2011. december 31., szombat

Szilveszter

Alig 4 és fél óra van hátra 2011-ből. Előre félek, hogy valahányszor leírom majd az új dátumot, a világvége fog eszembe jutni :D
27-én délután ideutaztam Chozhoz, azóta rohannak a napok. Voltunk moziban, megnéztük a Szilveszter éjjelt, készítettünk sablonokat a blogomra, találkoztunk a rokonsággal, még tanultunk is valamennyit, ma pedig szilveszteri buli lesz, remélem, jól fog sikerülni :) A szülők nincsenek itthon, hamarosan megjelenik Choz volt osztálya és egyéb ismerősei. 2-án jövünk haza, majd akkor várható tőlem beszámoló és évösszefoglaló. Boldog új évet mindenkinek! :)

2011. december 26., hétfő

-

Túl sok olyan emberről hallottam, aki utálja a karácsonyt.
Ez főként a facebook érdeme, sokan kiposztolják, hogy utálják, gyűlölik, a családjuk egy szar. Nincs benne semmi összetartás, nem létezik az, amiről a karácsonynak szólnia kellene, egy szenvedés az egész. Sajnálom őket, és kicsit magamat is szégyellem, amiért nekem ennyi minden adatott. Nagyon jó családba születtem, tényleg mindenem megvan, és ez tényleg csak azóta kezd számomra egyre nyilvánvalóbbá válni, mióta egyetemre járok. Számomra természetes, hogy kényelmes, meleg lakásunk van, a hűtőben mindig van kaja, ha szükségem van valamire, szó nélkül kapok rá pénzt - annyira megrázó arra gondolni, hogy a magyar népesség óriási hányada nem részesül ebben. Nekem annyira elképzelhetetlen, hogy hónap végén holmi számlák kifizetésével kelljen küszködnünk, pedig mennyi ilyenre van példa! Nem tudom, miért van ez így, hogy nekem annyival könnyebb minden, másoknak pedig annyival nehezebb... Nekem nem kéne szégyellnem magam érte, pedig néha valami ilyesmit érzek.

Karácsony Páléknál

Folytatódjék kis karácsonyi beszámolóm.

Mikor már csillog-villog a lakás, és a fa is áll, nekiállok a plüssök előhordásának. Gyermekkoromból megmaradt karácsonyi szokás, hogy az összes plüssfigurát körbeültetem az ágyon (hátul a nagyok, elöl a kicsik, hogy mindenki lásson) középre egy kis műfenyő és néhány gyertya kerül. Ők is karácsonyoznak.
Szépen felöltözünk Orsival, bár sokáig úgy tűnik, anyu sosem fejezi be a pulyaszeletek megtömését. Végül elkészül. Kifésülöm Petra haját, aztán bezavarom a szobájába. Mi is csendben várjuk a Télapót, aztán csengettyűszó jelzi, hogy előbújhatunk. Meglátjuk a fa alatt az ajándékokat és természetesen lelkendezünk, de mielőtt rávetnénk magunkat, meggyújtjuk a csillagszórót, és éneklünk egy karácsonyi dalt. Aztán ajándékbontás!
Kaptam idén egy új telefont, mivel a régi tönkrement - ez nem volt nagy meglepetés, mivel együtt választottuk apuval. "Okos" darab, egyelőre még tanulmányozom és igyekszem kitapasztalni a működését, sajnos a technika nem mindig a legjobb barátom, de természetesen örülök neki ^^. Kaptam két könyvet (Popper Péter: Az élet sója, Sári László: Feljegyzések Lin-csiről) előbbi a zsidó vallásról, a zsidóságról szól, úgyhogy nagyon lelkesen fogom elolvasni, ha egyszer túl leszek a vizsgaidőszakomon. :D Kaptam két színházjegyet, laptoptartó furcsaságot, kis tatyót, Petrától kerámiacsigát, Orsitól gyűrűt. Mind nagyon szépek. <3
Ajándékbontás után vacsora. Anyu mindig valami különlegességet készít, és megkérdezi, hogy ugye akkor is szeretni fogjuk-e, ha elszúrta. Persze erre semmi szükség, mert sosem szúrja el. Idén narancslevest ettünk, utána pedig gesztenyés-ananászos pulykát párolt zöldséggel. Desszertnek bejgli és gyümölcsök. És mikor már mindenki gurul, játszunk valamit. Kaptunk új Dixit kártyákat, azokat próbáltuk ki. Játszottunk addig, míg mindenki be nem ért a célba, aztán lefeküdtünk aludni. Így leírva és újraolvasva, azt kell mondjam, tényleg nagyon idilli.

A másnap délelőttöt végigalszom, mikor felkelek, teszek-veszek egy kicsit, de csak semmi megerőltetőt. Anyu megint különlegeset főz, spenótos-sajtos harcsát (továbbra is nagyon finom). Apu azt mondja, ha miniszter lenne, kötelezővé tenné, hogy minden nap karácsonyi menüt kelljen főzniük a feleségeknek. A család nőtagjai ezt kevésbé támogatják.
Délután elmegyünk nagyihoz, jönnek Eszterék is. Nagyi mindenkit alaposan végigmér, egyes ruhákat kritizál, másokat megdicsér. Jaj annak, aki idő előtt bele mer majszolni a kikészített chipses tálakba. Végre tudok beszélgetni Eszterrel, nagy újság van: nyár végén összeköltöznek Gézuval. Valójában az esküvőjüktől kezdve a gyerekeik számán és nevén át az otthonukig mindent megterveztek már, úgyhogy nagyon szurkolok nekik, mert amióta én koppantam, minden szerelmespárért aggódom. A nagyi-féle karácsony elképzelhetetlen a "Weihnachten, Weihnachten steht for der Tür" kezdetű dalocska nélkül. Miközben ez a szám forog, újabb ajándékbontás kezdődik. Esztertől fülbevalót kaptam, Jutkáéktól egy tök jó elegáns szőrös tatyót, nagyitól harisnyát és fülbevalót - az utóbbi időben sok ékszert kaptam tőle, azt hiszem, jobb lesz szólni, hogy semmi szükség arra, hogy ilyen értékeket vegyen nekem, elvégre nem is járok én olyan gyakran bálba, hogy hordani tudjam.
A közös kajálás közben előkerülnek a politikai témák. Kicsinek nagyon untam, most már nagyon élvezem. Határozottan szórakoztató. Mostani témánk: Kihúzza-e Orbán még két évig? S ha nem, ki jön a helyére? Egymás szavába vágva, mulatságosabbnál mulatságosabb szitkokkal illetik a kormányt családom visszahúzódóbb tagjai is. Kicsit úgy érzem, mintha ez egyfajta szelep lenne, mint amikor mi a tanárokat beszéljük ki - a felét komolyan se gondoljuk, csak jó így levezetni a feszkót.
A gyerekek tévéznek is, mert ilyenkor megy a Télapu, A Shrek meg a Madagaszkarácsony. Későn érünk haza.

A ma délelőttöm már a készülődésről és a tanulásról szólt. Az ebédünk megint nagyon finomra sikeredett, délután mentünk Magdolnagyiékhoz. Nagyapa szerencsére egész jól van, és nagyon örült az újságnak, amit vittem neki. Csilla találta nekem, A Rajk szakkoli lapja, nagyapával készítettek interjút tavaly, de úgy tűnik, neki elfelejtettek küldeni belőle. Hát most elvittem neki, nagyon örült. Nagyi elmeséli néhány üvege történetét, aztán iszunk. Karácsonyi dal következik (hosszan, több versszakkal, apu föléénekli a másik szólamot, mert azt hiszi, mulatságos) aztán megint csak ajándékozunk. Nagyiéktól olyan szőrös lábmelegítőt kaptam. Fogalmam sincs, honnan vehették az ötletet, de nagyon tetszett, rögtön fel is húztam. Megy az új szőrös tatyómhoz. Irány Lappföld! Gabi minden évben, minden szülinapra és karácsonyra kozmetikumokat ad nekünk, mert az Oriflame-nél dolgozik. Meglepő változás volt, hogy idén pénzt kaptunk tőle. Tudom hogy ez nagyon sokaknál bevett szokás, de én szerintem sosem kaptam pénzt csak így családtagtól. Valójában kicsit rosszul is esett, nem értem mi a változás oka, de inkább nem foglalkozom vele. Végül is jól jön a pénz, bár most épp nem nagyon vagyok rászorulva. :)
Nagyinál már-már hagyományosnak mondható a húsos pite, a gesztenyepüré és az egyéb nasik. Kajálás közben megint eljön a politika. Mi lesz Orbánnal? Fogom a hasam a nevetéstől. Néha nagyapa mesél, mutat egy-két albumot, emléket a múltjából, abból az időből, mikor Görffy kollégista volt. Mindig tud valami újat mutatni.
Hazajövünk, ezúttal kevésbé későn. Bekockulok a gép elé blogolni. Holnap leutazom Vadnára, és csak január 2.-án jövök vissza. Akkor majd érkezik az évösszefoglaló bejegyzésem. Addig is kellemes december végi napokat mindenkinek!

2011. december 24., szombat

Boldog karácsonyt!

Idáig hagyományosnak tűnik a karácsonyunk: Orsival takarítottunk, lepakoltam a polcaimról is (elhatároztam, hogy jövőre december elején rendezek egy ilyen pakolást, mert rengeteg olyan holmit találtam, amit el lehetne vinni a Mikulásgyárba), az ágyak alatt ismét érdekes dolgokra bukkantunk. Feldíszítettük a fát, giccses mint mindig, de így szeretjük. Anyu főz. Apu szentségel. Este még visszanézek, addig is:

Minden kedves blogolvasómnak boldog karácsonyt kívánok!




2011. december 23., péntek

Karácsonyi nagytakarítás

Mindjárt karácsony!
Én már nagyon varázslatos hangulatban leledzem. Csütörtökön megvolt a 3. vizsgám, a következő januárban lesz, úgyhogy most egy kicsit szusszanhatok. Choznál aludtam, megnéztük az Igazából szerelmet, ma pedig csaptunk náluk egy nagytakarítást. Nem tudom, pontosan hogy vehettem rá, valószínűleg úgy, hogy a hangulat feljavítása érdekében bedobtunk pár felest :D Joci meg Peti már hazamentek, úgyhogy csak ketteskén dolgoztunk, leginkább azért, mert megelégeltem, hogy a fürdőszobában meg a konyhában felgyülemlő kosszal senki sem törődik, és mert nem lehet így várni az ünnepeket, ugyebár. Viszont most minden csillog-villog, és igazából jól szórakoztunk :)

2011. december 21., szerda

Villon

XLVIII.

S menjetek, hátat fordítva a sírnak,
oda, hol szebben szaglik a virág;
s talán, ha majdan kettőezret írnak
Krisztus után, még tudja a világ,
hogy csókolt egykor Villon, a csavargó,
s mély serlegekből hogy itta a bút,
s hogy indult végül álmos és kanyargó
vizekre, honnan nincsen visszaút.

//Francois Villon: A Testamentum, részlet//

Olvassatok Villont. Nekem kötelező néhány verse a holnapi vizsgámra, és épp le vagyok nyűgözve. Szóval olvassátok.

2011. december 20., kedd

Anyai áldozatok

Anyut nagyon jó anyának tartom, bár ez az érzésem gyakran háttérbe szorul, mikor éppen a takarítással noszogat. Ma azonban határozottan tanújelét adta a jó-anyaságnak, mert este, mikor kétségbeesetten felhívtam a Corvinból, hogy nem találok normális alkalmi ruhát, odautazott hogy válogasson velem. Végül üres kézzel távoztunk, de legalább nem vettünk olyat, ami ne lenne tökéletes... És mikor hazaértünk, nyomban nekiállt Orsinak segíteni, mivel szeretett húgom azt vette a fejébe, hogy a barátnőinek karácsonyra bábokat varr (WTF?!) és ezzel csupán egy a bökkenő: ő maga nem tud még a legtökéletesebben varrni. Úgyhogy anyu egészen mostanáig a varrógép mögött ült. Egyébként mind az ötletelés, megrajzolás, kivagdosás Orsi érdeme, így ne tessék azt gondolni, hogy mindent anyura hárított, és lássuk be, zseniálisak lettek, különösen a kézre húzható BANÁN. :D Czhoznak báboztam is vele egy sort a webkamerába. Na de lényeg a lényeg, anyu nagyon megható áldozatokat tud hozni értünk (lásd banánvarrás...)

2011. december 17., szombat

Gyors beköszönés

Vége a szorgalmi időszaknak, jövő héten lesz is három vizsgám. Elég jól állok velük, és a karácsonnyal is, úgyhogy remélem kezd véget érni ez a szörnyű rohanós időszak :) De már megyek is szervezetszociológiát tanulni.

2011. december 13., kedd

The cello song



"Ez még nekem se menne". Erre táncoltunk tegnap egy balettosat, és olyan szép volt, szinte libegtem utána hazafelé :)

2011. december 11., vasárnap

Féltékenység?

Furcsa ez a féltékenység-dolog.
Azt teljesen természetesnek tartom, hogy legszívesebben villát forgatnék bárki belében, aki Gáborhoz egy centivel is közelebb kerül a kelleténél, de azt igazán képtelen vagyok megérteni, miért bosszant az, hogy Petinek barátnője van. Természetesen a kettő össze sem hasonlítható, de akkor is furcsa. Szerencsére nem érint nagyon a dolog, mert ha Choznál vagyok, akkor sem látom Petit szinte sosem, csak néha a facebookon görgetve üt szíven egy-egy kép vagy üzenet, amit hirtelen megpillantok. Olyan butaság pedig.

Általános életérzés

2011. december 8., csütörtök

Élet a Földön kívül? nem, köszi

Ma olvastam a Metropolban, hogy 600 fényévre innen találtak a Földhöz hasonlatos, életre alkalmas bolygót.

600 fényévnyire innen?!!!

Hogy a tökbe? Már itt tart a tudomány? Uram atyám. Én nem is mernék olyan messzire tekinteni. Mégpedig azért nem, mert most hirtelen eszembe ötlött - hahó! - hogy mi van, ha találnak egyszer ottan valami? No? Annyi filmet láttam már marslakókról, de miután elolvastam ezt a cikket, hirtelen olyan kézzelfoghatóvá, olyan valóságossá vált az egész. Tegyük fel, hogy találnak életet. Na és akkor mi lesz? Szerintem bennem egy csomó változást indítana el. Úgyhogy én személy szerint jobban örülnék, ha megmaradnának a fenekükön és ezzel a bolygóval foglalkoznának, mert van itt elég teendő. 600 fényév! Cöh! Persze lehet, hogy csak a felfedezés vágya hiányzik belőlem, esetleg félek az ismeretlentől vagy selejtes vagyok.

2011. december 7., szerda

Beadandók és olvasmányok

Ez a 302. bejegyzésem, a kettővel ezelőtti értelemszerűen a 300. volt, meg kellett volna ünnepelni, de nem vettem észre, lecsúsztam róla, ennyi. :D

Hát kérem szépen, én tegnap interjúztam, ami ugyan nem volt nagy szám, pedig izgultam miatta, mert ilyet még sosem csináltam. Bevonultam Pista bácsihoz 11-kor egy kamerával, egy adag felkészültséggel és néhány kérdéssel, bár utóbbiakra nemigen volt szükség, mert Pista bácsi csak beszélt, csak beszélt, s ha el is kalandozott, sem tudtam közbeszólni, valahogy úgy áradt szavainak folyama. Így hát többnyire hallgattam, és most van egy két és fél órás videoanyagom, amit jócskán meg kell vágni (a beadandó 40 perc hosszúságú lehet...) Kiábrándító, hogy semmit nem értek a movie makerhez, pedig most úgy néz ki, munkám oroszlánrésze ott fog zajlani. Épp ezért nem is sózhatom ezt a melót holmi Choz-félére (aki nem tudom hanyadik ZH-jába és házi feladatába fullad épp bele) úgyhogy valószínűleg atyai segítség és párnapos bénázás lesz a dologból. Az interjúért viszont természetesen hálás vagyok, érdekes és tanulságos a történet, megérte meghallgatni.

