2010. október 29., péntek

Ég veled, G

Az imént szertartásosan megszüntettem a Gabi címkét. Ami olyan szempontból nem jó dolog, hogy olyan, mintha most eltöröltem volna a föld színéről, holott nem, igenis kell emlékeznem rá, hogy valaha létezett és tizen-akárhány bejegyzésben elég masszívan meg lett említve, de most már egyszerűen nem tudom nézni. Ennyi volt.

Nyomorék..?

Még Nemzetiből hazafele jövet kérdezte meg apu, hogy ebben a két hónapban, amíg szingli voltam, kicsit nyomoréknak éreztem magam, ugye? Hát fogalmam sem volt, miről beszél, sőt, kicsit föl is szaladt a szemöldököm, mi az hogy nyomorék, mit képzel ez rólam, hogy én már nem is tudok egyedül élni?
Viszont az a fura, hogy ahogy telnek múlnak a napok, rájövök, hogy kicsit igaza volt. Most, hogy megint van valaki mellettem, az egész világhoz máshogy állok hozzá. Korábban egyszerűen nem volt értelme a dolgoknak. Csak mentek a napok céltalanul. Suli-haza-edzés-alvás, éreztem is, hogy valahogy fura az egész, nehéz elmagyarázni, de mintha minden napot valós jelenlét nélkül éltem volna le, rutinból. Néha egy-egy beszélgetés közepén rájöttem, hogy nem is én beszélek, hanem az a gépezet, ami 18 év alatt megtanulta, hogyan kell társalogni, és rutinból felelget bármire. Itthon egy alkalommal csúnyán megkaptam, hogy én már csak aludni járok haza, amint megérkezem már zárkózom is a szobámba és nem mesélek semmit, én meg teljesen kiakadtam, hogy mégis mit meséljek, nincs is semmi mesélnivaló, és különben is, tényleg nem vágyom másra mint hogy egyedül gubbaszthassak a szobámban... Tehát hogy is mondjam... az hiányzott, hogy ténylegesen megéljem a napokat, és ne csak azért keljek fel reggel, mert ez az élet rendje.
Nem igazán tudom megmagyarázni, mi más most, de valahogy jobban kinyíltam. Lelkes vagyok... úgy mindenre. És lehet velem beszélgetni. És az egészben az a legviccesebb, hogy mufurcnyomorék korszakomban sem éreztem úgy, hogy bármi gáz lene. Nem éreztem konkrétan rosszul magam, nem hiányzott, hogy legyen barátom, teljesen okésan megvoltam. De úgy néz ki, a szingli életforma mégse nekem való.

2010. október 28., csütörtök

Meccs


Ma megnéztem Peti egy meccsét. :D Az ELTE ellen játszottak, de azért nekik szurkoltam. :P Ugyan kikaptak két ponttal, de azért jó volt ott lenni és nézni... Fú, hát ahogy az a sok hím öli egymást a pályán... És ahogy szitkozódnak mellettem a kispadon... Peti is tol három káromkodást a bíróra, aztán gyorsan rámnéz és ad egy puszit, mintha mi se történt volna. :D

Fear of the unknown

Szoc3 házit írok az előítéletességről. Ennek kapcsán, és egyébként is, nézzétek meg ezt, mert nemcsak hogy szép a tanulság és a megrajzolás, de még zseniál is.





"They are afraid of new ideas.

They are loaded with prejudices, not based upon anything in reality, but based on… if something is new, I reject it immediately because it’s frightening to me. What they do instead is just stay with the familiar.

You know, to me, the most beautiful things in all the universe, are the most mysterious."

Kamu bevallja, hogy...

Szeretek Petivel. :) <3

2010. október 26., kedd

*nevet*

Két tehén vágódeszkát horgol a fán. Megszólal az egyik:
- Dáma, király, ász.
Mire a másik:
- Hülye vagy? Még csak fél öt.


