2010. augusztus 28., szombat

Basszameg

Szeritem még sosem éreztem magam ennyire tartósan szarul.

És ez valami rettenetes, mert mint valami mocsár, nincsen vége, egyszerűen nem tudok tőle megszabadulni, és annyira elmondanám mindenkinek, hogy mennyire szar, hogy mennyire nem tudom még most sem felfogni, hogy egyedül vagyok, hogy néha mennyire gyűlölöm őt, hogy nem akarom többet látni, hogy mekkora kegyetlenség, hogy róla álmodom - de nem teszem, mert senkit sem akarok ezzel terhelni. Mert ez a nyavalygás szánalmas, de akárhogy akarom, akkor sincsen vége...

Weöres Sándor: Öröklét

A Föld, hol az élet terem,
a mindent elnyelő sírverem
a síkság, hegy, tenger, folyó
öröknek látszik és muló.

Világűr és mennyboltozat
sok forgó égi kapcsolat
a milliárdnyi tűzgolyó
öröknek látszik és muló.

Mit eltemet a feledés,
egy gyík-kúszás, egy szárnyverés,
egy rezdület mely elpörög
Múlónak látszik és örök

Mert ami egyszer végbement
azon nem másít semmi rend,
se Isten, se az ördögök:
mulónak látszik és örök.

2010. augusztus 25., szerda

When will my reflection show, who I am inside?



Szeretném könnyedén venni a dolgokat - szeretném könnyen venni, hogy ő már rég túltette magát a dolgon, és semmi baja, ami olyan érzés számomra, mintha sose szeretett volna; szeretném könnyen venni, hogy már új barátnője van; szeretném könnyen venni ezt az egészet, és már azt hittem, ment is, de most valahogy mégsem. Hirtelen nem tudom hová tenni magunkat - szeretnénk barátok maradni, de nem tudom, hogy ez milyen formában lehetséges ezek után. Gólyatábort akarok, miért vánszorognak ilyen lassan a napok?

2010. augusztus 23., hétfő

Bábááám!

Kellemesen csalódtam. Elviselhető nap volt, mondhatni jó. Orsi nem ment edzőtáborba, így Petra őrzésén ketten osztozunk. Délelőtt elmentünk füzeteket meg mindenfélét venni - rengeteg idő volt, míg összeválogattam Petra cuccait! El se hiszem, hogy ennyi minden kell egy elsősnek. Számolókorongok, pálcikák, játékpénz, ilyen papír, olyan füzet, egy csomó kis bizbasz. A végén annyit fizettünk, hogy alig győztük utolsó filléreink előkotorni a tárcánk aljáról. Ezután közös ebéd következett, röhögőgörcsökkel megtűzdelve. Délután igyekeztem jó tesó lenni, és csodaszép Belville-palotákat építettem Gombócnak, de a babázást kerek perec megtagadtam. Azért így is jó volt - délután játszóztunk, és lent volt Janka is, így nekem nem volt más dolgom, mint csücsülni a padon és olvasni azt a könyvet, amit Eszter adott kölcsön - és ami meglehetősen béna.
Hazaérve rászántam magam, hogy átrágjam magam az egyetemi cuccaimon. A honlapot böngészve rájöttem, hogy tantárgyakat még nem tudok fölvenni (pedig már aggódtam, mert sok ismerősöm rég túl van ezen) de a tanterv egész érdekes, mondhatni izgalomba jöttem tőle. Subidubi!

2010. augusztus 22., vasárnap

Helyzetjelentés

Az őrlődős-szenvedős rész valójában csak két napig tartott. Kedd óta nem is sírtam. Az alant olvasható szép kifakadás is másra vonatkozik. Igazából úgy elvagyok. Olyan semmilyen. Unom magam. Mindenkivel olyan harapós vagyok, mintha menstruálnék. Fél óránként sóvárogva megnézem a telefonom, de soha nem hív senki. Ilyenkor, unalmas estéimen eszembe jut, hogy fel kéne hívnom, hogy csinálnunk kéne valamit, és ilyenkor jön a válasz, hogy természetesen nem teszek ilyet, mert nem lehet. Majd szeptemberben találkozunk először, a szülinapján, akkor már okés lesz... Csak hát sose voltunk ennyit távol egymástól, annyira természetellenesnek tűnik, hogy nem beszélünk. Szeretem, ha msn-en fent van és válthatunk pár szót, de szinte soha nincs fent. Jövő héten Petrára vigyázok, és már előre félek - reggel kelés, erőltetett játék azzal a személlyel, aki per pillanat a legjobban idegesít a családban. De már csak ezt kell kibírni. Legyen már gólyatábor!

2010. augusztus 19., csütörtök

ÁÁÁÁÁ!

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2010. augusztus 17., kedd

Moments of pain

Még mindig nem hiszem el igazán...
Egy hete még Ozorán voltunk... És minden annyira tökéletes volt... Előtte pedig lent voltunk náluk Balcsin... Most mintha ez az egész meg sem történt volna... Úgy érzem mintha ez nem is számított volna neki soha, hiszen egyszerűen kitett mint valami megunt csomagot, és azóta is vígan éli világát - ő el tudja ütni a napját azzal, hogy emberekkel találkozgat és úgy általában úgy csinál, mintha soha nem is léteztem volna, nekem viszont úgy kell összekaparni a lehetséges embereket, akikkel elüthetem az időm. Nem tudom, van-e vagy volt-e valaha is olyan ember akivel beszélni tudtam volna - csak ő, de vele bármiről...