Robert Darnton: Lúdanyó meséi című művét kellett a mai szocgyak órára elolvasni. Nagyszerű volt! A könyv a 18. századi Európa (elsősorban Franciaország és Németország) parasztjainak életét, gondolkodását próbálja felderíteni, méghozzá a mesék által. Rengeteg példát hoz és felsorakoztat egy kilónyi népmesét, ez már önmagában is baromi érdekes. Piroska és a farkas korabeli brutál változata (a farkas feldarabolja a nagymamát, a húsával megeteti az érkező Piroskát. Majd megkéri a kislányt, hogy vetkőzzön le, bújjon be mellé az ágyba, és csak akkor eszi meg). Csipkerózsika 18-as karikával (A herceg nős, ennek ellenére megerőszakolja az alvó Csipkerózsikát, aki álmában egy sor gyereket szül neki. Csak akkor ébred fel, mikor a gyerekek szoptatás közben megharapják a mellét. Ekkor kénytelen megküzdeni a herceg anyósával, aki meg akarja őt gyilkolni). Nem is folytatom a sort, de egyszerűen zseniális. Összehasonlítja a mesetípusokat, bemutatja a hősöket, ezzel párhuzamosan feltárja az olvasó előtt a 18. századi Franciaország parasztjainak világát. Én magam sosem gondoltam arra, ami minden mese eleme, hogy hát tényleg, akkoriban nyomor volt, senkinek nem volt egy betevője sem, a földesúr sanyargatott, a gyerekek sorra születtek, de eltartani már nem lehetett őket. A halál gyakori vendég volt, s ezért az újraházasodás, a "gonosz" mostohák léte is. Mivel alig jutott ebéd az asztalra, nem csoda, hogy minden mesehős a tündértől első kívánságként valamilyen ételt kér.
Jópofa egy könyv ez, ezt tényleg mindenkinek tudom ajánlani. :)

2011. december 4., vasárnap

Rövid panaszáradat lelkem megkönnyítéséért

Mostanában megint szörnyen kicsinek érzem magam. Úgy értem, hogy fiatalkának. Hogy semmit sem tudok a világról. És nem is néz ki úgy, mintha ki akarnék nőni ebből a kiskorúságból. Nincs bennem semmi önállóság. Az egyetem továbbra is arról szól, hogy leadnak egy anyagot, én megemésztem, aztán jól levizsgázom. Csak erre vagyok képes, a megemésztésre. Vannak egyáltalán önálló gondolataim? Egyáltalán nem vagyok tájékozott, semmilyen téren, és akárhogy is szeretnék az lenni, ez nem alakul át bennem késztetéssé, hogy na akkor most kövessem a napi híreket, a politikát, a gazdaságot, a statisztikákat, és olvassak szakkönyveket. Szociológiai tudásom valahol a nulla körül kering, és nem hiszem, hogy sokkal több lesz attól, hogy csak azt tanulom meg, amit elém tesznek. Tulajdonképpen ezért szeretnék külföldre menni, hogy valahogy kierőszakoljam magamból a "felnövést". De amilyen szerencsém van, lehet, hogy nekem az sem fog beválni.
Mintha a kinézetem se változna semmit. Olyan vagyok, mint egy 17 éves. A tesóm már rég lekörözött. És sápadt vagyok, mert tél van, és nincs semmi színem. És nem tetszem magamnak, pedig ez általában nem szokott gondot okozni. Nincs egy félmeztelen képem sem a facebookon, ami azt jelenti, hogy lájkolóim sincsenek. Szürke egér vagyok, úgy bizony, és sovány vigasz azzal biztatnom magam, hogy úgysem szeretnék olyan söpredék lenni, mint ők.

2011. december 2., péntek

First snow

Ma leesett az első hó, igaz, hogy olyan idegesítő dara formájában, és csak a párkányokat meg az autókat lepte be egészen vékony rétegben, de én ettől is akkora lelkendezést csaptam, hogy Choz azt mondta, ő egész életében nem örült ennyire hónak :)

Lassan tényleg itt a vizsgaidőszak. Minden vizsgámat felvettem már, decemberben 3 lesz, januárban 6. Addig pedig igyekszem elkészülni a beadandóimmal. Szocgyakra kutatási tervet kell készítenem, és nagyon úgy néz ki, hogy a BK-ból fogom írni. :D A XX. század menekülési stratégiái órámra pedig interjúzni fogok, pont ma kértem fel Pista bácsit, és belement a dologba. Ezekre fel kell ám készülnöm, még sose csináltam ilyet. Van is most nálam három módszertani könyv :D

2011. november 30., szerda

Narkolepszia

Olyan fáradt vagyok mostanában! Egy ültő helyemben el tudnék aludni. Komolyan, mindjárt ráborulok a billentyűzetre, lehet ezt a mondatot sem tudom befe;9wiu48tzhníb,jíáö346kcccl888888888888888m,ggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggg

2011. november 22., kedd

Antiszemitizmus

Ma edzésre menet láttam, hogy a döbrentei téri buszmegálló Réz András új könyvét hirdető plakátjára valaki fekete betűkkel rápingálta: "Szar zsidó, semmihez se' értő parazita".
Azon kívül, hogy az ilyen teljesen le bír sokkolni, elgondolkoztat, mégis mi lehet annak az idiótának a fejében, aki ennyire nyilvánvaló hülyeségeket irkál. Hiszen ahhoz nem is kell kifejezetten tájékozottnak lenni, hogy az ember tudja, hogy a zsidóság évszázadok óta a legmagasabb presztízsű állásokat tölti be, és nagy hányaduknak magas az iskolai végzettsége is. Már a középkorban is ők foglalkoztak a pénzügyekkel és a kereskedelemmel, a második világháború előtt pedig nagy számban találkozhattunk velük az orvosi, ügyvédi, bankári pályán valamint a kulturális életben. Ezekre az emberekre mondaná mélyen tisztelt firkáló úr/hölgy, hogy semmihez se értenek? Réz Andrásra, aki egyetemet végzett, neves kritikus és író?
Komolyan, annyira utálom ezt a felfogást. Az antiszemitizmusnak egyszerűen semmiféle racionális alapja nincs. Mert a cigányokat még lehet utálni, mert hangosak, erőszakosak, lopnak és putriban élnek - de a zsidókat miért?!

//Pontosítanom kell. Leó felhívta a figyelmemet, hogy következetlen vagyok. Szeretném eloszlatni a tévedéseket, az utolsó mondatom csupán arra vonatkozott, hogy a cigányság esetében fel lehet olyan érveket sorakoztatni (ezt tettem én is) ami alapján a rasszizmus, vagy egyszerűen az előítélet akár jogos is lehet. A zsidók esetében sokkal nehezebben találnék ilyen okokat, ezért is voltam kiakadva. Én túl rendes szociológusjelölt vagyok ahhoz, hogy cigányozzak. Úgyhogy ne is tessék félreérteni.//

2011. november 21., hétfő

Levelet kapni jó!

Ma levelem jött :) Igaz, számítottam rá, de akkor is jólesett. Ren írta, elküldte a múlt hét előtti hét szombatján tartott szalagavatójára a meghívót :D Sebaj, nem mentem volna, mivel Debrecenben volt, de azért gondoltam rá. És ez a levél is olyan cuki! Néhány igazi Renes odakanyarintott mondat, meg csigalányos rajz. <3 Levelet kapni jó! <3

2011. november 20., vasárnap

Shake up the happiness!

Kezd olyan karácsonyi hangulatom lenni! Hideg van, és korán sötétedik, és bebugyolálom magam pulcsiba meg szőrös zoknikba, itt üldögélek az íróasztalnál és meleg teát kortyolgatok és közben mécsesek sercegnek mellettem. (Attól tekintsünk el, hogy A világ népesedésének rövid történeté-t olvasom).
Várom már!


2011. november 19., szombat

Orsi szülinapja

Orsi tegnap lett 17. Szerintem már túl nagy népszerűségnek örvend, annyi mindent kapott :D Hazajött egy kiló édességgel (télleg rengeteg: táblás csokik, cukorkás zacskók, nyalóka, Szahar anyukájától egy vödör Haribo) meg is mondtam neki, hogy nem engedhetjük, hogy rombolja az egészségét és egyedül egye meg mind. Tehát besegítünk neki. Anyu szerint a Mikulásnak nincs is mit hoznia :D De kapott még órát, rengeteg teát, ékszereket, parfümöt, termoszt. Este Erzsébet-napi gálaműsor volt, amit ugyan nem néztem meg, de Orsiék is felléptek egy tánccal, a műsor végén pedig az osztálytársai elénekelték neki a "Boldog szülinapot" és kivittek egy tortát is a színpadra :D Hát miez :D Mi ma ajándékoztunk, Orsi kapott új cuccokat és ami a legviccesebb, egy Angry Bird formájú hangszórót. Nagyot röhögtünk rajta :D
Most kellően fel lett tuningolva az outfitje, úgyhogy remélem egy darabig nem szorul rá az én cuccaimra! :D Kicsit irigylem ám, de csak egy kicsit. Most már tényleg nagylány lett, mindig ő volt a pici hugim, de most már kezd egészen beérni. :P Én már vén vagyok, Petra szokta mondani néha, ha nagyon komolyan nyilvánulok meg, hogy "Borikám, kezdesz felnőni."

2011. november 18., péntek

Helyzetjelentés

Tök rég nem írtam, és nem is nagyon van mit. Most épp eléggé nyűgös vagyok. Nem alszom valami sokat mostanság, ide-oda rohangászom, Chozt alig látom, és ha igen, akkor is csak 1-2 órára, könyvtárból könyvtárba megyek és kb. most is van nálam vagy 15 könyv, amit el is kéne olvasni, és mindjárt vizsgaidőszak, és karácsony, és születésnapok.
Hideg van, reggelente dér ül a lehullott faleveleken. Tavaly ilyenkor Petivel voltam, néha eszembe jut. Egyébként úgy tűnik, szokása télire becsajozni, mert nem régóta van megint barátnője Dorinának hívják és szerintem nagyon jó csaj. :) Kicsit bosszant a dolog. Peti bekaphatja.

2011. november 9., szerda

Vizsgaparák

Tessék visszaolvasni a tavaly ugyanekkor írt bejegyzéseimet, és rögtön kiderül hogy ez egy kritikus időszak. December 19-től vizsgák. December 24. karácsony. Sehogy sem jó a kettő együtt. Bár úgy érzem, most jóval korábban futok neki, mint tavaly, lehet, kicsit rágörcsöltem a dologra. Kötelezők beszerzése, fénymásolása, olvasása, nyomtatás, ide-oda rohangálás, tematizálás. Szeretnék mindenekelőtt a filozófiával végezni, hogy utána elolvashassam a többi kötelezőt. A TáTK-n ugyan nem nagyon vannak ZH-k, vizsgaidőszakban viszont annál inkább megkapjuk a magunkét. 8 vizsgám lesz, 3 vizsga ZH-m és 2 beadandóm. Szeretnék néhány tárgyat kivégezni még decemberben, a maradékot pedig január első heteiben. Az lenne a legjobb, ha több szabadidőm maradna és nem húzódna az egész, mint a rétestészta. Úgyhogy most elkezdem a pedálozást.

2011. november 7., hétfő

Ghetto tonight





















Tündér :D És az a vicces, hogy tényleg ez az a szám^^ Meg is mutatom, bár nem olyan nagy szám (ha-ha).

OLR a Gödörben!

Végtére is jól sikerült ez a családi üdülés. Második nap nagyi is levonatozott hozzánk - miatta ugyan lassítanunk kellett a tempón, de ez nem befolyásolta nagyban a programot. Megnéztünk pár szép régi templomot, skanzeneket, múzeumokat (tipikus családi kultúrprogramok :P). Jártunk Vásárosnaményban, és mivel Frost is onnan származik, folyton ő járt a fejemben. Még izgultam is kicsit valamiért, ami hülyeség, hiszen ő eleve Pesten lakik már.
A szállásunkhoz fürdőház is tartozott, jólesett délutánonként pezsegni :) Utolsó nap indulás előtt pedig a híres állatkertet jártuk végig. Az nagyon jó program volt, ezer éve nem jártam hasonló helyen. Kb. félpercenként hangoztak el hasoló mondatok: "Tartsunk pingvint! Tartsunk lámát! Vigyük haza a kismajmooot!" Anyu nagy örömére megcsodálhattuk az egyedülálló fehér tigrist is. Szegény, csak fel-alá sétált a ketrecében :(

Hazaérve végre tölthettem egy kis időt Chozzal. Tegnap este - ahogyan kis reklámomon is olvasható volt - A one love reggae rádió élőben adásozott a Gödörből! Jelen is voltam eme remek eseménynél. Körülbelül héttől a rádiósok kis csapata felállította DJ pultját és zenélgetni kezdett az egyelőre csak néhány egybegyűlt, iszogatni-beszélgetni vágyó társaságnak. Choz is zenélt, és olyan büszke voltam rá :) Én sem voltam egyedül, ismerkedtem néhány OLR-es arccal, és vettem egy pólót és egy vászontatyót is, hogy támogassam a rádiót :) Később élő műsor vette kezdetét, beszélgetésekkel, kommentárokkal, kilenctől pedig a Pozitív és a Kingston Criusers koncertezett, na, ahhoz már felállt a közönség, és lehetett ugrálni vagy inkább csak szemlélődni. Én élveztem, sajnáltam is, hogy korábban ott kellett hagynom a bulit, de így is éjfélre értem haza, és ma reggel álmosan keltem :(

2011. november 3., csütörtök

Nyíregyháza, első nap

Tegnapelőtt reggel a család autóba szállt, és elindultunk Nyíregyházára. Út közben megálltunk Polgárnál, van ott ugyanis egy archeológiai park - azokat a tárgyakat mutatja be, amelyeket az autópálya építésekor találtak a régészek. Őszintén szólva semmi olyasmi nincs benne, amit ne láttunk volna már skanzenekben, múzeumokban. Berendezett életképek, hogyan vadásztak, halásztak elődeink, milyen egy honfoglaláskori jurta stb. Ami viszont nagyszerű volt, hogy egy macska szegődött idegenvezetőnkül. Már mikor megérkeztünk, megjelent szájában valami rágcsálóval, bemutatta nekünk, majd kedélyesen elfogyasztotta. A cirmos onnantól kezdve mindenhová követett minket - az összes jurtába, az összes kis életképhez. Ő természetesen bement a kordonon túlra is, és zavartalanul sétált a kitömött madarak, használati tárgyak és pákászkunyhók között. Még a magaslesre is felkaptatott velünk, és hagyta, hogy lelkesen simogassuk. Néha egy-egy nyávogással tájékoztatott minket a kiállítási tárgyakról. Baromi jó fej volt, nagyon megszerettük :D
Ezután továbbautóztunk, és megnéztük nagyapa szülőfaluját, Balkányt. Én utoljára tíz éve jártam itt. Megvan még a szülőház, a lakói készségesen elmesélték, hogy épp nemrég cserélték ki a nyílászárókat. Jártunk a temetőben, megkoszorúztuk dédnagyszüleim sírját.
(Csak érdekesség, bár valószínűleg a legkevésbé rám tartozik: szeretem olvasgatni a sírfeliratokat, nézegetni az évszámokat. Az egyik sírban egy 27 éves férfi nyugodott, valószínűleg baleset áldozata lehetett. A kőbe már be volt vésve a felesége neve is, aki alig egy évvel fiatalabb nála. Ezen meglepődtem. Egy 26 éves nő előtt még sok lehetőség áll - férjhez mehet újra... Ő viszont valamiért úgy látta jónak, hogy belevésse a nevét abba a kőbe, és egész életére özvegységre kárhoztassa magát. Érdekes.)
Felkerestünk egy rokont is, nagyapa unokatestvérét (Lengyel Mari - most hallottam róla először). Egész idáig azt gondoltam, anyu révén van nagy családom, de alaposat tévedtem. Apai ágon is számos rokon akad, csak róluk kevesebbet hallok. Annyi név és emlék merült fel, én pedig azt sem tudtam, kikről lehet szó. Úgy volt, hogy csak pár percre ugrunk fel, és "nem, dehogy fogunk ott mi kajálni", ehhez képest leves, főétel és többféle desszert is várt ránk (délután négykor) én alig tudtam enni, de enni kellett, mert kínálták (nem szeretem a vidéki vendéglátást). Aztán beszélgettünk a nappaliban, miközben a TV-ben igazi brazil szappanopera ment, ahol a szereplőket Maximiliánónak meg Diegónak hívják, ahol a férfiak mind macsók, a nők pedig álnok kígyók, és ahol ilyen mondatokat lehet elcsípni, hogyaszondja:
Férfi: Paulá, csináltasd meg a műtétet!
Nő: Semmi értelme... Az én sorsom a hideg sír lesz.
Hihetetlen, hogy ilyeneket leforgatnak és van, aki nézi is. Őszintén szólva vártam, hogy túl legyünk ezen a látogatáson. Estefelé értünk a szállásunkra, a Sóstó melletti Svájci lakba. Hangulatos kis kuckó, van mellette egy fürdőház. Háromfogásos vacsorát szolgálnak fel. Alig bírtunk enni, olyan ciki volt. :(

Buszos kalandok

Lássuk csak... Október utolsó napján tényleg elmentem bulizni, és jól is sikerült az este, nem volt vele semmi gond. Másnap délután még találkoztam Serennel és Shizuval, megbeszéltünk egy-két halaszthatatlan rém fontos dolgot, aztán jöttem haza csomagolni. Ekkor történt egy kis incidens a buszon. Leültem egy nővel szemben, és mikor keresztbe tettem a lábam, véletlenül a nadrágjához értem a csizmámmal. Természetesen rögtön elnézést kértem. Ő erre meglehetősen indokolatlanul teljesen kikelt magából, vadul porolgatta a nem létező koszt a nadrágjáról, majd legnagyobb meglepetésemre felemelte a lábát és belém rúgott. Bevallom, ilyen reakcióra nem nagyon számítottam, eléggé le voltam döbbenve, de azért jeleztem neki, hogy amit én tettem, véletlen volt és hiszen bocsánatot is kértem érte. A méregzsák csak annyit vetett oda erre, hogy "ez is véletlen volt" - ami egyszerűen szánalmasan röhejes. Még megjegyeztem, hogy ez nem véletlen volt, hanem szándékos gonoszság, és szerencsére a következő megállónál szállhattam is le, de elég szörnyen éreztem magam, bevallom, ritkán intéznek hasonló támadást szeretett személyem ellen.
Este még átmentem Chozhoz, hogy együtt tölthessünk pár órát az elutazásom előtt, és hazafelé szintén hozzáértem hasonló módon egy szemben ülő nőhöz (de ezúttal csak a busz rázkódása miatt történt!). El lehet képzelni, milyen megszeppenve kértem ezúttal is bocsánatot, de a hölgy elintézte ennyivel: "Nincs semmi gond".
Nem vagyunk egyformák.