Doltól loptam. De ez mekkora marhaság mááár. :D Hét vicce gyanús. :D

Dol :D

I'm Kamubaba üzenete:
nemtok olvasni
Dol | Nyuszifüles | fodrásznál csücsül üzenete:
ne törődj vele, még van időd megtanulni
I'm Kamubaba üzenete:
xD LOL

2010. október 25., hétfő

Varró D. részlet ~

~mért hat reggel a testnél meztelenebbnek a lélek
mért vacog úgy miután partra sodorja az éj
hol van a nap mi süttötte a szél hova fújta ruháit
álmok gyöngyeivel vállán mért vacog úgy ~

Gödör

Legszívesebben mindenkit elküldenék a picsába, és utálom az ilyen napokat, mert ilyenkor előjön minden, ami valójában nem is olyan nagy ügy, de így valahogy nagynak tűnik, kezdve onnan hogy beszólt ma egy pasi a buszon és irtó rosszul esett mert igazságtalan volt, és tudom, hogy elkönyvelt magában egy hülye ribancnak és ez még úgy is zavar, hogy nem ismerem az illetőt és soha az életben nem fogom látni és különben is egy seggfej; végignéztem egyedül a Lear királyt és igenis ez nem három óra felhőtlen szórakozást jelent; nem akarok Gabira gondolni de tudom hogy csak azért nem jelent problémát, mert nem gondolok rá; fogalmam sincs, hogy kell felépítgetni megint alapjairól egy kapcsolatot és ideges vagyok, mert tudom hogy ez lassú és fokozatos folyamat, én pedig már a végén akarok tartani; idegesít, hogy nem tudtam lezárni ezt a jövővel kapcsolatos témát, mert hiába sikerült végre a szociológiát kiválasztani, most akarok mellé még valamit és most agyalhatok azon hogy mi legyen az, miközben újra és újra százszor megkapom, hogy a bölcsészek/TáTKsok szarok, ez csak egy OKJ-s képzés és mi semmire se visszük, és mennyivel többet ér nálunk egy BME-s, aki belehal a tanulásba és a végén fel tud mutatni valamit, sőt még pénzt is keres vele, és tudom, hogy tökéletesen igaza van, amikor beszól, és kurvára irigylem, hogy olyasmi érdekli, ami hasznosnak nevezhető; végezetül pedig, fogalmam sincs minek olvasom BK szavazásokon belül a Névadás topicot, mert csak rendszeresen felbaszom rajta az agyam, hogy mit nyávog mindenki Milena gyerekén hogy jajjj de cuki, és miért ajnározza a fél fórum azt az irtó ronda 4D-s ultrahangfelvételt. Persze kérdem én, mi közöm nekem más gyerekéhez, de akkor is tököm ki van vele, a személyes édibédi cukiságaikat egy még meg se született poronty iránt ne itt intézzék.

Kapcsolatban.


Megtojtuk a tojást!
Tegnap óta (2010. okt. 24.) hivatalosan is járok Varga Petivel. :) E tekintetben gondolom némi leírást is kell adnom, hogy kicsoda is ő. :)

Tehát: Peti Choz lakótársa, múlt szerdán hozta Filterbe, akkor ismerkedtünk meg. Azóta volt egy sétánk a Margitszigeten és egy beülésünk a Csendes nevű helyre, ovis kakaóval. Volt egy első csókunk, aztán még egy találkánk, ahol megnéztük az Eredetet, és be kell valljam, semmit nem fogtam fel a filmből. Ma pedig megint taliztunk, végigsétáltunk a Deáktól a Hősök teréig, forró csokiztunk Magyarország egyetlen Starbucksában, aztán megnéztünk egy filmet, ésés közben mondta hogy komolyan gondolja ezt a dolgot kettőnkel, szóval most így állunk. Most happy vagyok, és remélem ez kitart jó sokáig. :)

