2010. június 29., kedd

Foci

Gábor az imént lépett le, délután rámírt msn-en és közölte hogy este átjön focit nézni. Elhatároztam hogy rendes barátnő leszek és egy sört is behűtöttem neki, erre nem kérte. :( Hát pasi az ilyen?

Marci19

Mélyen tisztelt és nem kevésbé szeretett volt osztálytársam, Mózes Marci tegnap lett 19 éves. Miután mindenféle rendes szülinapi bulira való kísérlet meghiúsult, végül egy spontán sütögetőre való kiülést rendeztünk. Ott volt Kata, Toma, Gábor, Szinti, két ismeretlen ismerős csaj és végül Tacsi is befutott. Meg persze az ünnepelt. Elvoltunk, igaz, egy padnál nem fértünk el, és kismillió szúnyogűző izét égettünk (nem lett sokkal jobb tőle.) Az összejövetelnek végül az eső vetett véget. Iszonyúan rákezdte, Marci a csajokkal elautókázott, Tacsi, Gabi meg én meg persze futhattunk egy kapualjba. A szomszédban is megrekedt egy sütögetős társaság, úgy rikontgattunk át nekik ("arrafelé is esik?") végül egy lépcsőházba lógtunk be, ekkor jutott eszembe, hogy sütőn maradt a mobilom. Nosza, futás fel az esőben (ernyőm azért volt) csurom vizesen találtam meg a padon, kiszedtem az aksit, de még mindig nem működik. Már kétszer eláztattam, kezdek félni, hogy ezért csúnyán kapni fogok a fejemre. O.O
Az eső egy idő után elállt, én pedig éjfélkor hazabuszoztam, határozottan elutasítva, hogy Gábornál aludjak, mivel ma Gombócra kellett vigyáznom és különben sem tudtam volna mit kezdeni a kontaktlencsémmel. :P

2010. június 27., vasárnap

Fészbúk, Szentendre és Vámpír

Tegnap éjjel hivatalosan is csatlakoztam az emberi társadalomhoz, csináltam facebook adatlapot. Képem még nincs fent, és bajban is vagyok, hogy mit tegyek ki, de majd választok valamit, ha lesz időm mindent átböngészni... :)

Ma voltunk Szentendrén, átverekedtem magam a szúnyoghadakon és jutalmam jó pár doboz málna lett. :P Cseresznye sajnos nincs idén... A "komoly munka" után bevettem magam a házba és Breaking dawn-t olvastam, amit Eszter adott kölcsön magyarul (közvetlenül azután miután hazacipeltem Zsi angol nyelvű változatát...)Őszintén szólva idáig rettenet és tudom hogy a magyartanárom most rámnézne a kis mosolyával és megkérdezné hogy akkor minek olvasom? Remek kérdés, valamit mégiscsak tudhat ez az írónő mert nagyon gyorsan haladok a könyvvel, de egyszerűen, valahol legmélyen belül van elszúrva. Most egy kis spoileres szitkozódás jön, ha nem érdekel mi van a könyvben ne olvasd el. :P
Szóval tiszta gáz ez az Edward. Ez nem is pasi. Felajánlja Jacobnak hogy csináljon gyereket a nőjének? Mert annyira szereti hogy ilyen áldozatot is hoz érte? Mi van?! Meg ez az egész kényszerházasság téma. Meg hogy már az előző kötet is csak arra volt kihegyezve, hogy mikorfekszenekmárlemikorfekszenekmárle, erre az egész mégcsak kifejtve sincs rendesen. Nem mintha azt akarnám olvasni, de hát mégis. Bakter. :D

2010. június 26., szombat

No comment

Nemrég értem haza a no comment hip-hop táncsuli évzáró gálájáról. Mimit mentem megnézni. Mindenképp komoly suli, ha figyelembe vesszük hogy a gálájuk a Symában volt, fellépett Hien, Tóth Vera meg az egész műsort Peller Mariann vezényelte le, de maga a tánc nem igazán jött be. Igen, látványos, mert egyszerre mozognak és futotta minden csoportnak egyenrucira, de a halom fellépőcsoport szerintem mindössze 20 táncelemet variált roppant kreatívan, és a végére enyhén eluntam. Mimi viszont jó volt.

First bejegyzés

Szééép, új blogocska. Seren segített megcsinálni.
Apropó, Seren, aki itt volt az elmúlt két napban és remekül elütöttük az időt Shizu sulijában. Kaptam szülinapi ajándékot (L), voltam defendo edzésen (és au, még most is izomlázam van), megtapasztaltam, hogy Lehet Más a Menza és még sok minden. A blog pedig azért új, mert ezt állítólag könnyebb használni és az ilyen szőkéknek mint én, ez jobban fekszik. Meglássuk.