2011. október 30., vasárnap

Őszi szüneti gondok

Őszi szünet van. Először is egy négynapos hosszúhétvége (hétfő-kedd: okt. 31.-nov.1.), aztán pedig az ELTE nagyvonalú szabadsága, egészen vasárnapig. Ezt kihasználva szerdán a családdal Nyíregyházára utazunk.
Choz hazament pénteken. Engem is hívott, de én inkább itthon maradtam azzal, hogy olyan rég voltam nyugiban egymagam, szeretnék kicsit pihenni, nem csinálni semmit, nem pedig vonatozni, cuccolni, meg mindig ott legyeskedni náluk, valahányszor hazamegy.
Rájöttem, hogy nem nekem való a semmittevés. Inkább rossz kedvem van, nem tudok mit kezdeni magammal. Néha egyáltalán nem zavar, hogy olyan messze van, néha meg nagyon hiányzik. Olyankor ez nem is szokott zavarni, ha Pesten van csak tanulnia kell, de mindig olyan vacak ha hazamegy nélkülem. :( És hiába jön meg kedden, ha másnap meg én utazom el.
Holnap halloweeni buli lesz, és mennek is rá a többiek. Én meg egy csomót vívódtam, elmenjek-e Choz nélkül. Hát végül nagyon úgy néz ki, hogy megyek, pedig Choz nem volt elragadtatva az ötlettől. És én is tartok tőle egy kicsit, mert szeretem, ha vigyáznak rám, és persze a többiek sem fognak sorsomra hagyni, de akkor is, ez más... És állítólag nagyon jó buli lesz, azért is megyek, de... nem tudom. És még be is kéne öltözni, és ezt is meg kell oldjam valahogy.

2011. október 29., szombat

És ismét Büszkeség és balítélet


Véégre, megnéztem a filmet. Úgy terveztem, egyedül, de befészkelődött mellém Petra, úgyhogy vele. Aztán hazajött Orsi, és vele újra megnéztem. Annyira tetszett!
Teljesen beleszerettem ebbe a történetbe, tényleg odáig vagyok érte, pedig a könyvet elég lassan olvastam végig, csak a második felétől ragadott meg igazán... Ó te jó ég, olyan szörnyen romantikus jellem vagyok ám a lelkem mélyén :D
Ez aztán tényleg igazi szerelem. Itt még mindenki tudja, mi a dolga: a férfinek nősülni, a nőnek férjhez menni, lehetőleg minél előbb. Udvarolni, táncolni, bálozni, társalogni és szépen nézni egymásra. Aztán mikor kezdik úgy érezni, hogy itt az idő, nosza, a fiú megkéri a lányt, az igent mond, és onnantól kezdve együtt lehetnek, de előtte maximum a kézfogás megengedett, az is csak tánc közben. De rég is volt ez. Néha örülnék, ha ma is így élnénk. Lizzy és Darcy egymásba szerettek, és összeházasodtak, mielőtt elromolhatna a dolog. A könyvnek itt vége. Az olvasó pedig tudja, hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak, és többet nem jön közbe semmi...

Ne hallgass, hallgató!

Tegnap volt szerencsém részt venni a felsőoktatásért szervezett tüntetésen. Hivatalosan ötkor kezdődött, de kicsit csúsztunk, és végül valóban elég sokáig maradtunk a Szalay utcában, be is sötétedett, mire végeztünk.
Sajnos magáról a megmozdulásról nem sok jót mondhatok. A hangosítást rosszul oldották meg, a beszédekből lényegébe véve egy szót sem értettünk, és sem a színpadot, sem a kivetítőt nem láttuk, viszont az esemény hosszas volt, a levegő egyre inkább lehűlt. Csak azért maradtam, mert tényleg úgy gondoltam, hogy ott a helyem, és Gergő lelkesen támogatott (Choz sajnos nem jöhetett el, épp ZH-t írt).
Ami mindenképpen jó viszont, hogy sokan voltunk, vidékről is számos hallgató érkezett, se szeri, se száma nem volt a transzparenseknek, amik viszont nagyon tetszetősek voltak:
"Ha Hoffmann, akkor már inkább a Géza!"
"Ha fizetni akarok a diplomámért, akkor az Ecserire megyek!"
"Error 404-Democracy not found"
"Próbálj te 2,5-es átlagot csinálni gépészkaron!"
"Lehet belőlünk nagy róka, vagy a simabőrű nem hagyja? VUK (Vezér úti kollégium)"
"Oktatáspolitikát, ne politikai oktatást"

És effélék. A lelkesedés megvolt. A demonstráció végén szertartásosan eltemettük a felsőoktatást: érkezett egy koporsó, belevésve szeretett halottunk nevével, majd a felsőoktatási intézmények vezetői megkoszorúzták. Elég határozott eltúlzása a helyzetnek, de azért tetszett. :)

És mielőtt valaki megjegyezné (ahogyan a családom is tette) hogy mostanában nagyon belelendültem a tüntetésekbe, jelezném, hogy igazán nem én tehetek róla, hogy egyszerre kettőt is szerveztek öt napon belül. :D

2011. október 25., kedd

Egy élet ára

Ma volt a filozófia olvasónapló ellenőrzése. Nem volt nagy szám. Először is rettegésben voltunk tartva, hogy ha hiányos, ha nincs kész, ha nem felel meg a követelményeknek stb, stb, akor nem mehetünk vizsgázni. Másodszor pedig be lett harangozva, hogy ez az ellenőrzés bizony sokáig tart, akár éjszakába nyúlhat, készüljünk fel rá lelkileg, a fiúk pedig engedjék előre a lányokat, nehogy későn kelljen egyedül hazamenniük.
Ehhez képest negyed ötkor végeztem (alig félórás várakozás után) a naplómba pedig épphogy csak belepillantottak - ha egy-két szerzőt kihagytam volna, fel sem tűnt volna a tanárnak. Ez azért bánt, mert tényleg lelkiismeretesen dolgoztam vele, az eredmény 43 kézzel írt oldal, és ez még csak a fele...

A korai ellenőrzés szerencsére lehetővé tette, hogy elmehessek az Izraeli Kulturális Intézetben tartott előadásra Gilad Shalitról. Három előadónk volt: Büchler András, az Izraeli Nagykövetség korábbi sajtótitkára, Izrael szakértő, Kiss Álmos Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem doktorandusz hallgatója, aki korábban az Egyesült Államok hadseregében szolgált, valamint Kroó Adrienn, pszichológus, a Cordelia Alapítvány munkatársa. Így a témát három oldalról - politikai, katonai, pszichológiai - oldalról tudták megközelíteni.
Jó előadás volt, csak rövid, maradtak bennem kérdések. Megismertem a túszejtés körülményeit, a reakciókat, az esemény hátterét. Ami leginkább engem érdekelt, hogy vajon tényleg jó üzlet volt-e Izraelnek elengedni 1027 palesztint (köztük 400 terroristát) egyetlen katonáért cserébe? A válasz: Mint tudjuk, Izraelben mindenki katonaköteles, nők és férfiak egyaránt, 18 éves koruktól. Mindezt szívesen és lelkesen vállalják, mert szeretik a hazájukat, és kötelességüknek érzik, hogy megvédjék. Azért, hogy ez a mentalitás megmaradjon, az államnak azt kell mutatnia, hogy képes bármit megtenni a katonáiért. Ha azt jelezné, hogy van egy olyan pont, egy olyan ár, amit nem hajlandó megfizetni, akkor ezeknek a katonáknak, sőt az egész népnek megrendülne az erkölcsi tartása.
Nos, e magyarázat azért nem teljesen kielégítő, és sok dilemmát is felvet, de az előadás így is negyedórával tovább tartott, így sajnos nem volt idő mindent megvitatni. :(

2011. október 24., hétfő

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Bevallom, attól félek, hogy nem tudom kellően helyes és elég meleg szavakkal elmondani, mily forrón beleszerettem ebbe a könyvbe; mily komoly hatást gyakorolt egész lényemre olvasása, mily izgatottan vártam végkifejletét, s mily boldog vagyok, hogy az végül szerencsésen következett be. Hálával kell tartoznom Jane Austen kisasszonynak, amiért annyi kellemes perccel örvendeztetett meg, s remélem, ha kezembe veszem egyik-másik további művét, lesz még részem hasonlóban. Addig is örömmel gondolok vissza a Büszkeség és balítélet által szerzett minden örvendetes pillanatra, s szívből kívánok boldogságot a számomra oly kedvessé vált szereplőknek.

2011. október 23., vasárnap

Nem tetszik


Ma "Nem tetszik a rendszer" tüntetésen voltam délután (a délelőttöt Choznál töltöttem ugyan, de mindketten tanultunk). Gergő volt a társam. A tüntetés az Erzsébet-híd pesti végén volt, és igen szép tömeg gyűlt össze, örültem, hogy ilyen sokan vagyunk :) Csak két ismerőst láttam, a volt gimis igazgatómat, Bajkó Juditot, meg Wessely Anna szociológust, aki a szociológia aktuális problémái gyakorlati órát tartja nekem :) Illetve megjegyzendő, hogy végig Lendvai Ildikó állt mögöttünk, mellettem pedig az egyik legcukibb kutya, amit valaha is láttam.
Nade a rendezvény. Teljesen civil kezdeményezés, pártpolitikától függetlenül. Beszédek a felsőoktatás, az alacsony társadalmi rétegek, etnikumok, a kultúra érdekében. Néhány dal is felcsendült. Örülök hogy elmentem, olyan érzés, mintha tettem volna valamit, pedig Choz azt mondta (ő a passzívabb fajtából való) hogy ez ugyan fityfirittyet se számít.
Gergővel a Kossuth térről metróztunk haza, előtte vettünk forró csokit a Mekiben és belebotlottunk a jobbikosok felvonulásába is - azt hiszem joggal nevezhetem félelmetesnek az együtt vonuló, feketébe, bakancsba, piros-fehér zászlóba bugyolált folyamatosan kiabáló és füttyögető tömeget, akiket szabályos rendőri konvoj kísért és ellenőrzött. Örültünk, hogy átjutottunk rajtuk, most pedig jó itthon lenni, főként, mert már igencsak nyirkos őszi hangulat uralkodik odakünn :)

Találkozás Lyrával :)

Tegnap Lyránál jártam. Ehhez ki kellett vonatoznom Salgótarjánba, és az a helyzet, hogy ez a művelet nem ment valami jól.
A vonatom pontosan hétkor indult, én pedig fél hatkor keltem. Sejtettem ugyan, hogy ez nem elég korai, de úgy voltam vele, hogy szombaton nem vagyok hajlandó még korábban kelni... Szóval ébredés, készülődés - elég kialvatlan voltam - tea, cuccolás, indulás. Az ajtónkra szomszédasszonyunk, Kériné üzenetet ragasztott. Ezt:

Jó lenne,
ha betartanák a Házi-rendet és szombaton reggel 5:50-kor nem engednék teljes erővel a kádba a vízet és nem csapkodnák a zuhanyzót!

A két helyesírási hibát csak utólag fedeztem fel, de csak röhögök rajta, ahogy a levélen is. Szegény néni hálószobája pont a fürdőnk mellett van, így érthető, hogy meghallotta a csobogást, de istenem, nekem reggel volt dolgom :D Kériné (vagy ahogy mi hívjuk: Belvíziné) amúgy is szereti sokszor zaklatni a családunkat a ilyen-olyan sérelmeivel (többször szólt át, hogy ne fúrjunk, olyankor, mikor épp nem is mi fúrtunk, hanem a fölöttünk lakó), az ilyesmiről egyszerűen nem kell tudomást venni. Oké, legközelebb, ha tudok, halkabb leszek.
Nem sikerült elérnem azt a buszt, ami a legjobb lett volna, de megnéztem a szobámban kinyomtatott menetrendet, aszerint fél hétkor jön egy busz, na, megyek azzal, és pont odaérek.
Nos kiderült, hogy a menetrend megváltozott azóta, hogy kinyomtattam, a busz pedig csak 6:38-kor fog megérkezni. Ekkor már eléggé megijedtem. Felrohantam a 8-as/112-es megállójába, de azok se jöttek volna előbb, úgyhogy visszarohantam, és pont elértem a 178-ast, de valahogy nem nagyon ment ez a reggeli sportolás, irtóra kimerültnek éreztem magam. A buszutat végigizgultam, 6:50-re értem a Keletibe, és még jegyet kellett vennem. Reményemet, hogy elérem a vonatot, elsodorta az, mikor megpillantottam a jegypénztár előtt a sort. Beálltam a végére. Nekem végem. Várhatok két órát a következőre, Lyra elkönyveli, hogy tiszta hülye vagyok.
Végül megkértem az elöl álló bácsit, hogy engedjen maga elé, mert megy a vonatom. Megengedte (azzal a feltétellel, hogy reméli, hogy a mögötte állók nem fognak hőbörögni). A jegypénztáros néni tök bunkó volt, a szememre hányta, hogy "előbb kéne jönni" mintha tánbizony ez segítene a helyzetemen. Megkaptam a jegyet, vágtattam a vonathoz, ami ráadásul a pályaudvar másik végéből indult. Viszont irtó rosszul voltam, nem tudtam futni, és gyengének is éreztem magam. Megálltam és ekkor mit érzek, na mit? Hát hogy nekem most itt hánynom kell. Fantasztikus volt a korlát mellé üríteni, majd rögtön futni tovább, pont felugrani a vonatra, és ott összekaparni magam...
Szóval nem, a reggel nem volt felhőtlen, de a hosszú vonatút alatt rendbejöttem, és sikeresen átszálltam Hatvanban, úgyhogy aggódásra semmi ok, mert cseppet sem bántam meg az utat. Tarjánban már várt Lyra, és rögtön a könyvtár felé vettük az utunk. Sikeresen összeszedtünk néhány mágusbetegséget, aztán sétáltunk, és megtekinthettem (sajnos csak távolról) a Baglyaskövet. Úgy általában keresztbe-kasul bejártuk a várost, láttunk lepusztult acélgyárat, művelődési központot, bányaemlékművet és Lyra volt suliját. Mikor már kicsit fáztunk, beültünk valahova; Lyra meghívott egy Martinire, én pedig a sült krumplim osztottam meg vele a Mekiben (kivételesen zöld színű Mekiben) miközben szülinapozó gyerektársaság ricsaját kellett elviselnünk.
Örülök, hogy megismerkedtem ilyeténképpen is Lyrával, és remélem egyszer eljön majd egy talira is :) Kapott tőlem búcsúzóul egy marék karamellát, és megígérte, hogy Rennek is hagy belőle :)
A hazaúton egyébként sikeresen elkövettem még egy bakit, mert személyvonatra szálltam át Hatvanban gyors helyett. Choz kénytelen volt várni rám, és időközben teleette magát valami gigantikus gyorséttermi menüvel. A nap megkoronázásaként Mojitot ittam a Sugárban, aztán Choznál aludtam.

2011. október 18., kedd

Palesztina?

Össze vagyok zavarodva, és nem értek semmit ebből az izraeli-palesztin dologból. Mikor kint jártam, nekünk főleg a határos arab országok problémájáról beszéltek, meg egy kicsit Gázáról és a Hamászról. Az érthető, hogy a konfliktust a saját oldalukról mutatják be és a saját igazuk mellett állnak ki, de az éremnek két oldala van, úgyhogy már nem tudom, mit gondoljak.
Mikor szeptemberben felmerült, hogy Palesztina ENSZ-csatlakozási kérelmet nyújt be (illetve hogy állammá szeretne válni) akkor kezdtem csak utánajárni, hogy mi is ez a Palesztina? Egy méretes paca Izraelen belül, már ha térképet nézünk. Márpedig erről nekem soha senki nem beszélt. Azt mondták, a zsidók senki földjét nem lopták el. Na jó, de mégis ott élt az a rengeteg arab, most meg hol vannak? Abban a zöld pacában. Lezárt övezetekben. Persze, megmondták nekünk, hogy mielőtt elkerítették volna fallal az adott arab részt, rengeteg terrortámadás volt, mióta pedig ellenőrzik, egy sincs. Én ezt megértem, de attól még valamilyen szinten ugyanúgy igaza van annak a szélsőjobboldalinak, aki rázza az öklét és rasszista államnak nevezi Izraelt, amiért "palesztin holokausztot" hajt végre, nem?
Azt sem értem, mit akar most a zöld paca Izraelen belül. Állammá csak nem válhatnak? És azt gondolják, hogy lelkes terrortámadásaikkal egy napon megszüntetik majd Izraelt? A napokban egyeztek meg egy fogolycseréről, Gilad Shalit izraeli katonát engedték haza Gázából 1027 palesztinért cserébe. Na ez meg megint micsoda? A palesztin foglyok közül nem egyet életfogytiglanra ítéltek, mert terrortámadást hajtottak végre, izraelieket gyilkoltak. Ezek pedig mind szabadok most egy totál random izraeli srác szabadságáért cserébe.
Hát én már tényleg nem értek semmit. Lehet, hogy amit fent leírtam, óriási hülyeség, de aki érti, szolgáljon felvilágosítással :(

2011. október 17., hétfő

Álmok

Tegnapelőtt azt álmodtam, hogy megtalálom álmaim lakását. A belvárosban található, egy régi bérházban, az a fajta, amelyiknek nagy a belmagassága és hatalmasak az ablakai, amiken ömlik be a fény és amik utcákra és fákra néznek. Csupán elhaladtam a ház előtt, de láttam, hogy a lakásajtó nyitva, mert a lakás eladó, és többen is nézelődnek bent, esetleges vevők. Én is bementem, bár tudtam, hogy én nem tudom magamnak megvenni. Hatalmas lakás volt, nagy nappali, szép bútorok és számos szoba. Azt hiszem ezt már nem tudom pontosan leírni. 43 millió forintba került. Nem ez a legjobb lakás, amit el tudok magamnak képzelni, mégis nagyon jó érzésekkel tölt el, ha rágondolok.

