, de csak azért mondom ezt, mert semmi más nem jut az eszembe, és ha jól emlékszem, az álmatlanságot szokták a teliholdra fogni. Na mindegy. Legalább kiolvastam Anne Frank naplóját, és felkészülten látogatom majd meg a házat. Majd írok erről egy külön bejegyzést :)
Reggel kicsit olyan volt a tekintetem, mint egy eszelősnek, de azért egész nap remekül elvegetáltam, nem is voltam olyan fáradt. Felkelten korán, és bebicikliztem a városba ügyeket intézni. Aztán visszafelé vettem Petrának bérletet, bevásároltam, és a koli melletti biciklisboltba is beadtam a cangám szervizbe, mert gyenge a fék, és nem működik a lámpája.
Feljöttem, ebédet főztem, elmajszoltam, és már mehettem is egyetemre, de előtte elmentem a biciklimért. Na, ez is érdekes történet. A bicikliboltos fazon tört angolsággal beszél, de persze megértettük egymást, és remekül megcsinálta a biciklimet is. Mielőtt elmentem, kedvesen megkérdezte, honnan származom, és mondtam, hogy magyar vagyok. Erre azt felelte, hogy ő pedig örmény, és aztán mondott valamit erős akcentussal Azerbajdzsánról, meg az egész baltásgyilkosos incidensről, és csóválta a fejét. Én azt sem tudtam, hová süllyedjek szégyenemben, igyekeztem valamennyire sajnálatomat kifejezni, de azt hiszem, csak motyogni tudtam valamit, aztán pucoltam is el onnan. Tessék, emiatt kell hát szégyenkeznem! Borzasztó.

Az egyetemen megvolt az első Global religion, local diversity órám. Ez is kapcsolódik a multikulturalizmushoz, de legalább a vallásról szól, amiről eddig nem sokat tanultam, úgyhogy biztos érdekes lesz! Sok munkám lesz vele. Óráról órára olvasni kell, és az olvasmányok tartalmát kritikai észrevételekkel és hozzáfűznivalókkal össze kell foglalni, kinyomtatni, és beadni a tanárnak minden óra elején. Ezen kívül csoportokat is formáltunk, és az egyik hétre közösen - szintén az olvasmányokból - prezentációt kell készíteni. Én a "religion in the US" témára iratkoztam fel, de kizárólag azért, mert együtt akartam lenni egy cseh lánnyal, akit korábbról ismerek :D
A beadandók a jegy 40, a záróvizsga pedig 60%-át teszik ki. Pechemre a két tárgyamból ugyanazon a napon van a vizsga! Egyik délelőtt, a másik délután. De vacak lesz!

Szerencsére az óra csak arról szólt, hogy a tanár elmondta, mit is vár tőlünk, úgyhogy jóval korábban végeztünk, mint kellett volna, és volt időm hazajönni, összeszedni magam és tanulni kicsit, mielőtt kimentem a reptérre a családom elé. A gépük szerencsére időben landolt, de így is vagy fél óra volt, mire megkapták a csomagjaikat, úgyhogy egyre növekvő aggodalommal toporogtam a kijárat előtt, mire végre felbukkantak. Nagy ölelkezések után taxival jöttünk be a városba, a szállodához. Bűbájos hotel! Nagyon klassz helyen van, közvetlenül a Museumplein mellett, egy olyan utcában, ahol egymás mellett sorakoznak a szebbnél szebb házak. A hotelszoba is jó, a falakra azok az idézetek vannak kiírva, ami az én blogomon is olvasható oldalt: "Dance like nobody sees you" "love like you've never been hurt" stb. A családom mit sem változott. Egymás szavába vágva beszélnek. Petra kiabál, és kéri a telefonomat Ninja Chickenezéshez. Orsi és apu első dolga volt a szállodában ingyen Wifit keresni. Anyu pedig felel a család élelmezéséért, és hosszú perceken csak pakolta ki a bőröndökből a rengeteg kaját, amit fogalmam sincs, hogyan suvasztott be, de valahogy sikerült. Annyi mindent kaptam! Anyu csinált nekem sült husit és fasírtot, hozott nekem mindent, amit kértem - lekvárt, túró rudit, télikabátot... És hoztak nekem olyasmit is, amit nem kértem ugyan, de azért nagyon örülök neki! Gyulai kolbászt például. Vicces, hogy gondoltam rá, hogy kérek kolbászt, de azt már valahogy soknak ítéltem, főleg, mivel én nem is vagyok valami nagy húsevő. Orsi azzal örvendeztetett meg, hogy hozott nekem egy Joyt. Ez is olyasmi, amire gondoltam, de tök nevetségesnek éreztem volna magam, ha magyar női magazint kérek... De annyira örülök, hogy hoztak nekem! És kapok egy HVG-t is, csak hogy meglegyen a balansz.