2010. október 23., szombat

Szutyok

Megnéztem a Szutyok című darabot a Szkéné Színházban. Hát mit mondjak... Nagyon nagyon jó volt, de a társadalom mocska benne volt töményen. Minden elképzelhető probléma fölbukkant, szépen, fokozatosan adagolva... Idősödő házaspár, akiknek nem lehet gyerekük; végső elkeseredésükben és szánalmukban örökbe fogadják Rózsit, a kezelhetetlen intézetis lányt, aki hozza magával a cigány Anitát. Anita lop és hazudik, Rózsi mindenkivel összefekszik és összeférhetetlen; végül el is hagyja a családot, de hamarosan rendőrrel tér vissza, hogy feljelentse az apát, aki lefeküdt az Anitával. Ekkor még aljas rágalomnak gondolja a néző a dolgot, de hamarosan kiderül, hogy a vád igaz, sőt, Anita azóta terhes is, az apával költözést terveznek... Rózsi rábeszéli Anitát az abortuszra, amiért az apa meggyilkolja őt - a kemencébe löki... Az anya pedig végre örökbe fogadhat egy kisbabát. És ezen a ponton vége is a műnek. De ezt nem lehet visszaadni, nagyon nagyon jó volt, és nagyon sok. Emészteni kell ezt még.

Zazu, Barbie, Én

Rég írtam, ami nem a mesélnivaló hiánya miatt van, hanem mert nem szeretek meg nem tojt tojásokról beszélni - így inkább magamban őrlődöm, próbálom feldolgozni magamban a dolgokat, és majd ha már meglesz a biztos esemény, akkor írom csak le. Persze ez csúnya dolog, ha igaz, bátor blogger lennék, mindent a nagyérdemű elé tárnék, de sajnos gyáva vagyok és szégyenlős.

Ma ebédre feljöttek nagyiék, nagyon finomakat ettünk, de én rögtön utána leléptem, mert életem értelme, Zazu ittvolt a városban. :) Gellérthgyeztünk, mászkáltunk, beszélgettünk, most meg megint itthon vagyok és készülődöm, mert este megnézem a Szutyok című színdarabot.

Petra egyébként a "Barbie, a muskétás"-t nézi odakint a Minimaxon. Szerintem ezt törvényileg kéne betiltani. Barbie, az udvar hercegnője remekül vív; miután a többi hercegnővel lelepleznek egy összeesküvést, letépik a szoknyájukat, és miközben a ruhájukból áradó csillámpor (nem vicc!) elvakítja az ellenfelet, ők kardot, legyezőt és kristályt lövő parittyát használva lefegyverezik őket, közben be-beszúrva egy-egy hátraszaltót. Azért ez nagyon, nagyon ciki.

2010. október 19., kedd

Beszólások

Zombi vagyok! És zombi volt az egész napom is, az óráimon csak a reggeli ingyen Nescafé segített át (életet mentett akkor azt hiszem) de az utolsón, a közgázon igencsak komoly erőfeszítéseket tettem az ébren maradásra és pláne a megértésre, és fel is voltam háborodva, mikor Gábor megjegyezte, hogy nagyon látványosan unatkoztam. De hát isteneeeem, nem lehet a kínálati függvényt élvezettel nézni...
Órák után tüdőszűrés, majd mikor már azt hittem, hogy ennek a napnak már lőttek,találkoztam Shizuval, Angie-vel és Dollal. A nap fénypontját Dol adta; már megyünk haza, Blahán állunk, mikor kiszúrom a lila csizmáját, mondom neki jééé dejó, erre ő lekapja, ott a tér közepén, csíkos zokni elővillan, és az orrunk alá tolja a csizmát, hogy "Nyúljatok bele!" merthogy jó meleg szőrös volt belül és ezt neki ott helyben meg kellett mutatni. :D *szeret* :D

Az edzés bepörgetett valamennyire, főleg, mivel a musicalt nem Jani, hanem egy Judit nevű csaj tartotta, aki totál olyan volt mint Dol: kicsi, fülig ért a szája, állandóan viccelt és pattogott, és imádtam.

Beszólások Fannitól balettóra előtt:
"Nem megyünk be előbb a pokolba mint ahogy szükséges..." (Mikor felvetettem, hogy menjünk be a terembe.)