Tegnap azt álmodtam, hogy fellépek a Madách színházban. Az egyik főszerepet kaptam meg egy színes, jelmezes, nagyszabású meseszerű darabban. Ha jól emlékszem, én eredetileg táncos voltam, s csak később avanzsáltam színésszé, magam sem tudom, hogyan, s még egy csapat táncost is rendeltek a felügyeletem alá. Tündérboszorkányt játszottam, fehér-kék csillogó ruhában, fehér göndör parókával. Teltház volt, talán premier, jelen volt a családom is, felment a függöny, én pedig rájöttem, hogy fogalmam sincs a szövegről. Nem elfelejtettem, nem is tudtam soha, sőt, arról sincs halvány gőzöm se, miről szól a darab, mi felé kéne terelni a párbeszédeket. Pedig rögtön egy ilyennel kezdtünk, a partnerem megszólalt, én feleltem rá egy általam odaillőnek gondolt mondattal, de nyilvánvaló, hogy nem az volt a helyes; a teljes színészi gárda megdöbbent, a súgó súgott, elmondtam a helyes mondatot, de aztán újabb következett, amit megint nem tudtam, s pár perc szerencsétlenkedés után nyilvánvaló volt, hogy a darabot nem lehet folytatni, a közönség kivonult, Szirtes Tamás maga jött elő a függöny mögül azzal, hogy az egész darabot elrontottam és szégyent hoztam a színház jó hírére. Nagyon rosszul éreztem magam, amiért beégek a szüleim és a többi táncos előtt, és tudtam, hogy otthon bőgni fogok.

Ma azt álmodtam, hogy Choz kollégiumban lakik, én pedig nála töltök egy hetet. Egyik nap éppen a szobában voltam egyedül, mikor fekete ruhás férfiak jöttek be az ajtón. Valamiféle vallási szektához tartoztak, akiknek a szertartásaiban főhelyet kapott a szexualitás. Éppen áldozatot kerestek a következő alkalomhoz, és nos, én voltam az. Meglehetősen nyugodtan kezeltem a helyzetet, velük mentem a szertartás helyszínére, a szabadban volt, körben nézők, hívők ültek, középen pedig már felállították a szükséges kellékeket. Tudtam, hogy a szertartásban az áldozatot megkínozzák és megerőszakolják. Meg kellett innom előtte egy olyan italt, amelytől állattá változom. Az tőlem, a személyiségemtől függött, hogy milyen állattá, de megjegyezték, hogy "az az állat, amelyiknek lába van, nagyon ciki". Nem tudom, mi történt pontosan, mert a történetnek ezen a pontján mintha kívülről láttam volna önmagam, de úgy tűnt, láb nélküli őzzé változom. Csupán test és fej, semmi más. Elég nyilvánvaló, hogy egy ilyen lény sem védekezni, sem elmenekülni nem tud. Ekkor szépen lassan felébredeztem, és bár az álmomban nem éreztem félelmet, reggel eléggé vacakul éreztem magam, amiért ilyeneket álmodok.

2011. október 12., szerda

A kedd túlélője

Mostanában Choz többször is megjegyezte, hogy kocka vagyok, és nem kéne olyan sokáig fennmaradnom. Én erre mindig azzal védekeztem, hogy úgysem tudnék korábban lefeküdni, mert nem vagyok fáradt. Hohó! - mondja ő. - Itt a baj, nem meg kéne várni míg olyan fáradt vagyok hogy beájulok az ágyba, hanem lefeküdni, kicsit forgolódni, de legalább addig is pihenek. Igaza van, mégis utálom órákig bámulni a plafont.
Mindenesetre a szombati buli annyira lestrapált, hogy hétfőn elhatároztam: igenis korán lefekszem. Nem mentem edzésre sem, itthon maradtam tanulni, elszöszmötöltem az őszi ruhák előpakolásával, aztán - itt szúrtam el - bekapcsoltam a gépet.
Nem tudnám megmondani, mit tudok órákig művelni a számítógép előtt, de az idő nagyon gyorsan elmegy, intézek ezt-azt, beszélgetek emberekkel, és már nem is vagyok fáradt, pedig délután majd' elaludtam. Eredmény: Ágybakerülés 11 után. Ennek persze reggel ittam meg a levét, alig bírtam kivánszorogni az ágyból, az első órára tök fölösleges volt bemenni mivel semmiről nem szólt, ekkor már idegbajos voltam, mert egy csomó cucc volt nálam és nehezek is voltak, és rohannom kellett hogy találkozzak Chozzal odaadni neki egy kupont (amit végül fel sem tudott használni) és vettem kávét, de azt futtomban kilötyköltem, épp az új sárga kézmelegítőmre. De Choznak aztán kipuffogtam magam, megittam a kávém, összeszedtem a motyóm, és bevonultam a Szabó Ervin Könyvtár bölcseleti olvasótermébe. A sztoikus etikai antológiából csak egy példányuk van, az is csupán helyben olvasásra, úgyhogy bevettem magam az egyik aranyozott, tükrös terembe, és nekiveselkedtem. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült, mert közben elég álmos voltam (az a tipikus nagyon vacak érzés, amit a kávé kelt, hogy a test mozog, a szellem viszont irtó fáradt). Pont időre végeztem, összeszedtem magam, ebédeltem, és mentem Shizuval találkozni.
Shizuval benyomtunk egy adag kalóriabombát, és közben megtárgyaltuk az élet nagy dolgait. Utána még elmehettem edzésre, amit nagyon élveztem, de aztán megint rámtört a fáradtság, és itthon tényleg komoly kihívás volt SPSS házit írni, de kilenckor igenis lefeküdtem, és igaz, hogy csak negyed tizenegykor aludtam el, de ma reggel nem úgy éreztem magam, mint aki épp a sírjából kél, és ez nagyon jó érzés volt. :D
Ma is korán tervezek lefeküdni. :D

2011. október 10., hétfő

Piréz Jedilovag

Délután éppen az őszi ruhákat pakoltam a szekrénybe, mikor csöngettek. Mi a fene. Ajtót nyitok: maga Vékás Gábor áll a küszöbön. Vékás Gábor, a néhai 11. a rettegett tagja, az iskola fenegyereke, a kilus-kúti dohányosok büszke tagja, Vékásné Dobos Zsuzsa testnevelőtanár fiacskája. Ezúttal népszámláló biztos. Megbeszéltük, hogy neten töltjük ki a kérdőívet, úgyhogy csak pár percet beszéltünk, de azért megjegyezte, hogy sok szilágyissal találkozott így a kerületben, és hogy elég nehéz meló. Jobb is, hogy én nem vállalkoztam rá.
Buzdításomra ma tényleg ki is töltöttük a netes kérdőívet, szociológus sasszemem ki is szúrta, hogy az "élettárs" fogalma nincs kellően meghatározva - azt hinné az ember, hogy az együtt élő, de nem házas pár kapcsolata minősül élettársinak, de a kérdőív határozottan leírta, hogy az együtt élés nem kritérium. Ezek után akár én meg Choz is lehetnénk élettársak. Jó, nem jelöltem, hogy azok vagyunk, a fogalmat ettől függetlenül rosszul határozták meg.
Magyar vagyok és nem vallom magam egy felekezethez tartozónak sem, de van ismerősöm, aki az állampolgársághoz azt írta: "piréz", és úgy halottam, divatos, hogy az ateisták "jedi"-t adnak meg vallásnak.

A Könyvek Birodalmában

Hogy könnyebb legyen az élet, nem elég, hogy filozófiára rengeteg művet kell elolvasni és kijegyzetelni (kézzel), de ezek a művek még csak nem is könnyen megszerezhetők. A többség a könyvtárunkból egyáltalán nem vagy csak egy napra kölcsönözhető. Mostanra a legtöbb olvasmányt megszereztem e-formában, de még mindig akadt néhány hiányzó, úgyhogy úgy éreztem, itt az idő: be kell iratkoznom a Központi Szabó Ervin Könyvtárba.
A műveletet Gergő kalauzolásával hajtottam végre. Ugyan a könyvtár elvileg minden tudóspalánta anyahajója, de én eddig remekül megvoltam a kari könyvtárunkkal. Hát a regisztráció piszkosul drága volt. Igaz, olyan jegyet kértem, ami az összes Szabó Ervinbe jó, mert így legalább mehetek hozzánk a kerületbe is. Körülnéztünk, de a kívánt könyvekre nem leltünk rá. Gondolom mind elvitték. Hát ezért aztán megérte.
Azért egy előnye mégiscsak volt ennek a KK-nak. Ahogyan végighaladtunk a modern, számítógépekkel felszerelt termeken, egyszer csak átértünk a bölcseleti olvasótermekhez.
Olyan, mint egy régi kastély könyvtára a képeskönyvek lapjairól, olyan, amilyenben a Szépség és a Szörnyeteg is olvasott. Fafaragásos kazettás mennyezet, könyvek a padlótól a plafonig, kandalló, előtte hatalmas fotelek, csillárok, hangulatos olvasólámpák, az ablakon szelíden bederengő fény. Gyönyörű. Azt hiszem, csak ezért járni fogok oda :)

Gyáááááá xD

!! -> choz <- !!! says:
hallottam ma két csajt beszélgetni
az egyikről kiderült hogy nem jár egyetemre mert béna matekból
*help Kamubaba says:
eh?
!!! -> choz <- !!! says:
a másikról kiderült hogy BGF-en már szerzett egy szakmát, mostpedig szintén ott tanul, pénzügy és számvitelen.
Megkérdezte tőle a másik hogy akkor te matekból jó vagy?
hát azért annyira nem..
de az ilyen sinus cosinus dolgokat vágod?
azokat vágom de mikor már ezeket deriválni kell akkor csak igy nézek a tanárra
*help Kamubaba says:
O.o
!!! -> choz <- !!! says:
és tipelj mit mondtam erre én?
*help Kamubaba says:
ez vmi poén vagy télleg megtörtént veled? :D
!!! -> choz <- !!! says:
tényleg
!!! -> choz <- !!! says:
szal tippelj
*help Kamubaba says:
semmit se mondtál
*help Kamubaba says:
nem szólsz be vadidegen csajoknak
!!! -> choz <- !!! says:
de mondtam erre valamit
!!! -> choz <- !!! says:
megköszöntem a sajtos mcroyal menümet és hazajöttem :D

2011. október 9., vasárnap

Ha október 8., akkor Almássy Hall

Tavaly pont ilyenkor volt az Almássy téri szabadidőközpontban Protoculture, életem egyik legjobb bulija. Idén Psybaba Records birthday party volt, nem tudom ez mit jelent, a lényeg, hogy annyira ugyan nem volt nagy szám, mint tavaly, de jól éreztem magam, végre buliztam egyet, kellett ez már nagyon. :)

Jópofa, hogy ha elolvassátok a belinkelt tavalyi bejegyzést, szerepel benne zoknivásárlás és a Schönherz Qpa is, nos, idén is mindkettőben részem volt pont ezen a héten. :)

Rumlis lakótársak

Choz is, én is egyaránt küzdünk a "rendetlen lakótársak" problémájával, azzal a különbséggel, hogy az én lakótársam egyben a húgom is, így feltételezhető némi, a helyzetet megkönnyítő érzelmi kötődés. Alighanem ez az oka, hogy mindketten békésen, barátságban éljük világunkat egymás mellett, pedig tény ami tény, nagyon sokszor felbosszant, hogy milyen kupit képes csinálni. Egy szobába kényszerülve elég kínos a kettőnk között húzódó ellentét: ő nem sokat törődik azzal, hova hajítja le a cuccait, én viszont szeretem, ha mindennek megvan a maga helye.
Choz Jocival és Petivel lakik együtt, természetesen szülői kontroll nélkül. Mivel úgyszólván második otthonom az a lakás, pontosan látom, mi megy ott: főként Peti a problémás, egy szalmaszálat se tesz keresztbe, lopja a napot, de emellett rumlit csinál, koszt hagy maga után, a mosogatás szó pedig nagyon elrejtve szerepel a szótárában. Kajál, aztán otthagy mindent az asztalon. Ez jó pár napig működik, mindenki veszi elő a tiszta tányérokat, mígnem azok elfogynak, a mosogatóban pedig már kupacban áll a koszos edény. És mikor már tényleg égetően fontos lenne megcsinálni, is csak megy a nyafogás, hogy "jó, majd holnap, de én ma fáradt vagyok, felbaszta az agyam a buszsofőr, hát ma tuti nem..." És sose lesz megcsinálva. Mert Choz meg én előbb ununk rá és mosogatunk el, mint hogy ő megelégelje, hogy a saját mocskában éljen. Ugyanez igaz Orsira is.

Mert látszólag egyszerűnek és teljességgel ésszerűnek tűnnek ezek a kérések:
1. Ha nem eszed meg az egész kaját, ne tedd be a tányért a mosogatóba rajta a megmaradt fél kupac chilis babbal
2. Ha nem is mosogatsz el, legalább önts vizet az edénybe, hogy ne száradjon bele a kajamaradék
3. Ha kölcsönveszed a cuccaim, kérlek, ne bánj velük úgy mint a saját holmiddal és ne gyömöszöld az ágyad mögé.

Aki azonban rendetlen, az képtelen teljesíteni ezeket az apró kéréseket. Azt hiszem ezek olyan durva jellemhibák, amiket nem is lehet már kijavítani. Legszívesebben Peti fejére önteném a maradék chilis babot, de nem hiszem, hogy ez célravezető módszer volna. Szívesen várok építő ötleteket.

2011. október 5., szerda

Szobába kényszerülve

Az egyik kölcsönkönyv, Neil Gaiman: Sosehol annyira jó, hogy fennmaradtam miatta a buszon kedden, és ahelyett hogy leszálltam volna a Hegyalján, felutaztam még egy kicsit a Gellért hegyre. Onnan lefelé sétálva rájöttem, hogy a nap ragyogóan süt és a parkban van egy hívogatóan ferde törzsű fa, úgyhogy tanulnivaló ide, tanulnivaló oda, kiültem oda egy fél órácskára olvasni. A fának döntöttem a hátam és elmerültem Richard és Ajtó kalandjaiban. Felmerült bennem, hogy ki kéne költöznöm ide a statisztika cuccal - csak hát kimenni, letáborozni, enni-inni-pisilni, szóval elég macerás, és megpróbáltam inkább otthon a szabad levegőre vergődni. Az udvarra épp nem sütött a nap, és különben is elég kellemetlen, hogy mindenki ablaka oda néz, szóval gondoltam, jó lesz az erkély. Ott azonban még mindig kupacban áll a régi ágykeret (szombaton lomtalanítanak) és nincs egy asztal, amin tanulhat az ember. Még a padlóra is leköltöztem volna egy pokróccal, de pont az orrom előtt fúrtak-festettek lent a kertészek. Sajnos így elég csúnyán meghiúsult a "tanuljunk a szabadban mert egészséges és feltölt energiával" projektem. Úgy néz ki, várhatok is vele tavaszig, mert pénteken jön a hideg.