Kicsomagolás és kajálás után sétáltunk egy rövidet a Rijksmuseum környékén, aztán hazavillamosoztam két táska cuccal, de még mindig nem hoztam haza mindent. Holnap reggel fél 10-re megyek vissza, ezúttal biciklivel. Az egész napot együtt töltjük, és járjuk a múzeumokat. :P Hogy tanulni mikor fogok, az jó kérdés, de muszáj lesz, mert csütörtökre el kell készülnie az első beadandómnak...

2012. október 29., hétfő

Második periódus

És mielőtt levegőhöz juthatnék, el is kezdődött a második periódus. Hétfőn és kedden délután, csütörtökön pedig egész nap lesznek óráim. Ma az "Identity, ethnicity and nationalism" kurzus volt terítéken. Egészen jó volt ahhoz képest, hogy három órán keresztül tartott. Volt egy kis bevezető beszélgetés, a tanár sokat kérdezgetett minket, aztán csoportmunka is volt: hármasban kellett megválaszolni a kérdést, hogy "what is your identity?" Én beszéltem arról, hogy a magyar identitásom mellett az is számít, hogy Budapesten élek, és a holland csoporttársam megjegyezte, hogy ja, igaz, mert neki a magyarokról olyan emberek jutnak eszébe, akik kecskét tartanak. Komolyan így mondta! Persze azt akarta kifejezni vele, hogy elsősorban egy mezőgazdaságból élő nép jut eszébe, de akkor is, könyörgöm, nem egy tanya az egész ország! Van akinek meglepő, hogy városaink is vannak? Remek, hát itt tartunk, kis hazám.

A csoportmunkával, közös beszélgetéssel egész jól elment ez a három óra. Utána az egyetem könyvesboltjában megvettem a kötelező olvasmányt is, ami nem túl vastag, viszont állítólag igen velős. Kemény lesz ez a második periódus, jóval nehezebb, mint az előző volt. El kell olvasni és fel kell dolgozni ezt a könyvet, ezen kívül cikkeket is, amiket a tanár nem fog elküldeni, találjuk meg őket magunk a neten. A diákok 45%-a megbukott az előző vizsgán, de állítólag csak azért, mert későn kezdtek el olvasni... Khhm, akkor a biztonság kedvéért én elkezdem holnap xD

Anyuék holnap este érkeznek. Kimegyek eléjük, aztán a többi nap együtt járjuk a múzeumokat. Jó lesz, várom már nagyon! ^^

Mert megérdemlem

Pénteken délben letudtam a második vizsgámat is, de jó nehéz volt. Kihasználtam a teljes időt - 2 óra 45 percet! Még soha életemben nem vizsgáztam ilyen sokáig. Nem vagyok biztos benne, hogy jól válaszoltam meg a kapott kérdéseket. Túl sok kérdés volt az olvasmányokból, amiket nem beszéltünk meg - nem igazán számítottam erre, és nem tanultam meg alaposan ezeket a részeket, csak úgy ímmel-ámmal. Benne van a pakliban, hogy nem lesz meg ez a vizsga, de hát az eredmény csak pár hét múlva derül ki.