2010. augusztus 16., hétfő

Elvagyok


Ezúton szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik igyekeznek némi segítséget nyújtani ahhoz, hogy kitöltsem a bennem tátongó űrt. Shizuval találkoztam délután, és a sütimajszolás és dumcsizás közben (több mint egy órán át!) nem gondoltam a dologra!

Külön köszönet a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak, akik plakátokat helyeztek el a városban, amikkel nyílt röhögésre késztettek... Itthon megnéztem a honlapjukat is, további vidám perceket okoztak, szóval ezer hála - egyébként nagyon nagyokat olt az egész. A kopogtatócédulám ma érkezett meg, az önkormányzati választásokon már szavazhatok, de hogy kire is köllene, az jó kérdés.

2010. augusztus 15., vasárnap

Szakítottunk Gabival

Ma szakítottunk Gáborral.
Az egész olyan gyönyörűen zajlott, zötyögtünk hazafelé autón Alsóörsről, ahol egy igazán ócska de azért elviselhető családi nyaralást töltöttünk, és megkért, hogy menjek fel hozzá... De még úgy, hogy az autóból dobjanak ki, ne otthonról menjek... Sejtettem, hogy valamit mondani akar... Aztán megérkeztem, már várva a dolgot, mert egy hete nem láttuk egymást ellenben én végignéztem ahogy Szahar lejött Orsihoz, na mindegy, szóval reméltem, hogy most végre... Aztán nem kaptam üdvözlő csókot sem, mondván, hogy megy vissza sütni a krumplit, sütötte azt a nyavalyás krumplit, aztán azt kezdte enni, kérdeztem mi van, azt mondta előbb megeszi, majdan rájött, hogy nem is éhes, további próbálkozásaimat a csókolózásra teljesen elutasította és akkor mondta... Hát, izé... Hogy nagyon szeret és ha tíz évvel idősebbek lennénk, elvenne feleségül de most hogy itt az egyetem...
Szóval amire én is számítottam. Már egész Alsóörsön rémképeim voltak ettől, mikor hívott és mesélte, milyen jól sikerült a gólyatábora. Én pedig éreztem, hogy most belépett egy világba ahová nem tudom követni...
Mindegy. A lényeg, hogy most ez van és elég szar, bár számítottam rá és körülményekhez képest egész jól vagyok, de három évet voltunk együtt (hivatalosan aug. 29-én lenne három év) és emlékezetem szerint akkor egy kis nyomorék voltam, és minden, ami most vagyok, nagyjából ennek a vele töltött időnek köszönhető. A szabadidőmet vele töltöttem, közös a baráti körünk. Mi a fenével fogom eltölteni a napjaim? Itt ül az ágyán a mackóm, és mindenről, de tényleg MINDENRŐL ő jut eszembe. Egyszerűen nem tudom, hogy ki vagyok nélküle. A szülei elmentek otthonról két hétre, már elterveztem, hogy beköltözöm hozzá, már tudtam a szülinapi ajándékát... És ez most annyira, de annyira szar.

2010. augusztus 9., hétfő

Papírsárkány Ozora felett


Ozora, Ozora... A fesztivál, amiről több mint egy éve hallgatom Tacsi és Gabi áradozását. Az, hogy úgy döntöttem, megyek, főként emiatt volt, bár az utolsó pillanatig haboztam. Féltem, hogy nem lesz nekem való. Így, a hét elteltével, azt kell mondjam, nem bántam meg, hogy ott voltam.
Mikor Ren kérdezte, hova megyek, nem bírtam elmagyarázni, így leírtam neki, ami a jegyen is olvasható: "Psychedelic tribal gathering." "tribal? Fűszoknya is lesz?" kérdezte ő, amit talán viccnek szánt, de az a helyzet, hogy rendesen beletrafált a valóságba. Fűszoknyát ugyan nem láttam, de a stílus kedvelőinek - így a fesztiválozóknak is - a nagy részét rasztahajú, szakadt-furcsa ruhában járó emberek tették ki. Voltak annyira durva arcok, akikről egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy élhetnek a valóságban - tényleg simán feltételezem róluk, hogy a dzsungelben laknak egy virágkehelyben, és kizárólag ilyenkor másznak elő onnan...
Főleg a hangulatot élveztem. A füvet. A dombot. A naplementét. A társaságot - hatan voltunk (Barbi, Tacsi, Gabi, Boró, Dave, én) de hamarosan mindenkinek jött ismerőse, így körénk táborozott Choz, Dóri és Pierre, Áfonyáék, majd hamarosan befutott Némó és Szilvi is. Nem tudom, mivel ment el az idő, de elment. Buliztunk, voltak nagyon jó koncertek, de azért aludtam is eleget. Vettem magamnak egy pár meteort, és feltett szándékom használni is őket, mert piszok drágák voltak.
Végezetül még annyit, hogy bár sokszor éreztem azt, hogy igen, ez közel van a peredájzhoz, azért sajnos voltak kellemetlen élmények is. Odaút és visszaút. Mikulás és felfázás. Nem részletezném.