2011. október 3., hétfő

Hétvége

Ráébredtem, hogy alig három hét van a filó olvasónapló ellenőrzéséig, a kötelezők listája viszont igen hosszú - így rohamtempóban elkezdtem olvasni. Büszkeséggel tölt el, hogy szombat délelőtti és ma esti erőfeszítéseim nem bizonyultak hiábavalónak, és lassan kész leszek Arisztotelésszel (akit néha bizony igencsak kínkeserves volt olvasni, és szerinte a nő természettől fogva alacsonyabb rendű, mint a férfi).
Szombat délután fórumos talin voltam, ami olyan jól sikerült, hogy egész sokáig ott maradtam. Az újdonságok: megismertük Leót és a Shambala teázót.
Este átmentem Chozhoz, megnéztük a Sivatagi show-t, nála aludtam, ma délelőtt pedig siettem haza, hogy még legyen időm összekészülődni nagyi szülinapja előtt. Napi felfedezés: az én hajamat is ki lehet vasalni, csak jó hajvasaló kell hozzá, mint például a húgomé. Azért ez nevetséges, ezer éve azt hiszem hogy az én hajam túl szénaboglya ahhoz, hogy ki lehessen egyenesíteni, erre kiderül, hogy simán a szerkezet a gagyi (amit egyébként Vaterán vettem a petrapesztráért kapott pénzből, éppen azzal a céllal, hogy ne kelljen Orsiét használnom).
A szülinapozás jól sikerült, bár hiába mentünk egy tök jó étterembe, alig tudtam enni (szerintem még mindig a tegnapi mexikói csirke az oka). Kávéztam is, ezért vagyok még mindig ébren, de legalább befejeztem Arisztotelészt. Kaptam kölcsön könyvet Shizutól meg Esztertől is, azokat is el kéne olvasnom - majd talán BKV-n, mert itthon kizárólag a filozófusok a nyerők :D

2011. szeptember 30., péntek

Ünneplés

Tegnap reggel elég mosott hullán ébredtem, fáradt voltam, a pocim meg nem nagyon tudott megbirkózni azzal a sok kajával, amit szerda este megettünk :D
De jól sikerült az ünnepség. Sokan voltunk, körülültük a terített asztalt, az elején Szaharék énekeltek, aztán ettünk egy sor szimbolikus élelmiszert: mindegyiket először megáldotta Szahar apukája, aztán hamm. Volt ott datolya, hal, tök, olajbogyó, gránátalma, salátalevél, kiflicsücsök, mézbe mártott alma... Mind pénzt, sikert hoznak, és azt hivatottak elérni, hogy az Örökkévaló megbocsássa bűneinket, eltépje a rossz cselekedetek listáját és az angyaloknak is először a jótetteinket mondja el, csak aztán a rosszakat :)
A szemezgetés után jött az igazi nagy kajálás, tényleg minden volt bőven, nem is tudtam annyit enni amennyit szerettem volna :D Jutka, anyu meg Hili barátnőjének anyukája körülülték Szahar nagyiját, és fél órán át recepteket körmöltek, nagyon vicces volt :D
Tizenegy körül indultunk haza. Másnap kávéztam :) Most Choznál ülök, ő leszaladt kenyér :) Reggeli után megyünk suliba. Még mindig náthás vagyok, mikor múlik el???

2011. szeptember 28., szerda

Rémálom

Ma rémálmom volt, ami esetemben nagyon ritka. Egy nagy konferenciateremben voltam, minden széken ültek idegenek: idősek, fiatalok, nők, férfiak, csupa átlagos ember. Csak egyvalakit ismertem, Gábort, de ő két székkel mellettem ült. Egy előadást akartunk meghallgatni. Egy nő tartotta, és hamar kiderült, hogy egy sátánista szertartást nyom le nekünk. Ördögi nyelven kántálni kezdett, és mindenki vele együtt motyogott, kivéve engem. A teljes közönség elkábult, transzba esett, üveges tekintettel meredt maga elé, én pedig néha valahogy le tudtam fordítani a furcsa nyelvet, csak szavak halmaza volt, ilyeneké: "Vér... Tőr... Terror." Tudtam, hogy a közönséget gyilkolásra képzi ki, és nem tudtam tenni ellene semmit. Emlékszem, hogy féltem.
Mellettem egy ázsiai lány ült, és megpróbáltam felébreszteni, de ő rám támadt ott a széksorok között, és meg akart ölni. Megkérdeztem tőle, miért. Azt felelte: "Volt egyszer egy kutyám. Meghalt." "Nem én öltem meg." feleltem, de őt nem érdekelte. Valójában nem tudom, történt-e valami ezután, vége szakadt a snittnek. Csak annyit tudtam meg, hogy ez a sátánista asszony a közönség sérelmeit, fájdalmát használja fel arra, hogy bosszúra gerjessze őket.
A második snittben már nem a széksorok között vagyok, hanem a terem hátuljában, a szertartás továbbra is folyik, én pedig arra az elhatározásra jutok, hogy a nőt kell elintéznem, hiszen tőle ered az egész. Féltem, hogy ha rosszul sül el, mindenki rám támad, de azért nekifutottam és letámadtam, egyszerre két cigit szívott, azokat megfogtam és az izzó végüket belenyomtam a testébe, de ő csak nevetett miközben folyamatosan öregedni, csúnyulni és torzulni kezdett az arca, de a varázslat nem szűnt meg, nem tudtam segíteni a többieken...

Orsi hangjára ébredtem, hogy nem fogok-e elkésni. Tiszta röhej, úgy néz ki csörgött az ébresztőm, kinyomtam, majd visszaaludtam még egy fél órára csak hogy visszamehessek ebbe a rémálomba :S Elég horror, ritkán álmodok ilyet. Ugyan apu nagyon örült neki, hogy lám, az ő lánya nem megy a tömeggel, de engem ez valahogy nem dobott fel.

Első órám 8-tól adatfeldolgozás volt, a tanár a táblázat adatsorait ismételtette velünk, úgy fogalmazott, ez egyfajta reggeli mantra lesz, és hozzátette, hogy "egész jó, de még tényleg messze van a vallási önkívület". Na ez már sok volt. :D

2011. szeptember 27., kedd

Happy new year 5772

Holnap Rosh Hashanah, azaz zsidó újév. Erről bőségesen kaptam információt most a facebookon és a taglitosokon keresztül (jókívánságok, események, bulik, ez meg az) de külön szenzáció, hogy Szaharék meghívtak minket magukhoz estére. Anyu egy ideig gondolkodott, hogyan utasítsuk vissza (udvariasan), de mivel nem talált jó módot, kénytelenek vagyunk menni :D Persze semmi gond nincs a meghívással, csak tényleg annyira közvetlenek, hogy teljes természetességgel hívnak minket egy családi ünnepre, ahol lesznek nagyszülők, meg nagy kajálás... és jönnek Eszterék is, és nyolckor kezdődik, ami azt jelenti, hogy elég későn jutunk majd ágyba, pedig csütörtökön suli. (Ez elsősorban Petra miatt gond, anyu itthon is akarta hagyni, de kikönyörögte, hogy jöjjön - anyu viszont rászólt, hogy akkor másnap reggel semmi nyafogás! :D)
Lényeg: este jelenésem van. A sok ember frusztrál, az esemény viszont érdekel (sosem ünnepeltünk ilyesmit, és mivel minden évben más napra esik, nem is tudtam sose hogy épp mikor van).

Tehát: SHANA TOVA VEMETUKA! :)




2011. szeptember 26., hétfő

Életképek a Pál lányok szobájából

Kockulok a gép előtt, néha megtáncoltatom az asztalon Orsi plüss mosómakiját, egyszer csak hátrafordulok, és a szemem elé táruló látvány: Orsi betakarózva fekszik az ágyban, kezében nagy, cirádás könyv, címe: Ezópusz meséi.
Én: Háháháá, te Ezópusz meséit olvasod!
Orsi: Te meg egy mosómakival játszol!

Fifti-fifti. :D

2011. szeptember 25., vasárnap

Agárd

A hétvégét Agárdon töltöttük, péntek este utaztunk le, ma jöttünk haza. Choz is jött, kaptunk külön szobát is, jó volt együtt lenni vele egész hétvégén. :) Szombaton volt szokásos nagy banzáj, kajálás, jó is volt az egész, igazából csak a betegségem árnyékolta be. Úgy tűnik még múlt héten megfáztam Vadnán, és mostanra nem hogy gyengült, de felerősödött, köhögök meg fújom az orrom. Szombaton meg sokat kajáltam vagy elkaptam valami gyomorbacit, mert végig rosszul voltam este meg vasárnap is. Mást se csináltam, csak feküdtem meg aludtam egész nap. A családom többi tagja se volt valami jól... Este mikor hazaértünk, kértem anyut, hogy főzzön valami levest. Valami egyszerű zacskósra gondoltam, de mikor kimentem a konyhába, láttam, hogy nekiállt húslevest főzni, és azt mondta, hogy ha az ő lánya levest kér, akkor nem fog holmi zacskósat főzni. Olyan rendes volt tőle! Ez volt az egyetlen kaja, amit ettem a nap folyamán, és jól is esett. Most épp anyunak van hányingere, ugyanúgy mint tegnap nekem... Remélem holnapra elmúlik ez a kis gyengeség, mert be kell mennem órára és Csillával is találkozom.
Csak az bánt hogy tényleg nem tudtunk sok mindent csinálni, de remélem azért Choz is jól érezte magát, igaz, lehozta a Tartók statikája könyvét és egy csomó időt feladatmegoldással töltött :D Én is olvastam Platónt, de Arisztotelészt nem tudtam befejezni :(

A betegség előnye, hogy az egész napos fekvés alatt végig az Angyali játszmát olvastam, és az imént sikerült is végeznem vele. Jó lenne ha itt lenne Ren, mert akkor meg tudnám beszélni vele. Nagyon tetszett a könyv, de a vége valahogy kevésbé jött be, ott egyszerűen besűrűsödött a sztori, egyre jobban összegubancolódtak a szálak, mindenki elhalálozott, a végkifejlet pedig szerintem a katyvaszok katyvasza. Happy end sehol. Azért ezt sajnáltam.

2011. szeptember 23., péntek

Szösszenetek

Más ez a félév, mint az eddigiek.
Túl sok kapcsolatot nem nagyon sikerült kialakítanom az egyetemen, a gólyatábor arra volt igazán jó, hogy ne menjek teljesen idegenek közé, de az azért hamar kiderült, hogy a több száz fős arctalan tömegben nem igazán lehet ismerkedni, nagyjából megtanulja az ember, kik a szaktársai, a szemináriumi órákon pedig esetleg megtanulod 20-30 fő nevét, akikkel, ha mondjuk kényszerű 3 percet kell tölteni a liftben, van miről beszélni ("Elolvastad már a kötelezőket?")
Tavaly még viszonylag sok ilyen "alkalmi beszélgetőpartnert" tudhattam magaménak, de annyira jelentéktelenek voltak ezek a kapcsolatok, hogy a nyár teljesen elfújta őket, szóval most már úgyszólván köszönőviszonyban sem vagyunk. Igazából annyira nem bánom. Maradt nekem Gergő, akivel viszont tényleg jól megértjük egymást, csak ő meg elég ritkán teszi tiszteletét az órákon.
Úgyhogy most többnyire egyedül ülök. Egész hasznosnak és érdekesnek ítélem az idei óráimat, és most legalább tudok figyelni meg jegyzetelni. Azt hiszem, idén stréber leszek. Van egy csomó kötelező olvasmány, filozófiából olvasónaplót kell vezetni, én pedig elhatároztam, hogy becsülettel belevetem magam (kezdek rájönni, hogy ha itt tanulni is akarok valamit, akkor hiába várok arra, hogy a professzorok szájából tudjam meg a tutit, sajnos vissza kell nyúlni Marx meg Bourdieu bácsikhoz).
Az olvasásra amúgy is nagyon rákattantam most. Kaptam sok könyvet Shizutól és Rentől, és nyár végén gyorsan befaltam amennyit csak lehetett. Így végeztem a Házirenddel és két Coelho-könyvvel: A Piedra fólyó partján ültem és sírtam, valamint a Tizenegy perc. Igazából nem számítottam nagyon sokra, de Coelho még a gyenge várakozásaimat is alulmúlta. A nagy kedvenc viszont most az Angyali játszma: zseniális, de sajnos megsínyli a tanévkezdést, hurcolom magammal mindenhová és buszon, óraközi szünetekben araszolok fejezetről fejezetre. Ha pedig végeztem, nos, akkor jön a filozófusok és a devianciaszakértők hada. :(

Reggeli beszélgetés apámmal:
Én: Choz szeretne szerezni Corvinusos diplomát, hogy dr. Kozma András mérnök-közgazdász lehessen.
Apu: Te meg dr. Kozma Andrásné hamburgersütő.
Éljen a lelkes szülői támogatás :D

Ma olvastam, hogy be fogják zárni a ZP-t. Gergő annyit mondott rá, hogy "tudom, már olvastam. idióták, szopná le őket a vacogós cápa" amit elég fura volt tőle hallani, mert ő sose használ ilyen szavakat :D De lényeg a lényeg, hiába volt a tüntetés meg az elég nagyszabású kampány, aláírásgyűjtés, neves zenészek fellépése, végülis csak be fog zárni a hely. Csak Kiss Tibort, a Quimby énekesét tudom idézni: "Minden társadalom úgy kezdi a hanyatlást, hogy először a kultúrát bassza agyon."

2011. szeptember 20., kedd

Edzés után

Au. Szerintem nem is fájt még így soha semmim. Na jó, izmom tuti nem. Azt hittem elég hajlékony vagyok, de mégse. :D Már most érzem, milyen rettenetes izomlázam lesz holnap. Azért bekenem magam izomlazítóval, és várom a csodát, ami úgysem fog jönni. Nyüszis holnap lesz, de ez olyan jóóó :) A keddi haladó edzéseken egyébként zöldfülűnek számítok, de azért bírom az iramot. Szerencse, hogy van tükör, mert így legalább látom, hogy nem is vagyok én olyan béna. Nyuffnyuff, táncolni jó. <3

Melyik a legédesebb állat? A kakaós csiga.

Ma kaptam szép új díjcsomagot a mobilomra (szép új mobilt nem kaptam hozzá). Egész egyszerűen lezavartuk a dolgot. Sajnos a régi számom nem tarthattam meg, pedig amióta mobilom van, mindig is 30/856-34-52 voltam. Viszont az új számomat is sikerült egy pillanat alatt megjegyeznem, és két nyolcas is van benne, úgyhogy megbarátkoztam vele. Elvileg mostantól mindenkit 15 ft-os percdíjjal hívok, három választott személyt pedig ingyen, úgyhogy Chozzal boldogok vagyunk :D Az egyetlen apró ijedtség akkor lett úrrá rajtam, mikor megnéztem az SMS-eimet és láttam, hogy a legrégebbiek közül eltűnt néhány. Azok már több éves SMS-ek, amik egészen a szívemhez nőttek. Még el is pityeredtem egy kicsit az Allee-ban, de itthon beraktam a régi SIM kártyám, és úgy látom még azt a néhány SMS-t. Ez is valami, legalább nem vesztek el végleg. :) Az új számomat mindenkinek meg fogom adni, szerintem még ma este nekiállok a facebook segítségével.

2011. szeptember 19., hétfő

Napi beszólások

Két srác ma reggel:
Srác1: Szerintem nincsen olyan óvoda, aminek az udvarára legalább egy gesztenyefát ne ültetnének. És ilyenkor ősszel gladiátorharc megy a gesztenyékért.
(zárójeles megjegyzés: Ugyanez igaz az általános iskolákra is - tapasztalat.)

Lyukasórában fent ültem az első emeleten és békésen írtam a társtöri anyagot, velem szemben pedig egy srác üldögélt. Hamar kiderült hogy valami kémiás kocka forma, az alábbi könyvet olvasta: "Asimov teljes science fiction univerzuma". Jó vastag könyv volt. Aztán jöttek ismerősei. A barátnője, aki szegény nem a bolygó legszebb teremtése (nem kéne ilyeneket leírnom, de valahogy ez annyira megragadt) meg egy másik szintén olyan nagyon kémiaszakosnak kinéző csaj, aki ott ült még egy fél órát és beszélgettek és hát nem lehetett nem odafigyelni. Izgibbnél izgibb témák merültek fel persze, a kedvencem:
Srác: Egész nyáron festettem. De most tök jó, sárkányos a szobám. Vannak fent képek facebookon, majd nézd meg.

Hát istenem, szerintem ez annyira röhej. xD (*Nem, semmi baja a TTK-sokkal...*) - ez gonosz bejegyzés volt. Bocsánat.

Jaaa, és szintén ettől a csajtól hallottam az "Itt még a falnak is Fila van" mondatot, ez vicces volt, tényleg mindenki ilyen tatyóval mászkál, a random leányzó adatai szerint másfél millió darabot adtak el a Tesco akciójában. Durva.

Na mindegy, megyeget az élet, megvolt az első hét a suliban, talán nem is lesz olyan vészes, azt leszámítva hogy minden nap 8-ra (na jó negyed 9-re) kell bemennem. Hétvégén Choz szülinapját ünnepeltük Vadnán, vasárnap pedig még elnéztünk a ZP-s tüntetésre. Az nagyon jó volt, a rakparton tartották, népszerű magyar előadók léptek fel és csak pár számot játszottak (Quimby, Magna Cum Laude, Kiscsillag) és állítólag vagy negyvenezren voltunk.

Ma apám kiiktatta a telefonomat se szó, se beszéd. Még egy darabig puffogni fogok, mert valszeg megváltozik a telószámom, de állítólag 15 ft-os lesz a percdíjam. Holnap megyek szerződést kötni, meglássuk.

2011. szeptember 12., hétfő

Első nap

Gondolatok a félév első napján:
1. Tömegundorom van.
2. Meg kéne számolni, hány Fila táska van az egyetemen.
3. Én is ilyen szerencsétlen gólya voltam?