Azért pénteken tudtunk egyet felszabadultan bulizni. A Melkwegbe mentünk, ami itt egy egész híres szórakozóhely, de a buli nem is volt olyan drága, és nagyon jó zenét játszottak. Nem maradtunk sokáig, de mire hazakeveredtem, így is négy óra volt. Az volt a nagy tervem, hogy kialszom magam a vizsgák után, de bevallom, ez mostanáig se jött össze... Szombaton ugyanis a városba mentünk ebédelni Hannah-val és Kathyval, méghozzá egy indiai étterembe! Persze ez sem az én ötletem volt :D Ez volt az első alkalom, hogy indiai étteremben ettem. Az asztalra középre tesznek két fémrácsot, ami meleg, és arra teszik az ételeket, amiből mindenki maga vesz a tányérjára. A köret természetesen rizs, én pedig amellé csirke massalát ettem - ez utóbbit Hannah ajánlotta, mert nekem persze fogalmam sincs semmiről. Mindegyikünk közepesen fűszeres ételt kapott, de nekem már ez is sok volt picit... Viszont nagyon finom volt! És akkora adagot kaptunk, hogy egy óráig csak ettünk, és estig meg se éheztünk. Nem olcsó mulatság Amszterdamban étteremben enni, de néha belefér :)
Hogy folytassuk a pénzköltést, délután shoppingoltunk. Mást se csináltunk estig, csak végigjártuk a sétálóutcát és mindenhová benéztünk. Vettem egy baglyos pólót, lábszármelegítőt, kesztyűt, táskát, egy kicsit csinosabb felsőt bulizáshoz. Ami a bulizást illeti, mivel otthon nem igazán jártam sehova, semmi cuccom nincs, amit ilyenkor felvehetnék, úgyhogy tényleg vennem kell pár dolgot. :D

Vasárnap is fel kellett kelnem délelőtt, mert aznap Hágába mentünk. Folytatódott tehát a konstans pénzköltés. Hága kábé egy órára van innen vonattal, és ott van Hollandia politikai központja. Megnézhettük kívülről a minisztériumi épületeket, a bíróságot, meg hogy hol dolgozik a királynő. Szép volt, de lenyűgözőnek azért nem nevezném. Sajnos eléggé hideg is volt, úgyhogy töltöttünk időt kávéházban üldögéléssel is, és persze végigjártuk a boltocskákkal teli sétálóutcákat, ahol szintén vettem ezt-azt.

Hát így telt a vizsgák utáni "jutalomhétvégém" :)

2012. október 25., csütörtök

Jól elmaradtam a blogolással, de azért élek és minden rendben, nem kell aggódni, bár ma már úgy érzem magam, mint valami zombi, ugyanis ez a vizsgahét az egyetemen.
Hannah jelenlétéért továbbra is hálát adok mindenféle istenségnek, ugyanis kitartóan vészelte át velem a legdepisebb napjaimat. Hagyta, hogy befészkeljem magam a szobájába és együtt tanultunk, mert így kisebb volt az esélye, hogy elkalandoznak a gondolataim, és különben is, van egy csomó rózsaszín tárgy a szobájában, amitől az egész helyiségnek olyan jó hangulata lesz.
Az utóbbi hétben senki nem csinál semmit, csak tanul. Már nagyon várjuk, hogy visszakapjuk az életünket. Én is főként itthon voltam és tanultam, kedden volt az első vizsgám, szerintem határozottan jól sikerült, bár nem volt túl nehéz: a tanár előre kiadta nekünk a témákat, és csak annyi volt a feladatom, hogy mindnek alaposan utánanézzek és kidolgozzam a válaszokat, aztán megtanuljam. 10 kérdésből ráadásul 2-t ki lehetett hagyni, úgyhogy a nehezebbeket meg sem válaszoltam. Az eredményre két hetet várni kell, de majdnem biztos vagyok benne, hogy ha nem is lett olyan jó, de legalábbis nem buktam meg.
A másik vizsgám pénteken van, és még ma is szorgosan rágom az anyagot. Ez a vizsga sem tűnt olyan nagyon nehéznek korábban, de most már kezdek elbizonytalanodni. Nagyon álmos vagyok, magamhoz képest szokatlanul nagy mennyiségű kávét fogyasztottam el az utóbbi napokban. Viszont az angoltudásommal egészen elégedett vagyok, most már legalábbis szofisztikáltabban fejezem ki a gondolataimat, mint mikor megérkeztem, angolul olvasni pedig már határozottan kényelmes, úgyhogy majd keresek magamnak valami angol szépirodalmat, ha végeztem az eddigi olvasmányokkal.
Az egyetlen kimozdulásom vasárnap este volt, ugyanis a Dam téren valamiféle vidámpark van, és azt néztük meg. Tök jó! Otthon nincs is ilyen, olyan mint a filmekben. Éjjel világított az egész. Volt óriáskerék, meg nagy vidámparki mindenféle hinta, amire fel lehet ülni rettegni és sikítozni. Meg egy csomó stand, ahol célba kell dobálni, és ha ügyes voltál, kapsz plüssfigurát. Csak úgy csüngtek mindenhonnan a hatalmasabbnál hatalmasabb plüssök! Szóval klassz volt.
Kedden meg miután megjöttem a vizsgámról, amúgy is le volt szívva az agyam, úgyhogy tanulás helyett inkább bevágtam magam a laptop elé és élőben néztem e Milla tüntetés közvetítését, ami egyébként két és fél óráig tartott, úgyhogy nagyon kitartó vagyok, hogy végigültem (bár lehet, csak mert fáradt voltam). Kaptam egy kis impressziót a magyar közhangulatról. Már egészen hiányzott. Amúgy volt egy csomó vacak beszéd, amit Csillával közösen fikáztunk, és kiírtam egy csomó idézetet, mert néha olyan cifra szófordulatok hangoztak el, hogy a hasam fogtam a nevetéstől. Kíváncsi vagyok, lesz-e bármi eredménye ennek a nagy civil összefogásnak. Új párt, esetleg kormányváltás?