"Azért azt vágjátok, hogy a zongorista is velünk van" (Mikor a zongorista már öt perce késett, mi meg a sarokban cseverészhettünk)

Itthon háziírás, de végeztem, és most bedőlök az ágyamba. De úgy mint egy zsák, úgy bizony.

2010. október 14., csütörtök

:)

Most itt vagyok a TáTK géptermében, és ez olyan jó érzés, hogy meg kellett osztanom a nagyérdeművel . :D

Ja amúgy ma is hajnalban értem haza, mert hosszas gondolkodás után végül elmentem Chozékkal a Filterbe, és télleg jó volt, megismertem Marcit és Petit is, meg két ír csávót, akik olyan durván beszéltek "angolul" hogy csak néztünk rájuk nagy szemekkel... A nevem meg nem bírták kimondani, és ez valamiért mindenkinek nagyon vicces volt, csak nekem nem. :D Ja, és egyesek arra vetemedtek, hogy beállítsanak csocsózni, pedig én szóltam, hogy nem kéne, de nem hallgattak rám, csúnyán rá is fizettek. :D

2010. október 13., szerda

This is BME

Gabci üzenete:
hát
sose lesz köztünk olyan igazi barátság szerintem
max az idő függvényében konvergálhatunk a barátsághoz

2010. október 10., vasárnap

Debrecen

Aludtam éjjel, reggel kipihenten ébredtem. Tudok járni, és a lábam alig fáj. *leborul a Sport krém előtt.*
Reggel levonatoztunk Serenhez, délután visszavonatoztunk. Olyan gyorsan eltelt a nap! Mintha ott se lettünk volna. O.o Pedig tök jó volt, voltunk Mihály napi vásárban (sok csigás és zsiráfos cukiság előtt sóhajtoztunk, kajáltunk kenyérlángost) szülinapoztunk (ajándékok és régóta kallódó könyvek átadása kissé megkésve Rencinek) játszottunk (rajzolás, meseírás mindenféle hülyeségről egymásnak.) A vonatúton Shi elsütötte az "amilyen körülmények közt én közlekszek..." kezdetű okosságot, én pedig rózsaszín tollal kijavítottam egy kupacka angoldolgozatot, és tökre élveztem. :D

2010. október 9., szombat

Everytime is partytime

Kicsit összesűrűsödtek a dolgok. O.o
Olyan elfáradós, zsúfolt hét volt ez, iskolában eltöltött álmos órákkal, délutánonként mindenféle ügyek intézésével (zoknivásárlás és társai.) Csütörtökön ELTE TáTK buli volt, de nem mentem el, mert kevesen jöttek volna a csoportomból. Azon kívül fáradt is voltam. Már jól be is tespedtem a gép elé, mikor Marci mégis hívott, hogy összeülés, buli, menjek. Megjött a kedvem, mentem. Volt osztálytársak, iszogatás, majd valami BME koleszos buli. Nem töltöttünk túl sok időt odabent, bár nem volt rossz - csak úgy volt, hogy Marcinál alszunk, akinek a közelben van lakása, ő meg korán feladta, úgyhogy kénytelenek voltunk követni. Péntek reggel haza, összekapartam magam, aztán be az egyetemre. Másfél óra szociálpolitika majd még egy kis brainstorming a terepismeretes csopimmal (viva la petpalackszociológia). Hazaérve tudtam egy picit pihenni, de hamarosan mehettem edzésre - a modernt nem akartam kihagyni, de amint végeztem, már spuriztam is haza, összecuccolás, vacsi, rohanás a Móriczra. Nem volt jó a kedvem, mondhatni szar. Fáradt voltam, nyűgös, és valahogy abban sem voltam biztos, hogy menni szeretnék Protoculture-re, pedig egész héten azt vártuk. Barbival meg Gabival előtte megnéztük a Schönherz koli ablakainak a játékát. Mivel késtek, alig láttunk valamit, már indulnunk is kellett az Almássy térre. Én továbbra is nyűgöltem, Gábor viszont azt mondta, jó lesz, menjek. Mentem, és még egyszer nagyon köszönöm neki, hogy nem hagyott lelépni. Felejthetetlen élmény volt, tök jó dekó, zene, társaság - ozorás arcok. Jött Nóri meg Pierre is. Nagyon gyorsan ment az idő, de a kedvünk nem lankadt. Az volt a tervem, hogy hajnalban hazajövök, majd reggel rendesen megyek edzésre, de ebből nem lett semmi, mivel a buli még akkor is tartott, mikor indulnom kellett volna. A helyet konkrétan reggel nyolckor hagytuk el. Jó volt, jártak már a buszok. De a lábam annyira kész volt, hogy inkább hanyagoltam a szteppelés témát. Még most is sebeimet nyalogatom, de nyúúú, annyira megérte, nagyon, nagyon, nagyonnagyon jó volt. *.*