Túlzás lenne azt állítani, hogy jó indítás volt. Eleve bosszant az egész órarend-ügy (még nem fix, a héten változik, és tuti leadok valamit) az ETR megint keresztbe tett nekem, és most minden nap 8-ra kell bejárnom, ez botrány. >.< Amúgy már kezdek megbarátkozni vele. Bementem ma szépen annak rendje és módja szerint (biciklivel) az első órára, filozófia. Szerintem Felkai egész jó órát tartott, de még mindig nem elég érdekes ahhoz, hogy másfél órában élvezettel hallgassam. Azon kívül a vizsgára bocsátás feltétele egy olvasónapló vezetése a megadott irodalmakból :D Ez vicces, utoljára általánosban írtunk ilyet. És még örülök is neki, hogy végre elvárnak tőlünk valamit.
Volt még egy Szervezeti korrupció és szervezeti hatalom nevű órám, elég érdekesen hangzik és a tanár is jól vezette be, csak az a probléma hogy a terem húsz fős, a tárgyat meg hatvanan vettük fel. Mivel ott nyomorogtunk, inkább nem tartotta végig az órát és nem sikerült kiderítenem, megéri-e rajta maradni vagy adjam inkább le.
Ja, és az utolsó társadalomtöri volt, amin folyton elbóbiskoltam. Abban a rettenetes, ablaktalan és levegőtlen teremben van, ami még csak nem is lejt, szóval maximum az előttem ülők tarkóját látom, a tanárt és a diákat tuti nem. De különben is, olyan szörnyen unalmas dolgokról volt szó, hogy az életkedvem is elszállt.

Aztán visszaszállt, mert este elmentem táncolni :) Remek döntés volt idejönni, mert a Madáchban már nem is tanít Jani, átvette a helyét Iregi xD Csak sajnálni tudom azokat, akik ott maradtak... *kárörvend*

Amúgy már megint sok a dolgom és kevés az időm. De ez pár hét alatt rendeződik. :D

2011. szeptember 6., kedd

tánc tánc tánc!

Ma végre végre táncoltam! Jól otthagytuk a Madáchot, és Fannival elmentünk a Casa de la Músicába, ugyanis itt tanít modernt Jani. A hely teljesen jó, az Uránia mellett van, tükrös a terem, és van WC papír. Jani a megszokott formáját hozta, és főként az ismert gyakorlatsorokat nyomtuk végig, úgyhogy nem égtünk annyira :D A többiek - főleg lányok - már ide jártak tavaly is, és elég jó a csoport. Én egész nyáron nem mozogtam, és teljesen kikészültem ettől az órától, de nagyon élveztem. Edzések hétfőn, kedden és szerdán vannak fél hattól hétig, Jani azt mondta, a kedd kicsit haladóbb lesz. Egyelőre a szerda picit ütközik az órarendemmel, de hát amúgy sem kell az összes edzésre járni - szerencsére bérletes rendszer van, igaz, nem olcsó, de legalább tényleg csak azokért az alkalmakért fizetek, amiken ott is vagyok. És Jani tényleg minden pénzt megér, fantasztikus órákat tart :D Choz is lelkes. Azt mondta, örül, hogy táncolok. Szerintem attól retteg, hogy ha abbahagynám, hirtelen elcsúnyulnék :D De nem fogok! Jippíííí!!!

2011. szeptember 5., hétfő

Kerti parti születésnapi köszöntéssel egybekötve

Tegnap délutánra Szaharékhoz voltunk hivatalosak kerti partira. A dolog már önmagában meglepett, mert esetemben egyik fiúnál se merült fel, hogy a családoknak össze kellene ismerkedniük, pedig Gáborral együtt voltunk 3 évig. Aztán kiderült, hogy jönnek Jutkáék is, valamint Beni családja (Beni Orsiék osztálytársa, Szahar legjobb barátja.) Azután pedig arra kellett rádöbbennem, hogy Szaharnak 6.-án lesz a születésnapja, és mi veszünk neki ajándékot, és még köszönteni is fogjuk. Hát ez meg micsoda?
Félreértés ne essék, a délután nagyon jól sikerült. Szaharék gyönyörű házban laknak, nagyon kedvesek és vendégszeretőek, irtó finom kajákat ettünk és öröm volt hallgatni Szahar apukáját, ahogyan az üzleti életről beszélt. De mégis bökte a csőrömet, hogy nálam korábban fel se merült ilyesmi. Ez annyira tisztességtelen, hogy Orsi irtó boldog párkapcsolatban él, a barátját pedig nemhogy a szüleim, de még az unokatestvéreim is imádják és még ajándékot is vesznek a születésnapjára. Őszintén szólva örökké attól rettegek, mi lesz, ha egyszer szakítanak, úgyhogy remélem, nem lesznek hülyék és nem_fogják_megtenni.
Én meg mindig a kevésbé népszerűeket fogom ki. Hozzá kell szokni.

2011. szeptember 4., vasárnap

Tegnap és tegnapelőtt

Tegnap Debrecenben jártam, és rendhagyó módon nem csak hárman voltunk, hanem Zsi és Ren mellett ott volt Dol, Jennis és Riell is. Már a vonatutunk is remek hangulatban telt, és megérkezve is hamar elfoglaltuk törzshelyünk, a Carpe Diemet (nem, sose jártunk még ott :D)
Ajándékoztunk. Méltóképpen kívántuk megünnepelni Ren leendő 18. szülinapját, úgyhogy készültünk neki egy kis túlélőcsomaggal, amit bármikor felkaphat, ha jönnek az oroszok vagy szökni kell otthonról :D A tegnapelőtt azzal telt, hogy Dollal és Shizuval ajándékokat válogattunk bele. Dollal beszabadultunk egy százforintos boltba és bevásároltunk, nagyon vicces volt. A túlélőcsomagba került mindenféle: Mini Bols vodka, sertésmájkrém konzerv, zacskós leves, körömreszelő, sebtapasz, szemöldökcsipesz, óvszer, körömlakk, édességek... Hátha egyszer tényleg jól jönnek majd :D
Megünnepeltük Shizut is, ittunk pina colada ízű shake-et, kaptam kölcsönegy halom könyvet, megvettük a Nők lapja pszichét Rémusz miatt, vettem Gyrost egy aranyos töröktől, végignéztünk egy esküvőt a nagytemplomnál és megállapítottuk, hogy a koszorúslányok kissé teltek és a ruhájuk is előnytelen :D

Hazaérve sikerült elérnem a taglitosokat, leültünk a Gödörhöz és ott voltunk egészen 11-ig. :) Nem voltunk sokan, de nagyon jó volt látni az embereket, jól elvoltunk :)

2011. szeptember 2., péntek

Tesztecske

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?

Hogy hol? Nem is tudom... Biztos, hogy Choz keze volt, tegnap, az albérletükben.

2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?

Vagy túlélném, vagy hősi halált halnék. A lényeg, hogy a magamfajta ember nem veszhet kárba O.O De inkább a túlélés.

3. Bealszol a tévé előtt?

Ritkán nézek tévét, szinte soha. Ha nézem, akkor azért, mert érdekel, tehát nem, nem alszom be a filmen.

4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?

Szerintem nem.

5. Nyertél már valaha betűző versenyt?

Nem tudom, mi az.

6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?

Vita és barát - mind a kettő elég távol áll tőlem. Általánosban veszekedtünk hülyeségeken. De mostanában? Szerintem soha...

7. Gyorsan gépelsz?

Igen.

8. Félsz a sötétben?

Nagyon.

9. Most van valaki, aki tetszik?

Van :D

10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?

Baromi mértékben nem illettünk össze.

11. Szerencse számod?

8 :P

12. Nyertél már lottón?

Igen, még kicsi voltam, én mondtam mit jelöljenek anyuék, és megkaptam a nyereményt. 2-3 találat lehetett, nem nagy pénz :D De én örültem neki.

13. Most iszol valamit?

Nem.

14. Okosnak tartod magad?

Tulajdonképpen igen. Bár az okosságnak is vannak típusai :D Van a stréberokos, aki bármit meg tud tanulni, ez vagyok én :D Némi értelem is szorult belém, bár a világ dolgaival kapcsolatban nem vagyok túl tájékozott... És IQ tesztet se mernék végezni. Néha hihetetlenül szőke vagyok.

15. Ettél valaha bogarat?

Maximum véletlenül.

16. Most van valaki, aki hiányzik?

A taglitosaim <3 :)

17. Mit kérsz karácsonyra?

Távol van még ahhoz, hogy ezen törjem a fejem.

18. Ismered a muffinembert?

Yes I know the muffin man, who lives in Drury lane...

19. Beszélsz álmodban?

Szerintem ezt még senki se mondta. Inkább csak szuszogok.

20. Emlékszel az első csókodra?

Tudom, hogy történt, de már nem emlékszem, milyen volt. Viszont Gábor megjegyezte utána, hogy az első csóknál csak a második a jobb. Arra sem emlékszem... :D

21. Reptettél valaha sárkányt?

Nem.

22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova?

Óóó, volt egy tó Uprisingon, a partján volt a kemping. Tempóztam kettőt aztán ki is jöttem. :D

23. Sikeresnek tartod magad?

Igen. Általában jól veszem a kisebb-nagyobb akadályokat, még ha ezt nem is mindig lehet konkrétan a "siker" szóval jellemezni.

24. Kábé hány ember száma van a mobilodban?

Gőzöm sincs. Ma véletlen félrenyomtam valamit és totál meglepődtem, hogy benne van NM. Megnézem. Hm. Nem tudom, hogy kell megnézni. Nem hiszem hogy sok szám van benne, és a háromnegyedét nem is hívtam soha.

25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat?

Nem.

26. Mik a terveid holnapra?

Kimegyünk Debrecenbe Serenhez, és ha mázlim van, este hazaérve még el tudom csípni a taglitosokat.

27. Mit csináltál múlt hétvégén?

Uprisingon voltam.

28. Most hiányzik a suli?

Nem hiányzik, de már megcsapott a hangulata. Mindjárt kezdődik a tárgyfelvételem! :)

29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?

Ma.

30. Szeretsz szingli lenni?

Azt hiszem nem. Bár jó kérdés. Mikor legutoljára szingli voltam, az csak azért volt rossz, mert irtóra depiztem Gábor miatt. Nem tudom, milyen érzés úgy szinglinek lenni, hogy nem sír az ember senki után. Biztos annak is megvannak az előnyei. Néha arra gondolok, jó lenne csak szabadon tengni-lengni és elflörtölgetni azzal, akivel csak akarok. Mindenesetre szeretek kapcsolatban élni.

31. Szereted a szobádat?

Szeretem. A szobatárssal egyre nehezebb :D Na jó, ez hülyeség, szeretem Orsit és meg is szoktam már, de ez a kupi nem nekem való.

32. Ki a hősöd?

Piton :D Lényegébe véve bárki. Az összes könyvben, filmben, meg a hétköznapi életben is vannak hősök. Mindet szeretem :)

34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)?

Táplálkozni és tantárgyakat felvenni.

35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál?

Sok emberrel el tudnék tölteni annyi időt, per pill valszeg Choz volna a legjobb választás :)

36. Mi a kedvenc ételed?

Nincs konkrét.

37. Ettél valaha kutyakaját?

Nem :D

38. Őszinte ember vagy?

Eléggé.

39. Szereted a ham&eggs-et?

Sosem ettem szerintem igazit, de milyen jó lenne, ha valaki csinálna nekem!

40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?

Mobil, személyes okmányok, lakáskulcs.

41. Van valamilyen sebhelyed?

Jaja, az államon, Gabi néha megkérdezi, mi is az :D

42. Szereted az akciót, a pörgést?

Nem kifejezetten. Néha én is tudok ilyen hangulatba kerülni, de nem jellemző.

43. Mi szeretnél lenni ha nagy leszel?

Emberijogi aktivista :D Szociológus, naná! :D Nem tudom. Olyasvalaki, aki fontos dolgot csinál, megmenti az emberiséget, eltörli a társadalmi egyenlőtlenségeket és ételt ad minden afrikai éhezőnek, vagy valami hasonló.

44. Mi a legnagyobb titkod?

Hát eszembe jutott most valami, nem biztos hogy ez a legnagyobb... de nem írom le, jobb lesz így mindenkinek :D

45. Milyen gyakran telefonálsz?

Gyakran. Főleg Chozzal, naponta többször. Szerintem a szülőket is hívom eleget, de ők nem biztos, hogy így látják. :)

46. Hiszel a szerelemben?

Mit kell azon hinni? Hiszek-e abban hogy van szerelem? Hát ez hülye kérdés. Ki szerint nincs?

47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?

Vanvan. De ez csak átmeneti állapot >:D

48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy lányban?

Egy lányban? Valószínűleg fiúknak készült a teszt. Sebaj. Egy lányt komplexen szoktam megnézni... Úgy egyszerre mindent. De talán az arc a legfontosabb.
És egy fiúban? :D Négy dolog??? Ott is leragadok az arcnál :D

49. Mikor sírtál utoljára?

Hát azért nem kell messzire menni. A héten tuti. De nem emlékszem, mikor.

50. Kit öleltél meg utoljára?

Shizuuuut! :D

51. Jól kijössz a családoddal?

Jól. Kortársaimhoz képest abszolút.

52. Hol van a mobilod?

Az asztalon, mellettem.

53. Mit ettél utoljára?

Maracujás tictacot.

54. Mi a kedvenc színed?

A lila.

55. Milyen filmet láttál utoljára moziban?

Harry Potter 7/II.

56. Most milyen dalt hallgatsz?

Semmilyet. És ez ritka.

57. Most mire vágysz? Ebben a pillanatban?

Ennivalóra!

58. Melyik a kedvenc kocsid?

Nincs kedvenc kocsim. A márkajeleket se ismerem fel.

59. Most nézel valamit a tévében?

Nem.

60. Kivel beszéltél utoljára mobilon?

Chozzal.

2011. szeptember 1., csütörtök

Nyárzáró blogbejegyzés szeptember elsején

Igen tartalmas nyarat tudhatok magam mögött. Volt benne három fesztivál: Balaton Sound, Ozora és Uprising. Homlokegyenest különbözik a három. A legjobb egyértelműen Ozora volt, bár annyira nem élveztem, mint tavaly. Soundra tuti, hogy többé be nem teszem a lábam (ha hozzám vágnak egy jegyet, akkor se) mert bár nem rossz, de egyáltalán nem az én stílusom. Uprising nem volt rossz, csak közbeszólt az időjárás. A kétnapos fesztiválnak csupán az első napját tartották meg, abból is csupán három koncerten voltam jelen, mert után kidőltem a fáradtságtól. A másik napot elfújta a szél, buszozhattunk haza az éjszakában. Azért jópofa volt.
Nyaraltam Chozzal egyszer Bükkszentkereszten, aztán egy hetet Vadnán. Hát ehhez nem sok mindent lehet hozzáfűzni, a nap nagyrésze az aktív pihenésről szólt :D
Két külföldi nyaralásom volt, egy Olaszország és egy Izrael. Egyértelműen az utóbbi viszi a pálmát a teljes nyarat tekintve. Utólag még nagyobb élménynek tűnik, mint mikor ott voltam. Csak most kezdem felfogni, megérteni. Rendszeresen az útról álmodom. Sokat gondolok a többiekre. A facebook csoportunk folyamatosan izzik, rendszeresen érkeznek üzenetek, találkozók, programajánlók. Én még egy összeröffenésen sem tudtam ott lenni, de nagyon várom hogy egyszer sikerüljön. :) És mindenki írja, hogy hiányzik neki az egész, és Barnabás elkezdett héberül tanulni, és októbertől májusig kint lesz egy kibucban - és mindezt az út hatására döntötte el. Mindenki agyondicsérte a Taglitot, hogy mennyire jó lesz, satöbbi satöbbi, és én azt hittem, hogy ez csak a reklámszöveg, és őszintén úgy álltam hozzá hogy na persze, lesz egy klassz utunk de engem aztán nem fog lelkem mélyéig átjárni meg minden, de mekkorát tévedtem, uram atyám :D Ez a tíz nap naggyon durván jó volt :D

Az egyetem 12-én kezdődik, van itthon most két nyugisabb hetem. Szombaton megyünk Debrecenbe Serent látogatni. Ma összefutottam Csillával, beszélgettünk egy csomót és tartottam neki élménybeszámolót. :) Tartottunk a családdal őszi bevásárlást is, álmaim csizmája jelenleg az előszobaszekrényben várja, hogy végre magamra kaphassam :P

Ha már család, leírom, bár kevésbé vidám téma, hogy mostanában folyamatosan azon puffogok, hogy el kéne költözni itthonról. Nyáron keveset voltam itthon, és ha Pesten voltam, akkor is gyakran eljárogattam ide-oda, és valahogy folyton úgy éreztem, hogy neheztelnek rám ezért. Az már el van fogadva, hogy nagylány vagyok, úgyhogy ha elkéredzkedek estére, természetesen sosem szoktak tiltani. De akkor is idegesítő, hogy be kell számolnom mindenről, és jelentéseket kell tennem, és hogy már félek odaállni azzal, hogy ma este is elmegyek, mert tudom, hogy elengednek, de közben látnom kell ahogy elhúzzák a szájukat meg tartanak olyan kínos kis szüneteket. Borzalmas. Nem akarok elszámolási kötelezettséggel tartozni senkinek. Abból is elegem van, hogy ha valakinek rossz napja van, automatikusan átragasztja a másik négy emberre és akkor mindenki full ideges lesz. Igazán kellemes légkör teremtődik így, gondolható. Nem akarok itthon csak állandó cseszegetést kapni. Szóval tényleg legszívesebben már húznék el innen. Csak ahhoz pénz kéne, pénzem meg nincs. És igazából csak ezen múlik a dolog, mert Choz már eleve albérletben él. Neki könnyű, ő nem ugyanabban a városban tanul ahol a családja van :( Nade jövőre megyek valahová Erasmussal. Choz szerint csak meg akarok lépni innen, de azért ez nem teljesen igaz. Még azt is hozzátette, hogy én már ki is tűztem a szakításunk időpontját. Engem mindenki csak bááánt :D