Holnap délben vizsga, aztán vége szenvedéseimnek. Hétvégére már eleve azt tervezzük, hogy kirúgunk a hámból, és szombaton shoppingolunk meg indiai kaját eszünk, vasárnap pedig elmegyünk Hágába. De szerintem fog akadni valami esti iszogatás és buli is. Hétfőn már kezdődik az új periódus, két teljesen új tantárggyal, kedden pedig meglátogat a kis családom! Már nagyon-nagyon várom!

2012. október 19., péntek

Oké, szóval aki mostanság a facebookra téved, azt láthatja, hogy egyedülálló vagyok... és jól meglepődik rajta. Meg tudom érteni... Attól félek, maga Choz sem teljesen értette meg az indokaimat, noha számára a dolog nem volt teljesen új keletű.
A következő a helyzet: ő nagyon szeret engem. Én is szeretem őt, de nem ugyanolyan mértékben. Jó a kapcsolatunk, mit jó, nagyon jó, és mindig jól megvoltunk együtt. Mikor meglátogatott, akkor is nagyon jól éreztük magunkat. De az az igazság, hogy valahol mindig is tisztában voltam a ténnyel, hogy az én érzéseim nem elég mélyek, és hiába próbáltam, nem tudtam magam beleélni abba, hogy ez tényleg egy hosszútávú kapcsolat lesz. Valahogy mindig láttam a végét. Utáltam ezt az érzést, és amikor csak lehetett, elnyomtam, próbáltam a jó dolgokra koncentrálni, remélni, hogy a megfelelő érzések majd kialakulnak bennem. Én lettem volna a legboldogabb, ha ez megtörténik, de nem történt meg. Hogy miért pont most, miért pont ma jutottam el idáig - ez elég szerencsétlen dolog. Aggódtam a kapcsolatunk miatt már egy ideje, és nemrég felmerült, hogy a bátyja jóvoltából Choz újra meglátogat. Tudom, hogy örülnöm kellene emiatt, de inkább csak szorongást éreztem, és ez ráébresztett arra, hogy ideje lépni. Nagyon rossz neki fájdalmat okozni és nagyon-nagyon remélem hogy nem fog túl sokáig tartani a továbblépés. Én is elég vacakul érzem magam most, de azt hiszem, helyesen döntöttem. Hálás vagyok az embereknek, akik körülvesznek, mert nagyon sokan segítettek rögtön: Csilla, Shizu, Hannah, Jolijn... Jolijn hívott, hogy menjek be velük a városba ma este, de azt hiszem, ma még korai lenne. Viszont kicsit később mindenképpen szeretnék a lehető legtöbb időt más emberekkel tölteni, és teljesen felfedezni Amszterdamot. Most mindenki a vizsgákra koncentrál, és nekem is ezt kell tennem, remélem, menni fog. Bízom benne, hogy minden jobb lesz hamarosan.