2010. október 8., péntek

Faramuci helyzet

Faramuci: furcsa, szokatlan, paradox, különleges, bizarr, groteszk, kacifántos, stb. (melléknév, jelző)

De ha saját szavakkal kéne elmondanom, hát nekem a farmuci helyzet az, amiből sehogyan se lehet jól kijönni. Akárhonnan nézem, csak a baj van vele. Az a bizonyos probléma, ami itt van, terpeszkedik az orrom előtt, amit nem lehet megkerülni, nem lehet ignorálni, nem tudom megoldani, és csak találgathatok, hogy vajon elmúlik-e magától.

Még szerencse, hogy jól vagyok. Igaz, még mindig, folyamatosan húzom magam után ezt a faramuci problémazsákot, de már egészen megszoktam, hogy ittvan. Kérdés, hogy vajon le fog-e pottyanni, vagy marad, de sikerül annyira figyelen kívül hagynom, hogy végül nem is zavar már.

2010. október 6., szerda

Elment... :(


Hát ez is eljött. Közel három év együttlét után gyermekem, alteregóm elhagyta az iskolát. Szinte együtt megyünk egyetemre. És nem, természetesen nem váltam meg végleg tőle. Azt kell mondjam, hogy az ami Buri és köztem van, az több egyszerű karaktermozgatásnál; ez példás szimbiózis. Valójában nevetséges ezt mondani, de az, akivé mostanra váltam, nagyban annak köszönhető, hogy játszottam ezzel a karakterrel. Nem csak én formáltam őt, hanem ő is engem. Persze tudom, hogy nem létezik, mégis úgy érzem, mintha ismerném őt. És persze így is van. Hiányozni fog. Ahogy az egész Levita, a prefektusság, minden minden. Szeretem őt, azt kell mondjam. Úgy igazán, igazán. Ég veled, vigyázz magadra. (Bár nem fog, elzüllik szegény és csórón fogja felnevelni egyedül a gyerekét, de ezt ő még nem tudja, csak én. Psszt! :))

2010. október 3., vasárnap

Ma

Ne is törődj ezzel a szösszenettel ott lent. Hajnalban megszállt a múzsa, azért írtam.
Ma megint pakolni kellett volna nagyiéknál, de azt átaludtam. Fél kettőkor másztam ki az ágyból, és elmentem teljesíteni állampolgári kötelességemet: szavaztam, életemben először. Nem volt valami izgalmas dolog, csak annyit fűznék még hozzá, hogy a jövőben nagyobb meggyődéssel szeretnék majd szavazni (sehová sem tudtam igazán jó szívvel húzni azt az X-et.)
Délután előszedtem az őszi cuccaimat, a nyáriak mennek fel a szekrénybe. Viszlát egy év múlva. :(
A szobadekorálás utolsó fázisa a falak díszítése: ma elmentünk a Kikába posztereket venni, nagyon tetszenek, de kíváncsi vagyok, hogy mutatnak majd a falon. Ezt valószínűleg holnap látom meg, mikor felpakolom őket. Az egyik poszteren egy pár csókolózik az Eiffel torony előtt (Orsinak kevésbé jön be, fülbevalós rajta a srác :D) a másik nyugisabb tájkép, arra idézeteket tervezek írni.
Végezetül a Humanicba mentünk be, és szörnyen ideges tudok lenni, hogy sosem találok tökéletes cipőt. Ha mégis megtalálom, nincs a méretemben. Ha találok valamit, és hezitálok, nem tudom végiggondolni a dolgot, mert anyu rájön, hogy ma az Operába megy a nagyival. Így üres kézzel rohantunk haza, de valamikor még sort kerítünk a csizmaszerzésre.