2011. augusztus 31., szerda

Children of Men


Tegnap megnéztük "Az ember gyermeke" c. filmet. 2027-ben játszódik, ebben az időben az emberiségen már elhatalmasodott egy furcsa meddőség: a nők nem tudnak gyereket szülni. A bolygó legifjabb lakója 18 éves. Már csak Anglia létezik, mert a társadalmi feszültségek satöbbi satöbbi miatt megszűnt a többi állam, és különben is, az egész film tele van terroristákkal meg lövöldözéssel, szóval katyvasz az egész, arról szól hogy mégiscsak akad egy nő, aki terhes, és őt meg kell menteni. Na de igazából arról akartam beszélni, hogy elgondolkodtam, és tényleg durva, mennyire értelmet ad az életünknek a tudat, hogy van utánunk következő generáció. Pedig mit számít az egész? Mi így is, úgy is leléljük az életünket, aztán jól meghalunk, és fogalmunk sem lesz már arról, mi történik utánunk. De mégis, minek teremteni, alkotni, ha 100 év múlva már nem lesz, aki lássa? Nem jó ebbe belegondolni. Fontosabb az a sok játszótéren tipegő totyogós, mint hinnénk. :)


2011. augusztus 29., hétfő

Thinking

Azon gondolkodtam, hogy nagyon jó, hogy nem egy évvel ezelőtt van, mert egy évvel ezelőtt borzalmas volt. Furcsa is, hogy eltelt már ez az egy év. Bizonyos szempontból örülök neki, mert az elején azt hittem, sosem fog telni az idő. De tulajdonképpen egész gyorsan eltelt. Többet vártam az időtől. Azt hittem, könnyebb lesz. Vagy nem is tudom, mit vártam. Nem ezt. Egy év a minimum, de még mindig kevés. Nem tudom mennyi kell. Sok minden változott már így, fakulnak az emlékek... Nem tudom, hol fogok kikötni. Egyre kevesebbet kattogok rajta, de néha még mindig. Elsősorban magamban kéne tisztáznom, hogy mit akarok, de nem tudom :( Így viszont nem tudok tenni se ellene/érte. Nincs más hátra mint várni még egy évet, aztán még egyet és még egyet. Majd ha akkor is tanácstalan leszek, akkor lesek bajban. :)




2011. augusztus 25., csütörtök

Izrael, Izrael



Hazaértem Izraelből. Most egy nagyon hosszú bejegyzést fogok írni, így nem várom el senkitől sem, hogy elolvassa, de szerintem érdemes - nagyon sokat tanultam az út alatt, és szeretném mindezt megosztani a nagyérdeművel. :)

Az ország Körülbelül három óra repülőút innen, időeltolódás: 1 óra plusz hozzánk képest. Meleg. Nagyon meleg. Annak ellenére, hogy kis ország, ötféle éghajlata van, amiben megtalálható a Magyarországra jellemző kontinentális és a szélsőséges sivatagi is. Legnagyobb városok: Jeruzsálem, Tel Aviv, Haifa. Főváros: Jeruzsálem. Határos országok: Libanon, Szíria, Jordánia, Egyiptom. Hivatalos pénznem: sékel. Népek: zsidó (82%), arab (16%), egyéb (2%).

Emberek Kísérletet teszek arra, hogy összeszedjem, miféle népekkel találkoztam az út során.

Útitársak: Hozzám hasonló lelkes fiatalok, összesen 38 fő. Mindenkinek megvolt a maga száma - ha visszatértünk valahonnan, folyton számoltunk, hogy mindenki megvan-e. Én voltam a kettes. A csoport jórésze idősebb nálam, friss diplomás vagy nemrég kapott munkát. Meglepett, hogy a társaság meglehetősen homogén volt, tipikusan az úgynevezett “Erasmus-generáció”-hoz tartozókból állt: rengetegen tanultak/tanulnak, dolgoztak külföldön, és a többségről elmondható, hogy felvilágosultan gondolkodó, a világra nyitott, értelmes, ami egyértelműen kiderült a közös beszélgetésekből. Természetesen akadt azért a csoportban mindenféle: a párocska, akik folyton egymással voltak elfoglalva, a kényeskedő, akinek soha semmi nem felelt meg, a tisztaságmániás, aki már a kicsit kopottas vécében sem tudta elvégezni a dolgát, a nagyvilági utazók, a folyton bulizni vágyók és így tovább. Két idei első ozorázóval is találkoztam, sokat beszélgettünk a fesztiválról. Találtam egy öngyújtót, Lencsivel pedig megegyeztünk, hogy ha elviszem jövőre Ozorára, meghív valamire. J Úgy érzem, sikerült viszonylag jól összeszoknunk: olyan lett az egész, mint egy osztálykirándulás.

Kísérőink: Magyar kísérő összesen kettő, Lauri és Vera. Személy szerint egyikükkel sem voltam kifejezetten megelégedve, de konkrét gond nem volt velük. A helyi idegenvezetőnk a 39 éves Zoli volt, aki 18 évesen, rögtön érettségi után húzott ki Izraelbe azzal, hogy ő nem bír Magyarországon megmaradni. A gondolkodásmódjával nem sikerült azonosulnom, és az is zavaró volt kissé, hogy törte a magyart (leginkább nyelvtani szerkezetekben, rosszul használt kifejezésekben mutatkozott meg, hogy régóta nem él magyarok között) de tényleg jól ismeri az országot, lelkesen mesélt nekünk, és mindig igyekezett figyelembe venni a csoport igényeit. Harcolt a második libanoni háborúban is, erről később részletesebben. Az izraeli szervezőnk, segítőnk Moriya volt, vallásos fiatal lány, kicsit beszélt magyarul. Őt is nagyon megszerettük. Kísért minket továbbá (igen, ő már az utolsó!) egy fegyveres őr, a csoport biztonsága érdekében. Nem, nem marcona katonafiút kell elképzelni: Lital nő volt. Az a tipikus tökös csaj, aki bárkivel elpoénkodott, pakolta be nekünk az izraeli zenéket, hagyta, hogy befonják a haját és virágokat tűzdeljenek bele, miközben végig egy pisztoly fityegett az övébe tűzve.

A katonák: Összesen hét fő, két fiú és öt lány, mert Izraelben kötelező a katonaság fiúknak 3, lányoknak 2 évre. A csoporthoz Jeruzsálemben csatlakoztak kifejezetten azzal a céllal, hogy lehetőségünk legyen jobban megismerni őket. Velük tartott még Eran, aki eddig Debrecenben tanult, de ősztől a SOTE hallgatója lesz majd. Elmondható róluk, hogy állati jó fejek és nagyon nyitottak voltak. Mindegyikük más-más egységből jött, és sokat meséltek arról, hogy hogyan dolgoznak, milyen az élet a hadseregben és úgy általában Izraelben. Rajtuk keresztül megismertük a tipikus izraeli fiatalt: lelkes, nyitott, mosolygós, 19-25 év körüli, aki feltétel nélkül szereti a hazáját. Ez a hazaszeretet jellemez amúgy minden helyi (zsidó) lakost. Egyáltalán nem félnek attól, hogy katonának mennek, és készek rá, hogy bármi áron megvédjék a hazájukat. (Zárójelben jegyzem meg, hogy Orsi barátja, Szahar is pontosan így gondolkodik). Erről később részletesebben.
A katonák köszöntésére csináltunk egy kis játékot előző este. Nyolc csoportot alkottunk, minden csoport kapott egy fehér lapot, rajta egy katona nevével. A héber nevek gyakran a nemet se árulják el, így semmi támpontunk nem volt, mégis le kellett rajzolni, milyennek képzeljük az illetőt, és leírni, miket gondolunk róla. Mi kaptuk Erant. Rajzoltunk egy kemény csajszit, fegyverrel, hosszú hajjal, sok fülbevalóval, aki szereti a hard rockot, a macskákat és a tevéket, van két bátyja és utálja a rózsaszínt. Eléggé mellényúltunk, mivel Eran fiú, és ő volt az egyetlen, aki nem katonaként jött hozzánk. De azért vicces volt ez a játék. A katonákat nagyon megszerettük, fel is vettem már őket facebookon. Mind felajánlották, hogy ha valaha Izraelbe megyünk, hívjuk őket, találkozzunk, sőt, szállást is adnak. Zoli hangsúlyozta, hogy ez komoly, ne vegyük áludvariaskodásnak. Ami még édes, hogy Barnabás összejött az egyik katonalánnyal még az első nap. Komolynak tűnt a dolog, már amennyire négy nap komoly lehet - végig együtt voltak, összebújtak, beszélgettek, az utolsó nap pedig rossz volt nézni a búcsúzkodásukat. Barnabás mondta is, hogy szeretne valahogyan visszatérni Izraelbe. Azt hiszem, Zsófi és egy katonafiú is egymásra talált, de az ő kapcsolatuk inkább a csókolózásról szólt.

Az őrült: Annak a férfinek a beceneve, aki a libanoni határnál él egy kibbutzban. Volt szerencsénk beszélgetni vele. Igen temperamentumos egyén. Amerikából jött át Izraelbe, mert ahogy mondja: minden zsidónak itt van a helye, ez a zsidók országa, otthona. A gazdaság erős, egy csoda az, hogy Izrael itt létezik, ennyi arab állam között; és Izrael meg tudja és meg is fogja magát védeni mindenféle támadással szemben, éppen azért, hogy a világ összes zsidójának, beleszámítva minket is, legyen lehetősége arra, hogy idejöhessen, az igazi hazájába. Arra a kérdésre, hogy nem fél-e itt élni közvetlenül a határ mellett, azt felelte, hogy nem lehet örökké félelemben élni; ő már nem az a zsidó, aki meghúzza magát és hagyja, hogy mások döntsenek a sorsáról. Nem félt akkor sem, mikor a lövedékek röpködtek körülötte a háborúban, mert ahogy elmondta: “If He wants me, He’ll take me”. Azt előre kikötötték nekünk, hogy nem kell vele egyetérteni, de nagyon tanulságos volt végighallgatni. Aznap este hosszas eszmecserét folytatott róla a csoport Zolival, aki főként osztja a nézeteit.

A beduin: A sivatagban élő arab. Mikor megérkeztünk a táborba, mesélt magáról, a beduinok életmódjáról. Három felesége van - épp keresi a negyediket, a törvényeik ugyanis ennyit engednek meg. Több mint tíz gyereke van, és két felesége is várandós éppen. Ramadán idején járunk, ezért napközben böjtölt - mikor mi érkeztünk, akkor már nagyon sietett volna haza enni a családjához, de nekünk még megtartotta az előadását, viszont folyamatosan dohányzott. Zoli elmesélte, miféle gondokkal küzdenek a mai beduinok: tartsák-e hagyományos életformájukat, vagy asszimilálódjanak? Megőrizhetik-e szokásaikat, tudnak-e élni anélkül, hogy kénytelenek lennének felvenni a modern tempót?

Solomon Perel: Holokauszt-túlélő, akinek viszontagságos fiatal éveiről film is készült - ezt néztük meg az egyik pre-tagliton. A férfi jelenleg 87 éves, és Tel Avivba jött el hozzánk a hotel teraszán egy kis beszélgetésre. Szokatlan módon a németek között élte át a háborút: papírok nélkül, csodával határos módon sikerült mindenkivel elhitetnie, hogy árja, és néhány katonai siker után egyenesen a hitlerjugendekhez került, azokhoz a fiatal katonákhoz, akiket a jövő nemzedékének képeznek - természetesen tömény náci ideológiával. Ami Solomon elbeszélésében a legmegdöbbentőbb: hangsúlyozta, hogy olyan intenzív agymosáson mentek át, hogy zsidósága ellenére hinni kezdett a fajelméletben, a németek felsőbbrendűségében; örült a német győzelmeknek és szomorú volt, hogy végül elvesztették a háborút; olykor szégyellte saját zsidóságát, miközben sosem felejtette el apja búcsúszavait: “Sose felejtsd el ki vagy.” Elmondása szerint a mai napig kettős identitásban él; a náci ideológiát sosem tette egészen magáévá, de azok a gondolatok, amiket évek során csepegtettek belé, a mai napig elkísérik. További érdekesség, hogy rendszeresen tartja a kapcsolatot azokkal, akikkel együtt tanult, az akkori szerelmével, és katonákkal is, akikkel találkozott a háborúban.

Szállás
Mivel keresztbe-kasul bejártuk az országot, összesen öt szállásunk volt. Az első két nap a gyönyörű szép Kinneret tó mellett laktunk, majd egy éjszakát töltöttünk a beduin táborban - sátor, hálózsákok. Kedvenc szállásom a következő, az eilati Youth Hostel, ami szépen berendezett “mini lakásokból” áll, és mindenfelé fiatalok lakták. A hűtőn találtam egy “rasta” feliratú, piros-sárga-zöld zászlós hűtőmágnest, amin volt pár héber felirat is. Hazahoztam Choznak. :D Eilat után laktunk három napot Jeruzsálemben, ez volt a leglepukkantabb és még messze is volt a belvárostól. Utoljára Tel Avivban laktunk, egy tengerparthoz közeli kis hotelben. Itt csak egy éjszakát töltöttünk el - mivel másnap hajnali háromra mentünk a reptérre, aznap éjjel már nem aludtunk, és nem vettek ki nekünk szobákat.

Kaják Természetesen mind kóser. A reggelink és a vacsink mindenhol svédasztalos volt, reggel ettük a tejtermékeket, este a húsokat :D Ebédre általában a hatalmas szendvicsek vagy piták jöttek, igyekeztek őket variálni, de a végére csak rájuk untunk. Kétszer ettünk kóser pizzát, az sajnos meglehetősen unalmas, mivel nincsen rajta hús. Mekiben nem jártunk, de ott is kóserek a szendvicsek :D Egyébként nem zavaró. Iszonyat finom sütiket ettünk, krémes-piskótásakat, el sem tudom képzelni, hogy hagyhatták ki abból a tejet, pedig mégis.

Program Nagyon sűrű és nagyon összetett, igyekszem a főbb dolgokat kiemelni.

1. Nap (aug. 14. hétfő): főként a repülőúttal megy el. Az Izraelbe utazókat kikérdezésnek vetik alá, természetesen csak “saját biztonságuk érdekében”. Engem nagyon kellemetlenül érintett a dolog. A kikérdezésem legalább fél órán át tartott, tovább, mint a többieké. A végére nyugtalan lettem, mert úgy éreztem, valami miatt gyanús vagyok, és nem tudtam felfogni, mi miatt. Rengeteg általános és kicsit vájkálósabb kérdést is kaptam. Mit csinálok, hol tanulok, milyen a családom, jártam-e már Izraelben, milyen programmal megyek, hogyan csomagoltam, stb. Megkértek, hogy lépjek be laptopról az etr-embe, és mutassam meg a jegyeimet. Legalább ötször megkérdezték, miért akarok Izraelbe menni, mintha az, hogy érdekel az ország, a szép tájak, a kultúra (tök ingyen) nem lenne indok. Szintén idegesített, hogy időről felvetette, mit szólt anyám az úthoz. Mit szólt volna? Hát örült neki -.-. A pasas elkérte a diákigazolványomat is, elment vele, pusmogott egy másik alakkal, majd közösen visszajöttek, és az a másik fazon is elkezdett kérdezgetni, ugyanazt, amit az előző, de angolul. Az angoltudásom egyébként egyre jobban rohad el, erre rájöttem az út alatt. Mindegy, lényeg a lényeg, elengedtek, de én sokáig tök szarul éreztem magam, mint akit órákon át böködtek egy tűvel.
Miután megérkeztünk és megismerkedtünk a vezetőinkkel, busszal utaztunk Haifára. Sötét lett, mire odaértünk, de még megnézhettük a Bahai Kertet, a bahai vallás központját. Gyönyörű volt kivilágítva a város. Késő lett, mire elértük a szállásunkat, farkasétvággyal ettünk, majd elmentünk aludni.

2. Nap: Fürödtünk délelőtt természetes medencékben, láttunk banánültetvényt, felutaztunk a libanoni határhoz egészen északra, beszélgettünk az őrülttel.