2012. október 17., szerda

Should we tolerate...?


Tegnap érdekes volt a SOGAM órám, mert már nem vettünk anyagot, csak aktív vitát folytattunk a lent olvasható kérdésekről (pontosabban szólva az első oszlopról, mert tovább nem jutottunk). Persze sosem jut az ilyen beszélgetés sehová, maximum azt állapítjuk meg a végére, mennyire összetett kérdések ezek, és mennyire sok oldalról meg lehet őket közelíteni, és milyen különböző végeredményekre lehet jutni. Például arra, hogy az egyenlőséghez sokszor az kell, hogy bizonyos csoportokat különbözően kezeljünk. Fontosnak tartjuk a liberális értékeket, az egyenlőséget, a szabadságot? Ha mindenki szabadon gondolhat és mondhat bármit, akkor viszont nem korlátozhatjuk a rasszista megnyilvánulásokat sem. És különben is, a mi gondolkodásunk sem szabad, hiszen főként attól liberális, hogy a szüleink ezt tanították. Rasszista szülőkkel most én is rasszista lennék, vallásos szülőkkel meg vallásos, és akkor az egész kérdést teljesen máshonnan látnám.

Ha épp unatkoztok tehát, itt egy kis elgondolkodnivaló. Pár perce az jutott eszembe, hogy ezeket simán kérdezhetik felsőfokú nyelvvizsgán vagy emelt szintű érettségin, úgyhogy ha valaki ott próbálkozik, kezdjen el válaszokat kidolgozni :D

Should we tolerate …. (yes/no)
1. Religious dress in public office
2. Rejection of homosexuality
3. Maidenhead correction
4. Gender selection
5. Rejection of gender equality
6. Female circumcision  (from incision to infibulation)
7. Male circumcision
8. Home schooling
9. Polygamy/Polygyny
10.Arranged marriages
11.Marrying off
12.Marriage cousins in 1st degree
13.Ritual slaughtering of animals


Violation of separation of church-state? (yes/no)
1. State support for religious schools
2. No entitlement for social benefits when wearing burka
3. National religion (Anglican Church)
4. Ban on foreign language in sermons
5. Anti-blasphemy laws
6. No work permits for non-national imams/ministers
7. Religious symbols in public spaces
8. Anti-abortion law on religious grounds
9. Exemption military service on religious grounds
10.Religious elements in national anthem
11.Obligatory instruction on democratic principles in religious schools
12.Ban on headscarves in universities


Violation of equal treatment? (yes/no)
1. Sikhs exempted from wearing safety helmets
2. Allow cultural defence in criminal justice
3. Anti-blasphemy Laws
4. Dismissal of homosexual teachers in religious school


2012. október 14., vasárnap

Főzőcskézés

Csuda jó dolgom volt ma! Ez a nap az evésről szólt :) Kb hajnali 1-kor feküdtem le, és nem állítottam ébresztőt, gondolván, hogy úgysincs ma semmi dolgom - de azért kicsit meglepődtem, hogy csak délben keltem fel. Felöltöztem, összekaptam magam, hogy úgy tűnjön, mintha már régóta fent lennék, és kimentem a konyhába, ahol Jolijn, Martina és Viky épp nekikezdtek a palacsintakészítésnek. Ugyanis ez volt a program ebédre: a palacsinta. Körülbelül két óra volt, mire összekevertük a hozzávalókat és egyenként kisütöttük a palacsintákat (amik egyébként nem egészen olyanok voltak, mint az otthoniak, de azért fincsik) aztán 10 perc alatt be is faltuk őket. Hogy mivel? Volt fagyi, csokikrém,eper, banán, mangó, és különböző ízű lekvárok. Nem éppen diétás ebéd volt...