Érd be kevesebbel

Magam is úgy érzem, hogy nagyon szükségem volna már egy pasira, így hát nem habozok tovább - összeszedem a maradék pénzemet és lemegyek végre a sarki közértbe. Az eladó kedvesen fogad, már a tekintetéből látni, hogy tudja, miért jöttem, hogy nem most van először dolga hasonló esettel. Csak udvariasságból kérdezi meg, hogy parancsolok-e valamit, hisz már előre tudja, mi az, amit kérek. Mondom, hogy barát kéne. Fontoskodva biccent, és a mögötte húzódó hosszú polcrendszer felé int, ahol felcímkézve mind fiúk ülnek, mindegyikük egy-egy élettelen báb. Tanácstalanságomat látva meg is kérdezi, pontosan mire gondoltam. Zárójelben megjegyzi, hogy ugye, pénzem is van a dologra. Mondok egy viszonylag alacsony árat, vajon abban a fekvésben tudna-e jó portékával szolgálni. Elhúzza a száját, attól tartok az összeg nevetségesen kevés lehetett, mert a polc legvégéig sétál, és megmutatja nekem az ott ülő fiút - sovány, szemüveges, pattanásos, előtte a kopott Lúzer felirat. Gyorsan megrázom a fejem, elmondom, hogy ennél jobbat szeretnék, valakit, akinek megnyerőbb a külseje. A második polc felé int, de azonnal fejet rázok - az ott ülő fiúnak nincsenek pattanásai ugyan, de a fogai csúnyán előre állnak, és bamba kifejezés is ül a képén. Az eladó még jobbrább halad, én pedig érzem, hogy a pénz húzza a zsebem - a fiúk árai is egyre nőnek. A harmadik delikvens már tetszik. Csinos arc, egészen jó testfelépítés, igaz, nem a Macsó, aki a szomszéd polcon ül, de nekem pontosan megfelelne. Kérdezem, mik a belső tulajdonságai. Hajh, sóhajt az eladó, ez bonyolítja a dolgokat, ha tulajdonság is kell, akkor mondjam mégis, mit szeretnék. Az ésszel kezdem, sőt, sorolnám tovább, de ennek hallatán az eladó már suhan is, alig tudom követni, három polccal odébb fékez le. Itt az iméntihez teljesen hasonlatos fiú ül, de - ahogy az eladó tudomásomra hozza - ennek már esze is van, átlagos tanuló, életrevaló elmével. Ez tetszik, mondom, hogy már csak annyi kellene, hogy legyenek meg a kellő érzések is. Szeressen. Legyen hűséges, odaadó. Tudjak vele beszélgetni. Hozzon nekem virágot. Vigasztaljon meg, ha szomorú vagyok. Kísérjen haza. Fogja meg a kezemet. Még sorolom, de látom, hogy az eladó arca mind komorabb és komorabb lesz, s minden új kitételnél lép egyet jobbra. Mire befejezem a listám, már a bolt túlvégén vagyunk. Itt egy kissé por van, mintha ritkán járnának erre. Magam is csak egy kopott G betűt tudok kisilabizálni az üres polc alatti címkéről. Kérdő tekintetet vetek a hölgyre, mire ő beharapja az ajkát, láthatólag zavarban van, aztán végül kinyögi, hogy igazán sajnálja. Ez a modell már elfogyott.