3. Nap: Meglátogattuk Zefat városát, van itt egy magyar múzeum, egészen kicsi, főként holokauszt-áldozatok és túlélők személyes tárgyai vannak itt kiállítva. Szívfacsaró volt látni ezeket a közönséges tárgyakat; a férfi, aki megkapta kislánya fényképét, születésnapi jókívánságát és a copfját, talán még nem is sejtette, hogy soha többé nem látja viszont; és rongybabák, emlékkönyvek, körtemuzsika, receptes füzet… Mindig azon gondolkodom el, mikor hasonlót látok, kié lehettek ezek a tárgyak? Mi lett vele vajon?
Ezen a napon utaztunk le délre, ez hosszú buszút volt, de fantasztikus volt látni, ahogy fokozatosan eltűnnek a fák és uralkodóvá válik a köves sivatag. Későn érkeztünk a beduin táborba, de még gyorsan tevegeltünk egyet, vacsiztunk - rizs, saláták, tevehús (ami egy kis fűszeres gombóc volt) este a beduin mesélt nekünk az életmódjukról. Lefekvés előtt tábortüzet raktunk (megtanultam megkérdezni héberül a “Mikor lesz kész a tűz?” mondatot. “Matai a medura muchana?” - azt hiszem így hangzik valahogy). Sütöttünk pillecukrot, énekeltünk, és hamarosan csatlakozott hozzánk a francia és az amerikai taglitos csoport is - Dani gitározott, és mi hajnalig fent voltunk, beszélgettünk, énekeltünk, fantasztikus volt látni ezt a sokféle embert így együtt.

4. Nap: Reggel felkirándultunk Maszadára. Ez egy erőd, amit sok-sok éve épített egy zsidó közösség, hogy elzárkózzanak Róma befolyása elől. Zoli mesélt arról, hogyan éltek itt. Meleg volt és fáradtak voltunk, de onnan fentről fantasztikus kilátás nyílt a Holt-tengerre! Maszadáról sílifttel mentünk le, megnéztük a Dávid-vízesést, fürödtünk a Holt-tengerben. Tényleg bitang sós, nem is lehet benne tíz percnél tovább megmaradni. Este leutaztunk Eilatra, tettünk egy rövid túrát a Vörös Kanyonban. A kanyont a szél vájta, gyönyörű volt sétálni a néma, kihalt tájon, felkúszni a sziklákon. Már ment lefelé a nap, mikor Zoli mindenkit megállított, leültünk néma csöndben a kanyon közepén, ő pedig lejátszotta nekünk a Kol Galgalt (lásd fentebb). Egyesek nyálasnak találták a dolgot, szerintem szép volt. Este tettünk egy sétát Eilatban.

5. Nap: Hajnali háromnegyed ötkor volt a találkozónk. Álmos fejjel kezdtük meg túránkat a közeli hegyen, de megérte: láttuk a napfelkeltét a tenger felett. Gyönyörű volt. Délelőtt ezután kaptunk szabadidőt, de nem volt erőm várost nézni, inkább aludtunk. Délután fürödtünk, búvárkodtunk a Vörös-tengerben. Ezen a napon történt terrortámadás, épp Eilat közelében, így az esti túránk elmaradt. Kicsit megijedtünk - erről később. Szerencsére volt valami, ami oldotta a feszültséget, ez pedig a parthajó volt, amit külön nekünk béreltek ki. Behajóztunk a tengerre, szólt a zene, néztük a fényeket, iszogattunk, aztán csaptunk egy hatalmas bulit.

6. Nap: Gond nélkül elhagytuk Eilatot és Jeruzsálem felé tartottunk, de út közben megálltunk egy Kibbutzban körülnézni. Estefelé érkeztünk a fővárosba, és aki követi a napokat, jól láthatja, hogy pénteknél járunk - volt szerencsénk ellátogatni egy zsinagógába shabbat alkalmából, este ettünk szombati vacsorát. Vallásról is kicsit később. Ezen a napon érkeztek hozzánk a katonák, akik azonnal lelkesen beszédbe elegyedtek velünk, segítettek levezényelni a szombatot, stb.

7. Nap: Besétáltunk Jeruzsálembe, megnéztük a Siratófalat. Csúsztattam cetlit a kövek közé, de sokat vacilláltam, hogy így tegyek-e. Nincs igazán komoly kívánságom, és különben is úgy vagyok vele, hogy a Mindenhatónak nem kell cetlikre írnom a vágyaimat, úgyis ismeri mindet. De azért jó volt így. Vicces, de úgy néz ki, már el is kezdte teljesíteni. Délután kaptunk szabadidőt, este pedig visszamentünk a városba, csaptunk egy kis bulit.

8. Nap: Talán a legnehezebb napunk - lelkileg. Megnéztük a Yad Vashemet, a legnagyobb holokauszt múzeumot. Hihetetlen, de tényleg négy órát töltöttünk el bent magyar idegenvezetővel. Valójában hazudnék, ha azt mondanám, sok mindent mozgatott meg bennem a tárlat. Kevés újat mutatott, bár szemtől szembe találkozni ezekkel a képekkel, beszámolókkal mindig megindító. Különösen nagy hatást gyakorolt rám a múzeum mellett felépített gyermekemlékmű - Sötét, sziklába épített terem, ahol csupán öt gyertya világít középen. Igen ám, de tükrök veszik körbe őket - mikor belépsz, a vaksötétben semmit sem látsz, csak a milliónyi pislákoló fényt, ami körbevesz, azokat az elveszett lelkeket, akik sosem nőhettek fel. Közben egy gépies hang folyamatosan szavalja a neveiket - hány évesek voltak - és honnan származtak…
Sokan nem értettek egyet azzal, hogy a Yad Vashem után közvetlenül a katonai temetőbe mentünk. Valójában mindkét hely elég megrázó volt, csak éppen másképpen. A temetőben a háborúban elesett katonák nyugszanak, egyforma sírokban, egyforma sírkövek mögött. A héber betűk közül csak a számmal leírt életkorukat tudjuk felismerni: 19. 20. 21... Kevesen idősebbek. Néhány síron mosolygós fényképek vannak az elhunytról, akikről a feliratok elolvasása után Zoli beszél. Az, aki a képről tekint rád, egy bombára vetette magát, hogy megmentse a társait… Aknára lépett… Vagy csak egyszerűen lelőtték a többi szerencsétlennel együtt, akit Libanonba küldtek a nemzetet védeni, éppen öt éve. Annyi idősek csak, mint mi. A sírokon néha gyerekjátékok - műanyag dínó, a kis herceg héber nyelvű példánya, színes kövek felirattal (“Most már bevallom, hogy nagyon szerelmes voltam beléd”) - esküvői meghívó - “Csak arra kérlek, hogy gyere el…” Duzzogva mentem be a temetőbe, hogy miért nézzük idegek sírját, és a végén már tényleg én is bőgtem, mert ezeknek a gyerekeknek nem_kellett_volna meghalniuk, fel kellett volna nőniük, családot alapítani és gyereket nevelni, de már nem fognak, soha, soha soha… A sor végén friss sírhant. Katona. Három napja esett el a terrortámadásban.

9. Nap: Önkénteskedtünk egy kicsit - zacskókba töltöttünk cukorkákat egy olyan épületben, ahol fogyatékkal élők laknak és dolgoznak. Az újév közeledte miatt sok megrendelést kaptak, ezért kellett besegítenünk. Szórakoztató volt sokan körülvenni az édességgel töltött dobozokat, együtt pakolni, csomagolni. Ez alig másfél óra volt, majd meglátogattuk az Izrael Múzeumot - nem volt nagy szám, talán a legérdekesebb a Holt-tengeri tekercsek voltak. Még ezen a napon elbuszoztunk Tel Avivba, este elsétáltunk a tengerhez, táncoltunk a bolond zsidóval, aki nézők körében ugrál nemzeti zenékre, miközben néha-néha elrágcsál egy különös levelet. Még ezen a napon beszélgettük Solomon Perellel.

10. Nap: Séta, séta, séta a városban. Indepencence Hall, ahol kimondták Izrael függetlenségét 63 éve. Megnéztük Jaffót, piacoltunk, délután pedig végre sok időnk jutott a tengerben való fürdésre. Órákig ki se jöttünk belőle. Este tartottunk egy feedbacket. Hazaérve összecsomagoltunk - erre az estére már nem voltak nekünk szobák bérelve, nem feküdtünk le aludni. Elmentünk egy pocsék buliba, háromra kimentünk a reptérre, hosszas becsekkolás, satöbbi után felszálltunk a gépre és jöttünk haza - fél tízre értünk Pestre. Mindenki szörnyen fáradt volt. A repülőn aludtunk ugyan, de hazaérve is szükségem volt pihenésre. Sőt, még mindig nem érzem úgy, hogy visszakaptam volna azokat az órákat.

Vallás
Izrael zsidó állam, s mint ilyen, elválaszthatatlan a vallástól. Én magam nem vagyok kifejezetten vallásos, és csak általánosságban ismerem a zsidó szokásokat, így érdekes volt kicsit belepillantani. Shabbatkor nekünk is illően fel kellett öltöznünk, mikor elmentünk a zsinagógába. Nem volt valami hosszú a szertartás, de imák végtelennek tetsző sorából állt. Mindannyian kaptunk imakönyvet, amit haza is hozhattam - ha meg akarnék majd tőle válni, akkor sem dobhatom ki, hanem oda kell adnom egy zsinagógának. Érdekes volt látni, hogy a keresztény szokásokkal ellentétben itt nem ülnek feszülten, átszellemülten az emberek. Voltak persze nagyon vallásos egyének, de sokan beszélgettek, a gyerekek csokival a kezükben futkostak fel-alá - a zsinagóga nem csupán imahely, hanem közösségi ház is. A nők el vannak választva a férfiaktól, mi csak egy elkerített részről leshettük, mi történik középen. A mellettem imádkozó nő hogy-hogynem, de beszélt magyarul. Olykor elvette tőlem az imakönyvet, és oda lapozott, ahol épp tartottunk. Ahogy láttam,a fiúk is kaptak hasonló segítséget kedves idegenektől, akik később “Shabbat shalom!”-ot is kívántak. Megható volt ez a közvetlenség, de bevallom, a sok ima közben igencsak kényelmetlenül éreztem magam - úgy tűnik, ez az érzés nem csak a keresztény szertartásokon fog el.
Főként Jeruzsálemben láttunk rengeteg vallásos zsidót: a férfiak felismerhetőek fekete öltözékükről, kalapjukról és hosszúra növesztett pajeszukról, a nők pedig szigorúan könyék alá érő felsőben és hosszú szoknyában járnak - a negyven fokban is. Zoli elmesélte, hogy Jeruzsálemben vannak igazi ortodox negyedek is, ahol a nagyon vallásosak élnek. Ők betűről betűre betartják az előírásokat, házasságközvetítő segítségével választanak párt stb.
Az elvetemült vallásosság, legyen szó bármilyen vallásról, megijeszt. Legjobb példa erre a szombat, amikor a zsidó vallás szerint tilos munkát végezni. De mi minősül annak? A legszigorúbb szabályok szerint tulajdonképpen minden. Tilos tűzet gyújtani, oltani, főzni, utazni, írni, cipelni… Fel se sorolom. Ami marad, az lényegébe véve csak az olvasás, tanulás, beszélgetés, rövid séták, és a házastárssal való szex (ami viszont kötelező. :D) Ezen a napon egy nagyon vallásos zsidó nem használ telefont, számítógépet, tévét. Egyes szállodákban van szombati lift, mivel a liftgombot is tilos megnyomni. Léteznek szombati órák, amelyeket előre be lehet állítani, hogy kapcsoljanak be ezt vagy azt. Tipikus példák arra, hogy a zsidók milyen ravaszul képesek kiskapukat találni. Zoli ateista, de a testvére nagyon vallásos. Egy napon, mikor átmentek hozzájuk szombati ebédre, kiderült, hogy a kisfiú játszott a légkondi időzítőjével, így az nem kapcsolt be. 38 fok. Mi legyen? A testvér nem nyomhatja meg a gombot, mivel vallásos, de úgyszintén Zoli sem, mert egy vallásos zsidó nem kérhet meg egy másik zsidót, hogy munkát végezzen helyette. El kellett gyalogolniuk a hőségben egy arabért, akit megkérhettek, hogy ugyan, pöccintse már meg azt a gombocskát. Hát ha valami, akkor szerintem ez nevetséges. De nem lehet szombaton tépni se, ezért a vécépapírt is előre méretre vágják. Néhány fiú megkísérelte tartani a shabbatot, fogadtak, hogy aki elrontja, sörrel fizet. Azt hiszem, elég jól ment nekik a dolog, de este óriási élvezettel gyújtottak rá megint :D

Izrael meg tudja magát védeni Két dolog hagyott bennem nyomot az út során. Mindenképp emlékezni fogok a természeti szépségekre, amiket láttunk: a napfelkeltére, a Holt-tengerre, a Vörös kanyonra. De fontosabb ennél mindaz, amit tanultam. Megismertem Izraelt, a bőrömön érezhettem az izraeli-arab konfliktust. Ebben az országban a gépfegyverrel mászkáló katonák megszokottnak számítanak. Felkapod rájuk a fejed az elején, aztán már halál nyugalommal mész el mellettük, sőt, végül örülsz is, hogy ott vannak minden utcán, minden sarkon. A buszunkkal egy alkalommal gyakorlatozó tankok mellett haladtunk el. Lital folyamatosan hordott magánál fegyvert. A terrortámadás után Zoli is. De megtudtuk, hogy Moriyánál, még ennél a törékeny fiatal lánynál is van, és meg sem lepődtünk, mikor a buszra felszállva azt vettük észre, hogy a sofőr épp tárazza be a pisztolyát. Izrael a világ legfenyegetettebb országa, mindenhonnan arabok veszik körül, és huszonkétezer rakéta van felé irányítva. Hányszor hangsúlyozták nekünk, hogy a szerződések, a kompromisszumok itt mit sem érnek! Az arab világ nem nyugszik bele egy zsidó állam jelenlétébe. Amíg ők fegyvert viselnek, Izrael is fegyvert visel.
Izrael meg_tudja_magát_védeni. Folyamatosan fejlődik a gazdaság. Rengeteg pénzt költenek fegyverkezésre. Minden fiatal köteles katonai szolgálatot teljesíteni. Fantasztikus technikákkal, állandó éberséggel védekeznek az esetleges támadásokkal szemben. És hogy mi az ára? Az a rengeteg huszonéves a katonai temetőben, akinek a sírján kavicsok és gyártyák sorakoznak. Ők nem félnek odamenni, ők nem félnek meghalni, mert tudják, érzik, hogy meg kell védeniük a hazájukat. Mert ahogyan a katonák és Zoli is elmondták: Fantasztikus, hogy létezik ez az állam, hogy a zsidóknak van otthona. Ők azért harcolnak, hogy legyen hova mennünk. Ha Izrael nem létezne, talán bekövetkezhetne egy második holokauszt.
Az egészet még közelebb hozta hozzánk a váratlan terrortámadás. Épp mikor Eilaton voltunk, közvetlen mellettünk támadtak meg buszt terroristák. Az eredmény: hét halott. Ijesztő volt megtudni, hogy a terroristák öngyilkos merénylőként készültek a városba jönni, hogy azokban a szállodákban, bevásárlóközpontokban robbantsanak, ahol akár mi is lehettünk volna. Mivel nem tudtak bejutni, a város szélén lévő sziklák között keltettek zűrzavart, épp ott, ahol hajnalban megnéztük a napfelkeltét. Beszélgettünk is helyi határőrökkel, fiatal kommandós lányokkal, a sivatagi macskákkal. Másnap megtudtuk, hogy őket vetették be először. A támadásra feleletként Izrael elkezdte bombázni Gázát. Fogalmam sincs, mi most ott a helyzet. És mi a lényeg? Amit Zolinak is elmondtam. Azt mondták nekünk, Izrael biztos hely, otthon a zsidók számára. Igaz, itthon sem vagyok közvetlen fenyegetettségben, de erősödik az antiszemitizmus, érhetnek atrocitások. Izraelben ez nem történhet meg, ott bárki szabadon gyakorolhatja vallását és kimehet szőrmekucsmával a fején az utcákra. De ehhez az kell, hogy a gyermekei harcoljanak a frontokon. Mindennek az az ára, hogy Zoli félve néz a fiaira, és aggódik, mi lesz, ha katonának mennek. Mert ő maga is átélte, milyen azokkal a szavakkal elbúcsúzni a feleségétől, hogy “ha meghalok, házasodj újra… Neveld fel a gyerekeket…” És én nekiszegeztem a kérdést, tényleg jobb-e neki itt élni, naponta a gyerekeiért aggódni, mint Magyarországon lenni, biztonságban? Azt hiszem, ezen kissé elgondolkodott. Azért hozzátartozik a történethez, hogy Izraelben nem rettegnek az emberek, sőt sokkal nyitottabbak, vidámabbak, mint mi, magyarok. Szeretik a hazájukat, szeretnek itt élni, és semmi pénzért el nem hagynák. Szépnek találom ezt a ragaszkodást.

Amit tanultam
Megismertem Izraelt, az embereket, a konfliktusokat. Máshogy állok a saját zsidóságomhoz. Ez olyasmi, ami miatt nem vagyok hajlandó szégyenkezni, nem akarom takargatni, igenis vállalni akarom bárki előtt. Figyelemmel fogom kísérni Izrael sorsát. Küzdeni szeretnék az antiszemitizmus ellen. Fantasztikus út volt, és nagyon hálás vagyok, hogy megélhettem.