Ebéd után csak fél óra szünetet tartottunk, aztán Jolijn és én mentünk is be a városba, ugyanis volt olyan aranyos, hogy megmutatta nekem a Chinatownt, és be is vásároltunk az egyik ázsiai hozzávalókat árusító üzletben. Én csak nézelődtem, hogy "Ez mi? És ez... ez mi?" Hazahoztuk a kajákat, tanultunk egy picit, aztán közösen vacsit főztünk. Jolijn Belgiumban él, de kambodzsai származású, és szinte mindig ázsiai ételeket eszik, amiket nem bonyolult elkészíteni, de totál különböznek az európai kajáktól, ezért határoztam el, hogy tanulok tőle. A vacsink a következő volt: olajban pirítottunk fokhagymát, majd rádobtunk egy nagy adag darabokra vágott zöldséget, ami nem tudom, mi lehetett, a spenótnak és a hagymának valami ázsiai keveréke. Ez szépen párolódott, majd ment hozzá darált hús, hagyma, és az egészet ilyen-olyan gyanús barna szószokkal ízesítettük. Főztünk ki rizstésztát (amit főzés előtt be kell áztatni vízbe) és végül azt is hozzáadtuk a serpenyő tartalmához. Így kevergettük, kavargattuk, végül még egy kis friss zöldhagymát vágtunk rá, és úgy ettük. Nagyon fincsi lett, maradt is belőle, az jó lesz nekem ebédre. Innivalónak pedig vettünk egy-egy doboz kókuszlevet, amiben igazi kókuszdarabok úszkálnak. Mókásan néz ki, de nagyon finom, édes íze van.

Milyen kár, hogy olyan messze van az az ázsiai bolt! Ha az ember birtokában van a megfelelő hozzávalóknak, nagyon egyszerű egy ilyen ételt összerittyenteni. Egyébként véleményem szerint igen sokat fejlődtem a főzés tekintetében, amióta itt vagyok. Lelkesen kukucskálom, mit készítenek mások. Jolijn, ugye, az ázsiai ételek miatt érdekes. Hannah vegetariánus, úgyhogy ráébresztett arra, milyen sokféle zöldség is van a világon, és ezeket milyen változatos módon lehet megenni. Aztán itt van még Sara, az olasz-francia lány, aki egyszerűen csak irtó jó kajákat főz.
Gondolkodtam, miket is eszünk mi otthon. Anyu csak hétvégenként főz a családnak, és ilyenkor valahogy elvárás, hogy kiadós, "rendes" ebéd kerüljön az asztalra - többnyire különféleképpen elkészített húsok és változatos burgonya kombinációja. Időnként köretnek rizs, tészta, ez-az-amaz, de azért mégiscsak ez a menü. Logikus, egész héten valami vacak menzakaján tengődünk, hétvégén valami kiadósat akarunk enni, nem holmi "dörgeműzét" ahogyan apu mondaná. Viszont itt, hogy kb. minden nap magamnak főzök, sokszor kerül zöldség, rizs, tészta az asztalomra, gyakran hús nélkül. Összeszedek jó sok tapasztalatot, aztán igazi interkulturális háziasszony leszek <3 /> Most még tanulok kicsit, este pedig ugyancsak a lányokkal megnézzük az Így neveld a sárkányodat c. filmet (angolul persze) és közben befaljuk a maradék fagyit. Mert megérdemeljük! :D

2012. október 12., péntek

Táncolni szeretnék

Hiányzik a tánc. Semmi sem mozgat annyira át és dob fel, mint a táncolás. Úgyhogy egy kicsit utánajártam, és kiderült, hogy a kultúrközpont, ami szintén itt van a kampuszon, számos tánckurzust indít. Átnéztem a katalógusukat, gondosan lefordítottam Google translate-tal, ma délelőtt pedig lemasíroztam megkérdezni, hogyan is működik a dolog. Azt mondták nekem, hogy lehet még csatlakozni (igaz, teljes árat kell fizetnem) és nem baj, hogy nem beszélek hollandul, mert úgyis látom, mi történik, és le tudom utánozni. Oda kell mennem az órára, beszélnem a tanárral, többnyire úgyis megengedik, hogy egy órát ingyen végignézzek, végigtáncoljak. Ez jó, mert akkor jövő héten kipróbálok minden kurzust, aztán eldöntöm, melyik a legjobb :D Van klasszikus balett, jazztánc, modern tánc és modern jazz. Nekem utóbbi kettő a legszimpibb. Sajnos csak egy óra van egy héten, de legalább mindkettő jó későn, amikor amúgy sincs más dolgom. Diákként a legalacsonyabb árat kell fizetnem, ami egészen korrekt. Szerintem akár két kurzusra is szívesen járnék, de majd meglátom. Annyira be vagyok zsongva! Alig várom már a jövő hetet. :)

Aktuális elfoglaltságok

Lássuk csak, mivel foglalkozom mostanság... Azt hiszem, leginkább a tanulással. Az első periódusból már csak a jövő hét van hátra, az azutáni héten pedig - 23-án és 26-án - vizsgázom. Milyen bosszantó, hogy a nemzeti ünnepünkön fogok vizsgázni, míg otthon mindenki lábat lógat!
Egyelőre nem parázom túlságosan a megmérettetés miatt, de fontos, hogy ne bukjak meg, mert az egyetlen lehetőség az utóvizsgára január első hetében van. A második és a harmadik periódus utóvizsgái egyébként akkor lesznek, mikor már rég hazautaztam, úgyhogy azokból pláne nem szeretnék megbukni. Igaz, nem is hiszem hogy erre komoly esély van, viszont tényleg el kell kezdenem tanulni, amit eddig, valljuk be, nem igazán műveltem. A héten be szeretném fejezni az összes szakszöveget, a jövő hét pedig a tanulásé - jóval több időt szánok rá, mint otthon, mert angolul, szakszavakkal kifejezni a gondolataim - nos, ez nem egyszerű. A szótárhasználat megengedett, de a csizmám és a pulcsim mellé sajnos nem fért be szótár Choz táskájába, így saját kútfejemmel kell boldoguljak valahogyan. Elsősorban a S.O.G.A.M. (Sociology of globalization and multiculturalism)  kurzus miatt aggódom, a másik, a Radicalization and conflict jóval izgalmasabb és maradandóbb volt, mivel szinte minden órán vendégelőadó jött mesélni a saját kutatásáról.

A mai órán pedig lehetőségünk volt beülni az Auditóriumba, és meghallgatni egy doktori disszertáció védést. Hiába volt angolul, a felét sem értettem, de nem is ezért volt érdekes, hanem mert láttam, hogyan is zajlik egy ilyen. Fekete talárban bevonult a bizottság, azután a doktorjelölt beszélt röviden a munkájáról egy prezentáció kíséretében. Dél-Afrikában tanulmányozta a fiatalok kollektív identitástudatát. Ezután a bizottság elfoglalta helyét a pódiumon, a vezetőjük pedig megnyitotta az eseményt, legnagyobb meglepetésemre azzal a mondattal, hogy áldott legyen az Úr, aki a Mennyet és a Földet teremtette. Ezután a bizottság tagjai egyenként két kérdést tettek fel, amire a doktorjelölt válaszolt. Igyekeztem figyelni ahogy tudtam, de bizony elkalandoztam néha, mert a kérdések főként a módszertannal, az elméleti háttérrel voltak kapcsolatosak. Végül a bizottság kivonult, tanácskozott, majd visszajött, és a vizsgázót summa cum laude minősítéssel doktornak nyilvánította, hosszasan méltányolva a munkáját. Az esemény végül szintén az Úrnak való hálaadással zárult. Megkérdeztem a tanárunkat, miért is van ez így, mert az én fejemben a vallás és a tudomány teljesen összeférhetetlen - valahogy egyszerűen nevetségesnek tűnt, hogy az empirikus kutatás bemutatása és méltatása után egy ilyen babonás, elvont mondat következik. A tanárom azt mondta, hogy ez az egyetem hagyományaiból ered, mert valaha egyházi finanszírozású volt. (Jóval hosszabban fejtette ezt ki, de azt hiszem, ennyi a lényeg. :D)